FÜLKE

 

A színpadon három vonat fülke látható. A baloldaliban egy láthatóan öregember, aki beteg. A középsőben egy jól öltözött fiatalember, aki olvas és iratok vannak a csomagjain. A jobboldaliban pedig egy nagyon is kisminkelt és alul öltözésben túlöltözött ’hölgy’. Vonat fütty hallatszik, majd gőzmozdony zakatolása. A három ember a fülkékben kicsit előre-hátra dőlnek, mintha tényleg vonat indult volna el velük. Majd onnantól kezdve minden szereplő aprókat pattog és dülöngél, imitálva a vonat mozgását.  

Miután a vonat elindult a baloldali takarásból egy nő és egy férfi lépnek fel a színpadra, kezükben csomagok. Az első fülkéhez mennek, ahol az öregember ül. 

 

HARMATHY: Menj csak drágám!

 

HARMATHYNÉ: Köszönöm drágám! 

 

Harmathy és Harmathyné belépnek az első fülkébe, köszönnek, majd leülnek. Ülnek ott egy darabig, a vonat zötyög. 

 

HARMATHY: (kissé zavartan) Szép időnk van. Milyen jó, hogy nem esik az eső.

 

ÖREGEMBER: Igen. (hatalmasat és undorítót tüsszent) Csak ez a fránya nátha... (turházik és a padlóra köp)

 

Erre Harmathyné nagyon mérgesen és látványosan a férjére néz. De az csak megrántja a vállát. Ezért Harmathyné megszorítja a karját és szemével az ajtófelé kémlel. Harmathy viszont csak elfordítja a fejét és lassan ingatni kezdi. 

 

HARMATHY: (halkabban) Örülj, hogy van helyünk!

 

Harmathyné újra megszorítja a karját, most láthatóan erősebben. 

 

HARMATHY: Hiába próbálkozol drágám én...

 

Nem tudja befejezni, mert Harmathyné hatalmasat tapos cipője sarkával a férje lábára. Az pedig fájdalmasan felkiált. 

 

HARMATHY: (kiabálva) AuuuuuuuuÚh, de hülye vagyok! (csomagjaival felpattan) Kint felejtettem az esernyőmet a peronon. (elindul kifelé) Gyere drágám! Segíts nekem kérlek, és ne hagyd itt a csomagokat se!

 

Mindketten kimennek. És elindulnak a harmadik fülke felé. 

 

HARMATHY: Remélem most már nem lesz baj. Eddig is sok volt az, amit emiatt az egész elutazás miatt műveltél. Érted? Sok! 

 

HARMATHYNÉ: Én a helyedben hallgatnék, nyápic uraság! 

 

HARMATHY: Na indulás befelé! 

 

Mindketten bemennek a harmadik fülkébe, ahol a ’hölgy’ ül és leülnek vele szemben. Kis ideig nem történik semmi. De a hölgy végig Harmathyt nézi. Harmathy nem reagál rá. A hölgy erre a lábát jólláthatóan Harmathyié felé próbálja tolni, mire Harmathyné sikítva felpattan. 

 

HARMATHYNÉ: (sikítva) Elég! (majd kivonul a fülkéből)

 

Harmathy gyorsan követi. A folyosón megállnak. 

 

HARMATHY: Most meg mi a baj? 

 

HARMATHYINÉ: Hogy mi? Az a nő már teljesen levetkőztetett téged a szemével. Sőt! Nem is csak levetkőztetett, hanem ki is belezett, annyira érdekelted őt. 

 

HARMATHY: Pedig az eleje jól kezdődött...

 

HARMATHYNÉ: Tessék? 

 

HARMATHY: Semmi drágám. Menj csak be a fülkébe! 

 

(Mindketten bemennek a középső fülkébe, ahol a fiatalember ül és még mindig olvas. Köszönnek és leülnek.)

 

HARMATHY: Miért csinálod ezt?

 

HARMATHYNÉ: Mit?

 

HARMATHY: Hát tudod. Ezt. Ezt az egész hisztériás cirkuszt. Pont te miattad jöttünk el, hogy pihenhess és kipihend magad. (megpróbálja megfogni a kezét)

 

HARMATHYNÉ: Akkor meg ne nyaggass! (elfordul)

 

HARMATHYI: (idegesen) Hát ez szép... köszönöm! Ezt érdemlem azok után, hogy te az utolsó pillanatban kitalálod, hogy mi lenne ha még se mennénk miközben ez az egyetlen időpont, amikor el tudtam jönni, aztán ebből veszekedés, de lenyugodtam és meggyőztelek, aztán késtünk, mert te a taxiból szaladtál vissza, hogy inkább még is átvedd a cipődet, de még ekkor sem kaptam agyvérzést, na de, amikor az állomáson kitaláltad, hogy együnk és így majdnem lekéstük a vonatot, na az már sok volt. Most meg itt ez az állandó fülkéből fülkébe rohangálás... Be kell, hogy valljam kicsit már tele vagyok! 

 

HARMATHYNÉ: Hogy beszélhetsz így velem? 

 

HARMATHY: De hát ez történt...

 

HARMATHYNÉ: (kategorikusan) NEM!

 

HARMATHY: Ja, akkor jó...

 

Halk kuncogás hallatszik. A velük szemben ülő fiatalember nevet. 

 

HARMATHY: Megkérdezhetem min mulat ilyen jól? 

 

TOLNAI: (nevetve) Igen, megkérdezheti.

 

HARMATHY: (idegesen) Hát min? 

 

TOLNAI: Magukon. 

 

HARMATHY: Tessék?!

 

TOLNAI: Már ne vegye sértésnek öregem, de ebbe jól bele nyúlt. 

 

HARMATHYNÉ: (idegesen) Mit nem merészel? 

 

HARMATHY: Hogy érti ezt? 

 

TOLNAI: (kacsintva) Tudja azt maga. 

 

HARMATHYNÉ: Pimasz fráter! 

 

TOLNAI: Elnézést, de téved a nadság.  (feláll és meghajol) Én költő Tolnai Ottobán von Halmütz Elemér vagyok. 

 

HARMATHY: Ez a neve? 

 

TOLNAI: Nem. (nevetve) De milyen vicces lenne!

 

HARMATHY: Hát? 

 

TOLNAI: Ez a nevem és a rangom. 

 

HARMATHYINÉ: (csodálkozva) Rangja?

 

TOLNAI: Igen én egy igen rangos költő vagyok. Tolnai a vezetéknevem az Ottobán, amiben már maga a bán is jelzi nemességem egyébként, egy felvett név a híresköltő után, akit valószínűleg maguk nem ismernek. 

 

 HARMATHY: (sértődötten) Eltalálta.

 

TOLNAI: Ugye mondtam? A von az szintén nemesi jelző a Halmütz az pedig a hely, amelynek halálom után szellemi atyja leszek. Tudni illik Halmütz egy kis német falu...

 

HARMATHY: Az nem véletlenül Olmütz, ami Csehországban van? 

 

HARMATHYNÉ: (mérgesen) Ne szólj már mindenbe bele Sándor! 

 

HARMATHY: Tessék? 

 

HARMATHYNÉ: És miket költ, kedves Tolnai Ottobán von Halmütz Elemér úr?

 

HARMATHY: Max tojást, de annál többet tuti nem. 

 

TOLNAI: (lelkesen) Verseket! Ha lehetek ilyen szerény, csodálatos verseket. 

 

HARMATHY: (kifelé) Helyben vagyunk...

 

HARMATHYNÉ: Oh, valóban? Tudja a férjem is próbálkozott ilyesmivel, de ő sajnos nem viselte magát jól ezen a pályán. 

 

TOLNAI: Igen, vannak akik nehezen viselik jól a sikert. 

 

HARMATHYNÉ: Ő a megaláztatást nem viselte. 

 

HARMATHY: (negédesen) Köszönöm drágám az elismerést! A másik kocsiban láttam egy TELJESEN üres fülkét, rögtön a mosdó mellett. És mivel tudom, hogy a kis gyomrocskád nem bírja annyira a vonatoz...

 

HARMATHYNÉ: Nem szavalna nekünk valami szépet, a versei közül Tolnai úr?

 

TOLNAI: Reméltem nem kérdezi meg.

 

HARMATHY: Hát még én. 

 

HARMATHYNÉ: Miért? 

 

TOLNAI: Mert az imént, amikor elvonultak a fülke előtt, megláttam magát, gyorsan írtam egy verset kegyedről. És így szemtől-szembe kissé szégyelleném elmondani. 

 

HARMATHY: (hangosan) Helyes! 

 

HARMATHYNÉ: Ne kéresse magát! Mondja el bátran! Imádom a rólam szólóverseket. 

 

HARMATHY: Mintha lenne egy darab is. 

 

TOLNAI: Biztos ön ebben? 

 

HARMATHY: Nem is hallják, amit mondok? 

 

HARMATHYNÉ: Biztos. 

 

TOLNAI: Hát legyen. 

 

HARMATHY: Ezt nem hiszem el!

 

Tolnai egy galacsinná gyűrt papírt vesz elő a zsebéből, széthajtja és olvasni kezdi. 

 

TOLNAI: (olvasva) 

Szerelem első látásra, ami egy vonaton fogant, midőn kedvesem elsétált fülkém ajtaja előtt, volt férjével, aki egy unalmas kis bot

Tolnai Ottobán von Halmütz Elemér verse

 

HARMATHY: (felpattan) Mit nem merészel?! 

 

HARMATHYNÉ: (mérgesen) Sándor! 

 

TOLNAI: (lelkesen olvasva) 

Ocht, te égi szép lány,

Gyöngynek gyöngye,

Kinek neve lehetne Gyöngyi,

De ha nem Gyöngyi, akkor Anna,

Ki szerelmében engem felfalna.

Áldott orcád piros pöttye,

Hisz te vagy a gyöngyök gyöngye.

Elsuhantál mint szélvész,

Hogy a vonaton szétnézz,

De vissza jöttél nyomban,

Pillangóim repdesnek gyomromba.

Megláttalak, te szép voltál, egészben teljes,

Én meg azon morfondíroztam, mi a hellyes?

Hiszen te férjnél vagy, ez nem titok,

Urad melletted ül, kis bot.

Hogy szabadíthatnálak meg e rabságból,

Úgy, hogy ne kapjak a maflásból?

Kitaláltam hát, verselek,

Így nem kell eltépnem a kezedet.

Vigyázok rád míg élek,

Vagy míg erre visz a lélek.

Mert semmi sem tart örökké, ez biztos,

De attól viszonyunk ne legyen már titkos!

Ezért kérlek, gyer velem gyöngyöm,

Hogy férjed ne kelljen megölnöm!

Ez fáj tudom, nekem is fáj,

De húzzuk meg a vészféket és áj!

Gyer hát velem Gyöngyi per Anna,

Ki tőlem a világon, mindent megkapna.

 

Kis szünet és néma csend. 

 

TOLNAI: Na, hogy tetszik? 

 

HARMATHY: Gyilkos egy vers...

 

HARMATHYNÉ: (elaléltan) Csodálatos! 

 

TOLNAI: Gondolja?

 

HARMATHYNÉ: Igen, húzzuk meg a vészféket és áj! 

 

TOLNAI: Túl erős sornak gondolja? 

 

HARMATHYNÉ: Nem, húzzuk meg a vészféket és áj!

Harmathyné meghúzza a vészféket. A vonat csikorogva megáll. 

 

HARMATHYNÉ: Sándor! Én elválok tőled, és most leszállok Tolnai úrral. 

 

HARMATHY: (meglepődve) Tessék? 

 

HARMATHYINÉ: Így van és punktum.

 

Kalauz lép a fülkébe. 

 

KALAUZ: Maguk húzták meg a vészféket? 

 

HARMATHYNÉ: Igen! Rosszul érzem magam, nagyon. És ezzel az úrral (Tolnaira mutat) leakarunk szállni! 

 

KALAUZ: Kérem fáradjanak velem! 

 

Kalauz el, Harmathyiné felkapja a csomagjait és utána indul. 

 

HARMATHYNÉ: Ugye jön Tolnai úr? 

 

TOLNAI: Hogy ne, csak veszem a csomagjaim. 

 

Harmathyné el. Harmathy némán és mozdulatlanul ül. Tolnai veszi a csomagjait és kilép a fülkéből, majd elindul, de visszalép. 

 

TOLNAI: Pardon! A pénzt elfelejtettük. 

 

HARMATHY: (zavartan feláll) Valóban! Elnézést! (pénzt vesz elő, leszámolja és Tolnainak adja) De aztán az egy hónap az egyhónap! 

 

TOLNAI: Értem én azt Harmathy úr! A Tolnai és Társa mentesítő szolgáltatás nagy tapasztalattal rendelkezik e téren. Egy hónapig találkozgatok a feleségével és fűtöm ön ellen, hogy válópert indítványozzon, azt elfojttassuk és kész. 

 

HARMATHY: Remélem is, hogy így lesz, mert rabló banda az önöké. Szerintem túl sok pénzt kérnek ezért. 

 

TOLNAI: Sajnálom Harmathy úr, ennyibe kerül a szabadság. 

 

VÉGE