Negyvenedik fejezet
- Fázom!
- mondta Eva és még jobban belefészkelte magát a hálózsákjába.
- Ne féljél Evácska van még egy plédünk. - monda Ali Hasszán és kikászálódott a vackából, hogy elhozza a plédet a tevéről. Ráborította az asszonyra, aztán rágyújtott egy vékony szivarra.
- Kérni cigi? Melegít.
- Nem köszönöm. Vigyázni kell a babára.
- Tudod nagyon hasonlítani én asszonyomra.
- Én? Dehát a te feleséged nem kurd volt?
- Nem. Én járni hetvenes években egyetemre USA. Ott ismerkedni meg szép ír lány. Neve lenni Meggy McCoy. Szerelmesek lettünk, és ő jönni velem ide. Itt ebben a pavilonban tölteni nászéjszaka. Lenni én akkor nagyon boldogságos. Szülni nekem három fiú és egy lány. Nekem Lenni dolgom Bagdadba. Idejönni akkor katonák, kihajtani kurdok oda, ahol a te férjed is leesni. Lefújták őket gázzal. Kicsi lányom még csak pár hetes volt. Te lenni pont olyan szép vörös, mint enyém kicsi asszony. Eva felült és gyöngéden szájon csókolta a férfit. Az egy pillanatra meghökkent, aztán felszínre törtek az érzései. Magához ölelte az asszonyt és forrón megcsókolta. A haját simogatta. Evának először lelkiismeret furdalása volt, de aztán úgy gondolta, hogy úgy kell Adamnak, ezt megérdemli, hisz ismét eltűnt a szeme elől. Ali Hasszán most hanyatt fektette és gyöngéden felemelte a hosszú leplet, amiben most is volt. Elkezdte a mellét simogatni, majd a keze lejjebb csúszott. Megérezte a kis domborulatot a hasnál és felült. - Nem szabadni. Adam nekem lenni jó barát.
- Eva mosolygott magában.
- Dehát meghalt.
- Nem lenni biztos.
- Tudom. - mondta, - de ha nem halott, akkor meg megérdemli! Minek bujkál előlem?
- Mert félteni téged.
- Szóval él?
- Én azt nem mondani. - Eva elnevette magát és Ali Hasszán vele nevetett. Aztán az asszony még egy apró puszit nyomott az arcára, majd a fejére húzta a takarót, és mély nyugodt álomba merült. Arra ébredt, hogy Ali Hasszán a vállát rázza.
- Gyere asszony, mennünk kell. Már felmálházni tevék.
- Szép jó reggelt. - köszönt Eva.
- Neked is ékesítse fel Allah. - mosolyodott el a férfi.
- Mi a gond? - kérdezte az asszony, mert látta, hogy a másik természetével ellentétben szomorú.
- Gyere. - mondta és elindult a fák között. Nemsokára egy sziklafalhoz értek. A férfi elvett egypár faágat előle, és feltárult egy kis barlang szája. Ali Hasszán felkattintotta a zseblámpája fényét és beléptek. Hat kamra nyílt a főbarlangból. Mindegyikben egy - egy koporsó. Ali mindegyikhez odament, és megsimogatta:
- Enyém pici feleség, enyém legnagyobb fiúcska, enyém középső fiúcska, enyém pici fiúcska, enyém pici leányka. Ez pedig lenni enyém, majd ha meghalok. Ha téged innen kimenekíteni, akkor nem mehetek többet vissza falumba. Azért fekszenek itt, mert tudtam, hogy egyszer csinálni majd olyat, hogy menekülni kell Irak. Kuvaitból ide tudok jönni mindig.
- Nagyon szép itt Ali. - mondta meghatódottan Eva.
- Köszönöm a megtiszteltetést, hogy megmutattad nekem ezt.
- Te lenni nekem legjobb barát. És Adam is. Már ha él. - tette hozzá sietve. Aztán letérdelt a barlang közepére felállított kis oltár elé leterített gyönyörű imaszőnyegre, és elkezdett imádkozni. Eva a bejárat mellett állt és ő is imádkozott egy „Mi Atyánkat”. Aztán jobban körülnézett. A koporsók gyönyörű fémborítású tölgyfa ládák voltak. Mindegyik alatt perzsaszőnyeg. Fejüknél, lábuknál finom üveg mécses tartók. A koporsó mögött keleti falvédők. A koporsó közepén míves fémkeretben a halottak fényképei. Halkan odalépett mindegyikhez. Az asszony tényleg gyönyörű volt,.- Mint Nastasja Kinski, sőt talán még szebb. - gondolta. A három fiú is gyönyörű. Az asszony vonásai meglágyították Ali Hasszán markánsságát. A kislány aranyos baba. Elfutotta a szemét a könny. Mennyi fájdalom és kín egyetlen őrült miatt, de ezt az őrültet ő megölte. Büszke volt magára. Meg fordult és Ali Hasszán ott állt mögötte. - Köszönni, hogy megsiratni családom. - mondta és a szeméből őszinte hála és szeretet sugárzott. Erre kellett pénz, hogy ilyen szépen berendezzem nekik ezt a hely. Aludni nyugodtan most már. Gyere menni, mert sosem érni át Kuvait. - kimentek, a férfi betakarta a bejáratot. - Muszáj, mert van sok tolvaj. - mondta, majd visszamentek a tevékhez, és elindultak. Délutánra már a reptéren voltak. Megvették a jegyet. A gép két óra múlva indult. Megebédeltek az étteremben, mert Eva farkas éhes volt. Aztán Ali Hasszán odakísérte a vámhoz. - Nos nem tudtam eddig, hogy miképpen adjam át neked, de itt a csekked. - szólalt meg Eva. - Tedd csak el! Nem tudtam teljesíteni a kívánságodat. - Rakd el, hiszen nem tudsz visszamenni Irakba! Akkor meg mihez kezdesz pénz nélkül? - Van nekem pénzem Svájci bank. Nem csak téged csempészni. - Akkor is engem áthoztál a határon! - mondta Eva és a kezébe gyűrte a csekket. Az vállat vont és összetépte. - Nem fogadni el olyan asszonytól pénz, akivel majdnem lefeküdni. Nem lenni kurva. - Bolond! - hahotázott az asszony és a vámosok legnagyobb csodálkozására és rosszallására megcsókolta a férfit. - Ha valamire szükséged lenne, vagy csak egyszerűen beszélni akarsz velem, hívjál fel ezen a számon! - mondta Eva és egy kis cetlit adott át neki. - OK főnök. - nevetett, aztán kézfogásra nyújtotta a kezét - Isten veled Eva Wagner. - Isten veled Ali Hasszán. - még egy percig fogták egymás kezét, aztán Eva fogta a táskáját, eltűnt a kijáratban.
