A Fölös Páfrány 2. rész

6.

A Kommandósokkal együtt érkezett a helyszínre. Az Ajtót betörték, berontottak, az egész házat átkutatták, de nem találtak senkit. Bill majd kidőlt, olyan ideges volt. A Kommandós egység pár perc múlva elviharzott, átadták a helyszínt az F.B.I. szakértőinek. Ekkor Bill az ajtóból hátrafordult, és szinte fejében érezte a szíve lüktetését, amikor a piros Ferrari beállt a kocsibehajtóra. Egy vagány, napszemüveges ipse szállt ki belőle, és nekiment Garhem-nek.
- Maguk meg mi a fenét keresnek itt? Kotródjanak, fiúkák! – lökdöste Bill-t, mire odarontott pár ügynök, és megbilincselték. Majd elvitték, betuszkolták a kocsijukba, és hátratolatva még a Ferrari elejét is megnyomták. Elhajtottak vele, egyenesen az Örsre.
Bill nagy nehezen felállt, még fájlalva fogta torkát, a támadó szorítása miatt.
Magában már tudta: Ezt elbasztuk.

7.

- Jól van, Lester! Rohadt nagy poén volt! – vágta oda Bill, amikor ismét a doktorúr rendelőjében volt.
- Ó! Csak nem rossz címet adtam meg?
- Miért nem hajlandó segíteni? Még mindig versengene? – kérdezte dühösen Garhem.
- Higgye el, nem volt szándékos. A pasas a volt fiúm, mellesleg sorozatgyilkos. A Világ boldog lesz, hogy megszabadul tőle.
- De nekünk nem ő kell! Látta a képeket, és tudja, kiről van szó! Mégis inkább szórakozik. Bezzeg a salátaöntetet már bevágta rég! – üvöltötte Bill.
- Ugyan már. Akit keresnek: szigorúan csak húst eszik. Ellenőrizte már a hullák étrendjét? Nem gondolja, hogy ott van a megoldás az orra előtt, csak éppen nem veszi észre?
- Garhem rádöbbent, hogy ezúttal tényleg Lester-nek van igaza. Megfordul, és elsiet. Tudja, hogy még van munkája temérdek.
- Tudja, nyomozó úr, csodálom önt. – jön a szöveg Lester cellájából.
- Valóban? És Miért? – kérdi Bill.
- Mert szeretek filmekből idézni, de most nem ez a lényeg. Méltó ellenfélnek találtam önt, és úgy érzem: kezd kiesni a szerepéből. Szedje össze magát. Még látjuk egymást. – szólt Dr. Lester. Bill pedig tovább folytatta útját a kijárat felé.

8.

Késő van. Sötét, és félelmetes. Az utcán ilyenkor már nem járkálnak, csak akiknek alapos okuk van rá. Bill Garhem-nek alapos oka volt rá, hogy meglátogassa a megboldogult Brandy család házát.
A Család igen nagytermetű kutyusát szerencsére már eltávolították a sintérek, így a zár feltörése nélkül is bejuthatott, a kutyabejárón. Mikor bevergődött, felállt, leporolta ruháját, majd bekapcsolta a zseblámpát, és mindent szemügyrevett a konyhában. A Konyha úgy volt berendezve, mint bármelyik normális amerikai családban, ahol megengedhették maguknak a lakók. A Hűtőszekrényt kinyitva csupa lejárt szavatosságú kaját pillantott meg. És igen! Megvan. Semmi hús. Sem konzerv, sem pulyka, sem másmilyen husi. Mindenhol zöldség volt: Brokkoli, paprika, paradicsom, répa. Ilyen családban nem szívesen laknék. – gondolta, majd becsukta a hűtő ajtaját. Bevilágított a maradék földszinti helységbe, de semmi figyelemreméltót nem talált. Ezt követően felment az emeletre.

Itt volt a hálószoba, a gyerekszoba, és a fürdő. Ezek voltak érintettek a gyilkosság szempontjából. A Szülők a hálószobában lelték halálukat, brutális módon. Apuci szemét kivájta, azt cseresznyével pótolta. Hasát felnyitotta, és zöldséggel, főként salátalevéllel tömte ki. Majd Kiherélte, és a retek… hát igen. Anyucit is hasonlóképpen ölte meg, csak nála az utóbbi műveletet módosította. Egy fokhagyma felhasználására. Undortó. Bill fejébe fel-felvillantak a fényképek, amik a nem is olyan régmúltat ábrázolták ugyanitt. A Halál bűze és a zamatos zöldség illata keveredett egymással. Micsoda beteg barom képes ilyesmire? Az F.B.I.-osok biztosan tudják a dolgukat, ha ez a jelképes kivégzésmód ilyen mértékben elkerülte a figyelmüket. Bill Diktafonra mondta álláspontját az üggyel kapcsolatban. Aztán átsétált a gyerekszobába. Itt találták meg a két kis lurkót. Őket csak megütögette egy kicsit. Húsklopfolóval. Aranyos, mondhatom. A Fürdőszobába is átnézett, ott pedig szilánkosra törve találta a tükröt. Már látta is maga előtt, amint bemegy, hogy betörje a tükröt. Vajon miért? Mert az áldozat mániákus húsevő volt? Mert a gyilkos imádja a zöldségeket, és bosszút áll azon, aki megeszi? Magára sem mer nézni, mert húsból van? És a hús a húsba ne vájjon, zöldség miatt? Ekkor vékony hintőpor réteget vett észre a tükör alatt, a mosdó szélén. Te jó ég! Levetted, igaz, te szemét! Levetted a kesztyűt, amikor a retek és a hagyma volt soron! Berontott a szobába, és megállt. Hiszen csak gondolkodik. A Képek a fejében a fényképek emlékeiből származnak.
A Hullákat már elvitték. Fáj a fejem, kezdek begolyózni.

9.

A Gyilkos valódi rejtekhelyén, igazi otthonában járkál körbe, virágait, növényeit öntözgetve, simogatva, szólongatva. Igen. Francis Dragonball családja volt ez, és kicsiny kastélyában velük éldegélt. De volt itt még valaki. Franciska, a mamája. Ő pedig minden növényt utált, és ha tehette, be sem engedett egyet sem a házába. A Kis Francis pedig oda volt a biológiáért, és a növényekért. Ahányszor pedig valami virágot hozott haza Francis, az anyja megverte őt. Zöldséget sem ehetett, csak zsíros húsokat. Gyerekkorában kövér is volt, és csúfolták is érte sokat, de amióta a mama meghalt, ő fogyózik, zöldségen él, és egy botanikus kertben dolgozik. A Húsevőket azóta sem szívleli.

10.

Amikor Bill beért a központba, egy kollega közölte vele:
- Garhem ügynök! De jó, hogy látom! Képzelje, van egy riválisa.
- Egy rivális? Kicsoda? – nagy érdeklődően.
- Egy nő. Valami Sztálin ügynök. Az irodájában várja. – felelte a pasi.
- Mármint a volt irodámban. – mondta Bill.
- Tökmindegy.
Egy rivális? Kicsoda? Lehet, hogy a régi idők emlékére összejön még egy numera?
- Üdvözlöm. Ön bizonyára Starling ügynök. – mondta Bill, az irodájába nyitva.
- Sztálin. Claire is Sztálin. És ön: Will Graham?
- Bill Garhem. De tökmindegy. És miben segíthetek?
- Hallom, hogy a Brandy család ügyében nyomoz. Tegyen le róluk. Mi már előbb kiszemeltük őket.
- Maga nem F.B.I. ügynök véletlenül?
- De. Csak mi a pincében vagyunk, és ha tudni szeretné: jól jönne egy kis szaftos meló.
- Mint Brandy-ék?
- Mint Brandy-ék.
- Dolgozzunk rajta együtt. Mit szól hozzá?
- Nem. Maga mesterkedik valamiben, én inkább a saját megérzéseimre hallgatok. Most csak figyelmeztettem.

- Köszönöm, meg se hallottam. – kiáltott utána Bill, de már kiment az ajtón, és valószínűleg ő sem hallotta.
Hú de jó segge van… - gondolta, majd hátradőlt a székében, és megpróbált aludni.
De beugrott neki, hogy még le kell adnia a tegnapi anyagot.
A Következő percben már a nyomozás vezetőjének az irodájában találta magát.
- Tudja maga, hány növénybarát idióta él Amerikában? Na menjen a fenébe… - üvöltött a pasi, aki az ügyet vezeti.
- Figyeljen rám. A fickót tőrbe is csalhatjuk. – mondta Bill.
- Hallgatom.
- Szerzünk egy hülye újságírót, aztán íratunk vele egy cikket, ami majd kínos fényt vet a gyilkosra. Aztán várunk. – mondta, és már ment is ki, hogy intézkedjen az ügyben.
- Hé! Garhem! Honnan veszi, hogy olvas újságot? A papír is fából készül! – üvölti utána a főnök.

11.

- Tehát, a pasas homokos, és imádja a friss husit? – kérdezte a riporter.
- Pontosan. Minden nyom erre utal. – felelte Bill.
- De azt, hogy vonzó, honnan tudják?
- Küldött nekünk fényképet magáról. Tök beteges, valamelyik kollégánk le is nyúlta a képet.
- Akkor nincs képanyag?
- Nincs. – válaszolt Bill.
Ekkor a dagadt pasas felállt a fotelból, és kezet rázott az ügynökkel, majd így szólt:
- Jó! Meglesz a sztori. Kösz szépen. – ezzel elsétált.
Az irodában harsány nevetésben tört ki Garhem ügynök, és a főnöke, miután az újságíró távozott.

12.

Igen, a riporter. Nem is sejtette volna, hogy ez lesz a vége, de a cikk megjelenése után nem sokkal, valaki leütötte, amikor kocsijához indult. Nem is sejtette volna: de most itt van, egy szál rövidgatyában, odaragasztva egy hintaszékhez. A Fal felé fordítva, így még a helyszínben, vagy egy ablak előtt a kilátásban sem gyönyörködhet. Csupán egy folt van a falon. A Halványszürke folt, ami egy árnyék volt, és egyre csak nagyobbodott. Nőtt, és nőtt, míg oda nem ért tulajdonosa.
- Mivel ragasztott ide? – kérdezte az árnytól.
- Extra erős ragasztóval. És csak két dollár volt. Szinte ingyen. – felelte a rejtélyes pasas.
Előbb csak a hangját lehetett hallani, s mikor odaállt a lekötözött ürge, és a fal közé, a fogoly valahogy nem akart gyönyörködni fogvatartójában, hátha képessége, hogy azonosítani tudja, még bajt hozhat rá.
- Nyisd ki a szemed! – mondta Francis.
- Ne! Nem akarom látni! – könyörgött az újságíró.
- Nyisd ki! – szólította fel újra.

A Pasas ekkor kinyitotta szemét, és megkönnyebbült, mert külsőleg nem egy szörnyeteg nézett vissza rá, csak egy normálisnak tűnő, rövid, barna hajú férfi. Rózsaszín női köntösben.
Ekkor fújt egyet, megnyugodva, és magában harsányan kacagott az illetőn.
- Tudja, hogy ki vagyok? – kérdezte Francis.
- Nem. De nem is akarom. – felelte félénken.
Majd hangos éneklésbe kezdett, hátha elnyomja a pasi beszédét, de fülét sem tudta befogni. Szánalmas volt. Francis szájon vágta, mire az abbahagyta.
- Én vagyok az, aki végzett Brandy-ékkel. Rólam írta azt a cikket. – mondta.
- Melyik cikket? Olyan sok cikket írtam.
- Azt, amelyikben fiatalnak, jóképűnek, és őrültnek nevezett. – hangzott a válasz.
- De hát ez igaz, nem? – kérdezte.
- Igen, de nem a Meleg-társkeresőbe kellett volna tennie! – vágta a képébe nagy bőszen.
- Ó! Ja igen. Történnek néha hibák, tudja a szerkesztőknél. Nem én vagyok az illetékes, elengedne most már?
- Sajnálom, de ez nem így megy. Most, hogy leírta rólam azokat, nem engedhetem el magát büntetés nélkül. – simította végig a kezével a riporter csupasz vállát.
- Miért? Kérem. Hagy menjek a dolgomra. – könyörgött, de hiába.
- Jöjjön. Mutatok pár képet. Tetszeni fog. – szólt nyugodtan Francis.

Azzal megfogta a hintaszék oldalát, és megpróbálta elfordítani, hogy ne a fal felé álljon, de az lekarcolta a parkettát.
- Basszus! Most javíttathatom ki! – üvöltötte Francis.
- Én értek hozzá. Ha elenged….
- Kuss! – vágta rá. Azzal teljesen megfordította a széket.
Előttük egy vetítővászon volt. A függönyök be voltak húzva, úgyhogy elég sötét volt odabent. Amolyan félhomály. Francis az asztalkájához tipegett, majd felvett róla egy kis, tenyér méretű távirányítót.
- Figyeljen. – azzal benyomta rajta a gombot, de a vetítés indítása helyett, valami egész más történt. Odakint beindult a kocsi riasztója, hangos vijjogással jelezvén, hogy rossz távirányítón nyomtak meg rossz gombot.

A Riporter kissé elmosolyodott, mikor Francis kikapcsolta a riasztót, és egy másik távirányító után nyúlt. A Vetítést beindította. Az első képen egy boldog, normális család látszódott, amint összegyűltek egy csoportképre.
- A Brandy család előtte… - tette hozzá.
- És utána. –szólt Francis, mikor már képet váltott.
Csupán a riporter szörnyülködő arcából lehetett következtetni, hogy mi lehetett a képen.
- Úristen. 40o-on mosta? Maga beteg állat! – mondta elfojtott hangon a leragasztott riporter.
- Igen. És most… - kapcsolta ki a vetítést, és tipegett oda az ablakhoz, hogy széttárja a függönyöket.
-…megcsodálhatja egészem. Valóm. A hatalmas erőt, ami valójában vagyok!
- Ne! Ne! Nem akarom. Hagyjon békén! – üvöltötte a riporter, és szorosan behunyta a szemét, mikor Francis eléállt, háttal neki.
- De igen! Látni fogja, és csodálni fogja! – mondta emelt hangsúllyal a fogva tartó.
Ekkor, mint egy parancsra, a riporter szemei kinyíltak, és a rózsaszínű köpeny lehullott.
- Ó! Istenem, ne! – kiáltotta az újságíró.
Amit látott, ugyanis nem volt más, mint egy színes virág kinézetű tetoválás Francis seggén.
- Én vagyok: a Páfrány! – mondta Francis.
Elborzasztó látvány lehetett, nem sokan élik túl az ilyesmit.
Aztán, talán fél órával később:
- Meddig tart még itt így? – tette fel a kérdést a sok szenvedésen keresztülment újságíró.
- Még egy apróság van hátra, aztán vége lesz, ígérem.

13.

- Érkezett egy kazetta, névtelen feladótól! Hallgassuk meg, hátha ez segít. – mondta fennhangon, hogy a szobában lévő többi ügynök, beleértve: Bill Garhem-et is, hallja.
Azzal az asztal közepe felé lévő kisrádióba tette a szalagot, és elindította.
Rajta a következő, valószínűleg erőltetett vallomással:
- Szeretném, ha tudnák: hogy most már belátom: rosszat cselekedtem. Továbbá hiszek az ő hatalmában, hiszem, hogy nagyszerű, mert megmutatta nekem az erejét. Igen. Levette a köpenyt, és szemeim elé tárta az ő nagyszerű valagát…
- Hé! Ezt ne mondd! Nem ez a… - szakadt meg az üzenet.
Egy ideig csend, a szobában ülők elszörnyedve néztek egymásra, majd mikor már a nyomozás vezetője nyúlt, hogy kikapcsolja, visszaállt a szöveg.
- …és azt üzeni Bill Garhem F.B.I. ügynöknek, hogy sokkal nagyobb szenvedések közepette fog végezni ővele, mint velem, mert én nem tehettem másképp, engem csak felhasználtak eszközként.
Az adásnak itt vége szakadt. A szobában visszhangzik a csönd, majd halk susmogás veszi kezdetét. Nagy szarban vagy, Bill…

Ekkor a szobába nyitott a titkárnő, és bejelentette:
- Uraim! Van itt egy úr, aki önöket keresi. Beengedhetem?
- Legyen. Küldje be. – szólt a nyomozás vezetője idegesen.
Ezzel a titkárnő kitárta az ajtót, és begurult rajta a már-már szénné égett, itt-ott lángoló riporter. Azzal a módosítással, hogy tolószékbe lett áttéve. Egyenesen neki az asztalnak. Az emberek félreugráltak, és felpattantak, amikor lángoló fejével előrebukott, meggyújtva ezzel az asztalt is.
- Istenem! Hozzon már valaki egy tűzoltó készüléket! – üvöltötték többen is.
…nagyon nagy szarban. – gondolta magában a rémült Garhem ügynök, majd felkapta a mögötte levő kisasztalról az üveg pezsgőt, kibontotta, és azzal próbálta ijedtében oltani a tüzet. Mit ne mondjak: sikertelenül.
Kicsivel később már az igazi tűzoltók is megérkeztek, és sikeresen megfékezték a lángokat, de hála az ügynökök leleményességének, a szoba teljes egészében leégett.

14.

Botanikus kertben alig lehetett kilátszani a sok zöldből. A Hangok is megnyugtatóak voltak, azt leszámítva, amit Francis produkált, amikor a virágokat öntözte. Megszállott növényekkel-beszélgető volt. Ám hamarosan egy ennél is furcsább hang törte meg a csendet. Csörömpölés.
- Mi a fene? – fordult hátra Francis, és meglátta, ahogy egy vak nő éppen töri zúzza a virágcserepeket.
Nem tétlenkedett, a kis kertész oda is sietett,
és gyorsan elvezette a virágok közeléből.
- Minden rendben, hölgyem? Nincs semmi baj?
- Nincs, köszönöm, megvagyok. Istenem, micsoda illat. Ön parfümöt használ?
- Igen. - Mosolyodott el Francis.
- Szeretem a növényeket… - mondta a nő.
- Jöjjön, meghívom egy pohár vízre.
Azzal elsétáltak. Minden jónak tűnt, egy apró hibával:
A lány Sztálin ügynök volt, vaknak tettette magát, hogy Francis kegyeibe férkőzzön, és megtudja: ő volt e a gyilkos.

15.

Eközben Garhem ügynök egy kicsit utánajárt a dolgoknak.
Például lekért egy listát az F.B.I. titkos adatbázisából, hogy kik kölcsönözték ki a helyi könyvtárakból a: természettel kapcsolatos, és a növényvédelmi könyveket. Bingó! Megtalálta a: Francis Dragonball nevű ügyfelet, aki igaz, már egy rakás könyvet kivett, de tizenkét éve nem vitte vissza őket. Persze nem is nagyon kutatták, azóta a könyvtár is leégett, de mindegy.
Azért megnézi, mert úgy érzi: forró nyomon jár.
Amikor megérkezett, tátva maradt a szája. Azt hitte, saját birtoka van, de mint az kiderült: Francis a Botanikus kert közepére emelt, kisebb palotában él. Elképesztő, hogy valaki ennyire imádja a természetet, és ilyen bomlott agya legyen. A kert még nyitva volt, bár már zárni készült, ő szabadon bemehetett. Már későeste volt. Odasétált az ajtóhoz, és készült bekopogni, ám ekkor furcsa hangokra lett figyelmes. Odasietett egy közeli ablakhoz, és felhúzta magát.

Odabent Sztálin ügynök fekete napszemüvegével tündökölt, és vizet iszogatva nevetgélt, mint aki hullarészeg. Előtte ült Francis. Látszólag ő is boldog volt.
Bill nem gondolkozott, oldalra sietett, és egy alacsonyabb, nyitott ablakon bemászott. Majd odarontott, pisztolyát elővéve, és szövegelni kezdett:
- Sztálin ügynök. Ön itt? Ezt nem gondoltam volna. Ezek szerint megvan a bűntárs is. És én még azt hittem: mi ketten összeillünk! – rimánkodott Bill.
Francis a nőre nézett, majd ellökte magától, és egy pisztolyt felkapva az asztalról a dívány mögé hátra bukfencelt, és lőni kezdett. Ekkor a nő is fedezékbe vonult, pontosabban ki a szobából, Bill mellé, az ajtóba.
- Maga szerencsétlen barom! Inkognitóban voltam itt! – üvöltötte a nő.
- Igen? Én úgy láttam, hogy készült kibújni abból az ink… japán alsóneműből!
- És mi ez, hogy maga és én?! Csak nem képzelte, hogy közöttünk lehet valami?
- Hát reméltem… - válaszolt Bill, és közben mindketten lőtték a díványt, ami mögött Francis bújt meg.
Ám ő sem tétlenkedett. Épp volt nála egy benzines kanna, és egy doboz gyufa. Elkezdte locsolni a benzint, majd meggyújtotta azt, és belobbant a láng. Garhem és Sztálin már futottak is ki, mert a tűz egyre csak terjedt.

16.

Amikor a tűzoltók megérkeztek, nyugtalanok voltak.
A Bejelentés ugyanis Bill-től érkezett, és a múltkori tűzvész is nagy mennyiségben az ő leleményességének okául lett olyan, amilyen.
Lelkesedés híján, igaz, de sikeresen megfékezték és eloltották a lángokat.
A nyomozók is megjöttek, és az eredmények szerint, csak egy testet találtak. Több nem is volt ott, ám az az egy, a felismerhetetlenségig összeégett.
Na mindegy, szép munka volt.

17.

Otthon már várta a család Bill-t, és remélték, hogy utoljára ment el. Odakint, a tengerparton szép tábortüzet gyújtva, nyugágyban nyújtózkodott Bill és felesége. A Kis Billy is odasietett, de apuci visszaküldte:
- Fiam, hozz már a házból egy doboz sört. Hozzál magadnak is.
A Fiú rögtön meg is indult, mutatván ezzel: érti mi a feladat.
Hamarosan megszólalt Bill mobilja. Felvette.
- Haló?
- Haló, Bill? Képzeld, nem fogod elhinni. Valaki felzabált egy csendélet festményt, ami zöldségeket, meg gyümölcsöket ábrázolt. Hát nem elképesztő?
- Mik vannak. Na csá! Mennem kell.
- Várj, Bill, nem gondolod, hogy… - lerakta.
Eltelt pár hosszú perc, pár forró csók, ám a sör még mindig nem jött.
- Hozod már?! – kiáltotta Bill.
Válasz: semmi. Megnézem, mit csinál. – mondta Bill, azzal nagy nehezen felkelt, és besomfordált. Odabent csöngött minden az ürességtől. Csak egy dolog tűnt fel Bill-nek, amikor meglátta Billy-t.
A Gyerek csak állt ott, sírt, és kezében nem sör, hanem egy fej káposzta volt.
- Mondtam, hogy sört! Nem káposztát, sört! – cseszte le Billy-t.
Ám amikor közelebb lépett, látta, hogy Francis, a rózsaszínű, női köntösében, sárgarépát szegez Billy Fejéhez. Garhem megtorpant.
- Ki volt a hulla a házban? – kérdezte.
- Csak egy bábú volt, tudod jól, hogy nem áldoznának fel igazi embert a film elkészítéséért.
- Ja, tényleg. – mondta.
Francis nevetett.
- Ereszd el őt. Itt vagyok én! – mondta Bill.
- Dehogy eresztem. Most meghaltok mind a ketten.
Azzal Bill-nek támadt egy ötlete:
- Látod, milyen szerencsétlen barom vagy? Így fogsz meghalni, hogy még a szalonnát sem etted meg ebédre. Ilyenné akarsz válni, mint ez itt? Egyél húst, az isten verjen meg! – szidta a kölkét.

Mire az, elkapta Francis karját, és beleharapott. Francis felüvöltött, a gyerek pedig egyre inkább harapdálta. Míg Bill ki nem vett egy csomag párizsit a hűtőből, és dobta oda fiának, aki lelkesen utána kapott. Francis felkelt, és pisztolyával meglőtte Bill-t kétszer is. De Bill is őt. Elterültek, mint annak idején a klotyónál. A Feleség telefonnal a kezében ront be, sikít egyet,
s a rendőrség már hallatszódott is kintről.
Halk fékezés, néhány csöngetés, és a biciklis rendőrosztag besietett a házba.
- Kérünk egy mentőt, sürgősen.

18.

Garhem ismét a címlapra kerűlt, Francis hullazsákba. Mindenki örült. Meghalt az őrült. Az F.B.I. megkérdezte Bill-t még egyszer utoljára, hogy nem akar e visszatérni mégis, de az hevesen tiltakozott. Odabent azért mégiscsak rendeztek neki egy búcsú bulit, amire a pezsgőbontás után, nem sokkal a Tűzoltóbrigád is ismételten hivatalos lett.

19.

A Cellasor ugyanolyan kopár, mint azelőtt volt, ha nem inkább…
Végében ott pihen Dr. Lester, és hallja, hogy a mellette lévő cella ajtaja nyitódik.
Ő nem moccan, csak fekszik tovább az ágyán. De párszor a levegőbe szagol.
- Garhem ügynök. De jó, hogy érzem. Micsoda meglepetés. Magát miért csukták le?
- Gyújtogatás, Lester. Gyújtogatás. – jött a válasz nagy komoran a másik cellából.
- Nos, azt hiszem, jól megleszünk egymással. Apropó, még lóg egy üveg salátaöntettel. Mosolyodott el Lester, majd a mosoly gúnyos kacajra változott.