A samoai utazás megszervezése közel egy évig tartott. Felosztottuk egymás között a feladatokat, svájci barátaimnak jutott az utazási és a technikai körülményeknek biztosítása, én a kutatás megtervezését vállaltam. A helyi engedélyek és más adminisztrációs ügyek elrendezését Cris Új-Zélandi rokonára bízta. Ez utóbbi emésztette fel a legtöbb időt. A samoai hatóságoknak nem sok ismeretük volt az effajta ügyek intézésében, környékükön aligha fordulhatott elő hasonló vállalkozás. Az amerikai-samoai hatóságokhoz fordultak segítségért, akik természetesen csak jogi útmutatást adhattak, lévén két külön országról van szó. Végül hosszadalmas listával zárták le az engedélyt, ahol felsorolták mi mindent nem vihetünk el a szigetről. Valódi célunkról persze szemérmesen hallgattunk, talán ennek is volt köszönhető, hogy a Tahit gyöngy lemaradt a jegyzékről.
Luzernbe utaztam, itt kellett találkozni társaimmal. Néhány nappal előbb érkeztem a megbeszéltekhez képest. A Zürichi vonat pontosan érkezett, taxival a Luzern hotelba vitettem magam. A kikötő közelsége miatt választottam ezt a helyet. Hajókirándulást terveztem a tavon, noha a hetvenes évek végén már jártam itt, turistacsoportot vezettem a Costa Bravara, de akkor nem hajókázhattam, most úgy gondoltam lesz rá időm. Nagy tömbházban volt a szálloda, semmi luxus - amire a magamfajta nem is vágyott - mégis kellemes hangulatú szoba kényeztetett. Kipakolás, zuhany, egy kis sör, azután irány a hajóállomás. Most még csak tájékozódni akartam a hajók indulásáról. Feljegyeztem a naptárba mindent, amit szükségesnek véltem, telefont is kerestem és felhívtam Crist. Elmondtam neki, hogy már megérkeztem, mit tervezek. Kellemes időtöltést kívánt.
Másnap korán keltem, készülődvén a kirándulásra, reggeli után rendbe szedtem magam. Éppen indulni készültem, amikor a szálloda portájáról telefonáltak: vendégem érkezik.
Gitta állt az ajtóban. Titkon reméltem, hogy mindez meg fog történni. A bakonyi napok után most találkoztunk újra. Belépett, remegve néztünk egymásra, nyakamba borult és megcsókolt. Kis táskámat a kanapéra dobtam, kirepült belőle a hajójegy, lassan himbálózva szállt a parkettára. Kint megszólalt egy hajókürt és a hajó elindult. Szenvedélyesen szeretkeztünk. Gitta testéről ömleni kezdett a verejték. Az apró patakok bővizű folyóvá nőttek gömbölyű mellei között, végül a tenger iszapjával keveredtek izmos combjai találkozásánál.
Kellemes tavasz előtti idő volt, a hegyeken megkezdődött a hóolvadás. Könnyű felöltőt vettünk magunkra és kisétáltunk a tó partjára. Végig mentünk a homokon, bámultuk az előttünk tornyosuló hegyeket.
Gittával ezek után már egyre gyakrabban láttuk egymást. Ilyenkor mindig egymáson lógtunk, mint elsárgult levelek a fákon, lazán himbálózva a szellőben, hogy azután egy váratlan pillanatban alá hulljunk a földre.
A nagy felkészülés közepén, nyár elején, Piranban is találkoztunk, itt tartottak fenn egy búvár iskolát. Romantikus, Adria parti város, Szlovénia egyik gyöngyszeme. Búvár leckéket vettem itt. Kicsit nehezen jöttem bele, de a víz alatti világ kárpótolt a sok ügyetlenség okozta kellemetlenségért. Mindenféle vizimerülést ki kellett próbálnom, pontosabban megtanulnom, pipával, palackkal, kompresszorral és még a levegő nélküli merülési rekordot is megpróbálták megdöntetni általam.
Gitta sokat bajlódott velem a víz alatt, néha nem is bántuk ügyetlenkedéseimet, ilyenkor, mint egy fókaanya magához húzott, körülölelt és hosszú ideig egymást dédelgettük. Amikor felbukkantunk és partra értünk türelmetlenül vártuk a következő leckét. Csak két hétig maradtam, ezen idő alatt megtanultam, mit nem szabad csinálni a víz alatt. Fókamamát bármennyire is irigyeltem, nem tudtam megbarátkozni e különös világ természetével. Szerencsére nem is az én feladatom lesz az óceán mélyén felkutatni a francia katolikusok kincsét. Kis csapatunkat ezen célból Új-Zélandról pótoltuk ki egy Crisék által jól ismert házaspárral, akik igencsak otthonosan mozogtak a hullámok felett és alatt. Hullámok hátán lovagoltak jó néhány bajnoki elismerésért, meglehetősen sikeresen. Otthonuk falát megannyi oklevél, átlátszó akril szobor díszítette, sejtetve e kétéltű házaspár hasznos voltát.
Hazatérve igazán elememben érezhettem magam, térképek tömkelegét gyűjtöttem magam köré, nagyítók, vonalzók, mindenféle mérőeszközök között éltem napjaimat. Kevés hely akadt ezen Óceániában, ami kisiklott volna figyelmem alól, sokszor még a légypiszkot is többször górcső alá vettem apró szigetnek vélve azt. A módszeres kutatáshoz a pókok hálója adta az ötletet. A mecseki réteken vékony, magas fűszálakon keresztben úgy feszültek ezek a célkeresztek mintha az ismeretlen céloznák. Sok időmbe telt, amíg átrágtam magam a sok feljegyzésen, lábjegyzeten, mondhatom: megérte!
Nyár végére kutatásaimat befejeztem, vártam az indulás pillanatát. Barátaim hosszú levélben tájékoztattak a felkészülés befejezéséről és az utazás várható időpontjáról.
Az utazás elég körülményes Apiába. Utazás egy európai nagyvárosba, tovább Los Angelesbe, onnan Aucklandbe és végül Faleolo. Másfél napos repülőút napok elvesztésével és visszanyerésével.
