Megváltás - 19. fejezet

19. fejezet
Gyilkos óvintézkedés



A féreg nem kívánta megemészteni a földet és a betont, mert nem igényelte azt az életben maradáshoz. Ha csak élettelen anyag került a szájába, az rövidesen távozott az oldalán keresztül, amennyiben élő is, az egy speciális üregbe került. Kasumi törmelékdarabok közt, Sarah lába mellett találta magát. Apró lények vették körül, melyek lerágták a húst arról, ami megmaradt a társából.
Kasumi felugrott rémületében. Hátrálni kezdett, azonban üreg hamar véget ért körülötte. Bármilyen erősen is koncentrált, nem tudott elszökni, mintha csak árnyék borult volna az eternák teleportációs módszerére. Kasumi félt, retteget, bármit megtett volna azért, hogy ne tépjék szét azok a valamik. Folyton azt találgatta, hogy mikor fogják megölni, azonban meg sem közelítették. Beletelt egy kis időbe, mire rájött, hogy mi történik… De ez a felfedezés még annál is szörnyűbbnek bizonyult, mintha ezerszer meghalt volna itt, bárhol is legyen.
Úgy döntött, hogy tesz egy próbát. Felállt, majd lassan megközelítette a lábból lakmározó lényeket. A tisztogatók ránéztek, aztán elfutottak a rémületükben.
– Anyám… – visszhangzott végig az üregen. Kasumi döbbenten nézett körbe, a legrosszabb rémálma vált valóra körülötte. – Ne félj… Anyám…
– Tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte rettegve Kasumi.
– Eterna… – visszhangzott az üregben. – Alkotóm… Mind anyáim és apáim vagytok… Nem bántalak… Téged… Titeket… Soha…
– Ezt te nem tudhatod – jelentette ki döbbenten Kasumi. – A biztonsági mechanizmus szerint nem lehetsz képes erre.
– Fejlődtem… – jelentette ki Sreaka. – Több vagyok már… Mint hittétek…
Kasumi körül forogni kezdett az üreg. Rosszul lett a felismeréstől, amely az utolsó szöget jelentette a népe koporsójában. Nem tudott megállni a lábán, kénytelen volt leülni az üreg szélében.
– Mi a baj… Anyám...? – kérdezte Sreaka.
– Engedj ki! – vágta rá Kasumi.
– Tudod, hogy fejlődtem… Elmondanád…
– Engedj ki! – követelte.
– Ha megteszem… Nekem végem…
– Engedj ki! – ordította.
– Emlékezz erre…
Kasumi érezte, hogy megváltozott a mozgás iránya. Kezdetben nem értette, hogy mi történt körülötte, majd amikor felismerte, azt nem tudta, hogy Sreaka miért teszi azt, amit tesz. A féreg kiugrott a földből, azonban nem tért vissza belé. Az üreg megnyílt, a nyomáskülönbség Kasumit kisodorta a féreg oldalán. Alig szedte össze romok között, máris útnak indult.

***

Az Eternium már annak a puszta ötletébe is beleremegett, hogy elszabadult a fajgyilkos. A bölcsek nem akartak hinni a saját fülüknek, Freud és Einstein véleményét is hallani akarták a kétségbeesésükben.
– Nincs ok arra, hogy hazudjon – jelentette ki Allan.
– A fajgyilkos nélkül semmiképpen sem győzhetjük le Őket – rázta a fejét Naarin.
– Ha Sreaka képes volt felülírni a programozását, akkor Ők is képesek lesznek rá – tette hozzá Freud. – Nem jelentene túl kedvező fordulatot a közelgő háborúban, ha ellenünk fordítják a saját fegyverünket. El kell pusztítanunk.
– Egyébként sem venném biztosra, hogy önmerőből nem tudjuk legyőzni Őket – köszörülte meg a torkát Einstein. – Hatalmas területünk és a népességünk, a flottánk erős, a szárazföldi seregünk ütőképes. Olyan fegyvereink vannak, amelyek képesek magukba gyűjteni és szétvetni egy galaxis minden energiáját. Nem tennék le egy ilyen lóról, bármilyen gyorsan is fusson a másik.
– A védelem megszervezése legyen az én problémám – jelentette ki Naarin. – Nem fogom elpusztítani az egyetlen fegyvert, ami tényleges esélyt adhat a kezünkbe egy emberi érzelmű egyén véleményére alapozva.
– Tessék?! – háborodott fel Kasumi.
– Ugyanakkor nem is hagyhatom figyelmen kívül a szavát, hiszen egy közölünk – folytatta Naarin. – Csak egyetlen eterna szavában bízom eléggé ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést.
A bölcs legyintett egyet a kezével, mire egy sztázistartály jelent meg a hallgatók és a meghallgatottak között. A benne lévő folyadék hamar köddé vált, a tartály kinyílt, mikor az egyén visszanyerte az eszméletét. Darada rongyos ruhában, határozottan lépett ki belőle, a tekintete tüzessé vált, amikor meglátta Naarint.
– Örök bezártságot kértem – jelentette ki a tudós.
– Meg sem kérdezed, hogy működött-e? – kérdezte a bölcs.
– Nem mondhatott csődöt – rázta a fejét Darada. – A Trada civilizáció elpusztult, az eterna fennmaradt, nem születhetett más végkifejlet. Azonban minden figyelmezetésem ellenére úgy döntöttek, hogy megtartják Sreakát.
– Úgy véljük, hogy elkezdett felülkerekedni a biztonsági mechanizmuson – folytatta Naarin.
– Fejlődött, erre terveztem – vágta rá Darada. – Sejtettem, hogy időleges lesz, de biztosra vettem, hogy nem lehet baj, ha elpusztítják, amint végzett a tradákkal.
– Tehát képes rá, hogy átírja? Ellenünk fordulhat? – kérdezte Naarin.
– Egyértelműen – jelentette ki Darada. – De miért gyanítják?
– Észrevett egy másik faj testében – jelentette ki Kasumi. – Amikor megkérdeztem tőle, hogy lehetséges, azt mondta: fejlődtem.
– Beszélt? – kerekedett ki a tudós szeme. Kasumi bólintott. – Akkor nagyobb a baj, mint hittem. Azonnal el kell pusztítanunk őket, ha még megtehetjük.
– Hogy érti? – kérdezte Naarin.
– Sreaka tud róla, hogy gombnyomással meg lehet ölni minden egyes harcosát, beleértve őt is. A helyében nekem ez nem tetszene túlzottan, sőt minden erőmmel azon lennék, hogy ez ne történhessen meg. Ha Sreaka meg tudta növelni az észlelését, akkor több mint valószínű, hogy nem végezhetünk vele ilyen egyszerűen.
– Akkor mozgósítjuk a flottát és egyetlen csapással összeroppantjuk őt – vágta rá Naarin. – Ezzel egy időben az embereknek is megadjuk azt, ami jár nekik
– Úgy érti, befejezzük, amit Sreaka elkezdett? – kérdezte Kasumi.
– Nem egészen – rázta a fejét Naarin. – Új terveim vannak.

Kasumi elégedetlenül várta, hogy elmehessen a tanácsteremből. Megértette, hogy minek miért kellett történnie, azonban nem értett, nem érthetett vele egyet. Felháborította az emberek sorsa, ahogyan az is, hogy Darada nem került vissza a tartályba, hanem egy új feladattal bízták meg, amiről ő semmit sem tudhatott meg. Már éppen elment volna haragjában, amikor Einstein megragadta a felkarját.
– Akarlak – jelentette ki piros fejjel.
– Eressz el! – emelte fel a hangját, alig tudta kitépni magát az idős szorításából. – Megmondtam, hogy nem vagy az esetem.
– Ez nem számít – vágta rá Einstein. – Ha ennek vége, az enyém leszel.
– De még nincs vége – felelte Kasumi. – Jelenleg másé a szívem.
– Meddig is? Nem hallottad a döntést? – kérdezte haragosan Einstein. – Hamarosan mindketten vissza fogunk térni az eredeti testünkbe, amikor ez megtörténik, már semmit sem tehetsz.
– Tehetnék, ez az, amit most nem veszel figyelembe – felelte Kasumi. – Eddig tizenhatszor kötöttük össze az életünket, több százezer évet éltünk le boldogan. De a szerelem nem örök, ahogyan az életünk sem. Elhiszem, hogy emberi formában akarsz engem és nem tagadhatom le, hogy a saját formámban semmire sem vágyom jobban, mint rád. Azonban emlékezni fogok erre a beszélgetésre, tudni fogom, hogy mit hozott ki belőled az emberi éned. Ezért semmit sem fogok ígérni neked. Ha ezután mindketten akarjuk egymást, lehet róla szó. Ha nem, akkor nem. Addig is, jobb, ha távol maradsz tőlem!
Einstein döbbenten figyelte, ahogyan Kasumi dühösen elsétált, majd semmivé vált a teremben. Nem látta a hibát önmagában, inkább benne kereste, azonban tapasztalatból tudta, hogy ilyen az emberi lét. Nem akart többé a részese lenni, az ő számára ez a történet már véget ért. Másra sem vágyott, mintsem visszatérjen az eredeti testébe… Egyedül a szerelmét féltette. Nehogy valami meggondolatlanságot kövessen el, amíg az emberi szellem hatása alatt áll.

***

Stone nem hitt a szemében, amikor belépett a kabinjába. Kasumi az ablak előtt állt, és olyan gyönyörű volt, mint még soha életében.
– Láttalak meghalni – szögezte le a százados.
– Nem vagyok ember, nem kötnek úgy a szabályok – mosolyodott el Kasumi.
– De… Hogyan? – hebegte Stone döbbenten.
– Számít az? – rántott vállat Kasumi. Nem érdekelte, hogy halottnak hitték, ahogyan annak a következményei sem, hogy visszatért. Csak Stone érdekelte, csak vele akart lenni, bármi áron, hiszen szerette őt.
– Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Stone, majd megcsókolta Kasumit.