Szökésben

Anna mindig, amikor belépett a lakásba, rögtön az ablakokat tárta ki, aztán végzett a nappali és a konyha takarításával, majd a hálószoba következett, ahol most is rögtön megérezte a férfi erőteljes illatát. Ez kellemes, citrusos illat volt, meg még valami vad, férfiasan erős. Itt a hálóban be volt sötétítve, ami eddig nem volt jellemző, mert mire ő jött délelőtt, akkorra már a függönyök szét voltak húzva. 
Anna csak egyszer találkozott a lakás gazdájával, igaz nem közvetlenül, nem is mutatkoztak be egymásnak. Éppen ott volt az előcsarnokban, ahol a férfi a portással állt meg beszélgetni, majd kedvesen nyújtotta a kezét a portás hatéves unokájának, bemutatkozott. Kellemes volt a hangja, ahogy mondta a nevét, közben megszorította a kisfiú kezét. Anna megbámulta a férfit, ezután mindig úgy ment a lakásába, mintha közeli ismerőse lenne. Azt, hogy a férfi melyik lakásban lakik Demcsáknétól tudta meg
Demcsákné a lakópark gondnoki irodájában dolgozott, ő osztotta be a takarítókat. Anna szerencsésnek érezte magát, hogy erre az állásra talált, amikor elszökött bántalmazó férje elől. Tudta, a rokonaihoz nem mehet, mert ott megtalálná őt, ezért jól jött ez a lakópark, ahol a kapunál biztonsági szolgálat volt és minden épületben huszonnégy órás portaszolgálat. Olyan ez, mint egy erős vár, bevehetetlen. Biztos volt benne, hogy itt nem találhat rá a férje, ha nem mozdul ki. Ő aztán tényleg nem ment sehova, csak a lakópark melletti szupermarketbe bevásárolni, mert a lakók időnként hagytak listát, mit kell nekik megvenni feltölteni a hűtőjüket, esetleg főzni valamit.
Ez a férfi is mindig hagyott egy listát a konyhában a pulton, amiben felsorolta mit kér.  A levélkéket mindig Demcsáknénak címezte, mert talán azt hitte, hogy az a nő, akinél a takarító szolgáltatást megrendelte, jár minden lakást rendbe tenni.
Anna az alagsorban kapott helyet a kazánház mellett, amit igazából a kazánkezelőnek rendeztek be, akkor, amikor még nem ez a szuper automata kazán volt. Ma már nem kell ott lenni állandóan a fűtőnek, csak időszakosan kell ellenőrizni a rendszert, így a kis szoba és fürdőszoba felszabadult. Annának ennyi elég is volt, ez jelentette neki a biztonságot. Hiányzott ugyan a munkája, de tudta, hogy a kórházba nem mehet dolgozni, mert akkor a férje megtalálja. Annyira szerette pedig amit csinált. Ápolónő volt és imádta, hogy segíthet az embereknek. Mivel a férje az osztályvezető főorvos, akit tiszteltek és megbecsültek, azt senki sem hitte volna el, hogy neki milyen élete volt mellette, de ha valakinek volt is sejtése, az sem mert szólni. A férje mindig azt mondta, ha megtudja, hogy kikotyogja, mi van otthon, akkor a pszichiáter haverjával bezáratja a diliházba. Anna félt a férjétől, nagyon félt. Amikor elmenekült, akkor elképzelése sem volt, hová fog menni, aztán véletlenek sokasága segítette ebbe a házba, ami most a béke szigete volt számára. 
A férje mellett nagyon egyedül érezte magát. A férfi nem engedte, hogy barátkozzon bárkivel is. Ha meglátta, észrevette, hogy valakivel közelebbi kapcsolatba került, akkor rögtön közbelépett, még a barátnőit is elmarta mellőle. Mivel tartottak tőle, egy idő után már nem is próbálkoztak. Hozzá soha senki nem jöhetett, ő se mehetett senkihez, még a rokonaihoz sem egy idő után. Mivel egy bántalmazó családból menekült a házasságba, egyáltalán nem vágyott oda vissza, de a házassága is egy bántalmazó kapcsolat lett. A férje kisajátította őt, kínozta testileg, lelkileg is. A külvilág számára ő egy mutogatni való tárgy volt. Anna bájos arca, hosszú szőke haja, filigrán alkata minden férfi tekintetét odacsábította, de senki nem merte megközelíteni. A nagyfőnök felesége tabu volt. Anna sejtette, tudhatják azt is, neki milyen élete van, de nem keltek a védelmére, senki sem nyújtott segítő kezet.
A lakás gazdája munkanapokon reggel 8.30-kor ment el otthonról, Anna mindig kilencre ment oda. Szerette ezt a lakást, mert aki lakta rendszerető, pedáns ember volt. A lány arra gondolt, hogy milyen jó lehet egy ilyen emberrel együtt élni. Az ő férje soha nem ügyelt a rendre, ha kiment a konyhába, akkor órákig kellett utána takarítani, mert olyan rumlit hagyott maga után, mintha egy második világháborús csata zajlott volna le ott. Amikor vetkőzött oda dobta le a ruháját, zokniját, alsónadrágját, ahol éppen állt. Időnként fura helyekről kerültek elő szennyes ruhái. 
Ez a férfi mindig betette a szennyeskosárba a mosnivalókat, soha nem hagyott szét semmit. Itt mindennek megvolt a helye, a tisztaságra is nagyon ügyelt.
Ezen a napon, amikor Anna belépett a hálószobába nagyon elcsodálkozott, behúzott függönyöket talált. A sötétben botorkált, a kapcsolót kereste a falon, de aztán eszébe jutott az éjjeliszekrényen lévő kislámpa, kitapogatta az ágyat, leülve a kislámpa kapcsolóját keresgélte nem nagy sikerrel. Közben a keze egy párnát talált, amit magához húzott, de egy kéz utánanyúlt a sötétből és visszavette. Anna pulzusa egy pillanat alatt száz fölé ugrott, rémülten kapott a párna után, de ott már egy kéz elkapta a csuklóját, majd egy nyögést hallott. A lány felpattant, az ablakhoz rohant, széthúzta a sötétítőket, amitől fény árasztotta el a szobát. Ekkor megpillantotta az ágyban fekvő férfit meztelen felsőtesttel, egy párnát szorongatva, amit az arcához emelt.
- Meg akar ölni? Húzza vissza azt a függönyt! – kiáltott rá a férfi.
Anna első gondolata az volt, hogy a férfi talán másnapos, előző este kirúgott a hámból, azért maradt ágyban.
- Bocsánat, nem tudtam, hogy itthon van – húzta összébb a függönyt a lány, de középen hagyott egy kis rést, hogy legyen némi fény. 
- Mennyi az idő? Kicsoda maga és mit keres itt? – kérdezte a férfi, de a párnát még mindig a fejére szorította, csak egy kis résen kukucskált ki alóla.
- Tíz óra múlt, azt hiszem. Én vagyok a takarítónő, én szoktam rendbe tenni a lakását - Anna közelebb lépett az ágyhoz – Másnapos? – kérdezte lényegre törően.
- Bár az lennék – mondta a férfi eléggé elkínzott hangon – nagyon rosszul érzem magam, minden izmom fáj, a fejem is majd szétesik, nem tudom, mi van velem. Én nem szoktam beteg lenni, nem szoktam elaludni – ezután a férfi a telefonját keresgélte, amikor megtalálta hívott egy számot.
Anna úgy gondolta jobb, ha kimegy, nem akart belehallgatni a beszélgetésbe, de a konyhában is mindent hallott. A férfi valakivel közölte, hogy ma nem megy be dolgozni, mert nem jól érzi magát.
Anna kitöltött egy pohár narancslevet, bevitte a férfinek. Nyújtotta a poharat, közben a kezét a férfi homlokára tette és nővérke módba kapcsolt.
- Igya ezt meg – adta ki a parancsot. – Maga lázas – közölte, már indult is a fürdőszobába, ahol tudta, hogy van egy egészségügyi szekrényke. Remélte, talál benne lázmérőt, meg ha kell, akkor lázcsillapítót. Szerencsére a lakás gazdája erre is ügyelt, a szekrényke tartalmazta a legszükségesebb alapvető gyógyszereket, lázmérőt is talált benne. Tudta, hogy szükség lesz a csillapítóra, de előbb megmérte a férfi lázát. A takaróba burkolózó, remegő, reszkető férfi nagyon elesettnek tűnt, most nem azt a határozott képet mutatta, amit a lány előzőleg látott. Hozott egy póttakarót, azt is ráterítette, majd, amikor látta a magas lázat, beadta a tablettát. Eltelt egy óra és a láz nem csökkent, sőt magasabb lett, ekkor Anna bevetette a priznicet. Bár a férfi jajgatott, amikor a hideg, vizes törölközőt körbe tekerte a mellkasán, de a jajgatás ellenére, minden utasítást végre hajtott.
Közben a lány telefonált Demcsáknénak, hogy ne számítson rá már ezen a napon és lehet, hogy a héten szabadságot venne ki. Sejtette, hogy a férfi több napon át ápolásra fog szorulni és nem akarta kiadni a kezéből ezt a lehetőséget, hogy végre újra nővérként dolgozhat. A portán megadták neki a lakópark orvosának a számát, akit fel is hívott. A doktor megígérte, hogy még aznap benéz. 
Amikor végre csökkent a férfi láza, akkor levette róla a nedves pizsamát és egy száraz, tisztát adott a kezébe, kitámogatta a fürdőszobába, aztán amíg a férfi kint volt, az ágyneműt is kicserélte. 
Kopogás nélkül lépett be a fürdőszobába ahol a férfit a kád szélén ülve találta, még mindig meztelenül. Azt rögtön látta, hogy milyen szép példánya a férfi nemnek.
- Segítek – vette el a kezéből a pizsamát és segített felöltözni. 
Érezte, hogy a férfi újra lázasodik. Besegítette az ágyba.
- Köszönöm – nyúlt a férfi a keze után – mi a neve? – kérdezte.
- Anna – mosolygott rá a lány, közben a homlokát simította.
- Az én nevem Tamás, Pálfalvai Tamás – mondta a férfi.
Órák teltek el, míg Anna a lázzal küzdött. Aztán végre csengettek, az ajtófélfának dőlve ott állt a doktor. 
Anna elmondta, hogy lázasan talált a férfira, amikor takarítani jött. Mintha a doktor kissé élénkebb lett volna azután, hogy megtudta ő nem hozzátartozó. Megvizsgálta a nagyon elesett állapotban levő férfit, aztán kiment kezet mosni a fürdőszobába, ahová Anna követte és várta az ítéletet.
- Nagy a baj? – kérdezte.
- Ez van egész nap, egyre több a beteg. Ez a férfi még szerencsés, mert fiatal erős, le fogja gyűrni a vírust, de sokan nem ennyire szerencsések. Számítson rá, hogy a láz még el fog tartani pár napig, sőt még rosszabb is lehet, de írok fel gyógyszert, amit négy óránként be kell adni neki. Legyen itthon sok lázcsillapító. A priznic és a hűtőfürdő is szóba jöhet, ha már a gyógyszer sem hat. Jól gondolom, hogy van egészségügyi képesítése?
 Anna kissé megijedt, hogy lebukik, ezért csak annyit mondott, elvégzett egy bébiszitter tanfolyamot, ahol a betegápolásra is kioktatták.
- Ez azt jelenti, hogy itt tud maradni a betegünk mellett, vagy várja a férje haza? – kérdezte a doktor nem sejtve, hogy ezzel a kérdéssel mennyire megrémítette a lányt.
- Nincs férjem, aki hazavárna. Itt lakom a házban, így meg tudom oldani, hogy maradjak – mondta, aztán még megkérdezte – Inna egy kávét? Fáradtnak látszik.
A doktor elnevette magát.
- Egy kávéval életet mentene, de ma már annyi kávét ittam, hogy életben maradjak, még egy újabb kávétól már kilyukadna a gyomrom.
- Akkor egy szendvics? – mosolygott a lány, már vette is elő a hozzávalókat.
Anna letette a doktor elé a szendvicseket és egy pohár narancslevet, aztán bement megnézni a betegét.
- Azt hittem elment – nézett fel a férfi, amikor a homlokára tette a kezét.
- Ne féljen, maradok, amíg meg nem gyógyul, addig itt leszek – simogatta meg a férfi fejét – nem enne valamit? 
- Köszönöm, de nem kérek semmit, nem érzem magam valami jól.
- Nem lesz semmi gond, nemsokára minden jobb lesz. A doktor bácsi írt gyógyszereket.
A férfi mosolyogva csukta be a szemét.
- Bocsánat, de a szememet alig tudom nyitva tartani – a mondat végére már el is aludt.
Anna visszament a nappaliba, ahol a doktort hagyta, aki elaludt a fotelban, de előtte eltüntette a szendvicseket. A lány betakargatta a férfit, aztán ő is helyet keresett magának, ahol majd aludhat.
Már éppen elhelyezkedett a kanapén, amikor megszólalt a doki telefonja a zsebében. A férfi rögtön megmozdult, már tette is a füléhez a telefont.
- Mennem kell, egy újabb beteg a környéken – állt fel a férfi – Hölgyem ön megmentette az életemet, ezzel a többi betegét is. A gyógyszereket felírtam, a betegünk TAJ számával ki tudja váltani. Ha most velem jön, akkor elviszem a gyógyszertárig, ahol van ügyelet.
Anna be akart szólni a szobába a betegének, de az mélyen aludt.
A doktor kitette a gyógyszertárnál, már hajtott is tovább, de előbb még megkérte a lányt, hogy árulja el a nevét. Ő is bemutatkozott.
- Kunos Péter vagyok.
Anna csak a keresztnevét mondta, remélve, hogy ez a fiatal orvos nem fogja őt lebuktatni a férjénél.
A lány, amikor visszaért, a betege még mindig aludt, de felébresztette, hogy beadja neki a gyógyszereket.
Tamás szorította a lány kezét, aztán belecsókolt a tenyerébe. Anna mosolyogva simogatta a férfi fejét, aki ilyen elesett állapotban is férfiasan vonzó volt.
Az elkövetkező napok is ebben a küzdelemben teltek, mert a férfinek magas láza volt, ami közben egyre gyengébb lett. Anna ott volt mellette, mindenben segítette. A lány alig aludt, mert mindig ott akart lenni, ha szükség volt rá, ahogy gyengült a férfi, már a WC-re is neki kellett kitámogatnia. Többször is ő zuhanyoztatta le, mosta a testét. Volt, amikor a kádba fektette, hűtőfürdővel csillapította a lázát. Az elején még takargatta magát a férfi, de aztán egy idő után már nem bánta, ha meztelenül látja a lány, mert olyan szakszerűen látta el, hogy már nem is volt szégyenérzete.
A doktor, Péter naponta megjelent, meghallgatta a betege mellkasát, hátát, evett néhány szendvicset, vagy valami finomságot, amit a lány készített neki és üldögélt a nappaliban, a lánnyal beszélgetve. Péter érezte, a lány titkol valamit előle, azt is látta, hogy a lányt valami nagyon nyomasztja.
Néhány nap múlva Tamás jobban lett, már nem volt olyan magas láza, egyre többet volt ébren. Még köhögött, de már enni is tudott, nem kellett neki könyörögni, hogy egyen valamit.
Kettejük kapcsolata már olyan bensőséges volt, mintha ezer éve együtt éltek volna, bár Tamás, ahogy elmúlt a láz és a köd a fejéből, már időnként takargatta magát, amin aztán együtt nevettek.
Anna, Demcsákné kérésére a délelőttöket újra a lakások takarításával töltötte, de amint végzett rohant vissza Tamáshoz, aki mindig nagyon várta, bár azt is látta, hogy a lány mennyire fáradt. Már nem kellett vele éjszakáznia, mert az éjjelek békésen teltek, láz nélkül, de Anna mindig nagyon korán kelt, reggelit, ebédet készített, mindent odatett a férfinek a keze ügyébe, hogy ne kelljen felkelnie, csak ha muszáj. Anna továbbra is a nappaliban aludt a kanapén, nem hagyta egyedül a férfit, de érezte, lassan vissza kell térnie a saját kis lakóterébe.
Tamás, megszokta Anna jelenlétét és már el sem tudta képzelni, hogy újra egyedül legyen. El is tervezte, hogy felajánlja Annának, hogy hagyja abba a házban a takarítást és csak vele törődjön, mint alkalmazott. Aztán ezen a délutáni orvosi viziten Péter végre gyógyultnak nyilvánította Tamást, amit látszólag kissé sajnált is, mert szerette ezeket az órákat, amiket itt tölthetett a lánnyal és a betegével. Amikor Tamás már jobban volt leültek sakkozni, közben Anna finom falatokkal teli tányért tett le eléjük.
Aztán a lány bejelentette, hogy hazaköltözik, már nem fog itt aludni. Tamás nagyon sajnálta, hogy elmegy, megtette az ajánlatát, de a lány egyelőre gondolkodási időt kért.
Nagyon tetszett neki a férfi, vonzódott hozzá, éppen ezért nem mert igent mondani az állásajánlatra. Összepakolt, visszaköltözött a kis zugba az alagsorban. 
Ezen a napon már nagyon fájt a feje, de arra gondolt, hogy csak az utóbbi hetek megterhelése, a sok éjszakázás most jött ki rajta. Úgy gondolta, ha majd kialudja magát, reggelre minden rendben lesz. Megígérte Tamásnak, azért továbbra is gondot fog viselni rá. 
Anna este lefeküdt aludni, aztán egyre rosszabbul érezte magát. Hányingere volt, majd hányt és kimerülten feküdt. Érezte, a tagjai már annyira fájnak, hogy meg sem tud mozdulni, nagyon gyengének érezte magát. Sejtette, hogy azt a vírust kapta el, ami Tamást is megfertőzte, de úgy gondolta ezt le fogja tudni gyűrni egyedül is. Bevett egy adag lázcsillapítót, és elaludt.
Reggel Tamás várta a lányt, de az nem jött. Nagyon szomorú volt, mert ezt annak tudta be, hogy nem vállalja, hogy csak róla gondoskodik. Érezte, valamit elrontott, hiszen ő igazából nem is csak alkalmazottként gondolt a lányra, de nem akarta rögtön lerohanni a közeledésével, úgy érezte, majd lassan hódítja meg. Dél körül aztán Demcsákné is telefonált, a lányt kereste, mert nem ment takarítani sem. Ekkor Tamás tudta, hogy baj van, már indult is az alagsorba, ahol, a lány lakott. Az ajtó előtt megtorpant, de aztán kopogott. Csengő nem volt. A kopogásra semmi nem mozdult a lakásban, ezért megpróbálta lenyomni a kilincset, az ajtó kinyílt. Amikor belépett egy előtérre számított, de mivel ez nem egy lakás volt, rögtön a szobába jutott, ahol csak egy fönti apró ablak adott némi fényt. Meglátta a falnál a kanapét, ahol a lány feküdt összekuporodva, remegve egy vékony takaró alatt. Odalépett hozzá, a homlokára tette a kezét, mint ahogyan a lány csinálta neki amíg beteg volt. Anna lázas volt, nagyon lázas. Amíg a lány rögtön cselekedett, amikor a férfit lázasan találta, Tamás ijedten nyúlt a telefonja után és hívta az orvost.
- Most nem tudok menni, mert rendelek, rengetegen vannak a váróban. Szerintem vidd be a kórházba a sürgősségire, majd odaszólok, hogy ne várakoztassanak.
Tamás próbálta ébresztgetni Annát, de az nem reagált, csak nyögött, amitől a férfi még jobban megijedt. Felkapta a lányt, aki olyan könnyű volt, hogy ezen meg is lepődött. A takarót ráterítve vitte a lifthez. A földszinten a portást kérte meg, hogy segítsen neki kinyitni a kocsit és betenni a lányt a hátsó ülésre. Üzent Demcsáknénak, hogy Annát kórházba vitte.
A kórháznál szerencsére a sürgősségi előtt volt egy üres parkolóhely, ahonnan könnyedén be tudta vinni a lányt.  Aztán jöttek sorban a meglepetések, amikre nem számított.
A felvételnél, amikor a nevét mondta, akkor rögtön bekísérték egy kezelőbe, mert Péter odaszólt, hogy várják, de amikor Anna nevét kérdezték, akkor elakadt, mert azon kívül, hogy Anna többet nem tudott, de a belépő orvos odaszólt a nővérnek, amitől Tamás nagyon elcsodálkozott.
- A főorvos úr feleségének adatai benne vannak a rendszerben, nyissák meg az előzményeket, hogy van-e valamilyen gyógyszerérzékenysége.
Tamás ránézett a számítógép képernyőjére, ahol meglátta a lány nevét. Annának infúziót kötöttek be és injekciókat kapott, majd oxigén maszkot tettek az arcára. A lány magához tért, már nem reszketett. Tamást nem küldték ki, ő ott állt az ablaknál és nézte a szakszerű ellátást, az összehangolt munkát. Ezután áttolták egy nagyobb kórterembe, ahol ágyak voltak egymás mellett, mindegyiken feküdt egy-egy beteg. A teremben a nővér vette át az irányítást, de ő sem küldte el Tamást.
- Anna, Bogyókám, honnan kerültél elő? – kérdezte a nővér és megsimogatta a lány haját.
Anna szeméből könny szivárgott és erőtlenül suttogott.
- Ugye nem szóltatok neki? Mondd, hogy nem szóltatok neki! – szinte könyörgött.
- Azt hiszem az ügyeletes orvos első dolga volt, hogy felhívta, de nem vette fel, mert éppen operál, azt mondták az osztályon – mondta a nővér és már ment is a következő beteghez a terem másik végébe.
Anna rémülten nézett Tamásra.
- El kell innen tűnnöm, de nagyon gyorsan. 
- Miért? – lepődött meg a férfi, főleg, amikor azt látta, hogy Anna kiveszi a karjából az infúziós tűt, fél kézzel ragasztva le a vérző sebet, aztán körülnézett, már kelt is ki az ágyból.
- Kérlek! Vigyél el, de úgy, hogy ne vegyék észre – suttogott rémülten.
Tamás nem értette, de látta, hogy Anna mennyire fél, bár azt sem tudta miért, de nem vonta kétségbe, hogy az a helyes, ha kimenti innen a lányt.  Lenézett a csupasz lábára és cselekedett. Felkapta Annát, vitte ki a folyosóra. Szerencsére senkivel sem találkoztak útközben. A kocsinál leállította egy pillanatra, majd betette a hátsó ülésre, ahol Anna rögtön lecsúszott az ülés mellé a földre. Tamás ráterítette a takarót, beült és indított.
Már elhagyták a kórház környékét, amikor hátra szólt.
- Már biztonságos, de mi lesz most? Nem jól vagy, kezelésre van szükséged.
Anna is tudta, hogy beteg, hogy még lázas, de azt is tudta, hogy soha többet nem akar visszakerülni abba a házasságba, onnan menekülnie kell. 
- Nem akarlak bajba keverni, de szükségem van segítségre. Nem találhatnak meg.
- Mi elől menekülsz? Mondd el – kérte a férfi.
A lány érezte, hogy valamennyit fel kell adnia az inkognitójából, ha azt szeretné, hogy a férfi segítsen.
- A férjem a kórházban főorvos, előle menekülök. Ha megtalál, akkor vissza fog kényszeríteni, de azt nem akarom, soha többé nem akarok vele élni. Ha visszavisz, akkor bezár, ahonnan nem fogok tudni kiszabadulni.
Tamás agyában cikáztak a gondolatok, aztán döntött. Tudta, hogy ha akarják, megtalálják, hiszen megadta a nevét és a címét a sürgősségin, ezért haza nem lenne jó menni, de úgy érezte még van annyi ideje, hogy néhány dolgot összeszedjen. A lakóparkjuk mögötti utcában állt meg, a lányt a kocsiban hagyta, majd rohant föl a lakásába, összeszedte a gyógyszeres szekrény tartalmát, néhány ruhát dobált egy táskába, már indult is vissza.
A kocsihoz érve a lány megint nagyon lázasnak tűnt, ezért adott neki egy tablettát, majd indított.
- Van egy házam vidéken, azt hiszem ott senki sem fog megtalálni minket – mondta a lánynak megnyugtatóan, legalábbis nyugtatásnak szánta, de azért ő még mindig nagyon ideges volt. 
Az eddigi élete nyugodt, békés, szabálykövető volt, de most egy krimibe csöppent ezzel a majdnem idegen nővel. Kiértek a városból és megálltak egy benzinkútnál, ahol élelmet vásárolt nagy mennyiségben. Anna összekuporodva feküdt a hátsó ülésen és remegett.
- Megérkeztünk – szólt hátra, amikor behajtott végre a ház alatti garázsba.
Anna már nem tudott válaszolni, annyira vacogott a foga, a teste forró volt, amikor Tamás megérintette, hogy a karjába vegye.
- Van itt fürdőkád? – kérdezte a lány, amikor letette a kanapéra.
- Igen - csodálkozott el a férfi.
- Hűtőfürdőre van szükségem. Kegyetlen lesz, de muszáj, hogy lemenjen a lázam. Kérlek, készíts fürdőt, de csak kevés víz legyen és ne forró, aztán ha már benne ülök, akkor lassan engedd meg a hideg vizet, majd csurgasd nagyon kis sugárban, hogy ne hirtelen hűljön ki. Bármennyire ellenkezem, ne engedj ki a vízből, csak akkor, ha már lement a lázam harmincnyolc alá.
Tamás cselekedett, elkészítette a vizet, majd levetkőztette a lányt, akit a karjaiban vitt a fürdőszobába. Amikor a vízbe engedte, akkor visított, mert úgy érezte először, hogy égeti a bőrét a víz, pedig nem volt meleg, aztán meg jött a remegés, ami nem akart csillapodni és annyira kifárasztotta a lányt, hogy már csak erőtlenül tudott könyörögni a férfinak, aki a vízben tartotta. Több mint egy óra eltelt mire a láz csökkent és végre kiengedte őt a kínzókamrából.
Fürdőlepedőbe csavarva vitte be a hálószobába, az ágyra tette le. 
- Takarókat kérek, amennyi csak van – kérte a lány – meg lázcsillapítót.
A gyógyszer por formában volt, amit vízben kellett feloldani. A poharat a lány kezébe adta, feltámasztotta a fejét és segített neki inni, aztán magukra húzta a meleg paplanokat és ölelte a lányt, mint aki a világ minden bajától meg akarja védeni. Úgy is érezte, hogy meg akarja védeni ezt a lányt. Nagyon közel érezte magát hozzá. Végre elcsendesedett a remegése. Halkan szólalt meg.
- Azt hiszem, most már melegem van, majd meg gyulladok – súgta.
Tamás féltette, attól tartott, hogy ő nem tudja olyan szakszerűen ápolni, mint amennyire kellene, de a lány megnyugtatta.
- Mindent szuperül csináltál. Köszönöm. 
A férfi simogatta a lány hátát, haját, majd megcsókolta a homlokát és odasúgta neki.
- Aludj, minden rendben lesz. Pihenj, vigyázok rád.
Tamás úgy érezte, hogy vigyáznia kell a lányra, meg kell őt mentenie, bármi elől is menekül. De azt is tudta, hogy a betegsége miatt segítségre van szüksége.
Felhívta Pétert, akiről úgy gondolta, hogy talán segít, és nem fogja őket elárulni.
A fiatal doktor hangja fáradtnak hallatszott.
- Hová tűntetek? Mindenki titeket keres! – kérdezte a doktor, amikor meghallotta Tamás hangját.
- Péter, figyelj! Ha ki akarsz maradni ebből, akkor leteszem és ennyi, de ha segíteni akarsz, akkor hallgatnod kell arról, hogy hol vagyunk. 
- Nem értem! Mi a fene folyik itt? – kérdezte a doktor.
- Anna menekülésben volt a bántalmazó férje elől, aki a kórház egyik főorvosa. Fél, retteg, nem akar visszakerülni, mert azt mondja, hogy akkor bezárná őt a férje és soha többé nem tudna elmenekülni – Tamás megpróbálta összefoglalni a lényeget, reménykedve abban, hogy a doktor segíteni fog. 
Péter habozott, de érezte, hogy a nő igazat mond, hiszen annyi jele volt annak, hogy bántalmazó kapcsolatból jött ez a titokzatos, aranyos lány.
- Segítek. Hogy van Anna? Hol vagytok? – állt be a szökésben lévők mögé.
Tamás elmondta neki, hogy hol vannak és azt is, hogy a lány lázas. 
Anna aludt, amikor Péter megérkezett. A doktor elmondta, hogy a vírus nagyon sok embert megtámadott, még sok helyre kell kimennie. Gyorsan megvizsgálta a lányt, adott neki injekciókat, majd ellátta Tamást tanácsokkal.
- Ha rosszabbul lenne, akkor a legközelebbi városba vidd be az ügyeletre, de ne oda ahol már voltatok, de remélem, hogy nem lesz rá szükség. Erős lány, túl lesz rajta.
Anna sápadtan feküdt a kanapén, ahová Tamás letette. 
- Köszönök mindent – mondta alig hallhatóan.
- Mi lesz, ha a férje hívja a rendőrséget? – kérdezte Tamás ijedten.
- Nem fogja – mondta a lány rögtön – mert akkor kiderülne, hogy miért volt eltörve a karom tavaly, miért volt agyrázkódásom, a bordatörésem…. - aztán elbizonytalanodott – lehet, hogy azt mondaná, hogy őrült vagyok és bezáratna… - ekkor már ömlöttek a könnyek a lány szeméből. 
- Nyugi! Nem fog megtalálni. Péter sem árul el, itt senki sem fog ránk találni. Még szomszédok sincsenek, egyedül vagyunk.
Tamás és Péter megbeszélték, hogy Tamás munkahelyére a doktor fog betelefonálni, azt mondja, hogy a férfi beteg, azért nem dolgozik. Demcsáknét is ő fogja majd értesíteni, hogy Anna lebetegedett. 
-Hívjatok, ha rosszabbodna az állapota – mondta még Péter, majd elindult vissza a városba.
Tamás kikísérte az orvost, de mire visszaért a lány már megint elaludt. A férfi bement a hálószobába előkészítette az ágyat, hogy ne a kényelmetlen kanapén kelljen Annának feküdnie, aztán a karjaiba véve bevitte. Anna felébredt, ijedten nézett a férfira.
- Ne félj, csak a kényelmes hálóba költöztetlek át.
- Péter hol van? – kérdezte a lány, megpróbált körülnézni.
- Elment, de fog még jönni. Nem kell félned, nem fog elárulni. Azt mondta, hogy már hívták a kórházból és érdeklődtek rólad, de állította, nem sokat tud rólad, bízik benne, hogy elhitték.
Letette a lányt a francia ágyra, betakargatta, majd inni hozott neki. Anna nehezen tudta megtartani magát, annyira gyenge volt, ezért a férfi mögé ült és a testével támasztotta ki, átölelve segített neki inni. Anna, amikor végzett, akkor sem engedte el Tamást, odafészkelődött az ölébe, átkarolta a derekát. A férfi a haját simogatta. Látta, hogy újra elaludt. Megpróbált kényelmesen elhelyezkedni, de úgy, hogy a lányt ne ébressze fel.
Reggel összegabalyodva ébredtek, szorosan ölelték egymást. Tamás apró csókokkal hintette Anna arcát, nyakát, nagyon vonzotta a lány, de érezte, hogy megint lázas. Az elkövetkező napok ilyen küzdelemmel teltek, de mindig ők győztek, amiben Péter látogatásai is sokat segítettek. Mindig hozott gyógyszer utánpótlást, injekciókat adott a lánynak, sőt egyszer még infúziót is bekötött. Aztán a lány egyre jobban lett, már hatottak a lázcsillapítók, nem kellett hűtőfürdő. Tamásnak elképzelése sem volt, hogy mi lesz, ha a lány meggyógyul. Nagyon bensőséges kapcsolatba kerültek, hiszen előbb a férfi volt kiszolgáltatva a lánynak, majd most Anna szorult a férfi ápolására, aki már ismerte minden porcikáját. Minden éjjel egy ágyban aludtak, bár eddig nem volt köztük semmi a bensőséges érintéseken kívül. A férfi nem akart közeledni a kiszolgáltatott lányhoz.
Tamás várta, hogy a lány majd beszél a férjéről, aki elől menekül, de amikor szóba hozta, akkor Anna csak annyit mondott.
- Nem szeretnék erről beszélni.
A férfi nem unszolta, várt. Remélte, hogy majd egyszer mégis elmondja, hogy mi történt vele.
Aztán az egyik reggel, amikor még félálomban feküdtek az ágyban összeölelkezve, Tamás ölelte óvón a lányt, csókokkal ébresztgette, akkor észlelte a lány hirtelen megrezzen és elhúzódik. 
- Bocsánat - mondta a férfi – mert azt gondolta, hogy érzékeny pontját érintette a lánynak.
Anna ekkor kinyitotta a szemét és komolyan nézett a férfira.
- Semmi baj, csak félálomban azt hittem még otthon vagyok a férjemmel és az nem szokott ilyen gyengéden végződni.
- Miért mentél hozzá? – bukott ki a kérdés a férfiból.
Anna hosszan nézett a férfira, majd halkan elkezdte megválaszolni a kérdést.
- Egy kegyetlen, bántalmazó családból menekültem nagyon fiatalon. Amikor kisgyerek voltam abban reménykedtem, hogy úgy szabadulok ki onnan, hogy állami gondozásba vesznek, intézetbe kerülök, de ez nem sikerült, aztán úgy gondoltam, ahogy nőttem, hogy akár az ördöghöz is hozzámennék, csak kiszabaduljak onnan. Aztán jól választottam, mert sikerült az ördögöt megtalálnom. Először eufóriát éreztem, hogy kiszabadultam, azt hittem szabad vagyok végre, de aztán kiderült, hogy ez egy sokkal szigorúbb fogság kezdete volt.
Csak ennyit beszélt magáról a lány. Tamás érezte, nagyon sok lelki sebe van, ezért nem erőltette a témát, remélte, hogy eljön az az idő, amikor majd bízik benne annyira a lány, hogy mindent felfed az életéről. A férfi élvezte az együttlétüket, annak ellenére, hogy féltette a lányt. Péter mindig nyugtatgatta, minden rendben van, nem akadtak a nyomukra.
Aztán egy reggelen az ölelésük vad csókolózásba torkollott. Tamás erre várt, hogy a lány is megnyíljon feléje. Anna érezte a biztonságot, a kezét a férfi ruhája alá dugva a csupasz mellkasát simogatta. 
- Ne kísérts! – kérte a férfi, aki már nehezen tudott parancsolni némely testrészének. 
A mellbimbói ágaskodtak, óriási merevedése lett. Próbált arra koncentrálni, hogy ez egy kiszolgáltatott, beteg nő, aki talán csak a láz miatt viselkedik így, de minden hiába volt. Ezt az érintést még maga Buddha sem tudta volna merevedés nélkül kibírni.
Aztán Anna még annyit mondott. 
– Mindent neked kell csinálni, mert én eléggé gyengének érzem magam.
Ebben a pillanatban áttört a gát, a férfit elárasztották az érzelmek. Csókolta a lányt, aki engedelmesen simult oda hozzá meztelen testével. Ő nem tudott betelni vele. Dédelgette, simogatta, csókolta minden porcikáját egyenként kényeztette.
Megérezte a lány mennyire benedvesedett, ekkor magára húzta, Anna kétoldalt alaposan széttette a lábát, segített a férfinek, aki odaigazította a makkját a szétnyíló nagyajkak közé, majd finoman kezdte nyomni befelé. Annát nem elégítette ki ez a lassúság, nem akart várni, rányomta altestét a feszítő hatalmas férfiasságra, ami azonnal tövig merült benne, majd nagy sóhajjal ölelte át a férfi nyakát és a fülébe súgta.
- Mondtam, hogy neked kell mozognod, mert én most annyira gyenge vagyok, hogy képtelen vagyok erőkifejtésre.
Tamás elnevette magát.
- Igen éreztem ezt, a puncid szinte beszívta a farkamat, amikor nem bírtad tartani magad, és rázuhantál a behatolásért könyörgő vesszőmre.
Átfordította, oldalt fektette a lányt úgy, hogy benne maradt, majd előbb, óvatosan kezdett mozogni, csak akkor gyorsított, amikor a lányból egyre kéjesebb hangokat hozott elő. A testét elárasztó kéj elfeledtette vele, hogy a lány még mindig gyenge, egyre vadabbul zakatolt benne. Anna száját elhagyó nyögések, majd a kis és egyre erősebb sikolyok zene volt a fülének. Már érezte a lány remegését, és tudta ez nem a hidegtől, a láztól van. Rájött, a szeretkezésük új dimenzióba repíti a kapcsolatukat, már összetartoznak, amit csak megerősített, amikor a lány végig húzta a körmeit a hátán, néhol felhasítva a bőrét, miközben hatalmas sikollyal élvezett el, orgazmusa vadul rángatta a testét. Ez éppen elég volt neki is ahhoz, hogy mélyen a lányba döfje a már pulzálni kezdő farkát, alaposan telelőve a lány hüvelyét, amit már olyan régóta kívánt, csak a visszaigazolásra várt.
Ez az első együttlétük csodás összefonódással végződött. Anna később úgy emlékezett erre az időszakra, mint élete legboldogabb napjaira.
Az ágyból csak a férfi kelt fel, amikor ételt, italt, gyógyszert hozott a lánynak. Egyik szeretkezésből a másikba zuhantak, aztán nagyokat aludtak és szorosan ölelték egymást. Az elkövetkező napokban még kellett párszor hűtő fürdő, de azt is mindig szeretkezéssel zárták le. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a lány egyre erősebb lett, lassan a láza is eltűnt.
A megnyílt Anna mesélt a férfinak a férjéről, arról a bántalmazó kapcsolatról, amiből elmenekült. A férfi döbbenten hallgatta, nem értette, hogy egy orvos, aki a gyógyításra, az emberek segítésére tette fel az életét, hogyan lehet ilyen kegyetlen, ennyire durva és megalázó a feleségével.
Pár nap múlva hazamentek a férfi lakásába. Tamás nem engedte el a lányt, teljesen felköltöztette a lakásába. Demcsáknénál felmondott Anna, Tamás is lemondta a takarítást, mert a lány rendben tartotta a lakását.
A férfi azt is elintézte, hogy egy ügyvéd beadja a válási keresetet. Kérte az ügyvédet, érje el, hogy a lánynak ne kelljen találkoznia a férjével.
Tamás tudta, ezzel együtt is csak az lehet a megoldás, ha nem élnek egy városban ezzel a férfivel, így a munkahelyén elvállalt egy külföldi kiküldetést. Az anyacég Münchenben volt, ahol szívesen vették, ha odamenne dolgozni a központba, akár családostul kitelepülve Németországba. Néhány hónap kellett, amig minden elrendeződik. 
Anna belevetette magát a német tanulásba. Soha nem gondolta volna, hogy lesz valaki, aki kimenti abból a fogságból, amiben élt. Boldog volt a férfi oldalán, aki imádta őt, olyannak fogadta el, amilyen.  Megismerte, szerette, támogatta, elismerte. 
Szerencsére hamar elintéződött a válás, végre szabad volt, akár el is mehetett volna, de nem akart, hiszen Tamással kiegészítették egymást. Ő nem korlátozta semmiben, nem bántotta sem tettel, sem szóval. Egyedül azt sajnálta a Németországba költözéssel kapcsolatban, hogy Péterrel nem fognak találkozni, mert a doktor rendszeres vendégük volt, Tamással nagyon jó barátok lettek. Többször is hangoztatta viccesen, hogy ha Tamás nem csap le a lányra, akkor ő kezdett volna kapcsolatot vele.
Anna boldog volt, hogy a sors két ilyen jó emberrel hozta össze, amikor a szakadék mélyére került, akik kihúzták onnan a napfényre, szorosan fogták a kezét, hogy fenn is maradhasson.
Már megnyugodva élte az életét, már nem érzett félelmet, ha csengettek. Nem nézett ki az ajtó kémlelőjén ki jöhetett. Ezen a délelőttön egyedül volt otthon, dúdolva járt kelt a lakásban. A száján mosoly bujkált, mert még mindig a hajnali szeretkezésük bűvöletében volt. Tamás már nem dolgozni ment, csak a kitelepülési ügyeiket intézni, ő alig várta, hogy újra otthon legyen. Megszólalt az ajtócsengő dallamos hangja, boldogan rohant az ajtóhoz, arra készülve, hogy a kedvese nyakába ugorhat.
Kinyitotta az ajtót, a mosoly ráfagyott az arcára, a boldogságot egy pillanat alatt a rémület váltotta fel. Nem Tamás állt az ajtóban, hanem a volt férje, akinél félelmetesebb látogatót nem tudott volna elképzelni sem.
Anna lefagyott. Az agya járt és a menekülésen gondolkodott, de képtelen volt mozdulni, a tagjai nem engedelmeskedtek. A gerincén érezte a félelmet végig szaladni, ami a bénultságot is okozta.
- Mi van? Be sem hívod a vendéget? – lépett közelebb a férfi és megfogta Anna csuklóját.
Az érintés annyira ismerős volt, annyi emléket felhozott, hányszor is szorította meg így a karját, kényszerítve különböző dolgokra, ő meg képtelen volt védekezni a férfi fizikai fölénye miatt.
A férfi tolta befelé a lányt, közben úgy megcsavarta a karját, hogy térdre kényszerült. Ott térdelt kifacsart karral a fájdalomtól eltorzult arccal, a félelemtől átjárt testtel, ekkor a szeméből könnyek áradata indult meg. Úgy érezte, hogy ennek soha nem lesz vége, ő már egy életre ezzel a kereszttel fog élni, ebből nem tud kimenekülni. Aztán eszébe jutott Tamás, aki elhozta neki a szabadulást, amit most elveszíthet. Az is felötlött benne, hogy mi lesz, ha amíg itt vannak addig jön meg a szerelme, féltette őt, nagyon féltette. Tudta, hogy ő bármit el tud viselni, de azt nem, hogy a szeretettének bántódása essen. Érezte, hogy tennie kell valamit.
- Mit gondoltál, te agyatlan kis szajha, hogy elmehetsz és nem talállak meg? – a férfi hangja gyűlölettel teli volt.
Anna át sem gondolta a következő lépését, csak cselekedett. Nem tudta, hogy mi lesz, de érezte, hogy nem hagyhatja magát, mint ahogyan évekig tette. 
Ahogy csak bírt beleharapott a férfi kezébe, amikor ettől a szorítása megszűnt, lökött egyet a férfin, aki egyensúlyát vesztve, ettől kikerült a folyosóra.
- Rohadt szemét kis kurva! – ordította a férfi.
Anna éppen az ajtót készült becsapni előtte, amikor nyílt a lift ajtaja, amin Tamás lépett a folyosóra. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, beállt a férfi és Anna közé. A támadó volt férj még mindig ordítozott.
- Kinyírom ezt a büdös kurvát! Te meg azt hiszed, hogy majd mindig ilyen kezes lesz? 
Tamás nem tudta visszafogni magát, behúzott egyet a támadónak, aztán a lányra nézett, felmérte, hogy rendben van-e, már terelte is be a lakásba.
Még odaszólt az ordítozó felbőszült bikának.
- Legjobb lesz, ha eltűnik innen, mert hívom a rendőröket! Soha többé ne próbáljon meg Anna közelébe jönni, mert akkor nagyon megbánja! – ezután becsapta az ajtót és a még mindig síró lányt a karjaiba zárta.
- Jól vagy szerelmem? – kérdezte aggódva, a kivörösödött csuklóját vizsgálva.
- Jól vagyok! Te már megint megmentettél – mosolygott rá a lány a könnyein át.
Hallották, ahogyan a férfi beszáll a liftbe, folyamatosan káromkodva, aztán a liftajtó bezárult, ezzel a szörny eltűnt az életükből.
Tamás felkapta a lányt és vitte a hálóba, közben csókolta. Megérezte Annának mire van szüksége most. Mire beértek, már félig levetkőztette, az ágyra már meztelenül került. Ő is lekapkodta a ruháit, próbált a lány lába közé furakodni, de ő nem engedte, hanem hanyatt fordította a férfit, ő nyomta szét a lábait, közéjük térdelt, megfogta a már keményen a mennyezet felé meredő dorongját, majd lassan ráhajolt, csókokkal árasztotta el a vöröslő makkot, majd száját kinyitva lassan benyelte. Annyit szeretkeztek már, de ez valahogy eddig kimaradt. Mozgatta a fejét, a nyelvén csúsztatta a vastag és hosszú vesszőt, ami eddig még nem érzett örömökhöz juttatta a férfit, aki ezt még nem merte kezdeményezni. De iszonyatosan jól esett neki, nagyokat nyögve vette tudomásul, amikor a farka egyre mélyebben merült el a szájban, majd megérezte, hátul elérte a garatot. Féltette a lányt, mert volt korábban olyan barátnője, aki megkísérelte benyelni, de annak hányás lett a vége. Anna megállt a haladással, amikor megérezte, hogy a torkának ütközött, felrémlett előtte a férje, aki vadul kefélte a száját, a dorongját kíméletlenül lenyomva a torkán. De ezt az embert szereti, ez kedves neki, és ő akarja most lenyelni a vesszőjét, minél nagyobb élvezetet okozva. Tovább tolta a fejét lefelé, a makk befúródott a torkába, csak egy pillanatra volt kellemetlen, után simán csúszott tovább. Tamás száját hatalmas nyögés hagyta el. Ezt meghallva, bólogatni kezdett a faszon, érezze úgy a férfi, hogy ő dugja a száját. Most élvezte ő is ezt, nem úgy, mint amikor a volt férje kíméletlenül, erőszakosan tette vele.
Amikor megérezte Tamás testének remegését, kiengedte a szájából, feljebb csúszott, és a lágyéka fölé térdelt, majd ereszkedett lefelé, ügyeskedve, hogy a makk a nagyajkai közé kerüljön. Amikor ezt megérezte, megfogta a férfi kezét és a mellére vonta, kicsit összenyomva, hogy megértse mit is szeretne. A két tenyér rátapadt a ringó mellre, majd, amikor két ujjal a bimbót kezdte izgatni, tempósan leengedte magát, amíg a vaskos, merev fasz teljesen el nem merült a hüvelyében. Ettől már neki is cikázni kezdett a gyönyör a testében, nekilátott lovagolni a belé fúródott vesszőn. Ahogy nőtt a kéje, úgy kezdett gyorsítani. A szoba megtelt nyögéseikkel, zihálásukkal. Már nem volt félelem, ködbe veszett az erőszakos férj, csak ők ketten voltak, akik élvezték a másik testét, közelgő orgazmusukat. Még pár lökés, amikor Anna megérezte a pulzálni kezdő farkat, a becsapódó nedveket, vad sikollyal élvezett el, teste tehetetlenül rázkódott az alatt remegő férfin. Ráborult, így várták meg, amíg lecsillapodnak. 
- Nagyon hálás vagyok, amit értem tettél. Nem gondoltam volna az elején, hogy beléd szeretek. De nyugodtan mondhatom, mert biztos vagyok benne, szeretlek – súgta a férfinek a lány.
- Én is szeretlek, már régóta, csak egy darabig féltem kimutatni, mert attól tartottam, ha rád erőltetem magam, akkor elveszíthetlek. Szeretném, ha velem élnél, és együtt megtalálnánk a jövőnket Németországban.
Anna teljes biztonságban érezte magát. Boldog volt. Már nagyon várta az utazást, hogy megkezdhessék az új életüket Németországban, ahol ő is megint nyugodtan dolgozhat majd imádott szakmájában, nővérként.