Érzések

Ülök a félhomályban és gondolkodom. Gyakran szoktam ilyet csinálni, mert jólesik. Elmerülök az emlékekben, felelevenítem őket. Már több, mint egy órája elmélkedem, mikor eszembe jut a Zsolttal való megismerkedés. Nem volt mesébeillő, pedig kislány koromban úgy képzeltem el a találkozást az Ő-vel, mint ami a filmekben lenni szokott (meglátni és megszeretni). Hát rólam ezt nem lehet elmondani. Be kell vallanom, hetekig olyan hűvös voltam Vele, mint a jégcsap. Talán még nem ülepedett le a fájdalom. Akkor sokszor megkérdeztem Tőle, hogy "Mit szeretsz bennem? Én utállak, utálok mindent és mindenkit. Miért nem hagysz békén?". Ő erre nem felelt soha semmit és a mai napig nem tudom a választ.

Emlékszem, egyszer... többször nagyon gonosz és elutasító voltam Vele szemben és Ő mégse adta fel. A napok hetekké, a hetek hónapokká alakultak és én még mindig nem éreztem iránta semmit. Vagy csak nem akartam érezni semmit? Lehet... nem tudom. Igazából féltem, hogy Őt is elvesztem. Aztán valahogy minden megváltozott. Még mindig nem fogadtam el úgy, mint férfi, de már barátként tekintettem Rá. Mindent elmondhattam Neki és Ő sem titkolt előlem semmit. Ez nagyon jól esett. Volt egy biztos pont az életemben. Mikor elmeséltem Neki a tragédiát, megértette, hogy miért vagyok ilyen. Nem haragudott rám. Várt türelemmel. Később egy pár napra elutazott, akkor nagyon hiányzott. Borzasztóan, és leültem gondolkodni, hogy tulajdonképpen mit is szeretnék. Eldöntöttem, két lehetőség van: vagy megszakítom Vele a kapcsolatot, vagy a szívemre hallgatok. Már nem tudtam elfojtani az iránta érzett szerelmet. Az utóbbi mellett maradtam, mert, ha nem ezt tettem volna, hazudtam volna önmagamnak. Szóval nem sajnálatból tettem, amit tettem.

Mikor hazajött, megmondtam Neki, hogy mit érzek. Azt is, hogy hónapokig hazudtam Neki is és önmagamnak is. Rájöttem, hogy fokozatosan szerettem belé, nem egyik pillanatról a másikra. Jöttek a boldog órák és szép emlékek. Aztán kiderült, hogy áldott állapotban vagyok (szerintem a terhességet nem jó szó erre, nem is értem, ki találta ki). A legtöbb férfi gyorsan lelécelt vagy megijedt volna, de Ő nem hagyott el, megkérte a kezemet. Hiszem, hogy nem kötelességből, mert már előtte is közös jövőt, gyerekeket terveztünk. Még Baby születése előtt összeházasodtunk, így a lányunk már igazi családba érkezett. Zsolt volt a legboldogabb apa, mikor megszületett a babánk. Rengeteget foglalkozott Vele és most is szerveznek közös programokat.

Még mindig nem tudom, mi fogott meg benne, de örülök, hogy így történt és engedtem az érzéseimnek. Zsolt úgy fogad el, ahogy vagyok. Nem követel, nem akar megváltoztatni, nem kívánja azt, hogy szike alá feküdjek. Szeret és én is szeretem Őt. Ő segített túl jutnom a fájdalmakon, még a legapróbb problémáimat is komolyan kezelte.

Hogy most milyen a kapcsolatunk? Jobbat nem is kívánhatnék. Mindenben segít, a házimunkában, a gyereknevelésben, a munkahelyi dolgokban. Én is segítem Őt, amiben csak tudom. Nem tudom, hogy a szerelem elmúlt-e. Azt mondják, az nem tart két évnél tovább, de a szeretet, a megbecsülés, a közös dolgok megmaradtak. SZERETLEK!