Megváltás - 13. fejezet

13. fejezet
Az egyetlen út


Ugyan a Trója egy olyan szürke, atom sújtotta pusztasággá vált, ahol még lélegezni sem lehetett, nem szűnt meg az emberek félelme. Ők folyton azt kérdezték, hogy tényleg elpusztult-e az új ellenség, vagy csak időt nyertek a borzalmas tettükkel. Az, hogy a Szövetség és az Unió egyaránt védelemre kezdett berendezkedni, előrevetítette a végkifejletet.

Hudson és Einstein nem maradt rest, ahogyan Freud is segíteni akart, azonban abban már nem értettek egyet, miként kellene szerepet játszaniuk az eseményekben. Ezúttal is Rómában kívánták megvitatni a teendőket.
– Ti megbolondultatok? – húzta a szemöldökét Allan. Egy padon ült, előtte toronyként állt Hudson és Einstein.
– Én a tetveket tanulmányozom a magam módján, teljes titokban, míg Kate nyíltan tanácsokat ad az embereknek. Szerintem is ez a legkevesebb, amit tehetsz – jelentette ki Nick.
– Segítened kell – nyomatékosította az elhangzottakat Kate.
– Nézd, szép és jó dolog ez az ideális társadalom megvalósítása, de… Oké – sóhajtott egyet. – Meg lehet próbálni. Ha elegen vették a pontokat, akkor akár el is indulhat valami. De egy békés világforradalomhoz idő kell, több, mint amennyit Sreaka hagyni fog nekünk.
– Sreaka még a sebeit nyalogatja – szögezte le Kate.
– Ugyan, mind tudjuk, hogy mi volt a trada háborúban. Kate, a te apád abban harcolt is! Biztos, hogy belenéztél az emlékeibe, láttad, amikor a tradák elkezdték felrobbantani a Sreaka által megérintett bolygókat. Minden esetben elpusztítottak rajtuk mindent, ami mozgott, kivéve őket. Sreaka nem csak a felszínen és néhány alagútban él, beeszi magát a bolygókéregbe, és ott kezd el igazán sokasodni. Az emberek éppen csak megbökték az igazi fészkét. Rövidesen vissza fog térni, erősebben, mint bármikor, akárcsak a háborúban.
– A tradák sosem jöttek rá a hangra, ez rengeteg időt adhat nekünk – vágta rá Einstein.
– Nem, de ők ezerszer nagyobbak voltak, mint az emberek – rázta a fejét Freud. – Az egyetlen különbség az, hogy ellenük csak egyetlen harcost kapott, míg mi több billióval indítottuk meg annak idején. Sreakánál a számok nem jelentenek többet némi késésnél. Aminek meg kell történnie, az hamarosan be is fog következni.
– Az igaz – tette keresztbe a karját Kate. – De ezen mit segít a vitatkozás? Ha be akarjuk bizonyítani, hogy az emberiség megmenthető, akkor el is kell kezdenünk megmenteni. Meg kell indítanunk azt a folyamatot, ami a mi népünket is kiemelte a káoszból, és az ismert univerzum egyik legkedvesebb civilizációjává tette.
– Amelyik most épp ki akarja irtani az emberiséget – szögezte le Freud. – Gondolom, hogy ezzel egyedül leszek, mert ti a rendkívül fontos háborús teendőitekkel lesztek elfoglalva – Mindketten bólintottak. – Vegyük sorra, hogy ehhez mi kell!
– Először is meg kell győzni azokat, akik rájöttek, hogy eljött az idő – felelte Kate. – Ezek az emberek elkezdik kiépíteni az új világ híveiből álló közösségeket. Kevesek lesznek és elszórtan, csak lassan fognak növekedni.
– Senkinek sem fog tetszeni, amit csinálnak – folytatta Einstein. – Az államnak gondoskodnia kell róla, hogy háborítatlanul működhessenek, erre a liberalizmus a legmegfelelőbb irányzat. Csak az van, ez pipa, de nem csak erről van szó. Ennek az államnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy biztosítani tudja az alapvető emberi szükségleteket és még meg is tudjon maradni a szomszédjai mellett. Nálunk sok kis nemzet volt, az ősállamunk azért tudott táptalajul szolgálni a mozgalmunknak, mert minden szomszédjával jó viszont ápolt és magas részesedéssel rendelkezett a világgazdaságból.
– Az emberek már ezen túl vannak – tette hozzá Freud. – A Szövetség a legerősebb és, lehet, hogy nem valami emberbarát, de biztosítja a változás alapjait. Az új világ hite itt nyugodtan terjedhet, de csak egy bizonyos szintig. Nem lesz mindig boldog, aki rátér erre az útra, sőt nagyon sokan úgy lesznek vele, hogy nem működik. Ez nem csoda, hiszen egész életükben rosszul tanították őket, megtorolni akarták a sérelmeiket, és nem felülemelkedni azokon a tényezőkön, amelyek bántották őket. Ne feledjük a vallásos embereket, az ellenségeik leszünk, hiszen elvetjük mindenféle magasabb rendű entitás létezését. Ráadásul ott vannak azok, akik mások kizsákmányolása által érték el a boldogságukat, vagy legalábbis abban látják azt, hogy elérjék. A legerősebb, legokosabb, legügyesebb emberei a társadalomnak, ők mind tenni fognak ez ellen, amíg fel nem ismerik, hogy mit is akarunk igazán.
– Ha egyszer kibújt a szellem a palackból, már nem lehet megállítani – jelentette ki Einstein. – Aki boldogtalanul élt, de rálép az ösvényre és eléri a boldogságot, az sosem fog lelépni róla, és egy liberális társadalomban senki sem fogja erőszakkal lerángatni arról. De ha meg is próbálja, az új világ közössége számára megengedett a kívülállókkal szembeni önvédelem, tehát képes lesz kiállni az érdekei mellett. Lassan, de biztosan jelentős bázisunk lesz a világ erős gazdaságú részein, de a végső lökést nem a nép, hanem az állam fogja megadni.
– Ehhez be kell jutnunk a kormányzatba – jelentette ki Kate. – Az új világ híveinek kulcsfontosságú pontokat kell betöltenie a parlamentekben, hogy megszülethessenek azok a törvények, amelyek megreformálják a világunkat. Nem beszivárogniuk kell, mint egy kémnek, nem kell semmi illegális, erőszakos módszer, egyszerűen csak kell néhány hívő, aki politikai pályát vállal. És miért ne akadhatna, ha már tömeges jelenségnek számítunk az adott országban?
– Igen, így sor kerülhet az oktatás alapvető reformjára – bólintott rá Freud. – Hiszen az ideális világ felépítéséhez az ideális társadalom hívei kellenek, ennek a kulcsa a neveltetés. Mindenkinek el kell végeznie az általános iskolát, ahol katonás fegyelmet kell tartani, és fokozni kell a diákok ellenőrzését. Itt nem csak írni és olvasni tanuljanak, az életbe is be kell vezetni őket, az elveinket is meg kell tanítaniuk neki, el kell magyarázni nekik a pontokat és a gyakorlati alkalmazásukat is meg kell mutatni nekik. Rá kell vezetnünk őket arra, hogy az erőszak csak erőszakhoz vezethet, példázattal is, ha szükséges, hiszen mi magunk is úgy tanultunk meg annak idején. Meg kell mutatnunk nekik, hogy a boldogság mindenkinek joga, és ahhoz, hogy ők egyénileg boldogok lehessenek, más boldogságáért is éppúgy felelniük kell, mint a sajátjukéért. Mindig van, aki letér az útról, velük foglalkozni kell, amíg vissza nem találnak rá. Az egyén nem azért akar ebben segíteni, mert olyan kedves és jóakaró, hanem azért, mert elvárja, hogy amikor őt is visszatereljék az útjára, amikor ő tér le róla. Tudniuk kell, hogy ez csak így működik. Órákat kell tartani a boldogság eléréséről és a boldog életvitelről, akárcsak az életben való boldogulásról. A gyerekeknek meg kell osztaniuk magukról mindent, amit csak lehetséges, hogy a gyakorlatban is megtapasztalják, hogy mindenkinek vannak sötét vágyai és titkai, olyan jellemvonásai, amit legszívesebben el akarna rejteni. De ezeket nem lehet, hiszen éppúgy természetesek, éppúgy a jellemünk részei, mint azok, melyek hajlandóak vagyunk kimutatni önmagunkból, és egyáltalán nem szégyenkezünk miatta. Ilyenkor nem röhöghetnek a másikon, bármit is mondjon. El kell fogadniuk egymást, annak, ami, ha ez nem valósul meg, akkor az egyént ki kell közösíteni, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy őt csak akkor fogja meghallgatni és elfogadni mindenki, ha ő is meghallgat és elfogad mindenkit.
– Ez náluk még nem valósulhat meg teljes egészében – tette hozzá Einstein. – Az első generáció csak javarészt lehet boldog, főként a szülői neveltetés miatt. Azonban kellő létszámmal kell rendelkeznie ahhoz, hogy az új világ híveiből álló pártok hatalomra kerülhessenek, azaz a nem ideális állam átadja magát az ideális társadalomnak, hogy ezáltal ideális állammá válhasson. Ha ez megtörténik, már semmi sem állíthat meg minket, ahogyan előtte sem. Minden csak a lépéseken múlik, egyiket a másik után kellő rendben kell tenni, és nem lehet gond.
– Ha létrejön egy olyan fejlett állam, ahol a népesség igazi boldogságban és jólétben él, abból mások is kérni fognak – folytatta Kate. – A Szövetség egyik bolygója fog behódolni az új rendnek a másik után, egészen addig, amíg a fejlett világ minden eleme az övék nem lesz.
– A hitünk szerint mindenki boldog, vagy senki – jelentette ki Freud. – A világ fejletlen részeiben sosem lehet mindenki boldog, ezért a fejlett részek azon lesznek, hogy minél hamarabb felzárkózzanak. Amint ez megtörtént, az ő népük is hinni fog az új rendszerben, győzünk, az új világ forradalma vér nélkül, mindenki boldogságával ér véget.
– És mindez szép is lenne, jó is lenne, de sosem fog megvalósulni. Ezt az embereknél nem lehet létrehozni, mert ők képtelenek felülemelkedni az érzéseiken, és nem tudják belátni, hogy a világ csak akkor felelhet a boldogságért, ha ő is felel mások boldogságáért – rázta a fejét Einstein. – Sreaka egyébként is végezni fog velük még azelőtt, hogy megszületnének az első oktatási reformok.
– Ez nem jelenti azt, hogy nem fogjuk megpróbálni – tette keresztbe a karját Kate.
– Nem – vágta rá Freud. – Meg fogom próbálni, olyan tökéletes világot fogok létrehozni, amennyire az emberek csak engedik a rendelkezésemre álló időben.
– Mi pedig azon leszünk, hogy a lehető legtöbb álljon a rendelkezésedre – jelentette ki Hudson, majd Einstein is rábólintott.

***

Diana admirálisasszony flottája védelemre rendezkedett be a Trója körül. Folyamatosan szkennelték a felszínt, hogy még idejében észrevegyék és felszámolják Sreaka megmaradt fészkeit, csak idő kérdése volt, hogy találjanak is egyet. Diana legszívesebben addig bombázta volna atommal, amíg egyetlen részecske sem marad benne épen, azonban ezt nem tehette meg. Életében először szembesülnie kellett azzal, amit egy ember talán már el sem tudott képzelni: kifogytak a tömegpusztító fegyverekből. A fészek felszámolására csak egyetlen út maradt, a hagyományos. A szövetségi cirkálók hatalmas sereget küldtek a Trója felszínére, közel a fészekhez. Fel kellett számolniuk a fészket, méghozzá mindenáron.

Stone még sosem látott ennyit katonát egy helyen. Az atom sújtotta, szürke síkságon ezrével meneteltek a gyalogosok, százával gördültek a tankok, tucatjával tették gigantikus lépteiket a Titánok. A cirkálók hasa alig látszott ki a sötét felhők közül, az ég dörgött, ahogyan süvítettek benne a vadászgépek, az eső vadul kopogott a katonák páncélján. Lépteik alatt megremegett a föld, a kor legerősebb hadserege alatt meghajolni látszott a Trója, sőt maguk az istenek sem tehettek mást, mint félreálltak, mielőtt eltaposnák őket. Sreaka ez ellen nem állhatott meg, de nem is állni kívánt. Inkább csak a maga iszonyatos tempójában áthaladni mindenen, ami elég ostoba ahhoz, hogy szembemenjen vele.
A legmodernebb mozgásérzékelők még azelőtt észrevették az ellenséget, hogy látótávolságba értek volna. A sereg megállt, hogy védelmi pozíciót vehessen fel. A tankok előre gördültek, előre fordítva mind a két csövüket. A katonák kitöltötték a köztük támadó réseket, valamint mögöttük is felvették a maguk pozícióját. Stone a többivel egy vonalban állította meg a Titánját, a hatalmas szerkezet irányítófülkéje elég magasan volt ahhoz, hogy belássa a harcteret.
– Látjátok, amit én? – kérdezte döbbenten Sarah.
Az előttük lévő domb mintha sötétedni kezdett volna, a sreaka olyan rettenetes számban vonult a harcmezőre, hogy az feketévé vált a harcosai alatt. A tetvek véget nem érő serege sötétségbe borította a tájat, amin áthaladt, jelezve, hogy bármit, bármikor bárhogyan képes eltörölni.
– Nincs esélyünk – mondta rettegve Thomas.
– Meglehet – vágta rá a százados. – De nem azért jöttünk le ide, hogy az első intő jelre eliszkoljunk. Mind tudjuk, hogy mire vállalkoztunk. Ez a háború itt és most fog eldőlni. Győzelem vagy vereség, élet vagy halál, minden ezen múlik.
Fülsüketítő lárma hallatszott a sorok közül, beindították Einstein hangfegyvereit. Időbe telt, mire ráálltak a megfelelő frekvenciára, azután már semmit sem lehetett belőle hallani, érezni, vagy tapasztalni. Csak egy és csakis egy dolgot csinált: megszűntette az ellenség sebezhetetlenségét.
– Titánok, az első sor készüljön! Önök kezdik – jelentette ki Grand tábornok.
Stone és a társai idegesen figyelték a feketeség közeledtét, egy idő után látni lehetett a réseket, az egyedüli dolgot, ami azt mutatta, hogy ez nem egyetlen nagy valami volt, hanem sok-sok szörnyeteg összehangolt mozgása.
– Tűz! – parancsolta Grand.
Az első sor valamennyi Titánja elsütötte a lövegét, a gránátok a tetvek közé csapódtak, darabokra szaggatva a ló méretű, torz, fekete teremtményeket. Réseket ütöttek a sötétségen, amely hamar zárta a sorait, ismét összeállva egyetlen egésszé. Ekkor a tankok is megkezdték a maguk szólamát, kettős ágyúcsöveik egyszerre dördültek el, hatalmas pusztítást végezve. Sreaka első sora lángoló húscafatok halmazává vált, megnyomorított tetvek egész serege üvöltött a fájdalomtól és a tehetetlenségtől egyaránt. A társaik úgy mentek át rajtuk, mintha ott sem lettek volna, számukra csak egyetlen cél létezett, az emberek vége.
Egymás után dördültek el a sortüzek, de csak tankokkal és csak Titánokkal nem lehetett feltartani az ellenséget. Mikor Sreaka elég közel ért, kattogni kezdtek a gépfegyverek. A halálos golyózápor megállás nélkül szedte az áldozatait, Einstein terve bevált, megszületett az esély az emberek győzelmére. Egyik tetű pusztult el a másik után, ám a társaik úgy özönlöttek, mintha egy hatalmas, fekete áradat, amely megakadályozhatatlanul elöntött mindent, ami az útjába került. A lények rávetették magukat a katonákra, élve szétszaggatva a bátor férfiakat. Még a tankok páncélja sem tudott gátat szabni a karmaiknak, a tetvek rájuk ugrottak, majd kis erőlködés után feltépték a páncéljukat. Amikor ez megtörtént, beugrottak a harcjárműbe, mire a kétségbeesett katonák pisztolyokkal próbáltak védekezni ellenük. Nem egy tank robbant fel egy-egy véletlen lövéstől, mások néma, mozdulatlan elemeivé váltak a harcmezőnek.
A Stone előtt álló harckocsi megindult, egyenesen belegázolt a feketeségbe, amely hamar megállította azt. Az áradat a feje tetejére állította, aztán tovább haladt a golyózáporban. A százados lőtt, egy tucat tetűvel is leszámolva, azonban ezzel nem nyerhetett többet egyetlen pillanatnál.
– Második Titánsor, kezdheti! – hangzott a rádióban Grand hangja. – Első sor, tartsa az alakzatot! Nem mozdulhat!
– Meghalunk, ha nem megyünk sehová! – tiltakozott Sarah, azonban Grand már nem volt adásban.
– A parancs az parancs – vágta rá Stone.
Ha meg kellett halni, egy légiós sosem gyáván tette azt. Bátran állt fel a végzete előtt, legyen az bármilyen veszedelmes is. Stone sem tett mást, lőtt, lőtt, lőtt és lőtt, hiszen bőven akadt gránát a lövegben. Azonban minden, amit tett, csak késleltetésül szolgált, a fekete áradat egyre közelebb ért minden egyes másodpercben, felemésztve maga előtt a katonákat, tankokat és Titánokat, ha kellett.
– Most! – utasította Grand. Nem mondott többet egy szónál, ám ez az egyetlen apró elem egy csata kimenetelével, egy hadsereg sorsával, az egész emberiség jövőjével rendelkezett.
A vadászgépek abbahagyták a rutinos körözést, majd ráfordultak az ellenségre. De nem csak ők csaptak le, a sötétségre támadtak a helikopterek, csapatszállítók, és minden, ami csak az égben volt. A cirkálók hatalmas lövegei farkasszemet néztek a talajjal, aztán eldördültek, jókora krátereket ütve abba. Sreaka besétált a csapdába, nem maradt más hátra, mint megtörni a megtörhetetlennek hitt erejét.
– Titánok, támadás! – adta ki a parancsot Grand. – Minden tank előre!
Stone másra sem várt, a hatalmas szerkezet előre indult, felrúgva maga előtt a még élő tetveket. Előtte tankok gördültek, minden lövegből és géppuskából tüzelve, amiből csak lőni lehetett. A lánctalpaik úgy lapították ki a tetveket, mintha csak a táj egyszerű elemei lennének. Nem maradt több belőlük egy véres masszánál, amely fokozatosan lemállott a lánctalpakról, akár a sár.
– Előre! Előre! Előre! – kiáltotta Grand lelkesen.
Minden működött, minden bevált, a Trója elpusztulhatott, de az emberiség nem törhetett meg. A győztes sereg hatalmas lelkesedéssel mészárolta az ellenséget, elérkezett a visszavágás ideje. Sreaka kifulladt, nem folytathatta tovább a támadást. Vissza kellett vonulnia, és nem is emlékezett rá, hogy mikor kellett ilyet tennie. Annyi életet oltott már ki, oly sok világot tiport már el. De az emberek mégis legyőzték, és most, a vereség pillanatában, a halál torkában nem azt kérdezte, hogyan mértek rá vereséget, sem azt, minkét lehetett ez lehetséges. Sreaka csak egyet kérdezett:
Miért az emberek?