Belépő az Édenbe 31-32. rész

Harmincegyedik fejezet


Abu Seham feje lila volt. Közel állt a gutaütéshez.
- És csak úgy elpárologtak? - ordította.
- A rabszállítót a város határában találtuk meg felrobbantva.
- És a kísérők?
- A két rendőr, és az egyik sofőr meghalt. A másik sofőr pedig eltűnt.
- Na és a két motoros?!
- Mind a kettőt lelőtték. Az egyik kómás állapotban fekszik a korházban.
- Hülyék! Eszeveszett hülyék! Nem tudnak két megbilincselt rabot elvinni az egyik helyről a másikra!
- A rabszállító mellett egy másik kocsi nyomait is megtaláltuk. - mondta halkan a katona, és szégyenlősen lehajtotta fejét.
- És hol a kocsi?
- Nem tudom. Elveszítettük a nyomát. - Abu Seham nagyot ütött az asztalra.

- Barom! Takarodj a szemem elől, amíg ketté nem hasítalak! - a fiatalember csak állt és a színe egyre halványabb lett.
- Na mi van még? Ne kímélj! - ordította.
- Valószínűleg a sofőr benne volt.
- Hatalmas megállapítás. Erre magamtól is rájöttem. Takarodj a szemem elől! - a fiatalember kiment és Seham leült az íróasztala mellé. A titkára bejött és egy csésze, forró, méregerős teát rakott az asztalára, majd megállt mellette az utasításait várva.
- Menjél fiam és nézz utána, hogy min dolgoznak ezek a nyomozók, és kérd meg őket, hogy negyed órán belül fáradjanak ide, aztán rendelj ide egy helikoptert! - átadta neki a listát, aztán a titkár meghajlót és távozott. Seham most kihúzta az asztal legalsó fiókját és kivette belőle a vérnyomáscsökkentő cseppjeit.

Lecsavarta a tetejét, aztán meggondolta magát. Hátra nyúlt a fiók mélyére, és előhúzott egy laposüveget, tele whiskhyvel. Gyorsan töltött belőle a teába, és visszarakta a helyére. Ha ezt most valaki meglátta volna, repülne a kormányhivatalból. Mehetne vissza kecskepásztornak. Nagyot húzott a bélelt teából és kezdte jobban érezni magát. Felvette az asztalról a jelentést, és alaposan elolvasta. - Nem is olyan reménytelen. - gondolta. - Még a határ előtt utol kell őket érni. - ekkor bejött a titkár.
- Uram a helikopter a tetőn vár indulásra készen. A csoport pedig az előszobában.
- Mire vár? Küldje be őket! - a csoport pedig besorakozott. Három felügyelő volt a bűnügyisektől, és kettő az elhárításról. Seham leültette őket, aztán belefogott:

- Uraim! Amint arról valószínűleg értesültek, a két amerikait, akiket ma ki akartunk végezni, elrabolták. A mi dolgunk az lesz, hogy becserkésszük és elfogjuk őket. Le kell zárni az összes utat, állítsanak fel kordonokat, és még a csecsemőket is ellenőrizzék. A repteret és a pályaudvarokat is fésüljék át. Az előtt kell elkapnunk őket, mielőtt a határt átlépnék. Ön és ön - mutatott az egyik gyilkosságira és az egyik elhárítósra - szervezzenek elit kommandót, akik minden terepen jók. Mi pedig kimegyünk a rabszállítóhoz. - felmentek a helikopterhez, és beültek. Egy negyed óra múlva a helyszínen voltak. A kocsit három katona biztosította. Az egyik nagy kövön ültek a közelben, és cigarettáztak. Amikor a helikopter leszállt, vigyázzba vágták magukat, és kínosan feszengve várták a parancsokat. Seham pihenjt vezényelt, és megkérdezte:

- Semmi különleges esemény nem történt?
- Nem, uram. - pattogott a rangidős tiszt.
- Akkor csak figyeljenek tovább! - mondta, majd odalépett a három nyomozóhoz. - Nos rajta uraim. Kezdjenek hozzá. - Mohamed Sehib, az elhárítás tisztje megállt a kocsi előtt. Megvizsgálta a keréknyomokat, aztán a kocsi alá is benézett. Összeszedte a robbanásnál szétrepült darabkákat, és elégedetten bólogatott.
- Nézzétek csak! Fehér zománc szemcsék. - a többiek köré csoportosultak, és elismerően veregették a vállát.
- Na és a mai napon kik száguldozhatnak büntetlenül fehér kocsin?
- A mentősök! - kiáltott fel Seham.


Harminckettedik fejezet


A mentő hangjára ébredt. Nagyot dobbant a szíve, mert azt hitte, hogy valami baj van, de aztán meglátta Evát.
- Eva! Kedvesem! - suttogta, mert a szája teljesen ki volt száradva.
- Tessék drágám!? - hajolt fölé az asszony.
- Hogyan kerültél ide?
- Majd elmesélem, most aludjál!
- Szomjas vagyok. - Eva megitatta egy termoszból, amiben forró tea volt. Aztán visszatette a helyére a termoszt, visszaült a férje mellé és simogatta a haját, meg a kezét, amíg az ismét el nem aludt. Adam egy óra múlva ébredt megint fel.
- Azonnal engedjenek át! Nem állíthatnak meg egy szirénázó mentőt!
- Csak egy pillanat. Keresünk két férfit. Veszélyes bűnözők. - a hátul lévőkben meghűlt a vér.

Eva kapcsolt a leggyorsabban. A két gerilla és ő is orvosi köpenyben volt. Adamot felrángatta a hordágyról és ráadta a maradék fehér köpenyt. Táskájából rúzst vett elő és Ben Moorgen arcára hosszú piros csíkot rajzolt, aztán vett egy darab gézt és rászorította a műsebre. Ebben a pillanatban nyílt a hátsó ajtó. Ali Hasszán rákiáltott a katonára, aki benézett a kocsiba:
- Mit akar! Meg hal, ha nem kerül perceken belül a korházba! - szerencséjükre Ben Moorgen elkezdett köhögni és vért köpött, mint már oly sokszor mióta megkínozták. Lázas szemét a betolakodóra emelte és ijedtében ordítani kezdett.
- Magas láza van. - mondta Ali Hasszán.
- Miért van ennyi orvos ebben a mentőben? - kérdezte a katona gyanakodva. Ali közel hajolt hozzá.

- Nagykutya. Ha meghal neked annyi. – súgta, és a kezét elhúzta a torka előtt, jelezve, hogy mi fog történni vele. A katona még egyszer körülnézett, aztán becsapta az ajtót. Adam ülve elaludt és mikor megindultak lezuhant a padlóra. Egy negyed óra múlva felkeltették és kisegítették a mentőből. Egy teherautó hátuljában elkészített puha vacokra fektették. Eva megint mellé telepedett és a kezét fogta. Fáradt égő szemét lecsukta.
- Vizet! - suttogta. Az asszony langyos gyenge teát töltött a szájába. Mohón kortyolt. Aztán hallotta, hogy a másik férfit is megitatják. Pár korty után, az megint köhögni kezdett.
- Majd rendbe jön, ha orvos kezeli. Ne izguljon! - mondta Eva nyugtatóan.
- Köszönöm. - suttogta Ben Moorgen és arra gondolt, hogy már nem is gyűlöli ezt a nőt.
- Aludjanak! - igazította meg a takarókat Eva.

Adam aludt is. Hosszú, békés gyógyító álma volt. Anyjával és apjával voltak együtt a velencei házban. Eva úszott a tengerben, és most sudáran, rugalmas léptekkel jött a fövenyen. Leültek négyesben a reggeliző teraszra, és olyan dolgokról beszélgettek, amire később az ember nem emlékezik, de nagyon jó róluk dumálni. Álmosan terült rájuk az este. Eva flekkent sütött és hívogatni kezdte.
- Adam! Kedves! - a férfi felébredt. Már majdnem sötét volt. Egy bozótosban voltak az út mellett. Eva valóban húst sütött és őt hívogatta. Lassan felült és örömmel tapasztalta, hogy bár a feje még mindig zúg, sokkal jobban van. Felállt és kilépett a kocsiból. Meglátta Ali Hasszánt és kis csapatát. Ali odakiáltott Evának:
- Hé! Eva! Felébredni hétalvó az ételre. Most már nem izé, na mi is? Ja mormota, hanem éhes farkas. - az asszony jóízűt kacagott a viccen Tetszett neki, ahogy a férfi töri az angolt. Odament a férjéhez, és gyöngéden megcsókolta. A többiek diszkréten máshová néztek. Aztán odamentek a kis csoporthoz és Eva mindenkit bemutatott. Adam hosszasan hálálkodott.
- Hol vagyunk most? - kérdezte végül.
- Félúton Bagdad és a Kuvait határ között. - felelte Ali Hasszán. Eva elővett egy szétnyitható tábori asztalt. Ennek a közepére került egy tálba a hús. A kocsi mélyéről kövön sült kenyér került elő. Körül ülték az asztalt, és nekiláttak a vacsorának. A két szökött rab pár percig csak tömték magukba az ételt. Ali rájuk is szolt.

- Csak lassan, mert látni majd sok kis róka! - Nevettek. A hús után mézédes zöld teát ittak, aztán elővették a füstölni valót.
- Még egyszer fogadják őszinte hálámat: - szólalt meg Adam. - Megkérdezhetem, hogy miért tették ezt?
- Pénzét. - Nevetett Ali Hasszán. - No meg azért, mert tetszett a bátorsága az asszonyodnak. No meg én lenni kurd. „Drága Vezírünk” lemészárolni egész családom. - Párperces csönd borult a kis csoportra, majd Ali Hasszán hatalmasat sóhajtott és kedvesen Evára nézett.
- Büszke lenni asszonyodra! - mondta - Szép, okos, bátor, és jól főzni. - csapott a teli pocakjára. Hatalmasat nevetett a saját viccén. Adam felállt és odalépett az iruló - piruló asszonyhoz.
- Köszönöm! - súgta - Nem tudom, hogy hogyan csináltad, de én is csak ámulok és bámulok. - aztán magához húzta a bő ruhában lévő feleségét.

Mindenki őket nézvén, várták a hatást. Adam ahogy megérezte a kis pocakot, akkorát ugrott, mint egy nyúl. Aztán hatalmas ováció mellett felkapta a kismamát és össze - visszacsókolgatta.
- Mikor történt? – kérdezte, amikor már szóhoz tudott jutni a nagy örömtől.
- Azt hiszem a nászéjszakán. - súgta neki az asszony.
Később mikor már a többiek elaludtak, kettesben ültek a tűznél. Eva elmesélte pontosan, hogy hogyan szervezte meg a szökést.
- Azt mondod, hogy Cooper szerezte Ali Hasszánt?
- Igen. Nem gondoltam, hogy érni is fog valamit, az információ, amit adott, így jól átvágtam szegényt. Miért kérded egyébként?
- Szegény hülye Cooper. Mielőtt elindult volna velünk a rabszállító, belökték hozzánk a holtestét. Torkon szúrták. - Eva elsápadt.

- Mi van drágám? Mi történt? - kérdezte aggodva a férfi.
- Istenem! Azt mondtam neki, hogy menjen be az iraki biztonsági főnökhöz, vigyen egy tőrt és mondja neki azt, hogy „Le kell vágni a disznót!” - sírta el magát Eva.
- Sose sirassad. Aki ezt elhiszi, meg is érdemli a halált. Szegény mindig is ilyen hülye volt. Nem is tudom, hogy hogyan engedhették működni. Ami engem igazán érdekel most az Moorgen. Sunyi. Vigyáznunk kell vele.
- Nagyon csúnyán köhög. Mitől?
- Megkínozták. Majdnem minden nap.
- Téged is?
- Engem csak egyszer.
- Őt miért többször?
- Mert belőle ki lehetett szedni a dolgokat.
- Hogyan?
- Víz alá nyomták, hogy majd megfulladt. - Feszült csend borult rájuk. Eva odabújt a régóta óhajtott férfi karjaiba.
- És most azt hiszi, hogy te tehetsz mindenről?
- Igen. És gyűlöl. Megölt egy szerencsétlen franciát még New Yorkban.
- Miért? - kérdezte csodálkozva az asszony.

- Tudod, ő lett volna a másik ügynök, aki velem jött volna ide. Nem nagyon füllőtt rá a foga. Én meg azt akartam, hogy ez a féreg jöjjön velem, így kiterveltük, hogy ő úgy tesz, mintha bele akarna fulladni a golfpálya tavába, ahol rendszeresen játszottunk. Így korházba került és Ben Moorgennek kellett velem jönnie. De ez a szemét mielőtt felszállt volna velem a gépre, még megölte a szegény fickót a korházban. Remélem nekem soha sem lesz ilyen kedves beteglátogatóm. De a legnagyobb baj az, hogy ezért eldurrant az agyam, és belenyomtam a fejét a vécébe a börtönben. Azóta nem szólt hozzám, de ha szemmel ölni lehetne, én már nem értem volna meg a saját akasztásomat sem.
- Ez egy közönséges őrült.
- Az. És én évekig felnéztem rá! - ültek egy darabig szép csöndben, aztán Eva a hasára tette a férfi kezét.
- Érzed? Rúg!
- Igen. Mióta csinálja ezt?
- Most először.

Szorosan átölelték egymást, és szenvedélyesen csókolózni kezdtek. Amikor beteltek ezzel a játékkal, Adam felállt és odament a teherautóhoz. Kivette a takaróit, és a bokrok közé vitte. Eva letérdelt a rögtönzött ágyra, és ledobta magáról a csadort. Alatta semmi sem volt. Adam gyöngéden a hátára fektette.
- Nem nyom a föld? - kérdezte.
- Egy kicsit- kuncogott az asszony. - A férfi mellébujt és elkezdte simogatni. Eva felnyögött. - Nem bírom, kérlek, tegyél magadévá. - a férfi gyorsan magára ültette az asszonyt, és belehatolt, aztán hagyta, hogy az őrült iramban kielégítse magát. Pihegve dőlt le a férje mellé.
- Hát így szeretsz?
- Igen. - felelte az asszony.
- Már nem baj, hogy gyilkos vagyok?

- Én is az vagyok. - könyökölt fel az asszony és a gyenge fénynél vizsgálni kezdte a férje arcát.
- Te? - kérdezte az.
- A halálba küldtem Coopert. - mondta
- Ez igaz. - nyugodott bele a másik.
- Meg megöltem Szaddam Husszeint. - Adam álla leesett.
- Mit csináltál?
- Megkaptam a bőröndödet, kiszedtem belőle a tűket meg a mérget, megcsináltam a tűk méreggel való bevonását, a ruhám ujjába szúrtam, hogy aki a kezem után kap, az belenyúljon, aztán kimentem a felvonulásra, rosszullétet imitáltam, majd mikor Husszein kiszállt a kocsiból, hogy megnézzen, szépen belenyúlt a tűbe. - Adam csak nézte a karjában ezt a tüneményt, és nem bírta elhinni az egészet.

- Csodálatos vagy. Jobb, mint száz ügynök együttvéve. - azzal magához ölelte, és megint simogatni kezdte. Most már Eva is élvezte. A férfi minden kis hajlatát végig simogatta, majd bedugta az ujját a nedves meleg hüvelybe. Eva arra gondolt, hogy ez most mennyivel másabb, mint mikor a vámosnő nyúlt oda. Közben Adam csókolta a megint egyre jobban felhevülő asszonyt. Meztelen testüket lágyan simogatta a forró földből kiáramló meleg. Most Eva feltérdelt, és Adam hátulról belehatolt. Az asszonyt elöntötte a boldogság. Kimondhatatlanul szerelmes volt, és büszke magára, Adamra, és a picire ott bent a hasában. Mind a ketten egyre szaporábban vették a levegőt, majd magukra húzták a takarót, és elaludtak egymás karjában.