Belépő az Édenbe 21-22. rész

Huszonegyedik fejezet

Ben Moorgen az osztályvezetői értekezletről hívta ki a titkárnője.
- Mi történt Gloria, mi ilyen fontos? - kérdezte dühösen, mert nem szerette, ha az osztályvezetők a háta mögött tárgyaltak.
- Baj van az iraki üggyel - Moorgen arcából kiszaladt a vér.
- Milyen probléma merült fel?
- Pierre Leblanch beleesett egy golftóba, és tüdőgyulladást kapott.
- Miért nem szóltak előbb?
- Csak most értesültünk róla.
- Van helyette valaki?
- Nincs uram.
- Akkor meg mit áll itt? Készítse elő az én utazásomat! - kiáltott a zavartan pislogó asszonyra. Így hát a titkárnő elrohant intézkedni, Ben Moorgen pedig nagyon sápadtan, reszkető térddel visszament az értekezletre.

Adam már teljesen összecsomagolt. Hétköznapi dolgai között, a varrókészletben lapult a két piros fejű gombostű, az elsősegély ládában pedig két ampulla méreg lapult jódnak álcázva.
Most kivitte a két táskát a kocsiba, majd visszament az aktatáskájáért. Megállt a telefon mellett és azon gondolkodott, , hogy felhívja - e Evát. Lassan felemelte a kagylót, és tárcsázott. Az anyósa vette fel, így Adam rögtön letette.
- Kár! - gondolta - Jó lett volna még egyszer hallani a hangját. - felvette a kabátját, fogta az aktatáskát, kiment és bezárta a lakást. A saját New Yorki lakásában lakhatott. Lement a lifttel, beült a kocsijába, és elindult a reptérre.

Már mindenki a váróban volt, mire odaért, csak ő nem, meg az, aki majd a francia helyett utazott volna.
- Á, szia! - integetett neki az olasz, Roberto Maldini - Hallom, életet mentettél.
- Sziasztok! - köszönt az érkező. – Látom, mindent tudtok Pierről!
- Azt mondják, hogy kikezd a nővérekkel. - nevetett az olasz. - Meséld már el, hogy miként történt, mert ez a dilis francia nem emlékszik semmire.
- Az úgy volt, hogy bénán ütötte meg a labdát, ami pont a tó mólóján landolt. El kezdett rohanni, hogy a szél bele ne sodorja a tóba, de akkora lendületet vett, hogy pont belerúgta a vízbe, és ahogy kapott utána, zsupsz, beleesett. - a hallgatóság nevetett. - Úszni persze nem tudott az istenadta. Mire oda értem, már alig élt. - mindenki derült, meg sajnálkozott felváltva, és elismerően veregették a hős vállát.

Most megjelent egy földi utaskísérő, és megkérte, hogy fáradjanak utána a különgéphez. Adam egy kicsit idegesen nézett körül, mert nem látta sehol sem a helyettest.
- Te, Roberto, nem küldtek Pierre helyett senkit?
- Állítólag jön egy pasas, ha le nem kési a gépet. - A gép belülről luxus kivitelű volt. Három részre volt osztva. A nappalira, kényelmes beépített fotelokkal, asztalokkal és bárpulttal. Aztán jött a konyha, és a személyzeti pihenő, majd a háló, hat szép nagy ággyal. Mindenki lepakolt, majd helyet foglaltak az ablak melletti ülésekben.
- Elnézésüket kérem a késlekedésért, de most szóltak ide, hogy még valakit várunk. - mosolygott kedvesen a stewardess. Negyed óra múlva egy férfi lépett be a gépbe.

- Jó napot. - köszönt - Én fogom helyettesíteni Pierre Leblanchot. A nevem Ben Juszuf. - mindenkivel kezet rázott. Utoljára Adammal, akinek huncut mosoly ült a szemében. Ezután sápadtan leült, és visszanézett Adamra, aki elhúzta a nyaka előtt a kezét, jelezve, hogy meg fogja ölni a másikat. Az újonnan érkező tudniillik Ben Moorgen volt.


Huszonkettedik fejezet

Szaddam Husszein behívatta magához Abu Sehamot a biztonsági hivatal fejét. Elé terített egy cirill betűkkel teleírt levelet.
- Tudod, mit írnak az oroszok Abu ebben a levélben?
- Nem, felséges úr.
- Azt írják, hogyha még egy fegyverraktárt felfedeznek azok a nyavalyás ENSZ bizottságnak álcázott amerikai ördögök, nem küldenek több töltetet az én kis aranyos játékszeremhez. - a kis játékszer a sivatag közepén volt elrejtve egy bunkerben, és egy hatalmas atomrakéta kilövő bázis volt. A műholdak folyamatosan bemérték, de Bagdad természetesen még attól is elzárkózott, hogy akár megközelítsék is.

- Mit javasol, fenséged, mit tegyünk?
- Mire tartalak, ha még ezt sem tudod? - csattant fel Husszein, de tudta pontosan, ha nem ezt mondta volna a másik, lecsapatná a fejét.
- Ó, fenséged esze elhalványítja az enyémet! - hízelkedett Seham.
- Főleg, azért mert annyi eszed sincs, mint egy tyúknak. Tegyétek gyanússá valamelyik amerikait, aztán börtönbe vele. Úgy is kém mindegyik. Dolgozd ki a tervet, aztán hozzad be hozzám. - A biztonsági főnök kiment, Husszein pedig odalépett az ablakhoz. Kinézett a gyönyörű kertre és dohogva gondolt arra, hogy meg akarják hiusítani a nagy álmát. Nagy Sándor nyomdokaiba akart lépni. Az ó kori hadvezér is elfoglalta az akkori ismert világ nagy részét. Ő is erre vágyott, vagyis arra, hogy az egész földet uralja. Ehhez pedig, egyelőre szüksége volt az oroszokra. Ha ők nem küldik a technikát, az elektronikát, és a megfelelő szakembereket, kidobhatja a rakétabázisát. Azt elfelejtette persze közölni az oroszokkal, hogy a rakéták először Moszkvát lőnék halomra.

Aztán Washington következne, majd az európai nagyvárosok. A többi ország vezetőit megzsarolná, hogyha nem engedelmeskednek, ők következnek. Aztán létre hozná a Világ Tanács intézményét, és ő ülne az élire. Ki irtaná az iszlámon kívüli vallásokat, hogy a világ boldogan vonulhasson a paradicsomba. De úgy látszik az Isten mindig próbára teszi. Először a családja fordult ellene, és ő kénytelen volt rendet tenni. Már csak unokái vannak.

Aztán itt vannak a kurdok. Fene szívós népség, pedig a kurd falvakban is rendet tett. Azóta szinte láthatatlanok lettek, csak éppen mindenütt ott vannak és rongálják az állami gépezetet. - Sok a dolga egy ilyen nagyformátumú embernek, mint nekem. De tűrni kell, és akkor Isten megint felém fordítja az arcát! - gondolta, visszaült az íróasztalához, és az orosz levelet a fordítással együtt az „ELINTÉZENDŐ” kosárba dobta.