Belépő az Édenbe 17-18. rész

Tizenhetedik fejezet

Eva mindent pontosan úgy tett, ahogy a férje mondta. Lement a vendéglőbe, rendelt egy taxit a csodálkozó pincérek és vendégek kíváncsi tekintetétől övezve. Nem értettél, hogy mi történ azzal az elegáns hölggyel, aki még az előbb teljesen makulátlanul nézett ki, most pedig minden szakadt és piszkos volt rajta. Visszament a szállóba, letusolt, átöltözött, majd kiment a reptérre. Egy órát ült ott, amikor Cooper megjelent. Kicsit viharvert volt és látszólag nagyon ideges. Egyenesen az asszonyhoz ment, és leült mellé.
- Hová ment? - kérdezte ingerülten.
- Jó napot. Én már jól, és ön? - mondta gúnyos mosollyal Eva. A férfi keze ökölbe szorult, és a fog között sziszegte:
- Úgy is megint elkaplak, és akkor kiszedem belőled azt amit tudni akarok!
- Te ugyan még egyszer nem kapsz el! - mondta az asszony, és gyorsan átült egy csomó zajos turista közé, mielőtt még a férfi megint megfenyegette volna a pisztolyával

A repülőn sikerült üldözőjétől jó távol ülnie, és Londonba már várta a nővére. Még Velencéből felhívta.
- Na ott volt? - kérdezte izgatottan Mary.
- Nem csak ő! - szólta el magát Eva Adam tilalma ellenére. Elhatározta, hogy nővérét mindenbe beleavatja. Ha senkivel sem beszélhet ezekről a dolgokról, beleőrül. Mary most átnézett húga válla fölött és meglátta az ismerős mackós alakot.
- Á már értem! - nevetett, és odaköszönt a férfinak, aki megvető pillantást vetett rájuk. - Hú, de morcos!
- Egy percre sem maradhatok egyedül miatta. Gyere, majd mindent elmesélek. - beültek Mary kocsijába és elindultak a város felé.
- Na mesélj! - biztatta a nővére Evát, és ő el is kezdte mondani az eseményeket. Éppen ott tartott, hogy Cooper pofonvágta, mikor a férfi megelőzte őzet.

Vigyorogva benézett az ablakon, aztán teljes erőből nekiment a másik kocsi oldalának. A két nő nagyot sikoltott. Mary kétségbe esve próbálta egyenesbe hozni a kocsit Mikor már majdnem sikerült, a férfi megint támadt. Mary most hírtelen fékezett, így elkerülte az újabb ütközést, sőt az üldöző hátába került így. Hirtelen ötlettel gázt adott, és belement hátulról a másik kocsiba. Úgy látszik váratlan volt a támadás, mert a férfi elveszítette az uralmat a járműve felett, és neki ment az útszéli elválasztó korlátnak. A lányok még látták amint kiugrik a füstölgő kocsiból, és az öklét rázza feléjük.

Tizennyolcadik fejezet

Adam már két hete dolgozott a New Yorki ENSZ nagykövetségen, mint Mark- Edem Steward. Lázasan folyt a munka, fel kellett térképezni, hogy az előző bizottságnak hol sikerült teljes mélységig behatolni az iraki fegyverraktárakba, és hol nem mutatták meg nekik a teljes készletet. Voltak olyan helyek, ahova még el sem jutottak. Ki kellett dolgozni, hogy hogyan jussanak be ezekre a helyekre az érzékeny diplomáciai helyzet megsértése nélkül. Ebben az időszakban az ENSZ fel akarta térképezni Irak atomfegyver készletét. Bagdad látszólag belement a döntésbe, de valójában mindent megtett azért, hogy a világ ne kapjon teljes képet. Ha a bizottság túl messze merészkedett, egyből kiutasították az ország területéről őket, és hosszú hónapokig elhúzódó tárgyalások után folytathatták a munkát.

Adam feladata volt, hogy kisilabizálja, hogy hol lehetnek még olyan objektumok, amiről eddig nem is sejtették, hogy fegyvereket is rejthetnek. Még egy fontos feladata volt, meg kellett találnia a társát, és ki kellett találnia, hogy mit csináljon vele. A csoportban, akivel majd utaznia kellett, öten voltak. Egy dán atomfizikus, egy francia nyelvtanár, egy olasz fizikus, egy német műszerész, és ő, aki az amerikai adminisztrációt képviselte. Az olasz fizikust már az első nap kiejtette, a német műszerészt egy hét múlva. Maradt a francia és a dán. Igyekezett ezekkel barátkozni, de a dán mindenkitől elhúzódott.

Kezdett neki nagyon gyanús lenni, de aztán végül az élet hozta meg a megoldást. A franciával golfoztak a második hét vasárnapján, mikor az
megszólalt.
- Rendes gyerek vagy te Adam. Tudom a főnök azt mondta, hogy ne szóljak róla, de én leszek a társad. Tudod, hogy miben?
- Ó igen! Üdvözöllek a csapatban. - ütött Adam vidáman a másik hátára.
- Nem tudom, hogy ezt miképp gondolták, hisz meg kell beszélnünk, hogy hogyan viselkedjünk majd az arabok előtt. - sopánkodott a francia, akit Pierre Leblanchnak hívták, és eddig egy párizsi gimnáziumban tanított.

Az édesanyjával élt egy ötszobás lakásban közel a Notre Dáméhoz. Aztán mikor az idős hölgy meghalt, egyre jobban kezdte nyomasztani a nagy lakás, meg a hétköznapok unalma. Nem volt még idős. Szőke hajából még csak egy pár ősz szál kandikált ki. Nagy szűke szemei okosan csillogtak, és a reggeli futások megőrizték teste ruganyosságát. Tulajdonképpen csinosnak is lehetett mondani. Volt is egypár futó kapcsolata, de az anyja mindig elmarta a lányt. Végül már nem is próbálkozott. Szóval végül eladta a lakást és az árából a nyári szünetben kiment Kaliforniába. Itt ismerkedett meg Ben Moorgennel pár hónapja. Egyből beszervezte, Leblanch pedig örült az újabb kalandoknak.

- Fönt mindenki bizalmatlan! - rándított egyet a vállán Adam és arra gondolt, hogy vajon honnan szedte ezt az embert Ben Moorgen?
- Te izgulsz? Mert én nem! - lelkesedett Leblanch és félelem világított a szeméből. Adam nagyot suhintott az ütőjével, és a labda messze szállt, majd az ötös lyuktól tíz centire megállt. Amíg mentek a labda felé Adam agya járt. - Ezt a dilettáns barmot azért akasztották a nyakamba, hogy biztosan lebukjunk. Az lenne a legjobb, hogyha a tízes lyuknál a tóba dobnám, vagy agyonütném az ütővel, és bedugnám egy bokor alá. De nyugalom! Még nem lehet, mert akkor Moorgen mást küldene helyette. Fél az ürge, de rettenetesen. Hátha le tudom beszélni az egészről.

- Miért vállaltad a feladatot? Nagyon veszélyes, és ha jól látom te még kezdő vagy?!
- Kalandvágyból. De már bánom!
- Jól kiképeztek?
- Ó igen. Egy hónapot voltam a táborban.
- Jó, hogy nem levelezőn végezte el! - zsörtölődött magában Adam.
- Te, nem akarsz kiszállni? - szólalt meg hangosan.
- Jó lenne, de aláírtam egy szerződést, hogyha két éven belül kiszállok, ki kell fizetni a kiképzést. Nekem nincs annyi pénzem. - Adam ebben a pillanatban határozta el, hogy felvilágosítja a férfit.

- Pierre, gyere, üljünk le oda, arra a padra. - leültek - Figyelj! Nekem is nagyon szimpatikus vagy. Szóval haver! Azért mondom, hogy tudd, és dönthess. Téged alaposan átvertek. Egy hónap alatt senkit sem lehet rendesen kiképezni egy ilyen nehéz feladatra. Minket azért küldenek oda, hogy elvégezzük a feladatot, és utána szépen meghaljunk. A feladat nem is olyan lényeges, csak engem akarnak kicsinálni, mert megtudtam róluk valamit, és rád azért van szükség, hogy biztosan lebukjak. De te is meg fogsz halni.
- Úristen! Mon dieu! Most mit csináljak?
- Hát van egy ötletem! Úgy intézzük, hogy helyetted Ben Moorgen utazzon. Így bosszút állhatsz azért, hogy így átvert.
- Add elő magadat! - lelkendezett a francia.
- Az utolsó nap kisseb balesetet fogsz szenvedni.
- Mi? - meresztette ki a szemeit a leendő áldozat, és összerázkódott.

- Na ne félj, semmi komoly. Mondjuk, kijövünk ide még egy utolsót játszani az utazás előtt, és beleesel a tóba. Majd azt mondjuk, hogy elájultál, és mesterséges légzést kellett adnom mielőtt még a golf autón bevittelek volna. Majd ragaszkodunk hozzá, hogy kihívják a mentőt. Ha elég vizes leszel, és kellőképpen nyavalyogsz, biztosan bevisznek. Egy - két napig tuti, hogy nem engednek ki.
- Így jó, de mi lesz a pénzemmel?
- Mennyit ígért az a szemétláda?
- Félmilliót.
- Tőlem kapsz egyet.
- Bon, így jó lesz!
- Na gyere, meghívlak egy koktélra, a nagy ijedségre.
- Bon, de inkább konyakot kérek.