Történetek

Elindultam, de valahogy nagyon nehezen ment. A lábam!! - villant be, a lábammal nem mászom! Úristen, nem érzem a lábam!
Nem, az nem lehet! Nem akarom elhinni!! Hátrafordítottam a tekintetem: Megvolt mind a kettő, bár úgy álltak, ahogy még soha nem láttam!! De megvoltak!! És ez a fő! Lekászálódtam valahogy, hanyattfeküdtem, egyenesbe húztam a lábaimat. A bal bokám úgy lógott, mintha rongyból lenne, a jobb combom szintúgy. Éreztem, ahogy a csontvégek karcolják egymást és elkezdett...

Ewan nem tudott mit kezdeni magával. Nézte Kate-t, s mikor rápillantott a karórájára, döbbenten vett észre, hogy már negyed öt van. Fölállt, visszahúzta a paravánt a nő ágya elé, és kilépett a szobából. Elindult a lift ajtaja felé. Megnyomta a hívógombot, és várt. Feltűnt neki, hogy sokkal homályosabban lát, mint bármikor máskor. Halványan rémlett neki valami arról, hogy a baleset során valami belement a szemébe. Megérkezett a lift. Kinyílott az ajtó, ő pedig beszállt...

Hirtelen mintha egy éles visítást hallottam volna, aztán gyereksírás és csönd. Először azt hittem, csak a szél, vagy a képzeletem játszik. Aztán ismét egy sikítás, de már értettem mit mond.: "A KISBABÁM!" ...

- Nézzétek csak! – kiáltott fel hirtelen Edward felpattanva a székről. A többiek mind köré gyűltek és bámulták az olasz nyelvű szöveget.
- Mi az? Mit ír? – türelmetlenkedett Victoria.
- Egy barlangról beszél, ahol… idézem: „Ki keresi a tó rejtélyes szörnyét, itt megtalálja.”
- Akkor mire várunk. – szakította félbe a lány. – Hol van ez a barlang? Mit ír?
- „Ám a látogatás könnyen a kíváncsi életébe kerülhet.”
- Ugyan már! Te elhiszed ezt a sok zagyvaságot....

…A lány már könnyes szemeivel ránézett a fiúra. Érezte, hogy ezt nem kellett volna, nem kellett volna megsérteni őt, szánt szándékkal, hisz semmi olyat nem tett, amiért ezt érdemelné, mindig szerette, - bár a fiú ezt nem tudta...

- Van olyan személy, akit gyanúsít?
- Bárki lehetett, aki hozzáfért a kulcsokhoz, de ez még nem elég. Ismernie kellett a beosztásokat, és tudnia kellett, hogy mikor meddig maradhat.
- Kicserélték a zárakat?
- Már az első alkalom után.
- Figyelte a kulcsokat? - látta meg az őr katonás rendszeretetét a lány.
- Igen. Már az első alkalom után gipsznyomokat találtam rajtuk.
- Gondolom újabb zárcserére nem került sor.
- Nem - vágta rá gondolkodás nélkül...

Azt akartam mondani. Neki. Senki másnak. Neki el kell mondanom. Hogy szeretem. Hogy soha senkit, hogy ennyire. Hogy most nagyon komolyan. Hogy én ezt komolyan gondolom. Szeretném a fülébe súgni, szeretném azt mondani neki, hogy ezt tudnia kell, egy gyertyafényes szobában, valahol, mindentől távol, egyedül, teljesen egyedül, ahol az ember azt hiszi, hogy mindent el tud mondani, hogy majd képet fest az érzelmével, és akkor megáll az idő. De nem. Mert átgondoltam...

- Hajnalban kint maradok napkeltekor. - jelentettem ki. - Hamuvá fogok égni, meghalok végleg. Te vagy az utolsó, akitől el akartam köszönni. - lehajtottam a fejem. Nem érdekelt már, mit vág a fejemhez, mit vet a szememre, mit mond, nekem nem volt már mondanivalóm. Nem volt már miért, vagy kiért szólnom, nem láttam magam előtt az utat, az életet.
- Elköszönni? - hitetlenkedett Lívia. - Öngyilkos akarsz lenni? Azt nem teheted! Te… Te nem olyan vagy! Te… Te kitartasz mindig! Erős vagy,...

Nézz rám, újra itt vagyok! Megint megtettem, megint elrontottam mindent, ugyanúgy ahogy régen! Újra egyedül maradtam, egyedül a fájdalommal, és a mindent elsöprő magánnyal! Újra meg kell tanulnom együtt élni velük! Újra meg kell tanulnom nem gondolni rád, nem gondolni most arra az egy évre, amit együtt töltöttünk! Szeretném, ha tudnád, hogy nem haragszom, nem ég bennem semmiféle bosszúvágy! ...

A történetem 1483 nyarán kezdődik, amikor is megszülettem. Mint abban az időben az emberek kisebb része, arisztokraták közé nőttem fel. Apám elismert üzletember volt, anyám pedig otthon nevelt engem, abban a hatalmas házban. Nem panaszkodhatok, mivel mindent megkaptam. Gyakran adódott úgy, hogy el kellett költöznünk egy kis időre. Így történt az, hogy Párizsba mentünk. Ekkor voltam 17 éves. Nagyon szeretek színházba járni, ezért szinte minden este a páholy közkedvelt vendége voltam......