Horror történetek - 42.oldal

Valami ült mögöttem. Semmi emberi nem lehetett benne, mert csak a pusztító, jeges halál áradt belőle. Utolsó erőmmel felsikoltottam. Legközelebb, amire emlékszem, hogy arccal fekszem a hóban, a kocsi mellett. Hirtelen nem értettem, mit keresek ott. Aztán eszembe jutott minden. Felugrottam és lesöpörtem magamról a havat. Az ajtó nyitva volt. Benéztem, de nem volt ott semmi. A motor járt. Beültem, és leállítottam, hogy kicsit pihenjen...

A mester a sajtpapírt gombóccá gyűrte hatalmas öklében, a spanglit a földre söpörte. Szíve kihagyott, így a második infarktus után ez már nem vicc. Megragadta az első sört, és intett a félrészeg feleségének, menjen csak a varrószakkörre. Még hogy varrás! Tudta már az igazságot, de türelmet kényszerített magára. Eljön majd az asszony ideje is...

Nagyon sok szép évet töltöttünk együtt, komolyabb veszekedés nélkül. Persze voltak apró-cseprő kis vitáink, de azok hamar lecsengtek. Aztán egyik nyáron elsétáltunk ismét a kis erdei búvóhelyünkhöz. Nagyon meleg volt, szinte perzselt a levegő a fák között is. Ahogy sétáltunk, valami más is vibrált még a levegőben. Egészen furcsa volt, ilyet még sosem éreztem...

Elkezdődött a film. Hogy őszinte legyek, annyira nem fogott meg. Talán el is aludtam közben egy kicsit. Hirtelen összerezzentem, és kinyitottam a szemem. Meglepődtem, hogy elaludtam. Észre sem vettem. Kissé bűnbánóan sandítottam a barátnőm felé, vártam hogy majd jól le fog cseszni. De legnagyobb meglepetésemre nem ült mellettem senki. Sőt. Az egész terem teljesen üres volt, csak én ültem a sorok között. Semmiféle fényforrás sem világított, mintha egy fekete gumicsőben rekedtem volna......

Szó, ami szó, a nagymester szemre való férfiú volt. Kigyúrt teste volt, hiszen folyamatosan hadakozott a livónokkal, lengyelekkel, poroszokkal, oroszokkal – bár meg kell hagyni, a fogai már rohadásnak indultak.
Végül az egyik lány – lehetett vagy tizennyolc éves, sudár, barna – leköpte Karl Bessart von Triert .
- Fritz! – süvöltötte – Nem kapni meg a sunámat!
A nagymester letörölte képéről a turhát, aztán hidegen elmosolyodott.
- Rendben, Mädchen – intett...

Az expedícióhoz ugyanakkor magyar származású tudósokat és kalandorokat szerveztek össze: köztük volt Sándor, Mihail, Elemér és egy fiatal lány, Erika. A különlegesen képzett alakulat elindulása előtti éjszakán egy gödi kocsmában mulatott, ahol Erika összejött Sándorral a WC-ben (orálisan kényeztette a férfit). Másnap nagyon szégyellték magukat, de eltökélték, hogy profi módon fognak viselkedni a kutatás során, és érzelmi és szexuális viszonyaik nem gyakorolnak majd kihatást semmire......

– Mi az? – nyöszörögtem Gary mellkasának. Kollégám igencsak zaklatottnak tűnt.
– Most telefonáltak a rendőrségről…
– És? – kaptam fel a fejem. Egyszerre megélénkültem. Amióta bejelentettük az eltűnést, semmi hír nem érkezett a zsaruktól.
– Azt mondták, hogy… hogy biztosra veszik… – Mit? Mit?!... Kedvem lett volna ráüvölteni Garyre, de jobbnak láttam kivárni a mondat végét. – Tara… meghaltak. Mind a ketten...

- Tereza... féled a halált - a megszólított keserves arccal bólintott.
- Hát akkor had ajándékozzalak meg az élettel - suttogta Felix, és nyakára hajtotta fejét. Tereza egy pillanatra elcsodálkozott, majd eszelősen felüvöltött. Rángatta fejét jobbra-balra, de a zombi rátapadt, úgy harapta, tépte bőrét, és nyelte, csak nyelte testétől elváló darabjait.
Miután kellően megcsonkította, a nő oldalra dőlt. Felix elégedetten állt fel, és várta, hogy a halott Tereza átalakuljon...

Elolvasom »