Novellák - 104.oldal

Nem érdekli a fény, az sem, hogy mögötte most zárult be az ajtó, valószínűleg egészen reggelig. Csak ül némán, s tovább lépeget. Egészen addig akar szárnyalni, míg lehet… De hol lehet a határ? A csillagos ég végén? Hisz ez balgaság! Nincs annak vége, se eleje, se hossza… nincs neki semmije, csak a csillagai, mik holtak… Holtak, halottak, élettelenek… Vajon ez lehet az, amin ő ott mereng? Vagy valami egészen más jár fejében…

Könnyek között közöltem vele, hogy vissza nem merje dugni a mocskos pofáját közös otthonunkba, mely számomra a boldogság bástyája volt ebben a gonosz és kiábrándító világban. Felelőssé tettem továbbá hirtelen támadt hímundoromért, valamint ebben a pillanatban éledezni kezdő leszbikus hajlamaimért, hiszen örökké kiábrándultam a rondábbik nemből. Érthető okokból nem említettem a hitvesi ágyunkban fekvő férfi Novemberistent, sem egyéb olyan körülményeket, amelyek csak zavarosabbá tették volna...

- Zófa! Látja?
- Tessék? –rebben fel az éj pillangója, s szárnya mintha eltört volna.
- DIE Sofa, és nem DAS! Miért nem figyelsz jobban?
- Próbálok… - sóhajtott, és a padra omlott, karjai melegébe bújva bámulta a tanárnőt, nézte a szürke rémet, szürke gépet… Nem mert belenézni szemébe, félt, hogyha mégis megtenné, elszakítaná minden képzeletét, ollójával, a régi, kemény vassal szelné ketté…

Egy-két perc elteltével, a fiú is megjelenik. Mosolyog. "Az a helyzet, hogy én... . ". Kínos csönd ez mindkettőjük számára. Pirulnak. "... Nem akarom!". Átkozott szavak. A lány nem tudja, mit tegyen, visszafojtja könnyeit. Mégsem szereti. A fiú arcára egy utolsó mosoly kerül, majd bemegy a folyosó másik végében található terembe...

- Hé! Te ott! Mit keresel itt? – és már veszi is fel a rendőröknél oly jellegzetes sapkát és esőköpenyt. A lány reménykedve emeli fel a fejét, de hamar rádöbben, hogy bolond volt. Felpattan és elkezd futni arra, amerről jött. Jól tudta, hogy jobb nem találkozni a rendőrökkel. Más se hiányzik neki, mint hogy bevigyék és kifaggassák. Csak rohant át az utakon, és bár tudja, hogy nem üldözik, nem áll meg...

Peter beszámolt a főnökének arról, hogy elvégezte a feladatát és azt is elmondta, hogy miért kellett elhoznia magával a lány, csak a szeretkezésükről nem tett említést. A hajó orvosa később megvizsgálta a karját és szerinte sem súlyos a sérülés, de a seb begyulladt és Peter is belázasodott. Mondták neki, hogy a lány elaludt és ettől ő is megnyugodott és a kabinjába ment...

Tudta, hogy bármikor behívhatják, ha szükség van a nyelvtudására, ezért nem kötött szorosabb kapcsolatokat. A hadseregben sokoldalú képzésben részesítették, de élhette a saját életét, viszont, ha hívták, mint most, akkor rögtön mennie kellett.
Most itt van ebben a kis országban, amit annyira kedvelt és nem tudja, hogy hogyan fogja végrehajtani a feladatát rádió nélkül. Meg kell szereznie azt a rádiót, most ez a legfontosabb és ez a lány segíteni fog. Meg kell győznie arról, hogy...

Liceus herceg felébredt, felállt, de mikor meglátta Serena-t térdre borulva szólott hozzá, miközben megfogta a kezét.
- Szerelmes hercegnőm, légy asszonyom egy életen át. Urad, s hű rabszolgád leszek, bármint is kívánsz, úgy legyen!
- Óhajom kedves szavaid hallatán teljesült, mire mindig vágytam, most megadtad nékem, nincs más, mit szívem oly hevesen kívánhatna. Az ég áldja szerelmes frigyünket! ...

Rég figyelte őt. A lány feküdt, a szeme nyitva, de nincs benne többé tűz. Minden szürke körülötte, csak a bőre hófehér. Minden szürke körülötte, csak egy piroslik, a vér. Az eső pereg, kopog a kövön, csobban a tócsa közepén. Nem mozdul a szél, a vér és a halál szaga lassan terjed szét...

Imádta, ha a fürdőhab pamacsokat varázsolt a víz felszínére. Nézte a buborékokat, ahogy csillogtak a lámpa fényében, de a szeméből mintha minden fény kiveszett volna. A sötét szempár mereven bámult a semmibe. Pár perc múlva azonban elfordította fejét, és a kád szélén meglátta az odakészített vadászkést. Pengéje tökéletes: acélból készült, élére fordítva szinte láthatatlan. Megfogta a markolatát, és remegve fölemelte...