Már egy hete folytattuk a kutatást, amikor a jelzőműszeren megjelent a régóta várt cikk-cakkos kép.
Jessy után minden alkalommal gyorsan elfoglaltam helyemet a szűk, technikai kabinban, ezt a jelzést remélve. Bár a megerősítés még hátra volt, de úgy véltem ezzel vége is annak a rabságnak, amit Jessy ágyának lábához, láncra kötözve töltöttem. Mert semmi kétség afelől, hogy ennek a fiatal nőnek a kabinja valóságos olvasztó-kemencéje volt akár perverz vágyaimnak is. S nem hagytam egy szemernyi kétséget sem magamnak: hogyha a szerelemben még járatlan fruska lenne, mint kertész, aki egy fehér áprilisi reggel a cipője orrával rugdossa szét az utakon kifeszülő pókhálókat, úgy bántam volna el a szüzességével lelkiismeretfurdalás nélkül. Szamócaajkakat nekem! Tehát még erőszakot is elkövettem volna, bár azt sem tudom, hogy teszik azt a nőn, valaki szerint egyszerűen rá kell csapni a nő hasára kézzel, mint egy kos. Szerintem Jessynek elég lett volna megnyomni a köldökét, mint a villanycsengő gombját.
Szép, de élvezetes rabság is volt!
A búvár társaimat berendeltem, majd egy éles fordulóval szél alá álltunk és elvitorláztunk a jelzőbójához. Valamennyien izgatottan készülődtünk a merülésre. Felváltva egymást, kettes csoportokban követtük a vezetőkötelet. Egy sziklahasadék kiszögelése alatt bukkantunk az első vasládára, szétszóródva a környéken még tizenhármat találtunk. Több mint, amit reméltünk!Csörlővel a fedélzetre emeltük valamennyit. Még egyszer átvizsgáltuk a medret, végül megelégedetten bontottunk vitorlát és Lotofaga felé vettük az irányt. Amikor megérkeztünk próbáltam nyugtatni magam, az izgatottság olyan erősen bénított, hogy percekig képtelen voltam kitalálni mit is tegyek legelőször. Kapkodtam fűhöz-fához, végre összeállt a kép. A ládákat Deppre bíztam - helyezzék biztonságba! A telefonon Gittával próbáltam kapcsolatba lépni, akiről és a beteg férjéről semmi biztatót nem tudtam. Aucklandban a kórházban találtam kapcsolatot vele. Rövid beszélgetésünk alatt elmondta - holnap indulnak Európába Crissel. A férje lábadozik, de most nem beszélhetek vele, majd az esti órákban. Nagyon várták a bíztató híreket, örül a sikerünknek.
A singapuri kereskedő pár nap múlva érkezik, ezt válaszolta titkárnője, amikor első bejelentkezésem után visszahívott. Még a Wellingtoni telefon volt hátra. Az intézet felkészült a küldemény átvizsgálására, a régészeti elemzés azonban csak hetek munkája után készülhet el.
Nagyjából hirtelen ezeket kellett elvégeznem. A helyi bürokráciával személyesen kellett találkoznom, ezért másnap Apiába utaztam. Az egyik samoai férfi kísért el. Reméltem vele könnyebb lesz lerázni az úton-útfélen ránk leselkedő potyautasokat. A samoai hatóságok hosszú alkudozás után a lelet értékének ötven százalékához kötötték az engedély kiadását. Bár az előzetes engedélyben ilyen kitétel nem szerepelt, de Crissel előző este egyeztettünk és úgy döntöttünk, nem borzoljuk a kedélyeket. Lehet, hogy meggondolják magukat s még hoppon maradunk.
A singapuri üzletember a megígért napon megérkezett, Faleolon vártam rá. Jókedélyü társalgást folytattunk végig az úton, ez főleg annak volt köszönhető, hogy sokszor nem igazán értettük egymást, az angolt kínai akcentussal színezte, én magyar akcentussal pántlikáztam. Derültségünknek csak a heves zápor vetett véget, ami jó néhány órás veszteglésre kényszeríttet bennünket. Lotofagára csurom vizesen érkeztünk.
A singapuri kereskedőház alkalmazottja jóleső érzéssel dörzsölte a tenyerét, amikor a páncélautó ajtaját bezárták. Valamennyi ládát Apiába majd az Új-Zélandi Wellingtonba szállították.
Az én szerepem megállapodásunk értelmében itt véget ért. Depp és a kereskedő intézték a továbbiakat. A szállítmány a samoai hatóságok felügyelete mellett indult útnak. Mivel nem kívántam elkísérni a karavánt, kicsit szomorúan intettem búcsút társaimnak. Jessy és Rony is sokáig integettek a kocsi hátsó ablakán keresztül. Hamarosan én is összeszedelőzködtem és Taufuaba indultam. A Lotogafai szállás költségeit kellett még rendeznem, a maláj üzletember ellátott pénzzel bőségesen. Amikor végeztem feladatommal, beköltöztem az előzőekben már oly nagyon áhított szállodába, néhány napot kívántam itt eltölteni. A megfelelő repülőjárat megválasztása nem egyszerű feladat, ezért voltam kénytelen várakozni. Arra gondoltam - ez alatt meglátogatom Amait és a szüleit. Este még néhány telefont lebonyolítottam, Gittával és Crissel is beszéltem, utána sokáig néztem a nyitott faléból a lenyugvó napot.
Másnap korán reggel beállított a kis samoai leány, hamar kiderítette hol talál, nem csoda, a szálloda alkalmazottai között gyorsan elterjedt a hír: az óceánt fenekestül fölforgató papalagi az egyik faléban bujkál a felbőszült samoai halászok elől, akik még Pulotu istenüket sem keresték ilyen elszántan. Még azt is hozzátették, mindez azért van, mert a halak mind menekülőre fogták és Tongáig csak rémületükben elhullatott pikkelyeiket látni a víz felszínén. Azt pedig természetesnek tartották, hogy ezután a környező halászfaluk családfői tanácskozást tartanak e rendkívüli esemény miatt, és ott döntenek majd a sorsomról. Ezen üldözöttségemről csak jóval később szereztem tudomást, egy nagyhatalmú matai vendéglátása idején. Nem voltam gyanakvó még akkor, sem amikor egyik alkalommal a szálloda bárpultja előtt elterülő fürdőmedence víz alatti bárszékén üldögélve a helyiek kedvelt koktélját a Jammyt iszogattam. A bennszülött bárpincér arról kérdezett, vajon a természeti katasztrófa, amit okoztam meddig sújtja még a samoai népet. A mataik szerint csak a tengerifű, az itteni vízbefultak hajzata és a rákok, a tenger bíbornokai maradtak. A kérdésre jókora korty zárta le a nyeldeklőmet, így csak némi késedelemmel tudtam válaszolni. Ezen idő alatt volt időm meggondolni mit is feleljek.
– A helyi istenségek már megbékéltek, mert jókora adományt juttattam nekik, az e földön élők pedig minél előbb követik, őket annál nagyobb szerencsében bővelkedhetnek.
Ezután az eddig a bárfürdő vize alatt és felett engem kényeztető samoai szépségek is lelkesebben csiklandozták porcikáimat.
Amai nem egyedül jött, vidáman mutatta be csillogó, hosszhajú barátnőjét, aki egy igazi taupou, ekkor még sejtelmem sem volt mi fán terem az ilyen kislány.
Hamar megértette velem, hogy délután eljönnek értem és akkor mehetünk Ameile-be. Amikor elmentek nem nagyon tudtam elképzelni hogyan jutunk majd el negyven kilométerre, ennyit mutatott a térkép. Aztán rájöttem - csak nem autóstoppal!
Délután a megbeszélt időben egy eléggé lerobbant személygépkocsi állt meg az üdülőfalu bejáratánál, fiatal samoai férfi vezette, helyet foglaltam újdonsült kis barátnőm mellett, elöl ült a taupou, mögötte én. Nagyokat zötykölődtünk a töredezett aszfaltos úton, ez alatt elmeséltettem vele mi az a taupou. Amit elmondott abból a következőket tudtam meg. A barátnője kavakeverő, ahogy ők nevezik palu'ava. Nem akárkit illet meg ez a nagy tisztesség.
Aki előttem ült az egy pule ( főnök ) leánya, ö a taupou. Csak érintetlen leányok viselhetik e címet, a családja nagy gondot fordít erre, hogy ez így is maradjon. Nem irigylésre méltó az életük. Az érintetlenség jele a szép hosszú derékig érő haj. Ha elég kitartóak életük végéig megőrizhetik címüket, manapság azonban egy két év után férjhez mennek. Ha kétségek merülnének fel az érintetlenséget illetően a közösség előtt kell bizonyítékot adniuk. Arról már nem beszélt Amai, mi módon megy ez végbe. Azt azonban megemlítette, ma már egyre kevesebben felelnek meg e szigorú követelményeknek, így gyakran fiatal férfiak veszik át e szerepkört.
Lassan megérkeztünk a sziget északkeleti részébe, kis halászfalu bujt meg a pálmafák erdejében. Homokos úton haladtunk, takaros samoai falé előtt megálltunk.
Amíg meg nem érkeztünk Amai a kis szállodai szobalány szüleinek a házához nyugtalankodtam a fogadtatás mikéntjét illetően, az Aggie Grey’s szállodából viharos gyorsasággal rólam terjedő híresztelés már bizonyára megelőzött és ki tudja, a halászfalu felbőszült lakói nem hasítanak e ketté így engesztelvén Pulotu istenüket.
A hátsó ülésről kikászálódva a legrosszabbakra készültem, de hamar megállapítottam a helyi szellemek fölöttébb értékelhették adományomat, mert intésükre földi alattvalóik nagy alázattal fogadtak. Egyikük a falu főnöke ennek nyomatékkal hangot is adott, amikor a nagy fehér szellem kiváló szakállhordozójának nevezett és még azt is hozzátette – szerinte – azért érkeztem a szigetükre, hogy Pulotu istenség haragos könnyeitől, amik fekete gyöngyökként hullottak az óceánba, megszabadítsam a környéket. A haragvás ugyanis már régen megszűnt, de az átok itt maradt. Mondandójának végén megnyugtatott: a halak csak a szellemóriás haragos könnyeitől riadtak meg, amint a feketegyöngy szállítmány elhagyja Samoát újra visszatérnek, és sülve, főve kínáltatják magukat. Most végre éreztem: milyen csodálatos dolog a megdicsőülés! Azt viszont most még nem tudtam: kitart e samoai tartózkodásom végéig, és a glória, amit fejem fölé festettek ékesíti vagy égeti e majd homlokomat?
A ház előtt, még inkább a házban népes család fogadott. Szerintem a szomszédok is nagy létszámmal képviseltették magukat, ami a későbbiekből ki is tűnt. A barátságos üdvözlések és a samoai embereknél nélkülözhetetlen szertartások után a ház központi helységében nagy műgonddal elkészített gyékényekre telepedtünk. Ezután számomra a látogatás legkritikusabb pontja következett a kava ivás. Ennek a helyi specialitásnak nem is annyira az íze nyugtalanított, sokkal inkább az elkészítési módja aggasztott. Bár hallottam arról, hogy manapság már nem a régi recept szerint készítik, tartottam tőle, hogy ilyen megtisztelő vendég esetén visszatérnek a gyökerekhez. Erősítette a gyanúmat az egyetlen jelenlevő taupou is. Az eredeti kava ugyanis úgy készül, hogy a kavacserje gyökerét összezúzzák, majd a fűrészporhoz hasonló zúzalékot a taupou szájába veszi, jól megrágja, nyálával összekeveri, fatálba kiköpi és vízzel felönti. A tisztelettudó vendég nem utasíthatja vissza e nyálas nedűd. Az igazi megpróbáltatás a szájba hörpintéssel még korán sem ér véget, hiszen az embernek el kell döntenie mit is csináljon most vele. Az izét nehéz lenne bármihez is hasonlítani, torkom csak a ricinusolaj ellen tiltakozott jobban. Hangos kortyantásom a jelenlevők számára nem torkom tüntetését, hanem éppen megelégedettségét jelentette. E ceremónia után jókedélyü beszélgetésbe kezdtünk, a háznépe mindent meg akart tudni rólam: honnan jöttem, van e feleségem, gyerekem, meddig maradok? Mindenre igyekeztem - igaz - elég szűkszavúan válaszolni. Valaki azt is megkérdezte nem akarok e samoai leányt venni magamnak? Nagy derültséget okozott ezzel, hát, még amikor hozzátette
- Egy samoai leány felér három japán feleséggel, egy japán asszony pedig három európaival!
Szerettem volna valami frappáns válasszal visszavágni, hirtelen eszembe jutottak a kis Amai szólamai:
- Úgy sem jönne hozzám egy samoai leány sem, hiszen se tetoválva, se körülmetélve nem vagyok!
Erre nagy derültség támadt a faléban. Élénk sürgölődés támadt körülöttem, fiatal lányok új ételféleséget hoztak, a ház asszonya banánlevél csomagokkal kínált. Egyet elvettem, éppen beleharapni készültem, amikor hangos moraj közepette Amai megállította kezemet.
- Egy papalagi még képes lenne megenni a palusamit banánlevéllel együtt!- mondta és mindenki a hasát fogta nevettében.
Ezután elmagyarázták mit eszem és azt hogyan kell elfogyasztani. Egyébként a samoaiak naponta kétszer étkeznek reggel és este, de akkor kiadósan. Napközben inkább csak gyümölcsöt csipegetnek, a gyerekek pedig a reggeli főzetből megmaradt táródarabokat majszolják, ha megéheztek.
Megjegyzem a helyi specialitások közül a palusami ízlett legjobban, ebből a finomságból több darabot is elfogyasztottam. A töltött káposztához hasonlatos - persze hús nélkül - kókusz zúzalékot tárólevelekbe csomagolnak a szükséges konyhai műveletek után.
A sok levél és gyökér fogyasztása közben irigyeltem Caesart azért, amit a pontifexeknél feltálaltak neki: hízott tyúk, őzszegy, vaddisznócomb, kappanpástétom, malacfej, disznóemlő, kacsa, nyúl, galamb. A pávatoll, amivel megcsiklandozták torkát, hogy csillogó rézedénybe könnyebbítse gyomrát, utána a jeges bor, hogy újra kezdhesse az evést most hiányzott, de nem restelkedtem miatta.
Falatozás közben megtudtam vendéglátóimról is egyet, mást. A férfi falé készítő mester, mivel már kevés igény van az effajta munkára, főfoglalkozásban egy közeli fűrészüzemben vállalt munkát.
A falé egy ovális épület. Talapzatát körös-körül hatvan-hetven centi magasságig görgetett lávadarabokból rakják ki, belsejét vulkáni salakanyaggal töltik meg, ennek tetejére pedig a folyók hordalékából rostált kavicsot terítenek. Ez az alapozás kitűnő védettséget nyújt a talajnedvesség ellen. A kavicsot több rétegben gyékényfonatokkal fedik be. A tetőt körben combvastagságú oszlopok tartják. Egyetlen vasszöget sem használnak, az eresztékek mégis úgy összetartanak, hogy a leghevesebb viharoknak is ellenállnak, a szél legfeljebb a pálmaborításnak okoz kárt. A falé-építők állítólag az égből nyerték ismereteiket. Ők maguk készítik az épület valamennyi elemét. A fizetség pedig teljes ellátás és az építés végeztével némi készpénz és néhány tíz darab finom fonatú gyékény. A hálóházat faletofának nevezik, a hozzátartozó főzőházat faleumunak. A hálóházon belül mindenkinek és mindennek szigorúan előirt helye van. A középső rész a kavakészítés helye. A félkör alakú házvégek, a talák, egyik végükben gondosan feltekercselve a gyékények ez a hely a matuatala. A másik végen a manapság már használaton kívüli tűzlyuk.
Népes családjából csak Amai dolgozik. Mint megtudtam Amai nem is olyan fiatal, tizenhét éves múlt, eladó sorba került. A szó legszorosabb értelmében is, az apja hatvan ie-togára taksálja az árát, amit finom gyékényben kell fizetni.
- Ha ennyit ad érte viheti a lányt akár Európába is!- mondta mosolyogva.
Számolgatni kezdtem egy ie-toga ennyi tala, egy tala ennyi forint, közel egymillió forintnyi gyékényt kell fizetni egy samoai lányért.
- Inkább este körülnézek a lánypiacon!- válaszoltam hamiskásan.
Amíg ilyen mód elmókázgattunk beesteledett, lassan a szomszédok is elszállingóztak, én is indulni készültem. Amai anyja megfogta a kezem és maradásra bíztatott - későre jár, meg jobb másnap, pihenten útra kelni, a sofőr is elment már, ilyeneket mondott - végül rá bólintottam. Amai egy a ház mögött álló kisebb faléba vezetett. Amíg lepakoltam szegényes holmimat, a lány az ágyra ült, samoai pózba helyezte magát, lábait keresztbe fonta. Ahogy ott törökülésben ült, előtűntek egzotikus vonásai, farmer nadrágban, európai stílusú öltözékében úgy véltem:
- Talán nem is olyan sok érte a hatvan ie-toga.
Másnap reggel éppen borotválkoztam, amikor motoszkálás kezdődött a falémban. Amai hajtogatott ki egy szép mintás lavalava-t - egy széles samoai kendőt - amit férfiak és nők egyformán hordanak.
- A szüleim ajándéka, várják már!- mondta.
A tisztesség azt kívánta, öltsem magamra e samoai viseletet és így búcsúzzak vendéglátóimtól. Csak azt nem tudtam még, milyen ajándékkal viszonozzam kedveskedésüket. Míg átöltöztem lecsatoltam karomról nem is olyan régi Marvin karórámat, amit Genfben vettem egy kakukkos órával együtt. A háziak ugyanolyan ceremónia keretében búcsúztattak, mint amit jövetelemkor rendeztek. A kava-t rutinosan lehörpintettem és átadtam háziuramnak a Marvint. Mielőtt beszálltam a rozoga gépkocsiba.
- Manaia te le Samoa! (Samoa nagyon szép).Fa'afatai! (Köszönöm) - kifejezésekkel köszöntem el.
Taufua-n a szállásomnál Amai bekísért a házba, kezeivel megfogta arcomat, magához húzta és néhányszor orrával megérintette az orromat, a falépcsőről búcsút intet.
- Tofa soifua! Tofa Papalagi! - mondta és eltűnt a szemem elöl.
A következő nap rendes, menetrend szerinti busszal Apiába utaztam. A város toronyórájának közelében pénzt váltottam, a légitársaságnál átvettem repülőjegyemet és vártam a Faleoloba induló autóbuszt. Amíg várakoztam baljós felhők gyülekeztek a város felett. A buszon többen, samoaiak, meg is jegyezték:
- Ez nem lesz gyerekjáték!
Mire kiértünk a repülőtérre már dühöngött a vihar. A felszállást előbb elhalasztották, majd később törölték. Irány vissza Apiába!
Másfél hónapot maradtam, nem csak a vihar miatt!
Ami ez alatt a másfél hónap alatt történt velem, az egy másik történet!
Újra a levegőben! A légitársaság gépe lassan elhagyja Samoát, az ablakon kinézve a távolodó szigetekre gondolok.
Tofa! Tofa! (Viszontlátásra)
