Megjegyzés: ez egy teljes történet, amit megtalálhattok Wattpaden. ( name: drkDreeam. Sötétülés ) Amit most ide feltöltök, az a történetnek a 2. Fejezete. A történetet jelenleg is írom, és ígérem rengeteg érdekes, erotikus és bizsergető dolog olvashattok majd benne!
Utóirat: az erotikára koncentrál, az az nem lesz benne sok történés bizonyos jeleneteken kívűl. Ha elolvastad, írd meg, hogy olvasnád e tovább, sokat jelentene!
Jó olvasást!
A tornatermünk felépítése egészen átlagos, attól eltekintve, hogy nagyobb némelyik suliénál. Néha szoktak itt versenyeket rendezni is. Lényegében akkor is egy verseny folyt, a maga sajátos módján. Titokban, kimondatlanul.
A szociális szorongásnak van egy hatalmas előnye a rengeteg hátránnyal szemben: mivel nem beszélsz, elkezdesz megfigyelni másokat. Így olyan dolgokat tudok meg néha, amiktől nem csak nekem esne le az állam. Ezek mellet megismertem jobban az embereket. A motivációjukat. Olyan vagyok mint egy meghibásodott pszichopata.
Az egyik lány könyvet olvas, de már háromszor kezdi előről az egyik oldalt. Ennek egy oka van: Ő. Minden egyes bekezdés után oda pillant. Rá. De nem tenné le a könyvet, inkább eljátssza a jo kislány szerepét. Legtöbbször a lábára szegeződik a tekintete... Ezek szerint mégsem annyira undorítók a pasik, ahogy azt a barátnőinek elmondta az osztályban. És ahogy látom, szerintük sem. Egy másik lány, szintén az osztályból, folyton az ajkait bámulja, közben a telefonjára mered néha. Próbál titokzatosnak látszani. Mikor már a harmadik lányt kapom rajta a nyáladzáson, csak akkor mérem fel igazán, mi a főnyeremény.
A tornaterem baloldali falaira húzódzkodók vannak illesztve. Nyugalom, nem próbálja mutogatni magát. Alatta ál, a falécnek dőlve, zsebre dugott kézzel. Eddig is megfigyeltem, hogy folyton zsebre van dugva a keze. Jobban belegondolva, egyszer sem láttam másképp. Csak a kezét nem. Megnéztem volna máshol is azokat a kezeket, vagy közelebbről, de annak a vágynak nem ez a fejezet jutott.
Ennek egészen más. Ő.
A fekete, lenge póló eltakarta, de tudtam, láttam a karizmát. Aki ránézett azonnal megállapította, hogy a póló alatt egy gyönyörű test rejtőzik. Lágy izomzattal, és selymes bőrrel ami már csak ha rá gondolsz megremegtet. Sosem voltam oda az eres kezekért, de neki nagyon is jól állt. Nagyok voltak, birtoklóak. A lábai is olyanok voltak mint egy focistának, holott nem is focizott. Akár egy bukott angyal, aki amiért száműzték a mennyből, most a földre jött le, hogy megmutassa milyen a paradicsom. Ő maga volt az. Az elérhetetlen kert, amire ha már csak ránéztél, rothadni kezdetek az almák a fákon, mert már csak arra vágytál, ami a kertben terem.
Gonoszan csábító erő vette körül, az arca mégis olyan kegyetlenül gyönyörű volt mint egy angyalé. Az álkapcsa ívelt, a szeme sötét. Nem tudtam kivenni a színét, annyira megbabonázott a valója, hogy képtelen voltam a részletekre figyelni. A haja is eltért az angyaloktól. Neki fekete volt. Korom fekete. Azt hinnéd, ilyen testi gyönyör nem létezhetne, aztán rájössz hogy mégis, mert a vágy amikor megérzed az illatát, sokkalta erősebben kínoz, mint a tudat, hogy nem lehet a tiéd. Ez a kettő mindig egymással jár. A gyönyör és az elérhetetlen. A vágy és a tudat, hogy az nem a tiéd.
De vele más volt. Mert ő nem volt senkié. Így hiába volt bukott angyal, aki átállt a sötétségbe, mégis adott nekem valamit. Reményt.
Olyan szintű reményt, ami egész órán a gondolataimmal kalandozott.
Közvetlen előttem futott. Sorba kellet állnunk, mint mindig, és most öt kör volt megszabva. Az alatt az öt kör alatt, végig az illatát éreztem. Férfias illata volt, de mégis volt benne valami rejtély. Talán egy csipetnyi fagyos éjszakai szellő. Mert mindig az éjszaka jutott róla eszembe. Hiába nem járt mindig feketébe, a haja, és a szeme ami mindig annyira bús és komoran sötét volt, ezt az érzést keltette. Mikor a hátánál futottam, egy denevérnek képzeltem el. Szerettem volna lenni a faág, vagy akár a barlang, amiben egy hosszú nap után megpihen.
Megjelent a fejemben egy kép ahogy zihál. Mert nem fáradt ki. Olyan csendes volt, hogy én beszédesnek látszottam mellette.
Aztán már nem álltam mellette. Nem időzhettem el a hátán, azon ahogy mozgassa a nyakát. Sem az ajkát nem figyelhettem tovább. Mert véget ért az óra. Ilyen hamar még egy óra sem telt el. És ilyenkor jöttem rá, hogy muszáj minél hamarabb bejutnom az öltözőbe. Nem azért, amire ti gondoltok.
Sosem volt sportos a stílusom, ezért mindig átkellet vennem a farmerem tesi előtt, aztán vissza venni. Ezzel az volt a baj, hogy két osztályra volt az öltöző, ami nagyon kicsi volt. Nekem szorongásom van. Ez a kettő nem fér meg egymás mellet. Mindig kisurranok a csengő előtt, hogy nyugodtan átvehessem. Akkor is ez volt a tervem. A többi fiú még nagyban verdeste egymás hátát. Ez sem tartozott az én szokásaim közzé.
Nem gondoltam, hogy már lehet valaki az öltözőben, de volt. Ő.
Mikor sietve benyitottam, éppen a nadrágját vette át. A térdétől húzta felfelé. Bizonyára váratlanul érhettem, mert megpróbálta gyorsabban felhúzni a nadrágot. De az megakadt. Ő benne. Igaz csak egy pillanat erejéig, de láttam azt, amiről a lányok csak álmodoztak. Láttam meredten. Igaz csak alsón keresztül, de láttam.
Ennek az egyetlen hátránya az volt, hogy nem vettem le róla a szemem, és ezt ő nagyon is jól tudta. Mert miközben vissza tette azt a helyére, végig engem figyelt. És utána is. Ez a pillanat is csak egy másodpercig tartott csupán, de akkor is megtörtént. A szeméből az enyémmel ellentétben, nem lehetett kiolvasni semmit. Mégis úgy csillogott valamitől, akár egy molylepke, aki a fényre vár.