5. A lagúna

Van egy hely az Ealon, ezen a megkínzott, a kozmosz által egyszer már halálra ítélt kis bolygón, amelyet haldokló és megkergült csillagok vesznek körbe. Ezt a helyet Truknak hívják. Képzeljünk el néhány, a vízből csak pár száz méter magasra kiemelkedő szigetet. A szigeteket egy hatalmas korall-zátony veszi körbe, ezzel lagúnát képezve. Valahogyan megúszta az Ealon bekövetkezett nagy Katasztrófát. Hiába mozgott a tengerszint fel-alá, Truk köszöni szépen, itt van. Vajon együtt mozgott az óceán szintjének változásával? Hiszen ez a Pacific-óceán, ami egy hírhedten vulkánikus, földrengéses terület volt már a Katasztrófa előtt is. Szigetek bukkantak fel, vagy éppen tűntek el a hullámaiban.
Érdekes hely ez az Istenek háta mögött. Valaha nagyon szerették a könnyűbúvárok. Ugyanis vagy egy évszázaddal ezelőtt, az Eal történetének egyik világháborújában tengerészeti támaszpont volt. A lagúna így valóságos hajótemető. Persze, a virágzó turizmus már a múlté. A könnyűbúvárkodás nem üzlet már. Az átlag eali embernek nincs rá ideje és pénze, hogy idáig utazzon, a bolygó jótevői meg úgyis megmondják, hogy kinek mi a dolga. Ha valaki nagyon búvárkodni vágyik, annak ott a lehetőség, hogy egy eldugult ipari szennyvíz-lefolyót tisztítson a galaxis valamelyik távoli zugában. Közben egy ótvar szivattyú látja el levegővel, és egy éber törp komisszár figyeli pisztollyal a kezében, nehogy szabotázst hajtson végre. Ennek ellenére mégsem elhagyatott hely ez a Truk. Nagyon népszerű például egyes fiatalok körében. Képzeljük el, hogy Truk legöregebb fáinak van valamiféle lelke, mert a fa is élőlény. Szóval az említett fák mind időskori elbutulásnak tudják be, hogy bármerre is meresztik az elképzelt szemeiket, mindenhol nagy, szürke, vagy terepszínű hadihajók horgonyoznak. Nem is akármilyen hadihajók. Ezek a valaha volt IJN egykori büszkeségei! Fáink csak álmodták volna az eltelt évszázadot, és még mindig ezerkilencszáz negyven akárhány van?
Dehogy álmodták, megtörtént az. Jogos a kérdés: akkor mit keresnek itt ezek a kivénhedt hadivasak? Nem kellene valahol a tenger fenekén vagy valami eldugott brazil roncstelepen ábrándozniuk a régmúlt idők dicsőségéről? Dehogyis! Pont a megfelelő helyen vannak a lányok. Mert ugye, angolszász elképzelések szerint a hajók nőneműek. Mielőtt Truk fái mind megőrülnek a kíváncsiságtól, elmondom, hogy a válasznak hegyes füle, vagy hosszú viking szakálla van. Szóval, elsőnek nézzünk be a parancsnokság épületébe! 
Az van az egykori szállodából átalakított épület homlokzatára írva: Eali Első Tengerészeti Főiskola, Yokosukai Tanszék. Alá pedig valaki odarögtönözte a Kihelyezett Tagozat feliratot is. Ami ugye, több szempontból is megtévesztő. Például, mert nem ez az első tengerészeti főiskola, nem hogy a bolygón, de még Japánban sem. Másodjára, nem is Japánban vagyunk, de a Kihelyezett Tagozat erre már utal. A tengeri hadviselésnek hosszú hagyománya van a planétán, sok újat a hegyes fülűek sem tudnak mutatni. Miért is tegyék, hiszen az ő technikai szintjükön már az űrfölény megszerzése a cél. Ha mega-, giga-, vagy teratonna hatóerejű fegyverekkel felszerelt űrhajók vesznek körbe egy bolygót, akkor annak már majdnem mindegy, hogy evezős gályái vannak-e, vagy repülőgép-hordozói! Szóval, a kimondatlan cél az nem a hajókázás egy halálra ítélt planétán, arra egy kiló acélt, és egy liter gázolajat sem adnának a bolygó állítólagos jótevői. Igazából, előbb-utóbb az űrben fogják hasznosítani az itt megszerzett tudást. Hogy ez mennyire lesz jó az iskola tanulóinak, az más kérdés. Viszont legalább egy kiutat jelent erről az elátkozott bolygóról. Hogy szépen fogalmazzunk, az Ealon jelenleg nem túl jók a perspektívák, senki számára.
Most éppen, ha a szemlélődő kinéz a szobája az ablakán, akkor két, úgynevezett harcos nyulat lát. Per pillanat hisztiznek. A hiszti oka pedig a kertészkedés. Pontosabban az, hogy sövény-nyírás közben az egyik tapsi-nőstény sikeresen belevágott a másik kis okos hosszú fülébe. Nagy ész kellett hozzá! A szemlélődő, akit egyébként Nagatonak hívnak, megcsóválja a fejét.
Szép, magas nő amúgy, hosszú, fekete hajjal. A megjelenése legérdekesebb pontját mégis a ruházata képezi. Nem tradicionális, finoman szólva. Egy fiatal és csinos lánynak jól áll a rövid szoknya, a harisnya, a magas sarkú cipő és a top. Eddig rendben is vagyunk. A kézvért és felkarvédő már kicsit erős. A fejdísze főleg az, mintha négy, fém szarva volna, két hosszú hátrafelé és két kicsi oldalt. És akkor a fém övről és a nyakörvről sem beszéltünk. Azt már mindenki tudja az Ealon, hogy ha a törpök és a tündék nőt kezdenek öltöztetni, akkor abból bármi kisülhet.
– Te szemét ribanc! Most meghalsz! – kezdi a véres fülű répafaló.
A nyúl balhét többen kommentálni kezdik. Nagato ugyanis nincs egyedül a helységben, egy csapat nő veszi körül. Így legalább nem lóg ki a tömegből a jelmezével. Mert a többiek szintén hasonlóan néznek ki, még ha a szerelések és kiegészítők egyediek is.
– Ó, hogy tegyem őket a füstölőbe! 
– Mi az édes anyjukat csináltak már megint?
– Kertészkedtek.
– Várjatok, kitalálom. Ezek ide jöttek kant lesni. Egy kicsit korai!
– Ha valamelyik ránéz a pasimra, azt beletaposom az egyik ágyúmba, és kilövöm…
– Ha addigra még marad itt elő tapsifüles. Szakadt volna a feje az anyjába mindnek!
– Hát nem a napon keltek ki, amikor rásütött egy műsoros kotonra?
A fenti mondatok jól mutatják, hogy milyen kedveseket gondolnak a hölgyek a nyuszikról. Csodálkozni nem kell ezen. A bolygó erőszakos bűncselekményeit rendszerint elbitangolt nyulak, unatkozó vámpírok, és más hasonló, Ealon kívüli élőlények követik el.
– En garde! – kiáltja odakint az egyik tapsifüles, majd pengék csattogása hallatszik.
– Tegye fel a kezét, aki szerint ezek csak azért hadonásznak bikiniben, életlen karddal, hogy felhívják magukra a fiúk figyelmét? – fordul vissza a jelenlevőkhöz Nagato. Az egyetértés totális. Egy szőke, kék szemű, jól láthatóan nem japán lány pattan fel.
– Asszonyom, kérek engedélyt közbe avatkozni! – csapja össze a bokáit poroszosan.
– Megadom – bólint Nagato.
A szőkeség tehát odasétál a hűtő mellett álló ásványvizes csomaghoz, és kivesz egy olyan másfél literes palackot.
– Jól lehet dobni – fordul hátra.
– Mindkét bátyám rögbizett – szólal meg angol akcentussal egy másik szöszi, és a következő palackért nyúl. Nagato húga, Mutsu pedig előzékenyen kinyitja nekik az ablakot.
– Az enyém a baloldalon álló! – közli az első, aztán céloznak.
A nyulak közben már nagy egyetértésben pózolnak, és képeket készítenek a helyi közösségi oldalakra, kizárólagosan kandúrszerzési célzattal. Teljes homály, hogy mit képzelnek a nyuszikák, hogyan jut el a több millió potenciális kan ide, Trukra? Mielőtt ezt végig tudnák gondolni, teljesen váratlanul fejen találják őket, úgyhogy egyetlen nyikkanás nélkül kifekszenek.
– Jelentem, a nyulak agyhelyen csapásra kerültek! – közli katonásan az első szöszi.
– Éljen a német tüzérség! Szép munka, Bisco – mondja egy Kongo nevű, barna hajú lány, a közbeszólást nagy nevetgélés fogadja.
– És én? – kérdezi csalódottan a másik. – Azért túlléphetnétek végre a történelmi előzményeken, elvégre az a háború száz éve véget ért.
– Touch-down, Io! – kiáltja be Kongo, amire megint van egy kis derültség.
A két szöszi cserediák. Biscot amúgy Bismarcknak hívják, ami szép, történelmi név. Io teljes neve pedig Iowa. Ezeken az iskolákon senkinek nincs túl bonyolult neve. Tehát, Nagato felvesz egy telefont, és intézkedik, hogy vigyék valahová a büdös dögöket az ablak alól.
– Ha jól számolom, sok már nincs a szigeten – jegyzi meg a Kongo nevű lány egyik húga.
– Jó, ha ezen a nyúl közjátékon túl vagyunk, akkor végre elmondom, hogy miért is kérettelek benneteket ide, hölgyek – néz a csapatra Nagato.
– Gondolom mivel lassan itt a hétvége és fiúk? – teszi fel a kérdést egy ezüsthajú nő, és igazít egyet a szemüvegén – Gyorsan leszögezem, hogy Lady Musashi pasiját kéretik nem tapizni!
Egyébként, ő maga ez a Lady Musashi.
– Ha csak nem állunk át a kan és gyerek-közösségre, mint a nyulak – mondja halk hangon egy sötét hajú lány. Kongo három húga rögtön bólogatni kezd, mire a nővérük leinti őket:
– Az tetszene a hülye fejeteknek, mi? Yammi, neked mi a véleményed?
– Remélem, Fuso csak viccnek szánta. De hadd mondja már végig Nagato, haladjunk végre – hangzik el a vélemény.
– Első problémánk, hogy mit kezdünk a tengerparttal? Mivel sikeresen otthon hagytuk a hálókat. Az értetlenül pislogók kedvéért elmondom, hogy háló nélkül nincs strandröplabda – foglal helyet Nagato egy megfordított széken.
– Remek, úszódokkunk van, de hálónk az nincs – néz rájuk Bisco. – Mert mindig az a nagy kapkodás…
– Miért nem tartunk inkább traktorhúzó bajnokságot a parton? – teszi fel a kérdést Musashi.
– Na, az jó ötlet – lelkesedik fel Kongo – Traktort szerencsére hoztam magammal.
– Traktort? – mereszti rájuk a szemeit Iowa.
– Itt akkor megkérdezem, hogy a fél lánctalpas vontató jármű az minek minősül? – csipog közbe Bismarck.
– Külön kategóriában el tudjuk indítani – mutat rá Musashi.
– A fiúknak a traktorhúzás is legalább annyira tetszik, mint a strandröplabda – állapítja meg Mutsu.
– Hát hogy ne tetszene nekik. Sárdagasztás, nagy gépekkel és bikinis nőkkel! – mosolyog Fuso. 
– Én betojok rajtatok – csóválja meg a fejét Iowa. – Most aztán szerezhetek traktort. Habár, láttam itt egy öreg GMC vontatót a szigeten. Hmmm…
– A lányom élvezni fogja – igazítja meg hihetetlenül hosszú haját Yamato.
– Jó kis vakációs program, ugye? – néz rá a húga.
– Merő szerencse, hogy a bolygó jótevői mindenkit ideküldtek Kuréből és Yokosukából nyaralni – mondja Nagato.
Mutsu ránéz a nővérére. Mi jár megint abban a kemény fejében? Nem kérte, hogy most itt parancsnokoljon az Iskolán! Egyikük sem kérte, hogy itt legyenek. A karma volt ilyen szemét mindenkivel. Meg a tündék, amikor összevadászták őket, kit honnan hoztak, és ide gyűjtötték. Például, az ő szüleik, és a kisöccsük meghaltak egy rettenetes földrengésben. Összedőlt a kocsijuk alatt a felüljáró. A nővére valahogyan kiesett az összetört autóból, azután kihúzta az eszméletlen kishúgát is. A jármű eközben kigyulladt, tehát a szüleiken és az öccsükön már nem tudott segíteni. Hány éves is volt akkor, hét? Azóta működött Nagato anyukaként is. És kénytelen volt egy háborúba vezetni a többieket. Száz éves ócskavasakon? Mit éljen még át egy huszonéves, fiatal nő? És még az előző évszázadot tartották kegyetlennek a történészek. Semmi volt ehhez képest, semmi!
– Mindenféle hátsó szándék nélkül, ugyebár? – töri meg a csendet egy Akagi nevű lány, akit mintha egy hagyományőrző íjász versenyről szalajtottak volna a ruházata alapján. Nem is csoda, a hordozók zöme hasonlóan van felszerelve.
– Ezt csak remélni tudjuk – morogja Yamato.
– Ha a kormányzó asszony és pajtásai butaságon törik a fejüket, akkor nagyobb csinnadrattával csinálják. Mint a múltkor, ugyebár. Mindannyian tudjátok, hogy mire gondolok – mondja halkan Iowa.
Ezt nem is kell bővebben kifejtenie. A Katasztrófa után derült ki, hogy a bolygón nem csak az ember nevű értelmes faj élt. Egy másik civilizáció a víz alatt bontakozott ki, szinte ismeretlenül a felszíniek számára. A Katasztrófával járó földrengések és szökőárak az ő világukat is romba döntötték. Aztán jöttek a segítők, szakállal vagy hegyes füllel. Felemelték a porba hullott emberiséget. És mi volt az Iskolák első erőpróbája? Hát velük verették agyon a szegény kétéltűeket!
Nagato úgy szorítja össze az öklét, hogy belefehéredik minden ujja. Micsoda sokk volt felismerniük, hogy a mélység lakói nem szörnyetegek voltak, hanem az ember egy távoli rokona. Feltehetően útjában álltak a törp bányaművelési projekteknek.
– Az ég áldjon meg benneteket, nyugi már! – élénkül meg Kongo. – Süt a Nap, itt vagyunk egy trópusi szigetcsoporton, jön a hétvége, és senki nem lövöldözik ránk. Van kaja, alkohol és muníció. Nemsokára itt lesz a pasim, és nem, továbbra sem állunk át kan-közösségre!
– Furcsa japánok vagytok – mondja Iowa, a cserediák. – Imádlak titeket. Nem, úgy értem, nem állok be Oi és Kitakami kisasszonyok közé harmadiknak, de nem vagytok akármik! Egyszer össze kellene jönnünk Hawaii-on a kaliforniai tanszékkel egy közös bulira.
– Azt a bulit száz évvel ezelőtt már megszervezték – veti közbe Bismarck némi derültséget kiváltva.
Miket, kiket képeznek hát ezen az Iskolán, illetve a többi hasonló intézményben? Mert nem tengerésztiszteket. Nagy fába vágták a harci baltájukat a hegyes fülűek, de a vállalkozás komoly sikerrel kecsegtet. Ezek a lányok ugyanis nem véletlenül viselik öreg, régen elsüllyedt hajók neveit. Illetve, hát a ruházat kiegészítőjeként hordott vasdarabok sem viccből vannak a fejükre és a derekukra csatolva. Mert az élő hajók nem nőnek a fán. Griffet, sárkányt és lélekkel bíró robotot sem lehet csak úgy mindenhonnan szerezni. Az eljárás célja, hogy egyszerű halandókat csatoljanak össze régen elpusztult hadigépek lelkeivel, ha lehet így fogalmaznunk. Aztán ezeket a félkész termékeket űrhajókba szerelik. Vajon milyen eredménnyel járnak? Droma úrhölgy azért tartózkodik a bolygón, hogy felügyelje a kísérletet.
Persze, azt egyikük sem tudja, hogy az univerzum, ez az Eallal szemben oly ellenséges valami már gondoskodott össznépi hétvégi programról. Több mint huszonöt kilométerével hosszú programnak ígérkezik. Sok ezer fegyverállása, és számtalan támogató egysége pedig garanciát jelentenek az igazi nagy durranásra.
 
Az úriember gondolkodik. Általában mindenféle kavarog a fejében: üzlet, árfolyamok, találkozók, telefonok. Magukat fontosnak érző emberek és más lények és olyanok, akik tényleg fontosak a számára. Ő egy olyan figura, aki mindig végig gondolja, mielőtt cselekszik, vagy akár csak beszél. Viszont akkor kemény és határozott, végig viszi, amit akart. Leveszi az elegáns zakóját, hiszen egy darabig nincs most szüksége rá. Az autója, egy hatalmas, fekete Lexus limuzin nagy sebességgel száguld a poros, repedezett aszfalton. Ezen a bolygón mindenféle autó luxusnak számít, pláne az ilyen, mint az övé. Pedig nem is olyan régen mekkora forgalom volt ezeken az utakon. Nagyon megváltozott a világ a Katasztrófa, majd pedig a Kapcsolatfelvétel után!
Képzeljük el, hogy egy lávafolyam elpusztított egy országot, aminek volt szene. Erre a másik, amúgy épen maradt ország nem tudott mit kezdeni az erőműveivel. Már csak azért sem, mert a harmadik ország, akinek az áramot eladták, elmerült egy szökőárban. És ennivaló is csak akkor volt, ha munkáskezet adó, a földterülettel rendelkező, és a traktort gyártó országok is mind megúszták – ami persze nem sikerült. Lényegében maradt a civilizáció romjain való élősködés. És ekkor jöttek az űrből az emberiség megmentői. Hogy örült akkor mindenki!  Bár soha ne derült volna ki, hogy nincsenek egyedül a kozmoszban.
Az úriember hamar túllép a negatív gondolatain. Sofőrje, a hatalmas termetű Goru biztos kézzel fogja kormányt. Úgy néz ki ez a Goru fiú, mintha egy yakuza főnök testőre lenne. Hát, nem véletlenül. Volt ez a tag szumós, verekedett ketrecben, és vigyázott olyan emberek kényes hátsójára, akik meg sem érdemelték. Szerzett pár sebhelyet, és ha mindez nem volna elég, még felnőttként nekiállt tanulni is. Az úriemberünk régóta ismeri, és nagyon megbízhatónak tartja. Szóval, Goru itt van, köszöni szépen, jól érzi magát a bőrében. Lehet, hogy nincs annyi rajongó kislány körülötte, mint régen volt, de egy nő csak akadt neki is. Nem is akármilyen nő, hanem egy igazi alfa-nőstény.
Teljes meglepetésként egy kamion közeledik hozzájuk. Igen, közeledik, pedig a Lexus olyan százötvennel kavar velük, de azt a nyerges vontatót mintha egy démon építette volna! Hatalmas orrában két motor falja a gázolajat, az egész gépet random módon ráhegesztett vasdarabok, lemezek, tüskék, és más autók alkatrészei díszítik. A tartály oldalán egy hatalmas, fehér kutya stilizált ábrázolása, a fülkeajtón pedig az Inu Motorsport felirat díszeleg. Hamarosan ott vágtat mellettük a pokol kamionja. A vezető fiatalember csak rájuk vigyorog a fülke magasából, aztán gázt adva elfüstölög a Lexus mellett. Az úriember ekkor ennyit mond:
– Mégis mit gondol rólunk ez a nyamvadt Inuyasha? Nem az ausztrál sivatagban vagyunk! Goru, tudnánk egy kicsivel gyorsabban menni?
Goru a főnöke arcára néz a tükörben, és közli:
– Parancsára, Sesshomaru uram! – azzal lentebb ereszti a Lexus futóműveit, és nagy lábával a gázpedálra tapos.
Az úton tehát kitör a Mad Max. A tartálykocsihoz és a limuzinhoz hamarosan egy igazi krómozott telivér csatlakozik, egy angol Aston Martin sportkocsi képében. Az Aston Martin mögött pedig egy V8 amerikai izomkolosszusban nyomják a dudát, ami úgy szól, mint valami lovassági trombitajelzés. Szinte szerényen száguld a nyomukban egy Mercedes kombi, bár hihetetlen erő lehet a tíz hengerében, mert tartja a lépést az őrültekkel. Előttük egy méretes Toyota egyterű tűnik fel egy hídon, mindjárt utolérik. A kamion dudája felbőg. A Toyota vezetője vállat von, és alig értek át a hídon, egy szimpla mozdulattal lehajt az útról. A családi verdát ugyanis hat jókora kerékre tették fel! Mint egy Mars-járó, úgy tapos át a növényzeten és törmeléken. Egyéni rendszáma van: BBY-01. A rendszámmal a tulajdonos egy legendás japán anime sorozat előtt tiszteleg.
 
A portásfülkében két öreg, joviális ember ül, ráncos ázsiai arcukon időtlen mosoly, pedig egy valaha komolynak gondolt dologról beszélgetnek. Ők ketten két olyan országból származnak, amelyek között valaha kifejezetten rossz volt a viszony. Az öregek csak most jöttek rá, hogy más dolog lett volna fontos az életben? Ki tudja ezt. Mindenki ismeri őket a bázison, igaz, a nevüket senki nem tudná megmondani. Ők itt csak A és B. Kürtszót hoz feléjük a szél.
– Figyeljen, szivassuk meg az újonc vámpírfiúkat? – kérdezi A. Ezek a vámpírok amúgy is, annyira kellenek a bolygónak, mint egy atomkatasztrófa.
– Hát persze. Figyeljenek ide! Izé, Hozé és Rozé!
– Nem is ez a nevünk – a vérszívók sértődött arccal bámulnak az öregekre.
– Nem számít, figyeljenek! Néhány jármű közeledik, szépen fogják a piros jelzőtárcsát, a járműveket szabályosan átvizsgálják. Gyerünk, gyerünk! – biztatja őket B.
A mágikus kenőcstől bűzlő vámpírok merészen állnak ki a bekötőút közepére. Közben a papák felhúzzák a sorompót, de a két idióta még erre sem fog gyanút. Harmadik társuk oldalt állva fedezi őket. Ekkor, mint valami vicsorgó ősállat, hörgő dízelekkel érkezik meg a pokoli kamion, ami mellett egy éjfekete Lexus próbál meg előzni. Bőgnek a kürtök, a dudák, és a bolha fiúk még fel tudják emelni a nyamvadt tárcsájukat. A tülkölés viszont a két öregnek szól, akik tisztelegnek a sofőröknek. A vérszívók közben megsemmisülnek, a száguldó járművek egy tizedmásodpercre sem lassítva hajtanak át rajtuk sorban, hamvadó szerény maradványaik pedig a szél játékszerévé válnak. Szóval az újoncok egyszerűen ki vannak törölve a téridő szövetéből, bár senkinek nem hiányoznak az Ealon. 
Ekkor pedig a BBY-01 jelű családi hadigép is előbukkan a bozótból, hiszen jól terepezik a jármű. A sofőr, egy bizonyos Eigo szabályosan köszön az öreguraknak, mögötte a két kislány is lelkesen integet.
– A többiek már benn vannak – mondja B bácsi. – Üdvözlöm a kisasszonyokat a bázison!
– Köszönjük – hajol meg ismét Eigo, és elindul, csak úgy toronyirányt. Eközben elüti a harmadik hegyes fogút, hogy annak se kelljen a dili-dokihoz járnia utókezelésre. A hat hatalmas kerék szépen egybedolgozza a néhait a gyeppel.
– A héten eddig tizenhat vérszopó és hat tapsifüles bula a veszteség – számolja A úr.
A társa egy gombnyomással lehúzza a sorompót, és hozzáteszi: 
– Pedig a lányok csak egy napot voltak benn!
– Büszke vagyok, hogy ma is akadnak még ilyen rendes fiatalok – dől hátra az első papa.
A Lexus éppen merészen előz a bázis területén, amikor váratlanul egy teljes kacsa-család tűnik fel az úton. Minden ámokfutó két lábbal tapossa a fékpedált, az autók egymásra torlódva állnak meg hápogók előtt. Az egyik kiskacsa felnéz: egy hatalmas kamiont lát, aminek az orrán kengururács és védőlemez, rajta vér, hamu, és hegyes fogú koponyák vannak puszta díszként. A félelmetes ragadozó motorja feldübörög, és a pici sárga tollcsomó rémülten iszkol el az útból. Az urak immár nyugodtabb tempóban közelítik meg a parkolót, de Goru sikeresen átveszi a vezetést.
A parkolóban bőven akad hely. Olyan üres az egész tanszék. Nem csoda, majd mindenkit kivezényeltek Yokosukából és Kuréból is a messzi Trukra. Van hová parkolni. Goru elégedetten vigyorog a napszemüvege mögül, és hol a főnökére pillant, hol pedig annak öccsére. A tesók, pontosabban fél-tesók hasonlítanak is egymásra külsőleg, mondjuk a ruházatuk az teljesen más. Inu tényleg egy sivatagi Mad-Max harcos a kopott bőrszerkóban és egy valaha piros pólóban, a bátyja pedig egy bárba betévedt üzletember a drága mellényében. Gondolkodásban és viselkedésben is szöges ellentétei a másiknak.
Az Aston Martinból egy elegáns angol úriember majdnem négykézláb mászik ki a jármű roppant alacsony építése miatt.
– Átkozott vérszívók. Komoly baleseti forrást jelentenek minden rendes autósra.  Csak állnak az út közepén, mint egy idióta! – az akcentusából hallani, hogy nem is angol: skót. A V8 szörnyetegből egy kedves vidéki jenki gyerek száll ki, aki baseball-sapkára cserélte cowboy-kalapot. A hátsó ülés mögé rögzített karabélyok nagy száma azt jelzi, hogy lövöldözni nagyon szeret. Egy valamiért antik motoros szemüveget viselő, szőke srác közben a Merci csomagtartójában igazít meg pár szatyrot.
– Köszönöm a fuvart, Jürgen! – száll ki a kocsiból egy ázsiai kinézetű, rövidre nyírt hajú fickó. Komoly arcával egy egyetemi professzora hasonlít. Befut a BBY-01 jelű szuper terepjáró is, és megáll a csapat mellett, a leszállást lehajtható létrák könnyítik meg, főleg a gyerekek számára. A két kislány másodpercek alatt lenn is van. A hosszabb hajú összecsukja a hihetetlenül vékony tablet kijelzőjét, amin az anyjával beszélt pár perce. Ezután kis barátnőjével rögtön járműszemlébe fognak.
– Szia, Inuyasha bácsi! Ez a kamion tényleg szerepelt a forgatáson?
– Igen, Makie. Ez az a kamion. Pontosabban, az egyik a négyből, amit használtak!
– Maga a film nem volt rossz, bár a régi főszereplő nélkül nem az igazi. Apa, hol vagy? – kérdi meg a másik ifjú hölgy. Egyébként úgy néz ki, mint Yamato kicsiben. Hiába, az anyjára ütött.
– Szerintetek? Makie plüssmaciját rókáztatom – közli egy lazán öltözött, tetovált karú ember a hatkerekű csatagép takarásából. Ő a már említett Eigo.
– Mondtam, hogy izékének mellém kellett volna beszállnia – vigyorog Inuyasha.
– Yotaru a neve – néz rá Makie. Makie valamivel idősebb a kis Yamminál, furcsa, de hihetetlenül okos lány, amolyan csodagyerek.
– Azt áruljátok el, mi értelme van egy olyan plüssállatnak, ami egyébként egy intelligens robot, rá van kötve egy űr-csatacirkálóra, de egy monster truckban is felkavarodik a gyomra? Csak én vagyok hülye az animékhez? – kérdezi az amerikai.
– Mondanám, hogy igen, ön tényleg nem ért az itteniekhez, Mr. Starter. De mivel a nőm húga, egészen pontosan a valódi Kirishima is utálja azt a plüssvackot, ebben a kérdésben igazat adok. Tengeribeteg hajó, hát az tényleg abszurd – replikázik a skót. – Amúgy, szervusz, Thomas.
– Szervusz, James – fognak kezet a fiúk. – Remek kis járgányod van!
– Ennyi haszna volt a királynő szolgálatának.
– És ez a kocsi tud repülni? – kérdezi az egykori titkos ügynököt a kis Yammi.
– Azt éppen nem, de van benne rengeteg más hasznos dolog.
– Én viszont tudok repülni. Még az űrben is!– jelenik meg az említett plüssmaci.
– Aha – néz rá Inu úrfi. –  Csak be vagy tőle tojva. Egy űrhajó, aki fél az űrben!
– Nem vagyok betojva! – replikázik az abszurd plüssállat. Közben az úrfi az egyik zsebéből előhalászik egy export, űrjáró holografikus mobilt, és a játékállat elé tartja.
– Ó, tényleg? És ő hogy tetszik? – a holografikus kijelzőn ekkor egy űrhajó képe jelenik meg. Egy fenyegető, lándzsahegy formájú fehér hadigép az.
– Neee! – a plüssmaci torkából egy halálra vált állat hörgése tör elő. Aztán a földre veti magát és vergődni kezd:
– Levágnak minket, mint a barmokat. Fussatok! Fussatok!
– Mutasd meg neki az Interdictor képét is – ad tanácsot a jenki a műsort látva.
– Neeee, Interdictoruk is van! Átkozottak! – aztán ez a Kirishima a skótig gurul a földön:
– Lőj agyon James, lőj agyon! Nem tudjátok milyen, amikor a turbólézerek széttépik a testeteket! Vagy amikor egy ionágyú találata egyszerre süti ki az összes nano robotban a biztosítékot és szétrepülsz, mint a pernye! 
James igazi úriember, tehát úgy fordul, hogy a gyerekek ne lássák, és akkorát rúg a plüssmaciba, hogy az átszáll a parkoló másik oldalára.
– Eigo, miért engeded, hogy ez az idegbeteg robot a kicsik körül mászkáljon? A frász jön rám még a fajtájától is – teszi fel a kérdést Sanada.
– Makie kedveli – mondja Eigo komolyan. – Amúgy, a kutyadémon úrfi viselkedhetne felnőttesen néha. Shokaku kisasszony megfektetette volna, mint egy blökit, ha ezt látja.
– Nem hiszem, a lányok kifejezetten utálják ezeket a mentális zavar modelleket – szólal meg végre Sesshu.
– Jaj, és ezeknek kellene megvédeni a bolygót, ha esetleges támadást kapnánk az űrből – csóválja meg a fejét Jürgen. – Mikor még a húsvéti nyúltól is félnek!
– Szép 3D modell – a kicsi Yammi legalább őszintén örül Inu akciójának. – Ez egy modernizált változat? 
– Lövésem nincs, hiszen a kisasszonyok a szakértők! – teszi hozzá a férfi.
– Nagyuram, ha gondolod, kirakom a bőröndöket – szólal meg illedelmesen Goru. Igen, szeretne már a nagyfiú a szerelméhez menni, de ilyen rendkívül udvarias formában hozza a főnöke tudomására, hogy haladjanak a készülődéssel. Ne tököljék el az időt egy légnyomást kapott robot műsorának századik megtekintésével. Egészen jó szamuráj vált volna belőle.
Szóval, a hihetetlen banda kipakolja a csomagtartókból a felszerelést, ami mindenféle bőröndökből és táskákból áll. Sok minden szükséges egy kis vakáció megfelelő eltöltéséhez egy trópusi szigetcsoporton. A parkoló kezd egy bolhapiacra hasonlítani. Ekkor váratlanul csipog néhányat az Aston-Martin. Egészen pontosan, az egyik beépített képernyő adja ki a hangot. A volt ügynök gyorsan megnyom egy gombot. Egy kedves, szemüveges fiatal nő képe jelenik meg. Kódolt adás, egyenesen Trukról. Milyen hasznos az a rengeteg beépített vacak a verdában!
– Uraim, nagyon jó, hogy végre ott vannak!
– Á, Miss Oyodo – kacsint rá James, aki mindig szívesen hozza zavarba a titkárnőket. Mint Oyodót is, aki fülig vörösödik, és csak hebeg valamit.
– Sir James, most muszáj volt így összezavarnia ezt a szegény teremtést? – nevet a germán, miközben a sportkocsi mellett álldogál.
– Soha nem fogjuk megtudni, hogy mit szeretne, ha továbbra is így nézel rá! – veti közbe Thomas.
– Valójában, ugye Lady Nagamon… izé… Nagato… Szeretné, ha az urak a Tanács étkezőjébe vá… fáradnának. Van egy fontos üzenetünk. Szeretném, ha megnéznéd… néznék… – próbál erőt venni magán Oyodo.
– Megyünk, kedvesem! – feleli a volt titkos ügynök, úgyhogy Oyodo bontja a vonalat.
– Valami nem tetszik nekem – jegyzi meg halkan Sesshu.
– Egyetértek – néz felfelé az öccse, mintha valamelyik felhőtől várná a választ. 
Azt mindenki tudja a két tesóról, hogy nem közönséges halandók, főleg, mert a fiatalabbnak két kutyafüle is van. Arról, hogy micsodák is pontosan, már megoszlanak a vélemények. Olyan csodalények, akik már a Katasztrófa előtt is a bolygón éltek, szemben a vámpírokkal, a vérnyulakkal, meg a tünde bagázs által az Ealra zúdított többi szeméttel. Ezért célszerű a megérzéseiket komolyan venni, főleg, ha egyet is értenek valamiben. Mind szépen elindulnak a fehér hajú tesók után a lépcsőn.
– Apa, átmegyek Makieval és Yotaruval ide a szomszédba, a Köd-flottához. Apropó, nem láttátok Yotarut valahol?
– Abba az irányba távozott el, ifjú hölgy – mutat a skót készségesen a bokrok felé, amerre a plüssmacit elrúgta.
– Jól van, óvatos legyél. Ne feledd, a Hollywood Hercegnője mindjárt befut – bólint Eigo.
A fent nevezett Hercegnő egy hajó. Még a Katasztrófa előtt épült negyven csomó sebességre képes gyors utasszállítónak, de autókat és néhány konténert is el lehet rajta helyezni. Ideális ahhoz, hogy eljuttassa a csapatot Trukra.
– Te képes vagy odaküldeni a lányodat a ködagyúakhoz? – döbben meg Sanada. 
– Nem mennek sehová a bázisról. Lehet, hogy lököttek, de a gyerekekhez értenek. Makie sem jutott volna el idáig, ha nem így volna. Nyugi – von vállat Eigo.
– Főleg, mert a csíkosak jobban be vannak tojva annál, hogy kidugják az orrukat a kikötőből – röhögi a jenki.
– Anyám, a csajom hogy gyűlöli őket! – bólogat Jürgen.
– Lila csíkos rejtő színű, alakváltó űrhajó. Milyen remek pubok lehetnek arrafelé, hogy ezt kitalálta valaki – csatlakozik a skót.
– Lényegében egy marha nagy T-1000 mindegyik a klasszikus gyilkos robot trilógiából – mondja Eigo. – Vajon ők is át tudnak alakulni pepita mintás padlóburkolattá?
– Mert ha egy lila csíkos cirkáló feltűnő az űrben, akkor húszezer négyzetméter metlaki nem lesz az? – gondolja tovább Jürgen.
– Semmirekellő robot zsoldosok – morogja Inu. 
– Kis Yammi kedveli őket. Különben is, az anyja lánya, ha felnő, megeszi őket reggelire – jelenti ki Eigo.
– Erről most a Star Blazers jutott az eszembe – vakarja meg a fejét Thomas.
– A gépek vagy a nők miatt vagytok itt? – szólal meg Sesshu. – Mert én egyértelműen Lady Fuso miatt jöttem, hogy a kedvesemet mivel hangolták össze a hegyes fülűek, az teljesen hidegen hagy! – a kijelentése azért is érdekes, mert Sesshunak szintén hegyes a füle.
– Muszáj egyértelmű választ adni? – kérdez vissza Sanada.
– Ezt csak azért mondja a bátyám, mert még a testőrének is komolyabb technikájú csaja van. Mutsu, ugyebár – jegyzi meg Inu.
– Most tényleg, öcsém? – Sesshu egy pillanatra megáll.
– Jó, jó, mi valóban a lányok miatt vagyunk itt – mondja komoly képpel az öcsi. – Amúgy nekem hordozóm van, szóval én győztem!
Nyugodtan jelentsük hát ki: hajó nővel járni nagy kihívás. Nem töketlenek ezek a srácok.
 
– Jól van, uraim. Összekapcsoltam a nagy képernyős tévét a kódolt kommunikátorral – néz fel a volt ügynök. – Remélem, biztonságos az adatátvitel.
– Ha nem az, megölöm azt az illetőt, akitől beszereztem. Ezt az illető is tudja – felel komolyan Sesshu. Eigo pedig beállítja a webkamerát, és néhány másodperc múlva egy másik terem képe jelenik meg. A lányok láthatóan teáznak a túloldalon.
– Sziasztok, hölgyek! – üdvözli őket James. – Lady Nagato, mit akar mutatni?
– Ezt nézzétek meg először – igazítja meg csillogó sörényét a nevezett, és vált is a kép.
Két figura jelenik meg a kijelzőn: egy idősebb öltönyös úriember, és egy fantasztikus kinézetű, rózsaszín hajú, hegyes fülű nőszemély, zöld színű, ógörög stílusú ruhában. A két figura az Eal Megbízott Tanácsának elnöke, illetve Droma asszony, egy tünde helytartó. Az öreg beszél, remélve, hogy egy ilyen apa- és nagyapa szerű figurának talán nagyobb hatása van a fiatalokra, mint a csini tünde úrnőnek.
– Figyelem, minden Iskolának! Egyesített idő szerint, 14.35-kor, ismeretlen űrhajók keltek át a bolygóhoz vezető portálon. 15.00 után a kommunikáció megszakadt a Terra Tizenhárom és az Eal között. A portál sem jelentkezik, az áthaladásra váró teherszállító pedig eltűnt. Ezért Droma úrhölggyel egyetértésben elrendeljük a bolygó fegyveres erőinek a készültséget. Reméltük, hogy erre a dologra csak később kerül sor, de úgy néz ki, hogy az Iskola tanszékeit is mozgósítanunk kell. Minden hajó készüljön fel az indulásra! – az öreg félrenéz. A tünde úrhölgy már nem ilyen szégyenlős:
– Ütött az óra, ismét eljött az idő, hogy ha kell, véretekkel adózzatok azoknak, akik megmentették a bolygótokat. Az lesz a sorsotok, hogy teljesítsétek az Istenek akaratát! Valamennyi egység maradjon készenlétben! – és az adás véget ér. Mindenki emészti a hallottakat.
– Szóval, ez van most – mondja Nagato.
– Még hogy az istenek akarata. Inkább a rózsafejű ringyóé! – rázza meg a fejét Inuyasha.
– Titkolnak valamit. Az öreg szabályosan fél, látszik a képén – gondolkodik Sesshu.
– Bármi egyéb? Milyen űrhajók, hány darab? – kérdezi Thomas.
– Ó, az a tipikus tünde hírszerzés. Nem tudnak semmit, és azt sem mondják el – jegyzi meg a skót.
– Igazatok lehet. Soha nem tudnak semmit – pattan fel Sanada, és járkálni kezd.
– Urak, figyeljetek. Fontosak vagytok a csapatomnak – mutat a háta mögé Nagato. – Katonai értelemben bűncselekményt követünk el. Ha ezt a kis beszélgetést valamelyik hegyes fülű megtudja…
– Az meghal – jelenti ki Sesshu. Egyszerű gyerek ez a kutyadémon. A kis kijelentései alapján nyilvánvaló, hogy nem nagyon éri meg átverni.
– Pontosan tudom, hogy nem vagytok átlagos példányok. Olyan kapcsolati tőkétek van…– beszél tovább Nagato, de James közbeszól.
– Ne folytasd. Minden, még élő barátom a Királyi Hírszerzésnél van – mondja bíztatóan a sötét hajú szépségnek.
– Sanada, mi van a csillagászati teleszkópokkal? Csak éjjel használhatóak? Valamelyik obszervatórium nincs pont az éjszakai zónában? – kérdezi meg Jürgen.
– Éppen azt számolgatom. Ez mi az édes öreganyja volt? – néz fel hirtelen Sanada. Választékosan beszél amúgy, szóval tényleg megdöbbenhetett valamin. Az ablakban állva ugyanis jól látta a fényes csíkot, majd a robbanást. Többen is odaugranak mellé.
– Meteor? – néz rá kérdőn Eigo.
– Nem, túl hosszú a csík, ráadásul lila színe van! – mutat fel az égre a professzor.
– Drága, nézzetek ki, ha olyan helyen vagytok! Onnan is látszik? – kérdi meg Jürgen.
– Azt a… – Bisco hangja jelzi, hogy bár más szögből, de Trukról is látható a jelenség.
– Rájöttem, hogy mi ez. A dokkok! Tudjátok, amik itt keringenek a bolygó körül orbiton – ismeri fel döbbenten Sanada. Nagato egy pillanatig gondolkodik, majd ingerülten tárja ki az ajtót.
 – Oyodo, hívd a többi iskolát!
James, a volt ügynök közben a másik TV távirányítójáért nyúl. Megállapítható, hogy nincs adás több csatornán.
– Bármi is volt ez, megsütött pár közeli műholdat – közli. – Szerencsére, a mienk még működik.
– Máris megkezdték? – teszi le a teás csészéjét Yamato.
– Ha ez tényleg külső támadás volt, akkor nem szarral gurigáznak – jelenti ki a sokat látott amerikai ex-kommandós, és aggódó tekintettel nézi közben Iowát.
– Asszonyom, az elsődleges kommunikációs csatorna süket! – Oyodo hangja most eléggé határozott – A másodlagos vonalak szerencsére működnek.
– Ha ezek, úgymond, az idegenek voltak, akkor csak valami nagyvas lehet – közli Eigo.
– Egyetértek, a sugár szinte az egész láthatárt átérte – bólint Sanada.
– Szóljunk a Köd-flotta tyúkjainak, hátha sejtenek valamit? – veti fel Kongo.
– És az általuk produkált tünetekből majd következtetünk, hogy mivel állunk szemben? – kérdez vissza Akagi.
– Külső adás érkezik! – jelenti ekkor Oyodo.
– Jól van, hölgyeim, menjünk át a szomszédba, és lássuk – sóhajt Nagato.
– Lady Nagato, figyeljen rám – Sesshu hangja ellentmondást nem tűrően cseng. – Két napjuk van. Két napig kell életben tartania a csapatot. Ezt a háborút már nem egyedül fogják megvívni, bárki, bármit is gondol ezen a bolygón. Most menjen, ne várassák meg a patkányképű fő parancsnokságot. Ne felejtsék el. Két nap! – hihetetlen ez a figura, még így az éter hullámain át is micsoda energia árad belőle. Fuso az egyetlen, aki kérdőn néz rá.
– Mi lesz két nap múlva, szerelmem?
– Ott leszünk Trukon. 
– Bármit is csináltok, vigyázzatok magatokra – szólal meg Yamato. Nem nehéz kitalálni, kikre gondol.
– Köszönöm. Truk kilép – bólint Nagato, majd az adás megszűnik.
– Ki az ördöggel húztak ujjat azok az átkozott tündék? – csóválja meg a fejét morogva Inuyasha.
Fura hely ez az Eal bolygó. Elméletileg egységes irányítása van: a Megbízott Tanács Elnöke elvileg a legnagyobb hatalmú ember. A bolygó egykori államai helyén kisebb-nagyobb Kormányzóságok és Területek jöttek létre. Élükön helyi hadurak, teokráciák, és persze szindikátusok, félig törvényen kívüli üzleti kartellek állnak. Pancsolnak a saját kis lavórjukban. Valójában mind csicskások. A tényleges vezető Droma úrnő a bolygón, igaz, ő nem szól bele a törp Bányakirályok helyi kitermelési projektjeibe. És az említett királyok képviselői sem Droma iskolás bizniszébe. Ha valamelyiküknek kell néhány munkáskéz, akkor azt „beszerzik” nekik a helyi hatalom képviselői. Megosztott gyarmat, kollaboráló bennszülött királyokkal. Nincs ebben semmi új.
– Beszélnünk kellene a tényleges szakértőinkkel – Sesshu hirtelen Eigo felé fordul.
– Úgy érti a nagyságos úr, hogy a mostohalányom és Makie?
– Figyeljetek – teszi le a mobilját Sanada. – Az egyik volt kollégám küld egy képet, valamelyik obszervatórium lőtte.
– Egy kérdésem van. Háborús helyzetben tényleg az a legjobb ötlet, hogy egy magányos hajóval nekivágunk az óceánnak? – érdeklődik a német.
– Mert itt ki véd meg bennünket? A Köd flotta négy idiótája? Se légelhárító rakéták, se elfogó vadászok nincsenek a környéken, egyetlen plusz, hogy az Iskola egy szigeten áll – feleli Thomas. – Persze, ha gondolod, maradj itt, és törölgesd a könnyeidet a barátságos nyuszi lányok szoknyáiba.
A német már nyitja a száját, hogy valami szépet feleljen, amikor Eigo közbeszól.
– Ti könnyen vagytok hősök. De én? Úgy kell életem két legfontosabb nőjére egyszerre vigyáznom, hogy azok közben háromezer kilométerre vannak egymástól.
– Lehet, hogy neked itt kellene maradnod a mostohalányoddal együtt…– bólogat Sanada.
– Eigo, te szereted a sci-fit. Űrhajók elleni háború. Hol vagy előlük nagyobb biztonságban? Egy jól látható katonai bázison, aminek nincs védelme? Egy hatalmas, félig kihalt metropoliszban, ami szintén védtelen? Vagy egy gyorsan mozgó, polgárinak kinéző személyhajón? – néz rá Sesshu.
– A hangsúly a kinézőn van. Nem fegyvertelen, bár ezt a tényt se hangoztassátok nagyon – teszi hozzá Inu. Ezeket a fiúkat ilyen titkok lengik körül. Azt sem kell nagyon hangoztatniuk, hogy itt vannak, és hogy vannak egyáltalán.
– Megvan a fotó! – hívja fel a figyelmet Sanada.
A fiúk mind körbe veszik a profot. Egy darabig csak szótlanul nézik a betöltött képet.
– Tehát ez valamiféle űrhajó? – szólal meg most Goru. Verekedni jól tud, de a technikai vacakok nem az ő asztala.
– Egy istenverte hadihajó. Nem a legjobb felvétel, de tisztán látszik, még szinte izzik az orra, ahonnan eleresztette a sugarat – mutatja a germán. Aztán elővesz egy tabletet, és a virtuális világban kezd kutakodni információk után. James és Thomas eközben a szoba két sarkában telefonálnak. Thomas úr hamarosan káromkodni kezd, nagyon szép dolgokat vágva a vonal túloldalán lévő tag fejéhez:
– Ide figyelj, te hiperpigmentált szuperhős! Nem azt kértem, hogy a rózsaszín hajú tünde picsa kedvenc vibrátorának a márkáját mondd meg! Nem kell semmilyen hadsereg istenverte felvonulási terve! Tudom, hogy az összes műhold tágra meresztett kamerákkal bámul kifelé! Egy rohadt képet akarok, arról, ami az előbb lőtt! Nem adom oda semmilyen átok riporternek. Leszarom a kurva elhárítást! A tesóid sem érdekelnek. Családos ember vagy, képzeld, a gyerekeim leendő anyjának az élete nekem is fontos…
James úr a másik sarokban kommunikál. Sokkal elegánsabban és választékosabban beszél, mint a jenki, de azért hallani az ő hangján is, mennyire ideges:
– Kedves KX, ezt a lézerműsort a fél bolygóról látták, tehát hagyjuk a szabvány dumát a sarki fényről, és a Holdról. A lézert kilövő dolog érdekelne. Hányszor kértem szívességet? Hmmm, ez így, ebben a formában nem igaz.  Elhiszem, viszont nekem is hagynom kellett volna, hogy vegyen egy forró fürdőt az olvadó acélban! Köszönöm. Várok…
– Nemsokára lesznek jó képeink – jegyezi meg Sanada a párbeszédet figyelve.
– Miért érzem azt, hogy nem fogunk nekik örülni – csóválja meg a fejét Eigo.
Inu úrfi ez alatt újra bekapcsolja a tévét. Vajon mit hisz, feltámadtak a műholdak? Vagy csak a türelmetlenségét leplezi azzal, hogy rendkívüli híreket keres? Talál is egyet:
– A vonalban van az Állami Egyetem Csillagászati Tanszékének professzora. Gyors magyarázattal szolgál nekünk a látott meteordarabbal kapcsolatban…
– A nénikédet, azt – kapcsolja ki a kutyafülű a készüléket.
 
A Hollywood Hercegnője ott áll a rakpartnál. Ugyan számtalan felszerelés elő volt már készítve az induláshoz, mégis mindenki úgy érzi, hogy biztosan itt fognak hagyni néhány szükséges dolgot.
– Ezzel a hajóval megyünk? – kérdezi Thomas. – Lehetne valamivel nagyobb.
– Csak ne becsüld alá – feleli Inu. – Gyárilag is negyven csomót tudott, utasokkal és rakománnyal a fedélzetén. Gázturbinák hajtják. Most két űrsikló hajtómű is van a fenekében, akkor sem akadunk el, ha a hajócsavarok beragadnának! Teljes gáznál úgy emeli az orrát, mint egy jet-sky. Ezen kívül titokban ECM felszerelést, illetve álcázott VLS rakéta-kilövőket is szereltem rá. Van még két villanymotorunk, meg elég sok napelem is a tetején. Tudjátok, vigyázzunk a bolygóra!
–  Jó kis kommandós rajtaütő hajó lett belőle – gondolkodik el az amerikai. – De a színe továbbra sem tetszik. Miért piros?
– Megbolondult ez a világ – csóválja meg a fejét Goru. – Mégis micsoda dolog az, hogy mi itt vakargatjuk a tökünket, és nőket küldenek a háborúba? A fenébe, most a csajommal se lehetek. Nagyon szar érzés. Én egész életemben mindig egyedül hoztam a döntéseket, és ha hülyeséget csináltam, akkor tartottam érte a hátamat. Tudok harcolni magamért.
– Hát, én sem olyan gyerek vagyok, aki nagy romantikusan integet a parton és reménykedik, közben a másodjára is újjászületett szerelme csatába megy valami földönkívüli marha ellen – a kutyafülű szinte a fogát csikorgatja közben.
Mindannyian látták már a háború sötét oldalát, hiszen a Katasztrófa után sokfelé a káosz ütötte fel a fejét, amikor kormányok buktak meg és új, önjelölt urak futottak be szédületes karriert. A két kutya-testvér pedig több száz éves volt már. Amikor a középkorban elvesztették kalandos módon megszerzett, halandó szerelmeiket, egy varázserejű átjáróba zuhantak. Pontosabban, Sesshu ugrott először, az öccse pedig ki akarta húzni. Jól sikerült. Vissza már nem tudtak jutni, mert az átjáró modern kori felét éppen letolta egy bulldózer. Új lakópark, ugyebár! Az utazás pedig lehetővé tette nekik, hogy megismerjék a szép, új világot, és aztán lássák összeomlani.
– Megvan végre a kép! – közli James a rakparton ténykedőkkel.
– Nekem is van egy – nézi a mobilját a jenki is.
Eigo érkezik meg, kicsi Yammit és Makiet húzva magával. A skót csak a magasba tartja a mobilt, szóval a csapat vagány apukája máris arra veszi az irányt. 
– Yammi? – néz Eigo a nevelt lányára.
– Igen, apa? – mondja a kis Yamato.
– Meg tudod mondani, mi van a képen? – és megmutatja James mobilját.
– Persze, ez egy űrhajó – mondja komolyan az ifjú hölgy.
– De milyen űrhajó?
– Makie kapitány, segítene az ismeretlen hajó azonosításában? – kérdezi meg a másik kis kolleginát. Közben Thomas is lenyújtja a telefonját. A két gyerek olyan komolyan nézegeti a képeket, mint ha egy katonai elemző iroda munkatársai lennének.
– Gyertek, apa, nagyobb felbontás kell – és elindulnak befelé a mólóról.
– Előzetes ötletünk már van, de nézzük meg rendesen – mondja Makie.
A csapathoz egy újabb fiatalember csapódik. Olyan húsz és huszonöt év között lehet.
– Üdvözöllek, Goru bácsi!
– Jé, Kamuki mester? Örülök, hogy itt vagy – feleli a hatalmas termetű testőr.
– Ki a szerencsés? – kérdez rá Thomas. Mind sejtik, miért is jött ide a srác.
– Yuudachi a neve.
– Ha jól emlékszem, ő egy magas, szőke lány, egy rombolóval nyomul. Yamato csapatában van, igaz? – jelzi jól értesültségét az idősebbik kutyadémon testvér.
– Ő az, uram.
Miután a kis szakértők nagyobb felbontásban is megnézték a képet, megszületik az ítélet:
– Ez egy Icer Queen osztályú drenya – közli Makie. – Könnyű felismerni a nehéz kombinált energiaágyúiról a középvonalban. Látjátok, három torony felül és kettő alul.
– Van még rajta további három ilyen – okítja tovább őket Yammi. – Ezek állítólag tizenhatos lövegek. Ott a két oldalán a másodlagos fegyverzet. Meg a többi! Az orrban pedig a fő fegyver, egy úgynevezett Armageddon ágyú, más néven bolygóhámozó.
– A legtöbb hangár pont nem látszik, és a hajtóművei sem – mondja kissé csalódottan Makie. Szerencsére, Thomas a következő képre vált, amin már jobban kivehetők az említett alkatrészek. Ekkor érkezik meg Yotaru, másik nevén Kirishima. A maci robot nincs egyedül, egy teljesen idióta megjelenésű, játék babának öltöztetett emberszabású lány is van vele: Haruna, akit Makie csak Haru-harunak becéz.
– Hé, a Füstölgő-flotta még mindig itt lapít? – vágja a fejükhöz Inu.
– Köd-flotta, kutyafülű! – mondja az emberszabású.
– Haru-haru, nézzétek, milyen szép fotók – lelkendezik nekik Makie.
A két jövevény talán egy másodpercig nézi az Icer Queen osztály képeit.
– STAR DREADNOUGHT! – hörgi a plüssmaci, majd eldől.
– Tehát legalább olyan erős, mint a húsvéti nyúl – állapítja meg a tünetekből James.
Az emberszabású, aki amúgy szintén mentál modell, közben masszív légnyomásos tüneteket mutat:
– A halál és a pokol nászának istentelen ivadéka – nyögi, aztán elbújik a kanapé mögött. 
– Az nem az Éjfúria? – érdeklődik Eigo, a kérdésből is látszik, hogy gyakorló apuka. Persze, közben azt is végig gondolja, hogy egy kanapé valóban védelmet nyújt-e az említett drenya lövedékei ellen. A mentál modellel ellentétben ő nincs erről meggyőződve.
– Tehát ez a Star Dreadnought komoly dolog – vonja le a következtetést Sanada.
– Komoly dolog? – nevet hisztérikusan Haruna – Komoly dolog? Ezekre még Chuck Norrist is csak hajósinasnak vennék be.
– Nekem ez a hajó olyan ismerős – vakarja meg a szakállát Eigo.
– Egyetértek – közli Sesshomaru is váratlanul.
– Persze, hogy ismerős – néz rájuk a kis Yammi. – Makie kapitány, talán a legjobb lesz, ha az adatok száraz közlése helyett megmutatjuk a makettet!
A nevezett makett a régi tornateremben kapott helyet. Itt egész komoly tengerészeti és történelmi kiállítás van, a vitrinekben mindenféle hajó, repülő és páncélos kicsinyített másai lapulnak. Külön helye van az újonnan megrendelhető űrjáró masináknak, amiknek összeszerelése a két kislány hobbija.
– Furcsa egy madár. Olyan, mint egy szemgolyó, denevér szárnyakkal. Yammi, megnézhetem? – mutat az egyik űrhajóra Inu.
– Persze, de csak óvatosan. Ez egy Defender nehéz vadász az egyik szomszédos galaxisból – hangzik a szakszerű felvilágosítás.
– Fogd meg szépen – fordul a közben magához térített plüssmacihoz a kutyafülű, és a kezébe adja a madárkát. – El ne ejtsd nekem!
Yotaru/Kirishima reszketni kezd a félelemtől. Robot létére is csorog róla a víz, ahogyan a kis makettet tartja. 
– Ez nem igazi. Ez nem igazi. Nem tud bántani, mert nem igazi! – ismételgeti. Ki tudja, mit él át most újra? Nem lehetnek kellemesek az emlékek. Ekkor valamelyik fiú a csapatból, előre megfontolt szándékkal megnyomja a telefonján a „File lejátszása” gombot. Magas, üvöltő hang szólal meg, pont ilyen a Defender és rokonsága ion hajtóműveinek a hangja.  A maci lába közt megsötétedik az anyag, és eldől. Inu rendes gyerek, és elkapja – a makettet. Lám, milyen csodálatos a mesterséges intelligencia! Az Ealtól távol, okos mérnökök tudtak olyan robotokat is építeni, akik behugyoznak a félelemtől. Hogy ennek mi haszna van egy harci robot, vagy egy hozzá kötött intelligens űrhajó számára? Semmi a világon. A Köd-flotta robothajói drága kudarcnak bizonyultak a csillagközi hadviselés történetében.
– Szóval, ez itt az Icer Queen osztály egyik csillag-drenyája – mutat a háta mögé a kis Yammi. – Még nincs teljesen készen. Ha megkapja a festését, akkor úgy fog kinézni, mint az Elveszett Úrnő. Amúgy, ha jól láttam a képeket, azok pont az Elveszett Úrnőről készültek. A kislány vár néhány másodpercet, hátha valaki megkérdezi tőle, hogy ezt miből is lehet megállapítani. Hát micsoda fiúk ezek, egyik sem kérdezi meg?!
A fent nevezett makett egyébként több mint harminc méter hosszan terül el az egykori kosárpálya linóleumán.
– Ez a Tamiya féle Icer Queen? – így Sesshu – Nem kevés pénzbe fájt, de most már megértem, miért volt ez ilyen átkozottul drága. Akkora, mint egy igazi yacht!
– Ennek a tornyait raktuk össze együtt? – kérdezi a kislányt Eigo.
– Csak a légvédelmi tornyokat, apa. Több száz van csak belőlük! Látjátok, az egész hajó tele van fegyverekkel és szenzorokkal.
– Mekkora a méretaránya ennek a dögnek? – érdeklődik végül Sanada.
– Mint a többi hajó makettnek: egy a hétszázhoz. A valóságban a drenya huszonöt kilométernél is hosszabb – feleli Makie.
Nagy csend ereszkedik a teremre. Eigó odasétál egy vitrinhez, aztán kiveszi belőle a Yamato kicsinyített mását.
– Óvatosan, el ne ejtsd anyát! – hangzik a figyelmeztetés.
– Eszemben sincs – mondja Eigo, és az Icer egyik hatalmas ágyúcsöve mellé tartja a Császári Flotta egykori büszkeségét.
– A pokolba, nézzétek azt a rohadt ágyútornyot. Belefér egy cirkáló a csőbe – nyögi ki végül Inuyasha úrfi.
– Egy nehézcirkáló simán. Tizenhat öles lövegek! – szól Makie.
– Mikor tudunk elindulni? – kérdezi James Sesshutól.
– Maximum negyedóra – feleli az egykori kutya nagyúr, és még egyszer végig méri a harminc-valahány méteres makettet.
– Ha ez összeakaszkodik a lányokkal, nem marad belőlük semmi – morogja a jenki.
– Beszántja a bolygót, velünk együtt – csóválja meg a fejét Sanada.
– Nem szabad hagynunk, hogy rájuk lőjön – közli a skót. – Gőzöm nincs, hogyan csináljunk, de muszáj lesz elterelni a figyelmét!
– Lehet, hogy az egyik hangárt úgy kellene megcsinálnunk, hogy nyitva van az ajtaja. Így látszana a belső szerkezete, és berakhatnánk pár űrvadászt is. Olyan százat… – morfondírozik Yammi.
– Százat? Egy hangárban? Hány űrvadászt visz ez a masina? – csóválja meg a fejét a germán.
– Hát, valahol hétszáz és ezernyolcszáz között. Megoszlanak a vélemények. Plusz a siklók, a naszádok, a korvettek. Attól függ, gondolom, ha több a korvett és a naszád a moduláris hangárokban, az kevesebb vadászt jelent – feleli Makie.
– Ezernyolcszáz? Te jó ég, ennyi gépe csak a Katasztrófa előtt volt a legnagyobb hatalmak fegyveres erőinek – közli a jenki.
– Uraim, maguknál is elment a térerő? – teszi fel ekkor a kérdést Kamuki. Mindenki a telefonját nézi.
– Szolgáltatás megszűnt. Sorban megszűnik a jel mindenkinél – mondja a professzor.
– Még a GPS sem működik – pillant a készülékére a német.
– A műholdak. Ezek leszedik a műholdakat! – állapítja meg James.
– Ideje eltűnnünk innen. Mielőtt egy nagy krátert lőnek a bázis helyére azok a tizenhat öles ágyúk – véli Inu. Egy hajókürt bőg fel, ez a Hollywood Princess lesz. Jelzi, hogy indulásra kész.
– Eigo, most döntsd el, hogy velünk jöttök, vagy maradtok? – teszi fel a kérdést Sesshu. A két férfi csendben néz egymásra.
– Veletek megyünk. Mindenünk az autóban van, csak fel kell állnom a fedélzetre.
– De hogy a bánatba fogunk navigálni GPS nélkül? – vakarja a fejét Jürgen.
– Iránytűvel és szextánssal – von vállat Kamuki.
– Megemlítem továbbá azt az alig idegesítő tényt, hogy ha az összes műholdat agyoncsapják, akkor mi lesz az adásokkal? – okoskodik tovább a germán.
– Mi van, lekésed a kedvenc sorozatod következő évadát? – vigyorog rá a kutyafülű.
– Te nagyon állat, ha nincs jelátvitel, akkor nincs kommunikáció sem. Mégis hogy a bánatba’ beszélünk a lányokkal? – világosítja fel az amerikai.
– Nehogy az ujjaidon kezdd el megszámolni, hogy mennyi ideje hívtak bennünket! – mordul rá a bátyja Inura.
– Ha nem sikerül velük kapcsolatba lépni, akkor azt sem tudjuk meg, mit mondott nekik a kedves parancsnokság – Eigo szinte köpi az utolsó két szót.
– A eset! Atlanika összes kommunikációs csatornája megfekszik még azelőtt, hogy bárkinek bármit tudtak volna mondani. Ekkor van talán annyi eszük a csajoknak, hogy nem mennek sehová, maradnak Trukon? – kérdezi bizonytalanul Inu. Senki nem felel.
– B eset! A vezérkar közli az első parancsokat. Ezután hal meg minden műhold, a lányok meg hajókáznak valamerre, bele a vakvilágba – veti fel a kutyafülű a második lehetőséget.
– A B verzió kifejezetten rosszul hangzik! – legyint James. – Két nap, amíg odaérünk. Két nap alatt ők is messzire el tudnak jutni. Szóval, a legfontosabb a kommunikáció helyreállítása lenne.
– Elviekben a régi rádiók működnek – mondja biztatóan Kamuki. – Ezek az egykori hajók nem voltak még úgy leszigetelve, mint a hidegháború alatt és után épültek. Akár magát a hajót is lehetne antennának használni…
– Kamuki rádióamatőr – néz a többiekre Goru. – Gondolom, ért hozzá.
– Egy dolgot mindannyian elfelejtettek – közli ekkor határozottan Sesshu.
– És el is mondod, bátyó, vagy pedig csak nézed az eget felsőbbrendű intelligenciát utánzó tekintettel? – csattan fel az öccse.
– Azzal, remélem, mindannyian tisztában vagyunk, hogy a lányok nem jó szántukból tesznek meg bármit Atlanikának. Nem is a Császár, vagy a Birodalom sorsa felett érzett aggodalomból. Hanem mert ezt a parancsot kapták.
– Tudod, vagyunk itt páran, akik voltunk katonák. Tudjuk, hogyan működik egy hadsereg – közli némi gúnnyal és öniróniával James. – Mi a mondandód lényege, nagyúr? Hol van a trükk szerinted a dologban?
– Milyen trükk? Nem, ugye nem gondolod, hogy az a tünde ringyó – Inu hirtelen a gyerekekre néz, és szünetet tart.
– Tehát, nem gondolod, hogy az a tünde ribanc… picsa… kurva… az a kedves úrinő valami mást is eszelt ki a szájtépésen kívül? – próbálkozik meg a kérdés civilizáltabb feltételével.
– De. Sőt, ebben egészen biztos vagyok – feleli a bátyja.
– Akkor talán kezdjük az alapoknál – néz rájuk James. – Azt ugyanis pontosan tudom, hogy ti már találkoztatok a nőitekkel korábban. A korábban alatt itt nem a tavalyelőttre gondoltam, hanem néhány évtizedre. Vagy éppen évszázadra. Ne nézzetek rám így, a Királyi Hírszerzés egyik legjobb embere voltam. Szóval azzal is tisztában vagyok, hogy a tündérkénk egy boszorkány!
– Ugye, ezt nem szó szerint érted? – döbben meg Sanada.
– De, jól tudja. Ez a kedves tünde nőstény nekromanciával foglalkozik – feleli Sesshomaru.
– Figyeljünk jól, bár a felénél biztosan elveszítjük a fonalat – sóhajt fel Jürgen.
– Angolszász elképzelés, hogy a hajónak lelke van, és nőnemű – kezdi Sesshu. – Márpedig egy lélek képes újjászületni.
– Mint a nőink! – szól közbe az öccse – Igen, ezek a lányok egy életet már lehúztak egy vastestbe zárva is, mint hadihajók…
– De az utolsó nagy háború óta még nem telt el olyan sok idő. Még nem teltek el évszázadok! – mondja Eigo. Japán, szóval az újjászületés emlegetése nem idegen a számára. 
– Mindennek megvan a maga körforgása. Vegyünk egy példát. Akkor is annyi ivóvíz volt az Ealon, amikor csak pár millió ember élt a felszínén, és ugyanannyival gazdálkodott a több milliárd is. Felgyorsult a körforgás. Illetve, gyorsítottak rajta. A víznél maradva, nem voltak a középkorban vízművek és tisztító berendezések. A modern világban pedig már nagy szükség volt rájuk – magyarázza a kutyadémon nagyúr.
– Most a lélekvándorlásról van szó, vagy az épületgépészetről? – szól közbe halkan a jenki. A germán gyorsan lepisszegi.
– De a hajóságuk előtt rendes nők voltak, ugye? – kérdezi meg halkan James.
– Igen, azok voltak. A mieink például a középkorban éltek. Pontosabban, az öcsémé csak odakerült, de ez most mindegy – folytatja Sesshu. – És mi is a középkorban éltünk. Továbbá, újjá sem születtünk, csak ugrottunk egyet az időben. Amúgy is több száz évesek vagyunk.
– Azt a rohadt – nyögi ki a jenki. – Várjatok, a lányokat kiszedték Davy Jones szekrényéből, vagy mit csináltak? 
– Ez is egy lehetőség – bólint Sesshu.
– Mi ez a Davy Jones szekrénye? – szól közbe ekkor Makie.
– Ez egy angol tengerész legenda. Ha egy hajó elsüllyed, akkor kerül Davy Jones szekrényébe. Lényegében a tengerfenék metaforája. Eddig legalábbis azt hittem – vakarja meg az állát az amerikai ex-kommandós.
– Várjatok már egy kicsit. Most akkor izé. Szóval, a csajom harcolt a Fülöp-szigeteki csatában? Mármint effektíve OTT volt? – veti fel Sanada a kérdést, közben a halántékára teszi a kezeit. Mintha az agyát próbálná a helyén tartani.
– Aha – mondja neki Inu. – Na, ehhez mit szólsz, professzor?
– Kiemelték a hajókat a tenger alól, vagy, hogy a fenébe? – csóválja a fejét Kamuki.
– Valójában, a tündék valahonnan előhozták a hajókat – foglalja össze James. – Komolyan mondtam, hogy előhozták, mert nem találtam a nyomát annak, hogy itt a bolygón lettek volna építve. Persze, a tündék űrjárók, látjátok, miket raktak össze, mi nekik pár egyszerű hadihajó. Nincs bennük korszerű elektronika, sem rakéták, azok nélkül meg nem olyan drágák, mint a modern masinák voltak. Igaz, kaptak némi korszerűsítést. Azután elindítottak egy programot. Ez a Droma nevű boszorkány vezette a kutatást, bejárták a megmaradt világot. Ha rámutatott egy nőre, azt már hozták is a fogdmegjei. Majd összehangolták őket a hajókkal. Nem is volt mindegyik próbálkozás sikeres, előfordult, hogy csak a második alany maradt életben.
– Azt én is pontosan tudom, hogy a fejdíszek a központi idegrendszerükre vannak kötve. Effektíve chipek vannak beléjük műtve, úgy kommunikálnak magával a hajóval! – végre, a tudományos feléhez Sanada is hozzá tud szólni az eljárásnak.
– Ez a dolog, amiről beszéltek, állítólag megváltoztatja az alany személyiségét, pletykák szerint a megjelenését is – szólal meg halkan a skót. – Például, az igazi nevére egyikük sem emlékszik.
– Annyit kiderítettünk, hogy a lányok mindegyike katonacsaládból jött, sőt, sokuknak valamelyik őse anno szolgált az adott hajón! – szól közbe a germán. Thomas helyeslően bólint.
– Mondani szeretnék valamit – kapcsolódik be Makie. A kislány tényleg egy valóságos csodagyerek, intelligenciában nem igazán marad el Sanada mögött. Ráadásul nem az Ealról származik, hanem a Köd hajókkal került ide valahogyan. Nem kell rajta csodálkozni, hogy a fiúk mind rá figyelnek:
– Úgy vélem, azok a beültetések nem csak a hajók vezérlésére valók. Hanem a lányokéra is – közli a sejtését Makie.
– Én is ettől tartottam. A törp és a tünde hadigépezet fontos része a fegyveres rabszolga – morogja az idősebbik kutyadémon. – A lázadások elkerülésének biztos módja lehet…
– Az idegrendszeri blokkolás. Az isten szerelmére! Nem tehetnek semmit, ha… – Sanada elharapja a mondat végét.
– Egy esélyük azért van. Kérdezősködtem itt-ott: van egy dolog, amit az összekapcsolás szertartása során használtak. Egy dolog, ami vélhetően felülírja az agyukba ültetett távirányítót! – Sesshu, végre tud valami jót is mondani.
– Ez nagyon drámaian hangzik – nyel egyet a germán. – Mi az, ennek a Davy Jonesnak a szekrénye?
– Dehogyis. Az Admirális kardja. Egy ichimonji-yoshifusa penge. Mit néztek, japánok vagyunk, szeretjük a kardokat! – mosolyog a jelenlévőkre Sesshomaru. – Egyszóval, nekünk Togo tengernagy díszkardját is meg kell szereznünk. Úgy programozták szegény csajokat, hogy minden körülmények között annak engedelmeskedjenek, akinél a kard van.
– Pszichológiai kondicionálás? – morfondírozik Sanada. Nem szeret a mágiára gondolni.
– Gondolom, a tünde úrnőnk nem felejtkezett el a varázserejű pengéről – véli Inu. – Tehát el kell csakliznunk az orra elől!
– Vajon ez a fegyver-dolog minden iskolára igaz? – kérdezi most meg Kamuki.
– Gondolom – véli az idősebbik kutya testvér. – Feltételezem, mindenkinek megvan a maga hasonló tárgya.
– És hol van ez az ereklye? – teszi fel a kérdést Eigo.
– Úgy tudom, hogy Tokióban – Sesshu itt pár másodperc szünetet tart, majd így folytatja. – Jól van, mi ketten érte megyünk – és egyenesen az öccsére néz. Érdekes, hogy az öcsi egyszerűen bólint, és nem kezd el mindenféle sületlenséget összehordani.
– Uram? – kérdezi Goru a gazdáját.
– Maradj itt, könnyebben boldogulunk csak mi ketten. Segíts Kamuki barátodnak. Működésre kell bírni azokat a rádiókat. 
– Uraim, úgy vélem, hasznos, ha én viszont önökkel tartok – néz rájuk a volt titkos ügynök.
– James valóban tudna segíteni. Ilyesmire képezték ki. Tudod a pontos helyet is Tokióban, vagy csak úgy bemegyünk a világ legnagyobb városának a romjai közzé, bátyó? – végre megjött Inu úrfi hangja is.
– Remélem, hogy tudom – villant egy ördögi mosolyt a bátyja. – Gyertek utánam.
– Hol találkozunk a többiekkel? – kérdezi James. Az amerikai már ki is keresi a mobilján a körzet partvonalának térképét. Mind a négyen a kijelzőt nézik.
– Ne felejtsetek el másodlagos találkozási pontot megadni – csipogja a kis Yammi.
– Hol tanul egy kislány ilyeneket? – csóválja meg a fejét Thomas. Kommandós akcióknál persze van ilyen, de tényleg, honnan vesz egy kislány ilyeneket? Jó, hát az anyja csatahajónak képzeli magát. Megbolondult ez a világ!
 
– Elnök úr, úgy vélem, a legcélszerűbb az lesz, ha én az űrből, a hajómról vezénylem az összegyűlt flottákat. Ön pedig természetesen Atlanikán marad! – Droma, a tünde helytartónő kedvesen mosolyog az öreg elnökre. Ha valaki annyi idős, mint Droma, és boszorkány, annak esze ágában sincs az Atlanikán kotlani. Az úszó város jól látható a levegőből és az űrből, míg Droma űrnő privát hajója egy lopakodó űr fregatt. Valószínű, hogy Atlanikából olvadozó, enyhén radioaktív kocsonyát készítenek. Éppen ideje tehát elpucolni a városból. Persze, ezt az Elnök is sejti.
– Nagyságos asszonyom, igazán remélem, hogy az egyesült Iskolák újfent győzelmet aratnak – hajol meg az öreg. Hiszen reménykedni azt lehet. Pedig az elnök pontosan tudja, hogy most nem egy csapat középkori szinten élő szirén az ellenség, hanem egy piszok nagy űrhajó. Droma könnyen beszél, nem neki kell majd az áldozatok hozzátartozóinak a szemébe néznie. Talán jobb is, ő még szembe is köpné őket. Azért persze mosolyog a tünde ringyóra.
– A diadal után találkozunk! – néz rá a tünde. Neki most azt számít diadalnak, ha életben marad az Iskolák kutatási eredményeivel addig, amíg meg nem jön az erősítés. A halandók? Nos, az ellenség egy csillag-drenya, van rá esély, hogy a bolygó teljes lakossága veszteséglistára kerül. Kár. Olyan engedelmes, buta kis halandók voltak. Megfordul, és kilép a folyosóra a két testőrével. Bekapcsolja a kommunikátorát. Egy sötét hajú, fehér ruhás tünde hölgyike képe jelenik meg.
– Haladéktalanul kezdjék meg az ereklyék megszerzését! Amennyit csak lehet. Amit nem tudnak megszerezni, azt próbálják meg elpusztítani – mondja Droma. – Amint beszálltam, azonnal indulunk. Egyelőre maradjunk a légkörben, lopakodó üzemmódban.
– Igen, asszonyom! – hangzik a felelet.
 
Az iskola helikoptere mélyrepülésben halad. A műholdas navigáció már nem fog semmilyen jelet, hiába váltott át James a katonai frekvenciára, csak a „GPS jel megszűnt” üzenetet olvashatják a képernyőn. Hihetetlen, de semmilyen légi irányítás sem jelentkezett még be. Hogy miért helikopterrel mentek? Igaz, hogy nem sokkal gyorsabb, mint az Aston-Martin, de nincs az utakhoz kötve. A két kutya-tesó csendben üldögél hátul. James még nem tudja, csak sejti, hogy ők sincsenek az utakhoz kötve, főleg Sesshomaru.
– Ha a volt Ueno pályaudvarnál landolunk, az megfelel, urak? – kérdezi őket a Skót. – Oda már nincs messze a Nemzeti Múzeum.
– Repülj be fölé, és mi meg leugrunk – közli Sesshu. – Olyan ötven méter magasról jó lesz, hogy meg ne húzd a kis bokádat, öcsém?
– Ne aggódj értem – morogja az öcsike, és még egyszer ellenőrzi a fegyverzetét. Ami mindössze az övébe dugott két kardot jelenti.
– Nem aggódunk, igaz, James? – kérdezi a pilótát Sesshomaru, és futóan megvizsgálja, hogy működnek-e a kommunikációs egységeik. Elégedetten bólint egyet.
Persze, a skót azért csak izgul valamelyest. Nem a kutyafülű bokája miatt. Hanem azért, hogy egyszer csak meteorként zuhan alá az égből egy, vagy több rakéta. Vagy néhány lövés azokból a tizenhatöles ágyúkból. És akkor ki vannak törölve még a téridőből is. Igen, a város már nem akkora, mint a Katasztrófa előtt volt. Számos lakó- és ipari negyed ment tönkre, majd épült újjá arrébb. Ha ugyan újjáépült. Viszont még mindig ez az Eal egyik legnagyobb lakott települése, jól látszik az űrből is. Az aggodalmakkal az a baj, hogy gyakran valósággá válnak. Mert egy rakéta tényleg száguld már az egykori japán főváros felé. Csakhogy, ez a lövedék EMP töltettel rendelkezik.
– Nézzétek, miért vannak a kertben nyulak? – mutat lefelé Inu. Tényleg, legalább egy tucatnyi tapsifüles nézelődik a múzeum udvarán. A helikopter láthatóan tetszik nekik.
– Ha félsz tőlük, maradhatsz – von vállat Sesshu, és leugrik.
– Marha! – közli a testvére, majd vetődik is utána.
A nyulakat azonban nem nézelődni küldték a múzeumba, hanem úgynevezett külső fedezetnek. Per pillanat annyira leköti őket a helikopter, valamint az azt vezető, jó kiállású, ex-ügynök pilóta, hogy még mindig a fém szitakötőt nézik. Viccesen festenek a kopott, terepszínű nadrágjaikban, a mindenféle cipőben, bakancsban és csizmában, és a rendszerint fekete felsőben. Mindegyiknél van valamilyen lőfegyver is a kézben. Az, hogy ketten is pattantak le a forgószárnyasról, fel sem tűnik egyiküknek sem. A kutyadémon tesók, természetesen, emberfeletti képességekkel bírnak, az ilyen szökdécselés meg sem kottyan nekik. Mire a tapsik lefelé irányítják a tekintetüket, Inu már elő is húzta a kardját. James legnagyobb megrökönyödésére a fegyver pengéje a többszöröse annak, ami a kard hüvelyéből következne. Ahelyett, hogy egyenként lekaszabolná a tapsifüles bandát, a kutyafülű csak kábé irányba áll, majd meglendíti a jókora vasat:
– Kaze no kizu! – és ezzel úgy sepri el a harcos nyulakat az útból, mintha egy vadászgép fújt volna közéjük a sugárhajtóművével. A keletkező szél még a helikoptert is megmozgatja egy kissé! Két jókora termetű kan nyúl ugrik elő a fák mögül, ezek egyenesen az idősebbik kutyadémonra vetik magukat. Ő viszont elő sem húz semmiféle fegyvert, csak felemeli az egyik ujját, aztán pörögni kezd a tengelye körül, mint egy orsó. Mintha egy világító szalagot engedne le a kezéből. A két tapsi-hapsi úgy kerül ezáltal szétkaszabolásra, hogy nézni is öröm.
– Nem elveszett srácok ezek – mosolyodik el James. – A végén még hiába hoztam el a két konténert.
Persze, ezt meghazudtolandó, váratlanul egy hosszú sorozatot lőnek ki a tesókra az épületek felől. Bizony, a nyulak nem voltak egyedül, az új támadók emberek vagy éppen vámpírok lehetnek. A modern hadviseléshez egyik esetben sem értenek, mivel a golyók elrepülnek a kutyadémonok feje felett, vagy éppen belecsapódnak a fatörzsekbe. Ahhoz pedig túl alacsonyra vannak célozva, hogy a helikopterben kárt tegyenek. A következő sorozat már magasabban jön, igaz, James közben manőverezik a szitakötővel, és hőkereső üzemmódra vált a célzókészülékén. Jól látja a három idiótát a gépkarabélyaikkal, és máris használja a saját fegyvereit. Az FN-Herstal kombinált konténerekbe egy-egy nehézgéppuska és három-három hetvenmillis rakétacső van szerelve. Egy sorozat elég a félcolos géppuskákból, hogy elkaszálja a delikvenseket. Az egyik vagy hat métert repül hátra a találatoktól. Nem igazán tudták megbosszulni a nyúlnőik elvesztését.
– Maradj a közelben, James. Mi majd elbánunk a többivel az épületben! – szólal meg Sesshu hangja a fülhallgatókban. Vajon honnan tudja, hogy még vannak odabent? A volt ügynök mindenesetre nyugtázza az utasítást, és látja, hogy a fiúk hatalmas ugrásokkal rohannak a főépület felé.
– A SAS-ban nagy hasznát vettük volna ezeknek a srácoknak – jut az eszébe.
Persze, mennyi minden van a galaxisban, aminek nagy hasznát vették volna az egykori különleges alakulatban! Ilyen például a rakétaelhárító lézerágyú. Mert az nincs az Ealon. Illetve van, mondjuk Droma úrnő hajóján. Csakhogy, az meg nincs Tokióban. Ebből az következik, hogy az égadta világon senki nem lövi le az rohadt rakétát az EMP töltettel, amiről már korábban szó volt.
A rakéták érzékeny teremtmények. A teljes közönyt például rosszul tűrik. A nevezett darab ezért öngyilkos lesz. Egyszerűen felrobban a város felett sok ezer méter magasan, akkora elektromágneses sokkot generálva, ami a teljes egykori és jelenlegi metropolisz területén kiüt mindent, ami árammal szeretett volna működni. Igazából, a katonai elektronika az árnyékolást kapott az elektromágneses hullámok ellen. Csakhogy, katonáéknál minden egy bizonyos mértékig igaz. Az a védelem, amit anno légköri atomrobbantások másodlagos EMP hatásai ellen méreteztek, nem biztos, hogy kibír egy direkt elektromágneses impulzus generálására alkalmas támadást, amit az adott bolygó technikai szintjénél több száz évvel fejlettebb űrhajóról indítottak. Vajon, ez a hosszú, összetett magyarázat mind átfutott James fején, amikor elment a helikoptere vezérlése?
 
Nagato fel-alá sétálgat a szálloda egykori konferenciatermében. Itt rendezték be a flotta helyi hírközlő központját. A csajok sorban átszállingóznak a teázóból. Nem kell kapkodniuk, mert az egyik kommunikációs csatornával máris végzett az ellenséges támadás. Érdekes módon, az idő múlásával a helyzet nemhogy javulna, sőt, inkább romlani látszik!
– Oyodo, mi van a műholdakkal? – kérdezi meg a parancsnok.
– Kimenő jelünk van, működnek az antennák. Bejövő jelek nincsenek. Az előbb befogtam ugyan egyet Kaliforniából, de még a köszönésig sem sikerült eljutnom. Megszakadt, mintha ollóval vágták volna el. A nagy hatósugarú földi adókon talán még van kapcsolat. A víz alatti kábelhálózat is működik még.
– Két nap. Két rohadt nap – fut át Nagato agyán. Nagyon hosszú idő. A gyomra olyan pici, hogy talán egy szem mogyorót sem tudna lenyelni. Ennek ellenére, amikor Kongo elé tart egy süteményes tálat, mégis vesz belőle, és enni kezdi.
– Speciális recept – közli Kongo.
– Ötperces ételek alien invázió esetére, vagy micsoda? – kérdez vissza Nagato.
– Ez jó. Inváziós süti – vigyorog Yamato.
– Ha rosszul lesztek tőle, akkor még mindig be lehet vetni ET ellen – jut Iowa eszébe. Nagato lenyomja az édességet, sőt, utána küld egy másikat is. Félni? Mindenki előtt? Az kizárt! 
– Oyodo, van már kapcsolat Atlanikával? – teszi fel a kérdést, gondosan ügyelve a hanghordozásra. Nehogy Oyodo úgy érezze, hogy neheztel rá az esetleges kudarc miatt. 
– Van, asszonyom, igaz, csak egy segédtiszt Atlanikáról. Az Elnökre még várunk.
– Kapni fog a fejére a vén bolond, ha tényleg rá kell várni. Mi még elásítozunk nélküle, de Droma már nem ilyen türelmes kislány – jegyzi meg Mutsu. A lányok mind helyet foglalnak.
A várakozás nem tart sokáig. Hamarosan megjelenik a Megbízott Tanácselnök uraság jól ismert képe. Droma úrnő viszont nincs vele. Nagato elhúzza a száját. Elpucolt az a rohadt boszorkány, tehát komoly a baj!
– Itt a Yokosukai tanszék, Nagato csatahajó. A kazánokat befűtöttük. Járőrgépek feltöltve. Várjuk a további utasításokat.
– Köszönöm – nyugtázza az elnök. – Droma úrhölggyel egyetértésben a yokosukai tanszék hadihajói bevetésre fognak kerülni az óceán déli részén, illetve a hajózási útvonalak védelmében. Fontos, hogy együtt működjenek a hawaii és a kaliforniai tanszék hajóival. A Köd-flotta egységei is abba az irányba tartanak. Egyelőre induljanak el az atollból GM felé.
– Hogyan tudunk kommunikálni a főparancsnoksággal, ha bármi rendkívüli történik? Számos hírközlési lehetőség működésképtelen – Nagato kérdése teljesen jogos.
– Haladjanak a C-5 vagy a C-3 vonal mentén, az első bójáig. Amint odaértek, jelentkezzenek!
– Vettük! – bólint Nagato. Az elnök bontja a vonalat.
– Hallottátok, hölgyeim? – kérdezi a többieket a sötét hajú szépség. Amíg a lányok gyorsan megemésztik a hallottakat és Kongo süteményét, Nagato a bójákra gondol. Reméli, hogy vészhelyzetben is működnek majd. A bolygó tengerei alatt kommunikációs kábelek vannak lefektetve. Ezeket számos helyen megcsapolták a nyílt vízen, és ultrahangos bójákat kötöttek rájuk. Ha egy hajón van megfelelő adó-vevő egység, akkor lehetséges a hanghullámokkal való kommunikáció a bójával, és így a kábel hálózattal. Tehát akkor is van híradás, ha sem a műholdak, sem a rádiók nem működnének. 
– Akinek mondandója van, az beszéljen végre. Akkora a feszültség a levegőben, hogy feltöltődne a telefon a kezemben – néz a csapatra Nagato.
– Teljesen logikus, amit mondott a vén bolond. A C-3 Okinawára vezet, a C-5 pedig Guamra! – Iowának muszáj elsőnek megszólalnia.
– Viszont a két említett helyen komoly saját helyőrség is van. A bolygó maradék modern fegyveres erőinek fontos támaszpontjai. Biztosan mi is kellünk oda? – veti fel Shokaku.
– Inkább a dél-óceáni területek felé küldenek minket szerintem. Mi az egyetlen dolog, ami tényleg komoly ezen az óceánon? – teszi fel a kérdést Fuso.
– Természetesen, ez csak a Bánya lehet – feleli Akagi.
– Vagyis úgy akarják elhelyezni a flottákat, hogy a törp urak eme csodás építményét megvédjük – véli Bismarck. A Bánya a víz alatt van. Illetve, nincs alatta, mert egy hatalmas gátat építettek körben, így a tengerfenék szárazra került. Itt termeltetik ki a törp urak a… egyikük sem tudja, hogy mit.
– Egy apró tényt mindenki elfelejt! Ti mind a katonai logika mentén mozogtok, tehát értelmet kerestek a dolgok mögött – közli ekkor csendesen Yamato.
– Márpedig, a bolygó jelenlegi vezetése egy pedofil elnökből, egy máris meglépett tünde boszorkányból és néhány teljesen alkesz törpből áll – fejezi be a mondatot az IJN egykori büszkesége.
– Kérdés kicsiknek! – szól közbe Kongo. – Mi van a támogató csapatunkkal?
– Van olyanunk? – kérdezi meg Iowa.
– Ez a csaj határozottan úgy véli, hogy van. Méghozzá elérhető a harminc-tizennégyes csatornán – nyilvánul meg Musashi. Kell egy kis idő, mire mindenkinél leesik a mondat értelme. Persze, hát a fiúk. Nagato közben máris intézkedik. 
– Oyodo, juttassunk el egy üzenetet a harminc-tizennégyre!
Pedig az, hogy kiadja a koordinátákat egy hivatalosan külsős csapatnak, aztán már mindenféle katonai bíróság szemében bűncselekménynek számít. Az üzenet elküldésre kerül. Senkinek nincs ellenvetése? Hát miféle fegyveres erő ez? Valójában, a lehetőségeikhez képest az egyik legjobb a bolygón.
– Asszonyom – jelentkezik be hamarosan Oyodo.
– Mi történt? – kérdez vissza Nagato. A titkárnőjük nem az a beszédes fajta, kivéve, ha tényleg van valami mondandója.
– A szárazfölddel való kommunikáció lehetetlen. Semmilyen adó nem válaszol.
Döbbent csend áll be. Mi tudta kiütni a modern adótornyokat Tokió és Yokosuka környékén?
– Mi van a kábelekkel? – kérdezi Yamato látszólag nyugodt hangon. 
– Vajon igaz? Egy anya tényleg képes megérezni, ha a gyerekével bármi baj történik? – fut át Nagato agyán. Ó, kérlek, édes Istenem, bár úgyse létezel…
– Csak Okinawáig van jel – közli Oyodo – Úgy tűnik…
– Remélem, hogy nem nukleáris robbanások miatti EMP hullámok – Nagato nem is meri hangosan kimondani ezt a mondatot. Könyörgő szemekkel néz Oyodora.
– Úgy tűnik, több helyen volt ilyen csapás a bolygón. Nagyon erős elektromágneses hatás. Valószínűleg direkt EMP fegyver.
– Legyetek egészen nyugodtak – közli ekkor kedves hangján Fuso. Ő az egyik hibrid, csata-anyahajón szolgál, és ráérő idejében Sesshu urat szokta boldoggá tenni. – Élnek. Tudom. Érzem.
– Nem adják olyan könnyen magukat – ezt már Shokaku jelenti ki. A fiatalabb kutya-tesó ugyanis rendszerint az ő közelében tartózkodik. Annyit mindenki tud erről a két lányról, hogy különleges viszonyban vannak a párjaikkal, akik nem egyszerű halandók. Fuso és Shokaku úrnőknek természetesen igazuk van. Egy kutyadémont, vagy fél kutyadémont nem olyan könnyű elpusztítani.
 
A közkeletű elképzelésekkel ellentétben, ha egy helikopteren leállnak a hajtóművek, az nem zuhan mindjárt le. A rotorok még forognak egy darabig a lendülettől, mert van úgynevezett autorotáció, de tényleg célszerű gyorsan landolni a madárral, mert a lendület nem tart örökké. Persze, ilyenkor az a legjobb, ha tökéletesen működik mindenféle vezérlő szerv. Ennek hiányában izgalmas dolog a leszállás. Ez most nem volt igaz. A királynő egykori legjobb ügynöke ezért nem csodálkozik el a végeredményen. Elég tehetséges helikopterpilóta ez a James gyerek. Majdnem sikeresen landol a medence mellett, csak éppen az a ki tudja, milyen funkciójú vezeték van az útban. Emelkedni, vagy kikerülni már nincs idő, sem lendület a gépében.
– Bassza meg! – mondja hangosan, pedig nem az a káromkodós fajta. A rotor lapátok beleakadnak a drótba, az meg rájuk tekeredik. A szitakötő megdől, a forgószárnya belevág a betonba és széttöredezik. Egy pillanat szünet. Az élete történetét végig pergetni úgy sincs idő. Szóval egy Kongo nevű hölgyeményre gondol, egész pontosan annak… Csatt! Itt van egy pár kimaradt másodperc, talán egy kis eszméletvesztés is belefér.
– Azt a büdös – méri fel szédelegve a helyzetet. Él, minden végtagja megvan, és a gép sem gyulladt ki egyelőre. Ösztönösen cselekszik, lenyomja az áramtalanító kapcsolót, megállapítja, hogy a masina az oldalára fordult, ezért megkapaszkodik, mielőtt kiköti magát. Felkapja a kis hátizsákját, illetve az MP5 géppisztolyt a tartóból, és kimászik a törött üvegen át. Gyorsan eltávolodik a masinától, és a bejárat előtetőjét tartó, masszív falak mellett keres fedezéket.
Itt van egy kis ideje reszketni az átélt sokktól. A bal kezére gyorsan felhelyez egy rögtönzött kötést. Remek, képes volt megúszni a lezuhanást épen, erre megvágja magát egy törött szélvédővel! Persze, ezt nem így adja majd elő Kongonak. De nem szabad ennyire előre szaladni egy harchelyzetben!
– Sesshomaru, Inuyasha, hallotok? – próbálkozik meg a csapat többi tagjával felvenni a kapcsolatot. Semmi. Előkapja a tartalék rádiót a hátizsákból. Az is süket. Hamar felismeri a probléma valószínű forrását.
– Erős EMP lehetett. Minden elektronikát megsütött. Van egy harmadik, árnyékolt adóvevő a gépben, de robbanás a fiúknál lévő egységeket is tönkre tehette. Mehetek be utánuk – gyorsan felméri a terepet, és cselekszik. Mert egy remek kiképzést kapott, számos tapasztalattal rendelkező skót úriember, jó géppisztollyal a kezében soha nem riad vissza a cselekvéstől!
A két kutyadémon odabenn is remekül boldogul. Mit nekik az EMP! Nincs villany? Még nincs kint sötét, de ha az volna, akkor is látnak a homályban. Ha pedig nem látnak, akkor úgy hallanak, és úgy szagolnak, mint egy igazi véreb. A pár szerencsétlen nyúlnak és hegyesfogúnak, aki az útjukba akad, esélye sincs ellenük. Gyorsan eljutnak a terembe, ahol az admirális kardját őrzik. A vastag üveg sem akadály, a fiatalabbik testvér szétveri.
– Ez az. Ez volt Togo tengernagynál, amikor 1905-ben a flottát irányította a csuzimai csatában – emeli ki a díszes markolatú fegyvert Sesshomaru.
– Nem érezni rajta varázserőt, vagy démoni aurát – figyeli meg Inuyasha. – Várj csak!
– Én is érzem! – fordul meg a bátyja.
Három hihetetlen megjelenésű figura lép be a terembe. Csillogó páncéljukat fekete szőrme prémezi. Kettőnek kúpos sisak van a fején, a harmadiknak csak egy aranyszínű fejpánt. Finom arcvonásai és hegyes füle rögtön elárulják, hogy a férfi melyik fajba tartozik.
– Nahát, alig ment el a riasztó, máris itt vannak a helyi tolvaj ninják? – pillant rájuk lenézően a tünde.
– Remélem, nem az a harcmodorotok, hogy halálra röhögtetitek az ellenfelet – mosolyodik el Sesshu, és előhúzza a kardját.
– Vigyázz, olyan éles a füle, hogy vágja a gyémántot! – vonja ki a saját fegyverét az öccse.
James könnyebben odatalál a két kutyatesóhoz, mint sejtette. Egyrészt, jól láthatóan halott szerencsétlenek jelzik az utat. Másrészt, irányítja a csatazaj. A két testvérre a belső udvaron talál rá. Éppen azzal töltik el az időt, hogy egy hegyes fülű fotómodell srácot próbálnak lekaszabolni. Hiába, ezek a japánok, meg az a fene nagy kard fétisük!
A két sisakos tündét már elintézték. Az egyiket éppen Inu rúgja le a kezében tartott pengéről. A másiknak meg nincs feje. Pontosabban, van neki, Sesshu most gurítja arrébb. Olyan húsz méterre a hegyes fülű testétől. Na, ezt még egy tünde sem éli túl. A modell srácot láthatóan nem viselte meg a kis pajtásai tragikus halála, éppen szájkaratézik a tesókkal.
– Csodálkoztok, hogy a mágikus fegyvereitek támadásait kivédi az erőterem? – vigyorog rájuk.
– Remek! Boszorkányok, mágusok, és démonok. Bezzeg, egy felfegyverzett mechát senki nem hozott magával! – bosszankodik a skót. Azért illedelmesen beköszön.
– Üdvözletem az úrfiknak. Bemutatom a kis pajtásomat! Ő itt MP5 – és célzásra emeli a géppisztolyt. A tünde az új jövevény felé fordul, egy pillanatra rémület fut át az arcán. A következő dolog, ami átfut az arcán, az egy géppisztolysorozat. A koponyája szétrobban, és egy szó nélkül kiterül. Ennél halottabb már nem is lehetne.
– Nem kell megköszönnötök – fordul a tesók felé.
– Ha már páncélt viselsz, vegyél hozzá sisakot is! Ne felejtsük el, hogy a tisztán mágia blokkolására alkalmas erőtérnek van egy nagy hátránya – vonja le a tanulságot Inuyasha, és hihetetlen módon eltünteti a fegyvere hatalmas pengéjét a láthatóan több számmal kisebb hüvelyben.
– Megvan, amiért jöttetek? – kérdi a volt ügynök. Sesshu bólint. Nem okoskodik, pedig ő is arra gondolt, hogy simán levágja a tündét az admirális kardjával. Az csak egy közönséges, emberi penge, de attól még jó éles.
– Mi történt? – teszi fel a kérdést az idősebb és értelmesebb kutya-tesó. Tudja, hogy James nem állított volna csak úgy be ide. Igen, a sorozata lerövidítette a harc kimenetelét, de nélküle is elbántak volna egy beképzelt hegyes fülűvel.
– EMP támadás. Semmilyen elektronika nem működik. Sem a rádiók, se a telefonok! Le is zuhantam, mert tönkre ment a helikopter vezérlése. Kereshetünk kint autókat, de azok zöme mind döglött lesz. Csak egy öreg dízelmotoros járgány jöhetne szóba, azok érzékenyek legkevésbé az EMP-re.
– A levegőben csak néhány perc az út visszafelé – gondolkodik Sesshu. – A találkozási pontig valamivel hosszabb.
– Mint mondtam, a helikopter használhatatlan – emlékezteti a skót.
– Nem csak a helikopter tud repülni – feleli a kutyadémon.
– Bátyó, óriási kutyává alakulsz, mi pedig üljünk fel a kis hátadra? – vigyorog rá az öccse.
– Mielőtt ennek jelentését pontosan elmondanátok, gondoljátok végig, hogy a tünde barátaink is jöttek valamivel. Kötve hiszem, hogy taxiba szálltak volna. Az ő járművük lehet, hogy túlélte! – izzad ki egy másik lehetséges megoldást James.
 
A Hollywood Hercegnője egyenletes tempóban úszik a part mentén. Kamuki irányításával a prof és Thomas azzal ügyködnek, hogy működésre bírjanak egy három, öreg rádióból álló egységet. Ráadásul az egészet össze kell kötni egy olyan antennarendszerrel, amit a hajó árbocai közzé kifeszített drótokból áll össze. Thomas leginkább azért kell az egész folyamathoz, mert kommandós előéletének köszönhetően egész tűrhetően boldogul a kötéllel és a mászó felszereléssel. Tehát fel tudja szerelni az antennákat. Szerencsére, a hajó már kívül volt az elektromágneses hullámok hatósugarán, amikor a támadás bekövetkezett. A fedélzeti elektronikus eszközök, a mobilok, a GPS, a rádió némasága félelemmel tölti el a fiúkat. A csend néha fenyegetőbb bármilyen zajnál. Minden civilizációs vívmány egyszerű gyermeki játékká lett lefokozva, akkor is, ha nem ment tönkre.
– Még mindig nem működnek a parti adók a körzetben? – érdeklődik Goru.
– A lányomék hiába keresik a jeleket. Úgy tűnik, hogy minden mobil átjátszó és netes szerver halott a környéken – mondja Eigo.
– Szinte biztosra veszem, EMP támadás történt – szólal meg Sanada professzor.
– Remélem, igazad van – csatlakozik Thomas a beszélgetéshez. Alulról még egyszer megszemléli a drótrendszert, és leveszi a mászó felszerelést.
– Ha atom lett volna, a dörejt és a villanást észrevettük volna – néz rá a prof. – Illetve, a sugárzásmérő már jelezné a radioaktív részecskéket.
– Igen, logikus, amiket mondasz – ismeri el a jenki. – Most már csak a mi rádióink kellene, hogy aktívak legyenek. Elvileg, James vitt magával egy régi katonai adóvevőt, gondosan betakargatva. Az talán használható maradt.
– Annak a készüléknek nem túl nagy a hatósugara. Szerencsére, a mi vevőink érzékenyek – bíztatja meg a többieket Kamuki. – Sokkal nagyobb baj, hogy ha a helikopterük nem működik, akkor hogyan jutnak el hozzánk?
– A fenébe is, velük kellett volna mennem. Egy elit alegység mindig négy vagy öt főből áll – világosítja fel a többieket az amerikai.
– Maga a legképzettebb katona a fedélzeten, Thomas bá – vizsgálja meg a munka eredményét Kamuki. – Valakinek ránk is vigyázni kell. Na, lássuk azt a jelet.
Két percen belül a fiatalember már a rádiói előtt ül, és az éterben hallgatódzik. Néhány katonai, és pár egyéb frekvencia hamarosan megszólal újra. Némelyik perceken belül újra elcsendesedik. Kódszavak és félmondatok röpködnek mindenféle hullámhosszon.
– Te jó ég, ezek milyen gépek? – szólal meg valaki a hangszóróból. – Jaj, ne... – és az adás megszakad.
– 1800 űrvadász – morogja Sanada a Kamuki melletti széken ülve.
– Már értem, hogy miért nem akartatok a Köd-flotta hajóival együtt haladni – néz rá a srác.
– Az a pár idióta robot nőstény az űrjáró jeleivel előbb vagy utóbb magára vonja a csillag-drenya figyelmét – magyarázza Sanada. – A tüneteik alapján már harcoltak drenya ellen. Pontosabban, a drenya, gondolom, kitörölte velük a fenekét.
Kamuki nevet egy jót, aztán újra hullámhosszat vált. Most megint abban a frekvencia tartományban próbálkozik, ahol elviekben a három fős kardszerző különítményükkel tudnának kommunikálni.
– Itt a Hercegnő. Ismétlem, itt a Hercegnő. Felföld, hallasz? Válaszolj! Vétel!
– Remélem, ez az adás nem vonz a nyakunkra valamilyen kéretlen társaságot – gondolkodik Sanada.
– Itt a Hercegnő. Felföld, hallasz? Válaszolj! – folytatja Kamuki, majd a profra néz. – Csak nem kezdenek el minden magányos személyszállító hajót macerálni. Mikor ott van a Bánya, Atlanika, vagy a parti bázisok. Azokat fentről is jól látni.
– Itt a Felföld – szólal meg egy halk, de határozott hang váratlanul. Vagy inkább, mindenki által vártan.
– Itt a Hercegnő! Megvannak? Megszerezték? Vétel – teszi fel a kérdést Kamuki.
– Megvagyunk és igen, megcsináltuk. Örülök, hogy úton vagytok. Nem volt egyszerű jelet fogni ezzel a vacakkal – feleli Sesshu. 
– Ide tudnak jönni, nagyúr? – érdeklődik Kamuki némi tisztelettel a hangjában.
– Már úton is vagyunk. Talán egy fél óra és ott leszünk. Megtalálunk titeket, jó az orrunk. Ne ijedjetek meg, van egy új járművünk. Nem eali eredetű. Mit is kell ilyenkor mondani? Felföld, vége! – Sanada már fut is a többiekért.
Sesshomaru leereszkedik a magasból, ahová volt szíves felemelkedni, hogy legyen kapcsolat a külvilággal. Elégedetten landol a zsákmányolt gépezeten.
– Máskor miért nem csinálsz ilyeneket? – érdeklődik tőle James.
– Néha csinálja. Muszáj felvágnia azzal, hogy telivér kutyadémon! – értékeli Inu a látottakat.
– Mert egyébként ritkán van szükségem a repülésre, ügynök – néz a skótra Sesshu. – Nem is akartam magamra felhívni a tündécskéink és pajtásaik figyelmét. Most meg már úgyis mindegy.
– Ez igaz. Egy gyanútlan vámpír nyakát olyan könnyű kitekerni – bólogat az öccse.
– Most akkor ti milyen szervezetet képviseltek valójában? – néz rájuk megrökönyödötten az egykor tünde tulajdonban lévő jármű vezetője. A talán harminc körüli, a bolygóról származó, jó kiállású ember-férfi amúgy, és Morionak hívják. Nagyon örül, hogy nem csapták agyon ezek az ismeretlenek. Azt ugyan sajnálja kissé, hogy a barátságos harcos nyúl nőstényeket mind kinyírták, de hát a faj tagjainál ez mindennapos. Megtanulhatja akár egymillió nevét is, ha másnap jön egy törp komisszár, egy szerinte zseniális haditervvel, és mindannyian halottak. Ezért hát egyiknek se kérdi a nevét soha. Nem szerzetes Morio, mint az ősei voltak egykoron.
– Mi vagyunk a Yokosukai Flottalány Rajongói Klub. Per pillanat a rajongásunk tárgyait akarjuk életben tartani – néz rá morcos képpel Inu, miközben kimondja az első dolgot, ami az eszébe jut. Így is van némi igazság a szavaiban.
– Flottalány? Te nagy ég, köszönöm, istenek! – néz fel a férfi. – Annyi viszontagság után! Én és a járművem, állunk az urak szolgálatára – feleli lelkesen.
Aki nem tudná: egy militarizált repulzoros sikló vagány jármű, gyors, elegáns, és még a víz fölött is képes suhanni. Morio már el is felejti a buta tapsifüleseket, mert a flotta lányok, bármely részéről származnak is az Ealnak, valóságos alfa-nőstények, igazi harcos tündérkék. És most a közelükbe juthat. Valami jó is történik vele azóta, hogy „önkéntesen” kapcsolatba került a bolygó „megmentőivel”. Hogy rohadnának meg mind!
 
– Tehát, ez a mi értékes kardunk? – mutat Sanada a megszerzett ereklyére.
– Drága kis bicska volt, pont egy helikopterbe fájt – jegyzi meg Thomas.
– Az Iskola helikoptere volt, lényegében a tündék fizették – von vállat a skót ex-ügynök.
– Most komolyan, nem ér meg nektek annyit a nőitek élete, mint egy bádog szitakötő? – néz rájuk a válla fölött a kutyadémon.
– A francokat nem! – csattan fel James. – Kongo cica kedvéért bármilyen helikoptert szívesen leamortizálok – persze, azt már csak magában teszi hozzá, hogy legközelebb inkább úgy amortizál helikoptert, hogy nem ül közben benne.
– Van már kapcsolat a flottával? – kérdezi Sesshu. Még mindig az ablaknál áll, kifelé bámul a sötétségbe. Olyan jó arra gondolni, hogy az éjszaka elrejti őket. Pedig nincs így, már a bolygó pillanatnyi technikai szintjén sem. Goru megcsóválja a fejét és így szól:
– Nincs, nagyuram. Kamuki szerint még túl messze vagyunk. Más rádióamatőrökkel van kapcsolata. Az Okinawai támaszpontot ronggyá lőtték a földönkívüliek. Az úszó városról senkinek sincs híre. A katonai adóknak sem.
– Mégis csak jók a dekóderek valamire – így Sanada. – Tudjuk, a Királynő szolgálata.
– Szinte hihetetlen – kapcsolódik be Eigo a beszélgetésbe a hajó szalonjában. – Atlanika feltehetően oda van.
– Katonai szempontból logikus lépés volt. Főparancsnokság nélkül elvész a bolygó esélye a szervezett védelemre – fejti ki James.
– És, ahhoz mit szóltok, hogy számos város anélkül is lángokban áll, hogy az idegenek megtámadták volna? – kérdezi Goru.
– Átkozott nyulak. Máris meg vannak őrülve – csóválja meg a fejét Eigo.
– Mikor voltak normálisak? – kérdez vissza Sesshu. Nem elég szegény emberiségnek az a támadó szellemű csillag-drenya, most akkor harcolhatnak a tapsifülesekkel is.
– Még a végén az hiányzik, hogy a Füstölgő-flotta is szembe forduljon velünk – gondolkodik James hangosan.
– Azoktól félek a legkevésbé. Amilyen bénák, már régen eltévedtek valahol. Ha meg nem, egy jól irányzott fotóval le lehet őket szerelni. Töltöttem fel párat a mobilomra – feleli Inuyasha. – Másra már úgysem jó.
– És mi van a viharokkal? Vajon valamelyik tájfunná tudott erősödni? – vakarja meg az állát Sanada.
– Uraim, figyeljenek ide! – hallatszik a falon lévő hangszóróból. Csak nem az egyik öreg a két portás közül? Dehogynem. Elhozták őket is, ugyan mit csináljanak egy tök üres támaszponton?
– Uraim, úgy tűnik, társaságot kapunk – folytatja A bácsi. –Valamit jelez a radar.
A srácok máris sprintelnek felfelé a fedélzetre. A kutyadémonok pedig a hajóhíd felé veszik az irányt. Odafentről már jobb a kilátás. Egy jókora zivatarlánc közeledik feléjük. Vagy éppen távolodik? Csak a tornyosuló felhőket megvilágító, messzi villámlások látszanak. Hangjuk még nincs a távolság miatt.
– Kisebb vízi járművek lehetnek, nagyúr! – mondja Sesshunak a személyhajó kormányos tisztje. Ezt a Yaku nevű, vén kalóznak látszó fickót is régen ismeri a kutyadémon.  A srácok, közben már többen éjjellátókat tartanak a kezükben. Jürgen pedig fenn csücsül az előárboc megfigyelő kosarában.
– Talán menekülők, mint mi vagyunk – véli Eigo.
– Már látom őket – jelenti ekkor a német. – Legalább egy tucatnyi vízi jármű. Nézzetek négy óra irányába!
– Milyen mintázat van ezekre kenve? – szemlélődik az optikán keresztül a skót.
– Nyúl harci festés – véli Sesshu. És milyen igaza van! Egy percen belül már kivehetők az éjjellátó távcsöveken a mindenféle yacht, halászhajó, motorcsónak, komp fedélzetén nyüzsgő, fegyveres alakok. A kutya nagyúr végignéz a fiúkon.
– Kinek van kedve egy kicsit verekedni? Ámbár, nem biztos, hogy szükség lesz rá. Ugyanis, a viharzóna a segítségünkre van.
– Attól nem tartok, hogy nem tudjuk elintézni ezeket az idiótákat – véli James. – De nem lenne célszerű, ha megsérülne közben a hajónk.
– Urak, hét óra irányából egy újabb hajó közeledik – hangzik az információ a radar jóvoltából.
– Egy nagyobb jármű, valamilyen teherszállító lesz – erősíti meg a német.
– Engedjetek oda, le kell ráznunk ezeket a dögöket, mielőtt bekerítenek minket! – Inu máris szeretné tekergetni kicsit a Hercegnő kormánykerekét.
– Mivel a támadók zöme kis hajó, korlátozott hatótávolsággal és tengerállósággal, én arra szavazok, hogy táncoltassuk meg őket a viharban – véli James.
– A nagyobb járműre neon zöld csíkokat fújtak! – közli Jürgen a vas fészkéből az árboccsúcson.
– Nem valamelyik Füstölgő hajó az? – szól közbe Eigo.
– Nem hiszem – néz rájuk Sesshu. – Azoknak olyan jellegzetes hangon fütyülnek a hajtóművei, hogy én vagy ötven kilométerről is meghallom őket.
Többen csodálkozva néznek a démonra. Végül is, a kutyaféléknek jó a hallása.
– Mi van a VLS indítóval? – kérdez rá a jenki. 
– Köszöni szépen, remekül érzi magát – véli Inuyasha. A két öreg portás bólogat. Nekik több tapasztalatuk van a hajófedélzeti rakétákkal, mint Inunak.
– Jól van. James, ti a papákkal tegyétek harcra késszé a kilövőt. Yaku, nézzétek át a rakomány rögzítését. Jürgen, hallasz?
– Hallom, nagyúr – kuncog a német.
– Figyeld az ellenséges hajókat! Bármit látsz, jelentsd.
– Javohl!
– Mindenkinek ébresztő. Fegyvereket készenlétbe! – Sesshu hirtelen átveszi a hajón a parancsnokságot. Miért ne tenné, hiszen lényegében az övé ez a szép kis alkotmány. Szóval, ezt csak egy valaki teszi szóvá.
– Mi van bátyó, talán admirálisnak hiszed magadat? – kérdezi Inu.
– Most akkor mégsem akarod vezetni a hajómat, öcsém? Nem baj, Goru biztosan szeretné.
– Meg a lónak az a méretes… patája! – Inuyasha hamar felhagy a zendülő gondolatokkal, hiszen ennyi kilowattot, mint ami a Hollywood Hercegnőjében van, felemelő érzés irányítani.
– Goru, itt van a GMC teherautó kulcsa – ad gyorsan oda a nagyfiúnak egy kis fémdarabot az amerikai.
– Abban vannak a páncéltörő rakétaindítók? – néz rá amaz.
– Meg a többi apróság – vigyorog a volt SEAL kommandós. – Jürgennek majd nyújtsátok fel az ötvenes kaliberű távcsöves puskát.
– Megyek, segítek – ajánlkozik James is.
– Megnézem a lányomat és csatlakozom – legyint Eigo.
– Jó kis hurrikán partit szerveztél nekünk, bátyó – vigyorog a testvérére Inu.
– Előre nézz, és fogd két kézzel azt a rohadt kormányt! Ha össze fogod törni a hajómat…
Alapvetően jó kis parti volt. Mondjuk, rakétát lőni egy elvben fegyvertelen teherhajó kedves nyulai közzé kicsit erős dolog. Igaz, az eljárást a galaxisban bárki rendeltetés-szerű használatnak tudná be. Még maguk a nyulak is. Generációk óta annyi az életük, hogy balhé, szaporodás, közben agyhelyen csapás az összes Galaxis összes másik faja által. Lépjünk is túl rajta. Csak az a nyomorult lagúna, ott, Truknál, van még mindig messze a fiúk számára!
 
– Kamuki, jól értem a dolgot? – A kutya nagyúr visszafordul az ablakból. Kint csak haragos vizet és széttépett felhőket látni. Nem kapták telibe a tájfunt, szerencsére. A nyulak valószínűleg igen. Így is kitérőt és időveszteséget jelentett.  Sesshomaru egyenesen belenéz a fiatalember fáradt szemeibe.
– Jól érti, nagyuram. Nincs meg a drenya. Semmilyen hullámhosszon nem lelni a nyomát. Senki nem látta – feleli a srác.
– Ez mekkora. Egy teljes bolygó képes volt elveszíteni egy huszonöt plusz kilométeres űrhajót. Éljen az Eal lakossága! – teszi hozzá Inu.
– Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy te is közéjük tartozol? – nevet a jenki. Még egy kicsit csalódott, hogy nem lőhette halomra a fedélzetre törő nyúl kalózokat. Pedig mekkora sztori lett volna belőle. Iowa imádná!
– Talán elment a fenébe? – von vállat Eigo.
– Vagy landolt a felszínen – Sanada prof feltételezése a legsötétebb. A negatív hozzáállás nem is csoda, hiszen az eltelt nap izgalmai megviselik a srácokat. Nincsenek ők papírból, de a két kutyadémon tesó kivételével egyszerű emberek. Mind tudják, hogy ez a mondat totális inváziót jelenthet! Ezt a feltételezésüket biztos megerősítené, ha látnák azt a nem eali eredetű, magas légköri kémlelő drónt, amelyik e percben a személyhajót figyeli. Szerencséjükre, a felderítő robot operátora, és annak felettesei úgy vélik, ez az utasszállító vízi jármű nem érdemel több figyelmet. A fiúk így tehát mehetnek aludni végre.
 
– Szerintetek a Köd-flottát mikor eszi ide a fene? – teszi fel a kérdést Iowa. A lányok ugyanis három csoportban vannak kint, Truk környékén, de csak olyan távban egymástól, hogy a hordozók egymást is fedezni tudják.
 – Amikor már nincs baj. Ha ezek kimerészkedtek a nyílt vízre, akkor semmiféle ellenség nincs kétezer kilométer sugarú körben – véli Kongo.
– Emlékeztek, amikor az a Takao nevű megijedt egy a fedélzetére esett repülőhaltól, és beleugrott a vízbe? A cirkálója meg nekiment a partnak – idéz fel egy esetet Bismarck.
– Én jól emlékszem – feleli a hajóraj saját, Takao nevű lánya. – Mindenki azt hitte, hogy én voltam. 
– Képzelhetitek, egy hosszú úton mennyi bugyit kell cserélniük – morogja Musashi.
– Nincs baj – ismétli meg magában Nagato. Ha csak azt nem számítják bajnak, hogy Atlanikával senkinek nincs kapcsolata. Nem felelnek az ultrahangos bója rendszeren keresztül sem. Sőt, a Dél-Atlanti óceánon átvezető kábelek is elérhetetlenek. Mi tehette azokat tönkre? EMP ellen jól védi őket a vastag víz réteg, mint ahogyan Atlanika parancsnoki távközlő rendszere is árnyékolt!
– Azt jó volna tudni, hogy mi történt a két felderítő robotgépünkkel – gondolkodik hangosan Akagi. – Nagyon megbízható kis jószágok, nem szoktak csak úgy maguktól leesni. Az egyik pillanatban még volt kép, a másik pillanatban semmi…
– Ellenséges támadás alatt áll a bolygó, hölgyek – sóhajtja Nagato.
– És ezek vajon a mi ellenségeink, vagy a tünde és a törp marháké? – kérdezi meg Yamato. Választ nem vár, mindez nem sokat változtat a jelenlegi helyzetükön. Felfelé tekint, az égre. Olyan fura érzése van. Mintha figyelné őket valaki. Ott, a felhők között…
– Lányok, nézzetek már fel – egyszerűen muszáj közölnie a többiekkel. Inkább egy feltételezés, egy vaklárma, mint hogy ne vegyék észre a leselkedő veszélyt! De nem látnak semmit. Talán, ha rendes, modern felszerelést kaptak volna, mint a Katasztrófa előtt a rakétás cirkálók, rombolók, és tengeralattjárók. Még mit nem! Így is vannak módosított, automata hajógépeik, kezelők nélküli, eredetileg olasz légvédelmi gépágyúik, töltőgépes ágyúik és szolgálati robotjaik a fedélzeten. Valahogyan ki kellett váltani a hajónként több száz, vagy éppen ezer embert, és mindezt szűkös költségvetésből. Így sikerült.
 
– Itt a Hollywood Hercegnője. Béta Egy, jó a vétel?
– Kitűnő, drágáim – mosolyodik el Nagato. – Mondjátok, hogy mind megvagytok…
– Megvagyunk, Lady Nagato – jelenti Kamuki a túloldalon. – Van társaságunk is, a Köd-flotta hajói látótávolságon belül vannak. Makie kisasszony most szállt át hozzánk. A Köd egységei nagy sebességgel haladnak tovább Trukra!
Még a hajók közt lévő több száz méter ellenére is szinte hallani a megkönnyebbült sóhajokat. Mintha maga a víz adná ki. Vagy ezek az öreg vasak a lábuk alatt?
– Figyeljetek. Mondom a koordinátákat, hogy hol vagyunk. Nem messze a lagúnától amúgy.
– Az jó lesz, úrnőm. Ha nem tudnák esetleg, Atlanikát szétlőtte az ismeretlen űrhajó – kezdi Kamuki, majd szöszmötölés hallatszik a vonalban. Egy másik, határozottabb hang szólal meg:
– Nem ismeretlen űrhajó – ez már Sesshomaru. – Lady Nagato, ezt mind hallják?
– Halljuk. Miért? – most aztán már nem enyhe Nagato balsejtelme.
– Egy Icer Queen osztályú star dreadnought az – feleli a kutyadémon. – Aki nem tudná, az a bazi nagy makett a kiállító terem közepén, a Főiskolán.
Kábé mindenki kihagy egy-két ütemet a légzéséből. Az a dög rohadt nagy!
– Ez biztos? – töri meg a csendet végül Yamato.
– Teljesen. A lányod és Makie azonosították. Szóval én kizárom a tévedést. Több mint huszonöt kilométer, és itt garázdálkodik a bolygó körül. Rengeteg kisebb hajó is van vele, űrvadászok, naszádok, siklók, korvettek. Valami ezer feletti csak a vadászgépek száma. Továbbá, a jelenlegi helyzete ismeretlen, nem találja senki!
– Remek, ez nagyon hiányzott – jegyzi meg Iowa.
– Ó, bakker… – csúszik ki Kongo száján.
– Kevesebb űrvadász nem lett volna elég? – kérdezi meg a Bismarck, és idegesen felfelé pillant. 
– Azt a rohadt… – harapja el a mondat végét Musashi.
– Jól, van, szépen sorjában – vesz egy nagy levegőt Nagato. Azt is csodának tartja, hogy még nem esett mindenki pánikba. Nem azért, mert rossz a kiképzésük, vagy, hogy mert gyávák lennének. Hanem mert anno, egy élettel ezelőtt a hajóik egy jelentős részét pont, hogy repülők intézték el. Kis berregők, légcsavarral az orrukon, kis bombácskákkal és torpedókkal, amelyeknek a zöme mellé ment. Mennyit tudhat egy űrvadász? Annyit biztosan, mint egy ötödik generációs vadászgép. Remek, az agyában képek követik egymást több száz kilométerről is célba találó robotgépekről, több méter betonon áttörő siklóbombákról, másfél méter acélt is átégető, nem túl nagy rakétákról. És mindenféle harci töltetről: atom, hidrogén, neutron, antianyag, maró ideggázok, földönkívüli szupervírusok, mi jöhet? Csak nem remeg? Nem, azt nem szabad. Két napot ígért Sesshu nagyúrnak. És még mind megvannak. Muszáj keménynek maradnia. Nyugi, kislány. Te vagy Nagato, nem félsz semmitől!
– A még fogható hullámhosszoknak örülnénk – kéri. – Menjünk elétek?
– Nem szükséges. További fontos hírünk, hogy ellenséges nyúl csapatok és hajók garázdálkodnak a bolygón – feleli Sesshu.
– Ezt már tudjuk – feleli Nagato röviden. – Két olajszállító segítséget kért pár órája, szerencsére a rombolóink közbe tudtak lépni.
 – Vigyázzatok magatokra, különösen te, Lady Fuso. Vége, a Hercegnő kilép!
– Mégis jó ötlet volt, hogy nem zártad le a bázist! – kuncogja Mutsu.
– Persze, mert egy kaput úgysem tudtak volna kinyitni – feleli a nővére. – Jól van, minden egységnek, figyelem. Itt Nagato beszél. Visszatérünk Trukra!
– Asszonyom, a Köd-flotta négy hajójával az előbb vettem fel a kapcsolatot – jelenti Oyodo.
– De ki vagyunk segítve – mondja ki Nagato. Persze, mindenkinek ez a véleménye, jól hallja a gúnyos megjegyzéseket a rádióban. 
– Kamuki, van közvetlen kapcsolatod a többi flottával? – néz a kutyadémon herceg a fiatalemberre.
– Nincs, nagyúr. Túlságosan szét vannak szórva. Akadnak persze más rádiósok, akik bizalmas viszonyban lehetnek velük, mint ahogyan én is Yuudachival. Az adás mindenesetre kiment a mágikus ereklyékről.
– Mindenki kap egy esélyt – mondja Sanada.
– Meg az sem hiányzik, hogy a többi hadihajót kizárólag ellenünk vessék be – néz rájuk Sesshu.
Mivel a Köd-flottában egy percig sem bíznak, ezért Nagato intézkedik, hogy a hordozók indítsanak el jó pár felfegyverzett harci gépet. Pontosabban, harci drónt. Ezek akkorák lehetnek, mint egy régebbi légcsavaros repülő, természetesen modern anyagokból megépítve, és korszerű fegyverzettel is ellátva. Szóval hamarosan egy tucatnyi érkezik a Hollywood Princess fölé. Több járőr indul el más irányokba is. A Hiryu hordozó egyik géppárjával azonban megszakad a kapcsolat, soha nem térnek vissza a hajójukra…
 
– Vajon mi történt a két géppel? – néz Mutsu a nővérére. Végre, jól esik leülni egy kicsit ebben a volt szállodában. Az egykori hallban többen is ténferegnek étkezés után.
– Még mindig nem hiszem el, hogy ezek is műszaki hibát szenvedtek. Most de jók lennének a régi, fairy-k által vezetett gépek. Azokat nem lehetett olyan könnyet átverni, mint egy drónt – mondja Hiryu.
– Még egyszer, hol is jelentkeztek utoljára? – kérdezi meg Nagato, amikor hirtelen Musashi szólal meg.
– El nem hinné az ember lánya, hogy a kosz ilyen rohadt gyorsan tud úszni – Yammi húga a csípőjére teszi a kezét. A kis kijelentés világosan jelzi, hogy a Köd-flotta négy idiótája mindjárt megérkezik.
– Ezt nekünk mondtad? – kérdez vissza a valaki. Az új jövevényt is Kongonak hívják. De ő nem az a Kongo, aki miatt James barátunk helikopterrel szokott lezuhanni. A XIX. századi angol úrilánynak öltözött hölgyemény a Köd flotta szerény maradékának oszlopos tagja. Mögötte állnak a már ismert abszurd plüssmaci, a játék babának öltöztetett szöszi, illetve a korábban említett hős nehézcirkáló. Takao, aki fél a repülőhalaktól. Pontosabban, azoktól is.
– Sportharisnyát vettetek fel, hogy ilyen kemények vagytok? – néz rájuk Musashi.
– Üdv, lady Nagato. Kemény nézés bajnokság van, vagy micsoda? – érkezik meg Bisco.
– Azon gondolkodok, hogy mit szokott ilyenkor mondani Inuyasha – veti oda hanyagul Shokaku, közben egy üdítős üveg kibontásával ügyködik.
– Most arra szóra gondolsz? – kérdezi meg csengő hangján Fuso. A Ködökön lassan úrrá lesz a pánik.
– Az hiszitek, bármit is elértek az életben, ha folyton kimondjátok? – kérdezi meg Kongo.
– Mit kell kimondani? – erre Mutsu is kíváncsi.
– Szigorúan tilos kimondani a jelenlétünkben, hogy Interdictor – feleli királynői eleganciával Köd-Kongo. És erre mind a négynek habzani kezd a szája a rémülettől.
– Már megint kimondtad! – hörgi a plüssmaci.
– Mi a baj azzal a szóval, hogy Interdictor? – kérdezi meg látszólag ártatlanul Musashi.
– Ne merjétek kihmondahni…– fuldokolja Haruharu.
– Remek. Azt persze senki nem tudja, hogy mi a baj az Interdictorral? – kezdi a beszélgetést a ködök vergődésével mit sem törődve Bismarck. – Egyáltalán van ilyen szó?
–  Persze. Angol szó. Most tényleg, miért van valaki attól beszarva, hogy Interdictor? – csóválja meg a fejét Yamato.
– Üdvözletem, hölgyek! Miről maradtunk le? – érkezik meg húgaival az igazi Kongo, és megvetően nézegeti a druszája műsorát.
– Interdictor fesztivál van – világosítja fel Musashi.
– Óva intettelek benneteket… figyelmeztettelek… a jó édes a… – kezdi Yotaru.
– Ne bántsátok már szegényeket. Tiszteljétek egy kicsit jobban a más vallásúakat – sétál be Iowa. – Szóval, ha a vallásuk tiltja az Interdictor szó kimondását, akkor ne mondjátok ki előttük, hogy Interdictor! – a Ködök közben agyvérzést kapnak.
– Én még mindig csak azt szeretném tudni, hogy mi is az Interdictor? Növény, állat, természeti jelenség? Büdös, csíp, vagy hasmenést lehet tőle kapni? – kérdezi meg Akagi.
– A lányom egyszer elmondta, de elfelejtettem – von vállat Yamato.
Az Interdictor fesztivált Oyodo megjelenése szakítja félbe. Úgy támolyog át a termen, mint valami holdkóros, mint aki nincs teljesen magánál.
– Oyodo, téged meg mi lelt? – néz rá megdöbbenve Yamato. – Hé, maradjatok már egy kicsit csendben!
– Fontos üzenet érkezett a kilencesen – nyúl a szegény titkárnő a tévével kombinált kommunikátor távirányítójáért. Ilyen monitorokból három is akad a parancsnokságnak kinevezett szállodában. Nagato kemény arcára kiül egy pillanatra a rémület, a kilences csatorna az nem lehet más, mint Droma! És valóban a boszorkány képe jelenik meg a monitoron. Csinos pofikája embertelen kegyetlenséget sugároz most. Úgy néz rájuk, mint héja a verébre. Szinte az arcukba köpi a szavakat:
– Hogy merészelitek, semmirekellő kurvák! Te, ott – mutat Nagatora. – Térdre az úrnőd előtt!
Mielőtt bármelyikük csak kinyithatná a száját, Nagato, a legnagyobb megdöbbenésükre, térdre rogyik. Látszik az arcán a fájdalom. Mi a pokol folyik itt? Droma kormányzó szinte kinyúl feléjük a képernyőből.
– Térdre a parancsnokotok előtt! Letérdelni, vagy addig veretem a fejeteket a falba, hogy felrobban az agyatok! Reccs-reccs, kis koponyák! – ez a boszorkány tényleg ilyen hülye? Pedig csak a kedvenc költőjétől idéz. Aki viszont nem volt normális.
Valami rettenetes dolog történik. Mert egyikük sem ura teljesen a testének. A fej és hajdíszek szinte a húsukba vágnak. A vérük először az agyukba tódul, utána pedig elszökik a fejükből. A csajok bizonytalanul támolyognak. A legjobb lenne most, ha gyorsan kapcsolódni tudnának a hajókhoz, ez hatalmas erőt ad egy flotta-lánynak. Persze, ezt a chipek, ott benn megakadályozzák. Droma majdhogynem istennőként uralkodik felettük!
Iowa Bismarckra néz. Bisco egy szó nélkül hajlítja be a lábait, a másik szöszi követi. Igen, ez a legjobb ötlet. Nehogy a tünde boszinak hirtelen az eszébe jusson, hogy a két cserediák is itt van. És az ő beültetésük nem pont azon a frekvencián működik, mint a japánoké. Nem marad a lányokkal más a helységben, csak a fájdalom, a félelem és Droma elégedett tekintete a monitoron.
– Jól van, jó kutyák vagytok. Gondoltam, nem árt, ha emlékeztek rá, ki a főnök, kislányok. A hajók készek a bevetésre?
– Hadra foghatóak az egységek! – Nagato felemeli a fejét, és úgy morogja a tünde boszorkány képébe a szavakat.
– Akkor kifutás! Csatába fogtok menni. És ne feledjétek el, ott vagyok veletek, figyelek rátok. Nem tűröm az ellenszegülést! Irány az Ifalik atoll. Félóránként jelentést kérek! Droma kilép!
– Bocsássatok meg – nyöszörgi Nagato, és csorogni kezdenek a könnyei, ahogyan négykézláb támaszkodik a padlón.
– Nővérkém? – kérdezi meg Mutsu aggódva.
– Semmi baj – a nővére gyorsan magába fojtja a sírást.
– Ez betett nekünk! – mordul fel Yamato. – Nagato, megvagy, öreglány?
– Nyugi, túlélem – morogja a parancsnok. Bismarck vesz egy nagy levegőt, és segít nekik feltápászkodni a talajról. Az a lány jut eszébe az iskolájából, akit anno Droma rávett az öngyilkosságra a beültetése segítségével, csak, hogy bizonyítsa a hatalmát a halandó emberi lények fölött. Kár, hogy a bolygón már nem égetnek boszorkányt! 
Nagato komoran mered maga elé. Most mi lesz? Két napot ígért Lord Sesshomarunak. Meg fog halni, ebben egészen biztos. Csak annyit választhat meg, hogy Droma öli meg, vagy egy idegen űrhajó. Végszükség esetén saját maga is megteheti. Mert ha a lányoknak baja esik, akkor nem akar élve Sesshu szeme elé kerülni.
 
– Urak! Urak! – hallatszik Kamuki rémült hangja. A fiatalember fellármázza az egész hajót. Morio pedig, természetesen, segít neki a kiabálásban. Ez a Flottalány Rajongói Klub mindig csinál valami érdekeset.
– Mi az édes öreganyja van már megint – tápászkodik fel morogva a napozó ágyról James. Végre volt pár nyugis órájuk. Trukot pedig végre látni lehet a távolban.
– Kamuki mester, megkergültél? – néz rá álmosan Goru is. – Áuu, éppen az én drágámról álmodtam…
– Csak nem mentünk jéghegynek – viccel Inuyasha. – Mondd már, mi történt?
– Urak, adást fogtam! Illetve, fogtunk. Morio siklójának a rádióját használtam…
– Ugye, hogy jó ötlet volt? – kérdezi meg büszkén Morio, de csak dühös pillantásokat kap cserébe. Szóval inkább elhallgat.
– Úgy tűnik, Droma az, aki küldi az adást. A lányokkal, a szokott csatornánkon nincs kapcsolat, nem felelnek.
– Az átkozott boszorkány – morogja Thomas. – Ha a kezem közzé kerül, én megfőzöm!
– Kamuki, mi történt? – érkezik meg Sesshomaru. Álmosan, nyúzottan, de a Droma szó hallatán rendkívül mérgesen állnak a fiúk a Hercegnő napozó fedélzetén.
– Nagyuram, Droma kódolt adásokat küld Truknak. A lányok nem felelnek a szokásos rádiós csatornánkon. Egyetlen információm van csak, Lady Nagato küldött egy szót:
– Ifalik – mondja a fiatalember. Ejnye, ez a Lady Nagato! Most komolyan, egy szegény tünde a boszorkány a lelkét is kiteszi értük, ez a Nagato meg mindent kikotyog. Reménytelen eset.
– Az Ifalik atoll? – vakarja meg a szakállát Eigo.
– Irány a híd, öcsém – a Sesshu az öccsére néz. – Taposd ki a belét ennek a rohadt hajónak, hajtsd meg, ahogy a csövön kifér, utánuk megyünk! Be kell érnünk a flottát, és az admirális kardjával le kell állítanunk őket.
– De mi a bánatnak küldi őket oda az a hegyes fülű állat! – dühöng Sanada professzor. Ilyenkor aztán csúnyán beszél. 
 – Ifalik atoll zömmel a víz alatt van, kivéve egy szigetet, ami talán egy négyzetkilométer lehet – mutatja a térképet a tabletjén.
– Figyelemelterelésnek szánja őket, hogy meg tudjon lépni – vélekedik Sesshu.
– Mondjátok, hogy az elveszett csillag-drenya nincs Ifalikon – suttogja James, bár ő is sejti a választ.
– Úgy érzem, hogy komoly baj van – nyel egyet Morio.
– Hát, öreg, isten hozott a Flottalány Rajongói Klubban! – veti oda Inuyasha, és elindul a hajóhíd felé.
– Apa! – szalad elő kis Yammi. – Mindjárt Trukon vagyunk, igaz? Ott találkozunk anyával?
– Nem, kicsim, kinn a tengeren – néz Eigo a lányára. A fiúk egyike sem irigyli ezt a fickót. Apának lenni még egy rendes bolygón is nagy kihívás. Nem, hogy itt az Ealon. Főleg nem egy hajó fedélzetén, ami talán a végzete felé rohan.
– Jó, tételezzük fel, hogy beérjük a flottát, és a karddal felülírjuk a tünde néni parancsait. Szóval a lányok nem lőnek bele a drenyába – vázolja fel a lehetséges eseményeket Inuyasha, miközben a hídra tartanak a bátyjával. – És ettől még a drenya sem fog rájuk lőni?
– Nem tudom – néz rá a testvére. Olyan hangsúllyal mondja ezt a két kis szót, hogy Inu nem kérdez vissza semmi butaságot. Nem tudja. Egyikük sem tudja. Csak reménykednek. A Hollywood Hercegnője izzó kéményekkel, bőgő turbinákkal száguld el Truk mellett…
 
– Úrnőm, elértük az Ifalik atollt – jelenti Nagato.
– Remek, kedveskéim. Támadjatok! A Köd flotta hölgyei segítenek meglelni a célpontokat. Droma, kilép! – a tünde úrnő bontja a vonalat.
– Nyald ki, te rohadék – motyogja Mutsu.
– Lássuk, mivel állunk szemben – sóhajt Nagato.
A flotta előtt a négy és feledik köd hajó megy, méghozzá egy szerencsétlen romboló, akinek még mentális zavar modellre sem futotta. Hogy ne kapjon idegbajt, a csapat hordozói legalább negyven géppel fedezik a levegőből. Mögötte pedig rendes rombolók haladnak néhány kilométerrel, az Iskoláról. Szóval, van, aki képet közvetítsen a hátrább lévő nagy hajók, így például Nagato számára is. A felderítő gép által sugárzott felvételen viszont semmi nem látható. Pontosabban, látható egy sziget, amin mintha valamiféle emberi tevékenységnek lenne nyoma. Van rajta pár épület, két sátor, és egy motorcsónak. Illetve, egy vashordó, aminek a tetején egy kakas üldögél.
– Ezek a Droma által megadott koordináták? – érdeklődik Nagato.
– Pontosan ezek. Jó, mi? – és Akagi már mosolyog. 
– Aha, szóval eljöttünk ide az isten háta mögé, egy teljes hadiflottával és marha sok drónnal, hogy megnézzünk tíz pálmafát – közli Yamato. Mindenkinek nagy kő esik le a szívéről. Nem sok hiányzik, hogy testületileg elröhögjék magukat, kinevessék a saját abszurd nyomorukat. Kivéve a Köd flotta tagjait, akik a saját verejtékükben fürödve bámulják a képet.
– Mire gondolt vajon a boszorkányunk, mit támadjunk itt meg? – kérdezi meg Mutsu.
– Ott… ott van – nyögi ki Yotaru, és a kakas képére mutat.
– Mi az öreg anyád van ott? – érdeklődik tőle kedvesen Musashi.
– Hülyék vagytok? Ott van az ELLENSÉG! – mutat a szárnyas irányába Haruharu is.
– Hol a fenébe? A tyúkon túl? – néz a hibbantak felé Shokaku.
– Nem, a tyúk az – nyöszörgi halálra váltan a plüssmaci.
– A tyúk? Ó, basszátok meg egymást Dromával, elmebetegek! – mondja ingerülten Nagato.
– Ezért a kurva madárért hozták belénk a harci ideget?  – Yamato a homlokára csap.
– Hát nem látjátok? Ez nem közönséges tollas kópé – fokozza a rettegést Köd Kongo. – Ez egy… egy… káosz-vértyúk!
– Mi a díleretek száma? – tesz fel egy fontos kérdést Fuso. – Káosz vértyúk, anyám.
– Blood for the Chicken God! – kiabálja közbe Iowa.
– Ilyet én is tudok. Eggs for the Chicken Throne! – teszi hozzá Bismarck.
Többen elnevetik magukat.
– Nézzétek, mekkora csőre van! – próbálja megmenteti a helyzetet Haruharu.
– Tételezzük fel, hogy ez az ellenség. Mégis, mit csinál, félreborotválja a bikinivonalunkat? – jegyzi meg igazi Kongo.
– Ez jó volt – röhög Akagi.
– Várj csak, várj! Majd ha meghág harmincezer ork, nem lesz ekkora a pofád! – feleli ingerülten a plüssmaci.
– Szerintem az a hágást már alig várja – szól közbe Shokaku.
– Hogy kerültek az orkok a képbe? – néz a négy hülyére érdeklődve Nagato.
– Ebből elég volt. Süssük meg azt a rohadt csirkét, és menjünk végre haza! – Akagi ezzel támadásra küldi négy gépét. Ha Dromának az kell, hogy egy kapirgáló fenevadra tüzeljenek, akkor megteszik.
– Akkor nézzétek – sóhajt Köd Kongo, és parancsot ad a rombolójuknak a támadásra.
Az első repülőgép hirtelen felrobban, aztán a második is szétkenődik, mintha falnak ütköztek volna a levegőben. A Köd-hajó energiasugarai pedig éles villanással verődnek szét valamin. A következő pillanatban fény villan a levegőben, a ragyogó nyaláb egyenesen a Köd-rombolóba vágódik, mire az porrá válik. Kisült nanorobotjai ezüstös hamuként szállnak a levegőben.
– Azt a telibe vert kurva! – csúszik ki Musashi száján.
– Ionágyú, ionágyú! – sikoltja Yotaru, és a hajója fedélzetére veti magát.
– Ez az ionágyú még mindig elég durva dolog. Azt hiszem, belőlem kiesett valami. Bocsánat – közli Köd Takao.
– Vissza a gépekkel! – ad gyors parancsot Nagato. Már így is késő, valahonnan apró, fénylő pontok rohannak elő, másodpercek alatt lesöpörve a légcsavarosokat az égről. A hordozók gyorsan reagálnak, a flotta többi, levegőben lévő gépéről próbálnak képeket beadni.
– Ez mi a fene lehet? – kérdezi megdöbbenve Iowa.
– A kettes és hármas romboló kötelék azonnal forduljon vissza! – kiáltja Nagato.
– Ártatlan kis tyúkocska – Köd Kongo hisztérikusan röhög. – Ártatlan kis tyúkocska, mi? Mindig ez van. Senki nem hallgat rám!
– Nézzetek oda. A felhő… Az nem felhő! – mutat a sziget melletti bolyhos, ártalmatlan, habos-babos fehérség felé Fuso. Valóban, a felhő átalakul, felépítményei lesznek, és tornyai. Magasra veri a vizet, ahogyan megmozdul, az árhullám megtörik a sziget körül, egy félgömb alakú erőtéren. Védőpajzs volna? A hang csak hosszú másodpercek múlva érkezik meg hozzájuk, erős széllel kísérve. Mintha egy antik isten ébredne megzavart álmából, és haragosan tekintene a világra. A drenya egyenesen feléjük fordul, apró űrhajók rajzanak körülötte, mint gyilkos darazsak. Láthatóan nem kapkodnak a fedélzetén. Tehát, nem lövik rögtön cafatokra a lányokat hatalmas fegyvereikkel, amiknek a lőtávolsága minden bizonnyal több ezer kilométer. Ráérnek ott a drenyán.
– Lövegeket megtölteni! – hörgi Nagato. Nem fél: dühös. Haragszik. Gyűlöli a tünde boszorkányt, gyűlöli önmagát, és ezt az istenverte planétát. Olyan kicsi hiányzott már, hogy a Hollywood Hercegnője itt legyen, ezzel beválhassa a kutya nagyúrnak tett ígéretét.
 – Hordozók, indítsatok el minden gépet! – utasítja a lapos tetejűeket.
Eddigre már az összes hordozó fedélzetén megpakolt repülők bőgetik a motorjaikat, teljes a zsúfoltság. Mindenhol üzemanyag szivattyúk, hordók, és kis kocsikon fekvő fegyverek hevernek. Kábé negyedóra kell ahhoz, hogy minden madárka a levegőben legyen. Remek, ha ebben az állapotban találatot kapnak, akkor… Mind tudják, hogy akkor vége. Anno, egy másik életben többen átérték már.
– Yamato, te állj a Béta csatasor elejére. Iowa, Bisco, soroljatok be Musashi után. Jól van, Alfa csatasor, utánam! – csikorgatja meg hófehér fogsorát Nagato.
– Úgy tűnik, az ellenséges hajót valamiféle erőtér védi – közöl egy újabb örömteli hírt Shokaku. – A repülőink fegyverei nem törik át!
– Hát, nagyon sokat tanultam tőletek, lányok – szólal meg Iowa. – Nem tudja valaki, hogyan van a Tizenharmadik harcos című filmben az a viking ima?
– Én igen – jelentkezik Bismarck, és bele is kezd. – Íme, ott látom atyám…
Többen csatlakoznak a kántáláshoz. A különféle kaliberű lövegtornyok mind a célpont irányába fordulnak. Yamato még egyszer megnézi a fényképet, amit néhány hónapja készítettek a strandon. Eigo, az egykori rajzoló a hóna alatt tartja a lányát, másik kezével pedig a nagy Yammi hátát simogatja. Egészen pontosan, próbál megkapaszkodni, mert egy lábon egyensúlyozik. Mibe is akadt be a másik lába annak a bolondnak? De hát nem is fontos, a lényeg a jó hangulaton volt a fotó elkészültének pillanatában.
– Vigyázz a lányomra, Eigo. Szeretlek titeket – és felemeli a kezét. A 46 centis ágyúk csövei most párhuzamosak a karjával. Az űrhajó is feléjük fordítja minden fegyverét. Rövid csata lesz. Jó lenne arra gondolni, hogy nem adják ingyen az életüket, pedig ez nem igaz.
– Fordulj fel, Droma – jelenti ki Nagato. – Megtiszteltetés volt titeket vezetni, hölgyek!
Ekkor teljesen váratlanul újra adás érkezik, azon a frekvencián, amit Droma is használt.
– Asszonyom, ezt nézzék! – Oyodo szinte sikítja a szavakat. Mindenki a kis monitorokra pillant, amelyek ott vannak előttük felszerelve – rendszerint a hajó tetején. Sesshomaru látszik a képen. Kezében egy díszes fegyvert tart. Olyan ismerős az a katana. Vajon honnan? Szinte megbűvölten nézik a csillogó, ívelt pengét. 
– Én, Lord Sesshomaru, a Nyugati Földek egykori királyának elsőszülött fia, a kezemben tartom azt a kardot, amit Togo tengernagy viselt, amikor Csuzimánál legyőzte az orosz flottát.
– Az Admirális kardja – suttogja Nagato. Ez a két szó izgatott pusmogásként fut végig az összes jelenlévő hajón.
– Vajon most milyen műsor következik? – kérdezi meg Iowa – Sesshomaru ugyanúgy varázsolni fog, mint Droma úrnő?
– Biztosan, szóval ne kotyogj bele a varázsigébe – véli Bismarck.
– Nézzétek a kardomat, és engedelmeskedjetek! Azt parancsolom az Eali Első Tengerészeti Főiskola, Yokosukai Tanszék valamennyi hajójának, hogy ne szálljon szembe az Elveszett Úrnővel. Mint parancsnokotok mondom, fölösleges feláldozni magatokat egy csatában, amiben a leghalványabb esélyetek sincs a győzelemre. Ha ezt bárki szégyennek érzi, az mutasson rám nyugodtan. Ez a szégyen csak engem illet, ez az én gyávaságom. Le a lövegekkel! El a repülőkkel a drenya közeléből!
A lányok mind leengedik a lövegeket, alaphelyzetbe fordítják a hatalmas szürke csöveket és a torpedók kilövőit. A hordozók gépei is sorra eltávolodnak.
– El nem hiszem. Ez ennyi? Minden Iskola ennyi? Akinél a suli ereklyéje van, az irányítja a hajókat? – néz körbe megdöbbenve Iowa.
A képernyőn zavaros lesz a kép, és erős sistergéssel Droma hangja szólal meg:
– Hé! Támadás, buta kurvák! Azt mondtam, támadás! Mindenkit megölök, aki nem engedelmeskedik a parancsaimnak, halljátok? Mi a fene van?
– Uram, mik a további utasításai? – szólal meg halk, de határozott hangon Nagato.
– Nézzétek, a drenya visszafordítja a lövegeit. Nem támad ránk – szólal meg Bismarck. – A fiúk megcsinálták!
– Lady Nagato! Minden egyéb külső utasítás ignorálandó. Azonnal térjenek vissza Trukra! – Sesshu aztán tud parancsolni.
– Értettem! Figyelem, itt Nagato! Minden egység, visszatérünk Trukra.
– Megyünk, szerelmem – mondja ekkor Fuso. – Köszönjük nektek.
– Hé, ön… Maga. Te! Akárki! – hisztizik Droma. – Most fasza gyereknek hiszed magadat? Az hiszed, hogy…
– Azt hiszem, hogy egy ostoba kurva vagy, hegyes fülű. Nyugodtan tépd csak a szádat, hiszen éppen egy teljes csillag drenya figyeli kíváncsian az éterben szálló jeleidet – véli a férfi.
– Vajon be tudnak mérni, hülye picsa? – jön meg Inuyasha hangja is. – Na, megkukultál? Mi van, hát nem szóltak a kis barátaid, hogy eltűnt az ereklye? Nem mondtad nekik, hogy soha ne veszítsék el a fejüket? Ez jó! Ne veszítsék el a fejüket…
– Fogd be már öcsém! – ereszti le a katanát Sesshu.
– Bátyó.
– Mi van?
– Szép műsor volt – mondja a fiatalabb kutyadémon. – Mindannyiunk nevében mondom.
– Lenyűgöző – pillant Sesshu felé az egyik öreg portás. – Mint volt katonatiszt mondom, szép kis beszéd volt, fiatalember. Igaz, kolléga? – a másik öreg csak bólogat. Sesshu nem vár semmiféle elismerést, csak tartja Togo egykori fegyverét. Nem meri eltenni a pengét, a végén még az hiányzik, hogy Droma visszavegye az irányítást a lányok felett. Lady Fusora gondol. A gyönyörű kedvese ott áll valahol azon az ócskavason. Arra készült, hogy nekitámad valaminek, ami akkora, mint egy közepes iparváros és repül. Milyen bátor! És milyen őrült. Soha nem csípte a tekintélyelvű szervezeteket, mint a hadseregek és a királyságok. Az egész üzleti birodalmát csak azért építette ki, hogy bármit megadhasson az újjászületett szerelmének. Hát nincs benned saját becsvágy, öreg? Valójában… Ej, de fura érzés! Felemeli a fejét.
– Mi van tesó? – néz rá érdeklődve Inuyasha. – Mi a baj? Várjunk csak – már mind a ketten érzik. Közeledik.
– Valami ide tart – morogja Sesshu, és elkiáltja magát:
– Riadó, fegyverbe mindenki! – majd leugrik a hídról a fedélzetre.
– Rohadjon meg, szerinted ez Droma és a kis pajtásai? – logikus a felvetés. Inu azonnal követi a bátyját, és kiabál. 
– Készüljetek! Mindjárt itt van a hajón! Mindent szedjetek elő, amivel lőni lehet – néz az értetlenül pislogókra Inuyasha.
– Uram? – kocog elő valamelyik sarokból Goru. A volt ügynök áll mögötte, a már ismert MP5 géppisztollyal a kezében.
– A hátsó fedélzetre, gyorsan – morogja nekik Sesshu.
– Mi a fene lehet? Mintha csak egy démon volna – veti oda futtában Inu. Egy démon, aki egy másik világból közeledik feléjük? A két kutya tesó ér először a tatfedélzetre. Zöldes fény világít talán fél méterrel a fedélzet szintje felett. Mintha valami ajtó volna. A következő pillanatban valaki kiugrik ezen a zöld, vibráló négyzeten. Elegánsan bukfencet vet, gyorsan felpattan és körülnéz. Egy botot tart a kezében. Hosszú haja lebeg a szélben, és egy egész csapat szőrös farkincája is van a lénynek. Pontosabban, a lánynak.
– Kitsune – morogja Inuyasha, és előhúzza azt a nevetségesen túlméretezett pengéjű kardját.
Mielőtt bárki bármit tehetne, egy másik figura ugrik ki a zöldből. Hatalmas termetű, de alakja egy emberé, kivéve a farkaséra emlékeztető fejét. A kezében egyenes pengéjű, kétélű kardot tart, az oldalán pisztolytáska. Átható pillantással néz a fiúkra. Ez a teremtmény öreg. Nagyon öreg. És sokkal veszélyesebb annál is, mint ahogyan elsőre tűnik. Érzik az erejét. Nem tudják még, ki vagy mi ez pontosan, de bizonyosan nem halandó.
– Vérfarkas? – ez már a skót hangja, aki célra tartja az MP5-öst. A farkas fejű óvatosan arrább tolja az útból a kitsunét, a zöld téglalapból pedig kirohannak a pokol zsoldosai! Hatalmas, két lábon járó páncélszekrények, egymás után, torz kiáltások közepette, fél tucatnyian. Sokkal magasabbak bármilyen embernél, még Goru is csak gyereknek tűnik hozzájuk képest. Páncélos csizmáik alatt nyög a hajó acél burkolata. A kezükben akkora fegyverek, mint egy kisebb tank lövegei. Sesshuék mögött egyszerre egy tucatnyi puskát, pisztolyt és miegymást töltenek csőre. A fiúk, a Rajongói Klubból mind ott vannak már.
– Mi a jó kurva élet ez megint? – morogja az amerikai. A rókadémon átadja a botját a farkas fejűnek, majd felemeli a kezét, és egyet előre lép.
– Uraim – kezdi ó-japán nyelven. – Örömömre szolgál, hogy megismerhetjük Önöket. – közben pedig elegánsan meghajol.
– Nagyon csinos – ismeri el Morio, és le is nyálazza a pólóját.
– Aha – veti oda Inuyasha. Pontosan tudja, hogy mekkora bajba kerülhet az óvatlan ember egy kitsunéval szemben. Gyorsan a páncélos alakokra néz. Ezek valamiféle élőlények, gépek, vagy mind a kettő? A szimata alapján az utóbbi. Az egyiknek minden bizonnyal mágikus kardja van, érezni a penge körül áramló tűzben az erőt. A mögötte álló páncélos pont a kutyadémonra céloz. A hosszúkás formájú sisakra applikált szarvdíszek például érdekes kontrasztot képeznek a robotember célszerű felszerelésével. Egyáltalán, azok tényleg csak díszítő szarvak lennének?
– Droma úrnő küldött titeket? – kérdezi Sesshu a rókadémontól.
– Nem. Kifejezetten gyűlölöm azt a némbert. Innen jöttünk a drenyáról. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de nem akarunk harcolni veletek. Azt viszont egy percig sem ajánlom, hogy ti akarjatok velünk.
– Szépen megoldottátok a flotta visszavonását – mondja a farkas fejű. – Mit használt a tünde a lányokon? Mágiát, vagy technikát?
– Valószínűleg mind a kettőt – folytatja a társalgást a kutyadémon. Aztán csendben figyelik egymást a farkassal.
– Ezeknél így néz ki a gyalogság? Ennek a bolygónak annyi – közli a német, aki valahonnan egy Stg-44 gépkarabélyt szerzett. Mintha a világháborúból csöppent volna ide.
– Most lenne marha jó valami rendes páncéltörő rakéta – súgja Jamesnek az amerikai.
Ekkor megérkeznek a kislányok. Remek. Ezeknek is mondhatja az ember fia, hogy maradjanak a hajóban! Eigo talán a száját tudja kinyitni, amikor a kis Yammi odarohan és kidugja a fejét a férfi mögül. Makie, természetesen követi.
– Nézd, apa, szervo lovagok – mondja. – Szervo lovagok – ismétli meg galaktikus alapnyelven is.
– Ez az Icer Queen tényleg az Elveszett Úrnő! – kiáltja Makie vidáman.
A robotemberek egy pillanatra összenéznek, a farkas képű pedig elmosolyodik, a hüvelyébe tolja a kardját, és gyengéden a rókadémon lány hátára teszi a tenyerét. Hihetetlen birtoklásvágy van ebben a mozdulatban. A kutya tesók egymásra néznek.
– Apa, apa, lefotózol velük együtt, mert senki nem hiszi majd el, ha csak úgy mondom! – lelkendezik Yammi. Eigo pedig minden erejével igyekszik visszatartani a gyerekeket.
– Nem a nőiteket akarjuk. Se a kicsiket, se a nagyokat – mondja lassan a rókadémon, és mosolyog. Kedves arca van.
– Veletek még nincs semmi bajunk – teszi hozzá a farkas fejű.
– A lányok követik az Admirális kardját – mutatja nekik Sesshomaru a katanát. – Csak akkor támadnak, ha én akarom, a hegyes fülű boszorkánynak nincs már fölöttük hatalma, bármit is mond! – ezzel hátrafordul, és bólint. A Flottalány Rajongói Klub tagjai, morogva bár, de mind leeresztik a lövő szerszámokat, bíznak a kutyadémonban. 
– Ti is, fiúk – mondja erre a farkasember. Az elől álló, tolldíszes sisakú páncélszekrény int a fejével, és a többi is követi a példát. A fegyvercsövek a padló felé irányulnak. A két gyerek láthatóan piszok boldog:
– Szerinted genetikailag módosított emberek, vagy trollok? – csipog Makie.
– Nem vagyunk trollok! – közli a mágikus karddal felszerelt vitéz, és rátámaszkodik a fegyverre, aminek pengéjén lassan kialszanak a lángok – Minotauruszok vagyunk.
– Minotaurusz? Hát ez nagyon fasza – gondolja Morio.
– Azt hiszem, itt végeztünk is, Úrnő – mondja a kitsune. Most látják csak, egy apró fülhallgatója is van a hölgyeménynek, sőt a farkasának is. Mintha pont azon hívná őket valaki.
– Tünde barátaink megint alkotnak valamit. Amúgy, édesapátok büszke lenne rátok – néz a farkas a két testvérre. Egy pillanatnyi megdöbbenés fut át a fiúk arcán.
 – Vissza a drenyára, urak. Ti meg vigyázzatok magatokra, majd egyszer összeülünk egy sör mellett. Az írek szerint jó a sör a bolygón – teszi még hozzá, nem törődve a rókadémon lány dühös tekintetével. A jövevények szépen sorjáznak vissza a zöld színű négyzetbe. Makie közben készít pár jó képet a mobiljával. Eigo persze elfelejt fotózni, helyette a nevelt lányával veszekszik egy sort.
– Yammi, ilyet ne csinálj még egyszer. Ezek a fickók veszélyesek voltak! Ezek…
– De hát nem akartak tőletek semmit, apa – feleli Yammi.
– Tessék? – döbben meg Eigo.
– Azért mentünk oda Makieval, mert láttuk a szervo lovagokat, és azt is, hogy nem mozdulnak – mondja a kislány. – Ha komolyan támadni akartak volna, akkor… már… – itt elhallgat. Vajon tudja, hogy a mai napon az anyját és az apját is kis híján elveszítette? Eigo gyorsan megöleli. 
– Azért nem kell minket félteni, ifjú hölgy – fejezi ki a rosszallását James.
– Ha támadásra küldték volna azt a nyolc személyt, akkor már senki nem élne a hajón – veti közbe Makie. Ó, a gyermeki őszinteség!
– Bizony, nektek annyi lett volna, James – bólogat Sesshu. Azt már csak magában teszi hozzá, hogy lehet, hogy nekik is. A farkas fejű kétségtelenül nagy erejű lény volt. Talán egy isten? Inuyasára néz. Az öccse csak megrázza a fejét, és legyint egyet. Ő is tudja.
– Legközelebb hozunk egy Tigert is a hajóra! – dühöng a német.
– A szervo lovagoknál voltak rakétavetők is. A hátukon. Kilőnék a Tigrisedet – közli velük magyarázatként Yammi.
– Bizony, a fotóimon látszik is. A kis pajzsok az alkarjukon pedig védőmező generátorok – egészíti ki a mondatot Makie, közben a mobiljával babrál.
– Nézzetek előre, urak – mutat oda Sanada. – Ott jön a drenya.
– Az Elveszett Úrnő – emeli fel a fejét a jenki. – Mekkora még ilyen távolságból is!
– Fényképezzünk! – javasolja Yammi. Hát igen, a makettezéshez kellenek a jó képek. A csillag drenya láthatóan emelkedik, egyre magasabbra hatol a légkörben.
– Droma banyának nemsokára melege lesz – véli a skót.
– Szerinted látni fogjuk, ha harcolni kezd a tündékkel? – néz Eigo Sanadára.
– A lányod élvezné. Én viszont jobban szeretném, ha elvinné innen a fene – rogyik le a professzor kimerülten az egyik székre.
– Én is. Jürgen, vedd már le az a sisakot, a háborúnak vége! – foglal helyet Eigo.
– Urak, Lady Nagato az. Mind megvannak. Felénk tartanak – közli Kamuki a legújabb hírt.
Mindenki megkönnyebbülten sóhajt fel. Micsoda vakáció ez! Még az első hét elején vannak, és máris úgy festenek, mint akiket kimostak. Goru szóvá is teszi a dolgot.
– Ritka szarul néztek ki. Főleg te, James. Ha Kongo a nyakadba ugrik, elterülsz.
– Ez a Nagato egy fasza csaj. Megígérte Lord Sesshomarunak, hogy vigyáz a lányokra, és össze is hozta – jelenti ki Eigo. 
– Mondjátok csak, urak – néz a csapatra Morio. – Ugye, jól tudom.
– Mit, te kutyaütő? – kérdezi meg a skót.
– Ennek a Nagatonak nincs fiúja? És Lady Akaginak sem. Hé, mi van? Ne röhögjetek már!
Ennek ellenére össznépi jelleggel, sikeresen kinevetik Moriot.
 
– Bátyó, szerinted ki lehetett ez a farkas? – néz a testvérére Inu. Mindketten a korláthoz támaszkodnak. Körülöttük hatalmas, szürke és terepszínű hadihajók szelik a habokat.
– Apám, azaz apánk egyszer mesélt nekem egy illetőről. Egy kelta születésű istenség volt, aki Egyiptomban nevelkedett fel. Volt egy-két közös ügyük az öreggel. Akár ő is lehetett.
– Harcoltak egymással? – néz rá az öccse.
– Inkább csak összefutottak valahol. Nem emlékszem. Kicsi voltam még – majd csöndesen még hozzáteszi: – És nem figyeltem rá eléggé. Soha.
– Szerinted ennyi volt? A háború… – kérdez tovább az öccse.
– Nem. Elsőnek gondold végig a bolygónk jelenlegi helyzetét. Minden komolyabb ipari övezet újra romokban hever. Az infrastruktúra megint elpusztult. Az első vonalbeli fegyveres erőket megsemmisítették. Attól tartok, hogy a túlélőknek, mint nekünk, mindenért harcolnunk kell majd. Kezdve mindjárt a gázolajjal. Aztán pár embernek egyszer csak eszébe jut, hogy a lány flották mekkora erőt képviselnek, és igyekszik majd megszerezni őket.
– Meg kellene lépnünk erről a nyamvadt bolygóról. Természetesen, a lányokkal együtt – mondja Inuyasha.
– Meg kellene – bólogat Sesshu. – De hogyan?
Közben pedig arra gondol, hogy kis Yammi és Makie egyszer arról beszéltek, hogy a béna Füstölgő flotta hajói mindig eltévedtek a hiperűrben. Ezért építettek nekik egy hatalmas teherhajót, amibe be tudták dokkolni őket, és úgy szállítani. Nos, a ködagyúak itt kotlanak az Ealon. De akkor, hol lehet most ez a teherhajó?
 
Oyodo remek lány. Jó, hát ezekben a flottákban remek lányok vannak. Ő azonban még a traktorhúzó bajnokság szervezése közepette is időt szakít a bajban lévők megsegítésére:
– Bocsánat, teljesen elfelejtkeztünk rólatok – szabadkozik a rádióban. – Mi van veletek?
– Akkor mégis csak élünk? – csodálkozik Yotaru maci a túloldalon. Hiszen ki más lenne bajban, mind a Köd flotta?
– Valószínű elájultatok, az áramlatok pedig elsodortak benneteket – véli a titkárnő. – Mi meg annyira örültünk, hogy a drenya elment, hogy elfelejtettük, hogy ti is flottával voltatok. Még nekem is csak reggel jutott eszembe. Szóval, mi itt vagyunk Trukon. És ti merre vagytok?
– Lövésünk sincs! – csattan fel Köd Kongo. – Mégis, hogyan tájékozódjunk, a műholdakat mind leszedték, és a tünde hajóról sem kapunk navigációs jelet.
– Oyodo, nyisd már ki! Mégis, meddig álljunk a nagyfiúval két raklap kólával az összes kezünkben? – hallatszik Mutsu hangja.
– Szóval, ha feljönnek a csillagok, akkor egyszerűen tudtok navigálni. Mennem kell – és a titkárnő bontja a vonalat, siet ajtót nyitni.
– Lányok, tud valaki a csillagok állása alapján navigálni? – teszi fel a kérdést rémült hangon Köd Kongo. Persze, a flotta tervezői anno nem gondoltak ilyen triviális megoldásokra.
– Új kérdés, kik lehetnek ezek a kedves fiatal emberek, a motorcsónakkal? – a Haruharu által feltett kérdésre sem egyszerű megadni a választ. Tény, hogy egy motorcsónak, négy ismeretlennel ott forgolódik a partra futott Köd hajók mellett. A csónak vezetője – egy bizonyos Anti – néhány pillanat alatt átlátja a helyzet komolyságát. Tehát, először is pödör egyet a bajuszán, aztán felkiabál a szerencsétleneknek:
– Hölgyeim, elvihetjük Önöket valahová?