Történetek

Végül beszéltünk arról, hogy nem is ismertük egymást, most meg mint ha évek óta barátok lennénk olyan dolgokat osztottunk meg egymással.
Én a bizalmamat adtam neki, és ő is az övét.
Nekem pedig nem szokásom könnyen megbízni valakiben, de benne megfogott valami...

Változás. Milyen más minden, ami a sorokban olyan egyértelműen cseng. Ma ez, holnap az. Hiányzik a lélek, mely akkor volt, de ma már csak a jelen sorokat élteti. Mondja, hogy írjak; kéri, hogy érezzek; segít, hogy emlékezzek. Emlékezzek a sorokra, melyek a múltról szólnak, és a jövőt idézik...

Tom két nagy pénzeszsákkal a kezében megnyitotta a kaput, pisztolyát még mindig a csapatra tartva, és harsányan felkacagott. Ekkor azonban pár, szám szerint: három csirke jött át a kapun, és magukkal vitték, Tom-ot. Mindezt, nagy: Paak-ogás közepette.
A Kapu bezárult, és azóta sem nyílt ki...

A félig ledőlt és sok helyütt berozsdásodott épületek beterítik a szigetet. Pár évtizeddel vagy akár egy-két évszázaddal ezelőtt, ha valaki átnézett a folyó túlpartjára, a végtelen kontinensre, felhőkarcolókat látott. Hatalmas épületeket. De most csak a végtelen sivatag látszik és a horizonton tomboló hurrikánok. Igen ez maradt Manhattan-ből...

A Csapat tagjai látszólag megértették a közleményt, és bólogatva helyeselték, miközben fent már tárcsáztak is. A hatalmas körgyűrűn, a rajta szereplő számok pörögni kezdtek. Egyenként, lassan lefelé, majd megálltak, és jött a következő. Aztán hirtelen minden szám megállt, és hatalmas kék folyadék robbant ki a gyűrűből, de semmi sem lett nedves. Ők jól ismerték ezt, és lassacskán megindulva, sorra tűntek el benne...

Arcomon most végiggördül egy magányos könnycsepp, melyet a kínoktól ordító lelkem szült meg, s ami most némán zuhan le remegő lábaim elé, majd a csendet megtörve, hideg talajhoz érve fagy és hal meg örökre, gyarapítva ezzel a magány végtelen óceánját, mely az örök időkre elnyelte fájdalomtól fuldokló lelkemet...

Egy rövid X-akták paródia. Az Ügy komoly, a szereplők komolytalanok. De vajon az igazság hova tűnt?

A mai nap valamivel szebb és naposabb volt. A kedvem is sokkal elviselhetőbb volt számomra. A tekintetek viszont - a legnagyobb bánatomra - nem változtak.
Megpillantottam a járdán egy apró kis homokszemet. Az emberek belerúgtak, megtaposták, észre sem vették. Én láttam, a fájdalmát átélem és nekem is ugyanúgy fájt, ahogy neki...

Gyönyörű táj volt. Olyan táj, amelyet az ember ég nem tett tönkre. Az eddig látottakból úgy tűnt itt nincsenek is emberek, akik tönkretegyenek bármit is. Sok ismerős állatfajt fedeztek föl. Bölények, rigók, varjak, kakukkok, kígyók, farkasok, őzek, szarvasok. Sok olyan fajt, amely nálunk már kihalt. Mamutok, kardfogú tigrisek, óriásszarvasok, barlangi oroszlánok. És rengeteg olyat, amelyet még senki sem látott...

A Vonat hazafelé vitt. Ott állt mellettem, lehúzott ablaknál, és az elsuhanó tájat figyelte. Éjszaka volt, én nem láttam semmit, valószínűleg ő sem, csak tette ott az agyát annak, aki arra jön. Rajtam akkor a fekete bőrdzsekim volt. Hazafelé tartottam a feleségemhez, de aztán kiderült, hogy vannak még véletlenek, és egy vonaton utazunk. Mindhárman. A Feleségemet meglátva, azt a gyönyörű asszonyt, félreálltam, nehogy észrevegyen. Vajon hol volt? Beszédbe elegyedett a sráccal...