Életem alakulása 8. rész

-Gyerünk, fent az a kéz! -hangzott Attila utasítása. Majd szinte azonnal lendült is az ökle. Nem voltam elég gyors így telibe talált. Szerencsére az ütés nagy részét a fejvédő állta, de így is megtántorodtam tőle. -Azt mondtam, hogy fent a kéz. Mi olyan nehéz benne. -dühöngött Attila.
-Na jó újra. Alap állás! Fent a kéz!
Attila előttem táncolt, én pedig igyekeztem felvenni a ritmusát, vele táncolni a ketrecben. Igyekeztem figyelni minden egyes mozdulatára, kizártam a külvilágot csak rá koncentráltam, ahogy táncoltatja a lábait és az ökleit. Mozdult az ökle én pedig hárítottam, majd ugyanazzal a lendülettel vissza támadtam. Elhajolt, nem találtam, de ő igen, bevitt egy ütést az oldalamba. Hátrébb táncoltam, igyekeztem egy kis távolságot tartani. Belépet én oldalra, majd támadtam. Egy jobb, egy bal aztán vissza. Ő utánam jött, ütött elhajoltam, közelebb léptem, majd egy felütéssel próbálkoztam. Túl lassú voltam, de számítottam rá, így mikor Attila az oldalamat támadta hagytam neki, és másik oldalról bevittem egy ütést. Most ő tántorodott hátra. Kihasználtam a pillanatot és utána léptem. Bal egyenes, jobb felütés, bal horog, gyerünk csak sikerüljön. Talált, Attila elterült a földön. Felállt, levette a fejvédőjét majd a kesztyűit.
-Szép volt, kölyök. Most menj igyál egyet, majd vedd kezelésbe a körtét. -azzal megpaskolta az oldalamat, majd kilépet a ringből és elindult az öltöző irányába. Én is kimásztam, és a falnál álló padhoz sétáltam. Ledobtam a táskám mellé a fejvédőt és ittam egyet a kulacsomból. Majd nekiálltam püfölni a körtének becézett falon lógó labdát. Időközben Attila visszajött egy könyvvel a kezében, a rádióhoz lépet és hangosított az zenén, majd leült olvasni az egyik gimnasztikai labdára. Néhány szám végeztével szólt, hogy váltsak az ugrókötélre, Így hát levettem a kesztyűket és nekiálltam ugrálni. Az elmémet igyekeztem kikapcsolni és nem gondolni semmire, még arra sem, hogy nem gondolok semmire. Így nem tűnt fel, hogy időközben néző is akadt a kis edzésemhez. Attila szólt, hogy pihenhetek és lejjebb halkította a zenét. Elindultam a pad felé, hogy lerakjam a kötelet, mikor megláttam, hogy Kata az ajtóban áll, és engem néz.
-Régóta állsz ott? -kérdeztem kíváncsian, és boldogan rámosolyogtam.
-Nem igazából még csak most jöttem. -válaszolta ő is egy mosoly kíséretében.
-Valójában már tíz perce ott áll és téged néz. -közölte Attila. -Mára végeztünk. -mondta és azzal kiment a teremből.
-Nem kedvel engem? -kérdezte Kata.
-Nála nehéz megmondani. -válaszoltam kedvesen Attila után nézve, majd vállat vontam és ittam egyet.
-Nálad is. -jegyezte meg.
-Ezt most, hogy érted? -értetlenkedtem.
-Úgy, hogy múlthét óta nem láttalak. Sőt igazság szerint a csók óta nem láttalak. Kerülsz engem, vagy mégsem akarsz semmit tőlem? Vagy mi van veled? Ha hívlak nem veszed fel, és nem hívsz vissza.
-Nem, egyáltalán nem kerüllek. Ne haragudj, de sok minden történt, és nem igen van időm mostanság.
-Nincs időd? Ugyan már hiszen most nyomtál végig egy nem tudom hány órás edzést. Ne mond nekem, hogy nincs időd. Mert nekem úgy tűnik, hogy időd az van, mint a tenger, főleg úgy, hogy nem is dolgozol. -mondta dühösen.
-Dolgozom, csak más módon. Nem önszántamból edzek. Sőt valójában már kezdem unni, hogy minden nap itt vagyok a szabadidőmben. A Főnök eltiltott mindentől erre a hétre, még az őrületnek vége nem lesz. -mondtam.
-Eltiltott, még tőlem is? Ne várd, hogy ezt elhiggyem.
-Beszervezett nekem szombat estére egy bokszmeccset, profikkal. Mindenképp meg kell nyernem. És igen, mindentől eltiltott, ami elvonhatja a figyelmemet. Te egy komoly tényező vagy ezek közül. -mosolyogtam rá. -És ne haragudj, vissza kellett volna hívnom, de akkor meg találkozni akartam volna veled, ami meg ugye figyelem elvonás.
-Szóval elvonom a figyelmedet? -kérdezte csábosan majd incselkedve felém lépet. -De ettől még ne hidd, hogy meg van neked bocsátva. -mondta elém érve. A teste még pont nem ért hozzá az enyémhez, erre nagyon figyelt.
-Nem is számítottam rá, mindenképpen kárpótolni foglak valahogyan.
-Miért olyan fontos ez a boksz meccs? -kérdezte kicsit közelebb hajolva, így már szinte éreztem a leheletét, mámorító volt ez a játék, és az őrületbe kergetett.
-Azért mert nagykutyák vesznek rajta részt, és ezen múlik, hogy az oroszok nekünk adják e az, amit szeretnénk.
-Az oroszok? -kérdezte és hátrébb lépet egyet. Nem tetszésemre egy halk morgás hagyta el a számat.
-Igen ők. Ez egy kicsit illegális meccs lesz. Valószínű, hogy sok szabálytalansággal és én nem követhetek el egyet sem, arra nagyon figyelni fognak. -mondtam megadóan.
-Meg fognak ölni. -közölte szárazon. -Hogy mehettél bele ebbe?
-Úgy, hogy nem volt más választásom. Parancsot kaptam rá. És nem fogom hagyni, hogy megöljenek. Még sok tervem van. -kacsintottam rá. Úgy látszik, hogy kár volt, hiszen csak még dühösebb lett.
-Ostoba vagy és gyerekes. Mégis, hogy küldhet téged oda. A múltkor még vigyázni akart rád, most meg a farkasok elé dob. Elment a józan esze. -dühöngött tovább.
-Elég legyen. -szóltam határozottan rá. -Engem szidhatsz nyugodtan, de őt nem. Az nem engedhetem, nem hagyhatom. -néztem rá komolyan.
-Te még őt véded? Mond bármit tegyen is neked ő lesz az első, nem igaz? Ha csettint te ugrasz. Úgy táncolsz ahogy ő fütyül. Nem is értem miért nem vele jössz össze. Sokkal jobban összeilletek. -azzal sarkon fordult és elviharzott. Én pedig leforrázva maradtam ott és néztem utána, mint egy hülye gyerek. Még soha nem állítottak választás elé a munkám és a szerelmem között. Bár tudná mennyi igazság van a szavaiban és hogy ez mennyire fáj nekem. Ha vége a hétvégének felkeresem, addig jobb, ha elkerüljük egymást.
 
¤¤¤
 
A hét további részét szintén edzéssel töltöttem, igyekeztem Katával lefolytatott beszélgetést kizárni az elmémből, bár így is néha sikerült előfurakodnia. Szombat reggel idegesen keltem fel. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd csak ültem a reggeli felett. Nem volt étvágyam, de tudtam, hogy ennem kell, különben nem lesz elég energiám. Evés közben megint azon gondolkodtam, hogy mit vagyok hajlandó megtenni Andreának. Nem vak hittel követem őt, hanem a józan és szerint. Most mégis hagytam neki, hogy ebbe belerángasson. Talán azért, hogyha én megteszem ez neki, akkor ő is bármit megtesz nekem, hogy megvédjem Katát. Bár lehet, hogy Kata már nem kér belőlem. Ez a lehetőség, megint teljesen elszomorított. Eszembe jutott most már többed szer, hogy el kéne mondani neki az igazat. Elmesélni neki, hogy ki is vagyok. Bár ő már így is többet tud rólam, mint én róla.
Merengésemből az ajtócsengő rántott ki. Felkeltem és az ajtóhoz sétáltam, hogy belenézhessek a kukucskába. Az ajtóban Nick és Attila álltak, így kinyitottam az ajtót és beengedtem őket.
-Na mi a helyzet fiúk? -kérdeztem mosolyogva.
-Reggeliztél már? -támadtak le egyből.
-Igen, apa. -válaszoltam a szememet forgatva, majd visszamentem az asztalhoz a tányéromért, hogy elmoshassam. A fiúk utánam jöttek és leültek az asztalhoz, engem figyelve.
-Mindegy mit csinálsz ma, a lényeg, hogy ne hagyd nekik, hogy kikészítsenek. Megértetted? -kérdezte Nick.
-Igen, értem.
-Hosszú meccsek lesznek, nem kell rögtön az elején az összes erődet felhasználni, mozogj, fáraszd ki őket. Majd rá érsz utána végezni velük. -mondta Attila.
-Találkoztatok Katával? -kérdeztem hirtelen, igyekeztem semleges hangnemet megütni. Közben a vizes tányért törölgettem.
-Csütörtök óta nem. -szólalt meg Nick. -Akkor összeveszett a Főnökkel, majd utána nem jött dolgozni. Biztos nem fogják megdicsérgetni.
-Haragszik rám.
-Nem csak rád. -szólalt meg csendesen Attila.
-Andreára?
-Igen, a Főnökre haragszik igazán. Szerintem eddig igyekezet elfelejteni, hogy kivel is van dolga, és most özönvízként érte a felismerés. -értett egyet Nick.
-Nos, néha képesek vagyunk elfelejteni a gyönyörű koralloknál, hogy még mindig a cápákkal úszunk. -jegyezte meg Attila.
-Ez most komoly? -néztünk hitetlenkedve rá Nick-el. -Tényleg nem bírtad ki, hogy nem dobj be valami ilyesmi, hm Coelhot?
Attila csak megingatta fejét és közölte, hogy ideje mennünk. Gyorsan elsiettem a táskámért és már indultunk is lefelé a lakásomból. A parkolóban Nick kocsija várt minket, a fekete Mazda3-as. Nick szeme fénye ez az autó. A fiúk ültek előre, én pedig hátra. Kényelembe helyeztem magam és hallgattam az utasteret betöltő régi pop slágereket. Nick imádta a kilencszázas évek zenéit, mint Frank Sinatra, Nina Simon és Bill Withers.
-Mond csak, kértél már engedélyt a lány apjától, hogy udvarolhass neki? -kérdeztem.
-Tényleg kíváncsi vagy, vagy csak piszkálódsz? -kérdezte a visszapillantón át rám tekintve.
-Tényleg érdekel. -mosolyogtam rá.
-Az anyával és a nagyszülőkkel már találkoztam, és szerintem elnyertem a bizalmukat. Kedvelnek engem. -mosolygott boldogan.
-Értem, és mi a helyzet az apával?
-Nincsenek jóban, úgyhogy őt kihagyom a palettából. Már csak a testvérrel kell beszélnem.
-Valóban? Hadd találjam ki, valami nagyon kemény idősebb fiú tesó?
-Nem, nem talált. Lány tesója van. Fiatalabb nála.
-Akkor meg mi tart vissza? -kérdeztem értetlenül.
-Még nem volt rá alkalmam.
-Értem.
Hamarosan megérkeztünk a helyszínre. Egy nagy, régi sportcsarnok, már most rengetegen voltak a parkolóban. Szerencsére a résztvevőknek külön parkolót biztosítottak. Na meg persze külön öltözött is. Már a felszerelésembe voltam, amikor Andrea, Nick, Dimitri és az ő egyik embere beléptek az öltözőben. Dimitrin nem látszott, hogy meglepődött volna a jelenlétemen. Biccentet egyet köszönésképpen.
-Változott néhány dolog. -mondta- Nem egy kötött bokszmeccs lesz, hanem nyílt harc, szabályok nélkül. Így is benne vagy.
Az elhangzottak után Főnök és Nick arca elfehéredett a dühtől és az aggodalomtól. Főnök már ép szólni akart, de megelőztem.
-Természetesen. -mondtam határozottan.
-Rendben, akkor nemsokára jönnek érted. -mondta Dimitri, azzal kivonult az emberével.
-Ne tedd! -mondta Andrea. -Nem vehetsz részt rajta!
-Feltűnt, hogy a parancsaid mostanában ütik egymást? Már eldöntöttem, úgyhogy ezen nem tudsz változtatni. Most szeretnék egyedül maradni. -mondtam.
Nick küldött egy biztató mosolyt felém, majd megfogta a Főnök karját és kivezette az öltözőből. Végre egyedül maradtam a gondolataimmal. Valószínű, hogy szabálytalankodni fognak az ellenfelek, de én nem tehetem meg. Figyelni fognak, most kell kivívnom a tiszteletüket, ahhoz, hogy később kövessenek. Merengésemből a kopogás térített magamhoz.
-Igen? -szóltam ki. Nyílt az ajtó és Kata lépet be rajta. A meglepetés egyértelműen olvasható volt az arcomon.
-Hát te? -kérdeztem.
-Jöttem neked drukkolni. -mondta szomorkásan mosolyogva. -Hallom még sem boksz lesz, hanem kötetlen küzdelem.
-Igen, így van.
-Nem aggódsz? -kérdezte miközben leült mellém a padra.
-Ha meg engedném magamnak az aggodalmat azzal nem járnék jól. Eldöntöttem, hogy végig csinálom, legyen bárhogy.
-Miért? Miért csinálod végig? Mi a célod? -kérdezte.
-Az itteni emberek szemében én csak egy rabszolga vagyok. Szeretném, ha ez a vélemény megváltozna. Szeretnélek megvédeni, mindentől és az úgy nem megy, ha az emberek lenéznek.
-Értem. Én..-kopogás szakította félbe. Nick dugta be a fejét az ajtón, hogy szóljon itt az idő. Felálltam és elindultam az ajtó felé. Kata utánam jött és elkapta a kezem. Kíváncsian néztem rá, hogy mit akar.
-Tégy meg nekem valami. Élve gyere ki, mert holtan nem tudsz megvédeni -mondta. Majd megcsókolt, lágy volt és érzéki, tele érzelemmel. Azonnal vissza csókoltam. De sokáig nem élvezhettük mert mennem kellett. Félbeszakítottam, adtam egy puszit a homlokára majd kiléptem az öltözőből és követtem Nicket, át az üvöltő tömegen, fel a ketrecbe.
Szinte nem is halottam a lépteim zaját a tömegben, Nick akart valamit mondani, de esélytelen volt, hogy meghalljam, így inkább feladta. Az ellenfelem már a ketrecben volt. Nő, nagyjából két méter magas, csupa izom. Inkább tűnt testépítőnek mint harcosnak. Amikor beléptem végignézett rajtam. Szinte lenézett rám a százhetvenöt centimre. Mellette kicsinek és jelentéktelennek éreztem magam. De pont az ő nagysága adta az én előnyömet. A gyorsaságot. A felkonferálást nem is hallottam, csak a csengőt, ami a meccs kezdetét jelentette. Láttam ahogy elindult felém a szörny, igyekeztem kitanulmányozni a gyorsaságát és az erejét. Hagytam, hogy közel jöjjön hozzám. De az első ütése elől túl lassan hajoltam el így az telibe talált. Neki repültem a ketrec oldalának, igyekeztem megkapaszkodni benne. Míg már nem forog a világ. Most nem volt rajtam fejvédő ami felfogta volna az ütést. A szörny megállíthatatlanul közeledett, más választásom nem lévén átgurultam a két lába között. Meglepetten torpant meg mögöttem, én pedig gyorsan megfordultam és hátba rúgtam. A ketrec megnyikordult a hatalmas súly alatt, amit fel kellett fognia.
Nos egy biztos, sikerült felbosszantanom, méghozzá nagyon-nagyon. Megpördült és visszakézből olyan pofont kaptam, hogy átrepültem a túlsó oldalra. Nagy nehezen sikerült négykézlábra állnom, de rossz ötletnek bizonyult. Védtelenül hagytam az oldalam, amit ki is használt, egy jól irányzott mozdulattal. Nem voltam benne biztos, hogy a bordáim most nem ékelődtek e be a szerveimbe. De az biztos, hogy a levegő nehezebben jutott a szervezetembe. Azt persze már meg sem kell említenem, hogy megint a ketrec fogott meg. Nos eddig nem igazán úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretném. Szörnyi felemelte a lábát, hogy rám taposson, a fájdalmat elnapolva oldalra gurultam be a két lába közé és felrúgtam. A lágyékán mindenki érzéken, alapon. Megtántorodott és felüvöltött. A beletérdeltem a térdhajlatában, amitől előre bukott én pedig kimásztam alóla. Míg felállt vissza hátráltam a másik oldalra, így megint teret nyerve. Dühödten rohanni kezdett felém, és lendítette a karját, de most volt időm felkészülni rá. Amint elém ért, kitértem oldalra és elgáncsoltam, a saját sebessége és lendülete pedig megtette a magáét. Fejjel előre érkezett a ketrecnek. Megint hátrébb táncoltam. Felállt, és szembe állt velem, vér csöpögött a homlokáról. Rájött a tervemre így igyekezett taktikát váltani. Lassan jött, de határozottan. Bízva az erejében meglendítette az öklét. Lehajoltam és felütöttem, sikerült állon vágnom, de szerintem ez nekem jobban fájt, mint neki. De ezzel is sikerült időt nyernem és az oldalát kezdtem el ütni. Majd belerúgtam a térdhajlatába, amitől egyből letérdelt előttem. Még egy ütés és már a földön feküdt. A bíró számolt, majd hatalmas üdvrivalgás, semmi mást nem hallottam. Nick jött be a ketrecbe és húzott ki onnan maga után.
Az öltözőben a padon feküdtem, fejem alatt a táskám. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy levegőt is tudjak venni. Most volt néhány óra szabadidőm a következő meccsig. Doki mellettem állt és az öklömet rakta a helyére, mely kimozdult a helyéről. A bordáimat már bebugyolálta, szerinte nem törtek el, de mint mondta „Nincsenek röntgen szemei”. Tehát ebben maradtunk. Kaptam egy kevés fájdalomcsillapítót, persze ez kevés volt ahhoz, hogy ne érezzem mit csinál az öklömmel. Hirtelen kinyílt az ajtó és Kata jött be. Aggodalom ült a szemében, látszott rajta, hogy egyáltalán nem tetszik neki az, amit Doki velem csinál.
-Nyugi, mindjárt kész vagyok. -mondta neki Doki, és ígéretéhez híven tényleg nem sokára végzet. Még egyet nyomott a csonton és már kész is volt. Én pedig igyekeztem halkabban üvölteni, mint amennyire szerettem volna.
-Mindjárt jövök, szerzek neked jeget. -mondta Doki, azzal bekötötte a kezem és kiment.
-Azt hiszem, ha veled beszélek akkor pontosítanom kell. -szólalt meg kis idő után merengve Kata.
-Pontosítani? -kérdeztem felnézve rá.
-Igen, azt kértem ne halj meg. Legközelebb pontosítok, hogy milyen sérüléseket kerülj el.
-Még egy meccs és vége. -mondtam halkan. -Mi lett vele?
-Miután Nick kihozott téged, a saját lábán hagyta el a ketrecet. Habár támogatni kellet. -mondta és odasétált a padhoz, majd leült mögém és a fejem az ölébe fektette. -Kényelmes így? Nem fájnak a bordáid?
-Nem, pont jó így. -mondtam neki álmosan. Majd elaludtam.
Fél órával a következő meccs előtt ébresztett Kata. Idő közben került jég a kezemre meg a bordáimra is. Mindenki bent volt az öltözőbe és azt fejtegették, hogy hogyan is kéne harcolnom, vagy éppen nem harcolnom a következő menetben.
-Gondoltam, szétrúgom a seggét. -jegyeztem meg álmosan.
-Ez nem is egy rossz ötlet. De mindig a lágy részeket célozd. És ne hagyd, hogy már az eső percben leüssenek. -mondta Attila. Így hát végül ebben maradtunk.
Fél óra múlva jöttek szólni, hogy menjek, addigra a szorítók már a kezemen voltak és Doki úgy döntött, hogy fent hagyja a kötést a bordáimon, a biztonság kedvéért. A ringben most egy férfi várt rám. Száznyolcvan-százkilencven magas lehetett, szintén szín tiszta izom. Egyáltalán nem tűnt barátságosnak és kezdőnek sem. Ez sem lesz egy egyszerű menet.
 
¤¤¤
 
Hangos csattanással terültem el a földön. A testem könyörgőt, hogy ne mozduljak meg. Ne álljak fel. Hallottam, ahogy a bíró elkezd számolni, „Egy”. Gyerünk, fel kell állnom. Nem fekhetek itt egész nap. „Kettő”. Oldalra néztem és megláttam Kata rémült arcát, úgy hitte nem vagyok magamnál. ”Három”. Ez az arc elég volt ahhoz, hogy a kezeimre támaszkodjam és kinyomjam magam. ”Négy”. Felálltam és igyekezve nem tántorogni. Az ellenfelem meglepettnek tűnt, de hamar túltette magát és támadt. Már nem sok esélyem maradt így inkább beléptem és a kapott pofonnal egy időben megcéloztam a mellkasát. Oldalra tántorodtam a ketrec falának dőltem, ő pedig hátra eset és próbált levegőt venni. Nem okoztam komoly kárt neki, de ez neki nem jelentet megnyugvást. Felállt és kapkodva vette a levegőt. Megint elindult felém, de most már lassabb volt a sebessége. Bepróbálkozott egy erős ütéssel, hátha azzal befejezheti, de mivel már nem volt olyan gyors, volt időm elhajolni. A védtelenül hagyott oldalát vettem célba, a lapockáját, a vállát, a bordáit. Végül bevittem a maradék erőmből egy jobb horgot. Persze ez nem volt annyira jó ötlet, tekintve, hogy alig néhány órája rakta vissza Doki a csontot a helyére. De férfi elterült a földön és a bíró kiszámolta.
 
¤¤¤
 
-Ostoba vagy! Felelőtlen! És gyerekes! -ordított velem Doki, miközben ismét helyre rakta a kezemet. Majd ellátta a többi sérülésemet. Már eléggé hatott a fájdalomcsillapító amikor összevarrta a szemöldököm. Így azt már meg sem éreztem. Mivel a hallásommal nem volt probléma így végig hallgathattam a további prédikációját a felelőtlenségemről. Végül kifogyott a szóból és a helyrehozni valóból. Így fogta a holmiját és dühösen elviharzott, megkeresni Attilát, hogy vigye haza. Kata egész idő alatt a falnak dőlve várt csendben, nem szólt semmit. Az arca kifürkészhetetlen volt. Mikor Doki kiment, még akkor sem mozdult meg.
-Merre jársz? -kérdeztem tőle.
-Az jár a fejemben, ahogy a földön fekszel és nem mozdulsz. -mondta szomorúan.
-Láttam a tekinteteden, hogy szerinted... Hogy szerinted már nem fogok felkelni. Láttam rajtad a fájdalmat. Ezért keltem fel. -mondtam és közben a plafont bámultam.
-Valóban nem hittem volna, hogy még magadnál vagy, azt meg főleg nem, hogy felkelsz és győzöl. -Mellém sétált és leült. Nem szólt többet csak a hajamat kezdte simogatni és az arcomat cirógatta. Mikor végre belenéztem a gyönyörű kék szemeibe, szeretetet láttam benne.
Nemsokára Andrea, Nick és Dimitri jöttek be az ajtón, néhány másik ember kíséretében.
-Hát itt van a nap győztese. -lelkesedett Dimitri. -Gyere csak ide kedvesem. -hívott. Így hát próbálva nem mutatni a fájdalmamat felálltam és elé sétáltam.
-Segíthetek valamiben?
-Igen, azon gondolkodtunk Dimitri barátommal, hogy nem szeretnél e csatlakozni a versenyzőink közé? -kérdezte az egyik idegen.
-Elnézést, de mi még nem ismerjük egymást. -szóltam.
-Jaj, milyen modortalan vagyok, én Péter vagyok. Ennek a kócerájnak és azoknak az embereknek, akiket ma levertél a tulajdonosa. Tudod ők az én bokszolóim. És nem szoktak hozzá, hogy valaki legyőzi őket. Szóval szeretnél csatlakozni hozzánk? -kérdezte izgatottan.
-Nem, nem szeretnék.
-De ez egy nagy lehetőség. Ilyet nem lehet visszautasítani. -mondta Péter.
-Akkor had, tisztázzam a dolgokat. Én Andrea tulajdona vagyok, az ő harcosa. És én nem harcolok a vesztes oldalon. Előbb végzek magammal sem mint, hogy neked dolgozzak, vagy bármelyik másik barmodnak. -mosolyogtam rá. Azzal elfordultam, visszamentem a padhoz a táskámért és a vállamra akasztottam.
-Indulhatunk? -kérdeztem a társaimat.
-Induljunk! -jött a parancs Andreától. -Köszönjük a mai napot, nagyon tanulságos volt. Remélem ti is olyan jól szórakoztatok, mint én.
-Köszönjük a részvételeteket. -szólt Péter, látszott rajta, hogy nagyon csalódott. A többiek pedig inkább tűntek dühösnek. Dimitri majd meg pukkadt dühében.
Elléptünk mellettük és kisétáltunk a szobából. Ki az épületből, be a kint ácsorgó autóinkba. Már besötétedett, mire az egésznek vége lett. Nem sok autó ácsorgott már ott. Az egyik autó oldalának dőlve Attila várt ránk, Bizonyára már hazavitte a Dokit.
-Rose, Kata menjetek Attilával. Nick te engem viszel. -közölte Andrea. Majd mind beszálltunk a nekünk kiosztott kocsiba.
-Hazaviszlek. -közölte Attila szűkszavúan. -Téged hova? -kérdezte Katát.
-Nem jössz át hozzám? -kérdeztem reménykedve.
-Rendben, átmegyek. -egyezett bele. Majd a fejem a vállára húzta és úgy simogatta a hátam.