Történetek

- Nos, hölgyeim, és uraim - kezdte Scorage. Remélem mindenki tudja, hogy miért gyűltünk ma itt össze. Hát persze, hogy tudják. Azért, mert a Természet úrnője, Mephala a barbárok szövetségét kérte, amit egyszerűen elutasítottak, majd a Rend illetve a Jég úrához próbáltak (próbálnak) eljutni. Mivel szövetségben vagyunk velük, bár ez a szövetség nevezhető egy enyhe fegyverszünetnek, el kell döntenünk, hogy mit tegyünk...

Már nagyon vágytam erre. Nagyon gyengéd puszival indult. Puha lágy érintés volt csupán, de mindketten vágytunk folytatásra. A következő közeledés már erősebb volt, megéreztem a nyelvét, mely forró volt, és édesen simogatta az enyémet. A csók végeztével mélyet sóhajtottam. Magam sem tudom, miért, de ekkor elfogott egy érzés, hogy most vége, ezt nem lenne szabad, indulni kell haza, ennyi volt az álom. De még nem akartam...

A gyerek újra lábujjhegyre állt, és egy nagy, cuppanós puszit nyomott a nő arcára. Az anyja még egyszer ránézett, majd lehunyta a szemeit. Az addig folyamatos pittyegés sípolássá erősödött. A kislányt egy erős csontos kéz fogta meg, a gyerek hátrafordult. A nagyanyja állt ott. Könnyes volt a szeme.
- Anya elaludt. – suttogta a lányka. – Csendben menjünk ki, nehogy felébresszük. – mondta, és osonva az ajtó felé indul...

Rowan minden nesz nélkül szállt az éjszakában. A démon és ő is tökéletesen látott a sötétben.
Az arcába vágó friss levegő segített gondolkodni. Ráfért. Tervébe hiba csúszott.
- Gyűlölöm a sárkányokat! - csak ez járt a fejében mióta alaposabban megszemlélte a csapatot.
Sárkányok! Utálatos férgek! Mindenkinél különbnek gondolják magukat, minden nagy eseményben benne van a kezük és elmarnak mindenkit aki közelebb akar kerülni a dologhoz...

Ekkor a lény termetét és eddigi lassúságát meghazudtoló módon egy hatalmasat ugrott Qwâmbii felé, száját hatalmasra tátva. Az ifjú harcosnak sikerült félreugrania az éles agyarak elől, s a pillanatnyi megdöbbenés után kardját maga elé szegezve ismét szembenézett a szörnnyel. Az szintén őt figyelte, szeme sarkából pedig a másik ember mozgását követte. Qwâmbii megpróbált közelíteni felé, de egy-két hatalmas álkapocs-csattintás, és karomcsapás meggyőzte arról, hogy jobb, ha megvárja, míg...

Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon...

Egy üres, szürke terem. Csak én állok ott, s valaki, akit nem láthatok, mégis érzem, hogy ott van. A szobának nincs ajtaja, se ablaka, mégis világos van, pedig lámpa sincs. A fény a falakból árad, s így, mintha árnyékok se lennének, mégis úgy érzem, minden sarokban fenyegető félelem lakozik. Pedig nincs más, csak én, a némaság és egy sakktábla a terem közepén, felállítva a bábukkal...

A stáb tagjai hazamentek, a lebukó nap fényében Angéla mozdulatlanul állt az elhagyott irodahelyiségben. Finom metszésű arcán hozzá nem igazán illő, delejes, kegyetlen kifejezés ült. Aztán váratlanul különös mozdulatot tett, széles, félkörös gesztikulációkat, hozzá rekedt, morgásszerű szavakat kántált...

Egy héten keresztül nem hagyom el a házam, itt minden kéznél van. Éjt nappallá téve vagdosok milliméter pontossággal gyökereket és füveket. Az üstben fortyogó bájital egyre sötétebb színt ölt magára, a konyhát átjárja a füsttel keveredett savanykás illat lágy harmóniája. A tűz pattogása betölti agyam minden zegzugát, s lassan már elfelejtem, hogy milyen bájitalt is készítek, kinek és miért. Átadom magam a készítés örömének, az illatoknak, a fortyogásnak, szívem ritmusa, akár a tűz pattogása....

Ekkor éreztem, valami összetört. De ez most nem valami ócska cserép a szívemben, hanem egy értékes kínai váza, amit még a leghíresebb restaurátor sem tud újjávarázsolni. Hirtelen lelkem megkönnyebbült, de valami üres lett. Valami nagyon fáj...