Holtak Hajzata 2. rész

Felvirradt a hajnal, az odakint gyülekező tömeg pedig nem akart szűnni. De meddig tartanak ki az ajtók? A Túlélők egyik fele bezárva a WC-be, a többiek pedig fölöttük uralkodva szürcsölik az italt a bögréjükből, és ki tudja, még mi mindent csinálnak.
- Ki kell törnünk! Használjuk az eszünket! Most is van Vécénk, törjünk ki innen! - lázadozott John.
A Többiek nem voltak biztosak benne, hogy ez jó ötlet, és ezt közölték is volna, ha nem jön a fiatal őr éppen arra. Anna a rácshoz sietett, és megkérte:
- Nagyon kérem, engedjen ki minket! Nem csinálunk semmi rosszat, maga rendes ember, látom magán.
- Hát... igen. Ja.
- Szívesebben megismerném közelebbről is. - mosolygott A nő.
- Hogy ki vagyok? Biztos tudni akarod?
- Hát persze! - vágta rá minden kétséget kizárva Anna. Az őr engedett. A Rácsok megnyíltak, és kisétálhattak.
- Paul vagyok. Jelenleg őr, korábban takarító. - mondta.
- Nagyszerű. Én Anna, a többiek pedig... gondolom jól vannak, jöjjön, mennyünk.
Elindultak, s egy rövid, áruházi séta után, amely során sok boltba betévedtek, meghallották a hangosbemondót.
- Paul! Hol vagy, te szerencsétlen? Kinyírtad már őket? - üvöltött a hangszórókból a bajszos hangja.
A túlélők megálltak az előcsarnokban, és ledöbbenve próbálták feldolgozni az információt.

8.

- Mi az, hogy kinyírni? Meg akart minket ölni? vágta ki a vezérlő terem ajtaját dühöngve Christina, mögötte a többiek özönlöttek be a szobába. A Takarítók felkapták a fegyvereiket.
- Paul, te hülye! Azt mondtam: kinyírni, nem kiengedni! Még ez is hallotta, mit süketeltem! - dühöngött D.J.
- Hallottam. De nem tudtam megtenni. - felelte a fiatal takarító, mire Anna megbökte a könyökével, és az, felhúzta a sliccét.
- Áruló.
- Pofa be. Mostantól nincs fehér hatalom. Ezennel kijelentem, hogy itt, ezen a szent helyen a feketék is egyenlők lesznek.
- ...
- Vagy szétlövöm a fejed. - tette hozzá.
- Oké, oké! Persze! A Feketék is.
- És mostantól mi irányítunk, kérjük vissza a fegyvereinket. - lépett elő Mark.
A Takarítóbrigád megadta magát, és visszaszolgáltatták az elkobzott tárgyakat is. Aztán a női-takarítóruhás pasas meglátott valamit az egyik monitoron. A Tetőt figyelte, de a szemközti ház teteje is látszott, és valaki vagy valami mozgolódott ott.
- Főnök! Ezt nézze! Valaki van a másik tetőn! - közölte izgatottan.
- Rendben van. Nézzük meg, mi, vagy ki lehet az. - javasolta Mark, és elindult. A Többiek követték a lépcsőkhöz.

9.

Mikor felértek a központ tetejére, a szemközti ház tetején látták meg Tom-ot. Thomas-nak hosszú, copfba kötött, szőke haja volt. Távcsővel figyelte őket, és integetett nekik. D. J. is elővette távcsövét, és megnézte magának a túloldali fazont.
- De hiszen ez Thomas! Ez a rohadék lóg nekem egy százassal! add a puskát! - szólt oda John-nak. Tom odaát elvette szemétől a távcsövet, hogy megnézze: biztos jól lát e. Mikor visszaemelte, még közelebbről láthatta, hogy D.J. rá céloz. Azonnal elvágta a távcsövet, és egy fémszellőző takarásába ugrott. Szerencsére éppen talált maga mellett egy táblát, és írni kezdett rá a nála lévő filctollal.
- Azonnal hagyja abba! Megöli! - üvöltött Christina, és kikapta a puskát a kezéből, de véletlen jókorát húzott vele saját hasára, és összeesett. John eközben távcsővel figyelte a célpontot.
- Nem lövöldözünk. - mondta most Anna, és elvette a puskát D.J.-től.
Tom odaát felmutatta a táblát, rajta a következővel: Miért lődöztök rám?
Szerencsére odaát is volt valami hasonló tábla, és íróeszköz is volt az egyik takarítónál, szóval válaszolni is tudtak.
Nem lődözünk! Abbahagyta, aki csinálta! Előjöhet. - mutatták fel neki.

Tom nagynehezen és óvatosan előjött fedezékéből. Letörölte az írást, és újat írt: Én tudom: mik ezek!
Na mik? - mutatták a túloldalról.
Táblák, amikre írunk. És így képesek vagyunk kommunikálni egymással hangok nélkül. - írta rá.
D.J. a távcsővel figyelte.
- Na jó, adjátok ide, ezt akkor is le kell lőni. - szólt hátra, de ahelyett, hogy átadták volna neki, csak leütötték vele.
- Ezek az izék micsodák lent? - Írta ezúttal Mark.
- Halottak. Nem hallgattok rádiót? A Tetvek miatt. A tetvek miatt válunk mi is olyanokká!
- Ez igaz? A Hullák tovább tetvesednek, és kikelnek sírjukból? - fakadt ki Anna.
- Nagyon úgy néz ki. - felelte Mark, és ismét Tom-ra nézett, de valami máson is megragadt a szeme. Egy Jolán-Busz járat hajtott végig a hullák tömegén. Öröm volt nézni, ide-oda kanyargott, és aki előtte volt, azt jól elcsapta. Anna szólt Pákónak, John-nak és Mark-nak, hogy egy takarítóval menjenek le, fegyverestül, és próbálják meg megmenteni őket.
- Ezeket? Mi a francnak? Hiszen hullák! - akadékoskodott John.
- Nem, nem azok. Tudnak vezetni.
- Hát azt azért nem mondanám...
- John!
- Oké, oké oké! Lemegyünk. Gyertek, őasszonysága a halálba küld minket.
A Busz tovább közeledett, mígnem rohant bele a központ garázs-bejáratába, ami természetesen le volt zárva. A hullák egyre inkább közeledtek a busz felé. Fentről úgy nézett ki kb: mint a gyülekező tömeg a Hair végén, csupán a zene hiányzott.

10.

- Mindig a fekete menjen. Persze. Mindig a fekete. - bosszankodott John.
- Nyugodjon már meg, mi is itt vagyunk.
- Igazán? Hát nem érdekel. Az a baj, hogy én is itt vagyok. És ennek oka van! - ám a parkolóban figyelmesek lettek egy furcsa zajra. Valami volt ott benn velük. Valami rohangált körülöttük, amit hallottak, de nem láttak. Hiába rángatták ide-oda fegyvereiket, nem tudták: mire lőjenek. Aztán meglátták: az egyik Trabant tetejéről egy kisebb kutya ugrott Pákó nyakába, és nyalogatni kezdte azt.
Mindenki megijedt egy kicsit, majd kifújták magukat, és tovább mentek, mostmár a kutya társaságában. Az ajtóhoz értek, és csupán egyetlen gombnyomás választotta el őket attól, hogy kinyíljon a kapu, és lerohanja őket a zombisereg. Katt. Az út megnyílt, a zombik pedig írtó közel voltak. A bent lévők tüzet nyitottak, és csak lőtték és lőtték a hullákat. A Buszból kiszálltak az utasok, volt, aki azonnal berohant, volt, aki még hátrament a csomagjáért, és csak aztán jött be. A Nagy lövöldözést az ajtó csukódása szakította félbe. Megérkeztek a többiek is. Anna, D. J. és Christina épp az ajtó csukódásakor futottak be, hogy segítsenek felkísérni az ottlévőket. Volt akit vinni kellett. Egy pap, egy járni képtelen öregasszony csúnya sebekkel, és a pap lánya érkeztek a busszal. Az öregasszonyt úgy tűnt: folyton gyötri a fingás, és volt is néhány kiló, szóval hoztak hordágyat, és harmadik próbálkozásra azzal vitték föl. A Pap és a lánya tudtak járni, szerencsére nekik nem kellett segítség. Pákó pedig vitte a kutyát.

11.

- Szóval, most, hogy így nyíltan beszélhetünk... - kezdte el a pap, név szerint: George, a bárpultnál ülve.
- Igyon még egyet. - töltötte ismét tele a poharat Mark.
- Á! Köszönöm. Na. Szóval, most, hogy így nyíltan beszélhetünk, igazán beleereszthetnének egy-két tárat az öreglányba, ő ugyanis az anyósom.
- Na de atyám!
- Tudom, tudom... de nézzék, hogy szenved. Valószínűleg már nincs neki sok hátra.
- Atyám...
- George. Szólítson George-nak.
- Rendben van, George. Szerinted mit akarhatnak ezek odakint?
- Megmondom én, mit: Éppen szónokoltam, mikor lerohantak. Ezek részben a sátán küldöttei, de részben viszont egyéb gyülekezetekből valók.
- Értem.
- Érti a francot. Ezeknek a lányom kell. Meg az én lelkem, de az Istené, azt ezek meg nem kaparinthatják.
- Töltök még, jó?
És még ehhez hasonló, érdekes és fontos dolgok kerültek értelmetlen megvilágításba a bárban, de a többiek sem lustálkodtak. Anna gondját viselte az öregnek, a takarítók a partvisokkal kardoztak, D.J. a monitorszobában ült a női-takarítóruhás taggal, Pákó a kutyával játszott, Christina pedig rosszul lett, úgyhogy Paul lefektette. Miután viccből gyomorszájon vágta, és igaz, ez fájt a nőnek, de valahogy, valami mintha felfogta volna az ütést, nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze:
- Christina. Maga terhes?
- Igen. - szólt a nő, és elnyújtózott.
- És már bármikor jöhet.

Ekkor ért a színre John. John, aki elküldte Pault, hogy hozzon néhány sílécet és egy koktélt, majd letérdelt Christina mellé az ágyhoz.
- Maga tényleg terhes?
- Igen, az vagyok.
John sírni kezdett. Örömében, bár nehéz volt érteni az ő esetében.
- Apa leszek. - mondta magának.
- Mi? Dehát mi nem is...
- Csönd. Ne rontsa el a pillanat örömét. - szakította félbe a nőt.
Hamarosan a legtöbben eljutottak a bárba.
- Jajj, emberek. Úgy kivagyok. De kéne egy erős fekete... - szólalt fel Anna.
- Itt vagyok. - feszített be az ajtóban John.
- Én kávéra gondoltam, de azért kedves.
- Nagyszerű! Én is kávé vagyok, csak nem úgy írják a nevem, hanem hogy: Káffi.
- Ez valami arab név?
- Nem. - felelt sértődötten John, és leült. Addigra már ott voltak sokan. D.J., Paul, és Pákó is megérkeztek.
- Nem maradhatunk itt örökké. Kéne valami terv. - szólt most Mark.
- Igaza van. Mert mi lesz, ha a tulajok kinyitják az áruházat, és megtudják, hogy mi itt vagyunk? - mondta Anna, és a szokásos csönd ismét megtisztelte.

- Mondja csak Anna, a haja, ugye eredeti szőke? - érdeklődött a bajszos D.J..
- Igen. Persze, szoktam festeni, de...
- Ez mindent megmagyaráz.
- Jó, elég a viccelődésből! Kell egy terv. Van valakinek javaslata? - kérdezte Mark.
- Nagy csönd, mindenki kussol, egyedül egy böffentés visszhangzott a bárban.
- Senkinek? Jó, mert nekem van. Kitörünk innen a Jolán-Busszal, és elhajtunk egészen a kikötőig, ahol vár a hajóm. A hajómmal elmehetünk egy jó kis szigetre, ami talán nincs tele ezekkel a hajzabálókkal.
- ...
- Igen? Ellenvetés? Egyéb javaslat?
- Várj, várj várj. Úgy gondolod, hogy ki tudunk törni innen, eljutni a kikötőbe, és az ócska tákolmányoddal elhajózni? - hitetlenkedett D.J.
- Ja.
- És mikor?
- Holnap.
- Értem. És miért nem inkább Holnapután? Ti elhiszitek ezt a baromságot? Maradjunk itt, és tartsuk tisztán a központot. Itt elélhetünk, és úgysem jutnak be ide.
- Úristen! Apa! - kiáltott fel Bess, a pap lánya, amikor apja részegen "ööö"-hangok kíséretében lefordult a székről.
- Ez is olyan lesz! Biztosan tetves! Meg kell ölnünk. - kiáltott John, és ráemelte a puskát. A Pap a földön elterülve "ööö"-zött tovább.
- Képes lenne megölni? Gyerünk, lője le! - kiabált Anna a négerrel. A Lány odabújt apjához. John keze megingott, és leeresztette a puskát. Majd felrántotta, és pont, mielőtt elsült volna, a nő félrelökte a csövet.
- Maga pszichopata barom! Tényleg megölte volna őket? - üvöltött Anna.
- Maga győzködött, hogy lőjem le... én csak... A francba. Hát nem látja? Ő is olyan lesz, talán pont minket feketéket fog először kinyírni!
- Jöjjön, hagyjuk magukra őket. És ne merje mégegyszer ráemelni a fegyvert. Ez a szerencsétlen csak részeg!

12.

A Két eset szinte egyszerre történt, ezért nem lehetett ott mindenki egyiknél sem. A Sportboltban az anyós fetrengett, borzalmas bűzt árasztva magából. A bár-os jelenet után Mark figyelte tovább. De amikor látta, hogy megmozdult, levette a csipeszt az orráról.
- Jól van? Asszonyom?
A nő csak hörgött.
- Asszonyom... Jól érzi magát?
Mark közelebb ment hozzá, amikor az hírtelen felpattant, és a jó: 150 kilójával rávetette magát a férfira. Zsíros hajából a tetveket szabad szemmel látni nem lehetett, de ő érezte, hogy már iszkolnak át rá. Ekkor futott be Anna és D.J. Legörgették az öreget róla. Az anyós vicsorított, és rájuk akart támadni, de Mark ekkor előkapta a pisztolyát, amihez eddig a súly miatt nem fért hozzá, és tarkón lőtte a zombit. Volt mit takarítani utána.
Ezalatt az édességboltban a pultra lekötözve feküdt Christine, és szülni készült. John John vele volt. Azaz, ott volt vele a szobában, és két pofára zabálta a milkát, de ez a nőt nem hatotta meg, neki borzalmas fájdalmai voltak. Néha a néger megeresztett neki egy-két érdektelen beszólást, hogy: Nyomjon, meg Erősebben, meg ehhez hasonlókat. Aztán látta, hogy a nő már nem szenved tovább. Már nem nyög, már nem nyom, már nem csinál semmit. Meghalt.

John letette a csokit, és odament. Megnézte a pulzusát. Semmi. A Hasára tetet a fülét, hátha hallja a gyereket, és igaz, valamit hallott, de pillanatokon belül érzett is valamit, mert a gyerek keményen pofán rúgta belülről. John elvesztette az egyensúlyát és hátra esett. Tudta, hogy a csecsemő nem rúg ekkorát, és látta is, hogy a nő hasa kidudorodik. Mégis visszament. A Női ruhás takarító éppen arra tartott, miután végzett a kozmetikai üzletben. Látta, hogy valami ben mozgolódik. Bement hát, és amit akkor látott, abban nem volt köszönet. Christina, akárcsak az ördögűzőben, rángatózott, a pultra lekötözve, de magánál volt. Arca csokitól maszatos, mégis szürkés, élettelen. A Pasas megijedt, és ráemelte a pisztolyát. Ekkor látta meg John-t. A Néger megfordult, és karjában tartotta a csecsemőt.
- Hát nem gyönyörű? A családom. - kérdezte. A Takarító totál be volt szarva, lelőtte a nőt, majd a négerre emelte a pisztolyt, és őt is lelőtte, meg a csecsemőt is.
John még tartotta a bébit, még a talpán volt, de csúnyán el lett találva.
- Csak azért, mert fekete vagyok! - mondta, s Isten tudja, még mit mondott volna, ha nem lő bele ismét a takarító-nő. John azonban szintén kapcsolt, és előrántva pisztolyát, még esés közben meglőtte támadóját. Mire a többiek odaértek, már csend volt. John is halott volt, meg a takarító is. A néger férfi még utolsó erejével, a padlón egy nyalóka után nyújtotta nyelvét, de nem érte el az.
- Mi történt itt? Lövöldöztek? - kérdezte Paul.
- Hú de izgi! - szólt Anna.

- Meghaltak. Mind meghal... - kezdte el mondani George, de a csecsemő, ami a takarító hibájából még életben volt, rávetette magát. Mark célzott és lőtt. A Férfit kétszer vállon lőtte, és csodálkozva vette észre, hogy kifogyott a lőszere. Ekkor, az utolsó pillanatban Paul egy bazinagy dísz-nyalóka rúddal csapta le a tiszteletes karjáról a zombi-csecsemőt. Lecsapta, majd odasietett, és addig ütötte, amíg szét nem lapította.
Ezek után mindenki úgy érezte: jobb, ha mihamarabb megvalósítják tervüket. De előbb kapcsolatba akartak lépni Tom-al. Közvetlenebb kapcsolatba.
- Van egy tervem. - szólt Mark.

13.

- Ne! Mi csináltok?! Kutust nee!!! - zokogott Pákó, amikor ledobták a kutyát a tetőről a vérszomjas zombi-sereg közé. Mondani sem kell, már az eséstől szörnyet halt.
- A Francba, csak a macskáknak van kilenc életük, és esnek a talpukra. - bosszankodott Anna.
- Tényleg. De ez is a talpára esett... csak épp...
- Meghaat! Megőted a kutát! - fakadt ki Pákó Mark-ra.
- Nézzétek! - szólt Paul, míg a távcsővel kémlelt át a túlsó tetőre, majd tovább adta a többieknek.
Tom odaát kezdett átalakulni. Össze-vissza rángott, és hosszú, szőke hajának vége már a szájában volt.
- Istenem, ez szörnyű! Mind eljutunk a te országodba, Uram. - siránkozott a pap, majd keresztet vetett.
- D.J. Most már lelőheted Tom-ot. Aztán menjünk, és szedjük össze a kellékeket. Indulunk.
A Többiek levonultak a lépcsőn, egyedül D.J. maradt, és a szemközti tetőn Thomas. Haját már félig bezabálta, csoda, hogy nem tépte még ki magának.
- Most végre törleszted az adósságod, te nyavajás... - célozta be az öntudatlan férfit, és meghúzta a ravaszt.
Üres volt a tár, egy kattanást hallatott, és semmi több.
- A Rohadt életbe! - kiáltott, majd megrázta a fejét. és a többiek után ment.

14.

A Szuper Csapat munkához látott. Először is kinyitották az ajtót, és amíg a zombikat lődözték, betolták a buszt, majd ismét lezárták a parkolót. Aztán jött a hegesztőpisztoly, a fúrógép, a ventillátor, meg ami még akadt, és rózsaszínre festették a buszt. Gondoltak rá, hogy korábban segélykérésekkel festik tele a tetőt, de a sok madárszartól valószínűleg semmi sem látszott volna belőle. A Buszon vagy egy fél napig dolgoztak, már csak a festés volt hátra. Úgy gondolták: a rózsaszín nagyszerű lenne, ezért közösen szereztek az egyik boltból néhány festékes vödröt, és átpingálták a járgányt rózsaszínre.
- Látod? - mutatta Paul Anna-nak az új ötletét. A Busz oldalába vágott egy hosszú rést, ahol, ha a zombik támadni akarnak, egy villanyborotvával lenyesi a hajukat.
- Látom, ügyes vagy. Mehetünk? - kérdezte a többiektől. Pákó, Mark, George, D. J. és George gyönyörű lánya már a buszon voltak, az üléseken, kényelmesen elhelyezkedve próbálgatták a lámpákat és a szellőzést. Anna megfogta Paul vállát, és előre sétált. Végülis George elvállalta, hogy vezeti majd a buszt. Ideje szólni, hogy készen állnak.

15.

A parkolóajtó kinyílt, és a zombik egy pillanatra ledöbbentek a rózsaszín busztól. Majd amikor a vezető gázt adott, és az áttépett rajtuk, már tudták: mire véljék a dolgot. A Jármű ide-oda kanyargott, mert a nagy tömegtől nem igazán látták az utat. Volt amelyik a busz elejére ugrott, de ahogy George vezetett, nem tudott megmaradni rajta egy sem. Közben Paul a borotvával nyirbálta-nyeste a nép séróját, legalábbis azokét, akik a közelében voltak. Így hajtottak jó ideig, mígnem kiértek a tömegből, és azt nem hitték, hogy végre megússzák a dolgot. Ám ekkor a busz elé tévedt egy macska, és George elrántotta a kormányt. Ez a kanyar túl éles volt, és a busz felborult. George lánya szólt Paul-nak, de az nem értette, hogy mit mond, és még a kanyarban hátrafordult. Nem kellett volna, ugyanis kicsúszott a lába alól a talaj, és a villanyborotvával lekapta a lány fél fejéről a hajat. Rémes látvány volt. A Busz tehát most az oldalára volt borulva, de szerencsére pont a kikötő előtt, (hol máshol?) elzárva az ahhoz vezető utat. George, Mark, Pákó és Anna kimásztak, D.J. lába viszont beszorult az ülés alá. Róla egészen meg is feledkeztek, csak futottak tovább a hajó felé. A Zombik pedig már rendesen közeledtek feléjük.

Másodperceken belül elérték a buszt, és elkapták D.J.-t az ablakokon keresztül. A Bajszos még maradék erejével rá akart gyújtani egy cigire, hogy legalább úgy haljon meg. Elővette zsebéből az öngyújtó-pisztolyt, amit még dédapjától kapott gyerekkorában, és szájába vette a cigit. Bumm! Véletlen egy valódi pisztolyt sütött el, és ráadásul a egy gáztartály felé. Ilyen az ő szerencséje.
A Robbanás kapóra jött a többieknek, mert mégjobban elzárta a holtak útját feléjük. Bemásztak az evezős csónakba, amit nemrég valaki még "Hajó"-ként emlegetett, és elindultak... volna. Mark tetves lett. Tudta. Érezte, és ráadásul még az ujja is bibis lett, szóval nincs menekvés. Kiszállt a csónakból.
- Mit csinálsz? - kérdezte Anna.
Mark megmutatta az ujját.
- Kaphatsz segítséget. Segítünk rajtad!
- Nem. Maradnom kell. - mondta a férfi, és néhány lépéssel eltávolodott a csónaktól.
- Nem kell. Segítek, ápolónő vagyok...
- Minden rendben lesz. Van a hajóban elég üzemanyag- erősködött Mark.
- Nem. Nem lesz rendben. - mondta Anna, és szeméből könnyek szöktek.
Mark elengedte a nő kezét, és hagyta, hogy a csónak eltávolodjon tőle és a parttól.
Pákó, George és Anna szomorúan néztek vissza rá, a halottak mögötte már majdnem átjutottak a lángoló buszon. És akkor Mark az állához szorította a pisztolyt. Anna üvöltött:
- Neee!

De a férfi meghúzta a ravaszt, és ő is felüvöltött, de csak egy pillanatra. Jó kis seb lett az állán. Most, hogy jobban megnézte a pisztolyt, ez csak egy vacak öngyújtó volt. Aggódva hátranézett, és figyelte, ahogy a zombisereg lerohanja, és ha nem is szálanként, de lassan és biztosan megdézsmálják haját.
A többiek örültek, hogy túlélték. A csónakázás igaz: kicsit baljós volt, Pákó énekelt nekik, és az út végére léket is kaptak, de már egy sziget közelében voltak, és így megmenekültek.
Kalandjaik lehetőség szerint folytatódnak. Ha a filmeseknek lesz elég pénzük, talán a Cannibal Holocaust egy következő részében visszatérnek még.

VÉGE