Reactorfighter visszatér 4. - Válasz az S.O.S.-re

4. Válasz az S.O.S.-re

Rutin üzenet a Lambda főhadiszállásról
ÜZENET ÉRKEZETT
Megrendelt műszer érkezése földi idő 16 óra múlva, fogadd készenlétben.
ÜZENET VÉGE

- Hol fogok aludni?
A kérdés természetesen Bettitől származott. Kissé kényelmetlennek érezte azt, hogy egykori ellenségénél kell töltenie egy kis időt, méghozzá egy pincelakásban, amik általában koszos, sötét helyek. Betti számára Reactorfighter búvóhelye is piszkos volt, hiába bizonygatta ő, hogy nemrég takarított, és különben is, szereti a rendet és a tisztaságot maga körül. A kicsi zuhanyzóban nagyjából rendbe szedte magát, megtisztogatta a sebeit, fogat mosott, és most éjszakai alsóneműben, törülközőt tekerve maga köré jött ki a zuhanyzóból, hogy megtudja, hol kell pihennie.

Reactorfighter a chaten volt. Meglehetősen ritka esemény volt ez az ő életében, szinte egyetlen emberrel sem tartotta a kapcsolatot, ám úgy vélte, kitartó kereséssel találhat egy miskolci darkert, aki segíthet nekik, egyben tájékoztatja őt a jelenlegi fejleményekről, és hogy érintetlen-e még a darkervilág. Bár nem sok fogalma volt róla neki sem, Reactorfighter mindenáron meg akarta akadályozni, hogy a sátánista lány beléphessen a darkervilágba. A küzdelemnek itt kell eldőlnie, nem egy másik dimenzióban, amit ő sem ismer. Bár feltételezte, hogy a lány nem tudna ellenállni impulzusfegyvere erejének, számára is veszélyes ellenfél lehet, ha képes olyan átkot bocsájtani valakire, ami meg is fogan. Azt ugyan nem tudta, hogy képes-e a lány akkor is átkozni, ha nem is látta őt sosem, vagy ha nincs ott jelen, de nem akart kockáztatni. Az idegenek ellátták őt földöntúli technológiával, hasznos eszközökkel, és minden egyébbel, amit csak szeme-szája megkívánt, a misztikumhoz és a valláshoz vajmi keveset konyítottak, egy átokkal szemben pedig abszolút tehetetlenek lettek volna. Nem használt volna a dehidrátum, a magas sugárzású kezelés, talán még a legkockázatosabb eljárás (noha az idegenek szerint ez is teljesen biztonságos), a felbontás sem.

Ha az a lány tud rólam, mindent el fog követni, hogy kivonjon a forgalomból.
- Nos – nézett fel egy pillanatra. – Van egy tábori ágyam, takaróval, párnával, lepedővel. Alhatsz rajta, én majd alszom itt az asztalnál. Jó lesz?
- Ööö…igen… - hezitált egy kicsit Betti, miközben Reactorfighter felállt a székből, és benyúlt az íróasztal falnak támasztott végéhez. Itt volt gondosan összehajtva az alumíniumvázas tábori ágya, alatta egy nylonzsákban a takaró, a párna, és a lepedő összehajtva. Jobb kezével az ágyat, bal kezével a becsomagolt ágyneműt fogva kimászott a számítógép elől. Betti csak figyelte, ahogy kihajtja az ágyat, a tartórudakat a vájatokba illesztette, majd megágyazott.
- Tudom, hogy nem túl kényelmes, de sajnos nincs jobb egyelőre. – csóválta meg a fejét Reactorfighter.
- Nem baj, jó lesz. – mondta Betti, és levette a törülközőt. A teste karcsú volt, nyáriasan barna, és roppant vonzó. Mindössze egy fekete melltartó és tanga volt rajta, ami nem sokat takart a kényes testrészekből. Ám Reactorfighter rá sem nézett. Betti látta rajta, hogy elfáradt, de tovább kell dolgoznia.
- Mit csinálsz? – kérdezte Betti.
- Felmentem a chatre, keresek egy darkert. Ez jelenleg a legjobb módja, mivel semmi kedvem a temetőkben koslatni, hogy egészen véletlenül belebotoljak egybe. – ült vissza a gép elé Reactorfighter. – De ha fáradt vagy, lefekhetsz aludni.
- Te nem jössz? – mosolygott rá Betti.
- Még nem. Most éjszaka van, valahogy csak találok egy darkert, aki hajlandó lenne segíteni nekünk. Különben is, még majd kimegyek egy kis éjszakai portyára. Tudni akarom, miből lesz a cserebogár, illetve az élőhalott. – farkasmosollyal nézett Bettire. – Hátha akadnak még többen is odakint.

Betti arcáról lehervadt a mosoly.
- De azért alhatnánk együtt…
Reactorfighter nem nézett föl a képernyőről. Beírta a közös szobába: Írjon nekem Miskolcról valaki, aki darker, vagy ismer egy darkert!, és tűnődve várt. A chat közöse ilyen későn már rendszerint apadni kezdett, csak az igazi virtuózok, és azok maradtak fenn, akiknek barátjuk, baráti körük, vagy barátnőjük is fenn volt. Furcsa találmány a chat¸ gondolta futólag, miközben az egymás után megjelenő közléseket figyelte. De hasznos.
- Nincs barátom – próbálkozott újra Betti, és ez igaz is volt. Miután Reactorfighter eltávozott, Betti barátja irtózatosan féltékeny lett rá, és otthagyta őt, hiába bizonygatta Betti, hogy csak felelősségre akarta őt vonni a tetteiért. Légy boldog vele, és végezd egy ufóban az idegenek műtőjében! – ezek voltak az utolsó szavai, amiket Bettinek mondott, mielőtt otthagyta őt.
De erre már felnézett Reactorfighter.
- Hah! Odaadnád magad nekem azok után, hogy puskát fogtam rád? – kérdezte, és grimaszolt. – Te még nem ismersz engem, édes. Nincs az a lány, aki képes lenne a testével megvásárolni engem. Annak segítek, akinek akarok, nincs benne semmi adásvétel.

Betti olyan arcot vágott, mint aki nagyon meg van sértődve.
- Nem is az volt a szándékom, Reactorfighter. Meg szeretném köszönni, hogy segítesz, és hogy megvédtél azoktól az akármiktől. Tartozom neked.
- Nem tartozol semmivel, Betti. – felelte Reactorfighter. – Ez a dolgom.
- És nem esne jól? – kérdezte csodálkozva Betti. Ennyire vakfegyelemre nevelték volna őt az idegenek? Vagy ő maga nevelte magát? Vagy már van valakije?
- Alíz tetszik neked, igaz? – kérdezte szemrehányóan.
- Nem – válaszolta kurtán Reactorfighter. – Szép lány ő is, mint te, de tudod jól, hogy nem szoktam „csajozni”. Soha nem is volt szokásom. A militaristák magányos emberek.
De erre már mérges lett Betti.
- Úgy értsem, hogy akármi jóról is van szó, te mindig a militarizmusra fogsz hagyatkozni?
- Jaj, ne veszekedjünk, kérlek… - válaszolt Reactorfighter, és ismét a monitorra nézett. Szomorúan konstatálta, hogy eddig senki nem jelentkezett be nála, mint darker, vagy darker ismerőssel rendelkező ember. – Szívás ez a feladat, de nem adhatjuk fel. Nehéz napunk volt, és holnap még rosszabb lesz.

Bettinek elege lett a szócséplésből. Az asztalt megkerülve Reactorfighter mögé állt, és mindkét kezével masszírozni kezdte a vállát.
- Huh, ez most jólesik. Köszönöm. – sóhajtott Reactorfighter.
- Nincs mit – mosolygott Betti, és örült, hogy talált valami olyasmit, amit ő nem ellenez. – Ahogy mondod, nehéz napunk volt. Amúgy fertőzöl?
Reactorfighter felnézett.
- Mi?
- Hát tudod – állt meg óvatosan Betti keze. – Ahogy azokat, akiket megöltél…
- Neeem! – rázta meg a fejét Reactorfighter, és kissé hátrébb dőlt a székén. – Csak akkor tudok…nos…”megfertőzni” vele valakit, ha én is akarom. Amúgy pedig nem. Légy nyugodt.
- Jól van – Betti tovább folytatta Reactorfighter tarkójának a masszírozását, ő pedig egykedvűen tűrte. – Amúgy volt már barátnőd?
- Még nem – felelte Reactorfighter, és újra beírta a közös szobába az előbbi mondatot. – Elég sokáig távol voltam.

Bettinek ez ismét az idegeneket juttatta eszükbe. A kívülről jött látogatókat, akik egy ismeretlen világból jöttek, és Reactorfighter az egyik földi harcosuk, akit talán ők oktattak, ők mutattak meg neki olyan ismereteket, amik más ember előtt örökre rejtve maradnak, ők fogták a kezét, mikor militarista lett, és olyan képességgel ruházták fel, amivel bárkit el tud tenni láb alól.
- Honnan jöttek? – bukott ki belőle a kérdés.
Újabb fejrázás.
- Messziről - felelte Reactorfighter. – Az ismert világegyetem határain is túlról. Nagyon messziről. Hiába mondanám el neked, nem értenéd.
- Végig veled voltak? – Bettinek ennyi magyarázat bőven elég volt.
- Igen – bólintott Reactorfighter. – De ígérd meg, hogy nem beszélsz erről soha senkinek.
- Nem fogok, tudod jól. – ígérte meg Betti, és megesküdött magának, hogy soha senkinek nem fog mesélni Reactorfighter titkáról.
- Arra jöttem rá – kezdett mesélni Reactorfighter minden átmenet nélkül. – hogy Alízt nem véletlenül ragadták el. Ha jól tudom, volt velem kapcsolatban álma.

Betti elképedt.
- Honnan tudod?
- Én sokmindent tudok – vonta meg a vállát Reactorfighter. – Tudom, mit álmodott, ő ezért volt „különleges” a lány számára. A legelső üzenetben ugyanis úgy értesültem, hogy ez a sátánista fajzat olyan embereket keres, akik valamilyen módon különlegesek. Alízt ezért kaphatta el Maledict…mert kapcsolatba került velem. Kareszről fogalmam sincs, miért lenne olyan különleges. Azt leszámítva, hogy nem volt hajlandó smúzolni vele. Viszont szarban vagyunk, mert nem tudjuk, kik lehetnek a potenciális további áldozatok. Ezért kell kimennem éjszaka. És atomra örülnék, ha találnék egy darkert közben.
A hallottak nagy hatást gyakoroltak Bettire.
- Szóval azt mondod, az a ribanc, meg a házidémonja azt támadhatnak meg, akit akarnak, és nem tehetünk semmit.
- Sajnos – felelte szomorúan Reactorfighter. – A rendőrségnek nem szólhatunk, tudod jól. Egyrészt mert egyből vinnének minket a diliházba, és legális úton nemigen juthatnánk ki onnan, másrészt pedig mert a rendőrök még bizonyára jól emlékeznek rám, és aligha tudnék velük szót érteni. Ez a jobbik eset, mert téged hagynának futni, én meg mennék a hűvösre. Aztán másnap jönne egy jókora idegen flotta, és szó szerint leradírozná Miskolcot a föld színéről. Van róla fogalmad, milyen pusztító fegyvereik vannak?

Betti hallgatott.
- Olyan ágyúval is rendelkeznek, aminek egyetlen lövése elpusztíthat egy Szaturnusz méretű bolygót. Ehhez képest Miskolc, vagy akár Los Angeles elpusztítása is jelentéktelen kis csinnadratta lenne. El tudod ezt képzelni?
Betti szája kiszáradt a hallottaktól.
- A rendőrség tehát kihúzva – tett egy elutasító mozdulatot Reactorfighter. – A katonaság szintén. Nem akarom, hogy miattam, meg amiatt a Maledict miatt emberek százezrei fizessenek az életükért. Nem azért jöttek ők a Földre, hogy galaktikus háborút játsszanak. Maradnak tehát a darkerek, és a fehér mágia örök képviselői – a papok. Viszont én vallási területen nem vagyok szakértő, és ahogy ismerem az embereket, egyetlen pap sem veszi komolyan a Gonosz elleni harcot manapság. A középkorban ennek nagyobb volt a presztízse, de azok az idők sajnos már elmúltak. Tudsz követni?
- Igen – felelte Betti, és ezt bizonyítandó, erősebben masszírozta Reactorfighter nyakát.
- Öcsééém…ez atomjó…. – nyögött fel. – Jahj, bakker, beszarok, jajj…

Betti elmosolyodott, és ebben a mosolyban már volt némi igazi vidámság is. Annak ellenére, hogy szorult helyzetben vannak, és jelenleg vesztésre állnak, Reactorfighter igazán jó mókamester!
- Nos, mint mondtam, nem kereshetjük fel sorban a templomokat, és kérjük meg a papokat, hogy segítsenek legyőzni egy démoni lányt, és a Maledict nevű démonját, aki nem több, mint egy átok. Mégis több ennél. Ettől a lánytól a frász kerülget, pedig még nem is láttam. Az a gyanúm, hogy nemigen intézhetjük el annyival, hogy szitává lőjük őt. Lehet, hogy igen, de valószínűbb, hogy nem. Jobb ötletem egyelőre nincs. Ha nem találunk rövidesen darkert, akkor – fordult Betti felé komolyan. – akkor nem tudjuk őt megállítani. Nos, ez minden.
Ebben a pillanatban privát ablak ugrott fel a chaten. Egy „BaT” nevű illetőtől érkezett.
Szia – érkezett az üzenet.
Reactorfighternek kissé felderült az arca.
Üdvözöllek – válaszolt, majd némi töprengés után a tárgyra tért: Darker vagy?
Egy fél percig nem érkezett válasz, majd BaT visszaírt.
Én nem, de tudom, hol találhatsz igazi darkert – szólt az üzenet.
Ez az ügy nagyon fontos. Mondd el, hol találom őt meg. – Reactorfighter ujjai szinte cikáztak a billentyűzeten, apró kopogások a csendes pinceszobában. Odakintről valahonnan sziréna hallatszott.

A Déryné utcán van a katedrális. Az északi tornyában találhatod meg őt, de csak éjszaka. Nappal nem tudom, hol van. – jött a válasz.
Reactorfighter elmosolyodott.
Mikor mehetek oda? – gépelte be a kérdést Reactorfighter. Betti nagyot nézett, hogy milyen gyorsan képes billentyűzni.
Holnap ott lesz, de többet nem mondhatok. Baj készülődik vele. – írta BaT.
Tudom – írta Reactorfighter vissza, és mosolygott hozzá.
BaT meglepődésére vall, hogy három percig nem érkezett válasz. Betti kíváncsian nézte a monitort, egyre érdekesebbé kezdtek változni a dolgok. Itt már mindent, és mindenkit titok övez? Miért mindig nekem kell belekeverednem az ilyen dolgokba?
Mi? – BaT szemmel láthatóan meglepődött.
Többet nem mondhatok én sem. Nagy baj készül Miskolcon, légy résen. – gépelte le a választ Reactorfigher.
Ok, örülök hogy segíthettem. Bye. – írta be végül BaT.
Reactorfighter kikapcsolta a chatet, és elmosolyodott.
- Megvan a darkerünk.

Bettire is átragadt egy kevés Reactorfighter vidámságából. Mióta összecsaptak az élőhalott katonákkal a Hidegsor felett, megbékélt saját halálának lehetőségével, de borzasztóan nyomasztotta barátnője, és Karesz sorsa, valamint az éjszakában rá vadászó szörnyeteg, Maledict. Azzal a lehetőséggel nem számolt, hogy esetleg őrá is ragaszthat valamilyen átkot a sátánista lány.
- Ki kellene mennem kicsit…ööö…kommandózni. – állt fel a számítógép elől Reactorfighter. – De nem akarlak egyedül hagyni téged. Maledict itt is megtalálhat, mint bárhol máshol. Tudhatta ő, hogy idejössz?
- Nem – rázta meg a fejét Betti. Senki nem tudhatott Reactorfighter rejtekhelyéről. Alíz tudott róla – tekintve, hogy járt itt – de alkalmazhattak rajta akármilyen sátáni agyfürkészést, ő még mindig úgy tudta, hogy Reactorfighter az idegenekkel van valahol, egy távoli világban. De igaza volt Reactorfighternek, véletlenül belébotolhat Maledict minden további nélkül.
- Akkor is. Ha Alízt elkapta azért, mert kapcsolatba került velem, akkor téged is el akar kapni. Nem fog megölni, mert Alízt sem ölte meg, valószínű, hogy még most is él. Nem biztos, de ne kiabáljunk el semmit.

Elhallgatott. Nyílván gondolkozott arról, hogyan tovább. Betti próbálta enyhíteni a rá nehezedő súlyt, átölelte Reactorfightert, simogatta az arcát, szép szavakat suttogott a fülébe, de úgy érezte, mintha egy villanyoszlopból próbálna érzelmeket kicsikarni.
- Téged is akar, igaz? – suttogta a kérdést Betti Reactorfighter fülébe. – Téged próbál elkapni, de nem tud, mert túl kemény falat vagy neki. Téged nem lehet leteperni, mert agyonsugárzod, vagy mit tudom én, mit csinálsz vele. Azért sem tudna elkapni téged, mert egyből jönnének az ufó barátaid, és mindenkit legyilkolnának. Megölnének egy rakás ártatlan embert is természetesen, de ő is köztük lenne. Fürdővízzel együtt a gyereket is.
Most Reactorfighteren volt a megdöbbenés sora. Okos lány, nagyon okos! Hiába, hajszál híján sikerült elkapnia engem. Ha akkor valamelyikük elsüt egy fegyvert, és teszem azt, olyan pontosan céloz, én már nem élnék. Persze nem csak rajtuk múlik, hogy akkor nem öltek meg, de megtehették volna. Nagyon okos lány. És ez igaz, engem is akarhatnak.
- Nem tudom – felelte Reactorfighter. – Elképzelhető, hogy én is kellek neki. De tudod…nagyon okos vagy. Ezzel ennyire konkrétan nem is számoltam. Igazad van, Betti. Miért érné be az a némber kicsi halakkal, amikor megkaphatja a nagyot? Feltételeztem, energiára van szüksége, hogy megnyithassa az átjárókat, mint minden máshoz. És momentán én tartalmazom a legeslegtöbb energiát a világon.
Betti meglepődött ezen. Elengedte Reactorfighter-t, és elhátrált tőle.
- Te…nyitod ki az átjárót neki?

Reactorfighter utálkozó arcot vágott, és suhintott egyet a levegőbe.
- Én nem volnék jó neki. Mivel én csak jóra használom azt, amim van, potenciálisan nem jöhetek szóba, mint áldozat. Fogalmam sincs, mi alapján választja ki ez a csajszi az áldozatait. Nem foglalkozom vallási kérdésekkel. De énszerintem a „jó” energia – mint olyan – nem lenne jó neki, mert gonosz célra használná. Ez elég zavaros, tudom…
- Nyugtass meg, hogy nem te fogod hozzásegíteni ezt az őrült pinát, hogy megfertőzze a darkervilágot. – nézett rá Betti.
- Én militarista vagyok, és darkerpárti. Az a lány tőlem maximum egy jól irányzott lövést kaphat. És még mindig jobban jár, ha tőlem kapja. – a számítógép felé fordult, és kikapcsolta. Elégedetten nézte az elsötétülő képernyőt, majd visszafordult Betti felé, akiről az izgatottságtól kezdett lecsúszni a tanga.
- Persze, ha rossz napom lesz, lehet átengedem neked. Tudod kezelni a rakétavetőt. Ha szeretnéd, küldd te a pokolra azt a szemétládát. Legalább odakerül, amit mindig is szeretett volna látni. Ja, és húzd fel a tangádat rendesen. – megeresztett egy vigyort, és Betti elvörösödött. Megigazította a tangáját.
- Hát te sosem adod fel – csóválta a fejét mosolyogva Reactorfighter, de látszott rajta, hogy tetszik neki a dolog. – Mérgelnem kell. Ha itthagylak, akkor elkaphat Maledict. Ha veled maradok, másokat kaphat el Maledict. Nem tudom, mi alapján választja ki az áldozatait. A sátánista lány nyilván tudja, kire van szüksége. Alíz kapott tőlem pozitív energiát, ezért hát őt elkapta. Kareszt is elkapta, de őrá nem tudom, miért volt szüksége azon túl, hogy állítólag tetszett neki. Lehetséges, hogy egyáltalán nem tetszett neki, csak ki kellett találnia valami ürügyet, hogy megkaphassa. Nem tudod, Karesznek volt valaha is valami kapcsolata bármilyen vallással?

- Nem tudok róla – mondta Betti.
- Jó, akkor az egyelőre titok, hogy Karesz miért kellett neki. Azt nem tudom, hogy te miért kellenél neki, hiszen én nem adtam neked semmit. Illetve…várjunk csak! Emlékszel rá, mikor a gimi lépcsőjén elestél, és fájt a térded?
- Igen…meggyógyítottad. – mondta Betti. Hogyne emlékezett volna! Ez volt az, ami elindította az egész hajszát Reactorfighter után négy éve.
- Így hát te is kaptál tőlem pozitív energiát. És mint tudjuk, energia nem vész el, csak átalakul. Te azonban nem használtad azt semmire, mivel nem vagy rá képes. Így benned semleges energia van. Ezért kellesz te annak a nőstény ördögnek.
Most már teljes egészében értette Betti, hogy Reactorfighter elmélete hogyan épül fel. A sátánista lánynak, mint azt korábban átbeszélték, energia kellett, hogy meg tudja idézni a darkervilágot. Igen ám, csakhogy nem mindegy, milyen energia. Reactorfighterrel nem tudna mit kezdeni, hiszen ő végső soron jó…viszont Alízzal és Bettivel annál inkább. Ők nem használták semmire azt, amit őtőle kaptak. Ők szolgáltatnák az energiát az átjáró megnyitásához. És nagy valószínűséggel az életükbe kerülhet ez, hogy elemnek használják őket, akárha egy walkmanból vagy CD-lejátszóból hajítanák el a használt elemeket.
- Nem engedheted, hogy megtörténjen. – suttogta Betti rémülten. – Én vagyok a kapu egy része.
- Nem fogom – mosolygott Reactorfighter, és nyomatékul megsimogatta az asztalnak döntött impulzusfegyverét. – Ő sem fogja. – végül az ég felé mutatott. – És ők sem fogják. A te oldaladon harcolok. Amíg én élek, az a lány sosem fog megkaparintani.
- Ezt nagyon jó hallani – mondta hálásan Betti, és nagyon-nagyon boldognak érezte magát.
- Egyvalami zavaró egyedül – komorodott el újra Reactorfighter. – Nem tudhatjuk, mennyi energia szükséges ahhoz neki, hogy megnyissa a darkervilágot. Lehet, hogy már elkéstünk.

A kintről jövő sziréna hangja újból felharsant, eszelős vijjogásként hasított az éjszakába. Mindketten hallották a rendőrautók bőgő motorját, és az ezt követő lövöldözést. Pisztolylövések, puskalövések, sok különböző fegyver távoli döreje, mint a háborús front lélegzetvétele egy régmúlt időből.
- Igen. Biztos hogy elkéstünk. – felelte Reactorfighter lesújtóan. – A rendőrség egyelőre meg tud birkózni vele. De könnyen meglehet…hogy Miskolcból hadszíntér lehet.
Bettinek elállt a lélegzete.
- Sietnünk kell. Maledict nagyon is aktív, ahogy hallod. Annak jelenik meg, akinek akar, rendkívül gonosz és destruktív démon. Szinte biztos, hogy ő a felelős azokért az élőhalott katonákért is. Holnap este mindent megtudunk majd, az a darker ott a Déryné utcai katedrálisban, a Hősök tere mellett, sokmindent tudhat ezekről a pokolbéli lényekről. Ő majd mesél nekünk Maledict-ről, és tekintve, hogy az ő élete – sőt, a világa – is veszélybe kerül, szívesen harcol a mi oldalunkon. A társaim tizenhárom óra múlva meghozzák a szerkezetet, azaz holnap délelőtt valamikor. Ha az a darker nem hagyja el a katedrálist, nem támadhatja meg őt a sátánista lány, Maledict, és egyetlen démon sem, az élőhalottak meg szerintem elég ostobák ahhoz, hogy Hódmezővásárhelyen keressék őt, még ha képesek pontosan felfogni, kiről is van szó. A katedrális egyébként is zárva van ilyenkor, talán épp ő maga zárja be, ha ott lakik.

- Gondolod, hogy ott lakik ez a bizonyos darker a katedrálisban? – kérdezte kíváncsian Betti. Fáradt volt ugyan, de Reactorfighter gondolatmenetét aránylag jól megértette. Ő is úgy gondolta, az a titokzatos darker akkor van a legnagyobb biztonságban, ha nem hagyja el a katedrálist. Lelki szemei előtt felderengett az épület; magas, négyzet alakú tornyok, díszes kőfaragásokkal, cikornyákkal, az ablakot kétoldalt oltalmazó kerubokkal. Színes rozettaablak csillog sápadtan az ólmos ég alatt. Az neki az édes otthon, az erődje. Szerintem még ő maga sem tudja, milyen jól tette, hogy oda rendezkedett be. Annál is inkább, mert itt aligha alhatna máshol, mint a földön, vagy valamelyik fotelban.
- Remélem. Ott biztonságban lesz egyelőre. De ne félj. A rendőrök egyelőre tudják kezelni a helyzetet. Most amúgy sem tudnék tenni túl sokat. – Reactorfighter kirázott egy szál cigarettát magának az asztalon heverő dobozból, és rágyújtott. – Nem mutatkoznék a nagy nyilvánosság előtt csak azért, hogy lelőjek pár élőholt emberkét, akikkel egyébként is boldogulnak a rendőrök. Te most fontosabb vagy, úgyhogy azt hiszem, éppen elég okot soroltam fel, hogy maradjak.
Betti nagyon megkönnyebbült ettől. Bár Reactorfighter kissé bő lére eresztette a mondandóját, a végeredmény számára kedvező volt. Reactorfighter tulajdonképpen önmagát győzte meg arról, hogy jobban jár, ha itt marad. Látszott rajta, hogy fél attól, hogy a sátánista lány, és egyre szaporodó szövetségesei titkos, alantas módon pusztítják a várost, de belenyugodott, hogy egyelőre többet nem tehet.
- Megnézhetnénk, hogy ott van-e a deszkatemplomnál, vagy a temetőnél a lány – javasolta hirtelen Betti, és nagy szemekkel nézett Reactorfighterre. – Kareszt is oda hívta…

Felcsóválás volt a válasz.
- Nem jó ötlet. Egyrészt az a lány nyilván tudja, hogy keressük, és nem lesz ott. De ha mégis ott lenne, az még rosszabb. Ha együtt megyünk, egyből téged támadnak meg, ha egyedül megyek, és elpusztítanak engem, védtelen leszel. Semmi garancia nincs rá, hogy el tudok bánni ilyen hatalmas erőkkel. Ne haragudj, ekkora kockázatot nem vállalok.
- Nem tudnád lelőni őket, vagy ilyesmi? – firtatta tovább Betti, mert igenis jó ötletnek tartotta, hogy megnézzék, ott fészkel-e a fekete halálmadár.
- Ha látják, hogy jövünk, nem lesznek olyan hülyék, hogy a fegyver elé ugorjanak. Az a lány nyilván másféle hókuszpókuszra is képes, nem csak démonokat idézgetni. Maledict pedig akár egyedül is elbánhatna mindkettőnkkel. Ezért is kell egy darker nekünk.
Betti szomorúan felsóhajtott. Megértette. Reactorfighter végigszívta a cigarettát, majd a zuhanyzó felé indult.
- Mindjárt jövök, addig feküdj le. - és Betti engedelmesen lefeküdt a tábori ágyra. Félt attól, hogy esetleg összecsuklik alatta, elég hasonló esetet látott már rajzfilmekben, de az ágy igen jó karban volt, és stabilan megtartotta volna négy ember súlyát is. A fémrugókat vastag vászon borította, akárhová fekhetett az ember, nem bökte egyikük sem oldalba őt.

Egy jó tizenöt perc múlva végzett Reactorfighter. A szokásos alvó ruhája volt rajta, egy drapp színű, lambda-jeles póló, és egy terepszínű rövidnadrág. Betti mozdulatlanul feküdt az ágyon, és bár Reactorfighter számára úgy tűnt, alszik, teljesen éber volt, és kíváncsian várta, hogy az asztal felé, vagy őfelé indul-e el a testőre.
- Hm – szólalt meg Reactorfighter, és a hangjából érezni lehetett, hogy mosolyog. – Betti, Betti, kis huncut. Alvó ember nem szokott nyelni.
Betti felkuncogott.
- Hoppá – felelte a vékony takaró alól. – De tőlem még senki sem menekült ám! No mi az, harcosom? Csak nem tán megijedtél? – villantott ki egy százdolláros mosolyt a takaró alól.
- Én-e? – játszotta meg a sértődöttet Reactorfighter. – Majd meglátod, hogy nem!
És befeküdt Betti mellé az ágyba. Nem számított, hogy szűkös volt a hely, hogy odakint gyilkos dolgok zajlanak. Betti hozzábújt, átölelte a nyakát, és Reactorfighter megkapta élete első csókját.
- Szeretlek, Reactorfighter. – suttogta Betti.
- Jaj kedvesem, én is téged. – Reactorfighter ebben a pillanatban sehová máshová nem vágyódott jobban, mint Betti ölelő karjai közé. Hihetetlen, mennyire kis ravasz ez a lány, futott át rajta a gondolat, ahogy Betti kezei simogatták a hasát, a hátát, és azon kapta magát, hogy ő is viszonozza a kényeztetést.
- Mondd, Reactorfighter, még sosem voltál lánnyal? – bújt hozzá Betti.
- Még soha – felelte Reactorfighter.
- És szeretnél? – jött azonnal az újabb kérdés, és ha lehet, még gyengédebben érkezett a simogatás utána.

- Hát…az igazat megvallva, nem sok fogalmam van az ilyen együttlétekről… - vallotta be Reactorfighter, és nagyon kellett igyekeznie, hogy ne jöjjön zavarba.
- De nekem van – dorombolta Betti, és rámászott a fiúra. Reactorfighter csak ekkor vette észre, hogy a melltartó és a tanga is lekerült Bettiről. Bölcs volt, aki azt mondta, a végzet utólér!, gondolta Reactorfighter. A szemei élénkzöld fénnyel felizzottak.
- Tégy a magadévá, harcos! – suttogta Betti.
A pinceablak előtti két magas utcai lámpa izzója egyszerre pukkadt szét, és…
…teljes lett a sötétség.

(Folytatjuk...)