Vámpírok bálja - 2.rész: Az új jövevények

- Nem lesz ez így jó...- csóválta a fejét Natasha. - Nagyon szűkös évünk van az idén... Ráadásul a bál is a mi kastélyunkban kerül megrendezésre... Mit adunk majd enni a vendégeknek? Ilyen vackot én sem ennék meg! - rúgott a porban fekvő öregember élettelen testébe, melyből még mindig szivárgott a vér.
- Higgadj le hugi! Majd csak lesz valahogy... Igazi megtiszteltetés, hogy mi kaptuk a szervezés jogát! - csitította testvérét Helena.
- Mi lenne, ha felszolgálnánk egy turistacsoportot? Abban van mindenféle ember: kicsi, közepes, nagy... Kinek milyen az ízlése...- húzódott kaján vigyorra Natasha szája.
- Nem is tudom... Túl kockázatos... Ennyi ember eltűnése biztos hatalmas botrányt fog kavarni... És akkor ellepik a kastélyt!
- Annál jobb nekünk! - vigyorgott még mindig a fiatalabbik vámpírhölgy. - Ők sem fognak többé hazatérni! Micsoda gazdag lakoma lesz!
- Hmm... Mondasz valamit... Na de gyere… Még akad dolgunk bőven!

Lassan pirkad... A Nap első sugarai lustán nyújtogatják fényüket a világ felé. A vámpírok ideje most lejárt. Napközben elhúzódnak az épület sötétebb részeibe, és ott várják a csillagfényes, áldozatokat ígérő éjszakát.
Ám ma minden másképp történt. A hölgyek épp pihenni készültek, amikor valaki erélyesen megrázta az ezüst oroszlánfejes kopogtatót.
- Ne nyisd ki! Ez biztosan csapda! - sikoltott Helena.
- Csapda? Csak kíváncsi voltam, mennyire vagytok rászedhetőek. Úgy néz ki a kishúgodnak van még mit tanulnia... - jelent meg a jövevény a hátuk mögött.
- Ha ember, úgyis felfaltam volna... - morgott Natasha.
- Lestat nagyúr! Megtiszteltetés! De… mit keresel itt ilyen szokatlan időpontban? - hajolt meg az idősebb testvér.
- Áh Helena! Te megadod a nekem járó tiszteletet... - mondta kéjesen a megszólított Lestat, az egyik legdicsőbb vámpír. Fejét a másik lány felé fordította, mire ő is óvatosan meghajolt. - Azért jöttem, mert híreim vannak számotokra!
- Hírek? Nagyúr, csak nincs valami probléma a bállal? - hűlt el Helena.
- Dehogy is. A bállal minden rendben. Ámde a múltkor említettem nektek két új jövevényt. Nos arról lenne szó, hogy korábban érnek ide. Erdély messze van, de most van az időszak, amikor feltűnés nélkül átrepülhetnek ide.
- De mi közünk nekünk a külföldiekhez? - értetlenkedett Natasha.
- Végigmondanám gyermek, ha hagynád - morgott Lestat. - Szóval az eseményig ti adtok otthont vámpírtársainknak.
- Megtiszteltetés nagyúr! Van elég helyünk itt! Gondoskodni fogunk róluk!
- Tőled nem is vártam mást Helena! - azzal a nagyúr gyengéd csókot hintett a megnevezett kezére. - A vendégek ma éjfél körül érkeznek. A Vámpírok Anyja legyen veletek! És Natasha... komolyodj meg... - mosolygott a még mindig az ajtóban toporgó lányra és eltűnt.

A nap többi része csendes izgalomban telt. Nemsokat tudtak a várandó vámpírokról.. Mindketten elképzelték, ők milyennek örülnének.
Az óra elütötte az éjfélt. Jönniük kell… mindjárt jönnek- zakatolt a gondolat a szívükben.
Ekkor három hosszú, majd három rövid koppantás hangzott az ajtón.
- Ezek biztosan ők lesznek! - kiáltott fel Helena és már futott is nyitni a kaput.
- Mit vagy úgy oda tőlük? Ezek is csak vámpírok.. - mondta megvetően Natasha. Semmi különleges nincs... - itt beléforrt a szó, mert az újonnan érkezettek beléptek a tágas előcsarnokba.
- Engedje meg kis hölgy! A nevem Matthew ShadowKnight! - nyújt az ifjú lány keze után az elsőként belépő idegen. Natashát megbabonázta a jövevények látványa. Aki vele szemben állt és csókkal illette kézfejét, 17 éves volt, hosszú fekete hajjal és titokzatosan ragyogó kék szemmel.
- Ugyan… Én… én… az én nevem izé...
Az ő neve Natasha BloodRose, az enyém pedig Helena SilentScream. És Önben kit tisztelhetünk? - fordult a másik fiú felé.
- Kérlek, tegezz! Még csak 17 éves vagyok! - hajolt meg amaz. - A nevem Nicholas Nightmare. Elnézést kérünk, hogy jóbarátommal felverjük a kastély nyugalmát..
A fiatal vámpírlány szemügyre vette őt is. Hosszú, egyenes szálú barna haja volt mélybarna szemekkel.
- Jajj dehogy zavartok! - nyájaskodott. - Ettetek ma már?
- Őszintén szólva elég éhesek vagyunk… - szólt Matthew.
- Akkor meg mire várunk? Ma kártyaparti van a kocsmában! A vér megrészegít… - mosolygott Helena.
Azzal a négy vámpír elsuhant az éjben. A két lány pedig arra gondolt, hogy talán mégsem olyan rossz, hogy egy darabig négyen lesznek...