Horror történetek - 42.oldal

Lassan pirkad... A Nap első sugarai lustán nyújtogatják fényüket a világ felé. A vámpírok ideje most lejárt. Napközben elhúzódnak az épület sötétebb részeibe, és ott várják a csillagfényes, áldozatokat ígérő éjszakát.
Ám ma minden másképp történt. A hölgyek épp pihenni készültek, amikor valaki erélyesen megrázta az ezüst oroszlánfejes kopogtatót.
- Ne nyisd ki! Ez biztosan csapda! - sikoltott Helena.
- Csapda? Csak kíváncsi voltam, mennyire vagytok rászedhetőek. Úgy...

Futni kezdtem, és Grace nevét kiabáltam, de én úgy éreztem, nem hagyja el egyetlen hang sem a torkomat. És akkor megláttam a házat. Békésen, mégis baljóslatúan szunnyadt a helyén, mint egy hatalmas, alvó szörny, mely álmában is a halál ígéretét párologtatja. Alattomosan húzott maga felé. Próbáltam ellenállni, hátráltam pár lépést, de akkor megint erősen vonzott magához. Incselkedett, mint macska az egérrel, mielőtt úgy dönt, hogy megöli. Már ott voltam az ajtónál. Megfogtam volna a kilincset,...

Marius verejtékben fürödve tért magához a ronggyá gyűrt lepedőn. Remegő lábakkal ült ki az ágy szélére, és tenyerébe temette az arcát. Istenem, micsoda rémálom volt! És nem is először látogatta meg, most már tudta. Csak eddig sosem volt ennyire tiszta. Az ébredés pillanatában mindig felbomlott, a lidérces képek szétfutottak, mint az égen a viharfelhők, ha kisüt a nap. De a mostani álom körvonalai élesek voltak, mint a penge, bele is hasított a lelkébe. A tudata mélyéről készült valami...

Valami ült mögöttem. Semmi emberi nem lehetett benne, mert csak a pusztító, jeges halál áradt belőle. Utolsó erőmmel felsikoltottam. Legközelebb, amire emlékszem, hogy arccal fekszem a hóban, a kocsi mellett. Hirtelen nem értettem, mit keresek ott. Aztán eszembe jutott minden. Felugrottam és lesöpörtem magamról a havat. Az ajtó nyitva volt. Benéztem, de nem volt ott semmi. A motor járt. Beültem, és leállítottam, hogy kicsit pihenjen...

A mester a sajtpapírt gombóccá gyűrte hatalmas öklében, a spanglit a földre söpörte. Szíve kihagyott, így a második infarktus után ez már nem vicc. Megragadta az első sört, és intett a félrészeg feleségének, menjen csak a varrószakkörre. Még hogy varrás! Tudta már az igazságot, de türelmet kényszerített magára. Eljön majd az asszony ideje is...

Nagyon sok szép évet töltöttünk együtt, komolyabb veszekedés nélkül. Persze voltak apró-cseprő kis vitáink, de azok hamar lecsengtek. Aztán egyik nyáron elsétáltunk ismét a kis erdei búvóhelyünkhöz. Nagyon meleg volt, szinte perzselt a levegő a fák között is. Ahogy sétáltunk, valami más is vibrált még a levegőben. Egészen furcsa volt, ilyet még sosem éreztem...

Elkezdődött a film. Hogy őszinte legyek, annyira nem fogott meg. Talán el is aludtam közben egy kicsit. Hirtelen összerezzentem, és kinyitottam a szemem. Meglepődtem, hogy elaludtam. Észre sem vettem. Kissé bűnbánóan sandítottam a barátnőm felé, vártam hogy majd jól le fog cseszni. De legnagyobb meglepetésemre nem ült mellettem senki. Sőt. Az egész terem teljesen üres volt, csak én ültem a sorok között. Semmiféle fényforrás sem világított, mintha egy fekete gumicsőben rekedtem volna......

Szó, ami szó, a nagymester szemre való férfiú volt. Kigyúrt teste volt, hiszen folyamatosan hadakozott a livónokkal, lengyelekkel, poroszokkal, oroszokkal – bár meg kell hagyni, a fogai már rohadásnak indultak.
Végül az egyik lány – lehetett vagy tizennyolc éves, sudár, barna – leköpte Karl Bessart von Triert .
- Fritz! – süvöltötte – Nem kapni meg a sunámat!
A nagymester letörölte képéről a turhát, aztán hidegen elmosolyodott.
- Rendben, Mädchen – intett...

Az expedícióhoz ugyanakkor magyar származású tudósokat és kalandorokat szerveztek össze: köztük volt Sándor, Mihail, Elemér és egy fiatal lány, Erika. A különlegesen képzett alakulat elindulása előtti éjszakán egy gödi kocsmában mulatott, ahol Erika összejött Sándorral a WC-ben (orálisan kényeztette a férfit). Másnap nagyon szégyellték magukat, de eltökélték, hogy profi módon fognak viselkedni a kutatás során, és érzelmi és szexuális viszonyaik nem gyakorolnak majd kihatást semmire......

– Mi az? – nyöszörögtem Gary mellkasának. Kollégám igencsak zaklatottnak tűnt.
– Most telefonáltak a rendőrségről…
– És? – kaptam fel a fejem. Egyszerre megélénkültem. Amióta bejelentettük az eltűnést, semmi hír nem érkezett a zsaruktól.
– Azt mondták, hogy… hogy biztosra veszik… – Mit? Mit?!... Kedvem lett volna ráüvölteni Garyre, de jobbnak láttam kivárni a mondat végét. – Tara… meghaltak. Mind a ketten...