A megszállott követő

Amint kilépett az ajtón egyből megpillantotta őt. Már megint ott állt a szokásos helyen és figyelt. Hunyorgott ez messziről is jól látszott. Hiába voltak nagy szemei valószínűleg nem látott jól. Jacket nem zavarta már, hogy folytonos megfigyelés alatt áll, megszokta ugyanis, hogy valahányszor ki teszi a lábát otthonról, mindig van kísérője. Még ha csak tíz méteres távolságból is, de van.
Az elején még félt, de mostanra már biztonságérzetet adott neki látványa. Tudta ugyanis, hogy az követi ugyan, de azt is, hogy nem fogja bántani.
Sokszor elgondolkodott már azon vajon emberi lény e. A mesékből már kinőtt, úgyhogy tudta, sem szörnyek, sem egyéb fantázialények nem léteznek. Más kategóriát nem tudott kitalálni ahova besorolhatta volna, így megmaradt abban, hogy az, valamilyen beteg lény, melynek fejlődési problémái vannak.

A fejlődési problémákat azért gondolta, mert annak külseje az állatvilág egyik fajához sem volt hasonló. Mindkét kezén hat rövid ujj volt, melyek inkább csonkoknak tűntek, markolásra, fogásra nehezen használhatóak. Fogai erősen rothadtak voltak, már amelyik még megvolt. Szemei közel helyezkedtek el egymáshoz, s szemöldöke olyan bozontos volt, hogy alig látott ki alóla. Teste többi részét hasonlóan erős szőrzet borította, kivéve nyakát, mely teljesen csupasz és sebes volt. Hátborzongató megjelenését pedig fokozta szemei őrült mozgása és eszelős vigyora.

Jack napi rendszerességgel látta őt. Még akkor is, amikor egész nap otthon volt. Az volt ugyanis az első lény, akit reggelente meglátott, és egyben az utolsó is, mielőtt behunyta volna szemét. A megfigyelés nem csak nappal, de éjszaka is tartott. Volt hogy arra ébredt fel, valaki megkopogtatja az ablakát, utána meg csak bambul egyenesen rá. Az első hónapokban ez rettenetesen rémisztő volt számára, de aztán ezt is megszokta. Mikor félt, felkapcsolta a villanyt remélve, hogy így elűz minden rosszat, de az csak azért sem tűnt el. Szüleit valahányszor behívta a szobába, az egyből eltűnt és amint azok hátat fordítottak az ablaknak már rögtön ott is termett. Hajszálpontosan megérezte, mikor kukkanthat be megint. Ha le is húzta a redőnyt, Jack jól tudta, hogy még mindig nincs egyedül. S a tudat, hogy miután elalszik teljesen kiszolgáltatott annak a deformált valaminek, teljes mértékben kiborította. Éppen ezért sokszor volt, hogy kávét ivott este tizenegykor és próbált éber maradni ameddig csak bírt, melyet többször meg is valósíthatott, ugyanis általában rengeteget kellett tanulnia késő estig.

De aztán mindig elaludt, és mivel reggelente egyben ébredt fel, rájött nem érdemes azon idegeskednie mi történhet vele az éj leple alatt, miközben alszik, hisz előbb utóbb úgyis álomba merül. Mivel ez ellen nem tudott mit tenni, ki is kitörölte gondolatai közül.
Befordult a sarkon, s már csak ötszáz méter volt hátra. Ilyentájt a diákok rég úton voltak az iskolába, nem is egyet felismert közülük. Miközben az iskolába igyekvő diákokat azonosítgatta, érezte valaki megelőzi. Fizikailag érezte, ugyanis az idegen csontos válla erősen nekicsapódott az övének, ahogy bevette a kanyart. Mikor az elékerült Jack megdöbbent. Nem idegen volt az, hanem egy olyan személy akit, eddig csak saját, megszállott követőjeként ismert.

Eddig csak követte és figyelte őt, de most elévág? Semmi ilyesmit nem csinált még. Újdonság volt, hogy nem Jack mögött, hanem előtt van. Jack érezte, ennek valamit jelentenie kell. Két megoldást látott. Vagy azt akarja az, hogy kövesse őt, vagy pedig csak szimplán annyit akar mondani, hogy végzett vele, soha többé nem követi, inkább kilép az életéből. Reménykedett, hogy az utóbbi az igaz.
Ahogy ezeken gondolkodott léptei lelassultak, s az előtte haladó nagy előnyre tett szert. Jack amint észrevette ezt, begyorsított, s mikor utolérte, felvette annak tempóját. Az valószínűleg megérezhette, mert hátranézett, de nem szólt semmit csak ment tovább. Lekanyarodott egy kisutcába, mely teljesen más irányba vezetett, mint amerre Jacknek kellett volna mennie, aki ekkor kicsit el is bizonytalanodott, hogy vajon tényleg furcsa lények után kellene e mászkálnia iskola helyett. Jó tanuló volt, sohasem késett órákról, és még csak nem is lógott egyszer sem. Úgy érezte, hogy azzal, ha most visszafordul és rendes diák módjára inkább a matematika órán üldögél, ahelyett hogy izgalmas kalandokba keveredne, megcáfolja azt, hogy ő egy merész és bátor fickó. És különben is, meg van annak az esélye, hogy így valami újról szerez tudomást. Biztos volt benne ugyanis, hogy nem sokan tudnak ilyen különös lények létezéséről, sem arról, amit ennek követése által tudhat meg.

Baja nem nagyon eshet, mert az ha eddig nem bántotta, most miért tenné. Rengeteg alkalma lett volna már rá, hogy megtámadja, de nem tette. Éppen ezért Jack valamilyen szinten megbízott benne. Sőt az volt az érzése, a bizalom kölcsönös, hisz nem valószínű, hogy az akárkinek is megengedné, hogy kövesse.
Hajtotta a kalandvágy és az esetleges dicsőség, úgyhogy átvette annak régi szerepét és most ő követte őt. Egy-két gyorslépés után máris beérte. Az megint hátrafordult. Szemeiben furcsa láng égett, egyenesen elkábította Jacket. Nem szólt egy szót sem, csak kanyarodott és ment tovább. Felmerült Jackben, hogy utána üvöltsön, vagy hogy akármilyen módon megpróbáljon vele kommunikálni, de aztán el is hessegette az ötletet, rájött ugyanis, hogy erre azért még nincs felkészülve.

Piros lámpához értek, így egymás mellé kerültek. Megpróbált nem nézni rá, de érezte, hogy az le sem veszi róla a szemét. Mégsem bírta ki. Amint ránézett furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha elkábították volna. Teljesen megbabonázta az, s Jack most már nem is akart visszamenni a suliba, sem akárhová máshova, csakis oda, ahova az a csodálatos lény vezeti. Egy láthatatlan erő kapcsolta őt hozzá, melytől nem tudott szabadulni.
Robotként ment utána, át a zebrán. Érzékszervei kikapcsoltak szeme kivételével, mely arra koncentrált, hogy pontosan ugyanarra menjen, mint az. Eldobta táskáját az úttest közepén, s csak vette a lépéseket, meg sem hallva a kocsik dudálását, aztán pedig káromkodások sorozatát.

Körülbelül már egy órája mehettek, mikor egy városszéli erdős részhez értek. Ekkor döbbent rá, milyen régóta mennek már, és hogy mekkora nagy távot tettek meg. Nem mintha érdekelte volna, inkább csak megjegyezte magának. Az erdő csöndes volt, s itt is már egy jó ideje gyalogoltak. Kezdett szomjas lenni, és egyre fáradtabbnak érezte magát, főleg hogy emelkedőn mentek. Érezte előbb utóbb már annyira elfárad, hogy lépni sem lesz képes, vezetője ugyanis folyamatosan gyorsított a tempón.
Olyan déltájt elérkeztek egy barlanghoz, mely egy szakadék szélén állt. Ekkor kicsit magához tért. Megijedt a barlang látványától és a tudattól, hogy valószínűleg nem nagyon találhat a közelben élő embert, így segítséget sem kaphat, ha szüksége lenne rá. Ott, ahogy elnézte azt, már nem is tűnt barátságosnak sötét barlangjával együtt. Már nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt idáig követnie. Ráadásul magától vissza sem talál!
Jó ideig állt csöndesen, félelemtől dermedten. Erősen gondolkodott, hogy mit tegyen, de semmi használható terve nem volt. Az észrevette, ahogy Jack csak áll egymagában, s közelebb ment hozzá, majd mikor elkapta tekintetét intett kezével, aztán bement a barlangba. Jack tudta mit kell tennie. Elindult a barlang felé, s eltűnt annak sötétjében.

Kora tavaszi napra ébredt, a madarak vígan csiripeltek, s ez különösen idegesítette. Beljebb húzódott remélve, hogy így kevésbé hallja majd őket. De hiába, azok olyan hangosak voltak, hogy még a barlang legmélyebb zugaiban is hallotta volna őket. Megpróbált, de nem bírt már visszaaludni, inkább felült s egy bogár tanulmányozásába kezdett. Hamar beleunt így valami más elfoglaltság után nézett, de nem talált semmit mely hosszabb távon lekötötte volna figyelmét. Ekkor megpillantotta a kijáratot, mely egy teljesen más világot tartogatott számára. Gondolt egyet, s szép kényelmesen feltápászkodott fekvőhelyéről. Hosszú évek után először vágyott arra, hogy kimenjen a természetbe, s egy kis friss levegőt szívjon. El is indult a barlang szájához, de ahogy közeledett a külvilág felé úgy szemeinek egyre nagyobb fájdalmat okoztak a nap tűző sugarai. Sokáig nem is bírta kinyitni őket. Kerek harminc éve már ugyanis, hogy nem volt kint. Teljes sötétségben élt odabent, így szemei a sötétséghez voltak szokva.

Az egész délelőttöt azzal töltötte, hogy szemeit az erős fényhez szoktatta. Végül óvatosan kinyitotta őket és körülnézett. Hosszasan gyönyörködött a színekben, az égben és a növényekben. Majd miután környezetét teljesen feltérképezte, saját magára fordította figyelmét. Eszébe jutott ugyanis, hogy teste már nem a régi. Egy borzasztó, de mégis csodálatos változáson ment keresztül. Odabent olyan dolgok történtek vele, melyek kívül belül megváltoztatták, s egy teljesen új élőlényt varázsoltak belőle. Ahogy állt a szakadék szélén, azon gondolkodott mennyi lehetőséget nyújt számára ez a kinti világ. De aztán hamar rájött, igazából nem akar semmi mást, csak azt, hogy valakit ő is behozhasson a barlangba.