Vártam az utazás pillanatát. Barátaim napokkal előbb indultak, mint én, a csomagokat, felszereléseket akarták figyelemmel kísérni, nem szerették volna, ha elkallódik bármi is e drága portékákból. Engem is invitáltak, menjünk együtt, de én ezzel-azzal kimentettem magam. Valójában túl drágának találtam a repülőjegyet, meg a menetidő is néhány órával hosszabb volt, így inkább másik járatot választottam.
Cris és Gitta Singapur felé repültek Új-Zélandra, ami több százezer forinttal növelte volna a költségeimet. Én Los Angeles felé vettem az irányt. Végül abban maradtunk, hogy az Auckland-i repülőtéren találkozunk, ott várnak rokonukkal.
Münchenbe délelőtt érkeztem. Félúton a repülőtér és a bajor főváros között Echingben a Wielandstrasszei Tulipán hotelban találtam megfelelő szállást. Másnap a hosszú óceáni repülésre szerettem volna pihenten útra kelni. Ebből persze semmi sem lett. Mivel ebben a városba még sohasem jártam, kora délután városnézésre indultam. Előre kigondolt terv és cél nélkül ődöngtem a város utcáin. A régi városkapu közelében egy kültéri kávézó emeletéről szemléltem a nyüzsgő nagyváros életét. Feltűnő volt milyen sok muszlim és zsidó származású ember tolongott a tömegben. Úgy éreztem teve hátán ülök, a gyalogosan csoszogó „tevehajcsárok” feje felett büszke tekintettel néztem el. Hát igen! Amikor az ember utazik mindjárt nagyobb úr lesz, és minél magasabban ül az emberek feje fölött, annál hatalmasabbnak látszik. A kávézóban nem sok szabad hely volt, így asztalomhoz telepedett egy férfi. Mindenféle újságokkal terítette be az asztalt, az arab izraeli konfliktust tanulmányozta vég nélkül. Lerítt róla, hogy kikkel szimpatizál. Kezdet szóba elegyedni velem. Olyan embernek tűnt, aki ha dolgozik, nem veszi észre a természet szépségeit. Nem hiszem, hogy a favágók valaha is gyönyörködnek a zöld rügyekben, amikor izzadt kézzel fejszét fognak a fa törzsére. Különben is, a lélek csak szemlélődve gyönyörködik, a munkában legfeljebb örömét leli. A gyönyör is más az öröm is más!
A zsidók szent háborújáról beszélt, a kiválasztott és tiszta nép helyéről a világban.
- Júdea a világ közepe, Jeruzsálem Júdea közepe, és a templom szentélye Jeruzsálem közepe. Ez a világ köldöke. Az egész tengerparton mi leszünk az urak. A világ bizonyosan felbomlik, megöli a bor, a rablás, a telhetetlen erőszak és kapzsiság. De jön a Megváltó, akinek leheletétől leomlanak a pogányok várai – mondta.
Olyan szenvedélyesen beszélt, hogy elképzeltem, ahogy büszke harcosként tenyerével ráüt rézlapokkal kivert bőrpáncéljára úgy, hogy a kardtartólánc, a nyakon lógó fémfüzérek és a bőrszíjakra aggatott amulettek összezörrennek.
Csak mellékesen említettem neki: ateista vagyok. Amikor megjegyzésemre becsmérlő kijelentést tett, rákezdtem:
- Nézd barátom nekem semmi kifogásom a zsidók ellen, különösen, ha veled beszélgetek. De szerintem ostobák vagytok, olyan istenben hisztek, akit nem láttatok. A szentélyetekbe ahova csak a főpap léphet be, semmi más nincs csak egy nagyfülű, ostoba szamárfej. Szamár ide, szamár oda furcsa nép vagytok, büszkék, konokok, viszálykodók, és áldozatkészek. Alázatosak vagytok, de mindegyikőtöknek két arca van. Katonáitok olyanok, mint a kiéhezett farkasok, átharapják az ellenség torkát, de disznóhúst nem esznek.
Nem folytathattam tovább, mert asztaltársam gyorsan összekapta újságjait, és sietősen távozott.
A politikai eszmecsere megviselte ízlésemet, a hotel felé utaztomban az járt a fejemben talán lehettem volna barátságosabb. Különösen azért bántott a dolog, mert a zsidó népet tisztelem. Szerintem a legtehetségesebb, legtalálékonyabb nép a világon. Ami az emberiség fizikai megtestesülésén kívül esik, művészet, tudomány, gazdaság, politika, abban ők alkották és alkotják mind a mai napig a legtöbb maradandót. Ezen kívül valami nagy gigantikus várat építettek szavakból, betűkből és mély értelmű gondolatokból. Kinek készült az égig nyúló bevehetetlen vár? Az emberiségnek! Úgy vélem a liberalizmust, mint társadalompolitikai fogalmat is ők találták ki és töltötték meg tartalommal, a szabadelvűséggel. Erre azért volt szükségük, hogy a föld minden pontján ahova szerencsétlen sorsukból vetődtek, beilleszkedhessenek a gazdasági, politikai életbe, részt vehessenek az adott társadalmi folyamatok irányításában s mindezt megkülönböztetés nélkül tehessék. Kár, hogy valóságérzetüknél csak a babonákba vetett hitük erősebb. Ezért egyetlen dolgot rovok fel nekik. Még mindig azon vitatkoznak: fogyasztható e a szombaton tojt tojás.
Végül abban maradtam, a gorombaságomat egyik savanyú képviselőjük kényszerítette ki. Ja! A bornak is lehet, ecet a fia.
Ahogy a taxi hátsó ülése mögött elmaradtak a müncheni sörös kocsmák úgy a hangulatom is hirtelen megváltozott.
Töprengésemet menet közben, egy téren felállított műanyag tehén terelte más irányba. Eszembe jutott, otthon a MOM-Parkban is láttam ilyet. Lakásom ablakából a térre láttam, ahol két csinos nő éppen azt vitatta, tehén vagy bika e a szerencsétlen.
Végül abban állapodtak meg, bikával van dolguk. Nem tudom miből állapították ezt meg, mert semmi árulkodó nyom nem látszott. Talán abból, hogy csak bikákkal volt dolguk, akik csak szeretkezni tudnak ölelni nem.
Másnap, reggeli előtt sokat merengtem az előző napi eseményeken. Dagadtra jártam a lábaimat, véresre néztem mind a két szememet, fülemben az éjszakai csönd idejében is ott zúgott a nagyváros lármája, mégis úgy éreztem semmit sem láttam.
A repülőtérre időben megérkeztem. Izgatottan vártam a beszállási procedúrát. A tranzitban már nyugodtabban szemléltem leendő útitársaimat. Kint a betonon nagy repülőgép gurult a beszállóhelyhez. Lufthansa, Airbus 340, LH 452, LAX, ez villogott a harmonikás folyosó bejárata felett. Hamarosan élénk mozgolódás támadt, magas feketebőrü férfiak tódultak megszámlálhatatlanul a terembe, csak később a fedélzeten derült ki, valamelyik californiai kosárlabda csapat tagjai. Ezt onnan sejtettem, hogy azon a részen ahol ültek, a kivetítőben cikázó játékosok végeláthatatlan folyamban dobálták a kosarakat, útitársaim hangosan kommentálták az akciókat. CD-jük vad forgását egy- két utas elégedetlenkedő hangja fékezte le, de a kosarasok harsány társalgása még ezután is sokáig borzolta az idegeinket. Gépünk már valahol az óceán felett repült, amikor úgy gondoltam ideje felfedező útra indulnom, megtudni mikor merre, hol találom, amire éppen szükségem van. A bárban, hölgyek és urak váltogatták egymást, most még nagy volt a tolongás, később jócskán megcsappant a forgalom. A szomszédos pultnál középkorú férfi fürkészte a társaságot. Éppen indulni készültem, amikor váratlanul hozzám lépett és magyarul megszólalt - maga is magyar? Először nem tudtam honnan jött rá származásomra, csak amikor az előttem fekvő bőrtárcára bökött, leesett a tantusz, JEGYZETEK ez a felirat volt rajta. Hosszas mondókába kezdett ki fia-borja, meg, honnan jön, hova megy. Lankadó figyelmem akkor ébredezett újra, amikor arról kezdett beszélni, hogy sokat jár a világban, földrészeken átívelő saját műsorát ismerik világszerte, a legjobb Elvis imitátorok közül való. Hosszan, hónapokat feküdt gipszágyban, akkor tanult meg gitározni és ekkor kezdett ismerkedni Elvis hangjával, modorával. Eddigi sikerinek helyszineit végnélkül sorolta. Bárgyún közbevetettem - és hol lép fel legközelebb?
Kérdésemre a választ Ádámtól és Évától kezdte, így volt időm visszaemlékezni az alaszkai Juneau egyik ivójában történtekre. Gyakori utazásaim során sok hasonmással találkoztam már hol így, hogy úgy, itt a Zach Gordon kocsmájában „Marylin Monroe” ült az asztalomhoz. Ahogy egyre több utastársam foglalt helyet az asztaloknál egyre több „Marylin” jelent meg a színen. Eleinte zavarodott pillantásokat vetettem a fiatal, csinos, fehér parókába csomagolt arcocskára. Az aranyásók korát idéző ruhában megjelent asztaltársnőm hamar megnyugtatott, ne higgyek a látszatnak, nem korabeli konzumnő, aki agyafúrt szerelmi játékokra akar megtanítani, hanem a Grimmson alapítvány képviselője, jótékonykodásra szeretne rábírni. Havas hegycsúcsok szorítják a várost az óceán vizéhez ezért állandó a lavina veszély. Korszerű, de költséges védelmi rendszert építettek, aminek a fenntartásához kérik az idelátogató turisták adományait. A környék fiatal lányai ebben a maskarában gondoskodnak városuk biztonságáról.
„Elvis” még mindig magáról mesélt, végül nehezen, de kiszabadultam e kényszerű fogságból, le is tettem arról, hogy leszállásig a bár környékére menjek. Sudokut fejtettem, egykét sakk partit játszottam Fritz 10-el. Átnéztem a túlsó ablaksorra, az óceán felett még balról sütött a nap. Azon voltam, alszom egy kicsit. A mögöttem ülő kisfiú ezt másként gondolta, lábaival nagyokat billentett háttámlámon, mintha kerékpárt hajtott volna. A beépített képernyőn vadul babrált valamit. Sorry- volt az anyuka mondókája. A gyerek sokáig feleselt az anyjával, végül kapott egy pofont és nyugalom lett. Rövid idő múlva a rosszcsont elaludt.
Úgy döntöttem, követem a példáját, amíg lehet. Kényelembe tettem magam, és lehunytam a szemem. Los Angeles fényei világítottak a sötétben, amikor felébredtem. Leszállás előtt nem sokkal újra indult a motolla. A kis lurkó nem fért a bőrében, már a taslik sem segítettek, csak a földet érés után mosolygott rám barátságosan.
