Átvállalás

A mellbimbóim észrevehetően megmerevedtek, amikor az őr kinyitotta a cella ajtaját. Minden másodperccel közelebb kerültem ahhoz, amire már pubertáskorom óta vágytam.
-Élvezted a lányt? - kérdezte az őr.
-Határozottan. - felelte Amos.
Tanúsíthatom, hogy igazat mondott. Az elmúlt 48 órában többször is elélvezett. Hol a puncimba, hol a popsimba, hol a számba. Kielégíthetetlennek tűnt, de éhsége érthető volt: tizenegy éve várt a halálsoron és ez idő alatt én voltam az egyetlen nő, aki a közelébe került. Finoman csókot nyomtam a szájára és megkérdeztem:
-Mennem kell kedves. Jössz és megnézel?
-Ki nem hagynám a világ minden kincséért sem - felelte és miközben felálltunk, játékosan a hátsómra csapva azt mondta - Ültessük ezt a formás darabot a székbe!
Az ajtót nyitó őrön kívül még egy pap és négy további őr várt kívül. A biztonsági intézkedés kicsit túlzónak tűnt figyelembe véve, hogy önként vállaltam a sorsomat. A helyzet viszont tagadhatatlanul izgatott. Egy magányos, meztelen lány felöltözött férfiakkal körülvéve. Tehetetlennek és sebezhetőnek éreztem magam és imádtam ezt az érzést. Remegtem egy kicsit, miközben végigvezettek a folyosón. Magam sem tudtam biztosan, hogy a félelemtől vagy inkább a várakozástól.
-Halálraítélt a folyosón! - kiáltotta az őrök vezetője és a környező cellákból üdvrivalgás hallatszott.
Idegesen megnyaltam a szám szélét miközben haladtunk. Az elítéltek a celláik ajtajához nyomultak. Mindannyian pillantást akartak vetni a karcsú fiatal testemre. A végzetem felé haladva a kebleimen éreztem éhes tekintetüket. Évek óta nem láthattak nőt. Veszélyesek voltak. Ha tehették volna, éppúgy élvezték volna a megerőszakolásomat, mint a megölésemet. Erre a részre nem számítottam. A mellbimbóim fájdalmasan feszültek. El sem tudtam eddig képzelni, hogy milyen izgató lehet egy folyósónyi férfi előtt meztelenül végiglépdelni.
Tetőtől talpig remegtem, mire elértük a folyosó végét. A testem olyan szexuális vágyban égett, amit csak a szék tudott kielégíteni. Az egyik őr kinyitotta a kivégzőkamrába vezető nehéz vasajtót és intett, hogy lépjek be. Nagy levegőt vettem és engedelmeskedtem.
A szék volt az első, amit megláttam. A minimalista esztétika eredményeként karcsú és elegáns volt. Az alja vastag és hengeres, az ülőke és a háttámla keskeny volt. Az erősnek tűnő acél karfákon vastag bőrszíjak lógtak. Egy hasonló bőrszíj lógott a támláról - feltehetően a nyakamnak szánva. A szívem hevesen verni kezdett, miközben arra gondoltam, hogy mire valók a szíjak. Arra tervezték őket, hogy a rángatózó testemet a helyén tartsák akármilyen kétségbeesetten vonaglok is majd. A szék leghihetetlenebb része az volt, amiről már tizennégy éves korom óta fantáziáltam: a hüvelyi elektróda. Az ülőke közepén egy kis résből nyúlt elő. Alapvetően egy műpénisz volt. A mérete és alakja emlékeztetett Amos szerszámára. De ez a műhímtag majd áramot fog vezetni a leglágyabb részeimbe.
A közönség már elfoglalta a helyét és örömmel láttam, hogy szép számmal jöttek össze. A barátnőim szemében irigységet láttam. Bármelyikük azonnal cserélt volna velem, de szó sem lehetett erről. Már túl régóta vártam. A családtagjaim az első sorban ültek. Mosolyogtak és integettek, amikor megláttak. Visszaintegettem nekik. Úgy tűnt, hogy anya kifejezetten büszke a kicsi lányára. Apa kicsit furcsán nézett rám. Meleg nedvességet éreztem a combjaim közt,
amikor rájöttem, hogy úgy néz rám, ahogy egy férfi néz egy nőre. És mindenekfelett: ott volt Jenny is. A hugicám jövőre éri el a beleegyezési korhatárt, de az imádó tekintetéből már láttam, hogy a nővére nyomdokaiba fog lépni.
A tömeg tapsolni kezdett ahogy a székhez közeledtem. Szélesen mosolyogtam és kicsit meghajoltam. Nem akartam túljátszani, de valahogy úgy éreztem nyugtáznom kell elismerésüket és szeretetüket. Az őr jelezte, hogy üljek le, én pedig besüllyedtem a szék halálos ölelésébe. Egy kicsit felsikkantottam amikor a hideg fémülőke a hátsómhoz ért. Néhány lány kuncogni kezdett, én pedig elvörösödtem, de a zavaromat gyorsan elsöpörték fontosabb gondolatok. Az őrök először leszíjazták a csuklóimat, majd az alkaromat. Ezután következett a nyakam rögzítése. A szíj nem volt olyan szoros, hogy ténylegesen fojtson, de
ahhoz elég szoros volt, hogy a megfojtásomra gondoljak, amitől felizgultam. És mintha ez még nem lett volna elég: jöttek az elektródák. A legjobb helyekre tették őket. Kettőt a duzzadt mellbimbóimra csíptettek. Felnyögtem, amikor a nehéz fémcsipeszek összezáródtak a rózsaszín húson. Fájt, de tudtam, hogy sehol sincs ahhoz a fájdalomhoz, ami még várt rám.
A hüvelyi elektródát behelyező őr egy kis tégely síkosítóval készült, de amikor látta az állapotomat elmosolyodott és félretette a tégelyt. Újra felnyögtem, amikor lassan, gyengéden elkezdte belém tolni a hatalmas fém péniszt. Az ajkamba harapva idegesen néztem le rá. Úgy éreztem, mintha éppen szeretkezne velem. Egészen belém nyomta az elektródát. Levegőért kaptam, amikor megérintette a méhszájamat. Még sohasem voltam ennyire kitöltve. Ezután már csak egy apró elektróda felcsíptetése maradt a csiklómra. Nem fájt nagyon, de amilyen fájdalmat majd okozni fog! Az lesz valami!
Amos apa mellett foglalt helyet és valamit mondott neki. Talán beszámolt az elmúlt két nap eseményeiről. Apa mosolyogva hallgatta, hogy egy gonosztevő mit tett a kicsi lányával a cella magányában.
Az őr kicsit várt amíg a nézők elhalkultak. Azután elmosolyodott és mindenkit üdvözölt. Bemutatta Amos-t és bemutatott engem. Elmagyarázta, hogy hogyan működik a csereprogram. Amos szabadon távozhat, de a kirótt büntetését valakinek viselnie kell, ezért én veszem át a helyét a székben. Azután felém fordulva megkérdezte, hogy készen állok-e. Mohón bólintottam, alig vártam, hogy kezdjük.
Az őr a kapcsolókat kezelő férfi felé biccentett. Az megnyomott egy gombot és eddigi világom semmivé foszlott. A nézők lelkesen kiabáltak, ahogy meztelen testem megvonaglott a székben. Levegőért kaptam miközben az áram a melleimbe és a puncimba hatolt. A fájdalom elviselhető volt, hiszen ez még csak a bevezető volt. A leglenyűgözőbb az volt, hogy az áram milyen mozgásra késztetett. Olyan volt, mintha a testem önálló életre kelt volna. Semmilyen befolyásom nem volt mozdulataimra. Csupasz testem élénken rángatózott és táncolt. Úgy éreztem magam, mint egy marionettbábu, aminek zsinórjait egy részeg bábos rángatja. Sohasem éreztem magam ilyen tehetetlennek. Csodálatos érzés volt.
Az impulzusok intenzitása lassan, de biztosan nőtt. Feltűnt, hogy egyre erősebbek vonaglásaim és egyre erősebb a fájdalom is. A melleim lángoltak, mellbimbóim kőkeményen meredtek. Alul pedig a bénító áramlöketek az egész testem legérzékenyebb részét ostromolták. Reszkettem, miközben éreztem a könyörtelen áramot a puncim belsejében. Most már igencsak éreztem a csiklómra erősített elektródát is.
Nem volt cél, hogy elveszítsem az eszméletemet. Hosszú tortúra várt rám, ami alatt végig eszméletemnél leszek. Ez persze nem azt jelentette, hogy a fájdalom szintje nem változott. Amikor lassan képes lettem uralni egy szint mellett a testemet, jött a következő szint. Megharaphattam a nyelvemet, mert vér ízét éreztem a számban. A bőröm furcsa pattanó hangokat hallatott. Azután olyan illatot éreztem, ami leginkább a sült húséra hasonlított. Majdnem elélveztem, amikor rájöttem, hogy a saját húsom sülését érzem. Azt is észrevettem, hogy gyakorlatilag dugom a széket. Egyáltalán nem volt szándékos a dolog, nem terveztem el előre. Természetes reakcióm volt a kínzásra. A felsőtestem mozdulatlanságra volt kárhoztatva, de derékon alul figyelemreméltó szabadságom volt a mozgásra. Ezt a szabadságot arra használtam, hogy a csípőmet úgy mozgassam, ahogy Amos cellájában tettem. Szinte felnyársaltam magam a hatalmas fém hímtagra, miközben az egyre vadabb áramlöketeket küldött a puncimba. A csikló elektródája tovább növelte a fájdalmamat. Vagy
gyönyörömet. Nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan melyiket. Őszintén szólva ez volt életem legjobb szexelése. Sohasem éreztem magam olyan felszabadultnak, mint most. Vörös és fekete foltok kezdtek táncolni a szemem előtt.
Valami olyan érzésem volt, hogy az impulzusok ereje egy csúcshoz közelít és igazam lett. Az áram ereje még egy kicsit nőtt, majd megállt egy szinten. Tudtam, hogy hol tartunk, mert korábban gondosan tanulmányoztam a várható események sorát. Ez volt a maximális nem-halálos erősség szintje. Ez volt a maximum, amit úgy lehetett elérni, hogy még életben voltam. Csak annyi tennivalóm volt, hogy elélvezzek. Némán kaptam levegőért, amikor a testem megvonaglott és szinte felrobbantam életem legnagyobb orgazmusától. Tiszta és mindent elvakító volt, a gyönyör abszolút mesterműve. Mire megnyugodtam elmúlt a fájdalom. Nem folyt rajtam át áram. A nézők éljeneztek. Az első menetet sikerrel teljesítettem. A rövid szünetben frissítőket szolgáltak fel és szinte fesztiválhangulat uralkodott a kivégzőkamrában. Egy party volt, melynek középpontjában én, a testem és a fájdalom állt.
Tíz perc szünet után a kínzás folytatódott. A második menet gyorsabb és könyörtelenebb volt az elsőnél, de nem bántam. A közönség legnagyobb elégedettségére a testem tudta mit kell tennie. Mindenki engem nézett. A tekintetük a fel-le ugráló, sistergő kebleimre, a görcsösen hullámzó hasamra és megfeszülő combjaimra tapadt. A nők szemében irigységet, a férfiakéban vágyakozást láttam. Én voltam a világ közepe. Semmi mást nem éreztem csak
hőséget, amikor a látásom kezdett szétesni. Az idegrendszerem egyre nagyobb része éghetett ki, de a fájdalomközpont működőképes maradt.
Az ismerős sült hús illat visszatért, de most sokkal erősebben. A puncim egy étteremben már valószínűleg közepesen átsültnek számított volna. A melleim olyan forróak voltak, hogy azt hittem menten lángra kapnak.
Valami izgatót és sürgetőt éreztem a kebleimben. Mozgás és energia érződött bennük. Valami változott. Az áram erőssége meghaladta a végzetes szintet. Két dologgal voltam tisztában: az egyik az volt, hogy haldoklok, a másik az, hogy melleim kihasadtak. Forró, folyékony zsír robbant ki belőlük. Hátam ívben megfeszült és átharaptam a nyelvem. A csonk azonnal vérrel töltötte meg a számat. Éreztem, hogy lent lángra kap a csiklóm. Mindezek ellenére tovább dugtam a dildót. Fel és le, ki és be. A vég küszöbén ezen a módon mondtam igent, ezzel fogadtam el a fájdalmat. Az elviselhetetlen eksztázis és a szüntelen fájdalom kavargásában magamhoz öleltem a halált és eggyé váltam vele.