Történetek

- Miféle lények az orkok? Északon semmit sem tudni róluk.
- Félig értelmes szörnyetegek. Testüket fekete szőr borítja, pofájukat kivéve. Szemeik aprók, sunyik és gonoszak. Foguk a hullaevéshez szokott. Beszélni nem tudnak, de a gesztusokat jól értik és az értelmesebbek megtanulják érteni a nyelvek némelyikét. Der Zlameyan állítólag démonokkal keresztezett orkokat hoz létre mágiával, ezek már félelmetesen okosak is tudnak lenni...

De most minden más lett! Olyan, mint régen, amikor boldog voltam! Zúg a fejem, annyi gondolat zakatol benne; sok őrült gondolat: jó, rossz, reménykedő... Ha most le kellene írnom őket, nem lenne elég se tinta, se papír. De ha Te kéred, megpróbálom, és ha elfogadod lelkem, az egészen a Tiéd, ha úgy akarod!...

Váratlanul azonban egy bőrkabátos férfiba ütközött. Megfordult, tekintete megváltozott, első pillanatbeli öröm dühé vált és ez pofonként mutatkozott meg a férfi arcán. Ezután Jane ismét belenézett a férfi szemébe.
Josh volt az. Jane öröme tetőfokára hágott, vad csókkal adta tudtára a világnak, hogy mit érez. Ajka szenvedélyesen érintette a férfiét, nyelve keringőt járt párjáéval. Jane-t boldogsága, majd szétvetette. Kinyitotta a szemét, de az arc nem stimmelt. Nem az volt, akit...

Szervusz barátom!... hogy micsoda? Nem vagyok a barátod? Legszívesebben elfelejtenéd azt a percet, amikor megismerkedtünk? De hát miért? Nem volt jó az estét egy olyan csinos lánnyal tölteni? Azt mondod, van barátnőd és nagyon fáj a szíved, ha arra gondolsz hogy megcsaltad. És másnap reggel émelygett a gyomrod, fájt a fejed és egész nap alig tudtál egy értelmes szót kibökni... hmm, talán nem kellett volna ennyi alkoholt inni! Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt, ezt akarod? Legközelebb...

Várok rád egy életen át. Tudom mindhiába. De nem számít, megéri. Mert szeretni téged többet jelent, mint élni. Több vagy nekem, mint minden öröm e földön. Fontosabb vagy, mint akár levegőt venni. De el nem érhetlek soha. Hiányzol. Fáj a hiányod. Mégis várok rád, mert nem tudok szeretni már senki mást ezen a világon...

Vajon ki ez az ember? Taktikai zseni, hős fegyverforgató, intrikus, a természet ismerője egyetlen személyben?
Azyert mindig körbelengte valamiféle titkot sejtető misztikum, ami még érdekesebbé tette az egyébként is jóképű fickót. Ráadásul a vándor rengeteg nyelven beszélt, olvasott, még az ó-jezykivel is elboldogult, ami köztudottan a nyelvtudósok átka. Egy közrangú ember nem lehet ilyen járatos egyszerre a művészetekben, nyelvekben, számtanban, orvoslásban, harcban, stratégiában...

Abban a pillanatban halk dobbanást hallottam a hátam mögül. Időm sem maradt megfordulni, s felkutatni a zaj forrását. Hideg kéz ragadta meg a vállamat. Sikítani akartam, de mégsem tettem, nem is tudom, miért? A jeges kéz gazdája ott állt velem szemben. Magas, arányos termetű férfi, s a bőre, akár a sápadt tavaszi hold, még nálam is fehérebb. Nem tűnt kifejezetten izmosnak, ám szorítása a vállamon mélyen rejlő hatalmas erőről tanúskodott. Zöld szemei élénken csillogtak, azonban komoly tekintetébe...

Úgy éreztem, hogy az alakok nem a mi felfogásunk szerinti térben mozogtak, szinte éreztem őket a testemen. Magasak voltak, igaz egy kicsi emberkének egy átlagos testméret is nagynak tűnik. De a magasság szembetűnő volt, ahogy a karcsú, hosszú végtagok. Az egyik lény felém nyújtotta a karját, én sikoltottam volna, de nem mertem kikelni az ágyamból, az öcsém pedig furcsamód nem érzékelt semmit. De ott voltak...

Később magához húzott és persze megcsókolt többször is. Először csak kicsi puszikat kaptam az ajkamra, majd egyre hosszabbakat és szenvedélyesebbeket. Az egész testem remegett, annyira jól csókolt...

Az óvodától nem messze van egy kisebb park, ahova minden délután elsétálunk Babyvel. Reménykedtem, hogy ott lesz. Gyorsan átsprinteltem az úttesten, be a kis kapun és átfésültem az egész terepet. Már kigyúltak a fények, kezdett sötétedni. Sehol nem találtam. Kétségbeesésemben lerogytam a földre és felnéztem a holdra.
- Istenem! Könyörgök Neked, Baby kerüljön elő! Nem bírnék ki még egy személy elvesztését. Csak Őt ne vedd el tőlem...