Belépő az Édenbe 25-26. rész

Huszonötödik fejezet


Nyílt a cella ajtaja és Ben Moorgent belökték rajta. Ma délután kegyetlenül megkínozták. Már Adamnak is volt benne része. Fölvitték egy nagyszobába, ahol csak egy íróasztal és egy nagy kád víz volt. Vigyázniuk kellett, hogy ne látszódjon rajtuk a semmi nyoma a kínzásnak. Így hát két ember fogta és levetkőztette, majd hátrakötötték a kezét, és belódították a kádba. Majd jött az első kérdés:
- Neve? - nem felelt, erre benyomták a víz alá. Mikor már azt hitte, hogy szétpattan a tüdeje, kihúzták, és ismét feltették a kérdést.
- Marc Adam Steward. - prüszkölte.

A vallatást vezető férfi bólintott, és Adam a víz alatt kötött ki megint. Így ment három órán keresztül. Adam az álnevén kívül nem volt hajlandó mást mondani, így visszavitték és Moorgent vitték el. Öt napja ment ez így. Moorgent délután kettőkor vitték el, és ötkor hozták vissza. Első nap, miután a vizet kiköhögte magából, Adam megkérdezte tőle:
- Mit mondtál el?
- Miért, ha nem mondom el a fejemet a vécébe nyomod? - kérdezte a másik, és durcásan a falnak fordult, és elaludt. Mikor elaludt kicsit jobban volt.
- Szegény Pierre Leblanch! Tudod, hogy majdnem vízbe fojtottam?
- Tudom. Igazán meg is tehetted volna! Megspóroltál volna nekem egy kellemetlen munkát!
- Hogyan ölted meg?
- Gyógyszerrel. Tüdővérzést okoz. Úgy nézett ki mintha a baleset mellékhatása lett volna. - Adam megragadta a férfit, a vécéhez vonszolta és szó nélkül belenyomta a fejét.


Huszonhatodik fejezet


Eva nem a saját nevén utazott Irakba, mert bármelyik ottani vámtiszt hamarosan összefüggésbe hozhatta volna a letartóztatott Adam Wagnerrel, hanem a Londonban szerzett hamis papírokkal. Az angliai reptéren nem is volt vele semmi baj, de Irakban nagyon megnézték. A vámos sanda szemmel méregette a frissen kiállított dokumentumokat, majd elnézést kért és megkérte a félelemtől majd összeeső Evát, hogy kövesse. Egy piciny irodába vezette, ahol egy morózus tiszt ült.
- Kérem, foglaljon helyet! - mondta kedvességet erőltetve az arcára a tiszt. Eva leült.
- Milyen célból látogatott el hozzánk? - kérdezte és fenyegetően nézett a sápadt asszonyra.
- Túrizmus.
- Á! - bólintott a férfi. - És ha érdeklődhetnék miért új minden papírja?
- Mert a régieket ellopták. - a vámos vagy egy percig méregette Evát, aztán döntött.
- Kérem, nyissa ki a bőröndjét.

Eva csodálkozva nyitotta fel a két bőröndje tetejét. A vámtiszt most végig túrta a tartalmukat.
- Kérem, szedjen ki mindent belőlük! - megtette, és áldotta az eszét, hogy az eredeti iratait otthon hagyta. A tiszt végigtapogatta a bőröndök alját, majd a telefonhoz lépett és tárcsázott.
- Kérek egy rendőrnőt! - mondta, majd egy pár pillanat múlva belépett egy nő az ajtón.
- Személyi motozás. Kérem, fáradjon a másik szobába a kolleganőmmel! - Eva majdnem elájult a megaláztatástól. Reszketve átment a másik szobába, ahol egy nőgyógyászati vizsgáló asztal volt csak. Le kellett vetkőznie meztelenre, aztán felfeküdni az asztalra.
- Terhes vagyok. - nyögte ki nagy nehezen.
- Nem baj, majd vigyázok. - mondta kedvesen a rendőrnő. - Van benne gyakorlatom.

Eva összerázkódott és a könnyeivel küzdött, hogy ne adja ki magát mennyire fél. A nő tényleg ügyes volt. Mikor végeztek elnézést kért, és kiment a szobából. Eva felöltözött és átment a vámtiszthez.
- Elnézését kérjük, de azt az információt kaptuk, hogy Susanna Maldvin néven heroint próbálnak a mai nap becsempészni a Vámon. Még egyszer elnézést, csak a munkánkat végeztük. Kér egy csésze teát, vagy kávét?
- Nem. Köszönöm. - mondta fennhangon Eva, magában pedig azt kívánta, hogy dögöljön meg. Fogta a két bőröndjét, meg az útlevelét, és köszönés nélkül kiment. Fogott egy taxit, és a szállodájához vitette magát. Még Londonból lefoglaltatott magának egy szobát. Felment, letusolt és átöltözött. Csak miután teljesen megtisztult és az ágyon ülve pihent jött csak rá.
- A mindenségit! Valaki más is olvasta a „Sakál napját”, és ugyan azt a nevet választotta.

Délután Eva félénken belépett a „Félhold” teázóba. Csupa férfi volt benn, és minden szem rászegeződött. Odalépett a pulthoz és határozottan megszólalt.
- Kérek egy száraz martinit jég nélkül, mert melegen szeretem. - maga is csodálkozott, hogy milyen bátran cseng a hangja. A csapos szélesen elmosolyodott.
- Az pedig úgy pocsék! - nevetett - Már nagyon vártuk! - az anyanyelvén odaszólt a többieknek mire azok Evához rohantak, és elkezdték lapogatni a hátát, meg szorongatni a kezét. Mindenki nagyra becsülte az asszonyt, aki ki akarta szabadítani a férjét a börtönből.
- Melyikük Ali Hasszán? - kiabálta túl az általános hangzavart.
- Én lenni Ali Hasszán. - állt elő egy jó megjelenésű harmincas kurd.
- Menni fog a dolog?
- Menni. Lenni jövő hét nagy ünnep. Azon akarják kivégezni férje, meg a másik férfi. Vinni őket lelőni. Mi ellopni rabszállító, és átvinni Kuvait határ. Érti, amit mond?
- Igen. Persze, hogy értem. Maga nagyon jól beszél angolul. Mennyibe fog kerülni az akció?
- Egymillió dollár. Most fele, határ másik. - Eva elővette a csekkfüzetét.
- Ez jó?
- Nem. Kezembe pénz. Akkor el tudom kezdeni szervezést. Másik fele jó csekken. Itt én nem válthatni be, mert lebukunk.
- Holnapra hozom a pénzt

Most pedig igya meg martinit jéggel. - mondta a csapos és átnyújtotta az italt. Eva mosolygott és nagy élvezettel kortyolt bele az italba.
Miután kijött a teázóból, átment a bankba, hogy kiváltsa a pénzt. Miközben sorban állt, önkénytelenül két angolul beszélő férfi beszélgetésére lett figyelmes.
- Te, állítólag holnap kezdődik annak a két amerikainak a tárgyalása, akik fegyvert csempésztek.
- Én úgy hallottam, hogy már meg is van az ítélet.
- Ja, biztosan a jövő héten fogják őket kivégezni a nemzeti ünnepükön.
- Képzeld, azt mondják, hogy az elnök minden évben odamegy azokhoz, akik rosszul lesznek.
- Ugyan, szerintem ez hazugság, vagy műsor a népnek.

Eva kiváltotta a félmillió dollárt, aztán taxin visszament a szállodába. Felment a szobájába, és leült gondolkozni. Ha meg tudná szerezni Adam táskáját, kimenne az ünnepségre, és elintézné a munkát. Elővette az egyenlegét és megnézte, hogy mennyi pénze maradt a millión kívül. Háromszázezer dollár. Talán kettőért a táskát is megszerzik.
Másnap alig várta, hogy Ali Hasszánnal találkozzon. Kora reggel bement a teázóba, de várnia kellett. Egy óra múlva jött meg Ali egy arab tevehajcsár kinézetű férfival.
- Rabkocsivezető. Lenni velünk. Lenni barát a raktáros börtön. Itt lenni férje, meg másik rab bőröndje. Csak puska nincsen benne. Azokat visszavette titkos szolgálat. - Jót nevetett a saját viccén, Eva pedig vele nevetett és magában örült, hogy megúszta a külön kiadást. Átadta a megbeszélt összeget Alinak, aztán leültek megbeszélni a részleteket. A rabszállító kocsi útvonalát már előző nap megadják a sofőrnek, ez pedig biztosan a tevehajcsár képű lesz. Mindig ő szállítja a halálraítélteket.

Aliék az út kétharmadánál támadnak. A sofőr leüti a kocsikísérőt és felengedi a támadókat. Eva a városon kívül várja őket egy mentővel, amit addigra majd beszereznek. Roncstelepen egész jókat lehet kapni, csak egy kicsit ki kell pofozni, és olyan, mint az új. Rengeteg orvos vesz így mentőket, aztán kialakítja a saját mentőszolgálatát, és elcsaklizza az állami korházak elől a betegeket. Mindenki jól jár. Az állami korházban így nem nő a túlzsúfoltság, az orvos szép pénzeket szakít le, a beteg pedig valóban meggyógyul, nem úgy, mint az állami korházban. A mentő csak egy kis szakaszon kell majd. A következő faluban majd átszállnak egy teherautóra. A határon pedig majd tevén kell átmenniük.
- Körülbelül hány órára kell a város határába érnem? - kérdezte Eva.
- A felvonulás után olyan két órával. Délután ötre. Miért kérdezed?
- Mert a felvonuláson még lesz egy kis dolgom. - felelte Eva, és beletúrt Adam bőröndjébe.