A VACSORA

 
Este volt és sötét. Feleségem már a vacsorát készítette. Házi gyros, fokhagymán sült csirke, tzatziki, na meg persze a hozzá tartozó zöldségek és pita. A pitát is ő sütötte, abban verhetetlen volt. Én pedig szereztem a kedvenc vörösborából, az egyetlenből, amit megívott. A vashiánya miatt nem is ártott neki, de ennek ellenére szinte sosem ivott alkoholt. 
Én a nappaliban olvastam, miután megterítettem kettőnknek, és a kedvenc bakelit lemezemet hallgattam. Tudom elég sznobnak hangzik, de mit csináljak? Így az igaz. 
Teljesen bele voltam merülve abba a francia szürrealista regénybe, amikor valaki kopogtatni kezdett az ajtónkon. Olyan fél kilenc lehetett akkor.
-Ki az?-kérdezte feleségem, miközben az ételeket hordta ki az asztalra. 
-Fogalmam sincs,-tápászkodtam fel- de az biztos, hogy most elküldöm. Keressenek munkaidőben, erre van az egésznapom, pláne hétvégén, de most hagyjanak! 
Az ajtóhoz mentem, lámpát gyújtottam az előszobában és kinyitottam az ajtót. A körfolyosón csak egy valaki állt, egyedül a sötétben. A lépcsőház lámpája már biztos elaludt. 
-Jó estét!-köszöntem. Ő meg csak állt, mozdulatlanul és csendesen. 
-Nem ismersz meg?-kérdezte aztán. Én ekkor néztem csak meg jobban és valóban, amit felismertem rögtön elszégyelltem magam. 
-De, de hogy nem...-hebegtem-Kerüljön beljebb!-furcsán hangzott ez így a számból egy ennyivel fiatalabb ember felé, főleg úgy, hogy ő tegezett engem-Tegeződjünk vagy magázódjunk?
-Nyugodtan tegeződjünk!-válaszolta miközben az előszobában levette a dzsekijét-Cipőmet le vehetem?
-Drágám, takarítottál?
-Tessék? Ő... nem. Miért?-hangzott a szobából.
-Akkor ahogy szeretnéd, némi kosz van, de tudok papucsot is adni, ha kell.-válaszoltam a vendégnek. 
-Nem köszönöm, zoknizom. 
Bementünk a szobába. Feleségem a konyhában volt, az utolsó adag frissen vágott zöldséget hozta ki épp. 
-Ki volt az?-de hírtelen megállt, mert meglátta vendégünket a nappaliban én mellettem-Drágám, bemutatnál az úrnak!-fordult felém. 
-Nem hiszem, hogy erre szükség volna.
-Tessék? 
-Volna kedved velünk vacsorázni? Mármint ha van ránk egy kis időd.-kérdeztem vendégemet. Ő a nappaliban lévő padlótól-plafonig tartó egész falas könyvesszekrényt bámulta zsebre dugott kézzel. Csak pár másodperc csönd után fordult felénk. 
-Persze! Ha már ajtót nyitottál. 
Így asztalhoz ültünk, én hoztam még egy terítéket magamnak, plusz egy poharat és kínálni kezdtem őt. 
-Nem köszönöm, csak a vacsora után. A vörösbor jobb fokhagyma után mint előtt, de azért ti csak koccintsatok!-így is lett. 
Feleségem elég rosszallóan nézett rám, nem értette a helyzetet, de azt maguk is biztos beláthatják, hogy nem kezdhettem el magyarázkodni egy ilyen vendég előtt, mint amilyen ő volt. Úgy hogy feleségem, amint látta, hogy most nem fog válaszokat kapni és nyilván azért nem, mert nem válaszolhatok most, megbékélt a helyzettel és a lehető legjobb háziasszony és feleség próbált lenni, amilyen valójában is volt, amikor értette, hogy mi történik körülötte. 
Szedtünk és elkezdtünk enni. Vendégünk illedelmesen megdicsért mindent, hogy milyen finom. De amikor a pitába harapott, hírtelem megállt a lélegzete. Lassan rágta a szájába tépett falatot, forgatta, majd lenyelte. Szeme felcsillogott, szája pedig mosolyra húzódott. 
-Ez nem kiváló, hanem egyenesen Isteni!-jelentette ki-Gratulálok! 
-Köszönöm! 
-Ezt meg kell kóstolniuk!-nyújtotta felénk.
-Én csináltam mindet, az összes ugyanolyan. 
-Ebben én nem lennék olyan biztos.-kacsintott felénk-Kóstoljátok meg ezt!
Kissé csodálkozva vettem át tőle a megtépett darabot, de azért beleharaptam. Tényleg más volt mint a többi, amit addig feleségem sütött. Fenséges volt, egyenesen mennyei. Vendégem egy szemernyit se túlzott, semmi udvariasság nem volt előbbi kijelentésében, még csak kijelentésnek sem mondhatnám, sokkal inkább egy szerény jelzésnek, hogy nála van a világon a legjobb dolog. Ez kétségtelen. Ezért mosolygó szájjal, de csodálkozó szemekkel feleségem felé nyújtottam a megmaradt darabot. Ő vonakodva átvette, megnézte, majd bekapta az egészet. Kicsit rágogatta, majd láttam az arcán, hogy ő is megértette miről beszélt a vendégünk. 
-Tényleg finomabb.-jelentette ki.
-Ugye? Hát erről beszélek én!  
A vacsora folyt tovább. A csendet én törtem meg, feleségemtől kérdeztem valami mindennapit, hogy elintézte e, el. Majd hírtelen ő fordult vendégünk felé. 
-Mondja csak, hogy hogy ilyen hírtelen látogatott meg minket? 
-Tessék?-kérdezte ő. 
-Hát... mármint félre ne értse, csak olyan hírtelen a semmiből, így este kilenc fele zörget az ajtónknál és még csak be se mutatkozik. Tényleg nem megbántani akarom, csak elmesélné nekem, hogy ki maga? 
Ezek szerint félre értettem feleségemet. Egyáltalán nem békélt meg azzal, hogy nem tudja ki vacsorázik most velünk és miért. Hírtelen kissé megrémültem, nem tudtam vendégünk erre hogyan fog reagálni. Nevetett. 
-Ezek szerint nem kaptátok meg az üzenetemet. 
-Nem, nem kaptuk. 
-Pedig a férjednek meg kellett kapnia. Engem legalább is úgy értesítettek. 
-Nekem? 
-Uhum.-harapott a csirkéből-Janóval üzentem, harmadik hó huszadikán. 
-De hát még csak február van...
-Minden év harmadik hó huszadikán üzentem, amit már több mint kétezer éve számolnak is. 
-Én ezt nem értem.-mondta feleségem. 
-Az a baj, hogy én igen. 
-Látod! A férjed már emlékszik, hogy megkapta az üzenetet. 
-Valóban...
-Alapvetően azért jöttem, hogy ezt most itt megbeszéljük, miért is nem sikerül a nyamvadt üzijeimet tovább adni, de olyan kedvesen behívtál, hogy én szerintem ez a kis beszélgetés bőven elegendő arra, hogy most már úgy végezd a munkádat, ahogy kell. 
-Nagyon sajnálom!
-Nem kell sajnálnod, már neked rosszul mondták el, hogy mi van. Ezzel nem tudsz mit csinálni. De most már legalább jól fogod csinálni. Ebben biztos vagyok.-azzal bekapta az utolsó falatot is a tányérjáról-Viszont, ha szabad, most kérnék abból a jó kis vörösborból. 
Töltöttem neki. Kortyolt belőle, és hírtelen újra láttam azt a boldogságot a szemében, mint a pitánál. 
-Ez elképesztő! Nálatok minden finomabb, mint máshol?-és már épp nyújtani kezdte a poharat, hogy kóstoljuk meg azt is, mikor feleségem villám gyorsasággal kitépte a kezéből és majd a felét megitta. 
-Igen, ez is sokkal finomabb, mint a sajátom.
Így én is ittam belőle, tényleg jóval finomabb volt, mint az, amit a saját poharamba töltöttem. 
-Idd ki az egészet!-mosolygott vendégem. Majd megköszönte a vacsorát és az előszoba felé indult, aztán egyszer csak megperdült és visszarohant a nappaliba, egy könyvet hozott magával. 
-Barátom, nem adnád ezt nekem egy kicsit kölcsön? Amikor megérkeztem beleolvastam és egész érdekes témákat feszeget.
Megnéztem a könyv címét, amit kiválasztott vendégem arról szólt, hogy az író szépen tételesen megcáfolja Jézus isteni mivoltát, és a világtörténelem összes rémtettét az ő tanítására vezeti vissza. 
-Vidd csak, ha ez érdekel.-mosolyogtam.
-De még hogy!-nevetett ő. Majd kilépett a kőrfolyosóra-Vigyázz magadra Jóember! Isten áldjon! És köszönöm a Vacsorát!-majd mosolyogva és fütyörészve sarkon fordult és elment. Én pedig becsuktam mögötte az ajtót. 
 
Szikra Benedek