Történetek

Tom két nagy pénzeszsákkal a kezében megnyitotta a kaput, pisztolyát még mindig a csapatra tartva, és harsányan felkacagott. Ekkor azonban pár, szám szerint: három csirke jött át a kapun, és magukkal vitték, Tom-ot. Mindezt, nagy: Paak-ogás közepette.
A Kapu bezárult, és azóta sem nyílt ki...

Változás. Milyen más minden, ami a sorokban olyan egyértelműen cseng. Ma ez, holnap az. Hiányzik a lélek, mely akkor volt, de ma már csak a jelen sorokat élteti. Mondja, hogy írjak; kéri, hogy érezzek; segít, hogy emlékezzek. Emlékezzek a sorokra, melyek a múltról szólnak, és a jövőt idézik...

Végül beszéltünk arról, hogy nem is ismertük egymást, most meg mint ha évek óta barátok lennénk olyan dolgokat osztottunk meg egymással.
Én a bizalmamat adtam neki, és ő is az övét.
Nekem pedig nem szokásom könnyen megbízni valakiben, de benne megfogott valami...

Hideg, téli este volt ez. Olyan, amin az ember, legalábbis aki teheti, a családjával tölti az időt. Nem, nem a karácsonyról van szó, mert az még odébb van egy kicsit. Csak a közeledő karácsony szellemére akartam utalni, akire jobb, ha előre felkészül az ember. Kivéve persze Bill Garhem, F.B.I. ügynököt, aki még ilyenkor is keményen dolgozott. Kemény munkának ő azt nevezte, hogy a jó öreg Columbo-s stílusában felkeresi kiszemelt gyanúsítottját, és meglátogatja, hátha az, éppen jól érzi...

Rád nézek édes, mond te vagy AZ? Mondd meg, ha rám gondolsz, én vagyok az, aki neked kell?
Behunyom a szemem, csak téged látlak, senki mást. Hidd el! Hinned kell nekem, még akkor is, ha már most megmondom, hogy hazudok… de muszáj hinned nekem. Hidd el csak te kellesz, senki más… és mégis… Nem merem behunyni a szemem!...

Egy vérvörös boríték keveredett matató ujjai közé. Gyűrötten, szakadtan, mintha hosszú utat járt volna meg. Pedig csak pár sarokkal arrébb írták.
A lány félve, szinte remegve nyitotta ki a borítékot, majd erőtlenül ejtette ki kezei közül, s az a földre hullott. Nem bírta megtenni. Nem bírta mégegyszer elolvasni. A méreg, az átkozott méreg már túlságosan elterjedt amúgy is sérült szívében...

A Kommandósokkal együtt érkezett a helyszínre. Az Ajtót betörték, berontottak, az egész házat átkutatták, de nem találtak senkit. Bill majd kidőlt, olyan ideges volt. A Kommandós egység pár perc múlva elviharzott, átadták a helyszínt az F.B.I. szakértőinek. Ekkor Bill az ajtóból hátrafordult, és szinte fejében érezte a szíve lüktetését, amikor a piros Ferrari beállt a kocsibehajtóra.

Volt egyszer egy szép Leányka, egy szép Fiút szeretett, de a Fiú Öt megcsalta, s könnyen nevetett. A Kislány csak egyre várta, visszavárta Kedvesét, de a Fiú nem jött el, másnak adta a szívét...

- Szia, Anna! Nézd, tudok hátrafelé korizni! - mondta vidáman.
- Nahát, ez nagyszerű! Tudod mit? Ha akarod, majd később kihozzuk a kamerát, és felvesszük, aztán a jövő héten eladjuk a piacon a sok hülyének, jó?
- Oké! - lelkendezett a kislány. Anna figyelte, ahogy hátrafelé gurul, és közben be akart tolatni a garázshoz, de véletlen nem váltott, és előre vette az irányt. Apró koppanás, majd a kislány sikítva gurult tovább hátra, a meredek lejtőn...

A vállára kapta a fiút, majd elkezdett rohanni vele az erdő felé. Háta mögül csatazajok és harci kiáltások hangzottal el, hallotta amint férje elkiáltja magát: Támadás! De nem fodult meg, tudta: most mindennél fontosabb, hogy megvédje kisfiát. Körülötte több, hozzá hasonló módon kisfiát menekíteni próbáló asszony futott vele párhuzamosan az erdő felé...