Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
Gini a 39 éves szőke hosszú hajú nő ellökte magát és repült a levegőben. Megtehette ugyanis...
“Az ördög a részletekben rejlik.” Fontosnak tartom a részleteket, mindig megfigyelni, értelmezni,...
Asterios hős lesz, a Bányakirály hajóit pedig egy újabb drenya érkezése is boldogítja.
-A fenébe is, hogy pont belebotlottak…és utána épp az IP6944-en kötöttek ki… Ennyi véletlen.<br...
Friss hozzászólások
BURGONYA: NEM TUDOM MIT SZíVSZ, DE FOLYT...
2021-09-18 01:29
BURGONYA: REMEK HA AZ EMBER KIADJA MAGÁB...
2021-09-18 01:28
otto64: Az hiszem becsapott a tanárnő,...
2021-09-15 09:42
tantra: írtam Önnek mailt
2021-09-13 12:35
Szeszti90: Várható folytatás? :)
2021-09-12 22:25
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

8. Az Istennők csatája

A világűrben
A sokat tapasztalt félork úgy mered a telefonra, mint valami eszelős.
– Tánya, te vagy? Tényleg te vagy az? – erre a mondatra Scarlet hercegnő is felemeli a fejét, és kíváncsian néz egykori fűtőjére. Természetesen, a sárkánylány emlékszik arra a nőstény tűzdémonra, akivel Graun bácsi együtt lakott, amíg Belagor király udvarában élt. Egy pillanatra át is fut a fején a gondolat, hogy a hívó félnek van-e bármi köze az egykori démon nőhöz.
– Igen, én vagyok. Szóval, te szoknyapecér, miért is nem hívtál fel eddig? Talán remélted, hogy elpatkoltam? – a vonal túlsó felén a női hang viccesre próbálja venni a figurát.
 – Eszerint túlélted a Terra Tizenhárom invázióját? – erre aztán Scarlet máris az öreg mellé ugrik. Graun gyorsan úrrá lesz a meglepetésén, és máris logikusan kezd gondolkodni:
– Mit mondott Csatacirkáló Sean, biztonságos ez a vonal?
– Kódolt adás, te gazember – feleli Tánya. – Szóval, tudod, hogy lerohanták a bolygónkat.
– Láttam az eredményt – feleli Graun. – Figyelj, drága, van itt valaki. Ne mondd ki a nevét, jó? Emlékszel vajon rá? Mert ő biztosan nem felejtette el egy keményfejű félork mozdonyfűtő barátnőjét – és ezzel a sárkányhercegnőnek adja a vonalat.
– Szia Tánya. Gondolom, én sem mondhatom meg a nevemet… – kezdi Scarlet.
– Nagy istenek! Úrnőm, tényleg te vagy az? Hát igaz. A Herceg nem tévedett. Ott vagy a drenyán… – a vonal túlsó felén elcsuklik a hang.
– Milyen herceg? – kérdezi meg Scarlet alig hallhatóan.
– A bátyád. Adal… – ekkor avatkozik közbe Első Graun.
– Figyelj rám, öreglány! Kódolt vonal ide vagy oda, ezt a beszélgetést személyesen fogjuk folytatni. Hová menjünk?
– Gyertek a Potspotra – hangzik a felelet. Scarletnek potyogni kezdenek a könnyei, Samat gyorsan átöleli. Beletelik némi időbe, hogy a félork királyfi is felfogja a félig hallott mondatok alapján, hogy mi történhetett
– Remélem, te tényleg Tánya vagy, és valóban az van ott veled, akit mondtál. Ellenkező esetben nem állok jót magamért – néz a félorkok ura a középső fiára, és a hercegnőjére telefonálás közben.
– Nem változtál semmit, hiába lettél uralkodó. Ennek örülök. Gyertek ide nyugodtan.
– Csak akkor nem megyünk, ha meghaltunk! Ha bármi rendkívüli történne, akkor csörgess minket – közli a félork, majd a vonal megszakad.
– A bátyám. Adalbert bátyám él! – néz Samatra a sárkányhercegnő, és könnyes szemekkel bár, de mosolyog.
– Ki volt ez, apám? – érdeklődik Samat.
– A mostohaanyád – vigyorodik el az öreg. – Úgy vélem, hercegnőm, hamarosan szakértő segítséget kapunk az Albatrosz helyreállításához.
Váratlanul megszólal egy hangszóró a falon:
– Nos, milyen hírt kapott, Graun bácsi? – Sean hangja az.
– Nagyszerű hírnek mondanám, már ha igaz. Beszélnem kell Theresával és a többiekkel. Ha lehet, akkor most azonnal!
– Nem változtál semmit – jutnak az eszébe egykori kedvesének szavai. Pedig hát, sokat változott, hiszen idősebb lett, tapasztaltabb és gyanakvóbb. Uralkodó lett és apa. Azért, arra az öreg is kíváncsi, hogy nézhet ki most Tánya. A tűzdémonok ugyanis szintén hosszú kort érhetnek meg, már ha sárkány uraik és mindenféle önjelölt tünde és törp királyocskák is úgy akarják.
 
Hatalmas, fekete árnyék suhan a Galaxis sötétjében. Csendben öleli körül a kozmosz hidege, csak a tizenegynéhány hajtóműve okádja magából a részecskéket. Több mint huszonöt kilométeres hosszával is csak egy porszem a mindenségben. Viszont, ha ez a porszem belekerül valamilyen gépezetbe, akkor komolyan képes megakasztani annak működését. A Tariai Bányakirályság rettenthetetlen urai és még rettenthetetlenebb harcosai tudnának erről mesélni. A masina és kísérői éppen a Potspot rendszerben manővereznek. Hihetetlen ez a hely, olyan, mint egy bioszféra rezervátum. Mindez a legkevésbé sem érdekli most a szervo lovagok főszerelőjét, aki éppen a műhelyében tartózkodik.
– Nem mindennapi játékszer – vakarja meg a fejét Skinner. Csatacirkáló Sean mellette áll és bólogat. A minotaurusz hol a hatalmas, szivar formájú hengert nézi, hol pedig egy igen öreg, megsárgult könyvet lapozgat.
– Honnan a bánatos fenéből került Sancdarhoz? – fordul újra az álkalózhoz.
– Hosszú história – feleli a Sean. – Mit mondasz, vajon tényleg a Halott Galaxisból van?
– Azt mondanám, hogy igen – néz újra a könyvbe Skinner. – Bár egyes törp meteorszondák is hasonlóak, illetve, hát tünde kalandozóknál is akadhat ilyesmi. A lényege úgy is a fúrófej. Az pedig elég réginek tűnik. Nem semmi, hogy a trónörökös megszerezte! – ismeri el a mino.
– Az ork és félork törzsek nagyon jók a szétszedésben. Akár fegyverrel kell rombolni egy háborúban, akár lángvágóval és kalapáccsal egy roncstelepen vagy egy lebontandó épületben. Ne tudd meg, mennyi minden kerül így a kezük közzé! Van tehetségük hozzá, hogy a szemét között is meglássák az értékes dolgokat – feleli Sean.
Érdekes, ám rendkívül félelmetes hely a Halott Galaxis. Valaha ugyanolyan csillagváros volt, mint bármelyik szomszédja. De a benne élő emberek-milyen meglepő, ott is voltak-hatalmas háborúba keveredtek a többi fajjal. Tízezer évekig ment a harc, közben pedig a galaxis szépen csendben tönkrement a seggük alól. Nem maradt egyetlen lakható bolygó, vagy hold sem, sőt, az egyes dimenziók is egymásba roppantak. Úgy jártak végül, mint a mesebeli lyuk a zoknin. Amikor a lyuk akkorára nőtt, hogy felemésztette a zoknit, akkor azzal együtt el is pusztult. Szóval, ez most a Halott Galaxis, egy pár maroknyi anyaghalmaz, mindennemű élet nélkül. A még meglévő bolygóroncsok nyersanyagait más csillagvárosok lakói hasznosítják, már ha oda merik tolni a képüket. A semmi ugyanis fenyegetően, némán és szomorúan ásít feléjük. Még a semminek is fáj, hogy egykor valami volt. Emlékezteti a többieket, hogy csak óvatosan játsszanak! Van egy olyan ősi mese, miszerint több más galaxis lakói valójában innen jöttek, a fajok a túlélők leszármazottai. Ez a mese olyan régi, hogy eredetét maguk az istenek is elfelejtették már. Legalábbis így nyilatkoznak róla.
És hogy miért van a drenya most a Potspot rendszerben? Talán nem meglepő, hogy a dologban Első Graun a legfőbb ludas, illetve egykori barátnője.
– A drónok kint vannak, ellenséges aktivitás nem észlelhető – jelenti Mirr’Age.
– Az érzékelőink is csak néhány kisebb hajót jeleznek a Potspot bolygó körül – teszi hozzá az ügyeletes szenzortiszt.
– Mit is mondott ez a Tánya, Graun bácsi? Milyen hajóval jönnek? – érdeklődik Theresa.
– Azt mondta, hogy fel fogjuk ismerni. Én ezért bátorkodtam Scarlet kisasszony segítségét kérni. Ha koncentrál, és a bátyja bármilyen, a közelben tartózkodó hajón van, akkor rögtön megérzi a jelenlétét – feleli a Félorkok Ura.
– Hipertéri aktivitás érzékelhető – mondja Kei és nyújtózik egyet. Igen, egy picit felborították a napirendjét, de nem először fordul vele elő. 
– Ez a bátyám lesz – közli csendesen Scarlet, aztán lopva körbe pillant a CIC-ben. Végül is gépész a kislány, marhára érdekli ez a hatalmas drenya, ami úgy tűnik, egyelőre az otthona lett. Néhány másodperc telik el mindössze, amikor az ismeretlen hajó kiugrik a hipertérből.
– Ez meg mi a búbánat? – mutat az űrjármű felé Anup.
– Ez egy szubűri hajó – jegyzi meg Csatacirkáló Sean. – Mondjátok, hogy nem egy ilyen hajó volt ott az eali ütközetben!
– Nem kellene felkészülni… – kezd bele Samat herceg.
– Bejövő adás az ismeretlen hajóról – szólal meg a rókadémon, és Theresa rögtön a központi képernyőre teszi az üzenetet. Egy érdekes páros képe jelenik meg a kijelzőn. A férfi nem nőtt bántóan magasra, mint a koboldok általában. Még a tolldíszes kalpag sem sokat segít rajta. A nő persze jóval magasabb, ezt a hatást az ívelt szarvai és a magas sarkú bőrcsizmák még fokozzák is. Hirtelen úgy néznek ki, mintha egy kalózhajó személyzete lennének.
– Üdvözletem, hölgyek és urak. Tánya Riven vagyok, a Bíbor Penge parancsnoka. Ő itt az első tisztem…– kezdi a nőstény tűzdémon.
– Gekki, honnan vettél ilyen kalapot? – vigyorodik el Graun, majd gyorsan hozzá teszi:
– Jól nézel ki, drága – és belenéz Tánya mély, sötétkék szemébe.
– De Graun bácsi! – méltatlankodik a kobold.
– Nem rád gondoltam, te igen süket – jegyzi meg a félork. – Mondjuk, ha a szemedbe húzod azt a kalapot, az sokat segít a megjelenéseden. Komolyra fordítva a szót, nem akartok dokkolni? Mert van egy rendkívül türelmetlen sárkányhercegnőm, aki nagyon szeretne találkozni a bátyjával!
A dokkolás rutinművelet. Igaz, ennyi kíváncsi szem is ritkán figyeli a Bíbor Pengét manőverezés közben, ahogy a karcsú szubűri hajó a drenyához csatlakozik. Kena’as, a nőstény komodus, és Mill, egy kopasz fiatalember ügyesen irányítják. 
– Remek munka, gyerekek – ismeri el a tűzdémon a kormányosok teljesítményét, aztán még egyszer a kijelzőkre tekint, ahogyan az Elveszett Úrnő betölti őket. Hatalmas ez a csatahajó, főleg így közelről.
– Szép vas, igaz? – jegyzi meg Adalbert, és megvakarja az állát. – Gyertek, nézzük meg!
Szóval, néhány perc múlva már négy, kissé összezavarodott lény álldogál a drenya alsó hangárjában. Láthatóan furcsa nekik a nagy felhajtás, a szabályos alakzatban guruló apró harckocsik, és a talpig felfegyverzett, páncélos katonák. Akiknek arcát amúgy a sisakjuk takarja, bár a tisztek közt emberek, orkok és félorkok is akadnak. A kísérőjük egy monoklis, bajszos úriember például.
– Ez egy komoly csapat – ismeri el Tánya, és egy picit erősebben megszorítja a kardja markolatát. Adalbert fesztelenül mosolyog, és uralkodói vérvonalhoz egyáltalán nem illően bámészkodik. A protokolláris eseményt az szakítja félbe, hogy a sárkányherceg egyszer csak felemeli a fejét, és kitátja a száját. Nem veszélyt érez, mert akkor ösztönösen valamelyik pisztolytartójához nyúlna. Megszólalni viszont nem tud, mert Scarlet egyenesen hozzá repül, és az ölébe ugrik.
– Bátyó, bátyó! – kiabál lelkesen, Adalbert pedig körbe forog vele néhányszor. A herceg kísérői ez alatt térdre ereszkednek Scarlet előtt.
– Drága kishúgom – teszi le végül a hercegnőt a bátyja, majd körbe pillantva veszi észre, hogy a tornagyakorlata alatt többen is megérkeztek a katonák sorfala között. A csapat élén természetesen az a csirkefogó Graun áll, díszes páncélban, és fejedelmi koronával. Hát igaz a hír. Megcsinálta, egyesítette a törzseket!
– Álljatok fel, Tánya. Annyira örülök még egy ismerős arcnak – a kis hercegnő aztán mit sem törődik a protokollal, és megöleli a szubűri hajó kapitányát.
– Gemel, Gekki, istenek, olyan régen nem láttalak titeket! Gemel, mi történt a szemeddel? – és kissé zavartan nézi, hogy az immár tiszt urak kezet csókolnak neki.
– Egy kisebb csetepaté során szereztem, hercegnőm – feleli sokat mondóan az egykori segédfűtő. Scarlet igen gyorsan felméri, hogy miatta nem halad a két csapat kölcsönös bemutatása, szóval csípőre teszi a kezét, és Graunra néz:
– Kezdheti, vén gazember – majd visszasétál a fejedelem mögé, és megáll egy szintén félork figura mellett. Kissé túl közel Adalbert ízlésének.
– Adalbert nagyherceg, én, Első Graun, minden félorkok ura, köszöntöm az Elveszett Úrnő star dreadnought fedélzetén! Elsőnek van szerencsém bemutatni Theresát, aki, hogy is mondjam, mindannyiunk háziasszonya és egyfajta fedélzeti istennőnk…
– Theresa úrnő! – hajol meg a sárkány királyfi, és átveszi a kezdeményezést:
– Engedje meg, hogy bemutassam a csapatomat: Tánya Riven kapitány, Gekki Svak, az első tisztünk, és Gemel Svak, a fő lövészünk. Ez a három tag annyira izgága, hogy ha nem lettem volna a fedélzeten, simán fenéken billentik kegyedet, már bocsánatát a kifejezésért. A reklámanyagokból és ennek a szájhős félorknak a szóáradatából azt veszem ki, hogy elő hajóval állunk szemben. A kedves férjétől is elnézést kérek az előbbi megfogalmazásért. Csatacirkáló Sean, ugyebár? – és közvetlen módon kezet nyújt.
– Tartom szerencsémnek, hogy itt van, nagyherceg úr – feleli mosolyogva az álkalóz.
– Jól van, Graun bácsi, jöjjön már ide – és amikor a félork cselekszik, a herceg átöleli:
– Köszönöm, hogy vigyáztál a húgomra, felség! Puszit viszont nem adok – erre Graun elneveti magát, és megveregeti a herceg vállait.
– Tudod, hogy szinte a lányomként szerettem őt.
– Hogyne tudnám. Amúgy, az a kis gyökér tiszted mit vigyorog Scarletre? – érdeklődik tőle Adalbert kedvesen.
– Hát, bocsánatodért esedezem, de az kis gyökér a fiam. Sőt, ezek hárman mind a fiaim: Sancdar, Samat és Gnamas.
– Ide figyelj, legkisebb királyfi! – mond néhány barátságos szót a szintén legkisebb sárkányherceg Samat úrfinak.
– Én a középső királyfi vagyok – nyel egyet Samat, erre Scarlet a fenekére csap, és odasúgja a szerelmének:
– Nyugodtan fogj vele kezet. Nem eszik félorkot tizenegy óra előtt.
– Ugye ti ketten nem kavartok? – néz a húgára Adalbert.
– Nem kavarunk, Samat a szerelmem. Tessék barátságos arcot vágni, bátyó, vagy leharapom a fejedet. Nem viccelek, miatta elértem a teljes átalakulásomat!
Adalbert ránéz Graunra, aki vállat von, majd a két másik fiúra. A trónörökös uralkodó alkat, a fellépése magabiztosságot sugall. Sőt, mintha máris a sárkánydémon viselkedését elemezné. A legkisebb fiúnak pedig csak az arcbőre színén látni, hogy nem ember, és nagyon intelligens ábrázata van. Valószínűleg tényleg okos lehet.
– Miért pont ez? – kérdezi meg a fejedelmet.
– A másik kettő már foglalt volt – von vállat Graun, és azon mosolyog, hogy a Scarlet szeme ezüstösen csillan meg a kijelentést hallva. Mintha egy sárkánydémon beérné a maradékkal!
– Láthatóan, rengeteg megbeszélni valónk van – szól közbe Theresa. – Úgy vélem, a társalgást máshol folytassuk, például némi ebéd mellett.
– Kaja! – emeli meg a kalapját Gekki, de gyorsan el is hallgat. A bátyja megcsóválja a fejét, erre a tűzdémon kapitány elneveti magát.
– Számos olyan ember és más teremtmény van ezen a hajón, akivel találkoznod kell, nagyuram! – mondja Graun, és közben egykori kedvesére pillant. Tánya azonban állja a tekintetét. Sejti, hogy a nő biztosan szeretne pár dolgot tudni. Ugye a fiúknak anyjuk is szokott lenni. Graun elmosolyodik, ahogy felidézi a kedves, bár szomorú emléket.
– Megkomolyodtál, igazi uralkodó lettél – néz rá Adalbert. – És ez most jó. Bár hamarább jöttél volna, felség!
Csatacirkáló Sean először a félorkra néz, majd befelé mutat, és az egész csapat elindul két kis egér fél lánctalpas nyomában.
– Apropó, miért a Potspot rendszerben találkoztunk? – érdeklődik Theresa.
– Ide jöttünk új gépekért és pilótákért, asszonyom. Tekintve, hogy előzőket valaki lelövöldözte – feleli Tánya.
 
Asterios
A Potspot bolygó a két napjával és a nyolc holdjával igazán megkapó hely az univerzumban. A bolygó az űrből tarka foltok és pöttyök halmazának tűnik. Tóvidékek váltakoznak erdős szigetekkel, ezüstszín homokkal borított síkságokkal és sötétlő sziklákkal. Jó, hogy a felhőzete nem rózsaszínű, kivéve, ha valamelyik nap úgy süti. Ráadásul nincs se a galaxis közepén, sem a szélén, és nem mennek át rajta fontosabb űrhajózási útvonalak. Még sem nehéz ide elnavigálni. Micsoda üdülőhely lehetne itt! Az, hogy nem lett a turisták paradicsoma, annak minden előnyével és hátulütőjével, az a helyi uralkodó családok érdeme. Ugyan a bolygó érintetlennek tűnik, de messze nem az, és a technikai fejlettsége is magasabb, mint azt bárki gondolná. Így a drenya fedélzetéről nemsokára észlelik a bekapcsolt planetáris pajzsot, majd a jól álcázott bolygóvédő ütegeket is – legalábbis egy részüket. Szerencsére, a Bíbor Pengét már ismerik a planétán, így nem lőnek rá a drenyára sem. A bolygó intelligens lényei zömmel a fae fajba tartoznak. Kisebb számban faunok és más, erdőlakó teremtmények is élnek a felszínen. Emberek is akadnak, akik azért jöttek ide, mert megunták a nyüzsgő bolygóikat, a csillagközi civilizációk minden tolakodó vívmányával együtt. Eljöttek kikapcsolódni a Potspotra, maguk mögött hagyva a zajt, a koszt, a rohanást, a gépeket. Vagyis, ezt hitték! Zömük ugyanis, máshol megszerzett tudását most a fae gyárakban kamatoztatja. Titiana királynőnek és nemeseinek jó a rábeszélő képességük. Ami hiányozna az idegen jövevényeknek a civilizációból, az itt is van, csak kicsiben, továbbá a bolygó zölden virul a fenekük alatt. A fae-k ugyanis kistermetű, szárnyas lények, afféle tündérkék. Oberox király és Titiana királynő kifejezetten rossz viszonyban van az erdő tündékkel, ezért is van a bolygó így felfegyverezve. Innen ne vigyenek rabszolgákat Malkin császár „csodálatos” ötleteinek a megvalósításához!
– Azt áruljátok el nekem, miért innen kellett pilótákat szerezni a bombázókhoz? – pillant a félork fejedelem Tányára.
– Úgy vélem, azok nem közönséges bombázók voltak, igaz, Tánya? – veti fel a kérdést Theresa. A Bíbor Penge kapitánya úgy véli, az a legjobb, ha egyszerűen bemutatják Oberoxéknak a drenyát, így a Potspot lakosai a jövőben sem lesznek velük ellenségesek. Már, persze ha úgy gondolják a tündérkék.
– Nem azok voltak – néz a tűzdémon hol a Félorkok urára, hol az Úrnőre. Vajon kimondja, hogy mit tudnak ezek a bombázók? Kíváncsian forgatom a fejemet a sisakban. Ott testőrködünk a K-3 jelzésű Virgil korvett fedélzetén a Skóttal és a Franciával. Bajtársaimnak nyomós okuk van itt lenni, hiszen Lexana és Martha is a leszálló hajó fedélzetén kaptak helyet. Nem sok érdekességet láttunk eddig. Azt észrevettük, hogy a bolygó körül elhelyezett teherhajók zömén jókora radartányérok és érzékelő tornyok voltak. Valószínűleg, a védelmi ütegek tűzvezetését szolgálják ezek a gépek. A pajzsot simán kinyitják a jöttünkre. Vadászgépeket viszont nem küldenek mellénk. Lexa közben megrázza párszor a fejét, aztán kimutat az egyik ablakon. A griffünk is elmosolyodik. Én semmit nem látok, ahogy átpillantok a csajok felett. Szóval, mágikusan álcázták a látnivalót! Na, mi is van azokkal a bombázókkal, kapitány?
– Úgy vélem, nem lopakodó bombázók lehettek – szólal meg Kei. – Hiszen a vadászaink simán be tudták fogni őket.
– Ne erőltessétek, nem kell mindent tudnunk – szólal meg a legkedvesebb hangján a Mindenek Muterja. Érdekes ezt pont egy istennő szájából hallani.
– A Kriegmesser gépek átmennek a pajzsokon – szólal meg ekkor Adalbert, és kissé bizalmatlanul a griffünkre néz.
– Ne ugrálj, bátyó, Martha is képes felvenni a teljes alakját – közli vele bíztatóan Scarlet. És ez a kedves fiatalember itt, gondolkodás nélkül sok lyukat lő beléd, ha piszkálni kezded a nőjét – ezzel a Franciára mutat. Adalbert úrfi először a Franciára néz, aztán ránk pillant a Skóttal. Mi van, nagyherceg uraság, talán kicsinek érzed magadat? Aztán végig gondolom a helyzetünket: nagyon szép – három ingerlékeny mitikus szörnyeteggel vagyok összezárva egy relatíve kis hajón. Igyekszem elterelni erről a figyelmemet, és gyorsan a sárkánykirályfi szavaira koncentrálok. Átmennek a pajzsokon? Ez a sci-fi írók álma! Az űrben harcolni kénytelen katonák véleménye már megoszlik a dologról. Ha neked van ilyen, az nagyon jó, ha az ellenségnek, az nagyon rossz. Ha pedig mindenkinek, akkor a rohadt életbe! Amíg a pajzsgenerátorok gyártói ki nem ötlenek valamit ellene.
– Van az orrukon egy speciális vágó szerkezet, amivel a gépek át tudják nyesni magukat a pajzson – mondja ekkor Tánya. – Persze, vannak a dolognak hátrányai. Nem mondok nagy titkot nektek azzal, hogy ezek nem a leggyorsabbak, és a pajzsvágó pengék súlya tovább rontja a teljesítményt. Támadni pedig csak akkor tud a gép, ha már a pajzs alá került. Ha jó a célpont légvédelme, addig simán szétlövi őket. Márpedig, nektek nagyon jó volt a légvédelmetek, és a vadászaitok. A halálba küldtem a pilótáimat – itt elcsendesedik. A hibás döntései következményeit a legnehezebb feldolgoznia egy igazi tisztnek. Vajon miért kell a vágószerkezetet egy bombázóra szerelni? Egy nagyobb méretű rakéta nem tenné meg?
– Sokkal rosszabbul is végződhetett volna, Droma élete nagy sikerének könyvelte volna el, ha Belagor két unokája megöli egymást – jegyzi meg a rókadémon. Érdekes a csapatunk szerkezete. Anupot nem hoztuk például, már csak azért sem, hogy maradjon egy jó mágikus képességű személy fent a drenyán is. A Skót felesége mintha megsejtené, hogy mire gondolok, mert odasétál hozzánk, és halkan megszólal:
– Tudjátok, a fae, fairy, és többi rokon népek nagyon félénkek. A farkasfejű nagyon szeretne pedig itt lenni, de egy kedves kitsune lány sokkal bizalomgerjesztőbb egy alvilági kelta istennél.
– Mert két tűzokádó sárkány és egy jégszóró griff pláne az – teszi hozzá a Skót.
– A mágikus lényeket általában tisztelik a tündérkék. A mágia használóit is elismerik, csak azért óvatosan kell velük bánni. A varázslat nekik is nagyon megy, itt éppen egy pár üteget álcáztak be a segítségével, szóval ezen a légi folyosón bármilyen leszálló hajóra kereszttüzet tudnának zúdítani.
– Hát ez volt az, amit az előbb észrevettél? – kérdezi tőle a férje. Mi akkor sem vagyunk nagy bajban, ha kiesünk vagy kiugrunk egy tönkre lőtt hajóból. Lexa számára már nem volna olyan vidám esemény az ilyesmi. Tudom, mi jár a bajtársam fejében: hogy mikor lesznek készen a lányok számára azok az átkozott páncélok? Bár, ha a kelta cowgirl boszik is tudják azt, amit magyar megfelelőik a népmesékben, akkor Lexa sem ijed meg a repüléstől. Már ha talál hirtelen egy seprűt valahol.
– Ne aggódjatok, ha meglátják Samatot, máris meg lesznek győződve a veszélytelenségünkről – jegyzem meg. A félork királyfi ugyanis kissé feszélyezetten beszélget Adalberttel. Mert egy rendes nagy tesó mindent tudni akar arról a senkiháziról, aki a húgával jár.
– Úgy vélem, ha Samat történetesen nem Graun papa fia volna, és mi sem lennénk a közelben, akkor a sárkányfi már alágyújtott volna! – közli halkan a Francia, ahogy odalép hozzánk. Ebben mind egyetértünk, így szét is rebbenünk, azaz háttal fordulunk a többieknek és külön-külön ablakon kezdünk nézelődni kifelé. Ha már biztosítunk, akkor csináljuk rendesen!
– Légi kíséretet kapunk – szólal meg Mirr’Age hangja a komlinken. A catmor is itt van a fedélzeten, a kormányos mellett ténykedik. Már hiányoltam a helyi légi járműveket, erre előkerülnek. Nemsokára észre is veszem a kíséretet, áramvonalas gépek, négy hajtóművel a szárnyukon. Az egyik pont úgy fordul mellénk, hogy jól megnézhetem az ablakból. Valami olyan furcsa azon a gépen! Néhány másodpercbe telik, amíg felfogom, hogy mi az. A kísérő „vadászok” elég kicsik, pár méteresek, pedig a számos üvegfelület alapján több ülésesnek tűnnek. Nem lehet túl nagy egy ilyen fae teremtmény. Lám, apró sisakos fejek mozdulnak meg odabent, mikor az üvegekre úgy esik a fény. Szóval gyönyörködök a cuki négymotorosban, olyan, mint egy földi hidegháborús bombázó gép… modellje.
Meglepetés a számunkra, hogy ezen a bolygón gyárak vannak. A fae-k ugyanis precíziós dolgokat, műtárgyakat, ékszereket és mágikus felszereléseket készítenek – vagyis csupa olyasmit, aminek magas a hozzáadott érték tartalma, és nem is tömegcikk. Így viszonylag kevés szennyezéssel megoldják, ami pedig keletkezik, és nem bomlasztja le a bolygó élővilága, azt nemes egyszerűséggel teherűrhajóra pakolják, és kidobják a rendszer valamelyik félreeső zugában. Lokálpatriotizmus: százas szint! A hatalmas kövekből épített leszállópályáról nehéz elhinni, hogy a helybeliek pakolták össze, de ezek nem primitívek, amit nem old meg a mágia, azt megoldják a gépek. A „nemzeti park” alulnézetből már nem is annyira szűzföld. Ennek ellenére nem lehet kellemetlen itt élni. Majd ha visszavonultam, mint zsoldos, veszek itt egy farmot, aztán Cattel együtt bevezetjük a helybélieket a tereprally, a traktorhúzás és a sárdagasztás rejtelmeibe. Remélhetőleg, akkor már nem csak ketten leszünk a szerelmemmel a családunkban.
– A régi írók ilyennek képzelték a mesebeli királyságot – jegyzi meg a Francia.
– Ez igaz. Vajon a tündék bolygói is hasonlóan szépek? – gondolkodom hangosan. Egymásra nézünk. A tünde bolygók elegáns, parkosított felszíne vagy a törp világok futurisztikus és monumentális csillogása mögött rabságba hurcolt, átvert, tönkretett és kifosztott bolygók teljes lakosságának a szenvedése húzódik meg. Vajon itt is találnánk hasonlót, ha nagyon kutakodni kezdenénk? Hogy milyen bizalmatlan, durva zsoldosok lettünk az évek sora alatt! Pedig lehet, hogy a helybeliek sok-sok évezrednyi erőfeszítése áll csak a látottak mögött.
Nem kell messzire mennünk a hajónktól, hogy a királyi pár palotájába jussunk, mert az ott áll a leszálló pálya mellett. Pontosabban, ül, ugyanis két masszív oszlopsoron nyugszik.
– Egy hatalmas lebegő platform az egész – közli velünk halkan a Skót. Repülő palota, ez mekkora ötlet már! Szóval, mire elrendeződünk a korvett előtt, a kövezeten, már meg is érkezik a királyi pár, Oberox és Titiana. A vezetőségünk és Tánya illőképpen üdvözlik a csillogó ruhába öltöztetett felségeket, akiket két ún. cervitaur fuvarozott a helyszínre. A hátasok egy kis platformot hordoznak közösen, amire két könnyű széket szereltek. A cervitaurok hasonlítanak a kentaurra. Ló helyett szarvas vagy őz „alvázra” vannak szerelve, és az emberi felük is ehhez mérten kicsi és törékeny. A királyi szállítók feltehetőleg őzikéből „készültek” a méretük alapján. Nem csak emberi felsőtestüket takarja fehér vértezet, hanem az őz részüket is páncélelemek védik. Mindehhez tarajos sisakot hordanak, aganccsal. Hihetetlenül kackiás bajuszukat gondosan kipödörték. Az egyikük jobb, a másik balkezes, mert ennek megfelelően kötötték fel a pisztolyaikat és szablyáikat is. A királyi pár tagjai pedig apró, lepkeszárnyas tündékre hasonlítanak. Állítom, egy óvodás csoport maga alá pisilne örömében a látványtól.
– Tánya, ha jól tudom, szeretnél tőlünk kérni valamit – kezdi a szépséges Titiana, akinek a megjelenését állítólag irigylik a tünde hercegnők az ismert galaxisokból. A királynő tényleg olyan, mintha rajzolták volna, a haja például világoskék színű.
– Felségetek engedelmét kérem, hogy pilótákat, lövészeket és fedélzeti mágusokat toborozhassak. Illetve, negyven Kriegmesser bombázó gépet is szeretnék rendelni – feleli a tűzdémon. Fedélzeti mágus? Az meg miért kell minden gépre?
– Nocsak, építettél egy újabb hajót? – néz rá a király, és szárnyra kapva a démonnő elé lebeg. Hát igen, van előnye a repülésnek, így bármilyen termetű a beszélgető partnered, mindig magasabb tudsz lenni nála. Egy uralkodó jól tudja használni az ilyen pszichológiai trükköket.
– Nem igazán. Sajnos, az előző bombázóimat lelőtték.
– Ki tette? – pattan fel a királynő is. Úgy látom, Tánya mintha tartana a tündérkéktől. Az uralkodó megigazítja a fején a szárnyakkal díszített sisakot. Esküszöm, úgy néz ki innen, mint egy picike német kaiser.
– Felségetek is tudják, hogy csatában megesik az ilyesmi – szól közbe a sárkány királyfi. – Mellesleg, a körülmények sajnálatos alakulása miatt pont ugyanazok tették, akiknek a húgom életét is köszönhetjük.
– Ó igen, Scarlet nagyhercegnő! Kegyed nem hiszem, hogy emlékszik Titiana nénire, de hát még olyan kicsi volt – mosolyog a fae királynő. – Állítom, a fejedelmi félork vendégünket is láttam már Belagor nagyúr udvarában, de biztosan csak tévedek.
– Jól emlékszik, királynőm, éltem Belagor nagyúr udvarában, amikor a fűtője voltam – feleli Graun.
– Akkor ön ugyanaz a Graun – tesz fel egy monoklit a fae király. – Igazán sajnálatos, ami a Sárkányok síkjával történt. Maga hely a mi szemünkkel nézve rettenetes volt, bár a lakói rendkívüli élőlények. Viszont továbbra is érdekel, hogy ki felelős a bombázóink pusztulásáért?
– Valójában ők azok – mutat végig a csapatunkon Tánya. A mini-kaiser erre Theresára néz, és feltesz még egy monoklit, aztán megdöbbenve szemléli vele a drenya lányt.
– Kegyed egy TMZ szériás android? Fel sem tűnt eddig. Lenyűgöző! – ismeri el a szárnyas uralkodó, és úgy kezdi el felfedezni a csapatunkat, mintha a saját serege felett tartana szemlét.
– Ő ott egy angyal-griff? Drága királynőm, Titiana, nézze, egy igazi angyal-griff! Milyen csodálatos teremtmény még ebben az alakjában is. És egy septahi catmor? Meg egy rókadémon! El nem hiszem, az pedig egy minotaurusz? Kedvesem, nem volt ön korábban a Wind Rider boszorkány-ház tagja?
– Dehogynem – hajt fejet elegánsan Lexana.
– Én kegyed? – mutat újra Keire. – A függője olyan ismerős. Reppu klán? Ji-sun klán?
– A szüleim révén mind a kettő – feleli a rókadémon. A végén még kiderül, hogy ez az Oberox több helyen járt a mindenségben, mint Graun bácsi.
– Felség – szól közbe halkan Titiana, aki megpróbálja leállítani láthatóan nagyon fellelkesült párocskáját. – Mi lesz Tánya kapitány kérésével? A toborzással és a bombázókkal?
A fae király közben minket röpköd körül, mint valami megkergült, negyven centis lepke.
– Tánya? Az meg kicsoda? És milyen toborzás? Ja, tudom már: persze, toborozhat. Ezek volnának a szervo lovagok? Hogy élőben milyen nagyok! Ők is minotauruszok lennének?
– Oberox, hitvesem, a bombázók… – folytatja a királynő.
– Szeretett királynőm, ön össze-vissza beszél, talán fáradt? Jól érzi magát, mert olyan sápadtnak tűnik.  Miféle bombázók és hol? Ja, a pajzsvágós Kriegmesserek. Felőlem vegyenek, ha akarnak és persze pénzük is van rá. Sajnos, Mirr’Age kisasszonyt tényleg nem láttam még azelőtt. Martha contessa, kegyed melyik planétáról is származik?
– A Dam bolygóról – feleli a contessa.
– Dam bolygó – ismétli az uralkodó, és egy picit elgondolkodik. A felesége szólal meg:
– Oberox, drágám, nem kellene össznépi szabadnapot elrendelnünk, mert amúgy is mindenki itt leskelődik? Herceg úrfi, kérem, vigyázzon erre a kislányra – ad egy tanácsot Samatnak Titiana. Honnan jött rá, hogy a sárkány és a félork együtt vannak?
– Dehogynem, ön rendkívüli asszony, királynőm. Államminiszter úr, legyen már szíves kihirdetni az össznépi szabadnapot, és előtte megnézni, hogy van-e szabad gyártósorunk, vagy kész bombázóink raktáron.
– Igenis, felség! – hajol meg lebegés közben egy vékony, kunkori bajszú fae, aki kékesfekete bőrrel és fehér hajjal rendelkezik. Hirtelen egy tücsökre emlékeztet engem. Mondom, hogy tetszene az ovisoknak a hely. Csendben mosolygok a sisakom védelmében. Nem baj, nem is szükséges ide költöznöd, Asterios. De ha egyszer lesz egy fiad, vagy egy lányod, őt el kell ide hoznod, a bolondokhoz…
– Oberox egészen jó király, csak kicsit nehéz vele, igaz? – szólal meg ekkor a Mindenek Muterja.
– A hitvesem rendkívüli férfiú. Habár militaristának tűnik, de néha szörnyen szétszórt. Köszönjük a dicséretet, és örülünk, hogy a bolygónkra lépett – hajt fejet a királynő a Muterunknak. Biztosra veszem, hogy tudja, egy volt anyaistennővel áll szemben. De hát hogy is mondta Lexana? Jó mágikus képességek?
– Rendkívüli munkát végeznek felségeitek, hogy a planéta nem került valamely jelentősebb hatalom vagy vállalati szövetség fennhatósága alá – folytatja a Muter.
– Van felénk egy úgynevezett négyes szabály – kezdi Titiana. – Egyes támadókat elijesztünk. Másokat barátságosan fogadunk. Vannak, akiket meggyőzünk, hogy nem érünk nekik annyit, hogy megszálljanak bennünket. És mindenkinek adunk valamit. De ha mindez volna elég, akkor tudunk harcolni. Nagyon jól tudunk harcolni, higgye el nekem!
Oberox közben visszatér a királynője mellé, és valamit az asszonyka fülébe súg. Egy pillanatra mind a ketten a griffünkre néznek, majd ismét a Muterre. Az államminiszter érkezik vissza, és valamit jelent az uralkodónak, egy számomra ismeretlen nyelven.
– Ezek igazán remek hírek – Oberox láthatóan elégedett. – Kedveseim, meghívhatjuk önöket egy könnyű reggelire? Természetesen, közben az üzletről is szót kell ejtenünk.
A vezetőségünk, valamint Tánya és a navigátor herceg elvonulnak, úgymond, reggelizni. Graun szól a griffünknek, hogy csatlakozzon ő is az eseményhez.
– A királynő kérte – morogja az öreg félork. – Srácok, ti maradjatok itt! – pillant a Skótra.
– Nem kellene valamelyikünket is magatokkal vinni? – szólal meg Kei. Némi bizalmatlanságot érzek a hangjában. – Mi van, ha például mágiával próbálkoznak?
– Nem olyannak nézem én ezeket, hogy valamiféle csapdán törnék a kis fejecskéjüket – közli velünk Első Graun, aztán a kommunikátoráért nyúl. Sean és Anup képe jelenik meg.
– Lent vagyunk, urak. Egyelőre nyugalom van. Valószínűleg egy dögunalmas diplomáciai fogadáson fogunk részt venni. Azért figyelünk.
– Mi is. A drónjaink nagyon finom, diplomatikus módon nézelődnek a rendszerben. Néhány vadászt is kiküldtünk, tudja, csak úgy röpködnek.
– Azért ne húsz centiről bámuljatok bele a tünci gépek fülkéibe! – mosolyog a félork.
– Ugyan már, az veszélyes volna, felség. És a mai kamerák mellett már fölösleges is – teszi hozzá Anup. A félork bontja a vonalat, és elindul a többiek után a griffel.
 
Maradjunk annyiban, hogy amíg Graunék bent csemegéznek és okosakat mondanak egymásnak a királyi párral, meg néhány miniszterükkel, mi sem érezzük magunkat elhanyagolva. Négy cervitaur elővontatott egy komplett tábori konyhát, szóval most mindenféle finomság illatozik a flaszteren. Egy kedves, zöld ruhát viselő, fiatal fae srác gondjaira vagyunk bízva, valamiféle udvar- vagy szertartásmester lehet. Több, hasonló, de egyszerűbb ruhát viselő figura is segíti. Mindenfelé szárnyas lényecskék röpködnek, a palota körül pedig hamarosan igazi vásári hangulat alakul ki. Magas, mókásnak ható kürtszó hangzik fel, erre a tündérkék mind a kifutópálya azon oldalára sereglenek, ahol a korvettünk is áll.
– Most vajon mi történik? – néz rám M5, és alig láthatóan igazít egyet a roham sugárvetőn.
– Kiürítették a landoló helyet, talán várnak valamit? – vetek fel egy lehetőséget.
– Bizony, ott is jönnek – Mirr’Age cicus sétál mellénk, és az égre mutat. Négy, már említett vadász- és bombázó-modell érkezik sorban, majd landolnak is előttünk a simára csiszolt köveken. Tehát a kürtökkel a repülni is képes lakosságot figyelmeztetik a légi járművekre, amelyekből több is cikázik a magasban. A négy masinán sorban nyílnak ki a fülketetők, úgy látom, három vagy négy ilyen nyílás is van rajtuk. A catmor, természetesen, roppant érdeklődést mutat az irányukban.
– Nem kellene megnéznünk azt a kaját? – veti fel Lexana. A rókadémon, akinek kitűnő a szimata, lelkesen bólogat a felvetésre. Ekkor érkezik meg a „zöldike”.
– Hölgyeim, örömömre szolgálna, ha bemutathatnám a Fővárosi Varázsló Iskola két professzorát! – mondja tökéletes galaktikus alapnyelven.
– Egyelőre ugrott a kaja, drága – súgja oda a Skót az asszonyának. – Ezeket most el kell kápráztatnotok! – Lexa tehát oldalba löki Keit, és a profok felé fordulnak.
– Mi viszont megkóstolhatnánk, amit kedves vendéglátóink készítenek? – veti fel a Francia.
Tökéletes ötlet, Herceg úr! Csak mit akar ez a néhány, bajszos cervitaur „huszár”? A sújtásokkal díszített ruházatuk és a csákójuk formája miatt hívom őket huszárnak. Még érdekesebb, hogy két fae fiúcska üldögél az első két hátason. A srácok nagyon hasonlítanak a szárnyas kaiserre. Furcsa, hogy a profok azonnal meghajolnak a menetet látva és Lexa is rögtön oda figyel. Ekkor a fürge zöldruhás újra megjelenik, és megszólal:
– Lovag urak, királyi sarjaink, ifjabb Oberox és Meltax hercegek szeretnék közelebbről megszemlélni a szervo páncélokat.
Hát, a tábori konyha kénytelen lesz várni egy kicsit…
 
A világűrben
– Szóval, a bombázók mindegyikéhez két mágus is szükségeltetik – Anup, a farkas fejű istenség Csatacirkáló Seanra pillant. A Potspot bolygón sikeres volt a diplomáciai küldetés, már ha azt a partit annak lehet nevezni.
– Van egy elképzelésem, persze, lehet, hogy nem helyes – kapcsolódik be a Muter a beszélgetésbe, aztán Keire néz. Úgy tűnik, agyalhattak valamit a rókadémon lánnyal.
– Ha jól tudom, a pajzsoknak is van egyfajta frekvenciájuk – gondolkodik hangosan az egykori anyaistennő. – Ha a pajzsvágó pengét pontosan azon a frekvencián rezegtetik, akkor képes lehet átvágni a védőmezőt.
– A pajzsok inkább egy adott tartományban működnek – javítja ki Theresa. – Így ehhez a módszerhez kellene a pajzs pillanatnyi frekvenciájának pontos ismerete.
– Ezért van két mágus. Az egyik ráhangolódik a védő erőtérre, a másik pedig a vágó pengére. Az együttműködést elősegíti, hogy rendszerint testvérek. Ha ügyesek, akkor annyi ideig lesz egy rés, amin az apró bombázó gép átcsúszik – folytatja a Muter.
– Ezért ilyen relatíve kicsik ezek a gépek – teszi hozzá a kitsune. – És a sebességet is jól kell megválasztaniuk.
– Ha túl gyorsak, akkor a lyuk még nem elég nagy, és szétkenődnek. Ha pedig lassúak, a védőmező bezáródik, lenyesve a gép még kiálló részeit! – ismeri fel Anup.
– Ha pedig manuálisan állítasz a pajzs frekvenciáján közben, akkor is bajba kerülnek – néz a jelenlévőkre Theresa.
– Mivel két mágus is kell hozzá, ezért rakétába nem lehet ezt a rendszert szerelni – állapítja meg az álkalóz.
– Önállóan nem is vetnék be ilyen gépeket – gondolkodik el Mac’Erra. – Tömeges rakéta- és űrvadász-támadással együtt, a tömegben mintegy eltüntetve őket, mondjuk a pajzsgenerátorra és a tűzvezető rendszerekre célozva már van értelme.
– Graun bácsi, nagyon csöndben van! – jegyzi meg ekkor Theresa.
– Mert más, érdekes dolgok is elhangzottak ott. Mit szóltok ehhez az Egon Waffer-Dam grófhoz? Ő Martha contessa egyik bátyja, aki a Tárnák Réme szuper romboló vezérlőjében teljesít szolgálatot. Kár, hogy néhány sárkányról nem tudtak hasonló információval szolgálni.
– Inkább az a kérdés, hogy miért mondták meg az információt? Nem hiszem, hogy annyira lenyűgözte volna őket egy angyal-griff puszta megjelenése – teszi hozzá Sean.
– Nehéz véleményt formálni erről a fae bandáról – ismeri el a kitsune. – Egyszer gyerekesek, aztán pedig kőkemény üzletemberként tárgyalnak.
– A fae faj természete alapjában véve ilyen kiszámíthatatlan és csapongó – bólint a Muter. – A cuki kis királyi pár pedig ezt ki is használja. Valószínűleg hozzák és viszik az információkat, felhasználva azok értékét a „négyes szabályuk” értelmében.
– Ezek után szinte unalmasnak tűnik, amit én megtudtam – Adalbert uraság is ott van ezen a megbeszélésen. Ugyanis, a negyven gép árát és a kezelő személyzet zsoldját valószínűleg nem tudta volna letenni Tánya kapitány. Így aztán részben az Elveszett Úrnő Részvénytársaság, részben pedig a sárkánykirályfi fizették ki az ellenértéket. Egyszóval, van egy új részvényes a csapatban.
– Mindössze arról van szó – folytatja tovább a sárkányherceg, – hogy állítólag vérdíj van kitűzve a drenyára. A Tariai Bányakirályság tűzte ki. Arra kíváncsiak, hogy hol is van a hajó.
– Micsoda figyelmesség, nagyon meghatódtam – mosolyog Theresa. Azért magában már nem olyan boldog a hír hallatán.
– Azt is pletykálják, ilyen hatodrangú elektronikus újságok, hogy megmozdultak a bányakirály A-osztályú hajói. Közöltek is képeket, amiket állítólag kedves olvasók lőttek különféle rendszerekben… – folytatja a sárkányfi.
– Mikor írnak igazat ezek az online szennylapok? Most éppen egyik komoly államban vagy vállalati szövetségben sincs választás, vagy politikai botrány! – jegyzi meg Anup. – Valamivel viszont ilyenkor is meg kell tölteni az oldalszámot.
– Az a baj, tisztelt kelta vérfarkas barátom, hogy a hatodrangú médiák gyakrabban mondanak igazat, mint a Galaxisok vezető hírműsorai – gondolkodik el Sean. Mindenki az álkalózra tekint. Igen, Csatacirkáló Sean otthonosan mozog az elektronikus világ bugyraiban, valaha, évekkel és egy élettel ezelőtt az volt az otthona.
– Graun bácsi, magának olyan ötletes feje van – néz a félorkra az Úrnő. – Úgy értem, mintha egy ötlete volna.
– Egyértelműen valami disznóság jár az agyában! – mosolyog a Mindenek Muterja.
– Arra gondoltam, hogy ha már ennyire szeretnék tudni a helyzetünket, akkor talán meg is oszthatnánk velük – közli I. Graun az egybegyűltekkel. A jelenlévők néhány pillanatig emésztik a hallottakat, mert mindannyian értelmesebbnek gondolták a félorkot.
– Én értem – világosodik meg hirtelen Sean. – Valami kamu személyiséget kitalálva adjuk le nekik a helyzetünket, és zsebeljük be az érte járó pénzt. Azt kell elintézni, hogy pont akkor pucoljunk el onnan, amikor az információ helyességét ellenőrizték, és már fizettek, de a támadó erők még nincsenek ott.
– Én azt hittem, hogy így legalább kiválaszthatjuk a csatateret, amin meg kell küzdenünk egymással – néz a párjára komolyan Theresa.
– És talán hívhatnánk némi segítséget is. Van, aki már a balhé kedvéért is eljönne. Pontosabban, vannak elintézendő ügyei Tariával! – bólint a sakálfejű.
– Elsőnek, én mindjárt itt vagyok – jelenti ki Adalbert.
– Én mind a háromra gondoltam. Kifejezett örömömre szolgál, hogy itt ilyen értelmes személyek vesznek körül, akik egyből rájöttek a megoldásra! – vigyorog körbe a félork. Adalbert hihetetlenkedve néz az egykori fűtőre, majd a többi jelenlévőre.
– És van bármi konkrét részlete készen ennek a zseniális tervnek? – érdeklődik a Muter. – Kezdetnek annyit segítek, hogy a tündérkék bárkinek szívesen elmondják az ott jártunkat, csak megfelelően kell kérdezni tőlük.
– Ha ez a Potspot bolygó már korábban is felkeltette a nagyobb hatalmak figyelmét, akkor lehetnek ott valamiféle alvó ügynökök – morfondírozik a rókadémon.
– Elsőnek én utánanézek, hogy Tánya bombázói mikorra lesznek bevethetőek! – mondja a sárkánykirályfi. Arra gondol, hogy az eljövendő ütközetben biztosan számítanak majd a Bíbor Pengére. Valószínűleg ők lesznek az egyik medvecsapda, amibe a „híres nagy törp vadászok” bele fognak talpalni. Már pedig, Adalbert tartozik a szüleinek annyival, hogy a csapda fogai élesek legyenek. Rohadt élesek…
 
Taria
A felvetés, hogy vérdíjat tűzzenek ki egy kellemetlen drenyára, nem bizonyult akkora ötletnek, mint ahogyan Tölgyhasú Houdar először gondolta. A Tariai Bányakirályság rendőrminisztere mostanában, egész nap tuti jelentéseket hallgat arról, hogy merre jár az Elveszett Úrnő. Az említett jelentések tutiságát jól mutatja az a tény, hogy ha elemzői kivonják a nyilvánvaló hülyeségeket, a kreditéhes csalókat, a rajongókat és az online trollokat, még akkor is legalább tíz helyen van egyszerre az említett hajó. Az segítene valamit a helyzeten, ha el tudnák egymástól különíteni az Icer Queen osztály tagjait. Az is tudvalévő, hogy a drenyákat a veszélyes fegyverzetük miatt nem szívesen engedik a civilizáltabb bolygók közelébe. Így ha mégis van egy a közelükben, az kilencven százalékos valószínűséggel helybéli. Azt javaslom, ilyeneket most ne is mondjon senki ennek a szegény főhercegnek. Houdar uraság ugyanis éppen attól kap agybajt, hogy még mindig nem tudják megbízhatóan követni a levadászandó célpontot! Eközben olyan átkozott kollégái, mint az a szarházi Aranyujjú Hafren és Kalapácsfej Gymharr folyamatosan jelentik, hogy nagyon jól haladnak a dolgok. Például, az A-osztály tagjai sikeresen vesznek részt az újabb próbautakon, és zajlik a támogató flotta összeállítása is.
– Valamit prezentálnom kellene végre! Nem akarom azt hallgatni megint, amikor Gymharr előadja, miszerint „Végre jó lenne tudnunk, felséges királyom, hogy pontosan melyik szektor flottája mire készüljön fel! Ha VÉGRE megjön az ellenség pontos helyzetéről szóló információ, akkor királyságod félelmetes hadigépezete is mozgásba lendül!” – utánozza ellenlábasa hangját a főrendőr, és közben tölt magának egy vizespohár tömény italt. Majd a szeszes üvegben úszó, jobb sorsra érdemes néhai sáskára pillant buta pofával.
– Te meg mi a kancsal anyádat nézel, büdös bogár? – fenyegeti meg az ízeltlábút. Az bölcsen hallgat, hiszen nem akarja tovább hergelni a főzsaru agyát azzal, hogy neki még döglötten is több esze van. Csak heverészik az üveg alján, és lassan úgy fordul, hogy halott szemei egyenesen a törpre néznek. Persze, Tariában semmi nem halad pontosan úgy, ahogyan azt a főherceg urak előadják, de a többiek területén legalább történik valami. Igazán beláthatjuk, milyen nyomorult helyzetben van Houdar, mert ha Első Holfond bányakirály megelégeli a tehetetlenségét, akkor rájön, milyen sanyarú is a kegyvesztett és száműzött törpök élete. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy rettentően letolja a szöcskét, amiért csendes ázás és nézelődés helyett megszólal az üvegben:
– Nagyuram, úgy vélem, az egyik informátorunk sikerrel azonosította az Elveszett Úrnőt.
– Még hogy sikerrel azonosította? Egyáltalán, te mi az édes anyádat tudsz a csillag dread…dread…deraranókról, he? – kapja fel az üveget a szemtelen rovarral, amikor meglátja a segédtisztjét. Bizony, ez a segédtiszt próbált eddig vele kommunikálni, és nem a döglött ízeltlábú. Mondom én, hogy a szöcske az okosabb! Szóval, Houdar óvatosan leteszi az üveget, és a tiszt felé fordul.
– És ez mennyire biztos, Nokroth?
– Ezúttal az informátor olyan illető, aki modern világból való, sok tapasztalattal rendelkezik az űrhajózás terén, tehát bizonyosan tudta azonosítani a hajót.
– Aha, és ki ez a fickó? – a főrendőr tekintete, az elfogyasztott nem szerény mennyiségű szesz ellenére is gyorsan feltisztul. A törpök jól bírják a piát. Legfeljebb beszélő szöcskéket hallucinálnak tőle.
– A neve, pontosabban a nickneve Andreas – pillant a kezében tartott információs monitorra Nokroth ezredes.
– Hallhattam én már ezt a nevet? – figyel fel a válasz hallatán a főrendőr.
– Bizonyára, főherceg úr! Andreas néven futott egy ismert számítógépes gémer, és kódtörő figura a galaxisban. Ezeket az egyéneket nevezik virtuálnak is. Úgy véltük, hogy áldozatul esett végül az egyik emberi gigavállalatnak. A bajkeverőket és tolvajokat senki nem szereti! – mondja az ezredes.
– Vajon őkelme ugyanaz a fazon lenne? Már ha férfi, soha nem lehet ezeknél az online alakoknál tudni – gondolkodik el Houdar.
– Inkább valaki az egykori segítői közül. És néha az is előfordul, hogy kezdő virtuálok híresebb elődök neveit veszik fel – feleli Nokroth.
– Van valami megerősítésünk az infó hitelességéről? – érdeklődik a Tölgyhasú.
– Van bizony, főherceg úr! A Kerítőn keresztül érkezett az információ. Ez a Kerítő…
– A zsoldos kölcsönző figura? Na, ez jól hangzik! Menjünk rá erre a jelentésre, ezredes. Tárgyaljunk ezzel az Andreas Juniorral. Mondott amúgy pontos koordinátákat is a hajó tartózkodási helyéről?
– Igen, azt mondta, hogy az Elveszett Úrnő három napja hagyta el a Potspot rendszert.
– Akkor ezt könnyen ellenőrizhetjük, Nokroth fiam. A Potspoton vannak embereink!
– Engedelmével, főherceg úr, már intézkedtem – mondja bizonytalanul a segédtiszt. A rendőrminiszter csúnyán néz rá, ha úgy véli ez a nagy hatalmú figura, hogy az ezredes túlment a hatáskörén, akkor szorulni fog! Reméli, hogy a jó hírek enyhítik majd Houdar dühét.
– A Potspot rendszerben, a jelzett időben tartózkodott egy nagyméretű űrhajó. Illetve, olyan személyek, akik közeli kapcsolatba hozhatók az említett hajóval. Az ügynökeink látták ezt a bizonyos nőt – mutatja meg a fényképet a kijelzőjén. A fotót Theresáról készítették.
– Szép volt, fiam! Kedvelem az aktív embereket, főleg, amikor az aktivitásuk eredményekhez vezet – üt meg barátságos hangot a miniszter. – Kérjen megbeszélést Őfelségétől. Várjon csak! Mikorra küldi ez az Andreas a következő helyzetjelentést?
– Amint megkapta az ezért járó krediteket. Nem lesz olcsó, nagyuram, eléggé szemtelen árat kért érte – mutatja meg az értéket Nokroth.
– Igen, van bőr a képén, pontosabban, a képernyőjén. Kezdetnek ajánljuk neki a felét. A Kerítőn át elérhetjük?
– Amikor csak jónak látja, főherceg úr – feleli az ezredes.
– Most látom jónak, úgyhogy menjen és hívja fel ezt a Kerítőt! – ad parancsot a rendőrminiszter.
– Értettem, nagyuram! – a segédtiszt sebesen távozik. Közben máris a kommunikátoráért nyúl.
– Ha megvan a következő koordináta, haladéktalanul beszélek a királlyal – zökken vissza a székébe a Tölgyhasú, és szórakozottan megpöcköli az üveget a sáskával.
– Na, mit szólsz? – teszi fel a kérdést csak úgy magának. A sáska továbbra is csak nagy bölcsen hallgat. Egyedül Droma, a tünde boszorkány úrnő mosolyog, messzi fényévekre a Tariától. Az üveg torzító hatása ellenére is érdekes volt ez a kis beszélgetés. Ha valaki ilyen magas pozícióba jutott, mint ez a Houdar, annak több esze is lehetne annál, hogy mindenféle ajándék pálinkákat fogad el ismeretlen tündéktől. Pontosabban, olyan jól ismert tündéktől, akik nekromanciával foglalkoznak. Hogy mi mindenre nem jó egy döglött sáska, ugye?
 
Vasököl Holfond elégedetten hallgatja a rendőrminisztere jelentését. Már kezdett egy picit neheztelni Houdar főhercegre, amiért az ennyire töketlennek bizonyult. Erre az illető pontosan vázolni kezdi neki, hogy merre jár az Elveszett Úrnő, és szép vektoriális hologramokat vetít ki arról, hogy milyen lehetséges útvonalakon haladhat tovább. A Bányakirály elmosolyodik. Lehet, hogy Houdar már korábban is tudott a hajó helyzetéről, hiszen az utóbbi napokban megváltozott a viselkedése? A többi főherceg piszkálódását nem üres locsogással hárítja el, hanem magabiztosan oktatja ki őket a hírszerzés rejtelmeiről. Valószínűleg, valamilyen spiclije küldi neki a koordinátákat, és ő még ellenőrzi azokat más forrásai segítségével is.
– Igazán szép – bólint elégedetten Őfelsége. – Most akkor talán nézzük meg, milyen lett a mi kis vadászaink végleges alakja! – erre Hafren főherceg először Gandomlira, mint a fejlesztést is vezető kollégára pillant, és már vetíti is ki a hologramot a tanácsterem levegőjébe.
– Ez itt az Artemisz, felséged hajója. Természetesen egyéni rúnajelek díszítik, az ágyúcsövek pedig krómozottak, a végükön meteorarany gyűrűkkel – kezdi Hafren a gyors bemutatást. 
Egy A-osztályú hadihajó tizenöt kilométer hosszú. Van a fő fegyver, méghozzá egy tizennyolcöles löveg képében az orrban. Ez csak korlátozottan mozgatható a precíz célzáshoz, viszont ekkora űrméretű kombinált energiaágyút még egy szuper drenya sem használ. Tovább erősítik a fegyverzetet a hajó négycsövű lövegtornyai, egy alul, egy pedig felül. Itt hosszú csövű, nagy lőtávolságú tizenkétöles ágyúk kaptak helyet. Mindezeket kiegészíti még a monitoroknál is használt tripla lövegtorony, amiből három található a hajó hátsó részén. Négy-négy szuper rakétavető a hajó oldalain kapott helyet. Továbbá, mindenféle kisebb lövegek és kilövők is vannak a fedélzeten, és hangárakkal is rendelkeznek. Az érdekes megjelenés egy évszázadokkal ezelőtti békekötés eredménye. A törpök és tündék ekkor megegyeztek, hogy a hajók tömegét légköri tizenhárom és fél milliárd tonnában, ágyúikat tizennégy ölben maximálják. Kivételes esetben a tizenhat ölet is megengedték. Mint látható, a tizennyolcöles ágyú már békeszegés, szóval hivatalosan az is csak tizennégyes! Egyszóval, a tervezők mindenféle módon rá voltak kényszerítve a súly megtakarítására. Nem igazán a fegyverkezési versenyt akarták a békével megelőzni, csak nem szerették volna, hogy kiderüljön, kezdenek lemaradni az emberek mögött a technika terén. Még jó, hogy a privát zsoldosok és a megavállalatok egyike sem tartja magát ilyen békékhez. Egy Icer Queen tehát ötvenkétmilliárd tonnánál is nehezebb. 
– Megkapták a mérnökeink által kiötlött legjobb tűzvezető rendszert, és új a szenzor felszerelésük is – teszi hozzá Gandomli főherceg a látottakhoz.
– A frontpáncélzat felveszi a versenyt az Univerzum bármely hajójáéval, és a pajzsgenerátor rendszerünk is kiváló! – szólal meg büszkén Aranyujjú, majd gyorsan betölti a többi űrhajó képeit is. A fegyverzetet láthatóan a hajók mellső felére koncentrálták.
– Még Malkin császár admirálisait is megeszi a sárga irigység, ilyen pompás hajók láttán – teszi hozzá Gymharr fővezér. – Természetesen, a flottánk válogatott monitorai, tankcirkálói, szuper-rombolói, és ellátói is készen állnak, hogy fedezzék a mi szépséges istennőinket!
A szóvirágokkal díszített mondat nem utal arra a tényre, hogy az Istennők félelmetes bolygótarolók, frontálisan, orral az ellenfél felé támadva pedig halálosak. Viszont a korlátozott méretekkel nem kell csodát várni. Oldalról és főleg hátulról már elég sebezhetőek, vagyis a kísérő flotta feladata védeni őket addig, amíg az ellenfél felé fordulnak.
– És mit szólnak a lányok az új ruhájukhoz? – érdeklődik a király, közben pedig megigazítja a díszesen befont szakállát.
– Mint felséged látja, örülnek neki – mutat a kivetülésre a fővezér. A kép ekkor újra vált, négy női alak jelenik meg a teremben. A hölgyek hologramjai elegáns, hófehér ruhát, rengeteg ékszert, és koronára emlékeztető hajpántokat viselnek.
– Királyunk, örömünket szeretnénk kifejezni, hogy ismét a szolgálatodra lehetünk… – mondja halk hangon Artemisz.
– Hangosabban, lelkesebben, és egyszerre, ha kérhetem. Újra! – szól Vasököl a nőkhöz.
– Nem hallottátok, hogy mit mondott Őfelsége? – néz rájuk Houdar szinte kedvesen. Gymharr ez alatt előrehajolva fürkészi a hologramokat. Nem igazi lényekről sugárzott képet látnak az urak, csak négy megszeppent mesterséges intelligencia kivetülést. Vagy olyasmit. Artemisz a kollegináira néz. Tudja, hogyha a főrendőr és főkatona egymás cseszegetése helyett együtt figyelnek valamire, akkor nagy baj van! Ezért aztán olyan szépen köszöntik a bányakirályt, mint a kiscserkészek.
– Ismerkedjenek meg az új fegyverekkel, hölgyeim, és ne kelljen a csatamágusainknak vagy a hóhérmestereinknek szólnom – búcsúzik el tőlük a király. A kivetülések erre eltűnnek, helyükön négy akvárium képe jelenik meg. Az egykori, állítólagos istennők ezekben a nem túl kényelmes kalitkákban élvezik Taria vendégszeretetét. Nagyjából hasonló körülmények között, mint az a bizonyos sáska a vodkásüvegben. Ugyanis valahogy csak el kellett jutni az élő hajók fejlesztése során a mai technikai szintig, a kényelmes kis beültetésekig. Különben is, a törpök jól tudják, hogy ezek az antik nőszemélyek csak bajt csinálnak, ha kiengedik őket az akváriumból. Jó helyen vannak ott az üvegkoporsóban, egyfajta mesterséges kómában, helyenként hiányzó végtagokkal, a testükbe centinként beleállított vastag tűkkel. Ha most megkérdezné őket valaki, hogy milyen érzés istennőnek lenni, vajon mit felelnének rá?
– Felséges Uram – szólal meg a kultúros, miközben a kivetítő kikapcsol. – Az Ötven Szürke Mágus képviselője érdeklődik, hogy szolgálataikra szükségünk van-e a hadművelet során?
– El kell rajta gondolkodnunk, urak! – néz a jelenlévőkre a bányakirály. – És a tünde követnek is felelnem kell valamit…
 
Asterios
Minden erőmmel szorítom azt az istenverte pengét. Nem hülyültem meg, tudom jól, hogy a kardot a markolatánál kell megfogni. A baj csak az, hogy az említett markolat nem az én kezemben van! Hanem egy teljesen hibbant fazonnál, akit kidobtak a 300 című film szereplőválogatásáról. Ezért most gondolom ideges, és engem akar leszúrni. Tudjátok, hogy mi nincs nálam? Pontosan, a jó kis szervo páncélom, mert akkor már régen a seggébe dugtam volna a rohadt kardját. Szóval a bal kezemmel szorítom a pengét, érzem, hogy a tenyerembe vág az éle, látom, hogy folyik a vér az ujjaim közül. A jobb karomat nem tudom mozgatni, nem is érzem, komolyan megsérült. A legjobb volna istenesen tökön rúgnom ezt a barom hoplitát, csak az a baj, hogy már nem állok, hanem térdelek. Tompán érzem, hogy ütik a hátamat, beszúrnak az oldalamba, fáj is, de már alig jut el a kín érzése az agyamig. Többen vesznek körbe, mindegyiknél van valamiféle fegyver, zömmel lándzsa. A picsába, hogy voltam ilyen hülye, hogy kiálltam jól képzett, szúrófegyveres katonák ellen, lényegében puszta kézzel? De nem tehettem mást. Meg fogok halni, semmi nem jut az eszembe, nem bírok már kitörni közülük, és nem is szabad. Cat! Cat itt van valahol mögöttem, időt kell adnom neki, hogy elmeneküljön. Ránézek a hibbant katonára, látom a szemét a görög sisak arcrésein át. Nem ismerem ezt a fazont, biztos, hogy nem valaki a földi, stalker múltamból, vagy egy másik bolygóról.
– Asterios – hallok egy hangot nagyon távolról. Ugye, ez nem Cat? Nem, biztosan nem Ő az. A hoplita közben morog valamit a fogai között, az erőlködéstől és a gyűlölettől csorog a nyála. Egyre nehezebben bírom tartani a pengét. Az anyádat, azt a mitikus kurvát, megállj, te majom. Közben ugyanis forgatni kezdem a fejemet, és amennyire látom, a szarvam hegyével megcélzom a nyakát. 
– Asterios, mi baj? – ez a hang tényleg Caté. Hogy a fenébe? Nem hagyhatom, hogy felfigyeljenek rá! Akkor meg kell valósítanom a zseniálisnak egyáltalán nem mondható tervemet, és elengedni a hoplitát, aki a saját lendületétől szépen beleszalad a szarvamba. Közben persze leszúr. Mi van Asterios, csak nem ijedtél be? De, nagyon félek. Erre, mintegy varázsütésre átkarolnak. Esküszöm, itt állok, izé, térdelek nagy hősiesen, erre átkarolnak, és elvontatnak a majomfejű hoplitától. Aki ezen úgy meglepődik, hogy elejti a kardot. Én közben lebegni kezdek, tehát elkeseredetten kapaszkodok a levegőbe, meg a kardba, ami nálam maradt. Hogy tanultam meg repülni? A választ a valóság adja meg, pontosabban a padló, amire érkezem, félig Cattel a hátamon. A becsapódásom erejét arccal tompítom. Mivelhogy álmodtam az egészet, és leestem az ágyról. A menyasszonyom csak részben, mert deréktól lefelé fent maradt, most éppen rám támaszkodik.
– Au! Asterios, minden rendben van? Hallasz? – néz rám aggódó tekintettel a szerelmem.
– Semmi bajom, te jól vagy, kicsim? – és félálmosan felülve belerúgok az ágyba. Jó kis masszív deszka. Erre sok kedves gondolat jut az eszembe, de nagyjából visszanyelem a magyar nyelv kibukni készülő cifra mondatait. Megkönnyezem a nagylábujjamat, ami marhára fáj. A jobb karomba visszatér a vér, olyan, mintha ezer hangya csipkedné. Teljesen elzsibbadt, amíg aludtam.
– Csak rosszat álmodtam – mondom Catnek, ahogyan feltápászkodunk.
– Észrevettem – feleli a mino lány. – Meg is próbáltalak felkelteni, erre lehúztál az ágyról – látom, ahogyan elmosolyodik a félhomályban. – Legalább te győztél? – valahogyan sejti, hogy az álmom összefügg az életem és a munkám eddigi eseményeivel.
– Általában én győzök – mondom neki halkan, ahogyan visszaülök az ágyra. Nagyon szégyellem, hogy képes voltam feldolgozni a Föld zónáinak eseményeit, vagy szokásos űrbéli hentelést, de kifog rajtam egy gyerekmese. A nőm átölel, jól esik az élettel tele, forró női test érintése. Nagyon jól esik, érzem az ágyékomban. Mekkora egy paraszt vagy, Asterios. Egyszóval, arról álmodtál, hogy levágnak, mint egy tehetetlen barmot, ettől sikerült eljutni a fickósodásig kb. tizenöt másodperc alatt. Na, ezért jó parasztnak lenni! És ekkor szólal meg a kommunikátorom.
 
A világűrben
Nem én vagyok az egyetlen a hajón, akinek bajai vannak az álmok világával.
– Hogy a bánatos fenébe’ történt mindez? – néz Theresa a jelenlévőkre. Olyan támadást kapott a drenya, amivel valljuk be, ritkán szembesül, és aminek a puszta lehetőségében sem hisznek a galaxis civilizáltabb tájain.
– Kellett hozzá néhány jól képzett mágus – közli a rókadémon, miközben Anup szorosan átöleli. Az események mintha jobban megviselték volna a farkas-fejűt, mint a kitsune lányt.
– Mágusok. Az Ötven Szürke Mágus közül – morogja a bukott istenség, fenyegető hangon. 
– Egyetértek – bólint Mindenek Muterja.
– Elég kockázatos húzás volt – nyújtózkodik Lexana, majd egy apró termetű egér boszorkányra néz. – Az effajta támadás erős, de könnyen visszakövethető.
– Miért pont Anup és Kei? – teszi fel a kérdést Csatacirkáló Sean.
– Mert nekem könnyen érzékelhető a mágikus aurám, és én vagyok az egyedüli kitsune a fedélzeten – feleli a rókadémon. – Pontosan tudták, hogy közöm van a hajóhoz, csak arra nem gondoltak, hogy Anup egy isten.
– Hogy jut át a mágia a pajzson? – vakarja meg az állát Sean.
– Ez a támadás olyan vékony mágikus fonalakkal operál, mint a pókháló. A pajzsokon is vannak ilyen pici lyukak, jól tudom? – magyarázza a Muter, és Anupra pillant.
A nevezett figura elvicsorodik. Hosszú élete alatt még nem fordult elő vele ilyesmi. Álmában Kei rémült sikolyára ébredt, és azt látta, hogy a nőjét leszúrták egy díszes tőrrel. A vér, a kín, a rémület a szerencsétlen lány szemében, minden olyan igazi volt. Szinte megbénult a döbbenettől: hányszor kell még mindent elveszítenie? Egyáltalán, hogyan történt? Valami kurvára nincs rendben a dologgal, ez nem lehet a valóság, senki nem jutott be a szobába, ez biztos! Mintha ezüstösen csillogó, vékony fonalak tekeredtek volna a tőr markolatára. Minden kollégára, milyen erős ez a kitsune, mert valahogyan ő is megérezte, pedig együtt álmodták ezt a szörnyűséget.
– Szerelmem, segíts! Mágikus fonalak! – szólalt meg a fejében a nő hangja.
 Szóval, a kelta farkas tekerni kezdte a fonalat, mint egy őrült, aztán szinte látta a hatalmas űrhajót, tudata áthatolt a pajzsokon és a vastag páncélzaton. Látta a három mágust a szürke fürdőköpenyekben, a csuklyával a fejükön, úgy néztek ki, mint három kerge mikulás. Egyikük egy tőrt tartott a kezében. Egy darabig döbbenten néztek Anupra.
– Ez nem közönséges vérfarkas. Ez nem halandó – szólalt meg a legalacsonyabb csuklyás.
– Engedjétek el őket, kapcsoljátok ki a picsába! – kiabált hátulról nekik valaki.
– Ezt nem lehet csak úgy kikapcsolni – felelte a legmagasabb mágus.
– Akkor húzzátok ki a konnektorból! – hangzott egy újabb okos tanács.
– Anup, kérlek, tépd már el! Nem bírom... – hallotta meg a kitsunitája hangját a fejében. E szerint cselekedett.
– Egy picit azért ráijesztettél a Szürke Ötven Hülyéjére – veregeti hátba óvatosan a Muter. A farkas-fejű összerezzen, és visszatér a megbeszélés valóságába.
– Ha egy ilyen támadás egy közönséges halandó ellen irányul, akkor rá tudták volna venni Anupot, hogy ölje meg a „haldokló” kedvesét, és azután végezzen magával is. Igaz, egy közönséges halandót lehetetlenség bemérni ilyen messziről, ennyi élőlény közül – közli az egykori anyaistennő. A rókadémon közben elcsendesedik, és egészen lesunyítja a füleit. Anup képén viszont egy dühös állat kegyetlensége villan át.
– Graun bá, vendégem egy sörre a bányakirály koponyájából – mondja halkan.
– Egészségünkre! – mosolyodik el a félork.
– Ha a kocsmázást ilyen szépen megbeszélték a srácok, akkor az a kérdés, hogyan tovább? – veti fel Theresa.
– Támadjunk mi, úgy az illendő – véli Csatacirkáló Sean.
– Jó ötlet – jegyzi meg Mac’Erra. – Apropó, a fiaim az előbb jelentették, hogy elfogtak két nagy hatósugarú törp felderítő gépet. Az egyiket lelőtték, de a másik kereket oldott. Talán közük lehetett az álombéli támadáshoz?
– Ha először a felderítők mérték be a helyzetünket, a mágusoknak már egyszerűbb dolguk volt. Másként túl sok varázserő kellett volna a hajó felkutatásához – gondolkodik a félork.
– Azt meg tudja mondani a mi kedves farkasunk, hogy hol is volt az a törp hajó, a mágusokkal a fedélzetén? – kérdezi meg Theresa.
– Talán, meditációt használva. Ha lenyugszom, akkor vissza majd tudok emlékezni, hogy láttam-e valami hasznosat a másik hajó fedélzetén. Kijelzőket, számokat, vagy a hajó körüli csillag-konstellációkat – vakarja meg a bajuszát az illető.
– Ha eszük van, akkor már elugrottak onnan – mondja a Muter, és aggódva pillant a kitsunéra, akin mintha csak most jönnének ki az átéltek hatásai. Remegnek a lábai, és csorog róla a víz. Mindenek Muterja alig észrevehetően biccent Anup felé, hogy figyeljen a szerelmére.
– Egy bizonyos. Bevették a csalit, hiszen követtek, követnek bennünket – mondja álmos hangon Littletop Boost, majd egy egészen aprót ásít. Az egér boszorkány erre kissé bosszúsan rácsap pici öklével a bátyjára.
– A legkisebbnél a legnagyobb igazság! – ismeri el Lexa. 
Csatacirkáló Sean a drenya lányra néz, aki a szektor térképét kezdi közben tanulmányozni. Igen, követik őket. Hisznek a titokzatos Andreasnak, aki küldi az információkat. Biztosan csodálkoznak, hogy milyen pontosak az adatok. Hogyne lennének azok. Andreas annak idején is híres volt arról, hogy ha adatokat ígért valakinek, azokat szállította is.
– Andreas úr, akarom mondani, Sean úr, mi legyen a következő helyzetünk? – szólal meg Első Graun. Az öreg félork jókat derül most magában. Ennyi törpöt sem szívatott még egyszerre!
 
Taria
A valóban félelmetes törp hadigépezet mozgásba lendült végre. Igaz, ez a mozgás kicsit dülöngél, de hol zavarja ez a tárnák hős fiait? A rabszolga fajokat meg a kutya sem kérdezte.
– Dendorn űrnagy, beszéljen, Őfelsége kíváncsian várja a véleményét! – pillant Gymharr fővezér a katonatisztre. Az űrnagy annak az átkozott Houdarnak az embere, szóval lehetséges, hogy csak azért nevezték ki, hogy belső információkkal lássa el a rendőrminisztert. Ha Dendorn nem is spicli, a tisztjei között már van pár darab. Túl jól képzett sima besúgónak, és tényleg végigjárta a katonai ranglétrát. Lehet, hogy kapott egy kis politikai hátszelet, de ki nem? Jó katona ez az űrnagy. A fővezér tehát kíváncsian várja a tervet.
– Nagyméltóságú uraim! Egy dreadnought legnagyobb gyengéje pont az erőssége. A legfőbb ellensége saját maga. Az, hogy nagy és erős, és annyi harcos van rajta, azt is jelenti, hogy rengeteg logisztikát igényel a fenntartása. Egy hagyományos méretű ellátó hajót úgy szop le, mint éhes kiscsikó a sovány kocamacskát – a bányakirálynak tetszik ez a poén, tehát nevet, és ezért a főherceg urak is vele nevetnek.
– Ezért arra gondoltam, hogy figyeljük az ellátó hajóját. Ezt a hajót észlelték a Terra Tizenhárom ellen indított akciónál is. A neve Rhegenz – és egy kis távvezérlővel kivetíti a multi product replenishment ship, azaz a fejőstehén képét.
– Az azonosításban a hírszerzésünk nagy szerepet játszott! – fényezi magát a Tölgyhasú.
– Ocsmány egy dög. Mint egy repülő tojástartó – jegyzi meg a király. – És mi a két kisebb hajó mellette a felvételen?
– Az egyik egy kórházhajó, a másik pedig feltehetően egyfajta kiképző központ – felel a hadügyminiszter.
– Ezeket az egységeket kell először is elpusztítani, ezzel kényszeríteni az ellenfelet, hogy logisztikai vákuumban harcoljon – mondja az űrnagy.
– Nem egészen ez a törp harcosok útja – kezdi a kultúros. – Hanem a bátor támadás!
Ezzel azt akarja mondani Gandomli főherceg, hogy az ember és a nyúl-anyag számolatlan vágóhídra küldése, illetve a menekülők hátulról történő hősies agyonlövöldözése.
– Viszont, mi most vadászunk – ismeri fel a király. – És egy vadász, gyakran felkeresi a zsákmánya itató helyeit. Ha nincs mit innia a vadnak, akkor oda megy, ahol vizet szimatol. És mi ott leszünk a víznél. Zseniális, nemde, főherceg urak?
– Felséged elméje éles kard, ökle pedig csapásra emelt harci bárd – nyalizik Houdar főrendőr, és többiek is úgy bólogatnak, mintha értenék ezt a vadászfilozófiát.
– Nem lehetne, mondjuk máshogyan megakasztani a logisztikai ellátásukat? Például, megcsapolni a számláikat? – veti fel Hafren, mint pénzügyes az ötletet. – Hiába nincs ellátójuk, ha vásárolhatnak utánpótlást bizonyos bolygókon.
– Az a baj, hogy a Swi Szektor bankjai kedvesen, ámde határozottan közölték, hogy nem áll módjukban teljesíteni ez irányú kérésünket. A mi pénzünk egy jó része is náluk van, szóval a keménykedést hanyagoljuk, hacsak nem akarunk egy totális inváziót a Swi Szektor ellen – közli Houdar.
– Az űrnagynak adok igazat – mondja ekkor, némileg kényszeredetten a hadügyminiszter.
– Van arról információnk, hogy hol vannak az ellátók? Mert eljátszadozhatnánk velük – érdeklődik a király, ezzel máris kicsit kellemetlen helyzetbe hozza a Tölgyhasú főrendőrt.
– Egy óra múlva lesz, felséges uram – feleli az érintett.
– Ez a beszéd! Nagykövet úrhölgy, kiskegyed szeretne valamit hozzátenni? – fordul a király szinte kedvesen egy sötét hajú, csillogó szárnyú tünde hercegnő felé. A hölgyike jelenléte az oka, hogy az urak szokatlanul kulturáltan tárgyalnak.
– Semmit, felség – hajol meg nem túl mélyen, de azért jól észrevehetően Trauna Tircat hercegnő. – Talán annyit, hogy ha felségetek szerencsével járnak, akkor igényt tartok a hajón található egyik élőlényre, egy bizonyos sárkánydémonra. Mondjuk, az sem túl nagy probléma, ha meghal közben, de akkor biztosan haljon meg.
– Á, értem. Respektáljuk a kérését – feleli a bányakirály. Ez a tünde ringyó valami zakkant állatgyűjtő, ez hiányzott a törpöknek, de tényleg. Mondjuk, azt megérti Holfond király, hogy miért pont őnagysága van itt. Az apja ugyanis elesett a drenya ellen vívott eali ütközetben. Egy ótvar koshajó, meg egy hegyes fülű apuka miatt megy a hiszti. Nekik ugyanez a csata húsz monitorba, két szuper-rombolóba, és számtalan stufiba fájt. Ki érti a tünde nőket?
Miközben a szakállasok és a tünde bájolognak, egy másik beszélgetés is zajlik Taria kódolt csatornáin. A négy, A-osztályú hajó, természetesen állandó kapcsolatban van egymással. Ám ez a kapcsolat nem a CIC-ek, vagy a hidak között létesült. Egyfajta privát csevejről van szó, ugyanis maguk a hajók társalognak! Artemisz csak reméli, hogy egy darabig nem fedezik fel a kommunikációs csatornát, amit kiépített a kolleganőihez. Most amúgy is rajtuk fut keresztül a bányakirályság legtöbb kormányzati üzenetváltása, szóval még egy vonal nem szúr szemet.
– Hallottátok, egy drenya ellen megyünk? – mondja az egykori Vadászok Istennője.
– Az szép halál. Örülj neki, legalább vadászhatsz még egyet – veti közbe Athéné.
– Nagyon vicces. A végén még minket tesznek terítékre. Higgyétek el nekem, a törpök nem egy predátor klán cserkészei! És a drenya az drenya – morog Artemisz.
– Azt hiszed, hogy hülyét fognak csinálni belőlünk? – kérdez vissza Athéné.
– Nem hülyét, hanem ementálit. Tudod, az egy sajtféle, sok lyukkal! – feleli Artemisz.
– Nem mindegy már, lányok? – szól közbe Afrodité. – Ennél a szarságnál, ennél a mostani létnél minden csak jobb lehet, nem? Amúgy pedig, mi négyen vagyunk, ő meg egyedül.
– Az a hajó egyedül majdnem olyan nehéz, mint mi négyen együtt – világosítja fel Athéné. Ő, az istennői előélete miatt, legalább ért valamit a katonai stratégiához. – Továbbá, már valamennyien tudjuk, hogy az A-osztály hajóját repülő tervezési hibának lehetne titulálni.
– Talán, azon is nyerünk, ha jól szétlőnek bennünket. Máshogy nem jutunk ki ezekből az átkozott hajókból – válaszol lemondóan a vadászok egykori úrnője.
– Ha azt mondom, hogy én félek, hogy félek a haláltól, azt elhiszitek? – sóhajt Afrodité.
– Semmi pánik, hugi – bíztatja meg Athéné. – Ariadné, hallasz minket? Olyan csendben vagy.
– Hát mit mondjak? – szólal meg végre a negyedik hajó is.
– Azt olvastam egy hírszerzői jelentésben, akkor a drenyán szervo lovagok is szolgálnak – okoskodik Athéné. – Vagyis, számíthatunk minotauruszokra is. Csak nem azoktól ijedtél meg, Ari? Még mindig emlékszel a banya jóslatára?
– Ne hergeld már. Hol van már az Égi bika? – szól közbe Afrodité.
– A bátyám meghalt, több ezer éve már – morogja Ariadné.
– Csak éppen született egy új faj. Azóta sem értem, hogy a bánatba? – erőlteti agyának maradékát a Szerelmesek Úrnője.
– A bátyám meghalt. Ott voltam, láttam. Aszteriosz halott, értitek? – ismétli meg Ariadné.
– Oké, oké – csitítja Artemisz. – Képzeljétek, azt hallottam, hogy egy lélekvándorlás nevű dolog következtében a halandók képesek újjá születni. Egész vallások épülnek erre. Ez mekkora már, ha van valami dolgod a világban, a lelked új testben vissza tud térni! Így elvégzed a fontos dolgodat, újra találkozhatsz a régi szerelmeiddel, meg ilyenek. 
– Ha nálunk is lenne ilyen, akkor mi is vissza tudnánk térni az igazi életbe! – ismeri el Athéné. – Állítólag kell hozzá pár száz vagy ezer év.
– Pár ezer év. Visszatérés – morogja Ariadné, és lázasan gondolkodni kezd. Ne már! Nem, a bátyja nem térhet vissza. A Földgolyó átok alatt van, ott minden lény csak emberként születhet meg, törékeny emberként. Semmi esély nincs rá, hogy egy földlakó minotaurusz a Hadak útjára lépjen. A helyiek amúgy sem űrjárók még. És ha azok volnának is, az Elveszett Úrnő drenya nem a Földön épült. Nyugi, öreglány, van még pár ezer éved, csak valahogyan ki kellene jutnod ebből a vaskoporsóból!
– Figyeljetek rám! – hallja Artemisz hangját. – Mindenki átnézte az új ágyúk használati utasítását? A nehéz rakétákét is? Te is, Afi?
– Igen, bár a felét sem értem, a háború soha nem az én asztalom volt – nyekereg Afrodité.
– Tudjuk, miattad csak kitörtek a háborúk. Szóval, a nyafogásod nem érdekel senkit, biflázd be! – feddi meg Athéné – Nem akarok kapni a hülyeséged miatt, mint a múltkor. A bányakirály nem viccel és nem nézi el a hibákat.
– A legnagyobb ellenségünk nem is a drenya, hanem a saját királyunk – nyavalyog tovább a Szerelmesek Úrnője. – Továbbá nekem úgy füstölögnek a hajtóműveim, mintha egy döglődő vulkánt cipelnék.
– Afi, a Vulkánseggű. Ez még viccesen is hangzik – legyint Athéné. – Nálam nem működik a klotyók és a mosdók fele, mert ha bekapcsolják őket, két fedélzetem kompletten úszik a szarban.
– Ó, hogy milyen piszlicsáré gondjaitok vannak. Nálam a próbaúton ki kellett kapcsolni a négyes reaktort, mert kis híján felrobbant. Cserébe radioaktív gázzal árasztottam el egy fél bányabolygót… – emlékszik vissza Artemisz.
– Voltak áldozatok? – érdeklődik Pallasz.
– Csak olyan pár millió helybéli, de hát a törpök úgy is letagadják az egészet!
– Ha lövök egyet a tizenkétöles ágyúkkal, a rázkódástól becsukódik az egyes hangárajtó. Két napja rázártam egy felszálló dogzi századra, mind felrobbantak – gondolkodik tovább Afrodité.
– Bezzeg, ha én kinyitom az egyes ajtaját, akkor nem lehet becsukni! – így Athéné.
– Nekem csak a szokásos gondjaim vannak. Szar a klíma és a párátlanító, ezért általában áll a víz, vagy a jég a válaszfalakon, főleg a legénységi szállásokon – szólal meg Ariadné. – Jó, néha elolvadnak az elektromos kábelek is. Ha nem nyír ki minket az ellenség, megdöglünk a mindennapos használat közbeni katasztrofális balesetekben, hölgyek!
Ha szegény bányakirály nem érti a tünde királylányokat, akkor még kevésbé érti meg az ókori istennőket. Akkora hatalmat, pontosabban tűzerőt ad a kezükbe, amiről nyamvadt görög istennőként nem is álmodhattak. Olyan messzi tájakra viszi el őket, ahová máshogy el sem jutottak volna. Annyi pénzt költ rájuk, mint egy ókori bolygó pár évtizedes nemzeti összterméke. És mindig csak a nyafogás, az elégedetlenség. Mégis csak viking istennőket kellett volna használnia!
 
A rendőrminiszter ott áll az Ariadné fedélzetén, és többszörösen kódolt csatornán tart kapcsolatot a titokzatos Andreassal. Eddig megelégedett a virtuál által rendszeresen küldött adatokkal, de a király most többet akar, tehát kénytelen személyesen beszélni az informátorral. A hajó szalonjában most nincs más, csak a főherceg, Nokroth ezredes, illetve az egyik Szürke Mágus. Kicsit csalódást keltő ez a Nimu nevű fazon. Egyrészt, úgy fest, mint egy madárijesztő. Valahogy elegánsabbnak és felségesebbnek hitte a galaxis egyik legjobb mágus csapatának a tagjait. Másrészt, szandált hord, amivel még nem lenne baj, de akkora lábszaga van, mint ide Taria.
– Kedves Nimu úr, szeretném felhívni nyomatékosan a figyelmét, hogy minden most elhangzó dolog szigorúan bizalmas. Az információkkal jómagam, illetve, ha erre parancsot adok, Nokroth ezredes rendelkezhet. Megértette? – kérdezi meg a varjúrémítőt. 
– Tökéletesen megértem, főherceg uram. A megrendelő titkai a mi titkaink is, erre minding kínosan ügyelt szervezetünk az eltelt évezredek alatt – feleli Nimu. – Remélem, hogy ön is megérti, a jelenlétem azért szükséges, hogy valamennyi nagy hajó rendelkezzen mágikus védelemmel, ha az a bizonyos vérfarkas valamiféle sunyi trükkel próbálkozna.
– Nagyszerű, mágus úr. Nokroth fiam, a vonalban van már Andreas?
– Ott van, nagyuram – feleli a segédtiszt, és a másik kettő felé fordít egy vékonyka kijelzőt.
– Üdvözlöm, rendőrminiszter úr – jelenik meg egy felirat a képernyőn. – Miben lehetek a segítségére?
– A dreadnought logisztikai részlegének, a Rhegenz ellátónak a helyzetéről is tudna adatokat szolgáltatni? Írja, ezredes – hangzik az utasítás, és a segédtiszt fürgén ügyködik a törp rúnákat tartalmazó érintőlapon.
– Természetesen tudnék – feleli Andreas. – Óhajtják, hogy figyeljem a drenya további helyzetét? Mert a plusz infó plusz pénzbe kerül.
– Nem probléma. Mind a kettő helyzete jöhet. Amilyen gyorsan csak tudja, egy órán belül, ha lehetséges.
– Bármi lehetséges egy jól fizető vevő kedvéért – érkezik a válasz. – Egy óra bőven elég lesz.
– Kérdezhetek egy személyes dolgot? – üzeni a főrendőr. – Nem érdekel az arca, a valódi neve, vagy az életkora. Arra lennék kíváncsi, hogy ez magának üzlet, vagy személyes ügy?
– Miért fontos ez?
– Szeretem tudni az embereim motivációit.
– Túl sok időt vagyok vonalban. Nem akarom, hogy felfedjék a helyzetemet. A választ küldöm a koordinátákkal együtt. Ég önnel.
A virtuál érti a dolgát. Legfeljebb háromnegyed óra telik el, amikor üzenet érkezik.
– Az Elveszett Úrnő meg fogja látogatni a logisztikai részlegét, méghozzá a Potspot rendszerben. Legyenek óvatosak, és gyorsak. Úgy tűnik, egy másik csillag drenya is a rendszerbe tart, méghozzá a galaxison kívülről. A Rhegenz ellátó nem sokára megérkezik, az Úrnő egy nap múlva követi. Ja, és személyes ügy. Ismertem Andreast, az elsőt. A miniszter úr tudja, hogy az Elveszett Úrnőt eredetileg kinek építették? Mert ez a cég most mind a kettőnknek útjában van, tehát így törlesztek nekik a bűneik miatt.
– Értem. Megy az utalás! Melyik a másik drenya? – üzeni a rendőrminiszter.
– Csak tippem van. Talán a Nagyadmirális Kölykei, vagy a Berserker. Kiderítsem?
– Igen. Nokroth ezredest bármikor eléri, ha az én hajómmal nem tudná felvenni a kapcsolatot. Csak kettőnknek adhatja meg az információt. Houdar, vége.
A főherceg a jelenlévő két tagra néz, és megszólal:
– Tehát megneszelték, hogy követik őket? Biztos kiszúrták azokat az ütődött dogzikat. Mindenesetre, a Potspot rendszerben lesz a nagy találka. Mi a baj, Nimu úr?
– Hercegséged lekötelezne, ha megkínálnának egy itallal. Nagyon tetszik nekem, ha jól látom, valami van az alján?
– Szívesen! Nem hittem, hogy a mágusok kedvelik az erős italokat. Nokroth ezredes, adjon egy poharat a varázslónknak, és persze, nekem is!
Három jókora füles pohár kerül elő, civilizáltabb helyeken sört isznak ezekből, és nem töményet. A segédtiszt már tölt is.
– Uraim, én azt a sáskát szeretném az üveg aljából. Az egy gubasi fűrészes sáska, a gubasiak szent állatként tisztelik, vallásos ünnepeken fogyasztják. Szóval, én is megkóstolnám – kéri a mágus.
– Jó gusztusa van, Nimu úr. Ki tudja halászni az üvegből, mert az ezredesem nem fog vele boldogulni.
– Persze, főhercegséged! Segít a mágikus kanálgép – ezzel elővesz egy öklömnyi szerkezetet, amiből nagy műgonddal kinyit egy apró villát. Körözni kezd vele az üveg szája fölött, és dünnyög valamit. Erre a szöcske függőleges helyzetbe jön a lében, és kirepül a palack torkán – egyenesen rá a villára. A mágus mosolyogva nézi, aztán bekapja a jobb sorsra érdemes rovart, majd kéjes arccal rágja.
– Mennyei ízt kapott a jó minőségű égetett szesztől – közli Nimu, és megkönnyebbülten néz az enyhén viszolygó törpökre.
– Átkozott mágus! – kiált fel Droma tünde boszorkány, fényévekkel arrébb. Megették a lehallgatóját. Verje meg az összes isten ezeket a Szürkéket. Gyorsan kiszúrta a szöcskét. Nem baj! Szóval, a Potspot rendszer! Érdekesen hangzik.
Houdar főherceg bejelentése döbbenetet kelt. Két drenya összefogása nem hiányzik senkinek. A király tehát igen gyorsan határoz: azonnal cselekedniük kell. Az A-osztály hajóin elrendelik a készültséget.
– Felséges uram, ha minden jól megy, akkor a Potspot rendszerben meg tudjuk semmisíteni az ellenfél logisztikáját – lelkendezik Kalapácsfej Gymharr, a fővezér. – Ezután lesállásokat foglalunk, és így lőjük ki az ellenséges dreadnoughtot. Majd a segítségnek érkezett másikkal is végzünk!
– Igen, reális esélyünk van rá – véli Dendorn űrnagy.
– Űrnagy, maga itt lesz velem a parancsnoki hajón, az Artemiszen – közli a király. – A törzsével együtt be tud költözni a hajómra, és innen is tudja irányítani a műveletet.
– Megtisztel, felséged – hajol meg a tiszt.
– Gymharr főherceg az Athénével a jobbunkon fog küzdeni. Houdar főherceg és az ő pompás harci szukája, az Ariadné pedig a bal oldalunkon. Gandomli és Hafren nagyurak pedig az Afroditével a tartalékot képezik – adja ki parancsait a király.
– Felség, a terv kockázatát jelenti, hogy ha még a drenyák előtt a Potspotra akarunk érni, akkor csak a leggyorsabb hajókat vihetjük magunkkal. A kísérő tankcirkálók zöme feltöltésre szorul, vagy le kell őket váltani – jegyzi meg a hadügyminiszter.
– Meg tudunk mozdítani egy szövetséges flottát a Potspot körül? – érdeklődik a bányakirály.
– Úgy vélem, hogy meg, felség – közli Houdar. Közben, a tanácsterem légterében máris a Potspot rendszer térképe lebeg. Színes nyilak jelzik az A-osztály hajóinak legkedvezőbb irányvektorait.
– Lehet egy felvetésem felséged felé? – érdeklődik Trauna hercegnő.
– Természetesen, kisnagyság – bólint Holfond, csak abban nem biztos, hogy létezik ilyen szó.
– Javasolnám az egyik királyságot, ami a kentaurok kezén van – feleli a hercegnő. – Sajnos, nem túlságosan régen lettek bevezetve az űrhadviselés rejtelmeibe, talán nem érnek annyit, mint a jól képzett nyulak és emberek, de a hűségük és a moráljuk sokkal jobb azoknál.
– Trauna kisnagyság – a bányakirálynak nagyon tetszik ez a szó. – És mi van az ön hajójával, az Arany Szárnnyal? Végül is egy csatacirkáló, persze, nem kívánjuk, hogy részt vegyen bármilyen csatában, de maga a hajó puszta jelenléte bőségesen elég a számunkra!
A kedves kérést nem utasítja vissza a hercegnő. Váratlanul megszólal a főrendőr kommunikátora. Két információt kap Tölgyhasú Houdar. Az egyik, hogy a Rhegenz - flotta feltehetően megérkezett a Potspothoz. A másik, hogy Andreas jelentkezik. Szóval, utasítja a segédtisztjét, hogy a hívást irányítsák át az Artemisz fedélzetére.
– Mi az, Houdar nagyherceg? – érdeklődik Őfelsége.
– A drenya kölykei a Potspotnál vannak. A hajó maga az előző pozíciójában tartózkodik. A másik dreadnought pedig a Berserker.
– Átkozott fekete dög, most megfizethetünk neki a mitteli fiaskóért! – csattan fel a fővezér.
– Biztos, hogy az Elveszett Úrnő még nem indult el? – néz a király Houdarra.
– Biztos – feleli a nevezett törp. – A vizuális jelet megerősítették.
A bányakirály int egy páncélt viselő törpnek, aki néhány gombot nyom meg. Pár másodperc után a három Szürke Mágus képe jelenik meg, villámgyorsan húzzák a fejükre a csuklyát.
– Mágus urak, hol van most ez a maguk vérfarkasa, vagy a rókadémon? – kérdezi meg a király, mit sem törődve a varázslók csámcsogásával. Majd ebédelnek később. A Szürkék dünnyögnek egy darabig, majd megszületik az ítélet.
– Óvatos becsléseink szerint, a drenyán, ahol tegnap is volt, felséges úr.
– A törpök baltáira, visítsanak azok a kölykök! Irány a Potspot! – pattan fel az Acél Királya.
 
A világűrben
Anup ott álldogál a K-1 jelzésű korvett fedélzetén Keivel. Nem, most éppen nem figyelik őket a mágusok. De ha mégis, az se érdekli a farkas fejűt. A korvett mellett egy gyors, karavell típusú teherhajó tartózkodik. A teherhajó rakterében speciális szállítmányt helyeztek el.
– A holografikus kivetítő rendesen működik, kapitány? – utal a rókadémon a rakományra.
– Igen, asszonyom – hangzik a felelet. Jelenleg a hajó körül az Elveszett Úrnő képe lebeg az űrben. Ha a mágusok néhány pillanatnál hosszabb ideig néznének Keire, észre vennék, hogy elég kevés élőlény jele zavarja csak meg az auráját, hiszen a korvett és a teherhajó legénysége csak apró töredéke a drenya személyzetének. Ha valaki aktív szenzorokat használna, az kideríthetné, hogy a radarjelek túl kicsik egy drenyának, hiszen a két hajó együtt is alig hosszabb fél kilométernél.
– Remélem, Sean szól, amint a törpök beléptek a hipertérbe. Nem akarok itt dekkolni, amíg a többiek az életükért küzdenek – jegyzi meg Anup, és megfogja a kitsune kezét, majd csendben annak a szívverésére koncentrál. A nő megérzi, mert a pulzusa megugrik egy kicsit.
– Nyugi, nem hagyom, hogy ezt még egyszer megtegyék – mondja Anup a lány fejében.
– A hipertérben biztonságban leszünk, szerelmem. Ott nem működik ez a módszer – válaszol hasonlóan, gondolatátvitellel Kei.
– Valami egyéb, parancsnok? – szólal meg hangosan a farkasfejű.
– Semmi különös, mindössze néha tűnik fel egy-egy jel az érzékelőkön. Valószínűleg dogzik!
A dogzi űrvadászokon nincs komoly szenzor sor. Vizuálisan viszont messziről is látják azt a hologramot, amit az Elveszett Úrnőnek hisznek.
 
Az említett Úrnő fedélzetén a szokásosnál is nagyobb a felfordulás. Ha már itt van a Rhegenz, gyorsan elvégeznek néhány kisebb javítást az átpakolt alkatrészek segítségével, üzemanyagot is vesznek fel. Lőszer van bőven. Az ellátó nyitott manipulátor karokkal és töltőcsövekkel áll majd az űrben, amikor a törpök megjönnek. Így azt hiszik a törpök, hogy a drenyát várja. 
– Szóval, a Bányakirály az Artemisz fedélzetén van? – teszi fel a kérdést Theresa.
– Ott, szerelmem. Legalábbis úgy vélem. Sok időnk nem volt szétnézni a számítógépeiken, de azért lehetett látni ezt-azt – feleli Csatacirkáló Sean. – Például ezek a tervek érdekesek: hölgyek és urak, valahogyan így néz ki egy A-osztályú hajó! – Theresa segít az álkalóznak, és a központi kijelzőre teszi a megszerzett rajzokat.
– Nyugodtan visszahívhatjuk Anupékat – véli Első Graun. Az Úrnő bólint, úgyhogy a módosított korvett kihajt a holografikus álca alól, és megindul a Potspotra. Ez úgy tűnik messziről, mintha kidokkolt volna a drenyából. Gyors gép ez a korvett, a normál és a hiperűrben is, Anupék oda fognak érni, mielőtt a buli beindul. A hologram-vivő hajó ez alatt egyedül maradva izgul, fényévekre a Potspottól. Habár, ki olyan bolond, hogy megtámadjon egy Icer Queent?
 
– Nem is olyan rossz hely ez a Potspot – véli Mac’Erra parancsnok. – Úgy értem, a tündérkék által kidobált, zömmel vasból álló hulladék nagyon jó álca lehet a radarok ellen.
– Tánya, Adalbert herceg, a helyeteken vagytok? – érdeklődik a Félorkok Ura.
– Persze, édes – mondja közvetlen hangnemben a tűzdémon. A trónörökös kuncog egyet a háttérben. Azt jól tudja Graun elsőszülöttje, hogy ez a tűzdémon és atyja valaha élettársi kapcsolatban voltak egymással. Kiderült, hogy Tánya kapitány éppen egyedül van, tulajdonképpen az öregének sem volt tartós nője, amióta az anyjuk meghalt. Nem is igényelte, szeretői azért voltak Graunnak. Ha tehát ez a szarvas nőstény az ágyába csalogatja egykori kedvesét, ám tegye.
– El ne felejtsem – jut eszébe Sancdarnak. – Megmutatom a tesztet az öregnek, hadd örüljön. Végre, nagyapa lesz. Basszus, én meg apa leszek. Erre itt vagyok egy sarokba szorított űrhajón! Nyugalom, ebből is kivágjuk magunkat. Lehet, hogy előtte mégis el kellene mondanom apámnak? Várjunk, hová is mentettem el a képet?
– Hölgyek, megvagytok fent a navigációs állásban? – érdeklődik Theresa. A sárkány és a griff lány ugyanis ott üldögélnek a navigációs helyiségben, és Samat gondjaira vannak most bízva.
– Készen vagyunk, úrnőm! – mondja a griff. Nem örül, hogy egyedül hagyták, de a Franciára most nagyobb szükség lehet szervo lovagként. Rendes lány ez a contessa, mindent megért. Majd megkapja kiegészítésnek a vámpír knyazinát, ővele jól kijön.
– Kérdezhetek valamit? – veti fel Samat.
– Mi az, fiam? – feleli Graun.
– Miért a Potspot? Mit fog szólni az uralkodó párocska, hogy a rendszerükbe hozzuk a háborút?
– Hidd el, öcsém, örülni fognak neki a kis lókötők – feleli Sancdar. Apuka lesz, ez olyan királyi érzés. És majd egyszer, király is lesz. Vajon, melyik a nehezebb? Mind a kettő egyszerre, az már tényleg kihívás. Az apjuknak ment, és ő is fel fog nőni hozzá.
– Kötöttünk velük egy üzletet – közli Sean. – Ezek olyan lelkesek, hogy az egyik holdjukat is felajánlották, ami a Potspot szomszéd bolygója, a Redklip körül kering.
– Mi van a holdon, ami kellene nekik? – kérdez vissza Samat.
– A hold magja értékes. Manioliumban gazdag, csak nem férnek hozzá. Én igen – homályosítja fel az Úrnő. A maniolium egy fém, amelynek ötvözetei rengeteg hőt képesek elnyelni. Ezért aztán a katonai páncélokban gyakori, de újabban már az elektronikai ipar is felfedezte magának.
– Nagy durranás lesz! – jegyzi meg Adalbert a komlinkben. A Félorkok Ura elmosolyodik. Nagyot szól majd, az biztos. De vajon elégnek bizonyul mindez?
 
A harci készülődés ellenére a Mindenek Muterja a népére, azaz a hajó legénységére is szán némi időt. Véletlennek tűnik, pedig a Muter nem a véletleneket használja, amikor intézi a dolgait. Nagyon régen rájött, hogy a halandók szeretik a „pont erre jártam” és „éppen itt volt dolgom” mondatokat hallani. Amúgy, mit is keresne pont abban az öltözőben, ahol Cat és Lexa is vannak? Az öltöző egy gyakorló- és lőtérhez csatlakozik. Hasonló a szervo lovagok edző helyéhez, csak kisebb. Gyakran használják más egységek, például az orkok, de a lőállásokban a tisztek is megfordulnak, hogy fenntartsák ez irányú készségüket.
– Éppen erre jártam, gondoltam, gyorsan benézek hozzátok. Nahát, hölgyek, látom, készen vannak az új páncélok? – mondja a nagyra nőtt lányoknak.
– Ugye, egészen jók lettek? – kérdi Lexa, és a kesztyűjét próbálja. A kézvédőit egy érdekes, rostaszerű anyaggal borították. – Irány a gyakorló pálya, lássuk, hogy lehet ezzel varázsolni.
– Viszek egy puskát, ott találkozunk – mondja rá Cat, miközben Lexa máris elindul, alig bír magával, idült vigyorral szorongatja a mágikus botot.
– Miért nem a fiúkhoz mentetek? – kérdezi meg az anyaistennő.
– Legfeljebb néhány óra, és kitör az ütközet – mondja Cat. – Nem akarunk láb alatt lenni. A srácok örültek, hogy végre megvannak a szerelések. Asterios azt mondta, hogy ezek akkor is adnak még egy esélyt, ha átlőnék a hajó páncélzatát. Persze, az összes lovag szolgálatban van, mióta elrendelték a készültséget.
– Asterios a párod, aki feleségül fog venni. Ő amúgy is aggódós. Apropó, említette már neked, hogy van egy ilyen mágikus szertartás, amikor megosztják a felek az életerejüket? Gondolom, tudod azt, hogy miért tartja szükségesnek? – kérdezi az anyaistennő.
– Tudom, hogyne tudnám. Sőt, a Lexa és a Skót közötti megosztásról is hallottam. Nem hivatalos forrásokból, persze.
– Asterios sokkal tovább élhet, mint egy átlag minotaurusz. Együtt szeretne lenni veled, megtenne érte bármit. Mitől félsz, kedves? Hogy a lelked kicsit régebbi, mint egy átlag halandóé? Lexa jól sejti, összefutottál már a Magyarral, egyszer, valamikor. Ezért most ne told el, jó? – néz fel a Muter.
– Nem fogom, megígérem. Úgy érzem, eleget vártam erre a férfire – mondja határozottan a cowgirl.
– Jól van, örülök nektek, Cat. – bólint a Muter, és magában még hozzáteszi: – A fajotok az egyetlen, ami a fiam után maradt. Ekkor megszólal a kommunikátora.
– Nemsokára a helyemen vagyok, Theresa. Bejártam a hajót, a morál jó, a katonáink bíznak a sikerben – ezzel még egyszer végig méri Catet, majd integet és elsiet.
– Megyek már Lexana, és szétrúgom a seggedet! – kiáltja Cat a cowgirl boszi után.
– Hú, de félek, Mrs. Asterios! – ezzel Lexa tüzet gyújt a tenyerében, pontosabban a levegőben a tenyere fölött. És a kézvédők is épen maradnak. Annyira tetszik a Wind Rider ház egykori üdvöskéjének a siker, hogy a nyelvét is kidugja örömében, majd játékosan formálni kezdi a tűzgömböt. Legalább tudja leplezni az aggodalmát és az idegességét.
 
Anupék tényleg megérkeznek a Potspot rendszerbe még a törpök előtt. Hamarosan már a CIC-ben vannak Keivel. Többen éppen az A-osztály terveit nézegetik. Igaz, ez csak felületes szemlélődés, hiszen az elemző részleg, és a hajó számítógépei már jobban beleásták magukat a rajzokba.
– Sean, nagyon elgondolkoztál – mondja ki félhangosan Anup.
– Ez igaz – bólint az álkalóz. – Van itt még valami. Egy számsor. Mint egy frekvencia jelzése, de adás nincs rajta.
– Érdekes, ugye? – teszi hozzá Első Graun. – Lehet, hogy csak vészhelyzetben aktív. Vagy ez a riasztó távnyitó kódja – erre mindenki mosolyogni kezd.
– Kérdezzük meg Marthát – veti fel a trónörökös. – A contessa, mint egykori tagja a Tariai Bányakirályság dicső seregének, talán látott már ilyet?
Tatjana knyazina már a navigációs teremben tartózkodik, méghozzá Gnamassal együtt. Éppen azon csodálkozik, hogy miért vannak a talajtól számított több méteres magasságban is mikrofonok és képernyők. Aki lehúzott már egy évezredet vámpírként, annak azért van némi sütnivalója. Tehát hamar kitalálja, hogy mivel két alakváltó lény van a helyiségben, így oldották meg, hogy a griff és a sárkány akkor is tudjanak kommunikálni a hajó többi részével, ha felöltötték a teljes alakjukat.
– Azért – folytatja a Marthával megkezdett beszélgetést, – bármennyire akarják a törpök előre hajtani az ágyútölteléket, egy sarokba szorított, rémült teremtmény bármire képes.  Ha egyszer rájönnek, hogy néhány alkoholista nem tud mindenkit hátba lőni, akkor ellenük fordulnak.
– Arra is gondoltak, ne félj. Az emberek féltik a családjukat, főleg a gyerekeiket. A legtöbb csodalény is hasonlóan gondolkodik. Még a nyulak is! Pedig náluk ugye nincs saját kicsi. Néhány perccel a születése után a kis nyuszi megy a törzs gyerekei közzé, a közösbe. A legtöbb harcosuknak van legalább egy nyilvántartott családtagja: szülők, gyerekek, testvérek. Taria urai gondolkodás nélkül bosszút állnak az „árulók” hozzátartozóin – mondja a griff.
– Hát, Sztálin elvtárs sokat tanulhatott volna a törpöktől. Csak akitől már mindent elvettek, azt cseszhetik. Tudom, hogy miről beszélek. Az eszetlen terror gyakran kontraproduktív. Csodálom, hogy valaki, mondjuk egy dogzi pilóta nem repült még bele a főnökei hajójába, vagy nem vezettek nekik még egy stufit.
– Te megtennéd? – néz a párjára a legkisebb félork herceg.
– Láttam már ilyesmit, kedvesem. Láttam már, sajnos.
– A technika mindig segít – morogja a griff. – Elbírom képzelni, hogy volt már ilyenekre precedens. Volt ugyanis egy érdekes protokoll! Csata előtt mindig megkaptuk a dogzik frekvenciáját. Ennek segítségével a kis űrvadászok fedélzeti kameráinak képe is lekérhető, már ha van a gépeken kamera. Illetve, ez a biztonsági adás helye. Miután a gépeket kiküldték, ezt a csatornát be kell állítanod. Ha a dogzik szabotázst akarnak elkövetni, itt leadnak egy jelet, ezzel a közelben lévő gépek szépen felrobbannak. Még soha nem láttam működésben, mert előtte szegény kutyusokat zömmel lelövöldözték.
– Ez nagyon kemény – teszi hozzá Samat, ahogyan belegondol az ellenség helyzetébe. A töprengését a bátyja bejelentkezése zavarja meg:
– Minden rendben, öcsik? Üdvözletem a hölgyeknek. Figyeljetek, Martha kisasszonyhoz volna egy kérdésünk: mi lehet ez a számsor? Valamilyen kód vagy frekvencia talán?
– Szép napot, herceg úr! Jó a tipp, ez egy frekvencia, a dogzi űrvadászok számára. Érdekes, pont most beszélgettünk erről a knyazinával. Elmondom gyorsan, hogy mire jó.
 
Törp flotta
– Nagyuram, egy jelentés érkezett az Elveszett Úrnőről, hipertéri adásként – fordul Houdarhoz a segédtisztje. Már Nokroth is az Ariadné fedélzetén tartózkodik.
– Mi történt, ezredes?
– Egy korvett vált ki az ellenséges hajóból, és hipert ugrott.
– Na és? Mi van az Úrnővel?
– Az utolsó adatok szerint még a helyén van. Csakhogy, a figyelésre kirendelt dogzikkal megszakadt a kapcsolat. Mintha mind elpusztultak volna. 
– Talán kiszúrták azokat a mihaszna bolhazsákokat, és mindet lelőtték. Mit is vártunk tőlük? Küldjünk új kutyákat leskelődni, amint lehetséges. Adtak le vészjelet, rádióüzenetet, satöbbi?
– Semmi, nagyuram. Voltak - nincsenek, mind a hat eltűnt.
– Ezért nyekereg Gymharr, hogy rendes felderítő gépek, vagy drónok kellenének. Ezeket egy kósza meteorit, vagy egy csillagfing is leveri. Néha hajlamos vagyok igazat adni neki!
A főrendőr egyelőre nem tulajdonít különösebb jelentőséget a dolognak. Ha maga a drenya indult is el, már akkor sem érhet oda előttük. Csak a logisztikai stábja rémült vészjeleit veheti.
 
Asterios
Mindig a várakozás a legnehezebb. Legalábbis ezt mondják azok, akik még soha nem kerültek semmiféle háború közelébe. Mi a fene nehéz van a várakozásban? Mert éppen nem lövöldöz ránk még senki. Nem rohannak nekünk kerge nyulak, habzó szájjal. Nem tekerik felénk hatalmas ágyúik csöveit a törp tüzérek. Majd amikor mindez elkezdődik, az lesz a nehéz! Most még itt vagyunk, indulásra készen a saját fedélzetünkön. Ott ülök a bajtársak mellett, a vállamon az új roham-sugárvetővel. A földi csapatok védelemre készülnek fel. Mi pedig várjuk, hogy hol lesz ránk szükség.
– Igazán örömünkre szolgál, hogy Herceg Urunk is tiszteletét teszi a körünkben! – jegyzi meg a Skót. A Francia ugyanis már nem a griffje mellett ül, miközben mi mindenféle hülyeségbe keveredünk.
– Az enyém a megtiszteltetés a remek társaság miatt – hajtja meg a fejét M5. Mintha arisztokraták szalonjában társalognánk. Jól van, nem akarom én húzni a barátom agyát, annak ellenére felzárkózott hozzánk újra, hogy elég sok időt Martha mellett kellett töltenie.
– Egy kis nyúlverés szinte unalmasnak fog tűnni a hipertéri navigáció után – jegyzem meg.
– Istenem, ott néha agybajt lehetett kapni. Komolyan mondom, Asterios, attól tartottam, hogy a nőm szélütést kap az erőlködéstől. Nem tudom, hogy bírta ki az a sárkány kislány, de ügyesen megoldotta. Ismét megállapítom, hogy egy ilyen remek teremtés igazán jobbat érdemelt volna, mint Samat!
– Te vagy úgy kábé az ötvenedik, aki ezt kifejti – ismerem el. – Mit szóltok Skinner új játékszeréhez, ahhoz a fúrófejes rakétához?
– Skinnernek is kellene egy nő – veti fel a Skót. – Akkor kevesebb hülyeség jutna az eszébe. Jó, tudom, hogy nőt nem lehet az orkok által kiásott szemétben találni.
– Tényleg úgy érezzük majd magunkat, ha azt a vacakot kell használni, mint Münnhausen báró az ágyúgolyón – feleli a Francia. Elmosolyodok, tetszik a hasonlat.
– A catmorok pingálnak mindig ilyeneket a gépeikre, hogy rakétán lovagoló, nem túl melegen öltözött csajszik. Meg az orkok is – jut M3 eszébe egy másik párhuzam.
– Nem ülök nekik modellt, előre is mondom! – teszem hozzá, némi derültséget okozva ezzel.
– Mi van, apukák? – hallom a Holland hangját. Valerius érkezik meg, az előbb említett lovaggal, és persze Gépágyúval együtt.
– Minden rendben, facérok – jelzi feléjük a Skót.
– Figyelj, Herceg úr, aztán nehogy kapitulálj nekünk – folytatja a Holland az ugratást.
– Néha nem unalmas már az állandó kapituláción lovagolni? – néz rájuk Val.
– Főleg, mert a Francia nem is francia igazából – szólok közbe. – Hanem burgundi. Vagyis, ahogyan mifelénk hívták…
– Senki nem kíváncsi erre, Magyar! – fordul felém M5.
– Burkus – mondom ki vigyorogva.
– Látod, ez senkinek nem vicces. Ezen csak a magyarok képesek derülni – folytatja a Hercegünk, miközben a Hollandnak máris kifli alakú lesz a szája:
– Burkus? Mint egy nagy szőrös juhászkutya neve – vigyorog a Skót.
– Nem vagyok burkus. Vive la Emperor! Ha nem hagyjátok abba, akkor jól megadom magamat – mondja sértődötten M5, majd ő is elneveti magát. Nagyon vidámak vagyunk. Az a jó vidámságban, hogy így a kutya sem tudja megmondani, hogy legbelül mennyire félsz és félted azokat, akik igazán fontosak neked. Cat gyűrűje megmozdul a nyakamban, ahogyan sóhajtok egyet.
– Kik azok a burgundok? – érdeklődik Gépágyú. Már nyitom is a számat, de Val közbe szól:
– Asterios, inkább ne most, mert ha te előadod a történetüket, az reggelig tart! Bár, ha így folytatják, időnk úgy is lesz.
– Srácok, amikor én megszülettem, a Burgundi Nagyhercegség már évszázadok óta a francia királyok birtokában volt – közöl M5 némi infót a csapattal. Ekkor szólal meg Val kommunikátora. Ferdinánd parancsnok az:
– Itt M2, jelentkezem, uram. Mind itt vagyunk!
Veszek egy nagy levegőt. Nyugi, Asterios. Figyelj oda. Látni fogod még Catet, mert látni akarod, el akarod venni feleségül, ha ennek vége lesz. És nincs az a Bányakirály, aki ebben meg tud akadályozni!
 
Potspot rendszer
Amikor a Tárnák Réme szuper-romboló kitör a hipertérből, és megérkezik a Potspotra, semmi gyanúsat nem észlel. Csak a Rhegenz konvoja jelenik meg a képernyőkön. Pillanatok múlva egy Interdictor is megérkezik, nehogy a zsákmány egy gyors ugrással elmeneküljön. Ezután sorban futnak be a stufik a rendszerbe. A nyúl fregattok tucatjai körbe fogják a blokkolót. Ez a törp hajó egy tankcirkáló testére van építve, az óriástank-tároló fedélzetén kaptak helyet a generátorok és a vetítőfejek. Miközben az ellátó hajó menekül, hogy kikerüljön az ugrás-blokkoló hatósugarából, végre megérkezik az első A-osztályú egység, méghozzá a hadügyminiszter hajója, az Athéné. Majd az Ariadné követi. Ezek után a királyi istennő robban be a rendszerbe, nyomában az Afroditével, majd kerek egy perc múlva az Arany Szárny is megérkezik. Három újabb szuper-romboló zárja a sort. A törpök érzékelői sorra fogják be a célpontokat.
– A Rhegenz és két kisebb hajó az. A kíséretük kereken tíz korvett, Virgil osztályúak. Háromszázadnyi Phoenix űrvadász is van velük – jelenti az érzékelők parancsnoka Gymharrnak. A hadügyes rögtön kommunikál az uralkodóval.
– Miért nem tüzelnek, uraim? – érdeklődik máris a tünde hercegnő. Ez számára csak unalmas lövöldözés, nem pedig a drenya elleni leszámolás része.
– Fölösleges, kisnagyság! Gymharr, támadjanak a stufik. Küldjék ki a dogzikat is, de a kutyafülűek maradjanak hátul. Ha ellenséges űrvadászok érkeznének a hipertérből, akkor támadhatnak.
– Értem, királyom. Az Interdictor azokat is megzavarja, így a vérebeinknek bőven lesz ideje közbe avatkozni. Előre, tapsifülesek! – továbbítja a parancsokat a hadvezér.
– Dendorn űrnagy! A hajónk forduljon élesen balra, és kerüljük meg azt a holdat.
– Igenis, felség! Bejövő adás a Potspotról. Magyarázatot kérnek – mondja az űrnagy. 
– Küldje oda a Tárnák Rémét és a Csillés Pónit! Célozzanak a bolygóra. Mondják azt, hogy ne avatkozzanak közbe. Hívják fel a figyelmüket, hogy bármilyen támadó szándék esetén orbitális csapást méretünk a nyamvadt bolygólyukra!
– Értettem!
– Jól van, kisnagyság? – a Bányakirály ugyanis sportot űz abból, hogy minél többször használja ezt a szót, amit ő maga alkotott meg.
– Kaphatnék egy szuper-rombolót kíséretnek? Hogyha megjönne a drenya, ne legyek egyedül.
– Természetesen, drága hercegnőm. Dendorn űrnagy, küldje a Fekete Macskát az Arany Szárny mellé.
A stufik szépen rohamoznak, egyre közelednek a Rhegenz felé. A drenya CIC-ében a feszültség nemhogy tapintható, de vágható és csomagolható szilárdságú.
– Nézzétek, a rombolók szétszóródnak. Egy van csak a négy csatahajóval – jegyzi meg Sean, ahogyan a drónok felvételeit nézik.
– Rhegenz, hallotok? Ferdinánd parancsnok, mi a helyzet? – érdeklődik Theresa.
– A stufik indultak meg egyelőre, asszonyom – hangzik a felelet. – Mögöttük egy interdictor áll, egy szuper rombolóval együtt. A nagy hajók még nincsenek támadási helyzetben. 
– Vettem, parancsnok. Kérem a blokkoló koordinátáit, most. Tánya, hallotok? Sikerült indítási pozíciót felvenni?
– Igen – a válasz rövid, a szub űrben haladó Bíbor Penge nem szívesen árulja el a helyzetét, csak hogy leadjon egy hosszabb üzenetet.
– A dogzik frekvenciája él – szólal meg a Mirr’Age. – Mi és az elektronikus korvett is készen állunk a sugárzásra.
– Az első tíz vadász század harcra kész! – jelenti Mac’Erra. Az Úrnő a központi képernyőt nézi, a Rhegenz lendületesen manőverezik, izzanak az orr-segédhajtóművek fúvókái. A korvettek védő alakzatot vesznek fel körülötte. Az Elveszett Úrnő számtalan vadászgépétől kísérve mikrougrást hajtott végre mintegy fél órája. Töltődnek a hiper hajtóművek, és az orrba szerelt ágyú is. Sean már a lövegcélzó pultjánál ücsörög. Amikor a szervo lovagok parancsnoka átküldi az ellenséges blokkoló koordinátáit, Theresa kiadja a parancsot:
–  Scarlet, ugrás. Olyan közel ahhoz az interdictorhoz, amennyire csak tudsz!
–  Vettem, asszonyom – feleli a sárkánydémon, miközben a kijelzőin figyeli a törp hajót. Megszorítja Samat kezét, és aktiválja a mágikus távirányítóját. Koncentrál. Pillanatok múlva bekövetkezik egy mikrougrás.
– Uram, úgy véljük, mintha a rendszer külső része felől ellenséges kommunikációt vennénk – jelenti az ügyeletes tiszt Dendornnak.
– Űrnagy, mi a helyzet? – érdeklődik az uralkodó.
– Ellenséges hipertéri aktivitás a közelben! – kiáltja ekkor egy másik törp tiszt. 
– Az lehetetlen – hördül fel Dendorn űrnagy. – Ellenőrizzék, hogy megfelelően működik-e a gravitációs zavaró mező!
 
Pedig a szenzoros tisztnek igaza van az Artemisz fedélzetén. Tényleg sikeres hipertéri ugrás történik, egy hatalmas űrhajó bukkan elő, egy köpésre a törp blokkolótól. Az Úrnő – mert ki más is volna – egy pillanat alatt dönt, minden erőt a mellső pajzsokra irányít, bekapcsolja a menet hajtóműveit, és egyszerűen eltapossa a dictort. A drenya orra kétfelé tépi a blokkoló hajót, mielőtt annak fedélzetén bárki csak pukizhatna egyet ijedtében.
– Ellenséges szuper-romboló a baloldalon, alig ötven kilométerre – jelenti a szenzoros tiszt a drenyán.
– A és B fő torony, cél a romboló. Robbantás, Mirr’Age!
Néhány kósza jelsorozat száll a fekete mindenségben. Adja az elektronikus korvett, a Rhegenz, és a drenya is. A dogzi űrvadászok pedig egyszer csak elkezdenek felrobbanni. Egymás után semmisülnek meg, rémült rádiózásuk leköti a kommunikációs csatornákat, majd sikoltozássá fajulva elnémul. Roncsaik és tüzeik megvakítják a szenzorokat. A kavart tovább fokozza, hogy számos példányuk még a stufik hasa alatt lóg, vagy éppen a törp hajókról indul el, amikor felrobbannak, komoly károkat okozva ezzel legalább egytucat nyúl fregattban. Az A és B torony tizenhatöles ágyúi egyszerűen nem tudnak mellé lőni ilyen közelről, minden impulzus talál. A Hamda Pörölye nevű törp hajó millió darabra robban szét.
– Fő löveg, tíz másodperc múlva, tüzelésre kész, szóval napszemüvegeket feltenni – mondja az álkalóz. Graun irigykedve néz rá. Ez a mázlista fickó mindjárt rengeteg törpöt fog megölni.
– Mac’Erra, Mirr’Age, mehetnek a madárkáitok! – ad parancsot Theresa. A catmorok gyorsan cselekszenek:
– Srácok, vissza a hipertérből – mondja Mac’Erra az első hullámnak. Több száz catmor harci gép várta, hogy valaki végezzen a blokkolóval. Mivel az Úrnő ezt már megtette, sorban ugranak is vissza. Mirr’Age pedig a tíz vadász századdal indít ellenlökést, akik eddig két roncsmező mögött lapultak. Néhány kósza dogzi jelent csak ellenállást, és a rendszerben mindenütt vérszomjas catmor pilóták keresik a célpontokat.
– Mi az ördög folyik itt, űrnagy? – kérdezi meg Vasököl Holfond. 
– Nem tudom, királyom! Úgy tűnik, bekapcsolt a hajóinkon a szabotázsellenes protokoll.
– Hogy micsoda kapcsolt be? És ki kapcsolta be? Gymharr, maga volt az? – hörgi a király iszonyú haragjában.
– Nem én voltam, királyom. Talán Houdar urat kérdezze meg! – feleli a főkatona. Lám ezeknek még ilyenkor is egymás bemártásán jár az eszük.
– Itt a drenya az orrunk előtt! – sikoltja valaki a rádióban. – Az interdictort egyszerűen eltaposta. Istenek... – statikus zaj hallatszik. A nyuszik viszont egymás után kezdenek el vinnyogni az összes hullámhosszon.
– Mi a fene történt? – kiabálja a bányakirály.
– Ott az a büdös kurva! – üvölti ekkor Gymharr. – Minden fegyver, töltsetek!
– Szétszóródni az istennőkkel! Mindennel tüzelhet, Dendorn űrnagy – az uralkodó gyorsan visszanyeri a hidegvérét. – Gymharr és Houdar urak, hogy a halálba tud hipert ugrani az a rohadt hajó? Egyáltalán, mi a bányarém kenderkócos szerelmét keresi itt? És mi a fene történt a vadászkutyáimmal?
A csillag-drenya közben orral fordul a törp hajók felé. A bolygóhámozó ágyú torkolatát védő lemezek nyitva vannak, minden mellső tizenhatos torony is feléjük irányul. A másodlagos és kisebb tüzérség az elérhető nyúl stufikra kezd el tüzelni.
– Nem kellene visszavonulnunk, felséges uram? – kérdezi meg az űrnagy, közben az Artemisz széles ívben fordul, hogy a lehető legtöbb lövegét a célra fordíthassa. Az Athéné és az Ariadné is hasonlóan cselekszik. Az Afrodité viszont még mindig az eredeti pozíciójában van, és a hajtóművei ismét vastag füstfelhőt okádnak magukból.
– Egyelőre nem, négyen vagyunk ellene. Hívja vissza a szuper-rombolókat is, űrnagy, mind jöjjenek ide, mellénk. Kisnagyság, szívesen vennénk, ha oda méltóztatna esetleg durrantani!
– Hagyja már ezt a kisnagyságot! Arany Szárny, minden csővel, tüzelésre készülj. Én még lőtávolon kívül vagyok. Tartsanak ki, vén bolondok. Igazán örülök, hogy nem kell a drenya ellen harcolni. Jól kiderítették, mesterkémek! – feleli gúnyolódva Trauna hercegnő.
Csatacirkáló Sean ez alatt természetesen a legbénább és leghülyébb A-osztályú hajót pécézi ki magának. Egy lila színű sugár vágódik ki az Elveszett Úrnő orrából.
– Uram, az ellenség nagy erejű energianyalábot lőtt ki – jelentik ekkor Gymharr fővezérnek.
– Felség, és minden hajó, élesen kitérni! – üvölti a hadügyminiszter. Az Athéné máris cselekszik, de láthatóan fordul az Artemisz is. A sugár szeli a százezer kilométereket.
– Mi mit tegyünk, uram? – érdeklődik Gandomli, amikor a hajójuk hirtelen lila fényárba borul. A pajzsok néhány pillanatig kitartanak. Afrodité rémülten sikolt fel a titkos csatornán, ahogyan a sugár átvágja a páncélzatot, és iszonyú erejével végig szánt a hajón. A nagyhercegek arcán megdöbbenés fut át, ahogyan a Szerelmesek egykori Úrnője egyszerűen szétrepül. Egy perce folyik a csata, és máris legalább százezer halott van Taria dicső seregének oldalán.
– Az Afrodité megsemmisült – jelenti egy rémült tiszt Dendornnak.
– Felséges uram, vonuljunk vissza! – kéri az űrnagy.
– Királyom, hallgasson az űrnagyra – teszi hozzá Gymharr is.
– Főherceg úr, a stufik jelentik, hogy egy ellenséges blokkoló érkezett a rendszerbe – közli a fővezérrel egyik törpje. – Érzékelőink szerint ugrásbénító mezőt állít fel.
– Valami jó hír, esetleg? – rogyik le a trónusnak is beillő parancsnoki székbe a király. – Kedves Houdar uraság, rendkívül boldogok lennénk, ha szolgálna némi magyarázattal. Például, mit keres itt a drenya, hogyan tud ugrani, és hogyan szabotálják a szabotázs elleni rendszert? Illetve, tudna valamit mondani arról, hogy hol kotlik most a másik drenya? Lehetőleg ne olyan tuti információkat közöljön velünk, mint az eddigiek. Igazi híreket akarok, vagy felnégyeltetem! Szerezzen nekünk híreket, az se érdekel, ha bekopogtat az ellenség ablakán és nekik könyörög a válaszért!
– Szerzek, felséges úr – intézkedik a főrendőr. Nem a drenya kölykei sikoltoznak hamarosan az éterben, hanem a Tariai Királyság urai. Igaz, az elektronikus hírszerző korvett zavarja őket, és az előre kipakolt ECM szondák sem nekik segítenek.
– Felség, engedelmével, én megpróbálom kilőni az ellenség interdictorát. A lövegeim már elérik! Ha sikerrel járunk, akkor vissza tudunk vonulni. Fedezzék a hajómat, és legyenek nyugodtak, Taria katonái kivágják magukat a legnehezebb helyzetből is – mondja magabiztosan Gymharr. Úgy okoskodik, hogy az armageddon ágyú újbóli elsütéséhez percekre van szüksége az ellenségnek. Igaz, a jelentések szerint, minden ütközetben legfeljebb egyszer használtak ilyen fegyvert, ha egyáltalán szükség volt a bevetésére.
– A Fekete Macska szuper-romboló menjen, és fedezze az Athénét – ad parancsot Taria uralkodója.
– Stufik, figyelem! Senki ne törődjön az ellenfél ellátókonvojával. Mindenki próbáljon a drenya hasához hozzáférni, és a hangárokat támadni! Nem hagyhatjuk, hogy újabb vadászgépeket indítson – intézkedik az űrnagy. – Felség, javaslom, hogy vegyünk fel széles alakzatot, hogy az ellenséges csatahajó kénytelen legyen megosztani a tüzét – folytatja.
– Legyen úgy! Viszont a még meglévő fregattokat hívják vissza. Álljanak a hajóm körül eleven pajzsként, úgy vesszük több hasznukat – teszi hozzá a bányakirály. – Kisnagyság, ha kérhetem, fáradjon már ide közénk az Aranymadárkájával, és álljon be a csatasorba.
 – Kedves Holdfrász, vagy hogyishívják király! Eszemben sincs ilyen butaságot csinálni, hogy a családi örökség csatacirkálómmal oda álljak egy huszonpár kilométer hosszú szuper-dreadnought elé. Mit szólna ahhoz, ha én innen kulturáltan lövöldöznék hátulról?
 – Hogy mit szólnék? – a bányakirály feje egészen olyan színű lesz, mint a cékla. Dendorn komolyan aggódik, hogy a végén egyszerűen elpukkan őfelsége agya.
– Tárnák Réme, Csillés Póni! Azonnal közelítsék meg a tünde hajót, és készüljenek a tüzelésre! Nem hallották?
– Mégis, mit hisz, vén takony? Hogy én az egyik átkozott nyúl teknője vagyok, akit hátulról szétlövethet a rombolóival? – Trauna hercegnő arca jégből faragott szoborrá változik. A csatacirkáló kifordítja a lövegtornyait.
 – Királyom? – az űrnagy egészen megdöbben. A hadügyminiszter már harcba bonyolódott az ellenség hajójával. Ők meg most kezdjenek csatába egy szövetséges nagykövettel? Egész pályafutása során, mindenkitől, még a legutolsó törp őrmestertől is azt hallotta, hogy egy pillanatig ne bízzon egy hegyes fülűben. Jó tanácsnak bizonyult, évezredek tapasztalatából táplálkozott. Mégis, mit képzel az a ringyó, ő sem tud menekülni az ellenséges blokkolás miatt! Ahelyett, hogy együtt működne velük, most itt okoskodik?
– Űrnagy, fordítsák meg az Artemiszt, és célozzanak a hegyes fülű kurvára! Houdar, maga az Ariadnéval fedezze az Athénét. Élénken, ha kérhetem, elsősorban a maga személyes felelőssége az itt kialakult helyzet. Vannak még harcképes dogzi vadászgépek?
– Vannak, bár csak néhány tucatnyian. Intézkedem, hogy módosítsák a szabotázsellenes protokollt, felség – feleli Dendorn.
– Mi a fene történik ott hátul? – kérdezi közben a hadügyminiszter az Athéné kapitányától.
– Úgy tűnik, uram, hogy az Artemisz és két szuper rombolónk mintha a tünde nagykövet hajójával bonyolódnának konfliktusba! Az Arany Szárny pedig feltölti a hiper hajtóműveit.
– Ostoba tyúk, amíg működik a blokkoló, úgysem mehet sehová. Jól nézünk ki, ha hátba támad bennünket! Minden esetre, most elsődleges feladat az interdictor elpusztítása.
 
– Ez minden téjé parancsnok álma! – nevet Tánya kapitány. Az ellenséges vezérhajótól balra lévő törp nehéz egység eltávolodott a többiektől és csak egy szuper-romboló fedezi, de az is messziről. Szinte betölti a látómezőt. Az ellenséges flotta fele hátul vakaródzik. Vajon, mit csinálhatnak? Hiszen a leglogikusabb az volna, hogy mind a négyen megtámadják az Elveszett Úrnőt.
– Ennek az interdictorra fájhat a foga – véli Gekki, az első tiszt.
– Fogfájás? Majd gyökérkezeljük – feleli a bátyja, de nem veszi le a szemét a képernyőiről. Két buborékolt szuperrakéta várja az indítási parancsokat.
– A bombázók bevethetőek? – érdeklődik a kapitány.
– Harminchat madárka, indulásra kész – jelenti a kobold első tiszt.
– Kormányosok, tartsátok rajta a hajó orrát… – figyeli a tűzdémon a határszonda által közvetített képeket, és közben csap egyet a farkával. – Jól van, az Úrnő indította a rakétáit. A catmor vadászgépek is észrevették ezt a kis szakadárt. Gekki, mehetnek a bombázók! Várják meg, amíg a törp hajó pajzsán csattannak az első lövedékek. Próbáljanak meg eltűnni a kavarodásban – és közben ismét a romboló felé fordítja a határszonda kameráit.
A tizenkétöles törp ágyúk lőtávolsága figyelemre méltó, párban vannak a drenya tizenhatöles energiafegyvereivel. Hamarosan robbannak az első találatok az Athéné pajzsán, és Mac’Erra bombázói is rácsapnak. A kavarodásban tényleg nem tűnik fel a két tucat, kisméretű bombázógép, ahogy a precíziós rakétákat és a szétverődő energiasugarakat kerülgetik. Az egyik gép majdnem összeütközik az Úrnő egyik Kestrel típusú vadászával is.
– Ellenséges drónokat észlelünk, a legérdekesebb, hogy zárt rendben közelednek, mintegy kéttucatnyian! – hangzik a jelentés az Athéné irányító központjában.
– Légelhárítás, hagyják őket, inkább a Pegazus bombázókra célozzanak. Mi van már, be tudjuk mérni azt a blokkolót, kapitány? – érdeklődik Gymharr.
– Az ellenséges hajó folyamatosan úgy fordul, hogy eltakarja előlünk, nagyuram!
– Azonnali üzenet a többi egységnek, próbáljanak meg az Icer Queen holtsávjaiba kerülve tüzelni – mondja a hadügyminiszter.
– De egy Icernek nincsenek értékelhető holtsávjai – nyel egyet az Athéné parancsnoka. A hadügyes egyszerre nyitja ki a száját a fedélzeti Szürke Mágussal. Amíg Gymharr arca haragot tükröz, az alacsony termetű varázslóé inkább csodálkozást. Mind a kettőjüket megelőzi egy rémülten hadaró operátor:
– Ellenséges drónok a pajzsunk alatt, támadnak!
– Hogy mi van? Kizárt, a pajzs a teszteken mindenféle tárgyi anyagot kivédett. Azonnal riassza a pontvédelmet, lőjék le őket! – üvölti a főherceg. A következő másodpercekben robbanások hallatszanak, igaz, nem rázzák meg a hajót, ahhoz nem elég erősek.
– Mi a fene folyik a hajómon, kapitány? – hörgi a fővezér.
– Három pajzsgenerátorunk súlyosan megsérült, a felső védőmező összeomlik! Leállt a nagy hatósugarú kereső radar is – hangzanak a nem túl jó hírek.
– Úgy vélem, ellenséges mágusok akciójáról van szó – jegyzi meg a Szürke. Hamarosan egy komolyabb robbanássorozat jelzi, hogy a catmorok megköszönik a pajzs leválását, és a hajó fegyverzetét kezdik el támadni. Amelyik fae bombázónak még van muníciója, az szintén csatlakozik az aprításhoz, az űrmacskák háta mögül ki-kirontva, nagy távból tüzelnek. Az Úrnő egyik lövése közben a mellső toronyba vágódik, igaz, a torony homlokpáncélja nagyon erős, helyenként majd ötven méter vastag, és kivédi. Pontosabban, a lecsúszó lövedék végig szántja a fedélzetet, és lesöpri a pontvédelem egyik részét.
– Egyes torony, jelentést! Mi a fene van ott? Ide figyeljen, csuklyás barátom! Ha ellenséges mágusok tették, akkor kezdjen el valami ellenbűbájt, mert páros lábbal rúgom le a hajómról – rázza meg a Szürkét a miniszter. A következő lövés a fél tűzvető rendszert küldi át az örök vadászmezőkre, így az Athéné tüzelése érezhetően lecsökken.
– Cimix őrnagy, hogy vannak a bombázói? – kérdezi meg közben a tűzdémon egy tollas maszkot viselő fae férfiútól.
– Négy gépet elvesztettünk, viszont az ellenség felső pajzsgenerátorai használhatatlanok, több légvédelmi löveget és tűzvezető tornyot is kilőttünk. Tizenkét gép vár a további parancsokra!
Tánya kapitány a félszemű kobold fegyverkezelőjére pillant. Most pontosan felülről látnak rá a törp hajóra.
– Gekki, szólj a catmoroknak, hogy húzódjanak hátrébb. Gemel, mutasd meg a szarházi törpöknek, hogy soha ne becsüljenek alá egy koboldot.
– Senki mást sem a Sárkányok síkjáról! – mondja nekik Adalbert.
 
– Cicák, el az útból! – hallatszik Mirr’Age hangja. – Minden gép távolodjon el az Athéné csatahajó közeléből.
– Kíváncsi vagyok, hogy mit csinál Tánya? – szólal meg Első Graun. – Nagy dobás lesz, ha kérték, hogy az űrvadászok húzzanak el.
– Remek nő, igaz, apám? – mondja halkan a trónörökös.
– Igen, jó volt vele. Szerettem a Terra Tizenhármon élni.
– Szinte hihetetlen, hogy máris leverték a pajzsot. Azt a rohadt! – kiált fel a rókadémon.
Ebben a pillanatban egy buborékolt nehéz rakéta jelenik meg a semmiből az Athéné felett. A légvédelemnek nincs is ideje közbe lépni, talán még jelenteni sem. Az első lövedék akadály nélkül vágódik bele a tizenkétöles toronyba, de felülről, ahol a páncélzat jóval vékonyabb. Át is töri, kilométeres lángoszlop csap fel. A második rakéta mintha célt tévesztene, elszáguld az Athéné felépítménye mellett, és eltalálja a négycsövű szuper rakétavetőt. A törp rakéták még a Tánya játékszereinél is nagyobbak. Viszont az indítóállásukat utólag szerelték fel a hajótestre, ezért a védő burkolata szánalmas. Az első robbanást nemsokára követi a második, majd egy harmadik is.
– Azt a rohadt! Ezt nevezem én váratlan támadásnak – fejezi be a rókadémon az elkezdett mondatot.
– Az ellenséges hajó valamennyi, felénk lévő pajzsa összeomlik! – jelenti a szenzortiszt.
– Na? – érkezik egy pár betű a Bíbor Pengéről.
– Fasza – a válaszban benne van a drenya vezérkarának minden elismerése. Az Athéné füstbe és lángba burkolódzik, a fő fegyverzete már megbénult. Az Úrnő ki is használja a helyzetet, és lőni kezd rá.
– Főherceg úr, harcképtelenek vagyunk, vészhelyzet van az első lövegek energia- és munícióellátó szektorában. A jobb oldali rakétavetők robbanása kiütötte a pajzsokat, és leállt a négyes hajtómű, pont a védtelen oldalunk van az ellenség felé – jelenti az Athéné kapitánya.
– A Fekete Macska jöjjön ide segíteni – mondja a hadügyminiszter.
– Nővérkém! Athéné! – Artemisz sikolya visszhangzik a titkos frekvencián. A Vadászok Úrnője már minden fegyverével lövi a drenyát. A díszes ezüstözés és a cifra festék néhány impulzus után leég a lövegcsövei torkáról. A drenya ismét sortüzet ereszt az Athira, veszett vadkanként tartja lézersugár-agyarai között a halálra sebzett testvérhajót.
– Fáj, a fenébe is! Itt a vége. Nem futhatunk el mindig a bűneink elől. Vigyázzatok magatokra. Megyek, Afrodité. Lássuk, mi igaz a reinkarnációból – hallja még utoljára Athéné hangját. Nem tudni, hogy a rakéták tüzei terjednek tovább, vagy egy tizenhatöles impulzus csapódik be… De vakító ragyogással robban fel a törp csatahajó, a tizenkétöles lövegtorony messzire repül, az üzemanyag begyullad, majd a szuper-rakéták fejrészei is elszállnak. Végül az egyik reaktor is csatlakozik a tűzijátékhoz, háromfelé szakítva a hajót. A Fekete Macska éppen, hogy elkerüli a roncsokba való rohanást.
– Az Athéné megsemmisült! – kiáltja Dendorn űrnagy. A bányakirály csak némán tátog.
 
– Úrnőm, állítom, hogy az Arany Szárnyon egy sárkánydémon teljesít szolgálatot – jelenti ki Scarlet. – Adalbert bátyám is megerősítette.
– És van a közelben valaki az én családomból is, az egyik rombolón – mondja Martha.
– A sárkánydémon ugrani fog, ki akarja vinni a hajót – szól közbe Samat.
– Martha, rajtad a világ szeme – mosolyodik el Theresa, és megigazítja a szemüvegét.
– Értettem – bólint az angyal-griff, és felveszi az átmeneti alakját.
– Csak nyugodtan, Martha. Meg tudod csinálni, dá? – mondja határozott, nyugodt hangon a vámpír knyazina. – Ha tudunk segíteni, csak szólj.
Martha contessa behunyt szemmel emeli fel a karjait, és mélyeket lélegzik. Minden idegszálával koncentrál. A Dam Alvó Isteneihez imádkozik. Tudja, kicsit nevetséges, hol voltak az Alvók, amikor a bolygó lakosságát elhurcolta Taria? Hol voltak, amikor egy törp hajóba zárva rettegett az életéért? És hol vannak most? Érzi a bátyját, aki repülni tanította. És érzékeli a Franciát is. A lány által készített karkötő ott van most is M5 csuklóján, mert a saját pulzusa mellett legbelül a férfiét is hallja. Koncentrál. Három sárkány van a közelben. A legtávolabbi lesz az, akit szürke fátyol vesz körül. Nem mégy sehová, te rohadt! Felveszi a teljes alakját.
– Ez az átalakulós buli nagyon kemény! – szólal meg a vámpír knyazina, ahogy a félelmetes bestia hadonászását nézi. Martha mintha egy láthatatlan ellenféllel birkózna.
– Örülj, hogy neked nem kell csinálnod – jegyzi meg a legkisebb félork herceg.
 
– Navigáció, mi a mantikor fülét csináltok? – fakad ki Trauna. 
– Úrnőm, valami megzavarja a sárkánydémont. Nem tud kivinni minket! – hangzik a válasz.
– És ha párszor nyakon verjük? Vagy ha kibököm a másik szemét is? – fenyegetőzik a tünde.
– Állítólag fogják, nem bír ugrani. Valami angyal-griffről hadovál.
– És akkor mi az anyja van? Mennyi idő, amíg újra meg tudja próbálni?
– Legalább negyedóra. Teljesen meg van kavarodva, azt nyöszörgi, hogy van még itt több sárkány rajta kívül. És, hogy mind meg fogunk halni.
– Ő biztosan meg fog, ha nem visz ki bennünket, ezt garantálom. Várjatok, inkább kedves leszek vele. Szóval, a jelenlegi szeretőmön kívül bármelyik kant megkapja a fedélzeten, ha végre elhúzunk innen a picsába!
– Kisasszony, a második törp hajó is megsemmisült. A bányakirály keres bennünket – szól közbe egy idősebb, ember nő.
– Micsoda, hogyan történt? Lássuk azt az adást – morogja Trauna.
– Á, kisnagyság, bármivel is próbálkozik, örömmel látom, hogy befürdött vele. Tehát, teszek egy javaslatot! – kezdi dühös ábrázattal Holfond.
– Miféle javaslat lenne az?
– Mivel a maga hajója sem tud visszavonulni, ezért javaslom, hogy sürgősen fejezzük be egymás baszogatását, vagy mind kinyiffanunk. Űrnagy, mit tudunk eddig?
– Az ellenség nem szenvedett lényeges károkat. Mi igen. A dogzikat lelőtték, negyven stufi elpusztult, a Hama Pörölye, az Athéné és az Afrodité felrobbantak. Úgy vélem, az ellenségnek van legalább egy szubűri hajója is, tehát folyamatosan mozgásban kell maradnunk. Továbbá, az utolsó élő Szürke mágus szerint varázserőt észleltek az Athéné pajzsának leválása előtt. Nem tudja, hogy ez okozhatta-e Gymharr úr hajójának a vesztét. Úgy vélem, ha kilőjük a szuperrakétáinkat, akkor az interdictor átvált ugrásblokkolásról rakétazavarásra, továbbá az ellenséges űrvadászokat is lekötjük. Közben pedig, el tudunk menekülni végre.
– Nem szeretném senki kedvét elrontani, de az érzékelőim szerint egy második interdictor is érkezett a rendszerbe – kapcsolódik be Houdar a beszélgetésbe. Nagy csend támad. Ha két blokkoló is van, akkor az egyik a rakétákat tudja zavarni, a másik pedig a hipertéri navigációt. Vasököl Holfond felpattan a trónszékéből, és előhúzza a harci szekercéjét.
– Ti ott most marha okosaknak hiszitek magatokat? – kiabál a központi a kijelzőnek, és fenyegetően mereszti a drenya képére a fegyverét.
– Lőjük ki a blokkolóit, felség? – kérdezi halkan az űrnagy. Most már ő itt a rangidős katona, sorban a második a király után, hiszen Kalapácsfej Gymharrból csak egy marék hamu maradt.
– Az ördögbe a blokkolókkal, magát a DRENYÁT akarom! Menjünk neki, ütközzünk bele, és kényszerítsük közelharcra a legénységet! – lihegi Holfond. – Azonnal hirdessék ki, hogy minden rabszolga királyi szabadságlevelet kap, ha harcol! Minden stug, minden mecha készüljön a csatára! A törpök fejszéire, roham! Megölöm az a ribancot! Mindenkit megölök! A vérüket akarom inni! Rohaaam! – és úgy ugrál közben, mint egy eszelős.
– A törpök fejszéire! – kiáltja lelkesen az űrnagy, és intézkedik. Pályájának szép lezárása lesz egy legendás, úgynevezett őrjöngő törp roham. És az is lehet, hogy győznek, nem egy ellenfél omlott már össze ilyen őrült támadások súlya alatt.
– A törpök fejszéire – mondja kevésbé lelkesen a főrendőr. Attól, hogy a király meg akar halni, ő még nem szeretne. Minden törp hajó megindul az ellenség felé. Az összes rádió frekvencián valami iszonyú harci indulót sugároznak, ami leginkább egy kentaur érettségi találkozó részeg nótázására hasonlít. Sokan félmeztelenre vetkőznek a törpök közül, majd felnyitják az összes alkoholtárolót, és vedelni kezdenek.
– Ezek mind hülyék! – döbben meg Trauna. – Oké, azonnal indítsuk el valamennyi bombázónkat. Keressék a szubűri hajót, mi tudunk harcolni ellene. És segítsenek a törpöknek. Fedezzük őket az ágyúkkal, talán ki tudjuk lőni a blokkolókat. Utána pedig, tűnés innen!
– Felséges kisasszony, az ellenségé a totális űrfölény, félek, hogy nem bírják sokáig a bombázóink – emlékezteti az idős asszony.
– Elvégre, az állatok csak azért vannak, hogy levágják őket!
Ezek a bombázók tényleg vadállatok. A módosított csatacirkálón ugyanis nincsenek vadászrombolók, hanem rendes hangárokkal van felszerelve. A gépek legénysége nem csak dogzikból, hanem sokkal keményebb vahrenekből, vad catmorokból és egyebekből áll. Zömük semmit nem ismer a háborún kívül, a családjuk és a gazdájuk Trauna. A hat hajtóműves gépeik pedig erősek, és jobban felfegyverzettek, mint egy Pegazus. A századok sorban dübörögnek ki a világűrbe, hogy farkas falkaként vessék magukat a lehetséges zsákmányokra.
 
Folytatások
89
Asterios hős lesz, a Bányakirály hajóit pedig egy újabb drenya érkezése is boldogítja.
Előző részek
252
Avagy, hogyan ismerkedett meg a főszereplő a menyasszonyával?
107
Miközben a drenya a veszélyes szektorból próbál kijutni, a főhősünk a mitológiával ismerkedik.
272
Az előző történet, csak éppen alulnézetből. Figyelem, fan-fiction elemeket tartalmaz :)
207
Kalandok az elveszett bolygón.
235
Avagy különvonat a sárkányok bolygóján
Hasonló történetek
2382
Újabb gombok megnyomásával háromdimenziós formába öntöttem a csillagtérképet, majd szakszerűen ráközelített az egyik sekktorra. A képernyő közepétől nem messze a féregjárat tűnt fel, ettől pedig pár centire csupán a Voyager és a másik három hajó kicsinyített képe. Mind a négy objektum sárga szögletes zárójelhez hasonló jelképben volt elhelyezve. A zárójelek bal oldalán pedig általános adatok futottak...
2412
Feszült két nap következett. Mindenki izgulva várta már a megérkezést. Sokan össze is csomagolták holmijukat. De persze mindig vannak pesszimisták is. Igaz a Voyageren csak néhány akadtak. Ők igyekeztek élni meg szokott életüket, figyelmet alig vagy egyáltalán nem fordítva a társaik felhőtlen optimizmusára...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: