Történetek

Csupa ismerős dolog. Az alagút fala, lámpákkal, az örök monotonitás…Változik a tér, állomás… A sok rohanó ember…Vajon hová rohanhatnak?… Mit mondanának, ha megkérdezné? MIT?! – üvölt bele a fülke csendjébe… elmereng… Hirtelen észbe kap, elindítja a szerelvényt… Rohanó lámpák, alagút… Sötét… Mi ez? Mi mozog itt előtte? Ki ez? A reflektor fénye megvilágítja az ARCot…

Ha azt mondjátok: falipokróc, lehetséges lesz az individualista, gyíktokájú kultúra felbomlasztása a posztmaoista életszemlélet és a neoavantgardehippi – szánalom etno (védjük a földet) őrjöngései által. Látni milyen könnyen épül az ember. Ha egyszer lát. S nem szemekkel, hanem sosem látott puncik zsenge illatával behatárolt konstinens által...

- Tudja, Péter, Egy lányt talált ma a takarítónő a zuhanyzóban. Megfojtották. Még tegnap délután. Tudja, helybéli volt. A Kiss Laci lánya, a Móni.
- Szörnyű – kerekedett el Péter szeme.
- Várjuk a rendőröket, de azért maguk csak jöjjenek beljebb...

Késett a tanár. Ilyenkor persze az egész osztályteremet átjárja a hangzavar, melynek mélyén ott bujkál a rejtett feszültség. Hát nem fantasztikus lenne, ha elmaradna az óra? Ha nem kellene megismerkednünk a csodás xy legújabb csodás hadjáratával? Ráadásnak még felelnünk se kellene...

A hálószobában az ágyat veted, miközben mögéd térdelek.
Az érintésem meglep, de nem ellenkezel. Csókokkal borítom mindened, a nyelvem érzékeli idegszálaid válaszreakcióit...

Egy buszmegálló, meg még egy, a következő, egészen a színházig. Út közben balszerencsémre nem robbant le a busz, meg a szőke herceg se érkezett meg fehér lovon, hogy elragadjon innen. Ha már itt tartunk, én beérném egy amolyan szőke herceg sárga buszon dologgal is, de a szőke hajhoz sem ragaszkodom, és a busz is lehet más színű. Bár felőlem jöhet motorral is, vagy éppen gyalog...

Azon csöndes éjjelen vigyázta álmukat a vén Hold, s a csillagok, ahogy aléltan feküdtek egymás karjaiban, s szívük békét kívánt, kettejüknek boldogságot. Napokig találkoztak így titokban, ám egy másik harcosnak feltűnt, hogy társa gyakran eltűnik, elhatározta hát magában, hogy legközelebb kifigyeli, hova megy, s követi.

A behavazott óceánra emlékeztető látvány gyönyörű, de hiányzik belőle az embert éltető melegség – hiányzik belőle az élet. Az öregember tudatában bongó visszhangot verő kósza érzelmek végül elenyésztek, s szétszóródtak, mint pelyva a szélben. Csupán egyetlen világos, érthető gondolat élt még továbbra is benne, mielőtt végleg elnyomta volna a veszélyeket rejtő, az öregember számára mégis olyannyira üdvözítő semmiség: az álom, ha eljön, az enyém lesz...

A kisfiú szíve a torkában dobogott.
Kikászálódott az ágyból, és mint egy kismacska az éjszakában osont a lakásban.
Elérte úticélját. A Konyha. És ott volt fönn, amit keresett. Kicsi meztelen talpát a szekrény gombjának támasztotta. Így éppen jó. Felágaskodva elérte a fiókot. Kiemelte szerzeményét, és szinte szédült a mámortól...

Egy negyed óra múlva nem volt már hadifoglyuk, és a veszteségeinket a hadizsákmányból fedezni tudtuk.
- És most hogy tovább? Szólj Ügyinek (DANI), hogy fából barkácsoljon kereszt alakú lövedékeket fából!
- És Kémidejtcsnek, hogy főzzön ki valami kábító folyadékot. Én addig csinálok kődobáló ágyút az ellenséges támpontok megsemmisítésére...