Történetek

kortárs, epika, próza, kispróza, novella, elbeszélés

-Én is nagyon boldog lennék tőle Yosonava!-azzal sírva átölelte a fiút. A fiú érezte, hogy erősen szorítja, ezért kezét a válla fele csúsztatta, a lány ettől elengedte, karjai viszont továbbra is Yosonava nyaka köré voltak csavarva, a fiú elmosolyodott, mire Reiko megcsókolta. Először csókolták egymást, hosszan és gyengéden.
Egy repülőgép szállt el fölöttük, ezüst testén csillogott a napfény. Felálltak, hogy tovább sétáljanak, de mikor Yosonava indulni akart Reiko elkapta a karját...

Az a baj, hogy nem emlékszem, hol vagyok, hogy vagyok, vagy mi vagyok... Talán író, de lehet, hogy tanár, talán titkárnő? Pontosabban mi voltam. Mert ma már egyik sem. Az biztos.
Mikor kinyitottam a szemem egy szobában voltam. Egyszerű falak, egyszerű könyvek, egyszerű szavak, ismeretlen képek a falakon, ablak, amin besüt a nap.

A milliárdnyi képen mind-mind különböző emberek. Senki sem volt ugyan az.
-Nos?-kérdezte-Tetszenek?
-Csodálatosak... nem is tudom mit mondjak... tökéletesek. Az összes!
-Köszönöm, igazán kedves.-nézett rám mosolyogva.
Gyorsan végig néztem az előttem heverő kupacon, megfogtam egy bauhaus képet, amin a piros alapon egy háromszögre emlékeztető ház sarkában egy kisfiú bújt meg, aki épp tüzet rakott a ház falánál.
-Mondja, mennyiért adná nekem ezt a képet?-kérdeztem...

Ádám magyar egyetemistaként lehetőséget kap nemzetközi kapcsolatok révén külföldi tanulásra, egy évre. Számos baráti kapcsolat alakult ki közte, és új iskolatársai között. Aztán megjelent Ő...

-Hát... mármint félre ne értse, csak olyan hírtelen a semmiből, így este kilenc fele zörget az ajtónknál és még csak be se mutatkozik. Tényleg nem megbántani akarom, csak elmesélné nekem, hogy ki maga?
Ezek szerint félre értettem feleségemet. Egyáltalán nem békélt meg azzal, hogy nem tudja ki vacsorázik most velünk és miért. Hírtelen kissé megrémültem, nem tudtam vendégünk erre hogyan fog reagálni. Nevetett.
-Ezek szerint nem kaptátok meg az üzenetemet.
-Nem, nem...

TOLNAI: (olvasva)
Szerelem első látásra, ami egy vonaton fogant, midőn kedvesem elsétált fülkém ajtaja előtt, volt férjével, aki egy unalmas kis bot
Tolnai Ottobán von Halmütz Elemér verse
HARMATHY: (felpattan) Mit nem merészel?!

HARMATHYNÉ: (mérgesen) Sándor!

TOLNAI: (lelkesen olvasva)
Ocht, te égi szép lány,
Gyöngynek gyöngye,
Kinek neve lehetne Gyöngyi,
De ha nem Gyöngyi, akkor Anna,
Ki szerelmében engem felfalna.

Elolvasom »