The Thing 2 - Vérbefagyva 1. rész

1.

Reggelre a tűz valóban kialudt. Nem húzta sokáig. A sarkvidék elcsendesedett, még a hóvihar is elállt. Mint aznap is, amikor a nyakukra jött az a dolog, és mint minden reggel általában. MacREADY-nek ereje sem volt hátrafordulni, megnézni: mi maradt a táborból, vagy hogy mennyire szénné égett, és hogy milyen látvány lehet a friss hóban. A Nyaka, addigra, épp, mint többi testrésze átfagyott, már a halált várta, és remélte: nem úgy fest, mint bármi, amivel az eddigi napokban találkozott. Childs vele szemben feküdt a hóban. Szegény ördög, neki nem jutott annyi pia... - gondolta Mac, és a családján töprengett. Neki ugyan nincs felesége, bár egy lehetett volna, és a legtöbbjük részben azért került ide a senkiföldjére, mert nem volt, aki hazavárja. De Childs más helyzet volt. Volt idő, amikor erről is beszélgettek, és akkor Mac hosszú ideig csak hallgatta, ahogy az, az asszonyról mesél. Senki sem gondolta volna, hogy a dolgok így végződnek majd. Egy ilyen helyzetre nem voltunk felkészülve. Nyelt egyet, de torkában az iszonyú fájdalom is lassan végigcsúszott. Azért legalább... kinyírtuk. Megégettük a rohadékot. Az hétszentség.

2.

Igen. Egy helikopter. Egy helikopter zaja volt, amit hallott, mielőtt elnyomta volna az álom. végtelennek hitt álom, de valaki felébresztette. Úton volt, egy számára eddig ismeretlen cél felé. Egy katonai egyenruhás alak vigyorgott MacREADY képébe, aki mellette ült, a kirögzített hordágy szélén. Mac nem szólt semmit, de körülnézett, és látta a többieket is. Ott ültek, a vele szemben lévő üléseken, és mind furcsán bámulták. Nem szóltak egy szót sem. Ez kicsit zavarta őt, de tulajdonképpen örült, mert biztos volt benne, hogy akárhova is viszik, minél messzebb attól a helytől. Az út eltartott egy ideig, MacREADY pedig félálomban volt, de hallotta, amint a pilóta hátraszól az embereknek, ők pedig jót nevetnek. Nem értette, mit mond.

3.

Egy orvosi vizsgálóban tért ismét magához. Mikor kinyitotta a szemét, csak a plafonról lógó lámpa fényét látta, de aztán megpróbált felülni. Akkor látta meg a mellette álló nőt. MacREADY megrémült, és hátrakapott bal kezével, nem is látván, mi van egyáltalán mögötte. Egy kis orvosi asztal volt, rajta szikék, ollók, és egyéb műtéthez szükséges eszközök. Mac, mint a madár a kalitkában, akit megvettek egy gyereknek, próbált távolodni, de a hordágyról nem mászott le. Egy katona hírtelen ráemelte a fegyverét. A nő rászólt:
- Nyugalom.

Mac hátranézett, kezét lekapta a pár szikéről, amit majdnem, hogy marékra fogott, és a katonára pillantott. Többen is álltak ott. Három katona egyenruhás férfi, és négy másik, feltételezhetően civil kutatócsoport tagjai. És a nő mellette.
- Nyugalom. – mondta most Mac-nek.
- Hol vagyok? Kik maguk?
- A 46-os Norvég kutatóbázison van. Nem messze onnan, ahol megtalálták magát. Feküdjön vissza, még pihennie kell.
- Baromság. Már jól vagyok.

A Katona, aki az előbb rászegezte a fegyvert, idegesen odaszólt a társának valamit.
- Mit mondott? – kérdezte a Nőtől MacREADY.
- Azt, hogy jobban tenné, ha nyugton maradna.
- Ebből elég! Maguknak fogalmuk sincs mivel állnak szemben. – kelt fel MacREADY a műtőasztalról. Egy melegítő volt rajta, kabátja egy székre terítve pihent a szoba másik végében. Odament, s miközben öltözködött, mondta tovább:
- Ha megfogadnak egy tanácsot, most azonnal elhúznak innét. Amilyen messze csak lehet. Most pedig, ha van szabad helikopterük, azt elvinném.
Egy katona hülye vigyorral a képén elállta az útját, a többi ember csak nézett. Mac látta, hogy nem érné meg ujjat húzni vele, tekintve a kezében levő géppisztolyt.

- Attól tartok, nem mehet el. Legalábbis, amíg a kivizsgálás folyik. – mondta a nő.

MacREADY megrázta a fejét, mint aki pont erre számított, és visszaindult, majd leült a műtőasztalra.
- Van valami piájuk? Whisky, vagy efféle?
A Whisky szó hallatán többen elmosolyodtak a társaságból.
- Nem adhatunk magának inni. Ami azt illeti: nem fogunk magának inni adni.
- Maga a tolmács, mi? Hogy hívják?
- Sona Authers vagyok. És igen, én vagyok a tolmács. Ami azt illeti jelen pillanatban egyedül én beszélem a nyelvét, úgyhogy vigyázzon: mit tesz, vagy mond az itt tartózkodása alatt.
- Remek. Az enyém: R. J. MacREADY. Pilóta a 31-es küldöttségnél. Azaz: a volt 31-es küldöttségnél.

Az egyik katona odaszólt valamit a nőnek, majd az rövid szünet után megkérdezte MacREADY-t:
- Azt kérdik: Mi történt ott? Mi történt a 31-es küldöttséggel?
- Ha van idejük, elmondom. Aztán elengednek? Hazavisznek?
- Amennyiben lezárják a kivizsgálást. Igen.
- Látom, felkészítették válaszokkal, hogy azzal is időt spóroljanak maguknak ezek az öngyilkosjelölt barmok… - vigyorgott a kissé rémült emberek felé Mac.

Mivel MacREADY nem akart sok időt itt tölteni, és már amúgy is lábra tudott állni, átmentek egy nagy terembe, leültek az asztalhoz, és nekiláttak kihallgatni. Mac kész volt mindent elmesélni, bár tudta, hogy bolondnak nézik majd, de elvégre is megmentették az életét, tartozik nekik annyival, hogy elárulja: mi fog végezni szerencsétlenekkel. A Norvégoknak fogalmuk sem volt, hogy mi ez az egész, a katonák nyilván semmit nem árultak el nekik, és nem is fognak természetesen. Ők amúgy nem lennének itt, valószínűleg rádión hívták őket, a másik norvég csoport eltűnése miatt.
A helység megtelt emberekkel, és Mac nekilátott.
- Mint azt már mondtam, a 31-es küldöttség tagja voltam. Childs, Windows, Nauls, Garry, Palmer, Blair, Copper, Norris, Bennings, Clark, és Fuchs. És persze én. Aztán mit ad isten, valamikor feltűnnek a Norvégok egy helikopteren, és azon vannak, hogy egy kutyának látszó valamit leszedjenek. Ehelyett Garry intézte el az egyik Norvégot, mert az lövöldözni kezdett a bázison, a másikból meg amúgy sem sok maradt.

A Nő fordított. A Katonák nem tűntek meglepődöttnek, a norvég kutatók azonban igencsak rémülten sustorogtak egymásnak.
- Aztán ellátogattunk a Norvég bázisra, ahol minden kihalt volt. Ami azt illeti még hullát is találtunk… de az nem volt igazán hulla. Rájöttünk, hogy a Norvégok egy idegen életformát szabadítottak ki egy jégtömbből. Később még az űrhajóhoz is ellátogattunk…

A nő közben, kisebb nagyobb szünetekben mondta fordított tovább, de Mac még mindig nem látott semmi rémületet vagy különösebb reakcióváltozást a katonák arcán. Feszülten hallgatták tovább a történteket.
- Aznap éjjel a bázisunkon elkezdődött ez az egész… dolog. Mi csak így hívtuk: A dolog. Ez a valami először a kutyákat ölte meg, és aztán majdnem lemásolta őket, vagyis szakasztott úgy nézett volna ki, mint ők. Megakadályoztuk benne, de elszökött a rohadék. És aztán ránk szállt. Szépen sorban elkapta a többieket, és aztán átalakult.

Mikor a nő fordított, az egyik kutató rajta keresztül megkérdezte, hogy voltak e még túlélők.
- Nem. Azaz… Childs, de ő már halott. Ott volt ő is, tőlem nem messze, ahol rámtaláltak.
Az egyik katona az asztal jobb széléről Norvégul kérdezett valamit, MacREADY pedig várta a fordítást, de már valami látszott a szemében. Valamire rájött.
- Azt kérdi: maga robbantotta e fel a tábort, és hogy miért tette.
- Hát ilyen… igen, én voltam! És tudja miért? Azért, mert eddig a tűz bizonyult igazán hatásos fegyvernek ellene! Mással nem sokra mentek volna maguk sem.
A Katona motyogni kezd a társának.
- Mi az? Mit mond? – kérdi a nőtől Mac.
- Ööö… azt mondja, hogy kíváncsi lesz, hogy fog muzsikálni, ha visszajönnek a kivizsgálók.
- Most? Hogy ők most ott vannak? Maguknak annyi, ha ezek visszatértek. De tudja mit? Én már nem várom meg az eredményt! Adios amigo. – állt fel az asztaltól és indult el Mac, de a katonák elállták az útját.

MacREADY reménytelen mosolyával ismét visszanézett a nőre, aki szintén fölállt, majd Mac egy hírtelen ütéssel gyomron vágta az egyik katonát, mire a másik kettő rárontott, és leütötték. Mac a földre kerülve próbálta összeszedni magát, és fölpattanni, hogy újabb ütést mérhessen valamelyikre, de többen is lefogták, és be nyugtatóinjekciózták A Világ ismét elsötétült. Most már nyilvánvalóvá vált: egy szavát sem hiszik, és fogva tartják, mert az egész bázis kiirtásával őt gyanúsítják. És mikor visszatérnek azok a kivizsgálók, itt is mindennek vége lesz. De ő ezt már nem várhatja meg… de ő most… elalszik.

4.

- Ezt nézd meg, Skyes! Azt hiszem találtam valamit!
- Mi az?
- Vér. Igen, ez vér, nézd csak meg.
Merthodon idegesen odaballagott, Skyes nem láthatta, hogy míg ő egy vérfoltot talált, munkatársa egy hullát vizsgált.
- Igen, aha… ez tényleg vér. De tudod mit? Nézd meg: én mit találtam.
Azzal, két szobával arréb mentek, épp oda, ahol az előbb Merthodon tartózkodott.
- Azanyját! Ez jól kikészült. Szerinted mi történhetett vele? – hajolt közelebb Skyes.
- Ne nyúlj hozzá! Az ég szerelmére. Óvatosan zsákba tesszük, aztán irány a bázis.
- Nem kéne még szétnézni? Hátha találunk valami mást is?

Merthodon ránézett a szemüveges férfira, aki dúlt a lelkesedéstől, hogy valami új dolgot fedezett fel. Sajátmagára emlékeztette, amikor még kezdő asszisztens volt.
- Menjünk, mielőtt beüt a hóvihar. Ezzel együtt van már elég bizonyíték.
- Igaz… igaz. – szólt kissé csalódottan Skyes.
- Gyere, menjünk vissza a zsákért. – indultak meg kifelé.
A holttest valaha egy ősz hajú, hatvan-közeli férfi lehetett. Arca fel-feltépve, teste szénné égve… ők már nem sokból tudták volna azonosítani.
- Hogy nem bassza meg! – káromkodott Merthodon. Kiérve látták, hogy a hóvihar csúnyán rákezdett. Tovább lépkedtek a helikopter felé.
- Így nem szállhatunk fel. – szólt Skyes.
- Ja. A franc egye meg, de ezt azért még becsomagoljuk. Holnap reggel indulunk vissza.

Odaérve kibányászták a nagy fekete műanyagzsákot a hátsó ülésről, és szemüket takarva visszaindultak a romos bázis felé.
Skyes cammogott elől, már az út felét megtették visszafelé. Aztán Merthodon megtorpant.

5.

A Nap kezdett lemenni, a bázis belülről izzott a feszültségtől. Rycko, a Norvég pilóta reménytelenül kémlelt ki az ablakon, majd valamit motyogott az asztalnál ülő Kleas-nek. Kleas bólintott, és a kávéjába kortyolt. Nem lehetett nehéz kitalálni: miről beszélhettek. A Katonák, amióta megjöttek, minden lépésüket figyelik. A kutatóknak, azon kívül, amit MacREADY-töl hallottak, semmilyen információjuk nem volt arról: mivel állnak szemben, és mik az esélyeik, ha ez a valami közéjük férkőzik. Stornent a rádiószobában csücsült, a régi, hazai masina előtt, és várta, hogy bejelentkezzen valaki. Mint minden nap. Egy tiszt őrá is jutott, ettől lett olyan különleges ez a nap. A Pasas ott állt nem messze mögötte, az ajtóban, és szerencsétlen Stornent úgy érezte, mintha folyton őt bámulná. Egyedül Lakkon volt házon kívül, ő az egyik hójárót javította, mert az ugyanis elromlott. A hóviharban alig látott valamit, még védőszemüvegben is. Valószínűleg az akku ment ki. Rohadt amcsi gyártmány! – gondolta saját nyelvén, és levágta a fedelet, majd összeszedte a szerszámait, és visszament a bázisra.

Kinyitotta az ajtót, s a szél besüvített. Beljebblépett, lehúzta kesztyűit, kabátját, meg a szemüveget, és kifejtette Rycko-nak és Kleas-nek a problémát. Kleas az asztalra vágott, bögréje, miben a kávé volt kicsit megugrott. Rycko odament Lakkon-hoz, aki egy pillanatig azt hitte: kávét visz neki. De ő Sona-ról kérdezte. A Technikusnak fogalma sem volt róla, hisz a „nagygyűlés” óta nem látta, és még csak most jött be kintről. Annyit tudott, hogy kint biztos nem járt. Kleas próbálta nyugtatgatni ideges barátját, de Rycko túl feszült volt ahhoz, hogy most csak úgy lenyugodjon. Nem bízott az amerikaiakban. Főleg nem abban, akit magukkal hoztak.

6.

MacREADY hamarabb magához tért a kábulatból, mint azt valaha is gondolta volna. Most egy szobában volt, be volt sötétítve, csendes félhomály terjengett odabenn. Három emeletes ágy volt a szobában, a falak mentén, U alakba. Ő az egyik tetején feküdt. Megpróbált felkelni, de kezét odabilincselték az ágy széléhez.

- Mac. Nyugodjon meg, itt biztonságban van. – szólt egy gyengéd hang. Sona volt az.
Mac visszahajtotta a fejét a párnára.
- Nem, ellenkezőleg. Itt senki sincs biztonságban.
A nő hallgatott. MacREADY látta, hogy nem hisz neki.
- Bízzon bennem. Hamarosan vége lesz, és aztán elengedik.
- Úgy gondolja? Én nem bízok senkiben. Maga is jobban tenné, ha így gondolkodna.
Sona oldalra nézett, ahol a nyitott ajtón, a folyosóról beszűrődött még valamennyi fény. Nem volt ott senki.
- Tudja: még van esélyünk. Megmenekülni. Amíg a többiek vissza nem jönnek. De ki tudja… talán már most itt van köztünk.
- Az a dolog? Ami megölte az embereket maguknál?
- Igen. Mi is így hívtuk. Csak dolognak. Nem tudtuk: mi is az valójában, azt sem, hogy, hogy nézhet ki, amikor nem olyan, mint mi, vagy nem épp olyanná válik.

- Honnan tudták, hogy ki kicsoda?
- Nem tudtuk. Azaz… volt egy teszt. Egy vérteszt. Vért vettünk mindenkitől, aztán egy izzó pálca végét bele tettünk a vérbe. És aztán Palmer vére kiugrott, és elmenekült. Tudom: hülyén hangzik, de így volt. És így ki lehet deríteni: ki fertőzött. Van fegyverük?
- Néhány puskánk, meg egy lángszóró. Ennyi. A Katonáknál van más is.
- Jó. Több a semminél. Csak a tűzzel lehet megölni.
- Sona! – szólt valaki kintről a folyosóról, és hangos léptekkel közeledett.
- Mennem kell, Mac. Pihenjen…
- Várjon! Csak még valami: Ezek a katonák, nem azok, akiknek mondják magukat.
- Hogy érti ezt? – kérdezte ijedten a nő.
- Sona! Itt vagy? – hallatszott, már pár lépésnyire.
- Higgye el, ebben biztos vagyok. Tudnak…

Sona az ajtó irányába rántotta tekintetét, Rycko állt ott, és a parancsnok.
- (NORVÉGUL) Neked nem mondták, hogy nem lehetsz itt? Mindegy. Gyere, szükségünk van rád. A rádiószobában.

A Nő kisétált, egy alapos pillantást vetve a mogorva képű katonára, majd visszanézett MacREADY-re, és barátjával elsétált. A rövidre vágott hajú, szőke, napszemüveges parancsnok: Starrs, határozott léptekkel odasétált MacREADY-hez, aki dühösen bámulta, amióta megjelent.
- Én nem bízok senkiben, és tudom, hogy érted, amit mondok. Te Amerikai szemétláda, itt játszod a hülyét mindenkinek. Nem tudom: mire számítasz, de rohadt nagyot fogsz csalódni, ha ezek megjönnek.
A katona csak mosolygott, gonoszul, bambán.
- Ha innen kijutok, kapsz még egyet a szemed alá is, jó?
Starrs arcáról hírtelen lehervadt a mosoly. Közelebb hajolt MacREADY-hez, és a korlátoltan mozogni képes férfi fülébe súgta:
- Innen, ha kijutsz, két helyre kerülhetsz. Az egyik a bíróság, majd onnan később a börtön, a másik a föld alá, és tudom, itt nincs föld, de ha ennek vége, az utóbbit én állom.

Mac továbbra is dühös tekintetével nézte tovább, amint Starrs feje eltávolodott tőle és annak képére is visszaköltözött a hülye vigyor, majd kifelé vette az utat. MacREADY nevetni kezdett:
- Te hülye barom! Hehe! Mind itt döglünk meg! Bizony ám, te is! Hehehe!
Starrs becsukta maga után az ajtót, kulcsra zárta, majd eltrappolt a folyosó végébe, és ott eltűnt egy fordulóban. Lest, egy katonája tért vissza pár perc múlva, és őrt állt az ajtóban. Onnantól kezdve, az éjjel ő őrizte R. J. MacREADY álmát.