Történetek

Fürödtünk a medencében, éjszaka vizes szivaccsal ijesztgettük egymást, pókot fogtunk egymás ágyába vagy éppen kergetőztünk. Nem tudom, akkor miért nem vettem észre, hogy minden játék azzal ért véget, hogy birkózunk, lefogja a kezemet, “majdnem” lehúzza a bikinimet, megkér, hogy masszírozzam meg, mert “olyan jól masszírozok”...

Hülyéskedni kezdtünk, talán a hirtelen jött jó idő, talán a telehold hatása, nem tudom, de vibrált körülöttünk a levegő. Élveztem a kiélezett párbeszédeket, azt, hogy mindig minden kétértelmű jelentést kap, ha beszélünk. Úgy éreztem, ő az a férfi, aki tudja, mit akar, és azt is, hogy én mit akarok....

Hogy üsd el az időt a messzi észak fagyos éjszakáin?

FIGYELEM! A "B-vel a föld körül"-történeteim, egy-két a helyén jelzett kivételtől eltekintve, nem előzményei és nem folytatásai egymásnak. Csupán egy adott témakör köré szövődő sorozat egymástól független elemei.

FIGYELEM! A történet enyhe leszbikus utalásokat tartalmaz.

Mint mindig, most is korán ébredtem fel. Az óra fél ötöt mutatott, a szobát még a sötétség uralta csendre intve minden neszt. Napok óta így ébredek. A kétely, agyam állandó pörgése, a kétség nem hagy nyugtot számomra. Oldalra fordulva megpillantom. Békésen, halvány mosollyal a száján álmodik. Hogy miről, azt nem tudom. Csak azt, hogy olyan helyen jár, ahova én sosem nyerhetek bepillantást...

Számomra ismeretlen nyelven fehér festékkel üzletek kirakataira ismeretlen szavak ismeretlen mondatokat alkottak, de mindenhol ugyanaz az ismeretlen mondat csillogott a por, a kosz és a törmelékek közül, mert az volt egy legyalázott hellyé vált az a város, ami életem egyik legfontosabb és legmeghatározóbb pontja volt. Szememet lassan cseppenként elfoglalták a könnyek, lassan nem láttam már semmit. Látószervem világa elhomályosodott lelkem előtt megjelent ez a környék abban a mivoltában,...

A gyárépület igen romos. Omladoznak a falai és mindennek dohos szaga van. Ám van egy része ami el van zárva a külvilágtól. Egy alagsori terem ami annakidején öltöző volt. Most úgy néz ki mint egy konferenciaterem. Középen egy hosszú fémasztal. Körülötte fékszékek. Minden acélkék színű. Igen hideg és hátborzongató egy hely. A harminc szék közül hét foglalt. Hét különös pofa ül rajtuk...

Gondolj arra, hogy vagyok és vagyunk és talán Te is vagy, ki még nem tudja milyen is az, ha szeretsz és viszont szeretnek, de tudom és tudják és Te is tudod, hogy egyszer érzed majd. És akkor igazán nagy leszel és boldog.

Ki akartam adni magamból minden keserűséget.
Meg akartam magyarázni, de azt hiszem, hogy ez a mai napig csak magamnak sikerült.
Hiába mentem hozzá, hiába néztem az ablakát, hiába hívtam, nem válaszolt.
Nem akartam elveszíteni...

Egyedül kell legyőznöm a mély sötétséget, vagy örökre a foglya maradok. Átver és becsap a sötétség, a mélység. Kellemesnek tűnő érzéseket ad, ám ez csak illúzió, ami idővel tönkretesz. Mert belőlem, az érzéseimből él. És nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ezt nem akarom. Szabad akarnék lenni! Lerázni a bilincset kezemről...

Hány füstbe ment terv! Hány emberről hittem azt, hogy szeret! Hány várakozásomban kellett csalatkoznom! Hány ígéret bizonyult üres szónak! Ha előre tudom mindezt, visszafordulnék az úton. Egy nagy szenvedély volt életem egyetlen reménysége, s mikor utolért, nem ismertem fel. Miért nem tudtam a szerelembe vetett hitemet megoltalmazni?