Mondd meg az összes barátomnak, hogy meghaltam, mert aki az életem volt, máshoz pártolt. Mondd el nekik, hogy hiába vártam, a perc sohasem jött el. Az a perc, mikor kettesben, a halk, zizegő szélben ketten álljunk, egy árnyas kapualjban. Hogy soha nem foghattam meg a kezét, hogy soha nem nézhettem a szemébe úgy, ahogy szerettem volna. Hogy mindig csak a mértéktelen szerelmet mutatta az arcom. Egy gyenge semmit. De ő nem csak ennyi volt. Őt szerettem is. Szerelembe belehalunk, és mind csalódunk, mégis, én szerettem volna a vidám halált az ő oldalán. Hogy hagyott volna el egy varázslatos csók után.
És hogy én voltam lassú? Nem, tévedés. Mindig mindenki azt hiszi, hogy a szerelem azzal kezdődik:
’Járnál velem?’ – és nem. Nincs igazuk. Ez csak a XXI. Századi szerelmes ifjak őrültsége. Én még mindig hiszek abban a szent és törhetetlen szeretetben, amit mi csak hétköznapian szerelemnek hívunk, hogy tudom, nem így kezdődik. Teljesen máshogy. Ahogy írtam az imént. Ketten. Egy magányos helyen. Ahol a magányt egymástól magunk űzzük. Ahogy szelíden mosolyog rám. Ahogy szelíden mosolygok rá.
Hiába mondják a barátok, siess, mert elszalasztod. Nem. Ha szeret, ha egymásnak vagyunk rendelve, nem szalasztom el. Mert ugyan miért? Mert valaki előbb kérdezi meg tőle ezt a semmi, érzelemmentes mondatot? Ha neki annyira mindegy, kivel lesz, akkor nincs mit elszalasztani. De ha tényleg szeret? Megvár. És megvárom. Megvárjuk egymást, addig a pillanatig, amíg elveszünk egymás tekintetében. És amikor, - mint mikor elalszunk, és ébredünk, hogy a kiesett álmok mikor is jöttek, - megcsókoljuk egymást. Az lesz a szerelem. Mikor csak odahajolok, és egy apró csókot pihegek az ajkaira. Mikor átkarolom, és kiráz a hideg, mikor megremeg a kezem. És nem érdekel, hogy izzad a tenyerem, hogy a hajam kócos, hogy őt is rázza a hideg.
Mert akkor tudom, hogy én csókolom, ölelem, karolom. Hogy az én ölemben pihen. Hogy az ő tenyere is izzad.
És ez nem jutott nekem. Úgy látom.
De én álmodozó vagyok. Vele álmodok minden este, és néha ébren is hiszem. Ezért vagyok vidám. Ezért hiszem el, hogy lesz még lehetőségem. Már látom is. Nem tervezek előre, nem. De valahol, pár nap távlatában ott van a lehetőség. És élek vele. Mert az álmomban azt a helyszínt, azt a pillanatot láttam. És átéltem. És ha kidob…? Megpróbáltam. Nem érdekel mi lesz. Ma is vele álmodok? Legyen.
Nekem az álmok adnak hitet.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-07-24
|
Történetek
Sokáig szótlanul mentünk, miközben a kamion falta a kilométereket. Addi provákáltam egy isőután,...
2025-07-20
|
Fantasy
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
2025-07-16
|
Történetek
Egy fiatal lány, aki keresi mitől lesz igazán jó neki.
2025-07-06
|
Fantasy
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
Friss hozzászólások
rpeter:
Köszönöm a segítséget, ehhez m...
2025-07-17 15:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-02 00:00:00
|
Egyéb
Elkezdtünk beszélgetni, kiderült hogy a neve Laci, és hogy 21 éves. Nagyon megtetszett nekem, és úgy éreztem, hogy én is neki. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak a keze a lábamon volt, és simogatott, nagyon jól esett, már akkor éreztem, hogy köztünk nem lehet csak egy kaland, ennél több kell nekünk...
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hozzászólások
A stílusod pedig lenyűgözött. Gratulálok!