Belépő az Édenbe 27-28. rész

Huszonhetedik fejezet


Adam fáradtan ült a tárgyalóteremben. Öt napja folyt ellenük a koncepcióper. Tudta, hogy ő rontotta el az egészet, mikor Ben Moorgent magával rángatta. A főnöke már túlságosan ismert volt a Közel - kelet körében. A szerencsétlen férfit többször is megkínozták és most ott ült mellette sípoló tüdővel a vádlottak padján. Tudták pontosan, hogy mi lesz az ítélet, bár az USA valószínűleg folyamatosan tiltakozik ellene. Azt sem tudta, hogy Ben Moorgen mennyit árult el a vallatások során. Azóta, hogy belenyomta a férfi fejét a vécébe, nem beszéltek. Már csak szánalmat és megvetést érzett iránta.

A tárgyalás a koncepcióperek megszokott sémája szerint folyt. Az ügyész elmondta, hogy a vádlottak hogyan csempészték a fegyvereket az országba, és, hogy a reptéri biztonsági szolgálat milyen remek munkát is végzett, amikor felfedezték a bőröndökbe a szétszerelt fegyvereket. Adam tulajdonképpen még mindig nem tudta, hogy mikor csempészték a fegyvereket a bőröndökbe. - Tényleg jó munkát végeztek! - gondolta.
Aztán annak a kitárgyalása jött, hogy milyen kémtevékenységet is végeztek volna az országban az USA-nak. Ezt valószínűleg Ben Moorgen vallomása alapján állították össze. Állítólag az elnöki palotát kellett volna föltérképezniük belülről. Ebből kiderült, hogy az elnök életére akarnak törni.

A vádbeszédben az ügyész kifejtette, hogy a halálbüntetést azért kéri, mert példát kell statuálni a bűnös nyugatnak. Az Iraki kormány nem tűrheti, hogy kémekkel és dezertőrökkel árasszák el az országot.
Az ügyvéd beszéde nagyon rövid volt. Ő is elismerte, hogy védencei súlyosan megszegték államuk törvényeit, de a bíróság vegye figyelembe, hogy a két férfit megtévesztették a nyugati világ téveszméi. Így ő nem helyesli a halálbüntetést. Átnevelő tábort javasolt.
- Akkor már inkább a halál. - gondolta a két vádlott, és elátkozták magukban az ügyvédet. Őket az egész per alatt egyszer sem kérdezték, csak az előtt mielőtt az ítéletet meghozták volna.

A bíró patetikusan felállt, és megkérdezte, hogy bűnösnek érzik- e magukat. Ők mind a ketten nemet mondtak, és tiltakoztak az eljárás ellen. A bíró vállat vont, és a bíróság visszavonult ítéletet hozni. Egy félóra múlva a teremszolga felállt és bejelentette:
- Álljanak fel! A Bíróság ítélethirdetésre bevonul. - A Bíróság tehát bevonult és a bíró pátoszosan elkezdte olvasni:
- Adam Wagnert és Ben Moorgent kémkedés és fegyvercsempészés vádjával halálra ítélem. Az ítéletet nyilvánosan, kötél által kell végrehajtania nagyvezírünk születésnapján, a felvonulás után pontban hatkor. Fellebbezés helye nincs!

Ben Moorgen sírva fakadt.
- Két nap. Kár, hogy Evát nem látom soha többé. Hogy bőg ez a nyomorult. Meghalok, de legalább ez a szemét is megdöglik! - mondta magában Adam.

Huszonnyolcadik fejezet

Eva fölment a szobájába és elővett egy papírt, aztán leült az asztalkához az ággyal szemben. Ali Hasszán az előbb adta át neki a pontos időbeosztást, azon kívül, szerzett neki engedélyt, hogy mentővel közlekedhessen. Irakban az ünnepségeken önkéntes nők száguldoztak az utakon a mentőkkel, mert a férfiak a felvonuláson voltak kötelesek részt venni. Eva pontos beosztást csinált.

6 óra: kelés, reggeli, zuhany
7 óra: kikocsizás a felvonulásra
8 óra: elhelyezkedés az első sorokban
12 óra: jön a menet
13 óra: akció, visszatérés a mentőhöz
15 óra: elfoglalni a várakozási pontot
16 óra: Adam!!!

Elégedetten bólogatott, aztán összehajtogatta a papírt, és elrakta a táskája legmélyére. Gyorsan becsomagolt. Előkereste Adam bőröndjéből a varrókészletet, és elővette belőle azt a szép nagy fejű gombostűt. Ali Hasszán segített neki analizáltatni Adam Táskájában a folyadékokat. Így tudták meg, hogy az anyag a jódos üvegcsében van. A laborban be is vonták vele a gombostűt. Mikor Eva elmondta Alinak, hogy mire kell a dolog, az elnevette magát.
- És te segíteni nekünk, megszabadulni ettől zsarnoktól. Hát sok szerencse!

Másnap minden a terv szerint ment minden. A gyors reggeli után lement a közeli parkolóba, ahol a mentőt hagyta előző este. Könnyű nadrágja és pólója fölé hosszú csadort húzott. Egy kis tokból elővette a gombostűt, és a ruha ujjába tűzte úgy, hogy aki a keze után nyúl, az pont ráfogjon a kiálló hegyre. Nagyon kellett vigyáznia, hogy nehogy saját magát sebesítse meg. Nem csak magára kellett gondolnia, hanem a kis életre is, amit magában hordozott. Pontban nyolckor parkolt le az előre kinézett hely mögött a mentőknek fenntartott helyen.

A sor előző nap délutánja óta körülbelül a tízszeresére dagadt. Eva nagyot sóhajtva felhúzta a vörös félholdas karszalagját és elindult előre. Hatalmas csodálkozására az asszonyok szépen átengedték. Amikor végre a sor elejére ért, leterítette a plédjét, amit a mentőből hozott magával, és leült. Mikor már senki sem figyelt rá, gyorsan levette a karszalagját, így a csadorban úgy nézett ki, mint a többi körülötte lévő asszony. Elnézte a gyermekeket, amint kavicsokkal rajzolnak a porba, vagy kiszámolósdit játszanak. Mennyivel fegyelmezettebbek, mint az agyonkényeztetett nyugati lurkók!

- Vajon milyen lesz az a kis apróság, akit a szívem alatt hordok? - kérdezte magától, és a kis domborulatra rakta a kezét. Egy asszony a hasa fölé terpesztette az ujjait és ráolvasott. Eva mosolyogva, szertartásosan meghajolva köszönte meg a rituális jókívánságot. Az asszony mondott neki valamit, de ő nem értette. Nem rémült meg, mert Ali Hasszán felvilágosította, hogyha nem ért valamit, mondja csak azt, hogy svéd.
- Svéd doktor. - mondta, mire a másik bólintott.
- Nem USA! Barát! - tette a kezét Eva vállára. Így azt hitték, hogy külföldi mentőorvos. Egy óra múlva odavittek neki egy tíz év körüli fiúcskát, aki csúnyán lehorzsolta a lábát. Eva visszament a táskáért a mentőhöz, majd ellátta a sebet és azon imádkozott, hogy nehezebb esetet nehogy odavigyenek neki, de aztán már nyugalom volt.

Pontosan tizenkettőkor elindult a menet. Mindenki felállt, és izgatottan várta az elnöki kocsit. Mikor Eva meglátta, gyorsan egy kisdarab szappant vett a szájába, hanyatt vágta magát, és csodálatos epilepsziás rohamot produkált. Pontosan az történt, amire számított. Az elnöki kocsi megállt. A testőrök az embereket hátraszorították, és az elnök kiszállt. Odalépett a rángatózó asszonyhoz, és a keze után nyúlt, hogy megnézze a pulzusát. Ekkor szúrta meg a tű. Visszarántotta a kezét, és lenyalta a kibuggyanó vért. - Be fogom tiltani, hogy a nők a csadorjuk ujjába tűzzék a varrókészletüket! - gondolta. A roham csökkent, és Szaddam Hussein két emberének parancsot adott, hogy vigyék az asszonyt a legközelebbi mentőhöz, azzal hatalmas ováció mellett visszaült a Mercédeszébe.

Evát közben a saját mentőjéhez támogatták. Befektették a hordágyra, és elindultak megkeresni a mentőst. Alig mentek száz métert, a mentő szirénázva elrobogott mellettük. Megnyugodtak, hogy a mentős előbb megtalálta a beteget, mint ők a mentőst.