Belépő az Édenbe 19-20. rész

Tizenkilencedik fejezet

Eva a szeméhez emelte a távcsövet, és átnézett a lakókocsi felé. Már szinte élvezte azt a feszültséget, amit Cyle Cooper jelentett neki. A reptéri incidens utáni napon megjelent, bal karja fel volt kötve, és a fején is díszelgett egy nagy turbán gézből. Bement a házzal szemközti telefonfülkébe, és felhívta őket. Eva vette föl a kagylót
- Halló?
- Úgy is elkapom!
- Úgy látszik, hogy nem tanult jó modort, és lökdösődik az utcán. - a vonal végén kattanás jelezte, hogy lecsapták a telefont. Délután már a ház előtt állt a lakókocsi.

A férfi leplezetlenül elkezdte figyelni a házat. Eva anyja fel akarta jelenteni, de az asszony nem engedte. Úgy gondolta, hogy addig sem Adamot zaklatja, és így az, nyugton tudja intézni a dolgait. Kialakult a mindennapi program. Reggel távcsövön keresztül figyelték egymást, majd a férfi felhívta, és megfenyegette, mire Eva lekezelően közölte vele, hogy nem fél tőle, és hogy szálljon le róla. Később megérkezett Mary, és busszal elmentek dolgozni. Mind a ketten a közeli iskolában tanítottak. Cooper egy padon ülve várta őket. Mikor délután több tanár kíséretében elindultak a buszhoz, követte őket. Az igazgató, mivel nem tudta, hogy mit akar állandóan az iskola körül a férfi, az egyik nap kihívta a rendőrséget. El is vitték a padról a hevesen tiltakozó ügynököt és három napig nem látták.

Aztán éjjel háromkor csöngött Evánál a telefon, és az ismerős hang beleszólt, hogy megint itt van, ne aludjon olyan jól. Eva visszafelelt, hogy reméli a férfi jót üdült a sitten és, hogy ezután sem fog altatót szedni miatta. Munka után tehát haza buszoztak, aztán Mary hazament. Eva azután pedig nem ment már sehova, hanem kukkolta, hogy mi történik a lakókocsi körül. Soha többé nem ült a nővére kocsijába. Nem akarta egyikük életét sem veszélyeztetni.

Háromszor is bemászott a férfi a kertbe, de a házba nem tudott bejutni. Amikor harmadszor mászott be, egy kis meglepetés érte, mert Eva apja vett egy nagy kutyát. Öt napra eltűnt a férfi, mert a kutya igen csak megszabta a nadrágját. Aztán véget ért az iskola, Eva már nem járt sehova sem. Kezdte halálosan unni magát. Mary ugyan ha az ideje engedte, mindig átjött, de a családjával is kellett törődnie. Az édesanyja is egésznap otthon volt, de a bezártság már nagyon nyomasztotta. A szülei, miután mindent elmesélt, teljesen megértették. Az apja ugyan előirányozott egy- két pofont Adamnak, de aztán kiderült, hogy ő is volt szakmabeli a háború alatt. Kétszer ki is osont a lakókocsihoz és kívülről belakatolta az ajtaját.

Három napjába került Coopernek mind a kétszer, hogy kiszabaduljon a kocsiból. Először egy kisfiú szánta meg, és leverte a lakatot, másodszor meg Cooper verte le valahogy. Mind a kétszer jót mulattak rajta. Eltelt a június és a július is és Cooper még mindig nem tágított.
Egy reggel Eva nézte a lakókocsit. Vasárnap volt, és még semmi mozgást nem észlelt. Aztán megcsörrent a telefon. Eva gyorsan felkapta, hogy a szülei fel ne ébredjenek.
- Halló? - mondta - Azt hittem, hogy már szabad napot vett ki.
- Jó reggelt Eva.
- Na megtanult köszönni?
- Nézze ennek így semmi értelme!
- Végre, hogy rájött! Ezt próbálom a fejébe verni május óta!
- Én csak azt akarom megtudni, hogy mire készül Adam!
- Nézze, maga költöztette. Én nem tudok semmit.
- De tudja! Olvasta az anyagot!
- Nem mondom el úgysem! Ülhet akár évekig is a kapunk előtt.
- Jó, akkor majd másképpen csináljuk. Ha nem mondja el, amit tud, elrabolom az egyik tanítványát. - Eva szíve nagyot dobbant.

- Hívom a rendőrséget! - kiáltotta.
- A múltkori kis akciójával sem ért el semmit.
- Miért olyan fontos magának ez az egész?!
- Csak! Mert gyűlölöm a drágalátós férjecskéjét, mert kitolt velem. Kölcsön kenyér pedig visszajár. Miatta nem én kaptam ezt az ügyet sem!
- Csak annyit mondhatok, hogy örüljön neki! Egyébként nem hiányzik maga senkinek?
- Nem!
- Kár! - mondta az asszony, azzal lecsapta a kagylót. - Vajon ki pénzeli? - gondolta - Nem lehet a szervezet, vagy mi. Ez teljesen egyéni akció! Valamit tenni kéne, hogy lekopjon rólam és Adamról is. - Bement a fürdőszobába, letusolt, majd átment a szülei hálószobájába, hogy megbeszéljék az új fejleményeket.

Huszadik fejezet


- Félek egy kicsit! - nyafogta Pierre Leblanch a golfpálya tavának a szélén. - És ha kiderül, hogy nem is fulladoztam?
- Ne izgulj! - biztatta Adam - Merüljél már bele, hogy vizes legyél! - A francia beleóvakodott a vízbe, mire Adam odament, és belenyomta a fejét.
- Na, nem tudok úszni! - prüszkölt Leblanch. - Adam beljebb lépett a tóba, és újra lenyomta a víz alá a kapálózó embert.
- Sajnálom pajtás, de élethűnek kell lennie az előadásnak, és te nem vagy valami jó színész. - a szegény delikvens még feljött egyszer a víz fölé, rémülten nézett a másikra, majd elájult. Adam fejében egy pillanatra megfordult, hogy megöli, de aztán maradt az eredeti tervnél. Kivonszolta az eszméletlen férfit a tóból, kinyomta belőle a felesleges vizet, majd felrakta a golfautóra, és bevitte a klub épületébe.
- Gyorsan egy mentőt! Beleesett a tóba, hiába mondtam neki, hogy hagyja azt a hülye labdát!

- Él még? - kérdezte riadtan a klubvezető.
- Igen - mondta Adam, miközben élesztgette a már pislákoló férfit.
- Nem erről volt szó! - köpködte a vizet a francia.
- Kuss! - sziszegte Adam, és megtekerte a szerencsétlen egyik hajtincsét nyomatékul. A francia nagyot ordított.
- Mit mond? - aggodalmaskodott a klubvezető.
- Azt mondta, hogy nagyon nem jól van. Fáj a tüdeje. Jön már a mentő?

A mentő jött, és a franciát elvitték. Adam mint jó barát ment vele a kocsiba. Szegény áldozata vacogva nézett ki a plédek alól.
- Na jól van. Túl vagyunk rajta! - veregette meg a vállát a másik.
- M. m. meg ö. ö. öllek! - vacogta Leblanch. A mentő orvos csodálkozva nézett rájuk, így hát felfüggesztették az amúgy is meddő társalgást. A korházban Adamot kiküldték a folyosóra, amíg a teljesen átázott férfit szárazba rakták. Majd egy nagy bögre forró teát nyomtak a kezébe, és szóltak a várakozó barátnak, hogy bemehet.

- Jobban vagy? - kérdezte Adam ártatlan pofával.
- Gyűlöllek!
- Jaj, Pierre, ne csináld! Muszáj volt, mert lebuktunk volna. Nem lett semmi bajod! Három nap alatt rendbe jössz. Végül is nem fulladtál bele!
- Kösz!
- Na, megtoldom a számládat még fél millió bánatpénzzel. - a francia ránézett Adamra, vállat vont, majd elmosolyodott.
- Egy kis zsebpénz mindig jól jön. - mondta, és belenyomta a hőmérőt a teába.
- Na tudsz te, ha akarsz. - könnyebbült meg Adam. - Lemegyek, és fölhívom őket, hogy nem tudsz jönni.
- Bonn. - mondta a francia - És szerezz valahonnan egy kis konyakot, hogy életet leheljen belém!

Adam lement a liften, kiment az épületből, és az első telefonfülkéből felhívta a Céget.
- Halló, itt a 249-es. Előre nem látható okok miatt a mellérendeltem kiesett, kérem pótlását. - Aztán bement egy közértbe, vett egy kólát és egy konyakot. A kólát kiöntötte, és az üres üvegbe beletöltötte a konyakot, majd visszament a barátjához. A két hónap alatt tényleg megkedvelte az életvidám embert, és most sajnálta, hogy kénytelen volt így elbánni vele. A nővér éppen a lázmérőt nézegette fejcsóválva, aztán kiment.
- Nem tudom, hogy mi nem tetszik neki, a teától csak harmincnyolcig ment fel, aztán beraktam egy kicsit, és harminckilenc lett.

- Remélem, hogy nem kaptál tüdőgyulladást! Itt van rá a gyógyszer! - tette le az üveget Adam. - Haver, nagyon örülök, hogy megismertelek.
- Én is, bár majdnem megfojtottál.
- Az a legjobb körökben is elő fordul. Figyelj, annyi pénzt utaltam a számládra, hogy ott tudd hagyni a Céget. Nem neked való. Nagyon vigyázz magadra!
- Te vigyázz magadra oda át! Ha épségben visszajöttél, jelentkezel?
- Nem hiszem. El akarok tűnni.
- Hát akkor sok szerencsét az új életedhez.
- Neked meg a régihez. - kezet fogtak, majd Adam örökre otthagyta újdonsült barátját.