80’s horrible 6: Deja Vu a blokkban

1

Külső felvétel:

Totálkép egy hatalmas lakótelepről. Alkonyat. A tízemeletes paneltömbök előtt néhány vézna, haldokló fa áll. A kamera kicsit körbe fordul: a házaktól balra puszta terül el (ahonnan halk tücsökciripelés hallatszik), azon túl pedig egy lerobbant gyár kéményei törnek a magasba. A távoli láthatárt vadregényes, magas hegyek szegélyezik.

Közelebbi kép, az egyik panelblokk előtt lefékez egy Dacia. A kocsi régi típusú és lerobbant, szélvédője mocskos, alig látni ki rajta. hallatszik, hogy a kipufogó is el van repedve. A kamera pár másodpercig időz a járgányon, ráközelít a rendszámra: Erato1. Az autó mögött, a lakótelepi épület homlokzatán tisztán kivehető a tábla: Blokk B/1, Str. Iancu, 13.

Premier plán:
A kocsiból egy húsz év körüli, latinos vonású, kórosan sovány srác száll ki. Ábrázata törődött és savanyú. Becsapja a kocsi ajtaját, majd a hervatag bokrok szegélyezte betonösvényen elindul a lépcsőházba nyíló ajtó felé.

Közeli kép, ahogyan kinyitja az ajtót. Bemegy, és a tömbház ajtaja zajos döndüléssel becsapódik mögötte. A hang olyan, akár egy szív dobbanása.

A kamera követi a fiú lépteit. Látjuk, hogy a lépcsőház fala rothad, pattogzik a vakolat, a korlát rozsdás. Egy helyen rendezvényt hirdető plakát bukkan fel, amelyen rikoltanak a nagybetűk: DEVA VARA!
Látószög felülről, ahogyan a fiú lépdel.

Éles, közeli kép a srác arcáról: a fáradt közönyt rettenet váltja föl.

Totálplán: a második emeleti lépcsőfordulóban egy fiatal, halottnak látszó lány hever. Szoknyája felgyűrve, vékony combjaira elkenődött vércsík száradt. A blúza vérfoltos. A hulla szemei tágra nyitva, és e szemekben mintha értelem ülne. A dús ajkak görcsös mosolyra húzódnak.

Premier plán: A fiú szája remeg, arca sápadt, és románul motyog valamit.

A fiú: Mi ez?
(újabb, gyors kép a lányról, majd ismét a fiú arca)
A fiú (suttogva): Ki vagy? Ismerlek?

Szorosan a korláthoz tapadva araszol el a lány mellett, le nem véve róla a szemeit. Arca ijedt és óvatos, talán azt várja, hogy a jelenés rá fogja vetni magát.

Újabb képek a lányról, akinek a szemei megtelnek élettel, és követni kezdik a fiút. A srác idegei felmondják a szolgálatot, nekiiramodik felfelé a lépcsőn. Pár lépés után megbotlik, és zuhantában lever egy virágcserepet egy betonudvarra nyíló ablak párkányáról.

Hangosan zihálva rohan, gyors vágású képek. Felülről látjuk a lépcsőházat, vagy csak a fiú lábát, tarkóját.


2

Marius szedte a lábait, mintha csak egy medve kergette volna. Nem uralkodott el rajta a pánik, legalábbis még nem, de azzal tisztában volt, hogy élete szövenyébe váratlanul nagy gebasz fúrta be magát. Tényleg egy hulla volt az az imént? Vagy csak hallucinált, ahogyan attól a pocsék gyomnövénytől szokott, amivel a haverjaival élnek, amikor elfogy a fű? De, mintha már látta volna valahol. Igen, ezt a lányt már látta. És bárhogyan is, mindezt már átélte!
De most nem hajlandó ezen gondolkodni. A lényeg, hogy rohannia kell, mert ami a háta mögött van, az szörnyűség, még ha csak látomás is. Az illető csinos lányka volt amúgy... vagyis lehetett életében. Marius még sohasem kefélt meg nőt, de a vágya igen erős volt irántuk. Ennek akár be is akasztott volna, ha nem ennyire merev, és hideg és véres, milyen kár...
Marius felért a hetedikre, és hallotta, hogy nyílik az egyik ajtó. Linu néni, a ház legpletykásabb lakója, egy nyolcvanéves vén satrafa dugta ki rajta a fejét. Észrevette a csörtető fiút, és ordítva zsémbelni kezdett, ahogyan a vénségek szoktak, akik olyan süketek már, mint a vízaknai ágyú.
- Marius Erato! Nem tudod, mi volt ez a csörömpölés odalenn?
Marius kivörösödve, félelemtől reszketve nekirogyott az idős hölgy ajtófélfájának.
- Fenét nem, tante Linu, levertem azt a kaktuszt, de egy halott csaj hevert a lépcsőfordulóban! És véres volt, és engem nézett! Kurvára befosatott! - hadarta a fiú.
Tante Linu tenyerének éle nagyot csattant a fiú arcán.
- Szépen beszélj fiam - mondta a vénasszony. Ám szeme tágra nyílt, ijedelem ült benne. És valami meghatározhatatlan cinkosság. Marius észrevette ezt, és arcát dörzsölgetve várta, hogy az öreglány mondjon valamit.
- Felejtsd el, amit láttál, Marius. Nem volt ott senki. Felejtsd csak el.
A fiú a korláthoz sétált, megpróbált lekémlelni oda, ahol a lányt látta, de a sűrűsödő alkonyatban homályba borult a lépcsőforduló. A levegőt azonban nehéz, kellemetlen szag ülte meg... ami nagyon nem tetszett Mariusnak.
Visszapillantott Linu nénire, és ismét meglátta a szemében azt a zavarbaejtő, vidor csillogást. És még mielőtt megfontolta volna, megkérdezte tőle:
- Nem tud erről semmit, tante?
Tante Linu ráförmedt Mariusra:
- Miről? Mit tudnék? Azt, hogy valószínűleg elment az eszed, fiam! Halott lányok... halott lányok nem szoktak lépcsőfordulókban heverészni és kacsingatni az emberre! Na takarodjál föl, és ne zargasd az emberek nyugalmát! És holnap hozol egy új kaktuszt!
- Igen, tante Linu - motyogta Marius, és magában a vénasszony alsó fertályába kívánta a világ összes kaktuszát. Végül felvonszolta magát a kilencediken lévő odúba, ahol lakott. Előkotorta a kulcsát, és kinyitotta az ajtót. Az apró lakásból savanyú állottzokni szag csapott ki, de a fiú meg sem érezte. Hozzá volt szokva. Keskeny ágyához vánszorgott, és kimerülten végigroskadt rajta. Úgy érezte, még soha életében nem volt ilyen fáradt.


3


Éjszakai felvétel:

Marius, egy szál alsónadrágban, hanyatt hever az ágyon. Álmában forgolódik, nyögdécsel, láthatóan lidércnyomás gyötri. A panelblokk tetejére erősített reklámfelirat neonfénye beszűrődik az ablakon, csontvázszerűre festve a fiú vézna testét.

A kép áttűnik, álomszerű effektekkel tarkított felvételek következnek: Marius mintha alvajáróként lenne jelen, de amit lát, az maga a hideg valóság.

Marius lépdel lefelé óvatosan a lépcsőházban, árnyékok oltalma alatt.

Premier plán:
Marius arca közelről, tágra nyílt szemmel bámul.

Most ugyanazt a lépcsőfordulót látjuk, ahol a lány hevert. A lány most is ott van, ám elevenen, és egy fiú is van vele, akinek az arca sötétben marad. A fiatalok a falnak dőlnek, tapizzák egymást, forrón csókolóznak. A srác a lány haját túrja, ugyanakkor szelíden nyomja lefelé, végül a lány guggolóülésbe csusszan a falnak támaszkodva. A fiú letérdel mellé. A lány tekintete éberen és kíváncsian ragyog ki a homályból.
- Mit szeretnél? –suttogja.
- Ezt - a srác határozott mozdulattal a lány szoknyája alá nyúl. Az tessék-lássék megpróbálja összezárni a térdeit, aztán megadja magát, és combjai lassan szétnyílnak. Teljesen lecsúszik a fal tövébe, szemét lehunyja, és halk nyögdécselésbe kezd.
A fiú keze lassú, ügyes mozdulatokkal dolgozik a szoknya alatt.

Közeli kép: Marius hitetlenkedő, kéjsóvár ábrázata.
A kamera felfele fordul, egy alakot látunk két emelettel feljebb a korlátra görnyedni.
Vágás: Tante Linu gunyoros, gonosz arca

A lány egy kis idő elteltével hangosan felnyög, csípőjét megemeli, lábfeje dobol a metlachin. Édesen élvez, nyaka megfeszül, a fiú nyakát csókolgatja.
Miután végzett, a fiú megpróbálja lehúzni a szoknyáját. A lány, mint aki álomból ébred, ellenkezni kezd, és amikor meglátja, hogy a srác a sliccét húzza le, hadarva tiltakozni kezd.
- Ne... ne, ezt még ne.
- Ugyan már, elég idős vagy, hogy...
A fiú feláll, terpeszbe áll. Háttal van a kamerának, de feltételezhetjük, hogy elővette a hímtagját.
- Legalább vedd a szádba - mondja a lánynak.

Vágás: Marius mohó vigyora, majd a lány bájos, de ijedt arca.
- Nem!
A lány fel akar állni, de a srác durván visszalöki. Mozdulataiból immár féktelen kandüh árad.
- Te kurva! Én kielégítettelek! Viszonozd!
- Sikoltani fogok... - kezdi a lány rémülten, mire a fiú ráveti magát, és fojtogatni kezdi.
Gyors kép Marius arcáról, kéjes mosolyának elbizonytalanodása.

Közelről: A lány vértolulásos, levegőért kapkodó arca. Öklei hatástalanul csépelik a srác gyűlölettől eltorzult, árnyékok takarta arcát.

Premier plán: Marius rémült, tétova arckifejezése. Tesz egy lépést a lépcsőforduló felé, majd megfordul, és amilyen halkan csak tud, feloson a lépcsőn.

A kép áttűnik, tante Linu arcát látjuk, rémálomszerű derengésben.

Tante Linu (csipkelődő hangon): Miért ilyen türelmetlenek a mai fiatalok? Én másodjára engedtem az uramnak. Kivárt, majd pedig hátulról verte be!(hátborzongatóan felnevet) Hova rohantok he? És miért? Miért?

Éles vágás, közeli kép: A lány szeme kidülled, megüvegesedik. Meghalt.

Totálplán: Gyilkosa leengedi a földre az élettelen testet, majd idegesen körülnéz. (Az arcát még mindig nem látjuk tisztán, homályban marad). Sehol senki. Felegyenesedik, és gyors léptekkel, de nem futva a bejárati ajtó felé indul. Kilép rajta, és elnyeli az éjszaka. Az ajtó lassan csukódik mögötte, majd halk, szívdobbanásszerű zajjal visszakattan a zár.

Premier plán: A lány halott, kísérteties arca.


4

Marius verejtékben fürödve tért magához a ronggyá gyűrt lepedőn. Remegő lábakkal ült ki az ágy szélére, és tenyerébe temette az arcát. Istenem, micsoda rémálom volt! És nem is először látogatta meg, most már tudta. Csak eddig sosem volt ennyire tiszta. Az ébredés pillanatában mindig felbomlott, a lidérces képek szétfutottak, mint az égen a viharfelhők, ha kisüt a nap. De a mostani álom körvonalai élesek voltak, mint a penge, bele is hasított a lelkébe. A tudata mélyéről készült valami sejtelem a felszínre törni... de Marius visszaverte rohamát, egyfajta függönyt húzott a gondolatai elé.
A nadrágjához kapott, hogy keressen benne egy cigarettát.
A cigit az ujjai közé szorítva az ajtóhoz botorkált, hogy megnézze, bezárta-e, amikor hazaért. Eszelős félelem fogta el, hogy valaki rátör, és... kirabolja? Ugyan. Nincs semmije, amit elvihetnének. Azért jobb az elővigyázatosság.
De amint megmarkolta az ajtó gombját, megérzett valamit. Valaki van a háta mögött!
Lassan hátrafordította a fejét, szinte érezte nyakában az inak feszülését. Ám csupán az üres, feltúrt ágy lepedőjének fehérjét látta, és egy szekrénysor homályos körvonalait. Semmi különös nincsen itt. Vagy mégis? Rájött, hogy ugyanazt a súlyos, förtelmes bűzt érzi, amit este a lépcsőfordulóban. És ott a sarokban... ruhakupac az lenne az, vagy valami egészen más?
Mariuson úrrá lett a rettegés. Képtelenné vált a logikus gondolkodásra: úgy érezte, a testét vékony jégpáncél vonja be a bőre alatt, és a szíve megfagy a mellkasában. Bármi is rejtőzik itt, ki akart jutni ebből a szobából.
Kimegyek a blokk elé, elszívok egy cigarettát, és kiszellőztetem a fejemet, gondolta. Utána már nem fogok megijedni az árnyékomtól is. Ami a szagot illeti, persze hogy büdös van, egy hete nem fürödtem. Máskülönben pedig…
Marius kilépett az ajtón.
A lépcsőházban néma csend honolt. Mariuson nem volt óra, de úgy gondolta, már éjfél is elmúlhatott. Szagot nem érzett, a csend is megnyugtatta. Remegő lábakkal, de viszonylag normális tempóban verő szívvel nekiindult lefelé a lépcsőn.
Másfél emelettel lejjebb ismét megcsapta orrát a méla, rothadó kipárolgás. Marius felnyögött, majd kétségbeesetten, dacosan megszaporázza a lépteit. Most már nem fordul vissza! Csak egy kicsit... még egy kicsit...
A hetediken azonban kicsapódott az egyik ajtó. Marius ijedten felkiáltott, ujjai közül kihullott a cigaretta. Látta, hogy tante Linu áll a folyosón pongyolában. A hajában csavarok voltak, az arcán pedig valami krém, amely hátborzongató maszkként száradt rá viseltes ábrázatára.
- Marius! - dörrent visszhangosan a vénasszony hangja. - Mit kószálsz a lépcsőházban, éjnek évadján?
- Én csak... - hebegte Marius. Nem tudta levenni a tekintetét erről a valószerűtlen, groteszk jelenésről.
Tante Linu kilépett a fénybe, a folyosó tompán világító villanykörtéje alá, amelyről régen elveszett a bura. Az öregasszony kellemetlenül, vidoran vigyorgott.
- Múltkor sem volt jó vége, nem emlékszel? - kérdezte.
Marius nyelt egyet.
- Mindent láttam, ám fiam. A számat befogtam, de nem felejtettem. És továbbra sem beszélek róla, ha...
Marius érezte, elzsibbadnak az ajkai. Azért egyetlen szót képes volt kiköpni.
- Ha?
Tante Linu a kacérságot mintegy parodizálva, széttárta a pongyoláját.
Marius rámeredt egy pillanatra, aztán sarkon fordult, és futni kezdett, le a lépcsőn. A vénasszony dühös, de végtelenül gúnyos kacaja követte őt.
- Nem vagy férfi Marius! És nem is leszel soha! Engem is éget a tűz, minden éjjel, nekem ez jutott, tudd meg, égek éjjel, minden egyes éjjel... de fogod te még kívánni ezeket a lángokat!

A fiú rohant, hármasával vetette a lépcsőfokokat, többször is majdnem összeakadtak a lábai. Mégsem lassított, űzte a rémület és a szégyen, s a kényszer, hogy minél messzebb kerüljön az eszelősen rikoltozó vénasszonytól. A zavarodottsága azonban múlóban volt. A kristálytiszta, bénító belátás már beférkőzött az agyába.
Túl kell jutnom a másodikon. Túl kell, muszáj...
És akkor, mikor Tante Linu hangja végre elenyészett (kacaja mintha zokogásba fulladt volna), a szag mindent ellepett.
Tisztább volt, sokkal tisztább, mint amit eddig érzett, és egyes összetevői is jobban azonosíthatóak: vér, széklet, vizelet, bomlás. De ott volt még valami, ami sokkal gyomorforgatóbbnak tűnt, mint ezek együtt. Marius nem tudta, mi lehet az, de nem is érdekelte. Úgy érezte, elméjének támasztékai kezdenek megroppanni. De legalább elért a második emeletig.
És üres a lépcsőforduló. Megmenekült! Még ahhoz is lehet, hogy ez is csak egy álom, sőt az is lehet, hogy az is álom volt, amikor...

És akkor - legalábbis ő úgy érzékelte - elgáncsolta őt egy láthatatlan láb.
Hatalmasat zuhant, vállal neki a penészes falnak. A kulcscsontja egyből eltört. Feljajdult a kíntól, aztán a földre zuhant, és az arcát is végighorzsolta a durva metlachi. Néhány percig csak feküdt, jajgatott, úgy érezte, képtelen megmozdulni. Ám néhány másodperc elteltével az agyában felsikoltott egy vészcsengő,
(mozdulj meg, állj fel, muszáj)
ő pedig összeszedte minden erejét, és kínlódva talpra küzdötte magát.
Marius felemelte a fejét, és hátrasöpörte csimbókos haját a homlokából. Aztán felordított.
A lány állt ott, és a fiú tisztán látta a lépcsőforduló lámpájának fényénél. Ezúttal meztelen volt, de nem nyújtott vonzóbb látványt, mint Tante Linu. A teste csontsovánnyá aszott, a bordái közül némelyik át is ütötte a papírvékony, ráncos bőrt. Hamuszínű teste bizonytalanul billegett pipaszár lábain Karjait kitárta, a karomszerű ujjak kétségbeesetten nyúltak a dülledt szemekkel sikoltozó Marius felé. De a legrémesebb az arca volt. Foszladozó bőr hámlott a zöld nyálkával borított koponyáról, a szemek beestek, az orr helyén pedig csak egy fehér penésszel kitöltött üreg tátongott. Ajkak nélküli szájából hiányos, sárga fogsor villant ki, és kileffedt vörös, lepedékes nyelve. És ez a rémség szörnyű bűzt árasztott - ugyanazt a szagot, amit Marius eddig is érzett, csak most sokkal töményebben. A fiú úgy sejtette, hogy a rettenetes halált halt, nyugalmat nem lelő holtak kipárolgása ez.
- Nem haragszom, drága - nyögte a lény mély, rekedt hangján. - Bárcsak megtettük volna, bár hagytam volna, hogy megtedd... tudom, hogy végül finom lett volna.

Marius törött karját az oldalához szorítva, nyüszítve hátrált. De nem állta meg, hogy bele ne nézzen újra a lány arcába, az elkárhozott szenvedő, sötét őrülettől vonagló képébe.
- Rossz odaát - mondta ez az oszló, félholt valami vontatott, remegő hangon. -Nagyon rossz. Vannak képek... örvények... és vannak szagok. Azok a legszörnyűbbek. A vörös folyó. És ami örök. Odaát minden örök. Látnod kellene, Marius. Neked is... látnod kellene.
Marius belenézett a halott szemek üregeibe, és üvölteni kezdett.
A lány fellendítette a karjait, amelyekről immár vékony, sötét hártya csüngött. Szárnyak. Kezdetleges, torz, elkorcsosult szárnyak.
- És látnod kellene, milyen, amikor megjön Ő.
Marius agyára a pánik fátyla ereszkedett. Elfeledkezett a karjáról, Tante Linuról, mindenről, ezt a rémálmot kivéve, amely el akarta őt ragadni a sötétségbe. Artikulátlanul ordítva vetette le magát a lépcsőn.
Két emelet. Két emeletet talán még képes lefutni.


5


Éjszakai felvétel:

Marius nyögve-sikoltozva rohan, gyors vágású képek, alulról látjuk a lépcsőházat, vagy csak a fiú lábát, tarkóját. A képek között olykor felbukkan egy sötét, homályos árny, amely már túl hatalmas ahhoz, hogy egy lányhoz, vagy bármilyen emberi lényhez tartozzon.
Verdeső, hatalmas szárnyak baljós árnya az ócska falakon.

Totálkép a bejárati ajtóról, Marius odarohan, keze a kilincsre forr, és őrjöngve rángatni kezdi. Mikor látja, hogy nem nyílik, eszelősen felüvölt, és a háta mögé néz.

Éles vágás: A fiú verejtékes, rángatózó arca, rettegéstől kidülledő, forgó szemei.

A lépcsőt látjuk oldalról. Egy hosszú, karmokban végződő fekete kar markolja meg a korlátot. Többet nem látni, csak egy torz árnyképet a falon, és ez az árnyék a DEVA VARA! feliratú plakátra vetül.
A lény morog, nem hallatt értelmes szavakat, bár a Marius szót mintha ki lehetne venni vérfagyasztó gurgulázásából.

Közelkép, Marius most a vállával feszül neki az ajtónak, de azon nyomban üvöltve a karjához kap - elfeledkezett róla, hogy eltört.
A lény fekete homálya rávetül az összetört, minden reményt feladó fiúra.

Vágás: A sovány, aszott képű Marius tükörképére bámul az üvegajtóban, szája sikolyra nyílik
A tükörkép: Felismerjük benne a fiút, noha ez a Marius sokkal jóképűbb, duzzad az egészségtől, és mosolyog: akár az a srác is lehetne, akit korábban láttunk együtt a lánnyal.

Egy utolsó, gyors vágás Marius sápadt, szánandó arcára, aztán az árnyék rávetül. Éles sikoly harsan, és még egyszer, egyetlen pillanatra bevillan az üvegablak, benne a tükörképpel és egy ijesztő, idegen arccal: aztán az ablaktábla berobban, és a szilánkok szerterepülnek.

A kamera dőlt szögben a padlót mutatja, ahogyan a vartyogó hangokat hallató rém mintha kivonszolna egy vérző testet az ajtón. A testet magát nem látjuk, csak egy elmosódott vércsíkot, és a lény fekete, hártyás lábait.

Külső felvétel: a tört üvegű ajtó és a pislákoló fényben fürdő előtér. Háttérhang: tücskök ciripelése.

Az ajtó lassan, nagyon lassan becsukódik, és a csapódás keltette tompa hang mélyen zengő és hátborzongató: mintha csak egy erős, de beteg szív dobbanása lenne.