Reactorfighter visszatér 10. - Tervezet vége

10. fejezet: Tervezet vége

HIBA 98211x04772: AZ ÜZENETET NEM SIKERÜLT FOGADNI
KAPCSOLÓDÁSI HIBA
KISZOLGÁLÓ NEM VÁLASZOL
MEGSZAKÍTÁS

Deviator készen állt az ütközetre.
Lelkében számot vetett eddigi életével, jótéteményeivel, gonosz tetteivel, és szüntelenül gyötörte a kérdés: Vajon helyesen éltem? Földi célom beteljesül ezzel a harccal? Vagy tartogat még számomra feladatokat a sors?
Mit hozhat a jövő, sosem lehet tudni. A végzeted a sorsod kezében van, és akkor sújt le rád, vagy simogat meg, mikor jónak látja. Felhők fogják elborítani jövődet, vagy felragyog a Nap számodra? Szerencsés ember leszel, vagy nyomorultként fogsz élni?

Világa pusztulásának csíráját itt ültette el a Gonosz, megszentelt földben, megszentelt talajon. A világa pedig felismerte a sötétséget – talán sajátjának is hitte – s befogadta. A Gonosz már virágzik, s most kezd burjánzani. Buján s vadul, akár egy vámpír és egy halandó ölelkezése.
Körülöttem testemet marcangoló démonok, és ölelő angyalok ezrei gyülekeznek. Kinyílik lassan a Pokol kapuja, s kiáramlanak a romlott angyalok, hogy meggyalázzanak. Szárnyaik letörtek, fehér ruhájuk piszkosan, cafatokban lóg, glóriájuk szertefoszlott.
Mi történik vele, ha elbukik a harcban? Ha a Gonosz megszállja a darkervilágot?
Eggyé válok hát a Gonosszal, egy gyengéd, forró öleléssel leszünk egymáséi. A bukott angyal magába fogad.
Mélyeket lélegzett, beszívta világa üde, harmatos levegőjét, mit még nem fertőzött meg a Gonosz szállongó pernyéje. Oldalt lépett, karjait felemelte, félfordulatot csinált.

Táncolt. Könnyed, kecses tündértáncot járt, s párja volt a szenvedés.
Elmenekülnek világom varázsai, s nem visznek magukkal. Fájdalmat fogok érezni, ahogy lelkemet elevenen tépik szét a Pokol agyarai. Vérezni fogok, igen. Vérezni, s érezni.
Érezni…
Mit érezni?
Gyönyört, fájdalmas gyönyört. Akár az első szeretkezés.
Érezni fogom a bűnt, amint elemészt, és boldog leszek, mert a bűn mindig is édes volt.
Édes, mint a Tiltott fa gyümölcse, melyet egy meggondolatlan ember leszedett, beleharapott, és társának is adott belőle.
Édes. Nem volt mitől félnie hát.
Egy démon átölel, és sebeimet nyalogatja, gyógyítva engem. Nyelve érintése kínoz, de ő szeretetből teszi ezt velem. Védenek, miközben én csak egy kampóra akasztott ember vagyok. Himbálózok a gyenge szélben. Bőröm megnyúlik a kampó helyén, nem engedi, hogy itt hagyjam a földi életem. Egy fémdarab tart itt. Én magam. Ezen múlik most minden.
Érezte, ahogy közeledik a Másik jelenléte.
Az egek dobjai megszólaltak. Hatalmas csattanás rengette meg a várost, a teret, a katedrálist. Az Örökkévaló Torony fölött a felhők mintha felvillantak volna.
Deviator megállt, és figyelmesen nézett.
És ekkor megtörtént.

Három villám csapott le egyszerre Deviator előtt, alig öt méterre tőle, ám kráter helyett egy kört égettek a kockaköves tér testébe. Nem is egy kört. Egy széles pentagramot, hajszálpontosan olyan, mint amit az ajtón látott. Körök, pontok, és vonalak rajzolódtak ki a körben, az ötszögű csillag körül. A csillag először mélyvörösen, majd élénk narancsssárgán izzadni kezdett. Tűzszínű pászmák röppentek fel belőle magasra, egyre sűrűbben és sűrűbben, mintha egy félig átlátszó tűz égne. Vastag hangú, vidám kacagások visszhangoztak a kihalt téren, a szemerkélő esőben. Gúnyos, hideg nevetések, telt hangú hahotázások. Mindenfelől. De ő nem volt ott a nevetésekben.
Deviator előhúzta a markában szorongatott keresztet.

Visszhangos, női kacagás is vegyült a férfihangok közé, tébolyodott, eszelős nevetés, mint egy dandár boszorkány. A pentagramból a fénygolyók már hihetetlen gyorsasággal suhogtak fölfelé, A kacagások egyre hangosabbá váltak…majd lassan halkulni kezdtek. A fények áramlása alábbhagyott. Egy térdelő alak egyenesedett fel Deviator előtt.

Hosszú, fekete köpenye Maledict-éhez volt hasonló, alatta fekete-vörös keresztszövésű blúzt, és fekete nadrágot, melynek szárába acélrudak voltak varrva. Bájos arca hasonlított Deviatoréhoz…de mégis eltért attól. Nyakában bőrszalag, és még három lánc, egyiken a narancssárgán izzó pentagram szintén narancssárga kicsinyített mása volt, egy kezet ábrázoló medál, melyet ő maga készített kutya- patkány- és embercsontból, mikor a Sátán kegyelmébe ajánlotta magát. Egy harmadik láncon egy apró, fekete pengéjű tőr függött. Ajkai fekete színűek, két karján, és jobb szeme körül különös, feketével és vörössel festett szimbólumok tarkállottak.
- Sátánfattya – mondta Deviator közömbösen, és tiszta gyűlölettel meredt az előtte álló lányra. – Hát itt vagy.
- Eljöttem, hogy elvegyem azt, mi engem illet! – szólalt meg hangosan a másik lány. Mélyebb hangja volt, mint Deviatornak, és nagyon halványan lehetett érezni belőle egy mélyebb, durvább hangot.
- Semmi keresnivalód itt! – intett elutasítólag Deviator. – Betolakodó vagy itt, jelenléteddel meggyaláztad a világunkat. Ki vagy te, hogy belépj ide?

A sátánista kegyetlen, pengeéles mosolyt eresztett meg.
- Hátrább az agarakkal, széplélek! – szólalt meg, mit sem változtatva felsőbbséges hangján. – A sötétség tőlünk ered! Mitőlünk! A sötétség csak a Gonoszt szolgálhatja!
Deviator csak a fejét ingatta.
- A te szemeid görbe tükrök, a valóság eltorzul bennük, s minden gonosszá válik a szemeidben. Te nem látod a szépet, ami mindenben jelen van.
A sátánista lány felkacagott.
- Nem lesz többé sem szép, sem jó. – mondta fenyegetően, mintha csak kántálna. – Minden régi megsemmisül, s helyébe lép az új. Immár senki nem állhat az utamba.
- Én ellenállok varázsodnak! – kiáltotta Deviator.

Ellenfele csupán lefitymáló „hm”-t mondott, és fejével őfelé intett. Bakancsai alatt a pentagram újra rubinvörössé változott. A felszálló vörös fénypászmák összetömörültek, alaktalan, ragyogó fényvirágokká váltak, és Deviator felé lebegtek.
Deviator a magasba emelte a keresztet. A fehér izzás nem fokozatosan jelent meg, szinte elöntötte az olajfa jelképet, indákban kúszott fel a Krisztus testén. A vörös fénygömbök kihunytak, a sátánista alatt a gonosz szimbólum újra visszaváltozott narancssárgává.
- Ez is valami? – nézett rá szinte csodálkozó pimaszsággal a sátánista. – Dobd el azt az olajfa vackot.
Deviator leengedte a keresztet a mellkasa elé, kihívóan nézett a Gonosz üres, fekete arcába.
- Azt hiszed, te ostoba, hogy egy vacak feszület az utamba állhat? – csattant fel a lány. – Hát akkor ide nézz!

Most ő emelte magasba mindkét kezét. A fénypászmák újúlt erővel csaptak fel a magasba, és Deviator előtt egy villanással megváltozott a világ. Hatalmas máglyát látott maga előtt, fekete sziklák között lobogó, élő tüzet. Sikoltó arcok szálltak fel a tűzből, rémült grimaszba torzult arcok, boldogtalan, keserves ábrázatok. Az arcok fényszálakká oszlottak szét, mint az izzó drót, homályossá váltak, újra összeálltak.
- Hoooooaaaaaaa! – harsogta egy hatalmas torok ekkor, s a tűzből egy izzó fényvonalakból álló sárkányra hasonlító szörnyeteg emelkedett ki, hátravetett fejjel. Hátán széles, bűzlő denevérszárnyak, szája körül megannyi vékony csáp, szemei tömött narancssárga fénnyel égtek, hatalmas mellső mancsát magasra emelte…s ekkor a világ ismét visszaváltozott a darkervilággá. A toronymagas, gigantikus szörnyeteg fölemelkedett, torkából süvöltő rosszindulat söpört át a kihalt téren, a katedrálison. Csupán narancssárga körvonalak, de Deviator pontosan tudta, hogy ez csupán az egyetlen arca a démonnak a sok közül. Ahogy mozdult, többtonnás farkának egyetlen csapásával ledöntött három, a tér szélén álló magas, karcsú, fehér oszlopot. Azok hatalmas recsegéssel-ropogással dőltek rá az utcára, és a házakra, akár kicsavart faóriások.
- Sabaoth! – kiáltott a sátánista a szörnyetegre. – Pusztítsd el a darkerfajzatot!
Deviator felemelte a keresztet, ám teljesen hatástalanul. Gonosz ellenfele arcán ismét megjelent a sátáni vigyor.

Hódolj be! Hódolj be a sötétség teremtményének, s megkímélem az életed!, suttogta egy rosszindulatú női hang Deviator füle mellett. Az óriási, denevérszárnyú lény ismét felsüvöltött, égre emelt arccal, és elsöprő lángtengert okádott Deviatorra. Narancsszínű lángok csaptak fel a sátánista lány előtt…majd egy pillanattal később kihunytak. Deviator érintetlenül állt, kezében a keresztet szorongatva.
- Átlátok az egyszerű káprázaton – mondta megvetéssel, és lehunyta szemeit. Sabaoth. Akinek minden szava hazugság, s a torkából előtörő lángok a Rontás.
- Nagyon ügyes! – bólogatott vigyorogva a sátánista. – És ehhez mit szólsz?

Mielőtt azonban egy szót is szólhatott volna, Deviator egy szinte követhetetlen mozdulattal átkapta bal kezébe feszületét, jobb kezével erszényébe nyúlt, és kimarkolta a porral teli bőrzacskót. Hirtelen mozdulattal kioldotta a száját, és egy hirtelen mozdulattal szétszórta maga előtt a port. A szörnyeteg, aki karmaival lecsapni készült rá, felüvöltött kísérteties, metsző sikollyal, és szétrobbant. Narancs vonalai szétrepültek, akár a szikrák, s fekete hamuvá váltak. A porból a sátánistára is jutott, de őrá teljesen hatástalan maradt. Az őt körülölelő fényszökőkút felizott, s feloldotta a port.
- Hamu a hamuhoz, por a porhoz. – mondta ünnepélyesen Deviator, és leeresztette a bőrzacskót, erszényébe visszatette, közben lopva oldalra pillantott, ám a torony még állt. Kérlek harcos, siess! Nem tudom, meddig vagyok még képes ellenállni neki!

A sátánista mintha megdöbbent volna attól, hogy újabb démonját – igaz, nem túl erős – ilyen könnyen legyőzte Deviator. Erősebb ő, mint gondoltam. De minél keményebb a dió, annál finomabb a belseje.
- Lásd be, hogy reménytelen a helyzeted. Add hát fel. – szólt lekezelően, és karjait keresztbe fonta, mint aki csak az erkélyről gyönyörködik a tájképben.
- Hiába idézel meg démont, akár egyet, akár százat, nem engedem, hogy beszennyezd világomat! – kiáltott rá Deviator haraggal. – Nem vetem magam alá Sátán akaratának!
Legalább valamivel le tudnám gyengíteni őt…akármivel, ami hatékony lenne ellene! Nagyon erős…érzem, hogy milyen erős…és percről percre erősebb lesz…
Lényed megszűnik létezni, hallotta maga körül ismét a sátánista hangját, bár ő maga nem beszélt. Hallgatta, mit mond.
Valaki megfogja a derekad és leemel eddigi helyedről. A kampó undorító cuppanással szakad ki testedből. Tested a hideg kőre tapad, lábad a forró tócsába ér. Kinyitom a szemed, egy démon áll előtted. Belenézel sötét szemébe, magad látod benne.
Egy torz tükörképet.

Deviator szemei tágra nyíltak. A sátánista az ő lelkéből próbál táplálkozni! Sabaoth csak figyelemelterelés volt! Ördögi ravaszság, és ördögi kegyetlenség!
- Etia messa nis satodo nodu! – szakadt ki az énekhang Deviator kiszáradt torkából. – Siritu socratos sadono nassa! Etia messa nis satodo nodu! Siritu socratos svadodo nazza!
Messze szállt az
A sátánista lány arca kifejezéstelenné vált, majd mindkét kezét a fülére szorította.
- Nem! – kiáltotta, igyekezett túlharsogni Deviator tiszta énekét, erre ő még hangosabban folytatta. A katedrális mind a négy tornyában életre keltek a harangok, zengtek, zengték jajszavukat, a harang nyelve kalapácsként sújtott le a sátánistára újra és újra.
- Siritu socratos svadono batta! Etia messa nis satodo lonnu!
Deviator felemelte, majd leengedte a kezeit. Jobb kezével újra az erszényébe nyúlt, kitapintotta a láncot, s a keresztet a sátánista lányhoz vágta.

Éktelen gyűlölet lángja kelt életre a gonosz lányban, miközben füleit a kezére szorította, hogy tompítsa az égetően tiszta énekhangokat. Észrevette, hogy Deviator elhajítani készül a keresztet, és szenvedő arckifejezése eltűnt. Intett egyet jobb kezével, mire egy rubinvörös, virág formájú fénygömb emelkedett elő a pentagramból. Éles, fehér fény villant, mikor a fehér pörgettyűként érkező feszület nekiütközött. Erős ózonszag támadt, a vörös fény felfalta a keresztet, majd kihunyt. Egy vékony kéreg maradt mindössze a feszületből, ártalmatlanul lebegett a pentagramnál. A sátánista üdvözült mosollyal nyújtotta ki jobb kezét, és szétmorzsolta a feszület maradványait.

Deviator fájdalmasan felsikoltott, és jobb kézfejére tekerte az ezüstláncot. Szétnyitotta tenyerét, és az ellenség arca felé bökte. Alig volt tudatában annak, mit csinál. Reactorfighternek és Bettinek villámgyors reflexekre volt szüksége a fegyverek kezeléséhez, és unásig ismételni a mozdulatokat, hogy ha a szükség úgy hozza, hezitálás nélkül lőhessenek, hasravághassák magukat, fedezékbe ugorjanak. Neki is rengeteg tanulásra, és gyakorlásra volt szüksége ahhoz, hogy ismerje a Gonosz legyőzésének minél több módozatát, és most nem volt idő gondolkodásra.

Nyitott tenyeréből forgó, angyali fényű fénylabda vágódott neki a sátánistának, és hátralökte őt. Ő az utolsó pillanatban vette csupán észre, és mindkét kezét maga elé kapta, fejét leszegte. A fénylabda nekivágódott narancsszínű fénypajzsának, s kör alakú lenyomatot hagyva maga után szétpukkadt. A környék egy pillanatra fehér fénybe borult, a szökőkút vize is megtisztult, a harangok tiszta hangon kolompoltak.
Felizott a sátánista körül a narancssárga pentagram, majd azonnal rubinvörössé vált. A lány leengedte mindkét kezét, felszegte fejét, iszonyú, embertelen gyűlölettel nézett Deviatorra.
- Nem átallottál kezet emelni énrám? – sikoltotta ördögi dühvel. – Ezért meglakolsz, hitvány halandó!

Deviator egyre erősebben koncentrált, hogy a lánccal a kezén gyengíteni tudja őt. Arcán harag jelent meg, homlokán verejték ütött ki, s ez a verejték elvegyült a Mennyből érkező könnycseppekkel. Mintha az angyalok e tiszta világ elvesztését siratnák.
- Ia namrasit! Ia sin! - emelte mindkét kezét az égnek a sátánista magas hangon sikoltva, mely már nem is az övé volt, hanem valami elképesztően vékony, visszataszító teremtményé. Deviator keze lehanyatlott. Iszonytató, égető fájdalom kezdett növekedni belsőjében ellensége szavaira.
- Ia Nanna!
A darker mindkét kezével a melléhez kapott, mint a szívinfarktust kapó idős ember. Feszítő, dermesztő fájdalom mardosta belülről.
Halálvarázs?! Mi ez?
- Bastamaaganasta ia kia kanpa!
Deviator felsikoltott, és térdre rogyott.
- Hagyd abba! Ne tedd!
- Magabathi-ya Nanna kanpa! Mashrita Nanna zia kanpa!

A darker lány térde hullt, majd oldalra feküdt a földön, haja az arcába lógott, véres könnyek folytak szemei sarkából.
- Ia mag! Ia gamag! Ia zagasthena kia! Ashtag karelliosh!
Ám a fájdalom nem növekedett tovább. Egy pillanatig Deviator úgy érezte, azonnal szétbomlik, szétporlad, visszaadatik a földnek, ahová tartozik…aztán eltűnt ez az érzés
A sátánista lány elégedett pillantással nézte a darkert, ám mikor észrevette, hogy a Halálvarázs hatása nem érvényesül rajta, elbizonytalanodott egy pillanatra.
- Ia mag! Ia gamag! Ia zagasthena kia! Ashtag karelliosh! – kiáltotta a mágiával feltöltött levegőbe, ám szavai ártalmatlanul elhaltak a távolban.
- De hát miért nem halsz már meg!? – kiáltott rá Deviatorra, aki nagy nehezen ülő testhelyzetbe küzdötte fel magát. Fekete ruháját, szőke haját féloldalt esővíz foltozta. Hirtelen mozdulattal kiragadta az abszintos üveget az erszényéből, és jó nagyot kortyolt belőle.

A sátánista arca elborult. Az üvegre mutatott. Vörös fénycsóva röppent ki a pentagramból, és nekivágódott az üvegnek. Deviator azonnal eldobta, és jól tette. Nem abszint volt már akkor az üvegben, hanem iszapos víz és folyékony emberi ürülék keveréke. Az üveg széttört a téren, feketés tartalma szennypacává válva folyt szét a kockakövön.
Deviator érezte, hogy valamennyire visszatér belé az erő, mikor lenyelte az abszintot, amire szerencsére nem volt kihatással az apró varázs.
- Ejnye-bejnye, nem doppingolunk! – ingatta mutatóujját lefitymálóan vigyorogva a sátánista. – Micsoda dolog…

Ebben a pillanatban mennydörgések sorozata hangzott fel. Mintha egyetlen, eget-földet rázó mennydörgés hasadt volna szilánkokra. Erős, fehér fénysugarak vágták át a már felettük terjengő vörös-fekete felhőrengeteget, sebhelyeket vágva a Gonosz felhőzetén. Most a sátánista lány volt az, aki felsikoltott, és a fejéhez kapott. A pentagram sárgásnarancs színűvé fakult, a sátánista kilépett belőle, arcát karmolászta fekete karomszerű körmeivel, vergődött, sikolyait kiélezte a fájdalom tüzes kígyója.
- Megcsinálta! – ujjongott Deviator, és felugrott a földről. – Megcsinálta! Elpusztult az Örökkévaló Torony!
- Nem! Ez nem lehet! – sikoltotta őrült haraggal és szenvedéssel a sátánista. Deviator ujja a távolba mutatott, a Torony felé. A sátánista hátralépett, pillantását odafordította, és elborzadt a látványtól.
A torony kúp alakú sipkája kettőbe hasadt irtózatos robajjal, a két fél-tető kétfelé zuhant le a magas toronyról. A tetővesztett torony cikcakkos töröttüveg-nyakánál tovább repedt a fal, hatalmas téglák zuhogtak alá, repedések szántották keresztül az Örökkévaló Torony szürke testét, egyre mélyültek, ahogy a falai beomlottak a torony belsejébe. Vörös-narancs lángfelhő lövellt ki a haldokló épület tetejéből, mint egy működő vulkán. A felette gomolygó, spirálisan hömpölygő felhők és vörös fénykísérőjük fürge iramlással szívódott beljebb és beljebb a mindent elemésztő lángfelhőbe. Deviator elragadtatással nézte, ahogy a förtelmes felhőörvény egyre szűkűl, egyre kisebbedik, ahogy visszairamodik a Hasadékba. A vörös villámok célpontja ezúttal maga a Torony volt. Hatalmas zajjal vágódtak bele a villámnyalábok, vértelen, szélesedő sebeket vágva a Torony testébe. Minden eddiginél szélesebb lánggomolyag tűnt elő a torony csonkjából, majd egyszerre a megmaradt falak is összedőltek.

A Torony immár nem volt több, mint egy óriási kőhalom, közepén egy hatalmas, széles lyukkal, mely folyamatosan szívta be a romlást, amit erre a világra szabadított, mintha csak megbánta volna tettét.
- Ez lehetetetlen! – kiabálta a sátánista lány, kezeit rázta, arcán hitetlenkedés és irtózat keveréke tükröződött, nyoma sem volt már fölényes vidámságának. Deviator alig vett tudomást róla, szemét nem tudta levenni az elfogyó sötét felhőről. Remélem, túlélte.
- Maledict! Maledict! – hangzottak fel torkából a vércsesikolyok, ahogy kétségbeesetten szólongatta szövetségesét. – Ez nem lehet! Maledict! Maledict!
- Ő már nincs – mondta halkan Deviator. – Veszítettél.
- Nem! – fordult feléje a sátánista. – Nem győztök le!
- Ó – mosolygott rá kedvesen Deviator. – Pedig már legyőztünk.
- Elpusztulsz! – üvöltötte a sátánista, hangja ismét fülbántóan magas lett, akár a temetőkapu nyikorgása. Kezeivel Deviatorra mutatott, és ekkor hatalmas lángfal lobbant fel körülötte, iszonyú forróságot zúdítva mindenfelől a darkerre. Az megrettenve nézett körül, és rádöbbent, hogy egy egyre szűkűlő tűzkör közepén áll. A forróság pedig megsúgta neki, hogy ez bizony nem egyszerű káprázat.

Az ég felé emelte az arcát, karjait szétvágta, félfordulatott tett, lehajolt, arca alig egy méterre volt a lángoktól.
Újabb mennydörgés hangzott fel. Az ég csatornái megnyíltak, szakadni kezdett az eső, mintha dézsából öntenék. Nagy szemű esőcseppek milliói zuhogtak a térre, a sátánistára, a tűzkörre, és Deviatorra. A lángok lohadni kezdtek, a Deviator bőréhez érő nyelvek eltűntek. Hamarosan eltűnt maga a tűzkör is a sűrűn zuhogó esőben.
- Átok rád! – kiáltotta a sátánista őrült dühében, hangjában megjelentek a félelem első nyomai.
Az eső zuhogása lassanként alábbhagyott, ismét csendes szemerkélésre váltott. Deviator mosolyogva, lélekben megerősödve, megnyugodva lépett közelebb.
- A halál nem lesz számodra a vég! – sikoltott rá tehetetlenségében. – A lelked ÖRÖKKÉ a pokolban fog égni!

Gazellakecsességű szökemléssel ugrott egyet előre, kitépte nyakából csontmedálját, és a földre dobta. Halk, majd egyre erősödő zümmögés hallatszott mindenfelől. Deviator óvatos arckifejezéssel tekintett körbe, és megdermedt.
A házakból a kövek közül, az utcáról, a macskakövek közül, a szökőkútból, az oszlopokról, és mindenünnen bogarak, undorító rovarok, és férgek milliói törtek elő, laza, fekete, hullámzó takarót alkotva. Szárnyas hangyák jelentek meg a levegőben, és egyenesen Deviator felé vették az útjukat. A rovarok egymást taposva-bemászva, éhesen, sötéten törtek a darker lány felé, lassan gyűrűbe fogva őt. Haladásukat lassította ugyan az eső, de nem állította meg őket. Mindenhonnan hangos neszezés hallatszott, ahogy megszámlálhatatlanul sok apró láb topogott a köveken. Halk, ám egyre hangosodó dongás jelezte a legyek, hangyák, darazsak és méhek közeledését. A sátánista tébolyultan kacagott fel.
Deviator megőrizte lélekjelenlétét, körbefordult a tengelye körül, és így kiáltott a messzeségbe.
- Védjetek meg, fiaim és lányaim!
Ebben a pillanatban mintha életre kelt volna a város!

Denevérek, varjak, baglyok, és éjszakai vadászmadarak légiflottája emelkedett föl a házakról, a katedrálisról, az oszlopokról, és azonnal a terüljasztalkámra vetették magukat. A rovarok dongását elnyomta a szárnycsapkodás, a varjak károgása, a denevérek kurta visítása. Csapatostul vetették magukat a prédára éhesen, örülve a váratlan áldásnak. Mintha egy izgő-mozgó sötét lepel borult volna a katedrális környékére, Deviator kedvencei megvédték őt. Amint egy rovar túl közel került volna hozzá, azonnal rávetette magát egy éjszakai ragadozó. És még mindig tömegesen jöttek a darkerváros többi részéből, örülve a váratlan eleségnek.
- Átok ráááááád! – őrjöngött dühében a sátánista, kézfejei lángba borultak, és eszeveszetten csapkodni kezdett velük, az állatok után kapkodott. Amelyikhez hozzáért, azonnal hamuvá égett. Ám próbálkozása hiábavaló volt, ereje gyengült, és Deviator szövetségesei nem hagytak
időt a bogaraknak és lárváknak, hogy Deviator puha húsából lakmározzanak.

A rovarok lassanként elfogytak, s az éjszaka ragadozói tovaszálltak.
- Még nincs vége! – üvöltött sírós hangon a sátánista, és kiragadta a nyakából tőr formájú nyakláncát. Jobb kezébe fogta, és az egy pillanat alatt fekete pengéjű, húsz centiméter pengehosszúságú áldozati tőrré vált, lakkfényű fekete pengéje lángra gyúlt, ahogy vékony kezébe fogta. Előrevetődött, vívóállásba ugrott, és a pengét Deviator felé irányozta.
- Még közelről sincs vége!
Deviator erre nem számított. Az őrjöngő lány szemei vörösre gyúltak, sátáni haraggal emelte feje fölé a pengét.
- Végzek veled, darkerfajzat! – rikoltotta, és nekirontott.
Deviator hátraugrott a szökőkút felé, lejjebb hajolt, lánccal körbetekert jobb kezét maga elé tartotta. A sátánista vágása alig két centiméterrel kerülte el az arcát.
Most a legveszélyesebb!, döbbent rá Deviator, miközben újra hátraugrott a villogó kés elől. Nincs már mágiája, de fegyvere van! Nekem pedig nincs!
Az elborult elméjű lány minden elkeseredésével és dühével nekiugrott, vagdalkózott a késsel, nagyokat döfött előre, próbálta eltalálni az övéhez hasonló vékony, filigrán testet. Deviator hátra-hátraugrott, próbált balra tartani. A sátánista ezt azonnal észrevette, és a földre mutatott. Deviator gyorsan jobbra ugrott, és épp jókor. A négyzetes kőlapból lángsugár tört elő, majd gyorsan kihunyt.
- Darabokra tépem a húsodat, és véreddel oltom szomjamat! – üvöltött rá a sátánista, újra és újra lesújtva az áldozati tőrrel. Deviator ezúttal már balra tudott vetődni, igyekezett a penge pályáját elkerülve oldalt sasszézni, de a sátánista ezúttal gyorsabb volt. Az áldozati tőr mély vágást ejtett a lány bal felkarján.

A darker lány felnyögött, ahogy a lángoló penge húsába vájt, a nyögés sikoltásba csapott. A sátánista most közvetlenül rá mutatott, és a fájdalommal harcoló darker épp hogy csak egyet tudott lépni hátra, a lángsugár pontosan előtte vágódott ki a földből. Deviator hátraesett a vizes kőpadlóra, fekete kalpagja mellézuhant. A távoli harangok zúgása felhangosodott, a sárgaréz templomőrök zengték jajszavukat az immár ismét szürke felhős, sötét égre.
Valami a hasára ugrott, és lefeszítette a lábait. A sátánista a darkerre ugrott, hihetetlen gyorsan lefogta bal kezével a darker bal kezét. Deviatorból elemi erővel tört fel a félelem, és minden erejét beleadva próbálta távol tartani magától a sátánista jobb kezét, a mellének irányuló pengével.
- Most…meghalsz…! – hörögte vicsorogva, eltorzult arccal a sátánista, és egyre közelebb nyomta a pengét Deviator mellkasához.
- Istenem! Segíts! – kiáltotta kétségbeesetten Deviator, és a félelem adta újúlt erővel nyomta visszafelé a tőrt tartó kart.
Fémes lépések hangzottak fel ekkor mögülük. Egy acélkesztyűbe bújtatott kéz kopogtatta meg a sátánista lány vállát.
- Pardon… - szólalt meg egy hang, és a következő pillanatban egy impulzusfegyver vastag csöve találta telibe teljes svunggal a megdöbbent lányt.
- Harcos! – sikoltott diadalittasan Deviator.

A sátánista az erős ütéstől szinte lerepült róla, és másfél méterrel odébb hason csúszott a vizes kövön, jobb kezében ernyedten tartotta a tőrt. Izmai megfeszültek, ahogy gyorsan a hátára küzdötte magát. Hitetlenkedve nézett Reactorfighterre, és a távolabb álló Bettire, aki a rakétavetőt egyenesen őrá szegezte.
- Nem hagyom hogy megöld a kedvest – mondta erélyesen Reactorfighter, és hatalmasat rúgott a sátánista lány hátsójába. – Nem tetszik a viselkedésed.
- Te…hitetlen! – csúszott hátrébb csapzottan a sátánista, még mindig tamáskodó pillantással. Ördög és pokol! Már majdnem sikerült! Majdnem végeztem vele!
- Mondd ki a nevem! – szólalt meg közömbösen Reactorfighter.
- Nem! – felelte maró daccal a sátánista.
Paff! Újabb ütés az impulzusfegyverrel a keresztcsontjára. A sátánista lány felszisszent.
- Mondd meg, ki vagyok! – lépett közelebb Reactorfighter, és rászegezte az impulzusfegyvert.
- Nem! – sikoltotta vissza a lány.

Durr! Az impulzusfegyver vastag csöve a puha hasán találta el. A lány összeszorította az ajkait, eltökélte, hogy nem fog sírni.
- Mondd ki! – üvöltött rá Reactorfighter.
- Reactorfighter! – mondta ki végül a lány, elméjét tripla pengeként hasogatta a tehetetlen gyűlölet, a félelem, és a fájdalom érzései. – Reactorfighter vagy!
- Pontosan. És nem hitetlen, érthető? – vette a kezébe komótosan a fegyvert Reactorfighter. Betti felsorakozott a baljára, Deviator pedig a jobbjára.
- A legjobbkor jöttél – suttogta szeretettel.
- Én mindig jókor érkezek – nézett rá egy pillanatra Reactorfighter, majd visszafordult a nyújtott ülésben lévő sátánistához. – Vége a háborúnak. És vesztítettél.
- Nem győztök le sohasem! – zokogta a sátánista lány, fekete arcfestéke patakokban folyt arcáról, fekete haja ázott csomókban csüngött.
- Elpusztítottam a házőrző kutyádat, és vele pusztult a házad is. – szólt komoran Reactorfighter.
- Világok feletti hatalomra vágytál – folytatta vádlón Deviator. – Uralkodásra, a Jó megsemmisítésére, a Pokol hatalmának elszabadítására. Mindene eszedet elvette az ostoba hatalomvágyad.

Betti is megszólalt, annyi haragot sűrítve hangjába, amennyit csak bírt.
- Emberek százát ölted, vagy öletted meg, köztük a legjobb barátnőmet, és a barátját.
- Mindannyian szenvedni és égni fogtok! – vonyította zokogva, magasra emelkedő hangon a sátánista, még mindig képtelen volt elhinni, ami történt. Egyszerre semmivé vált rettentő hatalma, mely egy félórával ezelőtt még olyan valós, és kézzel fogható volt! Mindent eszközt bevetett, mindenen átgázolt, mindent megtervezett hosszú-hosszú éveken keresztül, de egyvalamit kifelejtett…az emberi hibát.

Reactorfigher szomorúan csóválta a fejét.
- Elég ebből a locsogásból – rászegezte az impulzusfegyverét a lányra. – Még tizenöt lövésem maradt. Hova kéred? Fej, vagy gyomor?
- Sohasem győzheted le a Gonoszt! – kiáltott rá a lány, és felugrott. Reactorfighter azonnal lőtt, a fehér tűzív tőből leszakította a lány jobb lábát. Az hatalmasat sikított, és újra összeesett, áldozati tőre csengve esett a kőre.
Reactorfighter érzelem nélküli arccal lépett rá a vergődő, csonka testre, és a lány falfehér arca elé emelte a fegyver csövét, és még utoljára a vörösen izzó szempárba nézett.
- Ha leérkezel, mondd meg Lucifernek, hogy legközelebb egy szőrös, kigyúrt, nagydarab pasast küldjön. Ja, és üzenem neki, hogy neveztek el róla pirítóskrémet. Na viszlát. Nagyon örültem.

Meghúzta az elsütőbillentyűt, és a sátánista megszűnt létezni.
Narancsssárga fény csapott fel a szétlőtt fejű tetem alól, fakó, barackvirág-színűvé vált, és kör alakban izzani kezdett. Mindhárman hátrahőköltek, ahogy meghallották a sátánista lány sikítását. A tetem felemelkedett, a sikítás egyre csak nőtt, hihetetlenül magas hangú, csikorgó vonítássá vált, és ebben a pillatban a tetem felrobbant. Egy lassan elszálló, fekete füstfelhő maradt belőle mindössze.
Az Örökkévaló Torony romjai közül újabb lánggomolyag lövellt ki, a lány sikítása visszhangzott a Pokol torkából, a gödör gyorsan feltöltődött önnön lávájával egészen a talajszintig, majd hangos recsegés kíséretében szürke kőzetté dermedt össze. A Torony törmelékei lassan-lassan porladásnak indultak, ahogy a darkervilág örök szele végigsöpört rajta.
- Hát vége – engedte le Reactorfighter a fegyverét. – Elpusztítottuk a Gonoszt.
- Nem – mondta különös hangsúllyal Deviator, mire mindketten odafordultak – Nem pusztítottuk el. Csupán legyőztük.
- Hm – vette lassú mozdulatokkal a vállára a fegyvert Reactorfighter. – Ez szívás. Akkor most mi lesz?
- Egy időre remélhetőleg visszaszorítottuk őt – mondta Deviator. – De az ördög sohasem alszik. Egyvalami biztos: Többet itt már nem fog próbálkozni.
- Atom – közölte kurtán Reactorfighter.
- A következő alkalommal már jóval nehezebb dolgunk lesz – mondta Deviator vészjóslóan. – Már ha lesz következő alkalom…mindegy. Menjünk hát vissza a kijárathoz, és térjünk vissza a Földre, ahová tartozunk.
- Huh – karolta át boldogan Reactorfighter derekát Betti. – Akkor most mi legyen?
- Hát – nézett rá Reactorfighter. – Van egy cigid?
Betti mosolyogva nézett rá.

- Azt hittem, az a pokoli levegő kikezdte eléggé a tüdődet ahhoz, hogy ne kívánd többet.
- Fenét. Amúgy is győztünk. Ez minimum egy cigi!
Deviator Reactorfighter elé állt, átölelte a derekát, és őszinte csókot adott neki.
- Köszönöm, hogy segítettél legyőzni a sátánfattyát. Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Mindent köszönök, harcos.
- Csak Reactorfighter – mosolygott derűsen.
Most Betti következett. Átölelte a fiú nyakát, és hosszan megcsókolta.
- Én is köszönöm, amit értem tettél. Soha nem fogom elfelejteni neked.
- Naaa, még a végén leolvadok itt nukleárisan! – kacsintott rá mosolyogva Reactorfighter. – Nem kell megköszönni, megmondtam, hogy szívesen teszem.
- A Jó érdekében…? - kérdezte Deviator, miközben felvette kalpagját a földről, fejére tette, és elindultak hármasban a hosszú, macskaköves út felé.
- Is – felelte bólogatva Reactorfighter, és megrázta a fegyverét. – Már lőttem ezzel állatot. Lőttem vele embert. Lőttem vele élőhalottat. Vámpírt is, legalábbis eltaláltam. De sátánistát még sosem. És démont sem. – vigyorgott. – Rántott démonsegg! Nyamm!

Felnevettek mind a hárman, és most először volt igazi öröm a hangjukban.
- Remélem, a Raidert nem lopták el azóta… - mondta Reactorfighter, mikor ráfordultak a darkervárosból kivezető macskaköves útra.
- Szerintem nem – mondta Betti, és belekarolt a fiúba. – És most mi lesz veled? Vissza kell menned, igaz?
- Sajnos – mondta együttérzően Reactorfighter. – Leadom a jelentést a társaimnak, megmondom, hogy jöjjenek értem, és egy jó darabig megint nem leszek.
- Nem mehetsz el! – ragadta meg a fiú karját erősen Betti, majd halkan hozzátette: - Úgy szeretném, ha velem maradnál…
- Nem lehet, kedvesem. Kérlek, ne gyűlölj meg ezért. Új küldetések várnak még rám, távol ettől a világtól, egy másik dimenzióban. – végigsimította Betti arcát, és csendesen folytatta. – Újra háborúba kell mennem, a vér a szabadság pecsétje.
- Megértelek – fojtotta vissza nagy nehezen a könnyeit Betti. – De kérlek…hadd köszönjem meg majd, amit értem tettél.
Reactorfighter elmosolyodott.
- Lehet róla szó. De előtte hadd adjam le a jelentést.

Lassacskán kiértek a városból. Reactorfighter és Betti még utoljára visszafordultak, megnézték a szürke, gyönyörű, tiszta világot, és érezték magukban, hogy a darkervilág hálás nekik.
- És veled mi lesz, Deviator? – nézett rá Reactorfighter kíváncsian.
- Visszamegyek a katedrálisomba, és élem tovább eddigi életem, mely most új értelmet nyert, Neked köszönhetően. Remélem, hogy látjuk még egymást valamikor, harcos.
- Ha baj támad, az ostoba hátat fordít, míg az okos a földre veti magát. – válaszolta mosolyogva a fiú. – Ha megint valami gond lesz, visszatérek újra.
Deviator kezének intésére bezáródtak a darkerváros vaskapui.
- Hát…csináltunk egy kis kupit sajnos… - fintorodott el Reactorfighter, mikor eszébejutott a sok elpusztított ház, a ledöntött oszlopok a rés a falon.
- Az a mi dolgunk, harcos. – intette le Deviator, miközben tovább folytatták útjukat az esőtől nyirkos kocsiúton. – Ne főjön a fejed.
- Rendben van. No, Betti, adj már egy cigit!

Maguk mögött hagyták a néma, kihalt várost, az utcákat, a katedrálist. A pentagram egykori helyén egy egészen más szimbólum tündökölt már. Fekete körben fekete lambda-jel.

Epilógus

Üzenet érkezett Lambda főhadiszállásról:
Címzett: Reactorfighter
Tárgy: Tervezet „Darkerworld”
Dátum: 2004. 09. 15.
Idő: 10:28
Üzenetet megkaptuk, megerősítjük „Darkerworld” tervezet sikerességét. Ragyogó munkát végeztél, a küldetés sikerrel zárult. Az áldozatok száma közepes. Értékelés: Jó. Azonosítatlan fiatal nőnemű és „Maledict” nevű démon megsemmisült, darkervilág biztonságban van. Indulás: földi idő szerinte 13:00-kor 28. számú stratégiai pontról.

- Hát véget ér a mi kis történetünk? – ölelte át Reactorfightert Betti. A Bánya-tóvidék egyik tavának partján álltak, körülölelve zöld növényzettel. Pontosan azon a helyen, ahonnan előzőleg is elvitték az idegenek.
- Amíg élek, nem fog. – nyugtatta meg őt Reactorfighter. – Én mindig itt leszek veled, bármerre is kóborlok. Mindig helyed lesz a szívemben. Nyugodj meg, kedvesem.

Viszonozta az ölelést, és Betti haját simogatta. Testpáncélja csillogott, hátán büszkén lógott impulzusfegyvere. Most először érezte életében, hogy ő tartozik egy emberhez, félig-meddig kötődik hozzá. Szeretettel nézett a lányra, és könnyek csillogását látta a szemében.
- Nem tudtam Alízt megmenteni. Nagyon sajnálom. – mondta szomorúan, és gyengéden cirógatta Betti hátát.
- Nem te tehetsz róla, kedvesem. Őt senki nem fogja tudni pótolni.
Reactorfighter nem szólt semmit. Ezt anélkül is nagyon jól tudta.
- De olyan furcsa…néha úgy érzem, mintha még mindig velem lenne…
- Hát persze – válaszolta Reactorfighter, és végigsimította Betti homlokát. – Ő mindig itt lesz veled, és mindig szeretni fog téged, akárcsak én. Alíz sosem fog meghalni, amíg őrizzük őt emlékeinkben.

Betti végigsimította Reactorfighter arcát, és kötéssel fedett nyakát.
- Tudom, hogy mindig velünk lesz. Ne igyál hát, és ne is szedj drogot.
Halk búgás szakította félbe a kései tücskök ciripelését, majd egyre hangosabbá vált. Süvítő, ide-oda csapongó, váltakozó hanggal kísért zúgássá erősödött. Egy apró, halványkék pont jelent meg az égen, hihetetlen sebességgel tartott feléjük, majd lassan lelassított, ahogy a föld felé közeledett, egyre lassabb és lassabb lett, majd két méterre Reactorfighter felett megállt.
- Mennem kell. Isten veled, kedvesem. És ne feledd: ha bármi baj támadna, visszajövök újra!
- Isten veled! – csókolta meg utoljára szenvedélyesen Betti a fiút, majd lassan hátralépett, és könnyes szemmel integetni kezdett neki. Reactorfighter mosolygott, és visszaintegetett. Emelkedni kezdett a levegőben, egyre feljebb és feljebb, mígnem eltűnt az égszínű űrhajóban. A hajó felvillantotta háromszor a lámpáit, és márványszerű, sötétkék fényfolyóit, majd lassan emelkedni kezdett. Betti csak állt ott, és könnyes szemmel integetett egészen addig, amíg el nem tűnt a csészealj az égen.

Annyira fog hiányozni, gondolta szomorúan, és lassan a repülőtér felé vette az irányt. De mindig velem lesz.
Az élet csigalassúsággal tért vissza a normális kerékvágásba. Reactorfighter búvóhelyére újból lakat került, a Raider hiánytalanul visszakerült a garázsba, minden felszerelés gondosan vissza lett pakolva. Egyedül a tábori ágyat nem vetette be indulása előtt, hogy szerelem-illatát sokáig őrizhesse a pincelakás. A rettegő város majdnem egy évig fokozott rendőri és katonai felügyeletet igényelt, ám azóta nem fordult elő többet egyetlen élőhalott vagy vámpír-eset sem. A honvédség egységei hamarosan rábukkantak a még „életben” maradt élőhalottakra, és vámpírokra, és kellőképpen gondoskodott is róluk, hogy soha többé ne árthassanak senkinek. Az imaházak, és templomok innentől kezdve minden nap zsúfolásig voltak a városban, a lakosság minden tagja együtt imádkozott, hogy a borzalom többé ne jöjjön el a világukra. A rendészeti szervek mind a mai napig nem találtak sem magyarázatot, sem felelőst a megtörtént eseményekre. „Az ügy innentől az egyház hatáskörébe tartozik”, jelentette a ki Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. „Az én véleményem szerint ha az állam több pénzt fordítana az egyházra, nem pedig másra, ez nem fog újra megtörténni”.

Betti nagyon bízott benne, hogy így lesz. Alíz hiánya üressé, és magányossá tette, egyedül Deviator pártfogolta őt, akihez rendszeresen eljárt misére, gyóntatásra, és hét hónap múlva megtörtént a bérmálkozás is.
- Mi lesz, ha újra megpróbálja valaki? – kérdezte egy fagyos decemberi estén tőle, mikor kilépett a gyóntatófülkéből?
- Akkor – felelte ünnepélyesen Deviator. – Reactorfighter vissza fog térni. És újra visszaállítja a békét és a rendet ebben a káoszban, amit világnak nevezünk. De…vajon hol lehet most?
Bettinek ekkor jutottak eszébe a szavak, amiket Reactorfighter mondott őneki, még a darkervilágban.
Távol ettől a világtól, egy másik dimenzióban…

"Mint egy törvényen kívüli, szabadságért harcol,
legyőzve az ellenség hadait,
akármi történik, mindent lát,
ébren őrzi a hívei álmait.

Ő a Devastator, ő a felszabadító,
küzd a jogokért, szemben a mohósággal.
Ő a Devastator, ő a mindent-győző,
harcol a szabad elméért a korlátokkal."

Reactor: Devastator (részlet)

Ezt a történetet 2005. 08. 03-án kezdtem el írni, és 2005. 08. 22-én fejeztem be. A mű kézirata nálam található, mellyel bizonyítani tudom, hogy én írtam. Amennyiben elegendő mennyiségű anyag áll rendelkezésemre, könyv formájában kiadatásra kerülnek történeteim, addig is ez a változata szabadon olvasható mindenki által.

Reactor