Samoára sodort a szél 9.rész

Kora délután a Bocik által is látogatott réten könnyű helikopterre szálltunk, és mint egy szappanbuborék, aminek az oldalán még ott lifeg a szalmaszál, méltóságteljesen emelkedni kezdtünk. Amint elhagytuk a pálmafák szaggatott lombját, apró fehér pamacsok vettek körül bennünket, közöttük előtűntek a zöld pázsittal fedett magas sziklák. Alattunk színes, virágmintás sövény, előtte homokszínű part, kéken csillogó víztükör.
A paradicsomról ahol Ádám és Éva oly szemérmetlenül viselkedett eddig csak hallottam, de az óceán felett, távolodva a parttól, úgy véltem az égiek pottyantották ide ezt az édenkertet. Nuutele felé vettük irányt. Ez a sziget a szállásunkról is jól látható, egykori vulkáni kürtő maradványa, még a víz felett maradt társával Nuulua-val. Körülöttük egykor sekély szárazföldi alakulatok ragadtak hozzájuk, az óceán emelkedése azonban ma már a víz alá kényszerítette e zátonyokat és látványos víziparadicsommá váltak. Búvárkodásnak csak az állandóan jelenlevő cápák szabnak gátat, amatőrök nem is merészkednek e vizekbe. Körülrepültük a környéket, Cris sűrűn kattogtatta a fényképezőgépet, én pedig, előttem a térképen minden szükségest feljegyeztem.
Keletről nyugat felé haladtunk amikor Nuulua-tól délnyugatra olyasmit láttunk, amit a térképről beazonosítani nem lehetett, közelebbről is szemügyre vettük, többször körberepültük. Hosszúkás zátony volt, Cris szerint harminc-negyven méterre is lehetett a víz alatt, száz méter hosszan nyúlt el merőlegesen a partra. A partszegélytől három tengeri mérföldre jelöltem a térképen. Nyugat felé más érdemlegest nem találtunk, ami a térképen ne lett volna.
Az első felderítő utunkat sikeresnek ítéltük, társainknak jó hangulatban számoltunk be a látottakról. A vacsoránál eldöntöttük: másnap vízre szálunk és Nuutele-n horgonyt vetünk. Ezek voltak azok a területek, amik egykoron Tabuk voltak, a samoaiak nem merészkedtek földjükre lépni.
Régi hajósok leírásaiból, utazók feljegyzéseiből és nem utolsósorban helyi elbeszélésekből, az őslakósok hagyományaiból tudjuk mindezeket. A Tabu olyan erősen beléjük ivódott, hogy az ősök, vak buzgóságukban még egy misszionárius papot is - aki e szigetek felől került a kezeikbe - ehetetlennek ítéltek, pedig jó falatokra számítottak.
Egy bizonyos Thomas Baker, misszionárius volt, akit a bennszülöttek megöltek. Az angol állandóan bőrcsizmában járt, ez a fajta lábbeli ismeretlen volt errefelé, így nem csoda, hogy a szakácsok sokáig bosszankodtak azon, hogy a pap lábszára sehogy sem akart megpuhulni. Állítólag a csizmában sült misszionáriustól még a girhes kutyáikat is eltiltották.
A hullámok hangja helyet halk csobbanások nyaldosták a köveket. Kint a parton kis tüzet gyújtottunk, Rony és Jessy, Depp és én ültük körül, egy kis sörrel, mámorosan búcsúztattuk a napot.
A másnap reggeli, korai kihajózást Cris betegsége késleltette. Hajnalban Gitta kétségbeesetten ébresztett - azonnal jöjjek, mert Cris rosszul érzi magát! Mivel a pizsamát ki nem állhatom, hirtelen nem tudtam, hogy kapjak magamra valamit? Gitta lerántotta rólam a takarót
- Ugyan? Gyere már!- sürgetett.
Végül is igaza volt, többször látott már Ádámkosztümben. Mire odaértem, barátom megkönnyebbülni látszott, nyugtatott bennünket - ne aggódjunk, legfeljebb később indulunk. Megtöröltem verítékes arcát, kezemet a homlokára tettem - nem nyugodtam meg. Vízzel kínáltuk, majd kért - hagyjuk pihenni egy kicsit! Gitta kint a nyitott előtérben átölelt, keservesen sírni kezdett. Arcába hulló haját hátrasimítottam, gyengéden vigasztaltam.
- Egyre gyakrabban fordul elő! - mondta és még hozzátette - Nagyon félek!
Amikor visszatértem, Amai a fiatal szállodai szobalány már a lépcsőfeljárón sepregetett. Meglepődtem a korai jövetelén, meg is kérdeztem
- Hogyhogy már itt van?
- Hallottam, hogy korán elmegy. Gondoltam most még itt találom. Meséltem a szüleimnek magáról, akik nagyon szeretnék megismerni. Még nem találkoztak élő Papalagival.
- És mi az a papalagi - kérdeztem kíváncsian.
- Hát! Az európai ember. - válaszolta hangos nevetéssel.
- Mi olyan nevetséges ebben?
- Az, hogy maga még zöldfülű! A régen itt élőket nem így hívjuk.
- Nem láttak még európai embert?- hitetlenkedtem.
- Dehogynem láttak, de még sohasem jártak a házunkban.
Végre megértettem, a vendégszerető samoaiak ritka madarat szeretnének pátyolgatni. Egyébként örültem a kedves meghívásnak.
- Most néhány napra elmegyek barátaimmal. Ha visszajöttünk majd elvihet a szüleihez!
Amai-n látszott az öröm, hogy sikerrel járt, hogy szülei kedvébe járhat.
Délelőtt valamennyien tűkön ültünk már az indulás miatt - egyáltalán útnak indulunk e?
Végre Cris látszólag jó állapotban kiadta az utasítást. Indulás! Lágy szél fújdogált, nem igazán kedvezett a kifutásnak. A hajómotor lágy hullámokat hagyott magunk után, a zátonyok közt siklottunk ki a nyílt vízre. Először életemben a nyílt óceánon! Vitorlát bontottunk. A hajó orrán álltam, Neptunbirodalmát csodáltam. Rövid életünk szépsége bomlott ki előttem.
A tengerre szállót elbűvöli a horizont. Rövid életünk szépsége bomlott ki előttem. A levegő, a víz, a szél, a határtalan tér, mind az arcomba fújta friss leheletét. Mintha az űr pottyant volna rám, csak kékben, nem sötétben, a sűrű oxigén színében. Tekintetemet a hullámok fodrán hunyorgó, apró csillagok kápráztatták. A föld mindig csak távolodik. Körülöttem itt-ott uszonyos, sikamlós ruhába öltözött palackorrú idegenek kíváncsiskodtak. A ringatózás, a hullámok serkentik hajómat, hogy haladjon valahová, ahol megpihenhet, olyan hely felé, amit oly sokáig kerestem. Neptun birodalmában mindenem a múltba vész, csak a jövő jön felém. Álmokat, vágyakat, boldogságot, temérdek kincset sodor a szél. Itt ismeretlen természeti erő a fájdalom, csüggedés, halál. Milyen jó lenne az örökkévalóságig hajókázni ebben a birodalomban! Amikor aztán Neptun háromágú szigonyának hegyén szétpukkan a kék léggömb, a messziségben feltűnik a valóság. Sárgás homokos parton, pálmafák nőnek az égig, mögöttük zöldre festett csipkés lávakövek fűrészelik az a felhőket. Ha horgonyt vetek és a szárazföldre lépek, újra elfog a vágyakozás a halhatatlan űrtenger után.
A keleti széllel cikáztunk célunk felé. Késő délután vetettünk horgonyt egy sekély lagúnába, közel a parthoz. Sziklás védett öblöket is láttunk, de nem kockáztattunk. Hirtelen támadt vihar esetén jobb a nyílt vízhez közel lenni. Ilyenkor a zárt öblökből elég körülményes kijutni, ha egyáltalán lehetséges, ha nem, minden hajó a sziklán végzi. Motorcsónakon értük el apartot.
A samoai férfiak szálláshelyet készítettek. Néhány kidőlt fából, pálmalevelekből estére tágas pihenőt varázsoltak. Szándékunk szerint csak a szárazföldi műveletekhez készült. Mindennapi életünket a hajón éltük.