Kurtafa - 2

5.
A viszontlátásra nem kellett soká várni. Három héten belül elkelt a lakás. A vevő Benő számlájára átutalta a vételárat és máris ott állt a panelmonstrum kapujában a ponyvás teherautó, melyre felpakolták a betyárbútort és örökre búcsút intettek Ózdnak.
Ebédidőben fordultak rá a bekötőútra. A hatalmas teherautó motorzúgására pemete felkapta a fejét. Fülét hegyezve, figyelni kezdett, majd farkával a kövezeten dobolva adta tudtára Gusztinak, hogy meggyüttek', a gyüttmentek! A teherautó a 12-es ház előtt lelassított és a kapuhoz tolatott. A sofőr kiugrott a vezetőfülkéből és kioldozva a hátsó ponyvát, feldobta a teherautó tetejére. Ezáltal szabaddá vált a teherautó belsejébe az út. A végfalat kikattintva a bilincsből lehajtotta és máris készen állott a rakodásra.
Mire Panka és Benő kikecmergett a fülkéből máris ott álltak az Imrék és fogták-vitték a sofőr által leadogatott bútordarabokat. Benő is beállt közéjük és Imivel megfogták a dolog nehezebb végét: lecepelték' a szekrénysort, és a franciaágyat. Mikor már minden lenn volt a platóról és a gangon sorakozva vártak sorukra, hogy egyenként a helyükre kerüljenek, Benő kifizette a fuvart és a sofőr a volán mögé pattanva gázt adott. Úgy eltűnt erről az eldugott kies helyről, mint a kámfor.
Végszóra átjött Árminbácsi és az üzenettel.
– a Kató üzeni, hogy asztalhoz! Gyerünk szaporán, mert kihűl derceleves'!
Mit volt mit tenni, Benőék és a két Imre átvonultak a szemközti házba, ahol már a hatalmas kecskelábú asztalon várta őket a gőzölgő gulyásleves. Imrebácsi megszegte a frissen sült kenyeret. Megszegte, de hogy? Jó keresztény, magyar szokás szerint a kés hátával keresztet rajzolt a kenyér aljára. Mert bizony isten áldását kell kérni minden falatra, amit a szánkba veszünk! De, legjobban ez a kenyérre igaz.
Katinéni felszeletelte a kenyeret és tálcára helyezte őket. Ármin pedig a Pálinkásbutykos vallatásához kezdett. Mindenkinek kitöltött egy-egy kupicával.
– Isten áldásával! Le, le, le fenékig! Éljenek az új telepesek! Isten hozott minálunk! –mondta a tószt és koccintásra emelte a poharát. Még azért megjegyezte, amint kiitták a méregerős pálinkát.
– Ez a pálinka fán termett! Ehun vannak, la’ ott hátul, azok a szilvafák a ludasak, hogy ezzel a tüzes vízzel most megvethetjük az ágyát az ebédnek. Akkor hát: jó étvágyat mindenkinek–fejezet be és belemerítette a szedőkanalat a levesestálba. Mert bizony faluhelyen még mindig dívik az a szokás, hogy elsőnek a ház ura meg, aztán tovább adja a merőkanalat a vendégeknek és a legvégén, ami marad, az a gazdasszonyé.
Katinéni a kecskelábú asztal végéhez kuporodott a hokedlira, hogy amint befejezik az első fogást, máris hozza a gőzölgő vastagmetéltet, a csupor tejfölt és a friss kecsketúrót. Merthogy igazi túrós csusza volt a második fogás tepertővel. Amint elpusztították a második és egyben utolsó fogást is Katinéni leszedte a mosatlant és tálcát hozott be. Árminbácsi bement a kamrába és egy nagy kancsó opálosan csillogó rabvallatót helyezett az asztalra. Onnan kapta ezt a kitüntető nevet, hogy olyan savanyúak a zalai szőllők, hogy, állítólag ha ezzel itatják a rabokat, még azt is bevallják, amit nem követtek el. Nem titok, itt van a nova szöllő hazája. Ezt már csak az Imréék golyhóija ibereli, ami jófajta kukoricából készül. Az viszont igencsak fej beverős egy készítmény. A bukéját, a cukorfokot biztosító vaddohány méz és az ízesítésül belekevert bodzavirág adja. Kenterbe veri a világ összes muskotályát.. Az asszonyoknak Katinéni bodzaszörpöt prezentált, ami vaddohányméz szirupba elrakott friss bodzavirág kivonatából készült. Mindig június elején gyűjti be a hozzávalót. Ilyenkor Imre ád egy húszliteres vaddohány mézet. Katinéni bekeveri a frissen szedett bodzavirágot és elteszi érni.
Mikor három hét múlva, aranysárgává válik a szirup, akkor mázas szilkékbe önti és elfelezi Imréékkel. Imre ezzel ízesíti a golyhóit. Ő pedig szörpként használja fel.
Ebéd után nekiálltak a bútorok helyre rakásának. Panka vezényletével sitt-sutty a helyére kerültek a bútorok, és máris jöhetett a feketeleves. A hazatérő Irma egy termoszban a frissen lefőzött feketével kocogott át, hogy ő is kivegye a részét a munkálatokból. A három asszony megszemlélte a hirtelen bebútorozott szobát, majd a férfiakkal közösen elkészítették a menetrendet.
Először a Tisztaszobát kell kitatarozni. A plafont tartó gerendákat átmázoltatni Gusztival. Az ajtókat, ablakokat szintén lefestetni. A pallót felgyalulni és lelakkozni. Katinéni magára vállalta a meszelést. Míg a Tisztaszobával munkálkodnak, az alatt Benő, beszerzi a városban a búvárszivattyút, a hidrofort és a jó vizű kútból felszívatva ellátja vele a lakást. Ne kelljen rocskával behordani mosakodáshoz, főzéshez a vizet. Így már lehet komfortosítani. Megvásárolja a mosogató pultot és felszereli a konyhát.
Csak ezekután kezdenek hozzá Imivel a fürdőszoba kialakításához. A három szobából egyet kialakítanak fürdőszobának, mellette elrekesztve egy WC-ét készítenek, ha összkomfort, akkor már legyen benn a WC is, ne kelljen hátra a budira kiszaladgálni, ha kis vagy nagydóga van az embernek. A fürdőszoba helység kialakítása után már egy vízszerelőt kerítenek, majd aki a Szanitereket beköti. Elvégzi a hidrofor beüzemelését és kialakítja a szenyviz elvezetést. Addigra Benő szerez egy markolót és kiásatja a hatalmas, szivárogtató derítő munkagödrét.
Mindent el lehet készíttetni, szépen sorjában. Pénz van, amennyi szükséges. Mesterembereket is lehet fogadni a főbb szakmunkák elvégzésére. A legvégén új cserepek kerülnek a tetőre és a kéményt is, átrakatják. Miután végeztek a hurcolkodással Irmához mentek át rántott gomba vacsorára. A gombát Imréék szedték az erdőben. A legfinomabb fenyőgombából készült az ízletes rántott gomba tartárral.
A vacsora végeztével az asszonyok átvonultak a szobába, míg a férfiak kvaterkázni kezdtek a jóféle golyhóival és szilva pájinkával'. A végén olyan kedvük kerekedett, hogy eljárták a Tápéi Darudöbögőst, aztán összekapaszkodva a guggolóst és befejezésül szemeiket a plafonra meresztve torkukszakadtából belebőgték a nagyvilágba, hogy aszongya: „szomorú disznószar, de megrepedeztél…” Aztán elbúcsúztak és mindenki ment a saját házába kipihenni a nap fáradalmait.
6.
Teljes gőzerővel folyt az újjáépítés. A kőmívessel Benő kivetett egy közfalat és a hatalmas konyhát egybenyitotta a mellette lévő hálószobával. Így egy amerikai konyha jött létre, ami szalonként, étkező és főzőtérként is funkcionált. A tisztaszobából hálószobát képeztek ki, míg a magtárból egy gyerekszobát alakítottak ki. A hatalmas kamrát megtartották. Viszont a nyári konyhaként funkcionáló toldalék épületrészt fürdőszobává, WC-vé és mosóhelységé alakították.
A ház külső formáját megtartották. A gyönyörűen, ívesen kiképzett ámbitust kitatarozták, és kerti bútorokkal bebútorozták. A felfogadott vízvezeték szerelővel padlófűtést szereltettek be.
Feszített ütemben folyt a tatarozás. Amilyen ütemben előrehaladtak a munkálatokkal, olyan ütemben apadt benő folyószámlája. Mindenképpen húsvétra készen akart lenni, hogy már a kiglancolt, vadiúj környezetben fogadhassák a locsolkodókat. Amint így serénykednek egyszerre honnan, honnan nem, előbukkant a semmiből egy csudabogár és ő is részt kért a falu felélesztéséből.
A langymeleg áprilisi napsütésben egy torzonborz, csavargóra hajazó fura alak közeledik a Kurtafai leágazáshoz az országúton. Szódavíz vastagságú üvegekkel ellátott nyolcdioptriás fekete keretes szemüvege úgy ül horgas orrán, mint az UHU bagoly szemekörüli karikái. Nagy, lobogó, nyíratlan bozontos fekete üstöke lobog a szélben. Hátán hatalmas hátizsák. Hosszú inas, gúnár nyakán úgy forog zanza feje, mintha Búbosvöcsök közeledne. Hosszú lábain legalább két számmal nagyobb, otromba bakancs díszeleg zokninélküli mezítlábain.
Nadrágszára térdig felgyűrve, melyből kilátszanak vékony, szőrös, celőkére emlékeztető lábai. A bakancsok orrán jókora lyuk van vágva. Vagy azért hogy szellőzzenek bütykös, vörös lábujjai, vagy más célból. Ez még rejtély. Kezeiben furulya, melyet vastag ajkai közé véve vidáman fújja rajta a Rákóczi indulót. A falutáblánál megáll. Megrökönyödve hátrahőköl és megszólal.
– Úgylátszik megérkeztünk! Hm, ez a falu eladó.–böngészi előrehajolva a táblát.– Ha nem is veszem meg pénzen, de szemmel igen! Ez az, amit éppen keresek. Ez lesz a nekem való hely! Ámulatából éles, kerregő biciklicsengő hangja riasztja fel. Irma közeledik munkából hazafelé. Lefékez, és megáll a csudabogár mellett. A kerregéstől megriadva hirtelen hátrafordul, mint egy megriadt vad és Irma arcába mered. Irma hátrahőkölve tőle, levegő után kapkod, majd első meglepetéséből magához térve megszólítja.
– Agyonazisten!
– Neked is egy zsákkal! – dürrögi' elvigyorogva az ismeretlen.
– Hát maga hol jár ere, ahol a madár sem jár?
– Én, csak úgy jövök, megyek, hun itt vagyok, hun ott vagyok, mint a hunok… most éppen itten vagyok, ha megengedi kisnaccsád, alázatos tiszteletem: Yeti vagyok.–hajol meg komikusan Irma előtt. Irmát a nevetés kerülgeti. Úgy méregeti, mint egy púpos egeret. A csodálkozástól magához térve, még egyszer rákérdez.
– Mi járatban?
– Egy olyan falut keresek, amelyik a kihalás szélén van.
– Akkor egy tapodtat, se menjen tovább jóember. Hazatalált. Mi éppen kihalóban vagyunk. Aztán mire kell magának egy ilyen vegetáló, utolsókat rugó falu?
– Tanulmányozni szeretném. Filozofálgatni, elmélkedni, hogy mitől fogyott el az élet belőle? Aztán meg a feltámasztásán agyalnék, ha megengednék. Lakik itt egyáltalán valaki?
– Lakunk, vagy heten, ha jól összeszámolom.
– Mint a gonoszok.–jegyezte meg Yeti és lyukas cipőorraira bámulva, megmozgatta bütykös lábujjait. Irma elképedve figyelte a produkciót. Bujkált benne a kisördög és megkérdezte.
– Mondja, nem túl szellős ez a bakancs?
– Mán’ mé’ lenne az? Legalább nem büdösödik be az ember lába! Nagyon is praktikus.

Így évődtek és elindultak be a faluba. Irma Yeti mellett tolta a kerékpárját. Amint az első házhoz közelítettek Yeti rázendített az Aida bevonulási indulójára. A pletykapadon üldögélő Gusztibácsi a furulyaszóra felkapta a fejét, és meglepetésében akkorát harapott a csutoraszárra odvas tépőfogaival, hogy csakúgy reccsent.
– Az isten!– hörögte tarjagossá vált orcával.
– Beléd is öreg!–rikkantotta vidáman Yeti és leülve melléje, kikapta a szájából a csutorát.
– Így már egész emberformád van öreg! Te vagy itt az egyetlen bennszülött, vagy vannak még páran az ősbölények közül ebben az elátkozott porfészekben?
Az öreg hűdötten nézett hol Yetire hol Irmára, aztán hörögve szóra nyitva lila ajkait Irmához fordulva kinyögte.
– Hát ezt meg hol szedte össze Irmuska, csak nem a vőlegénye tán kelmednek? Mert akkor gratulálok hozzá.
Irma se köpni, se nyelni nem tudott megrökönyödésében, hogy Gusztibácsi ilyesmivel gyanúsítja, majd lányos zavarában elpirulva megszólalt.
– Hova gondol Gusztibácsi, de akár az is lehetne, ha jól belegondolunk, egészen stramm legény és filozófus a lelkem!
– Micsuda? Cicológus'! Ó, hogy az ördög tépkedje ki a szemszőrit! Az ilyenek miatt vannak a sáskajárások, a dögvész, kolera, spanyolnátha…! Távozz tőlünk sátán!–hörögte kifordult szemekkel és hányta magára a kereszteket, mint a falra hányt borsót. Yeti beszólt neki.
– van-e nálad szállás öregapám? Megfizetem!–az öreg hűdötten kaffogta felé.
– Ha arannyal fizetnél, se engednélek bé a házamba, te eleven ördög! Hanem, tudod mit, két házzal odébb, az Imrééknél biztosan befogadnak,. Van már ott úgyis egy ütődött, az Imi. Eggyel több vagy kevesebb, nem számit!
– Akkor sapka kalap, öregapám! Ágyesz bugyesz'!–rikkantotta Yeti és az öreg odvas fogai, közé nyomta annak mohos szájába a széjjelrágott szárú meggyfacsibukot. Az öreg félájultan fordult le a padról, és ha Irma kerékpárjában meg nem kapaszkodik, még tán a nyakát szegi a zuhanástól. De Hála Irma kerékpárjának, az felfogta estében. Irma biccentett fejével Imréék háza felé, és betolta a kerékpárt Guszti kapuján, hogy a verandán kipakolja a bevásárolt ennivalót.
Yeti illendően beköszönt Imréékhez és bebocsátást kért a vándornak. Imréék szó nélkül beengedték. Hiszen oly ritka a vendég errefelé. Leültették, fetasajttal, savanyú borral kínálták.
– Egyen, igyon fiam, ne vigye el az álmunkat!–biztatta Imrebácsi. Yeti elvigyorodott és kibökte.
– Dehogyis akarom én elvinni, inkább hogy őrizni szeretném az álmukat egy időre bátyámuram.
– Szállást keres az úr?
– Szólíts csak Yetinek fater! Téged milyen néven nevezzelek?
– Imre vagyok, és a fiam is az, ez a mamlasz!
– Na, akkor túl vagyunk tárgyalva Imrék, Imréi: megegyeztünk. Itt maradok nálatok, amíg vagy meg nem untok és ki nem dobtok, vagy tovább nem visz a lábam. Menyiért adtok egy cellát nekem az ólban, pitvarban? Akárhol elaszom, csak ne zavarjon semmi és senki!
–a legjobb lenne tán a kecskéknél. Igaz, hogy a Frici, a bakkecske elég büdös is, meg aztán féltékeny is, ha netán gusztusa támadna kelmednek' valamelyik nőstényre, és meghágná. Na, ezt nem ajánlom! Viszont, ha elvállalja a reggeli fejést, akkor ingyen koszton lehet nálunk. Felébred hajnalban, nekiáll a Gizinek, meg a Mancinak, a többieknek! Kifeji a csecsüket, aztán kicsapja őket a mezőre. Jár egyet a harmatos fűben, amíg kitereli őket a legelőre. Addig is, gyönyörködik a napkeltében!
– Nemmondom ez nekem tökéletesen megfelelne, de kellene egy csendes zug, ahol meditálhatok naponta egy-egy órát.
–Megoldjuk azt is. Ott a budi. Reggel beviszi magával a Népszabadságot, aztán nekiáll olvasni. Mire elolvassa azt a sok badarságot, ami benne van, már könnyíthet is magán. Aztán ráér megemészteni a sok zagyvaságot. A végén kitörölheti a seggit vele!
– Jó, ez nekem ideális lesz, de aztán nehogy magukra jöjjön az aprófosás, mert nem állok jót magamért, ha megzavarnak meditálás közben!
– Akkor a kvártély az havonta nyócezer' lenne. Megfelel ez magának? Ahogy elnézem elég ágrólszakadtnak, látszik. Egyáltalán van magának pénze? –méregette Yetit Imrebácsi mint tyúk a piros kukoricát. Yeti elővette a bankkártyáját, elhúzta az öreg orra előtt.
– Ezt, szagold ki tata, mennyi van ezen?
– Szagulja' ki a Radai rosseb a seggit magának! Hun ebbe a bukszában a pénz?
– A bankban öregem. Bemegyek, azt, annyit veszek ki, hogy betakarhatom vele magamat tetőtől talpig.
– Tán még egy szakajtóval is tunna' szerezni?–vetette közbe az eddig kukaként hallgató Imre.
– Még kettővel is!-vágta ki az adut Yeti.
– Hát akkor igyunk a medvebőrire! Isten-isten!
Koccintottak, ittak. Aztán megint koccintottak, megint ittak. Előkerült a szárazkolbász, a sódar, vereshagyma, és az Irma által éppen meghozott friss kenyér. Irmát ott marasztalták egy kisidőre. Beszélgettek erről, arról. Irma nekiszegezte a kérdést Yetinek.
– Megegyeztek?
– Meg. Havi nyolcezerért koszt, kvártély.
– Melyik szobát kapta, a tisztaszobát adták ki neki remélem?
– Hááát-húzta el a száját Imrebácsi, de akármennyire is röstellte csak meg kellett mondani az igazat Irmának. Előtte nem lehetett titok. Irma beleborzongott a hallottakba és elhűlve meredt Imréékre.
– Mi, hogy a kecskeólba teszik a vendéget? Meg vannak maguk hibbanva! Ha ennek elmegy a híre, hogy Kurtafán a vendéget a kecskeólba helyezik el, az egész világ rajtunk fog röhögni!
– De, hiszen az úr ragaszkodott hozzá, hogy együtt hálhasson a Gizivel, meg a Macival…
– Imrebácsi, ez rossz vicc! Nem hiszem el!
– Pedig igaz Irmuska, ha szólíthatom kegyedet becses keresztnevén, és nem veszi tolakodásnak!–jegyezte meg csak úgy félre Yeti. Irma hűdötten nézett rá.
–Hát azt mindjárt láttam, hogy egy csudabogárral van dolgom, de hogy ennyire leadni! És mi lesz, ha a Frici féltékeny lesz magára, felökleli…?
– Állok elébe, megvívunk a nőstényekért, csak azt nem szeretném, ha meghágna! Arra kényes vagyok, nem akárkinek tartom oda az arany seggemet!
– Yeti úr, most kicsit bepityókáztak, egyenek, nehogy megártson! Aztán ha reggelre kialussza magát, akkor szépen megmosakodik, kiborotválkozik, és ünneplőbe öltözve átmegyünk Kókányfára a misére. Elvégre húsvét vasárnapja lesz, vagy mi a szösz.
– Hát ez kicsit nehéz lesz kisnaccsád.
– Mi az akadálya a lelki megtisztulásnak, az úr ostyájának a bevételének, a szent gyónásnak?
– Nem sok. Csupán csak a ruhám, ami rajtam van, a cipőm lyukas, sőt egy lyukas zoknim sincs. Tíz éve nem használok zoknit. Az ünneplőt meg felejtsük el! És semmi ingerenciám a pap sületlenségeit hallgatni, mert még beszólnék neki. Maguk mehetnek a nyájba, gyónni, áldozni, én meg majd elleszek a kecskékkel. Megfejem őket, aztán kimegyünk a legelőre…
– Maga megőrült! Ne igyon többet, ne aggyanak neki! Nem látják, hogy teljesen elment a józan esze! Imrebácsi, gondolkodjanak, az úr nem fogja megbocsátani maguknak, ha úgy lerészegítik ezt a filozófust, hogy a végén ölre mennek a bakkecskével! –fedte meg őket Irma, és nagy aggodalmak között eltávozott.
A férfiak pedig ott folytatták, ahol abbahagyták. Az elfogyasztott kolbász, szalonna, meghozta a szomjukat is. Egyre többször hangzott el a felkiáltás:”szomjas a marha, inni kér!” Addig, addig itatták a marhát, hogy a végén igen jó kedvre kerekedtek. Yeti előkapta a furulyát és szóltak a nóták egymásután. Eljátszotta a Bazsamári libáit, kedvenc nótáját, a Megismerni a kanászt és eljárták a Tápéi Darudöbögőst. Aztán összekapaszkodva, ríva elénekelték a Szomorú diszószar, de megrepedeztél! Című magyar nótát.
A végén Imivel felhúzattak egy rocska hideg kútvizet. A fejükre öntve kissé magukhoz térve, eljárták a guggolóst, majd feltápászkodva a földön fetrengésből bekísérték Yetit a kecskeólba. Rátolták a reteszt, és magára hagyták a kecskékkel. Hogy mi történt az első éjszaka azt fedje jótékony homály!
7.
Benőék nagypénteken fejezték be a ház felújítását. Éppen időben, amikor ugyanis Kurtafára is elérkezett a húsvét. De hogy? Először hajnali fél ötkor megszólalt a falu két ébresztőórát helyettesítő, magnak meghagyott kendermagos kakasa és kukorékolásukkal egymásnak felelgettek. A nap még az ég alján készült felkeni, csak bíborvörös sugarai törtek át a légen. A kakaskukorékolásra Imre bácsi felpattant a konyhában álló hencserről, és csak úgy azonmód, gatyában kiballagott az udvarra.
Felnézett az égre, beleszagolt a levegőbe, és megállapította, hogy ma nem lesz eső. Aztán felhúzott a kútból egy vödör jéghideg vizet és vállig belenyomta, nyakastól, nagy busa fejét. Aztán kihúzva azt az éltető vízből, kissé hátrahajtva fejét megrázta, hogy csak úgy hullottak ősz sörényéről a vízcseppek. Két tenyerébe véve egy jó slukkot nyelt az édeskés kútvízből. Szájában megforgatta, gurgulázott kissé, majd kiköpte, a savanykás, nyúlós, bűzös nyálat, aztán köpött egy hegyeset. Így megtisztulva, elindult megnézni Yetit, él-e, hal-e?
Amint a kecskeól ajtaján elhúzta a reteszt, idilli látvány tárul szemei elé. A szalmán egymás nyakát átölelve békésen szendergett Frici a bakkecske és Yeti. Úgy ölelték egymást, mint a legjobb barátok, vagy bocsánat az eszmetársításért, mint a szerelmesek. Imre bácsi, Imi lépteinek közelgésére kizökkenve révületéből rögtön kurjantott is neki.
–Imikém, he! Gyere ide, mert olyat látol', hogy rögtön eldobod az agyadat! Imre sietve jő, és szájtátva, leesett állal bámulja az idilli látványt. Kisvártatva bámulatából apja hangja zökkenti ki.
– Fel kék ébreszteni az urat! Mosakodni, őtözni' kell, mert a nyócas' misére ott kell lennönk' Kókányfán. Imikém, kisfiam, hozz ide egy rocska jó hideg kútvizet, azt locsoljuk életre őket!
Imre el, majd a hideg vízzel sietve jő és ráloccsantja Yetire. Ettől aztán a bakkecske is és Yeti is életre kell. Felül, kidörgöli szemeiből a csipát és pislogva, mint a rimóci nyúl, majd rájuk bámulva nem akarván hinni a szemének, hogy honnan is jön ez az égi áldás, megkérdi tőlük.
– Mi történt, itt az özönvíz? Vagy kitört a világbéke? Imre bácsi kihajtotta a kecskéket, belépett és grabancánál fogva talpra állította a még mindig kótyagos filozófust. Aztán távolabbról méregetve, tüsszögve elfintorította magát.
– Olyan büdös lett kegyelmed, mint egy kecskebak! Így nem jöhet velünk a misére! Erigy' fiam átall a Fazokasékhoz! Hidd át a Kati nénit. Ki kell mosdatnunk az urat, aztán valami tisztességes ruházatba bujtatni, hogy eljöhessen velünk a misére. Nem égethetjük magunkat.
Kókányfa előtt. Kati néni sietve jő, és azonnal intézkedik. – Imikém, rakjál tüzet a katlan alá. Húzzad teli a rézüstöt vízzel! Aztán hozzátok átall tőlünk a nagy szapuló kádat! Kérjél Ármintól kenyőszappanyt', meg egy kis lúgkövet, és hozzad át a gyökérkefét is! Lesikáljuk ezt a szerencsétlent. Úgy néz ki, mint egy háborús menekült! He, Imre mit gondúsz', az Ármin vőlegényi öltözete jó lenne rá? Körübelül egy magasságúak. Aztán ezelőtt ötven évvel még Áron is soványka volt… Hanyas a lábad gyerekem? –fordult a szemeit dörgölő filozófushoz. Az csak tanácstalanul rázta a fejét.
Látva, hogy nem megy vele semmire megsaccolta és Imréhez fordulva így szólt. – Ollan', negyvenhármas forma lehet a lába, nekie'. Imre asszem', a te vőlegényi cipőd jó lenne rá! – jegyezte meg magaelé beszélve. Imre megjegyezte, hogy az övé ugyan negyvenötös volt annakidején, de legalább kényelmesen elfér benne a filozófus lába. Miközben így tanakodtak megérkezett a szapulókád, megmelegedett a katlanon a víz. Elkezdődhetett a fürösztés.
Lehúzták a remegő és hasztalanul tiltakozó filozófusról a kosztól ragadó gönceit és zutty! Belenyomták a szapulókádba. Kati néni, védőnői gyakorlatának hála, olyan szakszerűen sikálta meg Yetit, hogy mire megtörölgették, megszárogatták már nem is nézett ki olyan cefetül, mint ennek előtte. Közben megjött Ármin bácsi vőlegényi ruhája is. Az ing nyaka kissé bő volt, lötyögött Yeti gúnár nyakán, de azért mégiscsak fehér ing volt, na! A fekete vőlegényi öltöny is lötyögött rajta, mint tehénen a gatya, de legalább emberi formája kezdett kialakulni. Aztán rákerült a három számmal nagyobb fekete lakkcipő és készen is álltak az indulásra.
Hétóra felé elkészültek. Kati néni még meg is beretválta, sőt egy bilit a fejére húzva, körben lenyeste bozontos üstökét is Yetinek. Mégse nézzen már úgy ki, mint egy ágrólszakadt! Ezzel is végezve Kati néni hazament ünneplőbe átöltözni. Ők pedig hárman körbeülték a kecskelábú asztalt és egy-két meszely kerítésszaggató, bundapálinka nyeldeklése' után nekiálltak a früstöknek. Felszelték a cipóba sült csülköt, és friss zöldhagymával elverték az éhüket. A sonkához, tojáshoz csak a mise után volt szabad nyúlniuk. Miután végeztek a reggelivel egy-egy két decis bögre golyhóival, lenyomatták a fel-felböffenő zsíros, füstölt mennyei csülkök maradványait, majd besoroltak a házuk elé ért menetbe. Elindultak a misére.
A mise áhítatával és a pap ostyájával betöltekezve tizenegy óra felé elindultak vissza a faluba. A portára visszaérve kissé kifújták magukat és új erőt gyűjtve elindultak a férfiak megöntözni a falu négy szem asszonyát, lányát, hogy el ne száradjanak, mint a katángkóró. Az első áldozat természetesen Irma volt, hiszen ő ott lakott Imréékkel srévizavé', azaz szembe! Megkopogtatva a néhai posta páncélozott vasajtaját Irma szabad jelzésére beözönlöttek a házba. Elmondták az ilyenkor szokásos Én kis kertészlegény, vagyok, Zöld erdőben jártam, stb. című bárgyú locsolóverseket és elővéve szappanos vízzel töltött kölnisüvegjeiket egyenként Irma megöntözéséhez fogtak.
Utána mindenki megkapta a piros tojását és mentek volna tovább. Mentek is, de Yeti nélkül. Ugyanis Yeti szeme megakadt a számítógépen és lecövekelve mereven bámulta, mivel lábai nem engedelmeskedtek neki leparkolt a karosszékben.
─ Menjenek csak kentek, majd megyek maguk után! - rikkantotta feléjük és Irmához fordulva izgatottan, megkérdezte tőle: – mondjad csak lelkem bülbülmadara, működik is?
─ Már mért ne működne? – válaszolta méregbe gurulva Irma, hogy olyat tételez, fel ez az idepottyant alak róla, ami nem fedi a valóságot. Nem sok ideje maradt a mérgelődésre, mert jött a következő kérdés.
─ Interneted is van? – Mért ne lenne! Minden rendes háznál van Internet! – csattant fel heccelve a filozófust. Az megdöbbenve rikkantotta felé: – rögtön lerakom a hajamat! A világvégén Internet! Mondjad lelkem katarzisa, nem lehetne nekem ezt bérbe venni alkalmanként? Megfizetném ám!
─ Használhatja, amikor csak akarja! Nekem ingyenben van, mert szolgálati.
─ Idefigyelj aranyom! Nem hurcolkodhatnék én át ide tehozzád? Úgyis unom már azt a büdös kecske ólat! Ha idevennél, akkor éjjel-nappal a Neten lógnék, írnám a tanulmányomat az UNESCO-nak. Három évem van rá, hogy megírjam a tanulmányomat a kihalóban lévő falvakról. Ki kell bogoznom, hogy mi az oka a faluelhagyásoknak. És természetesen egy ellenpéldával is kell, szolgálja, a kihalt falvak betelepítési lehetőségeiről, újjáélesztésének módszeréről.
– Aztán fizetnek ezért valamit?
─ Majd elfelejtettem mondani, hogy 18.000. Eurót tettek a számlámra. Ebből kell finanszíroznom a megélhetésemet, utazásaimat, a tényfeltárás költségeit…
– Azt mondja meg nekem, ha maga ilyen bő lére van eresztve mért, néz úgy ki, mint egy menhelyes, csavargó, egy toprongy?
– Nézd ez életfilozófia kérdése. Majd beszélünk erről egyszer bővebben, de ne rontsuk el az ünnepet ilyen földhözragadt dolgok emlegetésével. Szóval mikor költözhetek?
– Azt nem! Hogy gondolja, még szájára venne a falu, hogy egy tisztességes szűz, öreg leány, idegen férfival hál egy fedél alatt! Még pletyka kerekedne belőle! Szó sem lehet róla! Maradjon csak az Imrééknél, de egyet megígérek magának. Ha nappal akarja a gépet használni, csak kérje el a kulcsot a Benőéktől! Benőnek is korlátlan használatot adtam. Magának is dukál. Osszák el egymás közt, ki, mikor használja. Aztán, ha esténként rájön magára, a dolgozhatnék, nem bánom, engemet nem zavar. Legalább látja a falu, hogy férfi van a háznál. De egyet kikötök, nem közelíthet felém tisztességtelen szándékkal! A szüzességemet a jövendőbelimnek tartogatom! Tudom, hogy nehéz lesz megállnia! Ismerem én a maguk fajtáját jól: mind egyet akarnak, csak azt! Meghágni bennünket, mint egy nősténykecskét, aztán odébbállnak! Egy lyukra játszanak, de abból maga nem eszik!
– Idefigyeljen kisnaccsád'! A felől biztosíthatom, hogy nem török a bájaira. Nem reagálok a nőkre!
– Az, jó! Ezek szerint, ha jól veszem ki a szavaiból, akkor maga buzi? – Köcsög vagyok a javából kisasszony! Minek is tagadnám. Az éjjel tisztességesen meghágott a Frici! Beszegte a fülemet az istenadta, nagy böszme jószága! Ezzel el leszek egy darabig…
– Szent egek, maga szodomita!
– Töredelmesen bevallom gyerekkoromban még a tyúkokat, húzogattam a bíborfuruglámra', de ahogy idősödtem a merevedésem már alább hagyott. Így beérem már azzal is, ha megköcsögölnek, de ez köztünk maradjon kisasszony! Tehát tőlem nem kell tartania. Inkább szeretek maszturbálni, ha teli a herém. Könnyítek magamon. Rámeditálok valami kellemes dologra, aztán rárántok.
– Például?
– Mindegy! Rágondolok egy nagy tányér, túrós dödöllére, vagy pacalpörköltre, nekem az is elég! Vagy meglátok egy keresztes pókot a falon, már be is izgultam. Ezerrel száguld a libidóm! De, mondok én magának valamit kisasszony: tudja mitől nő meg isten igazából a tesztoszteron szintem?
– Ki vele, ne borzolja az idegeimet!
– Nem hiszi el, de a büdös zoknik szagolgatása van rám stimuláló hatással. Főleg, ha facsarni lehet belőlük a tejsavval átitatott szennylét.
– Eszméletlen! Rögtön hanyatt vágom magamat! Magának aztán jól kificamodott az ízlése! Most már értem miért nem hord zoknit! Maga kis mazochista. Így bünteti magát, ezzel, hogy megvonja a kéjforrását. Mondja, nem fakír kegyelmed?
– Nem, annyira nem vagyok stupid!
– A zoknit mosni kell! És én nem szeretek mosni. Habár, amikor néha lehúzom magamról a gönceimet és a kosztól olyan kemény a nadrág, hogy megáll a szárain, akkor beáztatom a patakban, jól kisulykolom egy farönkkel, megcsapkodom, megszárítom és egy darabig megint nem, kerül le rólam. – Irma nagy szemeket meresztve levegő után kapkodva megszólalt.
– Maga aztán nagy kópé! Valódi mókamester… díjazom a hülyeségeit! Hitte is, nem is a filozófus beszédét. Majd vállat rándított és napirendre tért fölötte. Ha ilyen a gusztusa, hát ilyen.  Egyikünk ilyen, a másikunk olyan. Nem lehet mindenki egyforma. Az ujjaink sem egyformák, mégse vagdossuk őket méretre, nem igaz? Gondolta magában és így fordult Yetihez.
– Maga tetszik nekem. Szívesen elbeszélgetek majd magával a világ dolgairól, eszmét fogunk cserélgetni egymással. Ilyen okos, sokoldalú embertől csak tanulhat az ember. Most aztán menjen, locsolja meg sorban a falu asszonyait, mert ha elszáradnak, akkor nem bocsátják meg magának! Aztán elvárom ebédre, ha végiglocsolta őket.– mondta Irma és kezébe nyomva egy piros tojást, kitessékelte a habókos filozófust az ajtón.
8.
A húsvét másnapja, húshagyó kedd a konyhaasztal köré hajolva nagy tanakodásban találta Fazokaséknál a három nőszemélyt: Irmát, Kati nénit és Pankát. Gyorsan el kellett dönteniük, hogy mi legye a stratégia. Ugyanis Kurtafán ősidőkre visszavezethetően az a szokás ilyenkor, hogy a húsvét második napján, kedden a nők mennek locsolni. Úgy gondolták, hogy a zománcos vedreket még Fazokaséknál teletöltik jéghideg vízzel. Aztán hátulról, a kert felől besettenkednek, hogy észre ne vegyék őket a férfiak és zutty! Máris a nyakukba zúdítják a vizet.
Ami azt illeti, nem nagyon kellett settenkedniük, mert a locsolkodás alkalmával is alaposan a pohár fenekére néző férfiak, este még igencsak ráfejeltek a lófingatónak becézett bundapálinkával és a kukoricaborral, a golyhóival betöltekezve. Úgy bőgtek, mint a svábhegyi beteg szamár, amikor a végén rekedtre gajdolva magukat még elénekelték a „Kék nefelejcs „ című műdalt. Aztán Yeti, furulyával ajkai között egy édesbús csasztuskára rázendítve egymás vállába kapaszkodva bevonultak a kecskeólba szerenádot adni a két nősténykecskének. Elvégre nők, sőt többszörös kecskeanyák ők is vagy mi a szösz?
Amint beértek, rázendítettek, és veszettül járni kezdték a kecsketáncot. Rekedten gajdolják', hogy… a kecskének nagy szakálla van, anyósomnak, nagy pofája van. Rusnya állat mind a kettő, verje meg a jeges eső! Aztán filmszakadás. Beájultak az ólba a kecskék közé. A reggel és az asszonyhad ott találja őket egymással és a kecskékkel összegabalyodva, részeg kómába
ájulva , a kecske ól alomszalmájában fetrengve.
A három nő egymás szavába vágva azon tanakodott, hogy hogyan kellene a férfinépet becserkészni és jól a nyakuk közé, zúdítani a kerekes kútból felhúzott jéghideg vizet.
─ Ezek az isten barmai ott horkolnak mindahányan a kecskék között, mindnek elment a maradék józan esze is - Mormogta tréfásan Kati néni.
– Ugyan már Kati néni! - Szólalt meg Panka, jó emberek ezek, egyszer van húsvét, istenem eláztak egy kicsit. Nem kell ezen megrökönyödni! Hagy érezzék egyszer férfinak magukat!
– No, majd most, úgy isten igazából el fognak ázni annyi szent, én mondom! - Azzal kimentek a kúthoz a vödrökért, mindegyiket megtöltötték friss vízzel és elkezdtek settenkedni az ól bejárata felé.
Irma óvatosan, csendben kinyitotta az ólajtót. Beálltak mind a hárman az ajtónyílásba, kacsintottak egyet, aztán zutty! Egyszerre lódították meg az edényeket, elárasztva a korhely bandát a kecskékkel együtt. A férfiak azt sem tudták hol vannak hirtelenjében. Úgy pattantak fel, mint akiket bolha csípett meg. A szalmában szerteszéjjel piros tojások hevertek, melyet
Ijedtükben össze-vissza tapostak. Kati néni kérdi tőlük: - Mi az, tán azért bújtatok a szalmába a kecskék mellé, hogy a tojásokat kikeltsétek reggelre, he? A „lányok” könnyes szemekkel kacagtak, ahogy a férfiak egymás után szaladtak vacogva, ki- ki a saját portája felé véve az irányt. Yeti tanácstalanul tekingetve téblábolt egyetlen szedett - vedett ruhájában, mely most csurom vizesen tapadt a testéhez. Most aztán tényleg nem tud mit felvenni helyette.
Irmácska még mindig kuncogva kérdezi – és mit kapnak a lányok a locsolásért? – Yeti kapott
az alkalmon, derékon kapta a lányt és szájon csókolta.
– Tessék, ez jár a locsolkodó lányoknak! A lány a bugyijáig elpirult mérgében, hogy merte őt megcsókolni ez a hímnemű lény, mikor nem régen vallotta be saját maga, hogy csak a saját nemét kedveli. Ugyanakkor derengeni kezdett benne, hogy a férfi csak ugratta őt. Meg aztán nem is hitte ő sem komolyan, amit habratyolva' összehordott, hiszen állandóan vigyorog, mint a pocok a palacsintára. Túl jutva az első riadalmán már másképpen gondolt arra az ominózus csókra.
– Úristen megcsókolt egy férfi. Ettől aztán hirtelen úgy elöntötte a meleg hullám, hogy fülig belepirult. Majd hirtelen vezérelt gondolatmenettel, így szólt Yetihez: – Jöjjön be hozzám, tisztálkodjon meg, vegye le ezt a vizes göncöt, mely bűzlik a kecskéktől. Találunk magának valami ruhát szegény édesapám ruháiból, ha csak azóta a molyok nem rágták még széjjel őket!
– Ily módon lett megint kikupálva a hajléktalan filozófus. Ezek a ruhák már nem lötyögtek rajta, sőt egészen elfogadható emberré vált Irmácska szemében. Mivel aznapra a szomszédban gyűltek össze Kati néniéknél mindannyian, hogy együtt költsék el a húsvét utáni ünnepi ebédet, szépen elindultak a házuk felé kettesben. A szélesre kitárt ajtóban Ármin bácsi fogadta őket.
─ Tyű az áldóját, ide nézzetek! Rögtön lerakom a hajamat! – szólt a be a szobába, az asztal körül ülő vendégseregnek. Nézzétek csak milyen szép ifjú pár érkezett hozzánk!
– Gyertek csak fiatalok, gyertek, foglaljatok helyet! Kati nénétek, mindjárt tálalni fog. Addig ágyazzunk meg egy jó kis kupicával a finom étkeknek. Azzal legurították a szilvapálinkát. A nagy, mamlasz Imrus gyerek meg féltékenyen, amúgy, suttyomban leste Irmuskát, hogy az új jövevény mellett mosolyog az asztalnál. Úgy nézett ki, hogy elhappolták szívszerelmét az orra elől. Még hozzá egy jött ment idegen! Ő volt az egyetlen, aki a társaságban szomorkodott. A többiek mind jó kedvűen beszélgettek, míg Kati néni meg nem jelent az első fogással, a fenséges, másnaposságot gyógyító hagyma levessel. Csendben, jóízűen kanalazták a levest.
Irma és Yeti egyre sűrűbben pillogott egymásra.
– Milyen okos és világlátott ez az ember - gondolta Irma. Mindig valami érdekeset mesél, kiszínezve, és jó adag humorral feltupírozva előadását. A férfi is felfigyelt a lányra, hogy milyen csinos teremtés és milyen jó lelkű, jó beszélgető partner. Egy kibontakozó, bimbózó szerelmi románc vibrált a levegőben.
Pankát izgatta a hagymaleves készítésének titka, és meg is kérdezte Kati nénit, mondaná már el, hogyan lehet ezt a mennyei gyógylevest elkészíteni? Kati néni szívesen elárulta a nagy titkot. Panka papírt, ceruzát ragadott és azon melegében menten írni kezdte a receptet.
– Ezt el fogom készíteni, ha megtartjuk, majd a lakásszentelőt! Biztosan jót tesz majd a másnapos gyomroknak! – lelkendezett. Viszont az Imre bácsi rögtön überelte.
– Nem akarom én a Kati főztit itten degradálni, de minek ezzel a korhelylevessel annyit veszkelődni', mikor itt a zsendice? Lehúzok egy ampával, a maradékban meg megmosakodik az ember ugyi, és már le is mosta magáról a gyalázatot! Nemigaz fiam? –sandított Imire.
– Ne, rontsd a bótomat' Imre! – vágta barátságosan hátba Kati néni! Majd így okította a másnapos férfiakat.
– Idefigyeljetek, he, ti világ csudái! Tudjátok ti, hogy a cibereleves mennyi vitamint tartalmaz? Az ám az igazi korhelyleves! De mit magyarázok én, itten ezeknek a megátalkodottaknak? Falra hányt borsó az egész. Isznak, mint a kefekötő, aztán másnap olyan fancsali képeket vágnak, mint aki sündisznót nyelt, vagy nem jutott neki krumplifőd.
Yeti ezt már nem bírta szó nélkül megállni és kóstolgatni kezdte Kati nénit:
– Katinéni, tudja-e hogyan találta fel Jenner a himlőoltást? Merthogy ő találta fel az egyszer biztos.
─ Már mért ne, tudnám? Tanultuk a bábaképzőben. Felfigyelt arra, hogy a fejőlányok sosem kapják el a himlőt. Megfigyelte, hogy reggelente a tehén vizeletében mosdanak, ettől olyan gyönyörű rózsás az arcuk. Elkezdett agyalni és a következőkre jutott: a tehén vizeletében legyengített himlővírusok vannak. A lányok immunrendszere kialakítja a himlővírus elleni védekezést a szervezetükben, és immúnissá válnak a járvánnyal szemben. És elkezdte a legyengített himlővírusokkal beoltani az önként jelenezőket. Mikor kitört a járvány, az emberek úgy hullottak, mint ősszel a legyek, az ő páciensei meg éltek, mint Marci a Hevesen!
Yeti, se köpni, se nyelni nem tudott a megdöbbenéstől. Igencsak elámult a Kati néni tudományán. Rögvest elkezdett neki forogni az esze kereke és máris, filozofálgatni kezdett.
– Emberek, figyuzzatok' ide, most egy nagy feltalálás tanúi lesztek! Rájöttem, hogy ha az ember a bakkecske vizeletét issza pálinka helyett, akkor megnő a libidója tőle! Olyan kanossá válik, mint a Herkules, aki egy egész háremet tett egyszerre magáévá! Na, Kati néném erre varrjon kend gombot, ha tud! – mondta és kaján vigyorral várta a replikát. Panka azonnal újdonsült barátnéja segítségére sietett. Így vágott vissza.
–Yeti, én mást mondok. Tudod-e, hogy a Homeopátiában azt tanítják, hogy ha az ember minden reggel iszik egy ampával a saját vizeletéből, akkor soha nem kapja el a náthát?
– Jó, jó, ismerjük, az elvet: kutyaharapást szőrivel! Kis adagokban milliószoros hígításban kell a mérget magunkba szívni, és akkor kialakul az immunitás. Nem kell ehhez biliszám vedelni a húgyunkat!
Erre már az eddig hallgatagon pipázgató Guszti is felkapta a fejét. A csutora szárára izgalmában úgy ráharapott, hogy csakúgy reccsent. Aztán megerősítve az önbizalmát egy kupica lófingatóval, merthogy az Árminék szilvapálinkáját egymásközött csak így becézték megrázva magát közbevetést tett.
– Aszongyátok',hogy kutyaharapást a szőrivel? Ezt már régen feltalálták. Hát, ha előzőnap elkapar az ember, akkor, ha a részeg kómából felébred, hajnalban csak meg kell húznia a pájinkás' butykost, lekísérni egy ampa golyhóival és máris kijózanodik. A magyar ember nem hülye! Tudja nagyon is, hogy mi a jó neki! Még hogy a húgyát igya az ember! Már megbocsásson Pannika, de kimondom, ha már felböffent belőlem, elment kiskegyednek a józan esze! Még megitatná itt velünk a húgyunkat! Ez már mégsem járja!– dohogta.
– Na, láttam én már karón varjút! – vetette közbe csakúgy félvállról Yeti.
– Mire gondúsz' te ördög cimborája? Garabonciás diákja, he! – mormogta gyanakodva Guszti bá'.
– Szégyen, nem szégyen, de kimondom! – jött elő a farbával Yeti – nem emlékszik kegyelmed, amikor úgy elkapartunk a múltkor az asztalosműhelyben, hogy maga a húgyos bilit húzta meg a boroskancsó helyett?
Az öreg hirtelen elhallgatott és komoran maga elé nézve veszettül rágni kezdte a csutorát. Miközben így évődtek, az asszonyok kisettenkedtek, és kisvártatva bevonultak, hogy feltálalják az aranybarmára sült kecske húst, mint egy megkoronázva a lakomát. Ez volt az egésznek a bukéja. Mikor végeztek vele, akkor még kaptak egy-egy tál dödöllét és békés böffenések mellett, ott folytatták, ahol abbahagyták az eszmefuttatást. Yeti nem szállva le Katinénitől ilyképpen cukkolta.
– Kati néni, magának mitől ilyen szép bíbor-lilába játszó az arcbőre? Maholnap veri a hetvenet, és sehol egy ránc, se az arcán, a nyakán, se a karján? Árulja mán el, mit tesz, hogy ilyen bőrbe van még most is? Avagy Ármin bácsinál van a titok kulcsa, naponta ossza tán magának a részt? Kati néni zavarba sem jött ekkora pimaszságtól. Azonnal visszavágott Yetinek.
– Na, idefigyelj te anyaszomorító! Kérdeztél, én válaszolok. Tudd meg hát, és tudja meg az egész világ, hogy mi a titka a szülésznők, bábák, gyönyörű bőrének! Mikor egy újszülöttet a világra segítünk, akkor mielőtt lefürösztenénk, leszedjük a magzatmázat róluk, és azzal kenjük be az arcunkat, nyakunkat, karjainkat. Jól bemasszírozzuk és ennyi. Tíz évet fiatalodik a bőrünk, egy-egy ilyen kenyekedés' által.
Yetinek ettől fennakadtak és kiguvadtak a szemei! Ez még neki is új volt. Se köpni, se nyelni nem tudott a meglepetéstől. Így hápogott.
– Kati néni, ez igaz, vagy csak ugrat?
– Ne keljek fel innen, ha hazudtam neked! Nekem nem szokásom a mellébeszélés.
– Hát, ha ez igaz, akkor nekem egy újabb ötletem támadt. Ezzel aztán be is törhetnénk a világpiacra!
– Ki vele, hagy halljuk!
– Arra gondoltam, hogy az Imréék kecskéi, amikor ellenek, akkor… mi lenne, ha leszedve róluk a magzatmázat, gyógykenőcsöket készítenénk belőle és bőrregeneráló, fiatalító kenőcsként elárasztanánk vele a hiúságukra hiú fehércselédeket?
Erre aztán Kati néni a homlokára csapott, kiserkenő ősz szakállát és bajuszkáját tépkedve így óbégatott izgalmában.
– Mindig gondoltam én, hogy lángész lappang e mögött a kinézet mögött! Tudod, hogy most szeget ütöttél a fejembe? Erre még visszatérünk, ha beindul a kecskefarm! – zárta rövidre a témát és felszolgálta a kecsketúróval, sajttal töltött zsemléket. Ezzel az ebéd véget is ért. A vendégek még egyszer elmondták az asztali áldást, koccintottak a feltámadásra és elbúcsúzva a háziaktól hazamentek.