TörMEléK

 
Az a baj, hogy nem emlékszem, hol vagyok, hogy vagyok, vagy mi vagyok... Talán író, de lehet, hogy tanár, talán titkárnő? Pontosabban mi voltam. Mert ma már egyik sem. Az biztos. 
Mikor kinyitottam a szemem egy szobában voltam. Egyszerű falak, egyszerű könyvek, egyszerű szavak, ismeretlen képek a falakon, ablak, amin besüt a nap. Oda mentem. Kint tényleg süt a nap. A kertben egy kislány játszott a fűben, gyönyörű kis teremtés. Kiakartam nyitni az ablakot. De nem volt rajta kilincs. Hírtelen szorongás fogott el és félelem, egyszerre, ami ha jól emlékszem nem is lehetne egyszerre. Dörömbölni kezdtem az ablakon és kiabálni, hogy nyissák ki, nem tarthatnak bezárva, ki akarok Menni. Semmi nem történt. Vissza ültem az ágyra és sírni kezdtem. Talán. 
Ekkor egy aranyhajú hölgy jött be és kakaót hozott magával, meg egy kis foghagymás pirítóst. Jóreggelt, mondta. Lerakta a tálcát az ágyam mellé és az ablakhoz lépett. Egy könnyed mozdulattal azonnal kinyitotta. Engedek be egy kis friss lEvegőt, olyan dohos itt bent. Mosolygott rám. A szemében volt valami furcsán mosolygó.
Ahogyan körülnéztem rögtön éreztem, hogy egy kényelmetlen műanyag széken ülök, ősz hajam tincsei az arcomba lógtak. Fújdosni kezdtem a szálakat, de azok nem nagyon akartak mozdulni. Oldalról hallotTam, hogy valaki azt kiáltja, Következőt! A szemközti falon láttam, hogy váróterem. Egy orvos lépett oda hozzám, az arcára már nem emlékszem, de arra igen, hogy kávé foltos volt az a fehér, ami rajta volt. Sajnálom, továbbra sem szolgálhatok jóhírekkel, de menjen csak be beszélni vele, mondta. Nem értettem miről bEszél, de tudtam, hogy ami történik, az jó nem lehete. Ezért bólogattam, és az ujjamon lévő karikagyűrűt csavargatva abba az irányba indultam, AztHiszEm, amerre a doki mutatta. Az ajtó előtt kicsit megálltam és erőt gyűjtöttem. Aztán megfogtam a kilincset... phuuu... lenyomtam. És akkor hideg jégszilánkként az egész épület a nyakam és a ruhám közé hullott. Felébredtem? 
A könyveket néztem a polcon, DE a címeknek nem volt semmi értelme: BiBLA, KInzs, valami Polgár és valami... zagyvaság az egsz. Az Atanyhaj hölgy megint bejött a szobába és megkérdeze nem akarok e kimenn? Én mondtam Erre az őszemében Könny jelent meg. Ezért inkább gyorsan kiment. N pedig azon kztem elgondolkodni hogy vajon ő ki lehet. A legvalószínübbnek aztűnt, hogy talán a lányom... Ekkor ért a felISmerÉs, hogy a memriÁm már nagyon nem jó gy. Ezért kitaláltam h inkább leíron a dolgokat s kor talán nem felejtem el... ezért gondolkodtam azon is, hogy mi leHtm... na mind egy... az álm miatt azt a CíMet adtam a jegzetne, hogy TörMEléK. Jóm?
 
Szikra Benedek