9.
Az április végi langymeleg, szikrázó napsütés igencsak megnövelte az emberek vitálkapacitását. A téli szürkeség után a természtbe kiszabadulva mohón szívják magukba az életet adó napsugarat. Így van ez Imrééknél is. Az alatt a pár hét alatt, amit Yeti eltöltött a faluban úgyszintén aklimatízálódott. Összebarátkozott Gusztival is. Hol van már megismerkedésük zivataros, menydörgős pillanata. Elfútta a tavaszi szél. Sokszor elüldögél Guszibácsinál és élvezettel, szívja be a gyalult fenyőfa illatát. Igen, igen, mert kizökkenve többéves apátiájából Guszti újra dolgozik. Mondhatnánk úgy is, hogy reaktivizálódott, mint a paksi atomerőmű.
Az a tudat, hogy újra szükség van a munkájára, megnövelte az életkedvét. Két hét alatt minden gyalulást, passzítást, ajtó-ablak keret és tok festését elvégezte Benőéknél. Az pedig, hogy Yetiben egy érdeklődő, kissé bogaras, kissé tudálékos barátra tett szert még jobban kimozdította apátiájából. Most is ott üldögél nála, és élvezettel kapdos a beszűrődő fényben ficánkolva röpködő forgácsok után. Lábainál pemete figyel értő félszemével a köztük folyó disputára. Szokás szerint Yeti viszi a szót.
– Gusztikám, mit szólsz ehhez a csodálatos tavaszi napsütéshez? Szinte viszket az ember talpa a mehetnéktől! He, ha hiszed, ha nem olykor olyan érzésem támad, hogy szeretném magamhoz ölelni az egész világot, ezt a kis porfészket is, benne veletek, a kecskékkel, mindenestől. Nem is értem miként törhénhetett meg ez a nagy kirajzás, elvándorlás. Kérdezem a szelet, mi az oka? Nem felel. Tudsz rá magyarázatot öreg cimborám?
Guszti megáll a gyalulásban. Kézhátával megtörli gyöngyöző homlokát, iszik egy kortyot a bádogbögréből. Úgy árad széjjel benne a savanyú lőre, mint a mennyei manna. Mondja is néha jókedvében, hogy ez neki annyi, mint másoknak az infúzió. Mert a kukoricabornak nincs párja. Szóval, megállt a gyalulásban, a hosszgyalura támaszkodik, és értetlenül rámered Yetire.
– Mit nem értel' ezen cimbora? A gyerekeinket kitanítattuk. Itt a környéken nincs megélhetés, mert megszűnt az olajbányászkodás. Fogták a vándorbotot, és lassan egymásután beszállingóztak a nagyvárosba. Ide csak hébe-hóba jönnek, kötelességből, megnézni él-e az öreg szüléjük. Már túltettem magamat rajta. A feleségem régen meghalt. Unokáim megnőttek, családjuk van, nem érdekli őket egy vénember keszekusza dumája, siránkozása, hogy hol szaggat a reumája…
– Kezdem már kapizsgálni', lassanként a fél falu kihalt a másik fele elvándorolt, ti pedig jótékony megváltótokra, a halálra váltok.
–Tudsz jobbat nagyokos, filozófusok gyöngye? Na, erre varrjál gombot!
– Hááát-vakarta meg fejebúbját Yeti, majd nagykomolyan megszólat–, de mégiscsak ciki, hogy egy falu a szemünk előtt enyészetbe fullad, kihal. Fel kellene támasztanunk! Tudod nekem ez a munkám. Szociológus-filozófusként jelentést, és tanulmányt kell erről készítenem és letennem a javallataimat az UNIO asztalára.
Guszti már a hosszgyalura ráhasalva, teljes erejével a száldeszka gyalulására koncentrál. Néha kiköp a sárga agyarak közt füstölgő csibuk csutoraszárából pofájába csurgó bűzös nikotintól felgyülemlő nyálból egy adagot. Pemete tüstént ráveti magát és még a levegőben, igyekszik elkapni a nikotinízű, kesernyés nyálat. Állítólag a nikotin segíti az emésztést. Két sercintés közben foghegyről veti oda a szavakat Yetinek.
– Idefigyelj, he! Én elhiszem a jóindulatodat, a segíteni akarásodat. Sőt elismerem a buzgólkodásodat, de ezzel még nem váltjuk meg a világot. Az ember gyarló. A kivagyiság, a szerzés ördöge munkál bennünk. Te is ahelyett, hogy faggatóznál, aztán mindenféléket összeírogatnál, mutatnál példát! Nősülj be, ide a faluba, aztán eggyel többen leszünk.
– Mire nősüljek Gusztibá, mire?
– Hát a jó fizetésedre, arra, a magos ösztöndíjadra, he! Elvennéd az Irmuskát. Tanul, művelt okos, és dógos', tiszta teremtés. Mindannyian jól járnánk. Csinálnál neki egy szakajtó puját', nekem újra lennének fogadott unokáim, neked gyerekeid. Élnél itt köztünk, mint Marci a Hevesen. Éngemet meg újra család venne körül. Érezném a családi tűzhely melegét. A gyerekek szeretetét…
– Hát mondasz valamit vén gezentor, hely nagy házasságközvetítő vagy te, nem mondom. Összehoznád a tüzet is a vízzel. Egy a bökkenő, de nem lényeges.–harapta el a mondat végét hirtelen elkomorodva Yeti.
– Na, bökd ki má’,mi lenne a’ –faggatta az öreg izgatottan Yeti kicsit, még kérette magát aztán eljött a farbával.
– Ha, hiszed, ha nem én úgy félek a nőktől, mint ördög a tömjénfüsttől…
– Ej, nem kell azoktól féni', bele, egyenesen a közepibe! Meg köll' hágni őket, mint egy kecskét!
– Nem, nem–ingtata fejét búsan Yeti – nekem nem az a sorsom, hogy egy nőnél leragadjak. Járnom kell az utamat, amit a sors kijelölt számomra. Ha nem teljesítem a karmámat, akkor halálom után, visszaküld a jóisten ide a földi pokolba, és ott kell folytatnom, ahol abbahagytam
– Mit habratyolsz' itt nekem, jössz ezekkel a karmákkal? Akár ma, akár holnap nem mindeggy az! Ugorj neki a pinának, mint tót az anyjapicsájának. Hunyd be a szemed, azt agy neki. Szép, nem szép, egyremegy! A sötétben minden tehén fekete… he-he-e! Na, fájront! –mondta az öreg és letámasztva a gyalut a fény felé tartva szakértő szemmel, mustrálgatta, az elkészül deszkalapot. Elégedetten odarakta a többi mellé és telicsurgatta a bádogbögrét, majd Yetinek nyújtotta.
– Igyá’ egy pohárkával, ha nem útász' utánam inni! A szesz különben is fertőlenít, nemigaz! Hátha sikerül megerősítened az öntudatodat és dűlőre jutol ezzel a házasodási feladattal itten!
Yeti mohón nyeldekelte a cefetül savanyú, de magas szeszfokú golyhóit. Mindenesetre, amikor az üres begrét' levette a szájáról megrázkódott tőle. Guszti lehajolt a sarokban lévő demizsonhoz, kissé megbuktatta, és teli löttyintette a bádog bögrét. Ő is ivott. Aztán, komótosan megtömködte csibukját. Rágyújtott és elmerengve fútta a füstöt. Kisvártatva megszólalt.
– He, hány éves is vagy te Yeti?
– Én, hogy én-e? Na, várjunk csak, hagy számolok. Az annyi meg annyi, mint, harmincegy leszek az őszön.
– Nalátod, éppen ideje, hogy benőjön a fejed lágya! Meg kell nősülnöd! Elveszed az Irmát! Szép nagy, tágas házat kapol' vele hozományul. Kell ennél több? – komendálta a lányt. Yeti csak megpróbált kibújni a hurokból. Ellenállt a kecsegtető ajánlatnak.
– Gusztikám nem megy.
– Hát, ha nem meggy, akkor cseresznye!–köpött ki Guszti és a tenyerébe verte a hamut a csibukból. Majd széjjeldörgölte azt. Ezzel, úgy, mint a sportolók a talkum porral, tette a tenyerét tapadóvá, hogy ne csúszkáljon benne a gyalu. Yeti folytatta, amit elkezdett. Be akarta fejezni a kényes témát. Igyekezett mielőbb túl lenni rajta. Így válaszolt.
– Ennek elvi, de legfőképpen objektív akadályai vannak!
Lári meg a fári! Egy nősülni akaró előtt még a kínai Nagyfal sem lehet akadály! Nem még egy fehércseléd! Meg köll' azt mászni, magad alá gyűrni, leteperni, és végül odatenni neki a rispángot' és kész!
– Éppen ez a bajom…
– Mé, kicsi a rispángot? Nem gond, megtoldod egy lépéssel. Kipótolod a nyelveddel… a középső ujjaddal! He, gyanús vagy te nekem! Szagoltál te már egyáltalán pinát?
– Nem, még sohasem…
– Éppen ideje elkezdened!–tanácsolta Guszti és újra megbuggyantotta a bádogberéket. Merthogy időközben, hogy ne keljen egymás szájáról lekapkodniuk, levett a vakablakból Yetinek is egyet. Így már koccintani is tudtak.
– Nem megy!
– Meg köll' próbáni'! A pudingnak is az a próbája, ha megkóstolják. Mondom, hogy gyanús vagy te nekem, filozófuskám! Egytallán láttá' te mán pinát? Mer, ha nem is szagúttad', attól még láthattad vóna'!
– Bevallom töredelmesen, hogy nem.
– Akkor ideje, hogy megkapassalak! Összeboronállak az Irmával! Bízzad rám! Ő is szűz, te is az vagy. Majd én tartom a gyertyát, ha elháljátok a nászotokat! He-he, a vén kecske is megnyalja néha a sót.–heherészte és egy jó sarkosat kiköpött a levegőbe Pemete legnagyobb örömére.
Aztán folytatta ahol abbahagyta.
– Nemsokára megjön Irma a munkából Egy szót, se amiről beszélgettünk. Majd én szépen összeboronállak benneteket. Rám hallgat ez a lány. Rábeszéllek.
– Kár a gőzért.
– Mán megint kezded, az apád úristenit! He, én úgy megmorzsolom a tökeidet, aztán télleg, nem köll' mán megnősülnöd. Mit ellenkezel te itten velem!–ordította a bor hevétől kivörösödött arccal az öreg. Ez már neki is sok volt. Végül Yetinek meg kellett világítania a tényállást. Lehúzott még egy begrével' a golyhóiból. Megrázkódott és kivágta az adut.
– Kimondta magának, hogy én szűz vagyok. Nincs mán nekem egy szűz lyukam se! Köcsög vagyok! Buzi, vagy amit akarsz! Hát nem veszed észre öreg, hogy nem ragálok a nőkre. Már gyerekkoromban is csak a fiútársaim iránt vonzódtam.
– Naés? Nem hallottá még olyat, hogy egy buzi megnősült és e legjobb családapa lett belőle? Azok a legjobb családapák. Itt is lakott a faluvégen a Buzi Jakab, a dögteres cigány. A világ legnagyobb köcsögje volt. Elhált a Szerafinával és tizennégy gyereket nemzett neki! Hát, ha a Saulusból lehetett Paulus, akkor belőled is lehet még rendes ember, nemigaz?
– Öreg, megadom magamat. Látom, nem bírok veled. Jöhet az Irma! Vagy ő hág meg engemet, vagy én őt…
– Na, ez a beszéd.
– Mennyé most haza az Imréékhez! Mosakodjá' ki. Vágd magadat puccba, aztán este vacsorára átmegyünk az Irmához. Én mindent elrendezek. Nem kell neked szóni' semmit, csak bólogatni.
– Összeboronállak benneteket.
– Ágyesz-bugyesz! –rikkantotta Yeti és elkotródott, haza Imréékhez, lefeküdni a kecskeólba a szalmára, hogy estére kialudja a részeg mámort. Nagy feladat vár rá, ha kijózanodik. Mindenesetre úgy okoskodott, hogy ígérni lehet. Attól még nem dől össze a világ, legalább kiszabadul abból a büdös kecskeólból. Ennyi tréningnek elég volt. Megtapasztalta milyen állatokkal összezárva egy légtérben élni. Most már úgy megedződött, hogy még az ördög öreganyával is elhálna! Aztán meg a számítógép állandó elérhetősége is csábította.
10.
Másnap korán keltek. Indulni kellett az erdőbe, gombászni. Imre bácsi feltarisznyázta a két fiút és megtartotta az ilyenkor szokásos eligazítást.
– Emberek! Felmegyünk a bükkösbe. Onnan átalmegyünk' a fenyvesbe. A forrásnál megitatjuk a marhát. Most van a szezonnya' a fenyő és őzlábgombának, valamint a kék tinórunak, azaz a tintagombának. Ha közben találunk mást azzal most nem, foglalkozunk, mert ez a lényeg!
Yeti aggodalmasan vetette közbe.
– Imre bátyám, mi van, ha az erdőkerülő elhajt bennünket, ha elkobozzák tőlünk, mert állami erdőt fosztogatunk, mint a rapsicok.
– Ettől te ne féjjél’! A bükkös a mi családi erdőbirtokunk, mellette meg a fenyves a Gusztibátyádé. Tőle megkaptuk az engedélyt. –nyugtatta meg a kedélyeket Imrebá és nekiindultak a högynek. Mert a hetven méter körüli domb megmászása igencsak igénybe vette a lábakat, mégsem lehetett a legkisebb jóindulattal sem hegynek nevezni. Ők, viszont ősidőktől fogva hegyhátnak nevezték a dombtetőre felkúszó erdőséget.
A hegy lábához érve megindultak a tölgyesben felfelé. Mindhárman egymástól tisztes távolságra vitték a saját sorukat. Mindjárt az elején Imre talált egy hatalmas kucsmagombát. Megmutatta Yetinek és elmagyarázta, hogy igen, jó zaftos, ami pörköltnek kitűnő. – mondta és eltette az iszákjába. Úgy osztották el egymás közt, hogy vegyesen szedik a saját kaskájukba a gombákat, aztán fenn a forrásnál széjjelválogatják őket. Azért, hogy lenn már ne kelljen ezzel foglalkozni.
Amíg felfelé haladtak, tulajdonnépen csak böngészgettek. Így sok tinórút, és rókagombát gyűjtöttek össze. Félig megteltek a kaskák. A legtöbb volt közöttük a kék tintagomba. Ennek a húsa kitűnően alkalmas kirántani, de csíkokra vágva megszárítva télen nagyon nagy fehérjetartalmú pörkölt alapanyag. Találtak pár rókagombát is, ami igencsak ínyencfalat. Főleg kirántva, de sütve is. Amikorra felértek a dombtetőre igencsak delelőre járt a nap. Lemálháztak és letelepedtek a forrásnál található hatalmas farönkökre. A tisztásról gyönyörűséges kilátás nyílt az alant elterülő kis falvacskára. Márcsak ezért is érdemes volt ide feljönni. A forrást körülölelő irtásszéleken belül, az úgynevezett boszorkánykörben rengeteg őzlábgomba kínálta magát a gombászoknak. Imre bácsi megelégedetten szemlélődött és komótosan kinyitotta iszákjának bőrszíjjal összehúzott száját. Fehér cipó, szalonna, kolbász, kecskesajt került belőle elő. Yeti nagy szemeket meresztett és összefutott a nyál a szájában. Izgatottan jegyezte meg.
– Erről nem volt szó! Velem hozattátok az üres iszákot, ti meg felpakolva battyogtatok. Rákészültem a koplalásra, és akkor ehun-e! Terülj-terülj asztalkámat, varázsoltok ide! Fogadni merek abrosz is lesz!
De, még mennyire hogy lett. Imi iszákjából előkerült az abroszba csavart pálinkás butykos és két üveg golyhói. Yeti ámulva jegyezte meg.
– Menten lerakom a hajamat! Tudtam, hogy nagy gezentorok vagytok! Hogy tudtátok eltitkolni előlem? Van nektek lelketek, hát szesztestvérek vagytok ti egyáltalán? Én meregetem a szemeimet a forrásvízre, majd elepedek a szomjúságtól, erre ti, csak úgy, puff! Előhúzzátok a nyulat a kalapból.
– Meglepetésnek szántuk. Na, ne haraguggyá' mán'! Béküljünk!–nyújtotta felé a pálinkás butykost. Yeti meghúzta és pislogni kezdett, mint a rimóci nyúl. A hetvenfokos kerítést szagattó úgy égette a bendőjét, mint a pokol tüze. Imre hergelni kezdte!
– He, cimbora, kutyaharapást szőrivel! Nem igaz?
– De, nagyon is igaz Imre bátyám, tegnap elkapartam. Hű, hogy mennyi hülyeséget fecsegtem én! Biztosan a pofámba vágja majd az öreg! Az anyja szenit!–csapott hirtelen a homlokára! –nekem az este vacsorameghívásom volt. Mér nem keltettetek fel! Hiszen mondtam nektek!
Amazok jobbra, balra dűltek a kacagástól.
– Mé keltettünk volna fel mikor olyan édesdeden szundi-bundiztál a Gizi nyakát átölelve. Gondútuk', hagy aluggyon' ez a gyöngyvirágos vőlegény. Ráér még meghágni az Irmát! Ha eddig tudott várni, akkor egy nappal előbb vagy utóbb… számít az?
– De, az öreg meg készítette a gyertyát, mert tartani akarta, amikor elhálunk…
– Nagydolog! Majd etyepetyézhettek eleget, ha összebútoroztok. Még meg is unod! Mindennap oda kell ám tenni a rispángot az asszonynak, mert mohos a lyuka és enni kér! Olyan a pina, mint a vércse: nyershússal él.
De akkor erről a fertelmes szokásodról le kell ám szoknod cimbora! Nem hághatod meg többé sem a Gizit, sem a Mancit!
Yeti arcát kezeibe temetve sóhajtozni kezdett.
– Bánja fene ezeket a nőstényeket! De, hogy a Frici se hághat meg ezentúl engemet, az igen fájdalmasan érint!
Nem, nem. Felesd el ezt a fertelmes fajtalankodást, mert ez isten elleni vétek! Házasember leszel, gyerekeket csinász'! Annyiszor hágod meg az asszonyt ahányszor köll! Ahányszor sárlik, mindig oda teszed neki a rispángot! He-he-e… na béküljünk! –mondta Imi, és kezébe nyomta a golyóival teli üveget. Yeti izgalmában, hogy helyrebillentse az önérzetét egyhajtókára lenyelte a benne lévő jó félüvegnyi savanyú vinkót. Tisztességesen bele is rázkódott. Imre csak folytatta az élveboncolást, Yeti szétcincálását.
– Szóval nősülsz?
– Annak már lőttek! Mondtam, hogy keltsetek fel hatkor!
– Most már akkor, nekem annyi, mint a bambi! Irmuska meg fog haragudni rám. Tán még Internetezni sem enged ezután! Nem beszélve, hogy mit szól a Guszti! Szarba maradt miattam! Az Irma felajzottan várta, hogy meghágom…
– Aztán, mivel he? A kacsanyomorítóddal?
Na, azért, nem kell ám annyira lebecsülni! Ha én egyszer odateszem valakinek a rispángot, akkor…!
– Gondolom. Akkor a’ nem kér többet belőled.
– Vótá te mán nővel Yetikém?
– Hááát.
– Na ugye! Merthogy más dolog egy nősténykecskével házaséletet élni, megint más egy vehemens asszonnyal, aki aztán követeli a részt!
– Mér, az Imi tán elhált már valakivel, pedig öregebb nálam?
– Az Imi? Na, mondd el neki Imikém, hogy jártál a Pirossal! Mond csak el, nem szégyen a futás, de hasznos! – bíztatta Imre bácsi egyszem fiacskáját, a nagy melák, Imrét. Imre húzott egyet a borsflaskából és öntudatát megerősítve rákezdte.
–Na szóval az úgy vót', hogy átaljártam én a Kókány Piros nénémasszonyhoz fát vágni, ezt azt megmókolni'. Felásni a kertet meg miegymás. Egyszer nem vót otthon az ura. Munka után itatott. Egyre csak tőtötte' belém a pálinkát. Aztán udvarolni kezdett, gombolgatta a sliccemet, kiódozta' a gatyám korcát. Úgy búgott, mint a vadgerlice a fülembe, hogy így, meg úgy!
– Idefigyelj Imikém, bevezetlek én a hetedik mennyországba, rá se ránts! Ugye nem láttá' még pinát?
– Mondom nekie', hogy nem. Ne erre neki se kellett több lemeztelenítette magát és kitárúkozott'. Édes istenem, még most is elfog a rettegés, ha rágondolok. Szinte kiráz a hideg a borzongástól!
– Na, mondjad mán mit láttá'? – biztatta izgatottan Yeti.
– Hát isten bocsássa meg, ha kimondom, de ezt a némbert a seggepartyától' a mellye közepéig csupa fekete szőrzet borította. Akkora burzsintja vót' neki, hogy a fűkasza elakadt vóna' benne!
Na, szóval magára húzott és úgy elnyelte az ágaskodó micsudámat', mint egy borjú a tehén csöcsit. Kiszivattyúzta a magomat, de kegyetlenül. Úgy szorított a két oszlopos lábával, hogy beleroppantak a bordáim! A két mellye közé beszorútt' a fejem, mintha párnát szorítottak volna rá, majd meg fúttam. Utána, amikor eltelt velem, lerúgott magáról, hozzám vágta a gönceimet és rám ordított.
– Erigy a pokolba, ha kedves az életed, mer meggyütt' a Fercsi! Mánmint' az ura. Én kapkodom magamra, amit tudok, azt ugranék ki az ablakon, egyenesen a Fercsi karjaiba! Hát azt a verést nem kívánom senkinek… azóta is irtózok a pinától. Nekem ez a téma tabu.
– Na, akkor kvittek vagyunk, keblemre cimbora! –rikkantotta Yeti és azzal a felkiáltással, hogy –váltsunk csókot!– egy hatalmas ajakcsókban forrt össze, a meglepetésében se köpni, se nyelni nem tudó Imrével. Mikor kiszabadultak egymás szorításából Imre megszólalt.
– Yeti, osztozzunk meg testvériesen a kecskéken. Mi mán összeszoktunk a Mancival. Legyen a tiéd a Gizi!
– És mi lesz a Fricivel?–jegyezte meg maliciózusan Yeti. Vele ki törődik? Még megharagszik itt nekünk. Nemigaz Imre bácsi?
– Téélleg', mondasz valamit, mer, jár a szád. Na, akkor melliknél' maradsz?
– Én lemondanék az Imre javára a Giziről is meg a Manciról is. Legyenek boldogok egymással. Úgy is régebbről ismerik egymást. Maradok a Fricinél…– fogta könyörgőre a szavait Yeti. Imre megszánta és nagykegyesen így szólt.
– Jól van átalveszem' tőled a nőstényedet, legyetek boldogok a Fricivel!–mondta, mint a vérpadra lépő szent Jeromos, a lefejezése előtt. –Yetiből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel és újfent Imi nyakába borulva, végtelen ajakcsókkal forrt vele össze. Imi, egészen megrészegült ettől a cefrebűzös, mámorító csóktól és kissé megtántorodott. Ha az apja nem fogja fel még hanyatt is, esik. Az öreg zárta rövidre a helyzetet.
– Na, gyerekeim, ideje hazavinnünk a zsákmányt. Még fel kell szeletelni, aztán betenni az aszalóba. Fájront. Indíts haza!
Ezzel a kis intermezzóval zárult az ebédszünet. Összekapkodták még a boszorkánykörben fellelhető összes őzlábgombát és irány Darány, hazafele!
A délután a gombák megtisztításával, felszeletelésével és a felmelegített aszalóba helyezésével telt el. Az este viszont meglepetést tartogatott Yeti számára. Imre bácsi átalszalajtotta' Imit az Áronék portájára tojásért.
– He, Imikém, kisfiam! Ugorgyá' mán' átall' az Árminéhoz, hátra a tyúkólakhoz. Kapkodj össze ebbe a kis szakajtóba annyi tojást, amennyit fellelsz! Legföllebb' reggel assziszik', hogy menyétke járt a tyúkólba, azt befalta a tojásokat!
Így is tett az Imi. Térült, fordulj megjött a tojásokkal teli szakajtóval. Addigra Imre bácsi felszeletelte a kucsmagombát és a rókagombát. Feltörte a tojásokat és kipanírozta a szeleteket. Imrét meg visszaszalajtotta a tojáshéjakkal, hogy ugyan szórná már széjjel, ott az ól körül, mintha a menyétke szítta volna ki a levüket. Így szoktak tenni mindig, azért, hogy nehogy szagot fogjanak az Árminék, hogy miféle menyétke jár, átall hozzájuk!
Summa, sumárum: a rántott gomba fenségesen sikerült. Yeti két pofára tömte magába a finom falatokat. Mondta is, hogy:–Istenemre mondom, én még ilyet nem ettem, pedig a kagylótól, a polipig minden francnyavalyát összeetettek velem Görögben! Istenem milyen tudatlanok azok a népek, hogy nem ismerik az erdők fenséges gyümölcseit!
A királyi vacsorával végezve megittak még egy-két flaska golyhóit, hogy nehogy összevesszenek a gombák a gyomorban! Aztán ezerrel nyomták a padlógázt. Dolgozott az agyukban a mámorító istenek itala! Az lett az este fénypontja, mondhatni bukéja, amikor öntudatában megerősödve, önbizalmát visszanyerve Yeti elővette a furuglát' és rázendített a Bazsamárira. Aztán jöttek sorra az ismert magyar nóták egymásután. A végén egymásba kapaszkodva eljárták a tápéi darudöbögőst, majd a guggolóst. Mikor odaértek a kecskeólhoz szerenádot adtak a két nősténynek, hogy aszongya, hogy: „… a kecskének, nagy szakálla, van! Sej, a nőnek, nagy burzsintja van! Rusnya állat mind a kettő: verje meg a jeges eső…”
Ezután egymás hegyén-hátán beestek a kecskeól alomjára a jámboran kérődző kecskék közé. Agyukat részegítő bíborköd ülte meg. Mély, kómaszerű álomba zuhanva, elméjüket hímes szárnyaival beterítette Eros. A hetedik mennyországban járva, meztelen hurikkal szeretkeztek a selyemrét, harmatos, zöld füvén…
11.
Yeti egyre sűrűbben fordult meg, mondhatni, hogy lassanként mindennapos vendégé vált Irmánál. A gombászás után annyira megnőtt a libidója az elfogyasztott gombákban lévő fehérjéktől, hogy komoly elhatározásra jutott. Megrohamozza Irmát, mint Guszti is és Imre bácsi is javasolta. Aztán, majd elválik! Gondolatát tett követte. Egyik délután nagy kosár vargányával állított be Irmához.
– Meghoztam a vacsorának valót!–mondta és letette terhét az asztalra. Irma igencsak megörült a gombáknak és rögvest nekiállt a megtisztításukhoz. Aztán kettesben megvacsoráztak.
Vacsora után Yeti így fordult Irmához.
– Irmuska, gyújtsunk be!
– Mér, fázol?
– Nem, csak az illúzió kedvéért. Úgy lenne tökéletes, hogy a rostélyban lobog a láng. Langymeleg lengi be a szobát. Égnek a gyertyák…
– Igazad van, te vagy a filozófus. Adjuk meg mindennek a maga bukéját! Begyújtok!
– Azt már nem!–fogta meg az aprófáért induló Irma karját Yeti. Mélyen a szemébe nézett és így szólt–a tűzgyújtás a férfi dolga! Már az ősemberek korában is a tűz gyújtása és őrizete a férfiak dolga volt…
– Jó, megadom magamat, gyere, megmutatom, hol tartom a gyújtóst, tűzifát!–adta meg magát Irma és kimentek a fészerbe. Egy-egy öl aprófát összekapkodtak és bevitték a szobába.
Yeti, jól-rosszul, de végülis begyújtott és a lángok lobogva világították meg a sötétbe burkolózó szobát, kísérteties árnyékokat vetve a fehérre meszelt falakra. Irma meggyújtotta a gyertyákat és szertartásosan az asztalra helyezte őket. Két pezsgős poharat vett ki az almáriumból. Egyenként rájuk lehelt, törlőruhával fényesre törölte őket, majd behozta ez előre lehűtött pezsgősüveget és a következő szavak kíséretében Yeti kezébe, nyomta.
– Uram, a pezsgőbontás a férfi dolga!
Yeti a konyharuhát az üveg szájára szorítva, óvatosan letekerte a drótkosár zárdrótját, majd várt egy kicsit. A dugó kivágódott. Ekkor levette róla a konyharuhát és az asztal közepére, állította. Várakozóan Irmára nézve megszólalt.
– Tulajdonképpen mire iszunk?
– Csak úgy, mondjuk kettőnkre!
– Irma, te elkényeztetsz engemet! Én, nem azért készítettem ezt a meglepit neked, hogy viszonthálálkodást várjak el tőled. Csupán baráti gesztusból… vedd úgy, hogy az Internet hozzáféférés lehetőségéért cserébe, na! A fenébe is! Sose iszunk!– rikkantotta zavarában és megtöltötte a poharakat. Ittak, koccintottak.
Így turbékolgattak volna az idők végezetéig, de hát ez az este most nem a filozofálgatások ideje volt. Itt most komolyan meg kellett köszörülni és oda is kellett tennie Yetinek a rispángot. Irma nem engedhette kezeiből kisiklani, tovatűnni a reményt. Úgy tartotta markában a Yetit, mint a púpos egeret. Elege volt már a száraz, de azért olykor olimposzi magasságokat is elérő fejtegetésekből, eszmecserékből. Előbújt nőiessége és az intelligenciát közös nevezőre akarta hozni a vehemenciával. Elhatározta, ha törik, ha szakad, meghágatja magát a Yetivel. De, ha másként nem megy, akkor ő erőszakolja meg ezt a mamlaszt.
Miután kiitták poharuk tartalmát Irma szólalt meg először.
– Yeti, mondd, hogy létezik az, hogy te ennyire eldeformálódtál? A sok tudás tette ezt veled, vagy születési hiba, avagy csak múló ízlésficam ez nálad?
– Tudod, sokat filóztam én már ezen, hogy hol bicsaklottam ki ennyire és arra jutottam magammal, hogy kettős behatás áldozata vagyok. Tudnod kell, hogy a szüleim kiskoromban elváltak. Édesanyám nevelt egyedül. Ő gimnáziumi matematika tanárnő volt. Kitűnő pedagógus. Természetesen, mint abban a korban annyian mások is mélyen elkötelezve Makarenkónak, nem vetette meg a Makarenkói pofonokat sem, ha kellett. Szigorúan nevelt. Apám helyett is apám volt. Szerintem rajtam trenírozott. Na, itt rendült meg először a bizalmam a nőkben. Az után mikor rajtakapott 13 évesen, hogy vadul maszturbálok a paplan alatt, akkor elhatározta, hogy felvilágosít a nemiség némi-neműségéről.
– És, sikerült neki?
– Mit mondjak neked? Olyannyira, hogy saját testén magyarázta el a női nemi szervek működését. Amikor kitárulkozott előttem és szembesültem a vulva nagy piros szájával, a szeméremajkaival megrettentem és visszahőköltem. Úgy éreztem az a mohó, kitátott száj menten elnyel, mint a gyehenna. De, nem volt időm a bénázásra, anyám egy-két rántással felállította a péniszemet és bevezette a kánikulába. Szabályosan magáévá tett. Mondhatnám úgyis, hogy megerőszakolt. Miután lucskosra élveztettem, szájon csókolt, hogy majd leharapta a nyelvemet. Aztán lehengeritett magáról és azt mondta.
– Látod kisfiam ennyi az, a nagy szerelem, a szeretkezés, amiről annyit fecsegnek. Egy természetes nemi aktus, kielégülés semmi más. Levezeti az ember a lelkében felgyűlt feszültségeket. Jegyezzed meg: neked építened kell lelked katedrálisát! Minden elérhető tudást magadba kell gyűjtened fiacskám, hogy megértsed a világ dolgait. Anyád szépen keres. Jó sok gyerektartást kapsz apádtól. Az állami ösztöndíjat is kibrusztoljuk neked. Egyet várok csak el tőled: tanulj! Ha, pedig nőre van szükséged, itt vagyok én. Levezetem a gerjedelmedet annak rendje és módja szerint.
Irma megrökönyödve hallgatta, majd sopánkodóan, némi együttérzéssel a hangjában megszólalt.
– Mit meg nem tesz egy anya a gyermekéért! Én megértem őt, jót akart. És amint látom el is érte a célját, mert egy tudós, ösztöndíjas filozófust nevelt belőled.
– Nem is lett volna semmi gond. Tanársegéd lettem az Egyetemen. Szépen ívelt felfelé a karrierem. És akkor becsapott a mennykő: öt éve hirtelen szívinfarktusban meghalt az anyám! Ekkor úgy éreztem meghalt számomra a világ. Nem érdemes tovább élnem.
– Miért, ennyire hiányzott neked?
– Hiányzott-e? Az nem kifejezés. Ő volt a mentorom, a szeretőm, a barátom, a vitaparnerem. Anyám volt a mindenség! Az Alfa és az Omega számomra. Ekkor lélekben összecsuklottam, mint a colostok.
– És akkor jött a pálfordulás. Jól gondolom?
– Te, belémlátol Irma! Erre inni kell, mert nem tudom tovább folytatni. Kiszáradtam.
Töltöttek. Ittak. Yeti folytatta.
– Huszonhét éves voltam ekkor. A professzorom észrevette összeomlásomat és elhívott magához egy beszélgetésre. Gyanútlanul besétáltam a csapdájába, pedig tudtam, hogy a kisportolt, sármos negyvenévesen is fiatalos külsejű prof' hírhedt homokos. Nem törődtem vele. Az anyám halála porba sújtott. A szeretője, köcsögje lettem.
– Értem, tehát anya helyett apát kaptál?
– Mondhatnám így is.
– Két évig tartott a gyönyörű liezon. Az egekig emelt, bárányfelhőkön lovagoltam és imádtam élni! Mindenkit szerettem volna a keblemre ölelni!
– Hogy lett vége? Merthogy ha nem lett volna vége, akkor most nem lennél itt? Jól gondolom?
– Beletaláltál a közepibe. A professzornak vége lett, mint a botnak. Autókarambolban szörnyethalt. Egy konferenciára ment Kölnbe, és összeütköztek egy kamionnal. A kisbuszban egyedül ő halt meg. Összeomlottam a hír hallatára. Egyedül csak az mentett meg az önakasztástól, hogy megkaptam ezt az ösztöndíjat. Ez doppingol. Úgy érzem, hogy tartozom ennyivel a világnak! Tényfeltáró dokumban szembesítem a hatalmasokat, a nép kipusztulásával!
– Jó, jó, de mi indokolja az állatok felé fordulásodat, ezt a gyalázatos szodómiát?
– Snassz dolog. Kiábrándultam az emberekből, ennyi. Az állatoknál kerestem megértést.
– És, megtaláltad?
– Meg, meg. Tulajdonképpen az állat jó. Az állat hűséges, nem kérdez semmit.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy én rosszabb vagyok, mint egy állat, egy kecske, mert faggatózok? Be akarok férkőzni a magánszférádba?
– Nem, távol áll tőlem az ilyen gondolat. Most egy kis identitásvarban szenvedek. Ennyi. Majd kilábalok belőle és visszatérek a masztihoz'. Felgallyazok egy fa tetejére, és vad maszturbálással imádom az isteneket. Azt tanította a Maharasi jogi, hogy önkielégítés közben lehet a legtökéletesebben kapcsolatba lépni az Akasával! Miközben pedig szétszórom a magomat, egy lépéssel közelebb kerülök a nirvánához.
– Hát, nem is tudom. Én másként látom a dolgokat.
– Épedig?
– Neked anyára van szükséged!
– Meg apára is - igazított ki Yeti.
– Ha benne vagy, akkor én mától anyád helyett anyád, és a professzorod helyett apád leszek.
– Igazán, megtennéd? –bőgte el magát a tetemes mennyiségű elfogyasztott szesznek betudhatólag a Yeti. Ilyenkor mindig elérzékenyülnek az emberek, ha az alkohol szintjük megemelkedik. Irma ölébe vonta a fejét. Beletúrt bozontos hajába és így vigasztalta.
– Na, ne bőgjél, kisfiam! Hagyd abba a sírást, mert olyan pofont kapsz, hogy anyád örömében kiugrik a sírból. Melegítem a fürdővizedet! Lecsutakollak, mint a mama, anno, akkor régen. Törölközővel szárazra töröllek. Utána bebújunk a pihe-puha ágyikóba… jó lesz Yetike?
– Jó lesz mama, csukjot' kérek! –gügyögte Yeti és hagyta, hogy vedlett gönceiből kihámozza Irma.
A fürdetés után kiterítte a franciaágyra és hirtelen ledobva pongyoláját rámászott a tehetetlenül hanyatt, heverő Yetire. Úgy szorult hozzá, hogy egy késpengét sem lehetett volna közéjük illeszteni. Mikor már teljesen felforródott a testük és Yeti bíborlándzsája harcba vonulót fújt, akkor Irma, bár soha sem csinálta, senkitől nem tanulta, beleült, mintegy karóba húzta magát, mint annakidején szent Patrica. Ez annyira meglepte Yetit, hogy hirtelen kijózanodva, oldalra dőlt és áthengergetve maga fölött hanyatt lökte Irmát. Fölé térdelt és befejezte szűzhártyájának deflorálását. Olyan kéjjel, magas fokú izzással egyesültek, hogy félő volt elégnek ebben az önemésztő szerelmi lángolásban.
Aztán hímen beterítette álmot hozó szárnyaival őket és egymásba kapaszkodva, összegabalyodva ébredtek fel másnap a szomszéd kakasának kukorékolására. Miután lemosták magukról az éjszaka gyalázatát Yeti, megborotválkozott. Irma pedig nekiállt reggelit készíteni. Reggelizés közben végleges elhatározásra jutottak. Összeköltöznek. Yeti a büdös kecskeólat felcseréli Irma patyolat tiszta házának hálószobájára.
Míg Irma dolgozni volt, átment Imréékhez és szó nélkül hátára véve hátizsákját, búcsút mondott a kecskeólnak és a kapufélfának. Délután bebuszoztak Egerszegre és nyári ruházatot vásároltak Yetinek. Mégiscsak emberformája kell, hogy legyen ezután, egy postáskisasszony élettársának!
12.
Ettől a naptól kezdve Yeti végleg ott ragadt Irmánál. Minden vágyuk egy utód összehozására összpontosult. Azonban bárhogy is igyekeztek a gyerek csak nem akart összejönni. Irma bizonygatta, hogy biztosan azért nem sikerül az utódnemzés, mert ő már kiöregedett. Yeti pedig váltig bizonygatta, hogy ő a magtalan. Ezért csak önmagát kárhoztatta. Mondogatta is olykor.
– Látod kincsem-bogaram, most visszaütött a fajtalankodásom. Lehet, hogy azoktól a büdös kecskétől kaptam el valami rosszbajt'! Vagy pedig a teremtő isten büntet a megátalkodott istentagadásomért.
Irma egyre csak vigasztalta, hogy nem baj, majd fogadnak egy cigánygyereket örökbe, úgyis annyi terem belőlük, mint a dudva. De Yetit nem lehetett eltéríteni a gondolattól, ami megfogant benne. Mindig csak az önmarcangoláson járt az esze. Mindenáron vezekelni akart.
Egyik este kinn ült a verandán és csillagokat nézte. Aztán hirtelen megszédült és megjelent egy kép az elméjében. Látta az urat, amint az feddőn, mutatójúját felemelve így dorgálja.
– Yeti fiam. Vissza kell térned a karmádra! A parancsom a következő számodra: tegyél úgy, mint az Oszlopos Simeon! Negyvennapi böjtöt rovok ki rád egy fa tetején gubbaszkodva. Negyven nap alatt csak forrásvizet ihatsz, és kecsketúrón élhetsz! – mondta az égi jelenség és kihunyt agyában a kép. Yeti megborzongott és fázósan gombolta be az inge nyakát.
Még azon melegében átcaplatott Gusztihoz. Az öreg szokás szerint kinn ült a pletykapadon és rágta a csibukja szárát. Mellette hevert elnyúlva hű, korcs ebe: Pemete. Yeti illedelmesen üdvözölte, majd leült mellé a padra. Fészkelődött, nyújtogatta a nyakát, mint aki szólni készül. Az öreg kivette nyarai közül a csibukot. Bal tenyerébe kiverte a hamut belőle, aztán be letette a pipatartó zacskóba. Kisvártatva Yetire sandítva, gyanakodva megszólalt.
– Mit toporogsz itt te gyerek, mint a szarógalamb? Ki vele, essünk túl rajta!
Yeti nagy levegőt véve elővezette a témát.
– Lenne egy kis meló.
– Osztán mi légyen az?
– Egy oszlopot kék eszkábolni', a teteibe megy egy négyzetméternyi talpazatot!
– Osztán' milyen magas legyen, he?
– Olyan magasnak kéne lennie, amiről, ha akarnék, se tudnék leugrani anélkül, hogy csontomat ne törném.
– Hát, akkor annak legalább hétméteresnek kell lennie.
– Van ekkora oszlopa, ami ilyen magas és elbír engemet is?
– Hát, nem is tudom meg kék néznünk! Gyere be, osztán' széjjelnézünk a műhelyben!
Így is tettek. Addig, addig méricskéltek, nézegettek, tervezgettek még igencsak a pohár fenekére, néztek. Úgy berúgtak, mint az albán szamár. A végén összekapaszkodva kísérték egymást haza. Irmáig az út nem tartott soká, csak át kellett menni az úttesten, de amíg odáig elértek! Irma már kinn állt a kapuban, kezében a sodrófával és jól elpüfölte a falu csendjét részeg óbégatásukkal felverő férfiakat. Miután jól eltángálta őket, behívta mindkettőt a házba és jó, erős feketekávét főzött nekik. Közben így dohogott.
– Elment kendteknek a józan eszük? Így lejáratni engemet! Holnap az egész falu erről fog beszélni! Mi volt az a fontos megbeszélni való, ami ennyire a fejükbe szállt?
– Hát az úgy volt–kezdett bele a mondókájába Guszti–hogy a Yeti átalgyütt’ hozzám, egy munkát megbeszélni.
– Azt látom, hogy alaposan sikerült megbeszélniük. Aztán mi lenne az?
– Hát az úgy volt, hogy jelenésem volt. Megérintette a lelkemet az atyaúristen. –kezdte a felvezetést Yeti, miközben nagy szorgalommal kavargatta a forrókávét.
– Aztán ezt el is higgyem?–vetette közbe mérgelődve Irma.–ok az ivásra mi! Hát ezért vagy te olyan, mint a herélt kakas! Cicerézni azt tudsz, de gyereket csinálni!…
– Hát éppen ez az, kis gumimókusom, bülbülmadaram! Sugallatot kaptam!
– Az ívásra?
– Nem, az úr megvilágosította az elmémet. Penitenciát rótt ki rám. Ha rendben elvégzem, amit kiszabott rám, akkor te teherbe fogsz esni, ezt megígérte.
– Te meg bevetted ezt a dudlit?
– Be, én tövig!
– És te öreg, te mit szólsz?– Guszti nagy komolyan blattolva Yetinek helyeslően ingatta nagy busa fejét és igencsak ráharapott a csibuk szopókájára. Irma hűdött arccal vizsgálgatta őket. Kétkedőn tette fel újfent a kérdést.
– Csak azt akarjátok bemesélni nekem, hogy megjelent nektek az úrangyala?
– Nem, persze hogy nem. Hiszen maga az Úristen jelentkezett be, ő maga személyesen. És kirótta a penitenciát.
– Na, ki vele, gyorsan, mi légyen az!–emelte fel a sodrófát Irma. – Yeti fejét vállai közé húzva Irmára pislogva nekiveselkedett.
– Kimondom kerek, perec, nem titok: negyven napra el kell vonulnom, mint Jezebezeusnak a pusztába, hogy testben és lélekben megtisztulva visszanyerjem a férfiasságomat. –Irma, bénultan engedte le a sodrófát ütésre emelő karját és fejét ingatva így replikázott.
– A férfiasságodat nem veszítetted el te mamlasz! Hanem a magodat kellene visszanyerned, mert magtalanná váltál!
Yeti ezen mélyen elgondolkodott, majd fejét félrebillentve felfelé nézve rásandított Irmára, aztán a sodrófára és így korrigált.
– Hát, akkor a magomat, nem mindegy az! Secko jednó'! Szóval elvonulok és kész! Negyven nap múlva új emberként, megvilágosodva kerülök elő.
– És ki visz neked élelmet? Vagy az erdő vadgyümölcsein, férgeken, hernyókon élsz, mint az a Zebedeus a pusztában.
– Mondtam már, hogy böjtölni fogok. Nem kell sem ruha, sem étel! Egyedül tiszta forrásvizet fogok inni.
– Megtudhatnám, merre találok rád?
– Senki sem zavarhat az éggel való kommunikálásomban. Remeteként fogok elvonulni az erdő sűrejébe'! Ne keress! Majd jelentkezem!
– Mikor kezded ezt a kéjutazást?
– Pénteken.
–Ágyesz-bugyesz'! Ebben maradunk uracskám! Ki visz neked tiszta ruhát, ha én nem? Vagy az eredi manók, öltöztetnek, borotválnak, nyírják a hajadat?
– Semmire nem lesz szükségem. Teljesen ruhátlanul, anyaszült meztelen fogok egy ültő helyemben a sarkaimon guggolva kuksolni, és csak meditálok, meg meditálok.
Irma hűdötten nézett rájuk, majd Gusztit kezdte korholni.
– Gusztibácsi, mit itatott ezzel a jómadárral? Kiesett neki az esze kereke! Maga ebben partner, blattol hozzá?
– Én, e? Máminthogy én? Irmuska, hogy is feltételezi rólam, hogy egyhúron pendülök ezzel a gyüttment urával? Kikérem magamnak! Korrekt üzleti kapcsolatban állunk egymással. Én szolgáltatok ő meg fizet érte. Ez pedig üzleti titok.
– Bánomis' én micsinálnak! Ahogy elviszi tőlem az ördög szekere, majdcsak visszafújja őt a forgószél!– jelentette ki Irma jelentőségteljesen és ezzel lezárta a vitát. Többet nem beszéltek róla. Guszti hazatámolygott, Yetit lefektette és imádkozott egy sort az ég urához, hogy fordítaná meg hitestársának a szekere rúdját visszafelé.
Másnap a Yeti átment Imre bácsiékhoz és maguk mellé véve Gusztit eltűntek az erdőben. Az Imréék erdei tisztásán fakadó forrás közelében kinéztek egy öles tölgyfát. Hozzátámasztották a tyúklétrát, és hétméter magasan lefűrészelték a derékban. A fa lombkoronáját hazacipelték és Guszti irányítása mellett nekiálltak egy másfélszer másfél méteres trepli' elkészítésének. Mikor készen voltak a treplivel', akkor Guszti kifúrta a négy oldalának a közepét és támasztódúcokat illesztett bele. Ezek másik végét a fa törzsébe fogják fúrni, hogy megtámassza a trepli'.
Mikor mindennel elkészültek, akkor péntek este a holdvilág fakó fényénél kifuvarozták a kellékeket az erdőbe. Az Imre gyerek a hátán cipelte a treplit'. Imre bácsi vitte a dúcokat. Guszti a tyúklétrát és a szerszámait. Yeti pedig egy palackot és egy kötelet. A tett színhelyére érve nekitámasztották a fatörzsnek a tyúklétrát és Guszti kifúrta a négy tartólyukat a fatörzsben. Imre felmászott a létra tetejére és felhúzta a treplit'. Miután elhelyezte a levágott csonk tetején, egyenként helyére illesztette a tartó dúcokat. Úgy állt a trepli mint Katiban a gyerek.
Már csak a stratégia megbeszélése volt hátra. Yeti úgy igazította el őket, hogy minden hajnalban jöjjön fel az Imi, és ő le fogja engedni az üres palackot. Az Imi dolga lesz, friss forrásvízzel megtöltve egy csupor kecsketúró kíséretében a leengedett kötélre kötve Yetinek felküldeni. Yeti forrásvízen és kecsketúrón fog élni negyven napig, amíg meg nem tisztul. Miután így eligazította őket, levette ruháit. Batyuba kötötte őket és Guszti gondjaira bízva anyaszült meztelenül felmászott a fa tetején álló treplire'. Aztán már csak a tyúklétra elvétele volt soron. Miután elvitték, már semmi összeköttetése nem volt a földi világgal. A férfiak megfordultak és búcsú nélkül lebotorkáltak a dombról.
Yeti magára maradt gondolataival és az úrral. Várta a megvilágosodást. Ott is maradt volna az idők végezetéig, ha a sors nem szól közbe. Mert a sors nagy kártyajátékos. Úgy keveri a lapokat, hogy még a legnagyobb hamiskártyáson, sőt a Rodolfón is túl tesz.
