Életem alakulása 5. rész

RANDI
 
Szokásomhoz híven most is korábban érkeztem a megbeszélt időponttól. Nem szeretek késni, ám korábban sem szeretek érkezni sehova. Így szokott előfordulni, hogy megérkezés után még perceken át várok az autóban vagy mászkálok a helyszín előtt. Most viszont amint kiszálltam megláttam Katát az ablakban ahogy engem fürkész, így azonnal elindultam fel a panelházban az ő lakásához. Rendszerváltás előtti épület volt ez, látszott rajta, hogy megvan a saját maga története. Kata lakásának ajtaja előtt megálltam, majd vettem egy mély lélegzetet, lassan kifújtam és bekopogtam. Az ajtó hamarosan kinyílt és előttem állt Kata. A legelső dolog, ami eszembe jutott az az, hogy gyönyörű. Tudom, hogy elcsépelt, de mást nem igazán lehetne mondani rá. Hiszen vele szemben minden szó giccsesen hangzana. Egyszerre volt elegáns, merész és szemkápráztató. Hozzá képest alul öltözöttnek éreztem magam a megszokott fekete farmer- fekete ing- piros zakó kombómban és a fekete lakkcipőmben.
-Szia. - köszönt miután végignézett rajtam. Viszont az én „sziá”m kicsit erőtlenül hatott az övéhez képest.
-Gyönyörű vagy. - mondtam, miután sikerült megtalálnom a hangomat.
-Köszönöm, te meg elég elegánsan.
-Köszönöm - nevettem el magam. - Akkor megyünk?
-Mehetünk, egy pillanat bezárom az ajtót.
Az utcára érve az autóhoz kísértem, majd kinyitottam neki az anyósülés felőli ajtót, megvártam míg beszáll, majd be is csuktam utána. Megkerültem az ajtót, majd beszálltam a vezető oldali ülésre. Elindítottam az autót és az utasteret halk zene töltötte meg.
-Maradhat a zene?
-Igen, szeretek zenét hallgatni utazás közben.
-Én is. - mosolyogtam rá.
-Nem nagyzolás ez a kocsi egy kicsit?
-De, de én már alapból hátránnyal indulok. Gondoltam egy kicsit lecsíphetek így belőle. Már, ha szereted az ilyen kocsikat.
-Ezeket a gazdag kis farkú férfiak alatt tudom elképzelni, nem pedig egy szoknyapecér fiatalsága teljében lévő lány alatt.
-Nos tudod néhány lányt így is el lehet csábítani. -mosolyogtam rá kacéran. Majd mindketten felnevettünk.
-Miből gondolod, hogy hátrányban vagy bármiért is?
-Ugyan már nem vagyok hülye és te sem, ha már itt tartunk. -mondtam neki kedvesen. Közben szépen folyamatosan haladtunk az úton. – De szeretném, ha ezt a beszélgetést elnapolnánk máskorra. Most inkább szeretnélek megismerni. Hogy kis is vagy te, Kata.
-Rendben, de csak akkor, ha én is megismerhetlek téged Roze. Amúgy hová megyünk?
-Szeretnéd tudni nem igaz? -kérdeztem miközben ráfordultam a városból kivezető egyik főútra. -Tudod az az igazság, ha elmondom neked, hogy most hova megyünk azzal lelőném a meglepetést. Abba pedig mi a jó? -válaszként egy grimaszt kaptam, majd mindketten a lágy dallamokat hallgattuk melyek a rádióból jöttek elő és az utat figyeltük. Szépen lassan megjelentek mellettünk két oldalt a fák, így eltakarva a város fényeit.
-Mond mikor voltál utoljára randizni? -kérdezte hirtelen a tájat figyelve.
-Pár éve. De miért?
-Micsoda? Pár éve? Mi lett a szoknyapecérséggel? -kérdezte meglepetten. -Azért mert általában az emberek egy közeli kávézóba vagy étterembe, esetleg moziba mennek az első randin.
-Nos én nem vagyok átlagos ember, és szerintem te sem vagy. Egyébként mondtam, hogy le akarlak nyűgözni és behozni a lemaradást. Csak egy éjszakás kalandjaim voltak mostanában. De nem hinném, hogy ez befolyásolja a randizási képességeimet. Sőt plusz bájt ad neki.
-Egy kicsit el vagy szállva magadtól nem igaz? -nevette el magát. Egy jóleső érzés kezdett hatalmába keríteni attól, hogy ő itt ült velem a zárt autóban és jól érzi magát.
-Hamarosan megérkezünk. -mondtam neki, azzal letértem a főútról egy kisebb útra, melyet a sötétben nem is lehetett látni. Az eldugott úton haladtunk tovább pár percig majd egy hatalmas tisztásra értünk. A tisztáson egy hosszú épület állt, előtte pedig egy parkoló. Az épület előtt kerestem egy szabad helyet majd leállítottam az autót és lekapcsoltam a világítást.
-Nos, mehetünk? -néztem rá kérdőn, mert ő még mindig az épületet bámulta.
-Igen, de ígérd meg, hogy nem a kivégzésemre hoztál, egy eldugott épületbe. -mondta aggódva.
-Megígérem. -mondtam, majd kiszálltam, és az ő oldalára siettem, hogy kinyithassam neki az ajtót. Kiszállt, majd a kinyújtott kezembe kapaszkodva elindultunk az épület ajtaja felé. Mikor felértünk a lépcsőn kinyitottam neki az ajtót, ő pedig belépet rajta. Bent egy kivilágított előtérben találtuk magunkat. Az előtérben egy fiatalember állt és beléptünk-re egyből felénk indult.
-Á, Isten hozta önöket nálunk, a Vadfogadóban. Elkísérem önöket az asztalukhoz. -azzal mosolyogva elindult előttünk. Az étterem fala világos barnára volt festve és a falon a természet különböző csodáit ábrázoló képek voltak. Az étteremben voltak rajtunk kívül mások is, ám az elrendezése miatt rengeteg privát hely volt. Mi is épp egy ilyen helyre igyekeztünk. Átmentünk az étterem fő részén majd egy ajtón át egy kisebb helyiségbe jutottunk. A helyiség végén a falakat üveg váltotta fel, és előtte egy asztal ácsorgott. Mi pedig egyenesen oda tartottunk. Mikor megérkeztünk a pincér elsietett az étlapokért, így egy kis időre magunkra hagyott minket. Én addig kihúztam Katának a széket majd betoltam alá, mint egy igazi úriember. Jelen esetben úri hölgy. Majd én is leültem.
-Na, hogy tetszik? -kérdeztem és is az ablakon kinti tájat fürkészve.
-Lélegzet elállító. -válaszolta továbbra is elveszve a táj szépségében. Az üvegen túl messze az erdő tornyosult. Előtte egy tiszta vizű patak csordogált és a tisztás tele volt ültetve kisebb bokrokkal és fákkal. Valamint halvány fényű led lámpák világították meg a tájat. Ilyenkor este meseszép volt. Túl sokáig nem csodálhattuk a tájat magunkban, mert a pincér visszatért az étlappal. Majd diszkréten arrébb állt, hogy választani tudjunk a kínálatból.
-Mit eszel? -kérdeztem egy kis várakozás után.
-Nem tudom, mit ajánlasz?
-Nos, én milánói sertésbordát fogok enni, ha ez érdekel.
-Igen érdekel.
-Rendben akkor szeretnénk két milánói sertésbordát, és egy Rozét mellé. -mondtam a pincérnek, aki összeszedve az étlapot el is tűnt.
-Inni akarsz?
-Nem, de te attól még ihatsz. -mosolyogtam rá megnyugtatóan.
-Szóval azt mondtad meg akarsz ismerni. Akkor kérdezz.
-Rendben. Mesélj a gyerekkorodról. -kértem.
-A gyerekkorom érdekel, rendben akkor mesélek arról. Egy boldog családban nőttem fel. Édesapám katonatiszt volt, édesanyám pedig óvónő. Van egy nővérem, két évvel idősebb nálam. Édesapám sajnos nem sokat volt része az életemnek. Irakban hallt meg, tíz éves koromban. Így anya nevelt fel minket, de mindent megtett, amit csak egy egyedül álló anya meg tud tenni a gyermekéért. Tehát egyáltalán nem panaszkodhatom. Sok időt töltöttünk a tesómmal a nagyszüleimnél. Szerettem ott lenni, ők egy kisebb kertes házban laktak. És ez egy panelbe született gyereknek egy teljesen más világ. Imádtam az állatokkal játszani náluk, és a kertben sétálni. Te hol éltél?
-Én falusi gyerek voltam mindig, jobban szeretem a dzsindzsást mint a betondzsungelt. -mosolyogtam rá. -Volt háziállatod?
-Igen egy macskám, egy gyönyörű perzsa. Hatalmas volt, de a szíve is. És neked volt valamilyen háziállatod?
-Igen volt macskám, de volt kutyánk is. Meg persze a falusi élet elengedhetetlen kellékei, a tyúk és a disznó.
Idő közben visszatért a pincér a tányérainkkal és az üveg borral. A vacsora alatt, folytattuk a beszélgetést. Néha én kérdeztem, néha ő tőlem. Igyekeztem még jobban megismerni őt, még több információt megtudni róla. Hogy valójában ki is ő. Aztán végül mindketten a gondolatainkba merültünk. Bár én inkább csak a mozdulatait figyeltem. Jó érzés volt Katát figyelni evés közben. Ő a tájat fürkészte, de időnként visszatért a tekintete rám, és ilyenkor egy huncut fény táncolt a szemében. Gyönyörű volt, nem csak a külseje, hanem a belső lénye is. Márt régóta éreztem, de most ebben a békés, nyugodt időben, melyben mindketten a vacsorát majszolgattuk, elemi erővel csapot meg az érzés, hogy beleszerettem. Nem ez így nem teljesen pontos, menthetetlenül szerelmes voltam belé. Bármit megtettem volna, hogy biztonságban tudjam, még ha ehhez a saját szívemet is kellene összetörnöm. Talán már rég óta nézhettem őt leplezetlenül, mert hirtelen a szemembe nézet és hatalmas mosoly terült el az arcán.
-Tudod megszoktam már, hogy az emberek megnéznek maguknak, de te nem csak megnézel magadnak, hanem konkrétan felfalsz a szemeiddel. -nevetett rám.
-Ne haragudj, elkalandoztak a gondolataim. De igazad van, szeretnék minden egyes részletet megjegyezni belőled már, ha nem bánod?
-Nem egyáltalán nem. Bár szerintem van még időd, hogy megjegyezd a vonásaimat.
-Attól félek, hogy nincs túl sok. -mondtam szomorkásan. -Nem akarok az az idióta lenni, aki kihagyta élete legnagyobb lehetőségét.
-Miből gondolod, hogy nincs több lehetőséged? Az úton is azt mondtad, hogy hátránnyal indulsz. Miféle hátrányra gondolsz? -kérdezte lágyan.
-Nos, úgy látom nem tudtad sokáig kordában tartani a kíváncsiságodat. -kacsintottam rá.- De biztosan most szeretnéd ezt megbeszélni.
-Nem, nem muszáj, most. De akkor szeretném cserébe, hogy mesélj magadról.
-Mit szeretnél hallani?
-Hogy került egy ilyen intelligens és csinos lány egy bárba kidobónak?
-Volt egy lány. -kezdtem.
-Ó, mindig van egy lány. -viccelődött.
Ő vitt a bárba szórakozni, de mégis máshogy alakult az az este. A bárban dolgozó kidobó mással volt elfoglalva, és nem is érdekelte a gazdag kis ficsúr viselkedése. Pedig már elég régóta piszkálta az egyik lányt. Én pedig már nem bírtam tovább tétlenül nézni, így közbeavatkoztam. A főnöknek megtetszett az, amit csináltam, így munkát ajánlott. Akkor éppen nem dolgoztam, így elfogadtam. Azóta ott dolgozom. Ez egy kielégítő válasz volt?
-Igen az. Mi történt a lánnyal, aki odavitt?
-Nemsokára rá szétmentünk.
-Sajnálom.
-Ne tedd. Sokkal jobban jártam nélküle. Egyébként én szakítottam vele.
-Megkérdezhetem, hogy milyen hibát követett el, csak hogy én ne kövessem el ugyanazt.
-Megcsalt egy férfival. - közöltem szárazon.
-Ohh, milyen ostoba.
-Miért is?
-Mert egy normális, épeszű embernek nem jutna eszébe megcsalni téged.
-Biztos vagy ebben?
-Igen, teljes mértékben. Én legalábbis nem tennék ilyet.
-Ezt jó tudni. -mosolyogtam rá. -Szeretnél enni sütit?
-Miért ne. Megfelezünk ketten egyet?
-Hát persze. -nevettem fel majd szóltam a pincérnek, hogy hozzon nekünk egy sütit.
 
¤¤¤
 
A hazafele utat végig beszéltük, szinte mindenféle témába bele kezdtünk. Nagyon jól éreztem magam, azt akartam, hogy ez az éjjel soha nem érjen véget.
 
¤¤¤
 
A motor halkan leállt, ahogy elfordítottam a kulcsot, majd a lámpákat is lekapcsoltam. Így csak az utca lámpája világított be az utastérbe. Csendben ültünk és vártunk. Vártuk, hogy a másik tegyen vagy mondjon valamit, amivel hosszabb lehet ez az este. De már későre járt és ideje volt lefeküdni.
-Kösz..-szinte egyszerre szólaltunk meg. Majd nevettük el magunkat zavarunkban. Jeleztem neki, hogy mondja csak.
-Köszönöm a mai estét, nagyon jól éreztem magam.
-Én is hasonlóképpen.
-Legközelebb én választok programot. -mondta mosolyogva, majd felém hajolt. Megelőztem és megcsókoltam a homlokát. Elhúzódott és rám mosolygott. -Holnap találkozunk.
-Igazából még ma. -javítottam ki a kocsi órájára nézve. Ő csak bosszankodva forgatta a szemeit, majd kiszállt. -Jó éjszakát!
-Jó éjt! -azzal becsukta maga mögött az ajtót és elsietett a lakása irányába. Még megvártam, hogy eltűnjön az ajtó mögött, majd újra életet leheltem az autómba és elindultam hazafelé.