Egy anya

Amikor Barbara hazaért a húga még nem volt otthon. Az anyja és André pedig be voltak zárkózva a hálószobábaba. Remélte hogy hamar elmegy a férfi. Bement a szobájába és bömböltette a zenét. Olyan nyomottnak tűnt számára minden. Már majdnem éjfél volt mikor készülődött lefeküdni de Andrét még mindig ott ette a fene.
Másnap elég korán, fél7-kor ébredt fel. Ahogy kilépett a szobájából egyből Andrét pillantotta, meg aki épp a fürdőből jött ki. Barbara igyekezett elkerülni az anyját és annak pasiját ugyanis azokban az időkben nagyon hozzájuk lett kapatva a férfi s ezért gyakoriak voltak a közös reggelik, melyeket gyűlölt a 17éves lány. Ezért hát gyorsan felöltözött, vett ki az anyja táskájából pénzt „legalább fizessen”- gondolta. Aztán elment az egyik ételbárba reggelizni. Szerencséjére ott még senki nem volt- ezt bizonyára a korai kelésnek köszönhette. Reggeli után a leghamarabbi vonattal bement a városba. Az egész délelőttöt a Plaza-ban töltötte: csak bámulta, figyelte az embereket. Gyakran csinált ilyet. Szórakoztatónak találta. Egyszer Gabi /a barátja/ is felhívta, végig arról beszéltek, hogy mennyire várják a télszünetet, mivelhogy Barbara akkor megy náluk Gyöngyösre. Néha úgy érezte, hogy rajta /Gabin/ kívül senkije sincs a világon. Nagyon szerette a fiút.
Délután mikor hazaért az anyja még nem volt otthon, dolgozott, a húga, pedig a nappaliban TV-zett. Másfél órával később az anyja alig hogy megjött a munkahelyéről már készülődött is ugyanis jött érte André, hogy menjenek táncolni.
Barbara eleinte nagyon szégyellte anyja „züllött” életmódját. Szerinte felháborító hogy egy 40éves családanya havonta váltogatja a pasijait, és hétvégenként diszkóba jár. De mint minden mást ezt is megszokta.
Pár nap múlva az anyja feltűnően kedves volt ráadásul egész nap a színét sem lehetett látni Andrénak. Barbarának ez nagyon furcsa volt, nem értette az eseményeket. Arra is gondolt, hogy talán szakítottak de akkor nem lett volna annyira vidám az anyja. Sőt még azt is felajánlotta lányának, hogy iskola helyett menjen be vele a városba vásárolni. Be is mentek. Minden nagyon jó volt: rengeteget beszélgettek, bármit kért, az anyja megvette neki. Egyszerre nagyon furcsának találta a dolgot, de nem, mert rá kérdezni, mert valahogy félt hogy „megtörik a varázs”. Egész végig csak Gabiról beszéltek: az anyja kérdezte hogy szereti- e, hogy mit szólna ha szakítaniuk kellene, hogy Gabival képzeli- e el a jövőjét, vele akar- e majd élni, meg hasonlókat. Már egy élelmiszer boltban vásárolták a vacsorához valókat, amikor az anyja nagyon szótlan lett. Mint akit elnémítottak. A pénztárnál álltak, Barbara keze tele volt zöldségekkel mivel a kosárba már nem fért semmi. Egyszer csak megszólalt az anyja:
- André nálunk fog lakni, eddig a nővérénél élt de hozzá odaköltözik a barátja és hát mi eljutottunk arra a szintre, hogy összeköltözzünk… - de Barbara a végét már nem halotta, az agya elborult, a mellkasában nyomást érzett, levegő után kapkodott. Mindent, ami a kezében volt eldobott és kirohant a boltból. Az anyja még utána kiáltott, de azt már egyáltalán nem halotta. Átrohant egy téren, nekiment az embereknek. Sírni akart, de dühe erősebb volt ezért nem jött könny a szeméből. Eszébe jutott minden korábbi vétke az anyjának, az hogy rossz anya volt, hogy soha nem törődött vele.
Mikor elfáradt lassított majd sétálni kezdett. Nem figyelt a külvilágra, semmit nem érzékelt abból, ami körülötte történt, csak ment ködös tekintettel arra amerre vitte a lába. Egy cukrászda elé ért, itt magához tért, bebámult az üvegen és megpillantott egy nőt, aki épp lánya maszatos arcát törölte egy szalvétával. Felfogta, hogy mit lát és elszorult a szíve, mintha valaki ki akarná szakítani. Könnyezni kezdett. Egy rövid ideig csak állt, hagyta, hogy eluralkodjon felette a szomorúság. Majd vett egy mély levegőt, megtörölte az arcát és körbepillantott hogy vajon merre is járhat. Meglepetten vette észre, hogy messzire szaladt. Lekapta hátáról kistáskáját, kivett belőle egy doboz cigit és rágyújtott. Elment a Plaza-ba leült egy padra és átgondolta a dolgokat, a helyzetet, amibe anyja belekényszeríttette. Felhívta Gabit és megbeszélték a dolgokat. Barbara este kilencre ért haza. Már ott volt náluk André. A nappaliban ültek, és TV-t néztek. „Mint egy boldog család…” „nem hiányzok én ide”- gondolta. A „család” előtt felvázolta, hogy mire jutottak Gabival:
-… tehát Gabival úgy döntöttünk, hogy odaköltözök hozzájuk Gyöngyösre.- mondta a lány.
- Na de nem vagytok még ehhez fiatalok? – kérdezte az anyja. Természetesen nem kellett sokáig győzködni a nőt, hamar beleegyezett a költözésbe. Négy nap múlva Barbara már barátja családjánál lakott. Szívében még nagyon sokáig élénken élt az anyja által okozott keserűség, de valahogy mégis boldog volt. Örült, mert tudta, egy új élet kezdődik számára.
EGY ÉV MÚLVA
André elhagyta Barbara anyját, mert az asszonyról kiderült, hogy rákos. Az orvos még egy évet jósolt neki. Barbaráék magukhoz vették a nőt. Mindent megbocsátott anyjának. Gyönyörű szakasz kezdődött Barbara életében. Elfelejtette gyermekkorában szerzett sérelmeit, de a tüske végleg nem tűnt el, csak később, félév múlva ősszel, anyja halálával.

Barbara akkor végleg megbocsátott édesanyjának, s halála után csak arra az utolsó boldog és szép időszakra emlékezett valahányszor édesanyjára gondolt.