Tűzoltófeleség

Férjemet 22 éves koromtól ismertem, 25 éves voltam, amikor elvett feleségül. Mindketten nagyon szerelmesek voltunk még akkor is, amikor rá 3 évre elveszítette az addigi fővárosi állását. A munkanélküliség nem jó dolog és nemcsak azért, mert unatkozik az ember, meg sok ideje van, hanem mert ingerültté teszi a férfiakat. Az én drágámat biztosan, mert úgy gondolta, hogy a szakmájában gyorsan talál másikat. A harmadik hónap után sajnos be kellett látnia, hogy ez nem egészen így van és muszáj volt másik munka után néznie, de eközben – az első hetet leszámítva – annyira megviselte az álláskeresés az idegeit, hogy rám se nézett. Hiába a csábító tekintet, a szexi fehérnemű és egyéb célozgatások, semmi sem használt. Ez engem is elég frusztrálttá tett és amikor néha rákérdeztem „ Egyáltalán szeretsz te még engem? ” szimplán elintézte egy „persze édesem”-mel.
Szerencsére – vagy szerencsétlenségre – hamarosan talált munkát, ami viszont költözéssel járt. Nekem nem okozott nagyon nagy gondot a munkámmal kapcsolatban, mert már elég régóta inkább online dolgoztam, de a baráti körrel való kapcsolattartás és a megszokott üzletek helyett máshova járni bevásárolni azt azért nehéz volt megszokni.
Eltelt 3 hét és kezdtünk beilleszkedni. Férjem tűzoltóként alkalmazták, ami aránylag jól fizetett, de elég sokszor kellett bent maradnia és így a házaséletünk még rendszertelenebbé, ritkábbá vált, ha lehet egyáltalán ritkának nevezni a semmit. Az elmúlt hónapok szorongása a munkanélküliség árnyéka még mindig éreztette hatását az idegein, emiatt már nem is igazán forszíroztam a szeretkezést vele. A feszültség levezetése a vibrátorral nem volt igazi megoldás, de nem gondoltam arra, hogy bárkivel kikezdjek, mert szerettem a férjemet.
A munkám jellegéből adódóan magam oszthattam be az időmet és így délelőttönként főzni kezdtem, részben a spórolás miatt, részben meg kedveskedni akartam drágámnak, mert a vidéki munkahelyen nem volt lehetősége rendszeresen főtt ételhez jutni, így magam vittem be neki olykor. Az első héten még nem, de utána már amikor tudtam, hogy délelőtt dolgozik, vittem neki ebédet és amikor délutános volt, akkor vacsorát. Ezzel magam is sikerült lekötnöm, figyelemelterelésként, addig sem unatkoztam.
Az egy hónap alatt, mióta ott dolgozott észrevettem, hogy mindegyik munkatársa igencsak megnéz magának, amikor az ebédet, vagy vacsorát vittem neki. Nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, mert vidéken minden idegent megnéznek, akkor is, ha az nem éppen egy csinos nő és az ismerőseim szerint én nem lennék éppen csúnyának mondható. Oké, mindenki vonzónak tartotta mind az 54 kilómat, a szőke hosszú hajammal, kék szememmel együtt. Állítólag csábító a tekintetem, bár én ezt sose gondoltam így, mert mindenkire egyformán néztem, a vegyesboltos csajra éppen úgy, mint a szomszéd 90 év körüli bácsikára. Szóval nem okozott gondot figyelmen kívül hagynom férjem munkatársainak pillantásait sem, bár amikor egy-egy alkalommal meztelen felsőtesttel fogadtak, akkor azért néha nekem is elkerekedtek a szemeim. Ez általában olyankor fordult elő, amikor egy bevetés, vagy gyakorlatozás vagy akárminek is nevezik, utánra érkeztem és ők éppen túljutottak a fürdésen. A tűzoltóautókat egyetlen hatalmas hangárban tárolták és innen indultak útnak, itt folyt a karbantartás is. Ebből a helyiségből lehetett bejutni egy ajtó nélküli étkezőbe, ahol volt egy mikrohullámú sütő és egy hűtő meg egy hosszú asztal és pár szék. Egy másikat ajtó választott el ami a fürdőjükbe vezetett. Nem nagy szám, csak pár tusoló, ahol gyorsan tisztálkodni lehetett szükség esetén. Egy csigalépcső vezetett az emeletre, ahol a tulajdonképpeni pihenőjük volt. Azt nem tudom leírni, mert sohasem jártam ott, de párom leírása szerint pár ágy egy asztal és pár szék meg az öltözőszekrények kaptak benne helyet. Egy másik hatalmas hangárban volt a raktár, de nekem ott se volt semmi dolgom, így azt is csak elbeszélésből tudom, hogy ott mik voltak, bár azoknak a dolgoknak a felét se ismerem.
Egy alkalommal, amikor ismét délutános volt a kedvesem vacsorát vittem neki. Ezen a délutánon is gyakorlatoztak, mert a helyi hírek nem számoltak be tűzesetről a környéken, viszont a hangárba érve újra pár meztelen felsőtestű munkatársa csellengett. Egyikük egy bazi hosszú létrát csúsztatott be a tűzoltóautóba, egy másik egy locsolótömlőt szedte össze gurítva. Jöttömre üdvözöltek és mindegyik megállt velem beszélgetni. Nem mentek öltözni és ez kissé zavart engem, de én voltam a vendég és így szóvá sem tehettem. Ráadásul mind kedves, stramm férfi volt és egy magamfajta nőnek igazi szemcukor volt a látványuk. Akármilyen zavarba is jöttem tőlük, azért lopva csak-csak rájuk pillantottam és picit megdobogtatta a szívemet amit láthattam.
Nemsokára jött a férjem frissen zuhanyozva, aki emiatt szintén meztelen felsőtesttel, szokása szerint csókkal üdvözölt. Sajnos csak mások előtt volt ez a szokása és egyszer szóvá is tettem neki, hogy bezzeg a munkatársai előtt milyen jól és hosszan csókol, itthon meg néha még köszönni is elfelejt. Azt mondta, hogy ott muszáj, mert ezzel jelzi nekik, hogy foglalt vagyok, ráadásul látniuk kell mennyire szeretjük egymást. Abban biztos voltam akkor még, hogy én szeretem őt, de az ő szerelmében már korántsem ennyire. Igen, akkor még, mert az aznap történtek után már nem tudtam mit gondoljak felőle.
Miután átadtam neki az ebédesben hozott vacsorát, ő elvonult az étkezőbe és mentem volna utána, mint máskor, hogy megvárjam, míg megeszi és hazavigyem az edényt. Mentem volna, mert egyikük – legyen a neve Tomi – elkapta a kezem és azt mondta beszélni akar velem.
– Várj egy kicsit szívem – szóltam férjem után, de mintha meg se hallotta volna. Egyedül távozott abba a szomszéd helyiségbe, amit étkezőnek neveztek. Kicsit ingerülten fordultam Tomi felé, mert a kezem nem engedte el és annál fogva behúzott magával az egyik nagy tűzoltóautó mögé.
– Mit akarsz? – kérdeztem kissé idegesen, mert nekem ilyenkor a férjem mellett lenne a helyem.
– Csak azt akartam mondani, hogy régóta figyelem, milyen szép a segged és akarok neked adni egy kis ajándékot hálából – vigyorgott gyanúsan, ami nekem nem igazán tetszett. A szemében valami olyan csillogást véltem felfedezni, mint amikor az oroszlán akarja az őzet elejteni.
– Kösz, de... – na eddig jutottam, mert ekkor minden teketória nélkül megcsókolt. Ezt még túlélem, gondoltam, bár nagyon dühös voltam, mert hogy jön ő ahhoz, hogy az engedélyem nélkül csókolgasson? Mire szóvá tehettem volna ezt neki, éreztem, hogy már mögöttem is van valaki. A testéből sugárzó hőt a vékony nyári ruhámon keresztül nagyon is érzékeltem, ebből kitaláltam, hogy az egyik olyan – talán Alex – lehetett, akivel nemrég váltottam pár szót kedvesem érkezésére várva. Ő sem tétovázott fél kézzel a mellem markolta a másikkal a bugyimba igyekezett benyúlni. Kicsit megharaptam az engem csókolgató Tomi száját, mire abbahagyta egy „Ribanc! ” felkiáltással. A kiáltás ugyan nem volt hangos, inkább kissé ingerült, mint egy gyerek, akitől elveszik a kedvenc játékát. Én persze igyekeztem szabadulni és kérlelni kezdtem őket: – Ugyan fiúk. Mi ütött belétek? Engedjetek légy szíves. A férjem vár és biztosan ideges, hogy nem vagyok mellette.
– Nyugi kicsi – suttogta a fülembe Alex. – Patrik most nem foglalkozik veled, most csak zabál. Mi meg téged akarunk megzabálni. Annyira ennivaló vagy. De előbb megkínálunk téged, mert mi vendégszeretők vagyunk. Légy jó kislány és fogadd el.
Eközben már térdre is kényszerítettek és egyszerre két méretes szerszám lengedezett az orrom előtt. Valamelyikük azt mondta félhangosan, hogy „válassz, vagy nekünk kell döntenünk”
Nem akartam elhinni, hogy ezt merik tenni, amikor tudják, hogy férjem csak lépésekre tőlünk vacsorázik, ráadásul az ajtó nélküli helyiségbe szerintem nagyon is áthallatszik minden ami itt elhangzik. A meglepetés ereje náluk volt. Nem tettem pár pillanatig semmit, mikor Alex durván befogta az orromat, Tomi meg tartotta a fejem, és amikor levegő után kapkodtam, valamelyikük farka már be is csusszant a számba. Kicsit megmozgatta rajta a fejem, majd váltottak és a másiké került a számba. Egy pillanatra gondoltam, hogy megharapom, mert akkor talán békén hagynak, de mire eddig jutottam, valaki más hátulról nyalni kezdte a fenekem. Meglepetésemben sikítani akartam, de a számban levő fasz miatt csak nyögni tudtam. Többször a torkomra lökték amelyik épp a számban járt, emiatt alig kaptam levegőt és amikor ezt észrevették elengedték az orromat, ami addigra kicsit már fájt, így hálásnak kellett volna lennem érte. Csakhogy egy ilyen megalázó helyzetben hálát egyáltalán nem éreztem. Azt viszont nagyon is, amint az a valaki hátulról széthúzva a lábaim, már nem a fenekem kóstolgatja, hanem mindent amit elért a bugyin keresztül.
Ezt folytatták pár percig, esélyt se hagyva nekem arra, hogy megszólaljak, nemhogy arra, hogy sikíthassak.
Csakhamar egy negyedik jelentkező is akadt, akit megismertem. A parancsnokuk volt, a főnökük, ha jobban tetszik. Összesen hatan voltak férjemmel együtt, így kitaláltam, hogy ha négyen itt akkor az étkezőben csak ketten lehetnek, akik közül az egyik nagy hangon szóval tartotta a másikat. A csendesebb a férjem volt, aki talán nem is értette, hogy miért kiabál a másik szinte folyamatosan, bár én a fülem zúgása miatt azokat csak hallottam, de semmit sem értettem abból, amit mondanak. Igen, időközben a fülem elkezdett zúgni és a testem is kezdett beindulni, mert annyit még hallottam, amint a parancsnok a fülembe súgja, hogy „Most ne mozdulj! ” Ösztönösen engedelmeskedtem ennek a felszólításnak, mert kissé fenyegetőnek tűnt, és ekkor azt éreztem, amint egy kés nyomul a bugyim alá és egyszerűen levágja rólam. Ha nem lett volna éppen egy fasz a számban, biztos nagyot sikítok ijedtemben, de így ismét csak nyöszörgésre tellett tőlem. Ezt a nyöszörgést támadóim örömmel vették, mert talán úgy gondolták, hogy beindult tőle a testem. Nem is tévedtek sokat, mert bármennyire nem akartam az elején, a számban izgő-mozgó férfiszerszámok, az alattam nyalakodó nyelv és az oldalról simogató kéz érzete megtette a magáét azzal együtt, hogy hónapok óta csak a vibrátorom keménységét élvezhettem. Az élő férfi igazi ékessége egy bármilyen tartós elemmel ellátott vibrátort mindig is felülmúló érzést garantált számomra, de úgy hiszem ezzel minden nő így van.
Innentől aránylag csendben dolgoztak rajtam még pár percig, de egyikük sem élvezett el. Sajnos ezt magamról nem mondhattam el, mert újabb pár perc elteltével megadta magát a testem a kényeztetésnek és egyiküknek a farkába sikerült megkapaszkodnom, másik meg a kezemet tartotta, ugyanis rángatózva omlottam a betonra. Erre az időre már éreztem a hideg betont, mert a ruhámat teljesen a derekamra gyűrték. Alulról felfelé, felülről lefelé, így a könnyű barna sztreccs anyag mind a derekamon volt már.
Még le se csillapodhatott a testem és átfutott rajtam, hogy az ajándékomat már megkaptam, akár ereszthetnek is a férjem után az étkezőbe, ám ők másképp döntöttek. Valaki felkapott és a mellemnél fogva a mellkasához szorított, két másik meg a lábam tartotta széthúzva. Annyira erőtlen voltam, hogy nem kellett szétfeszíteni, csak tartani, semmi ellenállás nem volt a lábamban. A fejem előrecsuklott, a szemem lehunytam és fogalmam se volt mi következik. Egyikük hangját hallottam távolról, mintha az utcáról érkezett volna.
– Parancsnok tied az elsőség!
Fel se fogtam mire gondolhat, aki ezt mondta, amikor egy kutakodó nyelvet éreztem rövid ideig a puncimban, ami elnyújtotta kissé a még tartó orgazmusomat. Csak pár nyalintás és ezután pattant csak ki a szemem, mert ekkor igazán megrémültem, ugyanis egy makk feszült a nyílásomnak. Egy kemény, forró farok feje, amint éppen befelé igyekszik.
– Ne... – nyögtem, de ismét nem hagytak szóhoz jutni, mert ekkor a szemem találkozott férjem főnökének szemével a szám a szájával, aki nemcsak azt vette birtokba, hanem egy erős lökéssel legalább félig jutott bennem. Csak egy kis fájdalmat okozott ez a lökése, mert elég lucskos voltam már az addigi nyalástól és saját orgazmusom nedveitől. Ő lágyan tovább csókolt, de alul megálljt parancsolt önmagának, így a testem hozzá tudott szokni a belém kerülő faszához. Lassan indult befelé, ekkor elhagyta a számat és a szemembe nézve mondta.
– Annyira finom vagy, ahogy a férjed mesélte. Ne vedd ezt a szívedre. Mindegyikünk felesége, menyasszonya, barátnője átesik ezen. Ha most sikítasz, akkor csak őt hozod kellemetlen helyzetbe, úgyhogy kérlek ne tedd. Élvezd inkább és ígérem, ezután bármelyikünktől bármit kérhetsz.
Mire eddig jutott a beszédben, a farka már teljesen elmerült bennem. A szavai megdöbbentettek, egyszersmind meg is nyugtattak. Ekkor már lett volna lehetőségem kiáltani, férjemet segítségül hívni, de tudtam, hogy a hangok behallatszottak hozzá eddig is, na meg a vacsora sem volt olyan sok, hogy ne ehette volna meg erre az időre és ha nem keresett, akkor vagy tudott erről, vagy nem érdekelte. Akármelyik is, tényleg nem lett volna értelme ekkor már segítséget kérnem, mert a dolog már visszavonhatatlanul megtörtént – gondoltam. Akaratomon kívül megcsaltam a férjem. Nos, addig nem akartam, de ami azután történt már minden képzeletemet felülmúlta és igenis benne voltam szívvel-lélekkel. Szégyen, nem szégyen de élveztem őket. Mind megbaszott és egyre erősebben. Ami aggasztó kellett volna legyen, hogy mindegyik belém élvezett, de erre akkor és ott nem gondoltam, csak sokkal később. Akkor amikor már a saját ágyamban gondolkodtam a dolgon, de addig még mind az 5 srác legalább egyszer élvezte a testem. A parancsnokot én magam kértem még egy menetre, aki mosolyogva teljesítette a kérésem, és utána ő maga vitt be a zuhanyozóba, lefürdetett és ott is még egyszer magáévá tett. Ez az utolsó már szeretkezés volt és nem egyszerű baszás. Akkor éreztem először, hogy megcsalom a férjem, mert ami addig történt abban ártatlannak ítéltem magam. A zuhany alatt ugyanis ő tényleg csak mosdatni akart, de amikor maga felé fordított a hátammal végezvén, megcsókoltam őt. Tetszett az a lágy csók, amit első alkalommal adott és olyan minden mindegy alapon akartam érezni újra azt a csókot. A csók közben újra kemény lett és gondolkodás nélkül igyekeztem levezetni a feszültségét. Elsőre csak a számmal gondoltam, de neki aznap velem már volt két menet és ez a harmadik sokkal nehezebben ment neki. Szopással nem is sikerült, ezért felemelt magához és lábammal a derekát átkulcsolva közben szinte végig csókolózva juttattam fel őt és magamat is újra a csúcsra.
Ezt is csak később az ágyamba fekve bántam meg, de nem az élvezet elmaradása okán, hanem amiatt, mert akkor már éreztem, hogy kicsit zsibbadok alul, de hazaérve már fájt a lábam köze. Nagyapa – ha élne – erre mondta volna, hogy jóból is megárt a sok. Végül is jó volt és kellett is ez már, csakhogy nem idegenektől reméltem megkapni, hanem a kedvesemtől, aki ennyit biztosan nem bírt volna egymaga teljesíteni.
Éppen a sebeim nyalogattam, bár nem kell szó szerint érteni, mert nem sebesedtem ki és saját magam nem is nyalnám, csak izomlazító krémmel és testápolóval kenegettem a sajgó helyeken, amikor hazaért éjjel a férjem.
Isten tudja miért, őt is épp aznap kapta el a kangörcs, mert amint hazaért fürdés és vacsora nélkül feküdt mellém és simogatott, becézgetett. Mondanom se kell, nem hozta meg a kedvem, szerencsére neki mondhattam nemet és hallgatott is rám. Igaz, hogy kissé duzzogott, mégis örültem, hogy békén hagyott.
Másnap szabadnapos volt és persze nem hagyta szó nélkül.
– Tudod kicsim, már régóta mondogatod, hogy szeretnéd, ha sűrűbben szeretkeznénk, erre tegnap felkészültem lelkileg és te meg elutasítasz. A fene se ismeri ki magát a nőkön – kesergett látványosan az ebédnél.
Még mindig sajogtam alul és dühös voltam a munkatársaira is, magamra és rá is. Magamra azért, mert végül mégis behódoltam a srácoknak, rá meg azért, mert akárhogy is gondoltam át az eseményeket, egyre biztosabb lettem abban, hogy neki bizony hallania kellett bizonyos hangpkat, hiszen nem volt messze tőlünk. Ha a szopatáskor még nem is, bár eléggé gurgulázó hangok törtek elő belőlem, amikor egyik-másik erősebben nyomta a torkomra, de a későbbi fenékcsattogást biztosan nem érthette félre. Eleinte úgy gondoltam, hogy a tűzoltóautó takarása miatt talán semmit sem látott, de visszagondolva, amikor a betonra kerültem és ott basztak meg páran, akkor akár az autó alatt látni is lehetett volna az étkezőjükből, hacsak nem ült háttal az ajtónyílásnak. Az, hogy nem is keresett, az meg teljességgel érthetetlen. Már csak azért is, mert egy másik alkalommal, éppen akkor jött rám a pisilés, amikor átadtam neki az ebédet, és ő rögtön eltűnésem után keresni kezdett. Akkor nem tudtam neki előtte szólni, így tényleg nem tudhatta hova tűntem el, de a dolog sürgős volta indokolta, és még a wc-n ülve elmagyarázhattam neki. Az utolsó esetnél pedig legalább fél órának kellett eltelnie, ha a fürdetésem idejét nem is számítom bele, és mégse kiabált utánam. Nos, ha a kiabálást én magam nem is hallottam volna esetleg, bár ezt sem tartom valószínűnek, maga a hely ugyan területre nem kicsi, de nem áll annyi helyiségből, hogy ne talált volna rám annyi idő alatt, ha valóban a keresésemre indul. Ez még akkor is igaz, ha nagyon kényelmesen 20 perc alatt eszi meg amit vittem, bár addig mindig sietett és pár perc alatt bekapta, bármennyi is volt. Azzal magyarázta a sietséget, hogy bármikor riasztást kaphatnak és neki akkor menni kell. Ezt annak idején elfogadtam és többé nem szóltam, amikor kapkodva evett. Nos ez így együtt eléggé rejtélyes dologgá változtatta az eseményt, főleg, ha a főnöke szavait is eszembe juttattam, miszerint mindegyikük nőjét, legyen az feleség, vagy barátnő, ugyanígy felavatták. Óhatatlanul felmerült bennem az is kérdésként, hogy amikor befogadták a csapatba akkor ezt vele vajon hogyan játszották el? Azt nem hittem, hogy mindegyik külön meghívja estére és felkéri egy menetre a feleségével, csak azért, hogy később ő se ágálhasson, amiért engem felavatnak. Azt sem tartottam valószínűnek, hogy külön miatta újra behívatja mindegyik a nőjét és immár vele is meghágatják. De ha ezek közül egyik sem, akkor mégis hogyan? Na és vajon a lányok-asszonyok tudnak erről? Ha igen akkor elfogadják zokszó nélkül, vagy ugyanúgy nem merik elmondani a férjüknek, mint ahogy én se mertem neki? Ezek a kérdések is megválaszolatlanul pörögtek azóta is a fejemben és mindez kirobbant belőlem egy cinikus mosoly kíséretében.
– Ugye arra gondolsz szívem a sűrűbb szeretkezésünk kapcsán, hogy ezentúl nem félévente, hanem minimum háromhavonta kérsz meg engem? Csak mert ha belegondolsz, hogy mikor akartál utoljára... Tudod, néha már az is eszembe jutott, hogy van valakid. Talán több is, mert egy barátnő mellett még juttathattál volna nekem is magadból úgy havonta egyszer. Nem szóltam eddig érte, mert láttam mennyire esz a fene az álláskeresés miatt, de talán fél évente egyszer nekem is lehet rossz napom, igaz? Sajnálom, ha éppen ezt a napot találtad alkalmasnak arra, hogy figyelj egy kicsit rám.
Erre a kirohanásra nem tudott mit mondani. Elrohant és csak másnapi munka után ért haza. Részegen. A főnöke szállította haza, bár ő sem volt józan. Az előző alkalomra gondolva dühömben letegeztem, pedig addig ügyeltem a magázódásra.
– Nem is tudtam, hogy a tűzoltósághoz költözött az italbolt. De ha úgy is történt, biztos, hogy elnézi a főnökség nektek a munkahelyi italozást?
Eközben férjemet nagy nehezen sikerült ágyba tenni, de helyesebb lett volna akként fogalmazni, hogy a főnöke elvonszolta a hálószobánkig és megkönnyebbülten ledobta az ágyra.
Ezután egy kis ideig nézett rám a véreres szemével. Talán köszönetet várt, hogy hazacipelte a berúgatott kedvesem, de azt aztán várhatja. Akkor azt se bántam volna, ha ott hagyja a munkahelyi pihenőben, mert azt amit odahány azt legalább nem nekem kell feltakarítanom. Szívtelenség? Talán, de még mindig a nemrég lezajlott események hatása alatt voltam. Zoli, a parancsnok ekkor stabilan állt elém. Azért hangsúlyozom ki, mert addig kissé ő is dülöngélt. Két kezét nekitámasztotta mellettem a falnak, bár nem szorított neki, de éreztem a piaszagot a leheletén. Meg kellett volna ijednem, de mit tehetett volna velem, amit addig még nem tett meg? Bátran néztem a szemébe, majdhogynem kihívóan.
– Figyelj Eszti. Kedvellek, de nem tűröm el egy nőtől sem, hogy kioktasson. A férjednek valami problémája akadt és úgy tudom te okoztad. Azért hívtuk meg egy italra, de aztán kicsit több sikerült. A feleségem már megszokta ezt, az is igaz, hogy nem sűrűn történik egyikünkkel sem. Patrik problémáját viszont azt ajánlom sürgősen oldd meg, mert különben nekünk kell besegíteni, mint jó barátainak.
– Szerinted mi lehetne velem a problémája? – - kérdeztem csodálkozva, mert azok után, hogy megerőszakoltak talán inkább nekem lehetett volna problémám vele. Főleg, hogy ekkor már meg voltam győződve arról, hogy a férjem tudtával történt.
– Tudod te azt. Légy jó kis kurva és feküdj le vele, ha ő azt akarja – felelte, ami nem kicsit volt vérlázító.
– Értem. Szóval te fogsz neki felírni engem vényre. Ha azt hiszed, hogy mindenütt te lehetsz a főnök, akkor tévedsz. Egyébként kíváncsi lennék rá, mikor és hogyan baszattad meg Patrikkal a nejed? Csak mert nekem azt mondtad, mindegyiktek nője átesett ezen.
Zoli ekkor akadt ki és vágott pofon. Nem túl erősen, én viszont úgy eltaláltam a családfáját, hogy kétrét görnyedt így ki tudtam surranni mellette. Kiszaladtam az utcára, hiszen az évszaknak megfelelően voltam öltözve. Mire a parancsnok úr utolért, már nem tehetett semmit, akármi is lett volna velem a terve, mert az utcán még mindig többen jártak, nézelődtek. Úgy tett, mintha nem is tőlünk jött volna ki, és csak futtában foghegyről vetette oda nekem: – Ezt nem felejtem ám el.
Arra gondoltam, hogy felveszem a kapcsolatot férjem munkatársainak a nőivel és lassanként kipuhatolom az igazságot. Ha nem is lesz mindegyik őszinte, akadnak megjegyzések, elejtett szavak, tekintetek, amikből kitalálhatom mi is folyik itt. Ez a kis közjáték azonban úgy tűnt megakadályoz engem ebben. Zoli feleségéhez ezek után nem közeledhetek, főleg, hogy azt mondta róla, mennyire kezes bárányka. Igaz, hogy abban is kételkedhetek, mint ahogy abban is, hogy minden nővel ezt tették. Patriknak biztosan nem volt meg Zoli neje, másként nem esett volna a főnöke nekem. Látszott rajta, hogy féltékeny, de nem a szerelem miatt, hanem a birtoklási vágya olyan magas szintű, hogy sose engedné át ő egy férfinak sem a nejét. Talán a többiekét ő ugyanúgy megkapta mint engem, de ez is érthetetlen.
Amikor férjem felébredt nem lehetett vele értelmesen beszélni. Jajjgatott és hányt, majd miután ezekkel végzett újra beájult. Felébreszteni se tudtam őt a következő munkakezdésre. Ilyenkor rendszerint a jó feleség felhívja a férje főnökét és szabadságot kér neki. A kedves főnök meg elnézi, hiszen ő is férfi, főleg, hogy nemrég vele együtt rúgott be. Én úgy döntöttem, hogy Zoli se tudott bemenni dolgozni és nem őt hívtam fel, hanem Patrik mobiljából kikerestem egy másik munkatársa számát és neki küldtem egy sms-t. Ezt jobbnak tartottam, mert letagadni se lehet, na meg egyikükkel sem óhajtottam szóba elegyedni azok után.
Újabb fél nap telt el, mire kedvesemhez szólni lehetett úgy, hogy feltételezhettem róla, meg is érti amit mondok. Ismét ebédidő volt és ő csak ült velem szemben és a levesét kavargatta, pedig már elhűlt mire az asztalra tettem.
– Figyelj drágám. Kérdezhetek valamit? Fontos lenne.
– Persze kicsim. Te mindig kérdezhetsz tőlem bármit.
– Szeretsz még engem? – kérdeztem, mert tudnom kellett mit érez. Figyeltem közben, mennyire válaszol majd megszokásból, vagy mennyire lehet látni rajta az őszinteséget.
– De hisz nemrég te utasítottál el édesem, amikor bizonyítani akartam neked a szerelmem – felelte, de ezzel nemcsak hogy nem válaszolt, hanem még mindig engem vádolt. Ráadásul a szerelem bizonyítéka szerintem nem az, hogy valakivel akárcsak havonta is lefekszem, sokkal inkább az, hogy mennyire figyelek rá. Ezekre gondolva és a nemrég történtekre kicsi ideges lettem.
– Azt hittem ezt már megbeszéltük. De azt nem gondoltam, hogy a főnököd kéred meg ilyenben segítségnek.
– Nem értelek. Nem kértem én Zolitól semmit.
– Tényleg? Akkor hogy lehet, hogy ő utasított engem, hogy feküdjek le veled, amikor csak te akarod? Egyáltalán hogy jössz ahhoz, hogy kitárgyalod bárki mással a szerelmi életünket? Igen, a miénket, mert ahhoz tényleg semmi közöm, hogy kinek mondod el mikor és hányszor vered ki a faszod, de a szexben már én is ott vagyok valahol, tehát mi. Lenne, mert ugye most annak csak a hiányáról beszélhettél, mint ahogy el is mondtad neki, igaz? Miért tetted ezt? És hogy jön ő ahhoz, hogy előírja neked, vagy nekem, hogy mikor és hányszor? Hm?
Patrik erre kissé elsápadt, bár addig is elég fehér volt az arca. Aztán csak dadogott és habogott, de semmi értelmes dolgot nem mondott. Vártam vagy 5 percet, de mivel továbbra se tudott elfogadható választ adni, még inkább kifakadtam.
– Tudod elfogadtam, hogy hosszú ideig hiába kértelek én téged. Bíztam abban, hogy szeretsz és én megértő feleséged voltam. Pedig sokszor evett a fene érted és én mindent elkövettem érte. Látom nem hiszed, de gondolj csak azokra a szexi fehérneműkre, amiket a munkanélkülid alatt a saját pénzemből vettem miattad. Igen, miattad, de felőled akár meztelenül is flangálhattam volna és nem figyeltél rám. Elviseltem, mert tudtam milyen nehéz időszakon mész keresztül és ugye: jóban-rosszban... Vártam kedveztem neked itt is, vittem neked ebédet és vacsit is, mert hátha majd túlteszed magad rajta. De sose gondoltam volna, hogy akit szeretek, az nem férfi. Hogy segítséget kér még ehhez is.
Nem tudtam folytatni, mert ő nagy szemeket meresztett rám és úgy nézett ki, nem érti, én meg sírva fakadtam, mert éreztem, hogy vége közöttünk mindennek. Patrik hosszú ideig gondolkodott, emésztette a hallottakat, mire vissza kérdezett. Addigra már nagyjából kisírtam magam, de nem lépett oda, mint egykor vigasztalóan.
– Hogy mihez kértem én segítséget? – kérdezte csodálkozva, de én már nem hittem neki.
– A szexhez. Ugyan miről beszéltünk eddig? Arról, amiről Zoli kijelentette nekem, hogy meg kell adnom neked, amikor te akarod. – Itt megnyomtam a te akarod kifejezést, hogy értse, nem velem foglalkozott a főnöke. – De ha már itt tartunk és látom megjött a hangod, elárulnád nekem, hogy mi jogon teregeted te ki másnak a házaséletünket? Ismételjem el a kérdést, vagy most már érted?
– Meg kell értened drágám, hogy a haverokkal az ember néha többet fecseg, mint amit illene, de...
– Aha. Nekem meg kell értenem. És neked engem nem kéne megértened?
– De én teljesen értelek. Úgy érzed elhanyagoltalak. Talán tényleg így van, ne haragudj. Ígérem majd változtatunk rajta.
– Nem, nem értettél semmit. Még azt se hallod meg, amit mondok – háborogtam, mert a kölcsönadásról, vagy nem tudom hogyan fogalmazzam meg azt az eseményt, semmit sem szólt. – Csak a haverjaidat érted meg igaz? Mert ők mindenben segítenek neked?! Még abban is, amiben pedig nem is kellene. Mondd csak édesem. Mikor dugtad meg te Zoli nejét?
– Te megőrültél! Egyáltalán nem csaltalak meg téged! Honnan veszel ilyen butaságot?
– Én? Én ugyan nem találok ki semmit. Első kézből származik az információm. Maga Zoli mondta, hogy mindegyikük nője átesett ezen. De ezt neked jobban kell tudnod, mint nekem, mert a te haverjaid és te fecsegsz ki nekik mindent. Én alig álltam velük szóba.
– Mi van? Hogy min esett át mindenki? Nem értelek drágám.
– Ne drágámozz itt engem. Sőt! Soha többé! Tudnod kell róla, mert lehetetlen hogy bedugd a füled evés közben. Miért is tetted volna? Na meg, miért nem kerestél meg, amikor nem voltam nálad időben, hogy hazahozzam az ebédest?
– Arra gondolsz, amikor utoljára eltűntél? Alex azt mondta, hogy hasmenésed van.
– Aha. És ő szavahihető. Na de honnan tudhatta ő azt? Hm? Szerinted ott állt mellettem amíg én wc-n ültem? De ha így van, akkor hogyan mesélhette el neked? Legalább fél óráig nem kerestél, tudod?
– Tényleg. Ez eddig fel se tűnt – mondta elgondolkodva, de én már nem vettem ezt be. – Mindig volt valaki akivel beszélgettem fontos dolgokról. De hova tűntél, ha nem hasmenésed volt?
– Tudod mit? Erről azt kérdezd meg, aki neked előírja, hogy mikor és hányszor kefélj. Ha vagy annyira férfi, hogy beleszólást engedj ebbe is a főnöködnek, akkor tőle kérdezd meg a többit. Én végeztem. Még ma elutazom haza anyuékhoz.
Patrik elsápadt. Dadogott.
– Ezt nem teheted... Nem hagyhatsz itt... Éppen most, amikor már egyenesbe jöttünk.
– Jól van. Csak egyengesse továbbra is Zoli az utadat. Én mentem – azzal felugrottam és pár dolgot bedobtam egy táskába és Patrik mellett kisurrantam. Elkapta a mellényem szélét, mire ledobtam magamról. Nem kellett volna még mellény, de arra gondoltam, hogy csak estére érek Pestre és addigra lehűl a levegő. De ha neki kell az a vacak mellény, legyen az övé!
Taxit fogtam és egy másik városba vitettem magam, csak azért, hogy ne tudjon utánam jönni. Onnan szerencsémre éppen érkezésemkor indult egy vonat, amivel estére tényleg hazaértem. Út közben hívtam fel anyut, aki kijött elém az állomásra. Szintén út közben volt pár nem fogadott hívásom Patriktól és pár nem tőle, de mind kinyomtam. Hazáig sírtam, semmi kedvem nem volt beszélni senkivel. Sajnáltam magam, a szerelmünket, az életünket. Én megtettem, amit tudtam – vigasztaltam magam. Ekkor sem tudtam elhinni, hogy a férjem, aki megesküdött arra, hogy mellettem áll és vigyáz rám, ezt tette velem. Velünk, mert ugye most őt is eszi a fene. Talán fél, hogy rendőrségi ügyet csinálok belőle? Ha akkor eszembe is jutott volna nem hittem el, hogy jutok valamire. A srácok letagadják biztosan és ők vannak többen. Ha valamelyik esetleg videózott volna, akkor biztosan nem az elejét veszi fel, hanem a végét. Mondjuk azt, amikor én kérem Zolit basszon meg még egyszer. Ez aztán a bizonyíték az erőszakra.
Az egyetlen dolog, ami nem fért a fejembe, hogy miért nem beszélte meg ezt velem Patrik előre? Nem hittem volna, hogy beleegyezek, de ha ezt tervezték velem, talán megpróbálhatta volna. Ha tényleg igaz, hogy mindegyikük nője, ahogyan Zoli mondta, átesett már ilyen beavatáson. Ez ugyan nem hihető most már, de várjunk csak! Mintha azt is mondta volna, hogy ha engedelmes leszek, akkor mindenki jön nekem eggyel, vagy ilyesmit. Ezt vajon hogy érthette ő akkor? Többen voltak ott, más is hallotta és nem tiltakozott senki. Ha nem tiltakozik, akkor beleegyezik ugye? Oké, de mibe is egyeztek ők ezzel bele? Már sajnáltam, hogy nem ezt kérdeztem tőle, hanem a nejét és Patrikot hoztam fel. Pedig borítékolható volt, hogy arra a kérdésre nem kapok tőle választ.
Elhoztam a laptopom amin rajta volt a havi beosztás. Nemcsak Patriké, hanem mindegyiküké, mert az adminisztrátortól, amikor a férjemét kértem, ő egyszerűen elküldte az egészet nekem mail-be. Tudhatom hát, hogy mikor nem lesz otthon Zoli és akkor beszélhetek a feleségével. Azt nem tudtam, hogy gyerekük van-e, mint ahogy ilyet másról se tudtam meg az alatt a rövid idő alatt. Másfél hónap nem hosszú, de a pontos név és munkabeosztás rendelkezésre állt. De ezt majd később.
Anyuhoz a második kérdésem az volt, hogy beszélt-e dél óta Patrikkal, vagy bármikor mostanában. Az elsőre, hogy jól vannak-e szerencsére igennel felelt. A másodikra annyit mondott, hogy a férjem ma többször is keresett és megígértette velük, hogy amint hazaérek értesítik őt.
– Na, én ez alól az ígéretetek alól felmentelek titeket. Tulajdonképpen meg se tettétek, hiszen ti ezt a férjemnek ígértétek és nekem mától nincs férjem. Patrik se létezik, mert ő már nem az akit megismertem. Talán nem is férfi ő már.
– Drágám – figyelmeztetett apu. – Akárhogy is gondolod most, ő attól még ugyanolyan ember és aggódik érted.
– Még hogy ő aggódik? Ugyan már! De tudod mit? Küldök neki egy sms-t, de utána letiltok itthon minden vonalat és a mobilotokat is kikapcsoljátok, rendben?
– Ennyire megbántott? – szomorkodott anyu, mert ő még mindig kedvelte exférjemet. Én már exként gondoltam rá. Valahol az út közben eltemettem a férjemet egy névtelen sírba.
.. Nos, ha nem egyeztek bele, nem küldök sms-t. Nem akarom, hogy utána bármelyikünket elérje. Ha személyesen nem tudtuk megbeszélni, akkor mobilon biztosan nem fogjuk. Ez távolról sem telefontéma, sokkal inkább rendőrségi ügy kéne legyen, de sajnos az én hülyeségem miatt úgy sem kezelhetjük.
– Elmondod miről van szó? A szüleid vagyunk, mi biztosan megértünk és segíteni akarunk – biztatott apu, bár a választást már régóta meghagyta nekem ilyen téren is.
– Persze. Azt gondolom, jogotok van róla tudni, hiszen a ti rokonotok is volt az a... férfi. De előbb döntsük el, kikapcsoljuk-e a telefonokat, vagy nem fog tudni róla. Viszont ha nemmel szavaztok és éjjel bármelyikteket hívna, engem ne zavarjatok vele. Bízom abban is, hogy amit elmondok ő nem hallja vissza tőletek. Nos?
– Jól van. Legyen ahogy akarod kicsim – mondta anyu és ő látványosan kikapcsolta a telefonját. Kisvártatva kelletlenül apu is követte a példáját.
A vonalast én húztam ki, mivel Patrik azt a számot is ismerte. A levelezéssel nem variáltam, mert már út közben átnyomtam az övéit és minden ismerőse címét a spambe. Ezek után elküldtem neki egy üzenetet, hogy „hazaértem, ne hívj” Csak ennyi. Kikapcsoltam a mobilomon is a vonalat.
– Üljünk le – kértem anyuékat egy kis beszélgetésre. Forrt a düh még mindig bennem, de szomorú is voltam. Egy részem hajlandó lett volna megbocsátani exférjemnek még ekkor is, ha azt kéri. Éppen ezért nem akartam vele beszélni. Jobban át kell ahhoz nekem mindent gondolni és talán nem árt ha más véleményét is meghallgatom. Elsősorban szüleimét, aztán, ha sikerül Zoli nejével beszélni... Ki tudja?
Elmondtam hát anyuéknak mindent attól kezdve, hogy Patrik munka nélkül maradt. Annyira azt nem részleteztem, csak hogy türelmes voltam. Aztán a szerencsés munkába állását és a beilleszkedésünket, már ha annak lehet azt nevezni. Igyekeztem röviden előadni nekik azt az estét is, amikor férjemnek utoljára vittem vacsorát. Az aktusok részleteire nem tértem ki, csak arra, hogy eleinte nem akartam és bár nem pofoztak meg és nem vertek össze, mégis mondtam nekik, hogy nem akarom és könyörögtem, hagyják abba. Azt is hozzátettem, hogy a végére elrontottam, mert akkor már én is akartam őket, és éppen ez miatt nem fordulhattam a rendőrségre. Talán amúgy se lett volna esélyem, mert egy nemi erőszak elég nehezen bizonyítható, ha nincs aki tanúsítja, hogy nemet mondtam. Ők biztosan nem tanúskodhattak volna eszerint, mert mindegyik megdugott legalább egyszer. Ezen persze szüleim szörnyülködtek. Apu rögtön töltött magának egy 3 centes szíverősítőt, anyu egy rövid szünetet kért és főzött nekünk teát, de kisírt szemmel tért vissza és remegett a keze, amikor felszolgálta kettőnknek.
– Ne vedd a szívedre anyu – vigasztaltam én őt. – Már másnap túltettem magam rajta és nem is történt volna ennél több szerintem, ha nincs az a másnap. Szóval ne sírj miattam kérlek.
– Jajj, kislányom... – mondta anyu a szemét törölgetve és még egy kis ideig hüppögött. Apu persze füstölgött magában, de nem gondoltam volna, hogy valaha is valóra váltaná a fenyegetéseit. Elég szörnyűeket mondott, de tudtam, hogy ő nem képes senkit kibelezni.
Ezután rátértem a másnapra és amikor ahhoz a részhez értem, hogy Zoli pofon vágott, apunál elszakadt a cérna és a poharát a falhoz vágta.
– Hogy merészelte az a? – kiabálta. – Na megállj csak!
– Jajj, apu! Ne vedd a szívedre. Sokkal jobban fájt neki, amit tőlem kapott utána. Azt gondoltad, hogy nem a te lányod vagyok és nem adom neki vissza?
Ezután még röviden elmeséltem nekik, hogy beszéltem Patrikkal, vagyis csak próbáltam, de ő részben hülyének tettette magát, részben meg engem vádolt.
– Kicsit gyerekes egy felnőtt férfitól, nem gondoljátok? Ő semmiben sem hibás, csak én. Abban is amikor én hiába kérleltem őt szeressen engem mint a férjem, és abban is amiért életemben egyszer visszautasítottam. Ha akkor elmondom neki miért, gondoljátok elhitte volna? De miért is mondtam volna el, hiszen tudta. Tudnia kellett, másként meg se történhetett volna a dolog. Nem hiszem el neki amit mondott, hogy nem hallotta. Bizonyára elfelejtette, hogy én is ültem vele olykor ugyanabban az ajtó nélküli étkezőben és tudom mennyire behallatszik oda minden a hangárból. Igaz, hogy nem hagytak segítségért kiáltozni és utána se sikítozni, de... Az jó kifogás, hogy mindig szóval tartották őt. Na, hiszen. Máskor is történt már ilyen és akkor nem hagyta, hogy bárki megállítsa. Most miért? Csak azért mert tudta, és beleegyezett. Eladott nekik, vagy ilyesmi. Az én szememben ő nem férfi, ha ehhez is segítséget kell neki kérni. Szerintetek nincs igazam? Apu, te odadobnád anyut a barátaidnak csak azért, mert neked nincs kedved? Ne mondj semmit! Ez költői kérdés volt, rólad ilyet fel se tételeztem. De ha mégis, akkor előre szólsz neki, igaz? Hogy volt erre képes Patrik? – keseregtem még mindig.
Anyu még mindig mentegetni próbálta, bár még mindig szipogott az előzőleg mesélt élményeim hatására. Pedig nem is ő élte át. Amilyen érzékeny talán túl sem éli azt a szégyent, ha vele történt volna.
– Kislányom, nem lehet, hogy tényleg nem tudott róla? Nem olyannak ismertem meg azt a fiút és talán mindez a véletlenek összejátszása volt csak.
– Igazad van anyu, én se ilyennek ismertem meg. Ezért is adom be holnap a válópert, mert akit megismertem, már nem létezik. Ez a mostani... Akárki.. Már nem a férjem. Nekem ő nem kell és szerintem én se neki. Ha kellenék nem ezt teszi. Nem tudom hol rontottam el. Szerintetek hol hibáztam?
– Ehhez kevés az információnk szerintem. De én beszélek a fejével, mint férfi a férfival és kivallatom – ígérte apu. – Ha kell fel is pofozom, de el fogja mondani mi az igazság.
– Jajj apu! Ennél többet mit mondhatna? Ha mondhatott volna, akkor miért nem nekem mondta, amikor kérdeztem? Na meg... Nagyon kíváncsi lennék mennyi igaz abból, amit Zoli mondott. Szerintetek a neje elárulná nekem, ha tud róla, hogy megcsalta? Azt nyilván hiába kérdezném tőle, hogy vele ugyanez megtörtént volna. Nem is nagyon hiszem el, másként Zoli nem pofoz fel, amikor rákérdeztem a feleségére és Patrikra. Annyira látszott rajta, hogy birtokolni akarja a nejét. Nem a szeretet látszott a szemében, csak a düh, hogy másé lehet, amit az övének tart.
– Nem tudom mit fog mondani, de akkor is beszélni fogok vele – és mivel nyúlt a kikapcsolt mobilja felé, figyelmeztettem őt.
– Apu! Kérlek ne ma! Megígérted. Hadd legyen egy kis gondolkodási időm nekem is. Nyugalom kell estére. Kérlek, ne ma éjjel!
Aznap éjjel nehezen jött álom a szememre. Hiába volt a hely ismerős, már egy ideje elszoktam tőle. Megrohantak a régi emlékek, amik akkor történtek, amikor még itt laktam és naponta ebben az ágyban aludtam. Az iskolatársaim, a régi barátaim, amikor a szüzességem elvesztettem... És persze Patrik. Nem volt része a szüzességem elveszítésében, de most azt kívántam, bár inkább abban jeleskedett volna, semmint egy ilyen árulásban. Ugyan hogyan hihette ő azt, hogy hasmenésem van? Ha úgy érzem magam bizonyára vacsora nélkül marad aznap és ehette volna a hideg kaját, amit én csomagoltam neki. De ha akkor tör rám, akkor is elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne nézzen utána. Ismét felidéztem, mennyire dühös lett, amikor csak pisilni mentem. Akkor bezzeg tudott keresni és sokkal hamarabb talált meg, semmint végezhettem volna, bár ő addigra biztosan nem végzett az ebéddel, amit akkor vittem neki. Akkor se nyitott rám, az illemhely volt egyedül zárható ott. Ezen akkor csodálkoztam is, mert nem volt női alkalmazott és csak egyetlen wc állt rendelkezésükre. Az első nem indokolta volna a zárat, a második meg azért, mert hatan voltak és ha egyszerre jön rájuk... De ez lényegtelen. Ami lényeges, hogy nem is próbált keresni engem.
Egyre csak a miért járt az eszemben. Miért? Miért? Miért? Ezzel aludtam el és ezzel ébredtem.
Mire másnap felébredtem anyu csak azt tudta, hogy apu kora reggel elment a barátaihoz. Ez kissé megnyugtatott egy időre. Legalább miatta nem kell aggódnom. Tudtam ugyanis, hogy milyen és biztos voltam benne, hogy nemsokára valamit lépni fog. Csak reménykedtem abban, hogy nem hamarkodja el és előtte beszél majd velem, hiszen nemcsak a lánya vagyok, hanem a leginkább érintett is a dologban.
A másik meglepő dolog, hogy amikor bekapcsoltam a mobilom és végig böngésztem a nem fogadott hívások listáját, több ismerős száma között felfedeztem több olyat, amit a rendszer kijelzett, de nem volt a telefonkönyvemben. Az ismeretlenekkel szokás szerint nem foglalkoztam, és az ismerősökével sem akartam, de a többire rákerestem a neten a nyilvános telefonkönyvekben. A legtöbb titkosítva volt, bár felhívhattam volna, mert ha engem keres, akkor tutira ismer valahonnan, de volt pár akiét megtaláltam a nyilvános telefonkönyvekben. Legalábbis név szerint. Ezek között volt olyan is, aki talán a munkámmal kapcsolatban hívott volna, de közöttük volt Zoli felesége is.
Na, szép! – gondoltam. – megspórolt nekem egy kis nyomozást. De mindjárt fel kéne őt hívnom? Vajon miért éppen ő akart velem beszélni? Egyszerre több dolog is beugrott, de nem tudtam eldönteni vajon melyik a sok közül, ezért egy óra múlva felhívtam.
– Jó napot! Eszter vagyok Patrik felesége – nem tettem hozzá, hogy ex, mert nem tudhattam ő mennyit tud az egészből.
– Jó napot! Réka vagyok, Zoli felesége, de ezt bizonyára már kiderítette, másként nem engem hív, igaz?
– Igen, de csak azért hívtam vissza, mert nem tudtam mi dolgunk lenne egymással.
Megint csak fél igazság, mert nagyon is tudtam, mit akarnék tőle megtudni, de azt is, hogy elriasztanám egy konkrét kérdéssel.
– Ja, persze! Bocsánat, elfelejtettem, hogy én hívtam tegnap. Vagyis ma reggel. Zoli is kereste, de maga nem vette fel és engem kért meg, ha sikerül elérnem mondjam meg, hogy ő nem haragszik. Azt is mondta, hogy maga nem szép dolgokat mondott neki, de ő hajlandó elfelejteni Patrikra való tekintettel.
Hogy Zoli nem haragszik rám?! Hát én erőszakoltam meg őt és nem fordítva történt? Vagy amiért szóban összehoztam Patrikot és a feleségét?
– Rendben. De... Mennyit mondott el magának az egészből?
– Igazából csak ennyit, hogy ezt adjam át. Nem is értettem miért nem a férjén keresztül üzen. Talán nincs otthon?
– De igen. Nagyon is itthon vagyok. De ha már így sikerült összefutnunk kérdezhetek pár dolgot? Semmi személyes, csak a munkatársakkal kapcsolatos – nyugtattam meg őt, nehogy idő előtt letegye. – Tudja szeretném megismerni Patrik munkatársainak családját, de fogalmam sincs hogy kezdhetnék hozzá. Az nem az én stílusom, hogy meghívatom magam a férjem által bárkihez teára, én meg nem tehetem, hogy bármelyiküket meghívom személyesen, mert eddig még a maga számát se tudtam.
– Ó, mi sem egyszerűbb ennél. Csak jelentkeznie kell a kézimunkaszakkörbe itt a művelődési házban és máris mindenkit megismerhet. Az ne ijessze el, hogy mi a neve a szakkörnek, mert akad, aki még varrni se tud – mondta kuncogva.
– Köszönöm szépen a tanácsot. Alkalomadtán biztosan jelentkezni fogok, ha nem kemények a feltételek – mosolyogtam én is egyet, de ő ezt persze nem láthatta.
– Csak bátran, mert még ajánlás se kell és semmilyen komoly feltétel. Van egy alapszabályunk, amit el kel fogadnia, de csak ennyi. Nos, azt hiszem én vagyok az idősebb és mivel a férjeink munkatársak, talán tegeződhetnénk is.
– Részemről semmi akadálya. Sajnos most el kellett utaznom pár napra. Tudod a munka... De ha erre jársz és előtte felhívsz, szívesen összefutnék veled – és mondtam neki egy szomszédos városka nevét, ahol ismertem már pár kávézót, üzletet.
– Oké. Talán holnap jó is lenne. Úgyis be kell vásárolnom pár dolgot, ami ott olcsóbb. Majd hívlak.
Ezzel elköszöntünk egymástól, bár nem lettem sokkal okosabb, de talán holnap.
Arra nem számítottam, hogy az események kissé felgyorsulnak. Még el se köszöntünk egymástól Rékával, amikor hallottam, hogy csengetnek, majd úgy dörömböl valaki az ajtón, hogy majdnem betöri. Nem kellett hozzá nagy ész, hogy kitaláljam ez bizony nem jó szándékkal jött. Sejtettem, hogy exférjem az, ezért anyura rákiabáltam, hogy „Ne! Hagyd, majd én! ” utána meg az ajtó felé, hogy: – Ki az?
– Én vagyok! Engedj be! – hallottam Patrik hangját.
– Eszemben sincs – mondtam félhangosan és rögtön hívtam aput, majd amikor pár csengetést vártam és nem vette fel, a szomszédunkat. Ő ugyan felvette, de sajnos nem volt a közelben. Más nem jutott eszembe hirtelen, így a segélykérő vonalat nyomtam be. Ez talán be is jött volna, ha anyu időközben nem szánja meg és nem nyit ajtót minden tiltakozásom ellenére. Annyira a mobilra koncentráltam, hogy mire eljutottam a nevem bemondásáig, Patrik már bent volt és kiütötte a kezemből a telefont. Anyu megpróbált közénk állni, de exférjem durván ellökte őt.
– Ez a kettőnk dolga. Ne avatkozz bele, mert nem akarlak bántani...
Hiába kérlelte anyu, Patrik hajthatatlan maradt.
– Velem jössz – kiáltotta.
– Eszemben sincs – feleltem ugyanolyan mérgesen, de ő volt az erősebb, kicsavarta a karomat és a hátam mögött azzal irányított. Ha nem akartam, hogy eltörje, muszáj volt engedelmeskednem, de így se volt könnyű dolga. Megpróbáltam hátra rúgni, hogy eltaláljam a nemesebb szervét és akkor kiszabadul a karom, és... De ez nem jött be, mert résen volt, így csak a sípcsontját találtam el, mire a másik kezével hátra rántotta a fejem és gyorsan lezavart pár pofont. Anyu a földön csak sikítani tudott, de nagy segítségemre nem volt. Nem is számítottam tőle többre, éppen azért kiabáltam rá, hogy ne engedje be. A baj megtörtént és mikor láttam, hogy Patrik anyu felé rúg, inkább hagytam magam kivezetni a folyosóra. Az ajtó nyitva maradt addig és már többen kijöttek a zajra, de mikor meglátták a férfit, akinek vérben forgott a szeme, rögtön elmúlt mindenkinek a segítő szándéka. Abban reménykedve, hogy valamelyiknek mégis lesz annyi esze, hogy riassza a rendőrséget, igyekeztem akadályozni valamennyire, hogy időt nyerjek. Sajnos ez se jött be, mert Patrik belökött a pechemre éppen szabaddá váló és most nagyon jól működő liftbe, majd két emelet között megállt és miközben sikerült többször is megharapnom, neki sikerült valamilyen szíjjal a hátam mögé kötnie a kezem, de olyan módon, hogy az összekulcsolt és csomózott csuklóimat a nyakamhoz kötötte, így ha mozdítottam a kezem nem kaptam levegőt. Kicsit emiatt görnyedtté is váltam, de ő nem bánta. A parkolóban belökött a hátsó ülésre és elindult velem, haza. Az uticélt nem volt nehéz kitalálnom, mert magában dünnyögött, mint egy eszelős. „Majd adok én neked elszökni tőlem. Most megtanulod, hogy egy férfival nem lehet így játszani. Kicsinállak, aztán mehetsz. De előbb hazamegyünk átöltözni. ”
Sikíthattam volna, de nem értem volna el vele semmit. Ismét csak reménykedhettem, hogy anyunak lesz annyi esze és mire odaérünk a vidéki lakásunkra, már ott fog várni a rendőrség. Sajnos ez se jött be. Anyut ugyanis kórházba kellett szállítani, mert estében eltört a kulcscsontja és egyik szomszéd vette észre, hogy nyitva az ajtónk és miután észlelte, mekkora fájdalmai vannak, a mentőket hívta. Mire ellátták és elmondta az orvosoknak, akik értesítették a zsarukat, és mire azok kiérkeztek hozzá, hogy kihallgassák, már elértük az uticélt. Erről persze én akkor semmit sem tudtam. Csendben tűrtem a fájdalmat, mert a karom zsibbadt és a nyakam is fájt, amikor megfeszült majdnem megfulladtam, de túléltem. Talán jobb lett volna, ha nem, de ebben se volt szerencsém.
Arról se tudtam akkor, hogy apu reggel összeszedte pár haverját és együtt indultak el kérdőre vonni Patrikot. Csakhogy Patriknál akkor járt Zoli és mikor észrevették, hogy apu nem egyedül jön, ő is hívott erősítést. Mire apuéknak sikerült bejutniuk, már vesztettek. Nem igazán bántották őket, csak mint a lakás tulajdonosa Patrik feljelentést tett, vagyis értesítette a rendőrséget, mondván hogy nem ismeri ezeket az embereket, pedig mindnek a nevét tudnia kellett, voltak nálunk együtt pár alkalommal. Apuékat tehát lekapcsolta a rendőrég és őket is kihallgatták.
Patrik hazaérve nem foglalkozott velem, engem a lezárt autóban hagyott. Ő akart átöltözni, bár akkor nem tudtam miért és azt sem, hogy miért egy piros melegítőbe. Sokkal később tudtam meg a bírósági tárgyaláson, hogy azért azt vette fel, hogy ne látszon meg a vér, amikor el kell neki fuvaroznia, ha esetleg megsérülnék. A szemét! Pedig akkor már tudta, hogy mit akar tenni és azt is, hogy nem esetleges lesz a sérülés. Szerencsére nem volt törés és maradandó fizikai sérülés sem. De ez sem az ő érdeme. Ha Alex és Tomi nem fogja vissza, talán meg se úszom élve. Azt is utólag tudtam meg, hogy Zoli a főnöke tanácsolta neki, hogy hozzon vissza, amikor megtudták, hogy anyuékhoz mentem. Ő pedig szintén valószínűleg azért mondta neki, hogy a feleségét jogában áll hazahozni és móresre tanítani, ahogyan ő mondta beidomítani, mert sértette a viselkedésem és az, hogy nem akartam éppen neki megbocsátani. Oké, másnak sem, de csak vele beszéltem. Ha nem ő hozza haza Patrikot biztosan minden másként alakult volna. A segítőkész főnöknek ugyanis volt egy környékbeli használaton kívüli tanyája és felajánlotta barátilag, hogy kölcsönadja Patriknak az idomítás idejére. Ettől kezdve exférjemnek tekintett egykori kedvesem agyát vörös köd lepte el és nem gondolkozott, csak tette, amit Zoli tanácsolt. Annak a szörnyetegnek meg elég jó volt a fantáziája, mert olyan dolgokat talált ki, amivel kis sérülést, de nagy fájdalmat lehet okozni. Gyorsan össze is szedte a kellékeket, mire Patrik kiért velem a megadott helyre és ketten nekiálltak az idomításomnak. Természetesen egy férfi egy nőt a legkönnyebben úgy alázhat porig, hogy megerőszakolja. Igaz, hogy mi ezen már egyszer túljutottunk, de az első alkalom ehhez képest sétagalopp volt. Az első két órát csak hármasban töltöttük, de mire abbahagyták a kényeztetésem, én úgy éreztem, hogy napok teltek el. Voltak csipeszek, amiket különböző helyekre aggattak és arra súlyokat pakoltak, miután úgy kötöztek ki négykézláb, hogy mozdulni se tudtam és ekkor kezdtek el dugni. Egyesével és felváltva. Nem igazán tartottak szünetet, mert mire egyik megpuhult a másik a kifeszített tátongó számat használva keményedett meg. A súlyok amiket rám aggattak iszonyú fájdalmat okoztak és ma is csodálkozom, hogy tudta Zoli kiszámítani, hogy mennyi az a súly, amit még éppen elbírt a mellbimbóm, vagy a kisajkaim külön-külön. A fülcimpáimat és a hasam bőrét se hagyták ki. Ahol tudtak valamennyit a bőrömből összehajtani, hogy a csipesz ne potyogjon egyből le, oda mindenhova tettek. Ezzel ment el igazából az első félóra vagy talán több is. Nagyokat nevettek, amint kiderült, hogy valamelyik nem gyűrte rajtam össze kellőképpen a bőrt és egy kis hússal együtt kiszakadt, majd lepottyant. Eleinte kértem őket, könyörögtem nekik, hagyjanak békén, de mikor megunták, egy olyan fogóval, amiket műtétekhez használnak egyszerűen kifeszítették a számat, így már beszélni nem tudtam, maximum magánhangzókkal, ami ugye érthetetlen lett. Azt Patrik találta ki, mert ő végzett elsőre a fenekemben, ahol akkor vesztettem el a szüzességemet, hogy a számat hogyan tudják mégis használni a megfelelő célra. Begyömöszöltek egy puha bőrdarabot, ami elsőre majdnem lecsúszott a torkomon. Amikor majdnem megfulladtam tőle rájöttek, hogy ha a nyelvemre is tesznek egy csipeszt és ahhoz fogatják a bőrdarabot, meg az ajkaim és a fogó közé feszítik, már nem fogom tudni lenyelni.
Aztán felváltva jöttek és használták a fenekem és a puncim, mikor, melyiknek, mihez volt kedve. Zolinak volt a kedvence, hogy egyszer a puncimba dugta és megjáratta magát bennem 3-4 lökés erejéig, majd áttette a popsimba, aztán újra vissza, ameddig el nem élvezett. Azt mondta Patriknak, hogy így sokkal tovább fogja bírni, aztán már ő is így csinálta.
Mikor végre abbahagyták azt reméltem, hogy itt a vége, de erre az időre már azt se bántam volna, ha elvágják a torkom és itt hagynak. Nem így történt, mert megérkezett a váltás Alex és Tomi személyében. Aztán jött a maradék két munkatársa és újra Zoli. Patriknak végig velem kellett maradnia, hiszen ő volt, akinek idomítanak a többiek.
Azért mondtam, hogy Alex és Tomi megmentették az életem, mert ők Zoliékkal ellentétben nem kínozni akartak, csak szexjátéknak.

Az sem volt kellemes számomra, ami ezután következett, hogy miért törtem meg végül is, és teljesítettem szívesen amit Alex és Tomi kértek arról sem túl részletesen mesélek, vagyis a teljesség igénye nélkül.
Amikor a két srác megérkezett, Tomi és Alex szemmel láthatóan elszörnyedt. Nem tudom pontosan mi volt köztük a megállapodás, mert teljesen figyelmen kívül hagyták Patrik tiltakozását és indulásként kiszabadítottak és mindent eltávolítottak rólam. Amennyire tudták óvatosan, de a csipeszek és fogók helye így is fájdalmasan sajgott és bizony néhol az ár a saját bőröm volt. Csóválták a fejüket és mikor tiszta vizet kértek Patrik ellenkezés nélkül szerzett valahonnan egy vödörnyit. A két fiú igyekezett továbbra is óvatosan tisztogatni, később valamelyikük a sebeimet egy, az autó elsősegélycsomagjából hozott fertőtlenítővel kezelte le.
– Hé, nem azért jöttetek, hogy most ápoljátok! – berzenkedett Patrik, aki szerint nem érdemlek én ilyen bánásmódot.
– Igen, tudjuk, hogy mire kértél – válaszolta Tomi. – De hidd el én sokkal jobban értek az idomításhoz nálad és tudom, hogy egy kutyusnak is szüksége van a szeretgetésre, nem csupán az ütlegelésre.
Ezzel elhallgattatta exem, aki ugyan fújt még egy kicsit, de kettejük ellen esélye se lett volna, ha kenyértörésre kerül a sor.
Alex így gondolkodott: – Igen, az idomítás szép dolog, de ha belepusztul az akit idomítani akarsz, az nem igazán számít eredménynek. Az én nejem is ilyen volt, mint Eszti. Engedetlen és nem hallgatott a jó szóra, érvekre, de neki elég volt egy olyan, mint amiben nemrég a nejed részesítettük. Viszont igazad van Tomi barátom. Mi most éppen azért jöttünk, hogy ennek a szép kis jószágnak a kínjain enyhítsünk, de azért tudni fogja hol a helye, mikor befejezzük.
Ezt pedig akkor mondta, amikor Patrik hangosan éppen azon gondolkodott, hogy talán jobb lenne tőlem megszabadulni és hagyni az egészet a fenébe. Így mondta: megszabadulni, miközben egy késsel a kezében játszadozott. A kés láthatóan éles volt, és teljesen meggyőzött arról engem, hogy Tomiék kínálják a jobb alternatívát számomra, ha életben akarok maradni. Az is igaz, hogy amikor Zoli és exem foglalkoztak velem már azt se bántam volna, ha megteszi és használja a nyakamon azt a kést, amit már előtte odakészített. Azonban amikor kínjaim enyhültek, bár még akkor is nagyon fájtak a sebeim, valahogy mégis feltámadt bennem az életösztön és jobbnak láttam nekik engedelmeskedni. Így visszagondolva csodálom, hogy meg tudtam tenni, mert a beszédjükből kivettem, hogy ők egy idő után elmennek és rettegtem kettesben maradni exemmel. Erőm sem lett volna már egy gyenge pofonhoz sem, úgyhogy akkor már valóban bármit megtehetett volna velem. Azért később még szóban tiltakoztam, bár tudtam, hogy nem kellene, de addigra egy kicsivel szelídebb lett, vagy mondhatnám, hogy valamennyire helyre állt a tudata. Mindaddig, míg Zoli vissza nem érkezett. De amikor Tomi és Alex volt velünk Patrik is elnézőbb volt, ha nem is sokkal.
Tomi szerint hagyniuk kell engem egy kicsit magamhoz térni és addig adtak enni-inni. Ez inkább volt etetés, amit Tomi vállalt magára és gyengéden tolta a falatokat a számba. Nem tudnám megmondani mi volt, amit ettem, de hálás voltam a figyelméért, mert mindkét kezem bénán csüngött a fájdalomtól. A szám is fájt és nyelni is alig bírtam, de tudtam, hogy ennem kell, mert már dél körülre saccoltam az időt és én aznap még csak nem is reggeliztem.
Tomi a combjaira ültetett, de úgy, hogy ne érezhessem az erekcióját és a hátamat nekidönthettem széles, erős mellkasának. Alex a lábamat simogatta óvatosan, de többnyire csak a talpam, mert azon nem volt egyedül sebhely. Előző szavaik szinkronban voltak a tetteikkel mert tényleg babusgattak szeretgettek és ügyeltek, hogy csökkentsék a fájdalmaim. Gondoskodónak és szeretőnek láttam volna őket, ha nem tudtam volna, miket fognak tenni nemsokára velem. Mert közben előadták a kívánalmaikat, valahogy olyasképpen, hogy egyikük mondott egy bókot, például: „Ó, mennyire gyönyörű nő vagy! ” a másikuk meg ezt követően előadta, hogy „annyira szeretnélek szopatni... Nemsokára meg is fogjuk tenni. Kérlek légy jó kislány és ne hadakozz velem. Azt szeretném, ha te is akarnád és élveznéd, de meg kell értened, hogy most kedvezned kell nekem és talán egy kicsit szokatlan lesz amikor a torkodra engedem, de ígérem vigyázni fogok majd rád. Tomi is biztosan vigyázni fog és ha nagyon muszáj tarthatunk egy kis szünetet is. ”
Na, ilyen kettős szereposztást játszottak velem az etetés alatt végig. Tudtam, hogy muszáj megtennem amit akarnak, bár egyetlen porcikám se kívánta se velük, se senkivel azokat a dolgokat. Elmondták a többit is, ami análból állt, mert tudják, hogy én azt szeretem – hogy mekkorát tévedtek! Még mindig sajgott a hátsóm a múltkori eset miatt is, bár Zoliék sem kímélték most sem, de eszembe se jutott ellenkezni addig, amíg a nehezékeket és egyebeket nem említik. Az anált pedig úgy akarták csinálni, hogy ne maradjon üres a másik nyílásom sem, éppen ezért a torokköszörülést, ahogy ők nevezték a mélytorkozást, csak kis ideig fogják csinálni, de a szendvicset többféle beállításban akarják. Szeretnék, ha láthatnák, amint élvezem – mondták és tudtam, hogy muszáj lesz nekik orgazmust színlelnem. Abban akkor biztos voltam, hogy én ezekből semmit sem fogok élvezni, még azt sem, amit utoljára tartogattak. Az pedig az volt, hogy ha jut idejük rá, akkor mindketten akarnak velem igazán szeretkezni külön-külön, amiben lesz csók és minden amit én akarok. Majdnem rájuk kérdeztem ekkor, hogy: „és ha én nem akarok semmit, akkor békén hagytok? ” Valahogy rátévedt a tekintetem Patrik arcára és egyből meggondoltam magam. Azért azt se mondhattam nekik nagy lelkesen, hogy: „igen, én mindent is akarok veletek! ” Így hát inkább semmit se mondtam, csupán Tomi arcához simítottam a fájó arcomat. Én ezt köszönetként gondoltam, a gondoskodásért, ám a férfiak vágynak vették és Tomi meg Alex egyöntetűen büszkén nézett Patrikra, aki köpött egyet.
Szerencsére nem rám, de talán csak azért nem, mert Tomit is eltalálhatta volna és szemmel láthatóan tartott tőle. Nem állítom, hogy Tomi férfiassága lett volna a legnagyobb méretű, de tagadhatatlan, hogy ő volt a legkedvesebb mind között. A legnagyobb mérettel rendelkező, ahogy én emlékeztem még nem érkezett eddig meg. Már előre féltem, hogy ők mit tesznek velem. A jó zsaru-rossz zsaru szindrómát tekintve ők sem lesznek kíméletesek. Ezekkel a teendőkkel talán fél óra vagy kicsivel több telhetett el, de a fiúk nem bánták, hogy lerövidült az idejük. Azt is kitaláltam, hogy terveik szerint nagyjából egyformán osztották be maguk között, vagyis 6-7 órányi „kényeztetésre” számíthattam, amiből talán 2-3 óra eltelt már.
Etetés után még egyszer lekezelték a sebeim fertőtlenítővel és ekkor adtak csak inni. Furcsa ízű folyadék volt. Üdítő és valamilyen konyak keverékére tippeltem, de annyira szomjas voltam, hogy kértem még egy pohárral, pedig fél liternyi fért abba a pohárba. Korsónak is gondolhattam volna a mérete alapján, de régies agyagedény volt, aminek nem volt füle. Furcsa volt az is, hogy már pár korty után csökkent a fájdalom a testem minden pontján. Nem tettem szóvá ezt sem, mert úgy sejtettem, hogy Tamásék erős fájdalomcsillapítót kevertek bele, de mivel nem szóltak nekem előre úgy gondoltam nem akarták, hogy exem tudjon róla. Addigra biztos voltam benne, hogy nem ártalmas, mert bennük már annyira bíztam, hogy nem adtak volna többet, ha túladagolható lenne. Később jöttem rá, hogy valamilyen drog lehetett benne, mégpedig akkor, amikor mégis élvezni kezdtem a velük való együttlétet. Nem fájt tőle semmim és nem szédültem, se tévképzeteim nem voltak, sőt! Mindent nagyon is élesen és tisztán láttam, ami ugye egy olyan inzultus után, amit Zoliék tettek velem, szintén fura. Az érzékeim normálisan működtek. Se jobban, se kevésbé, mint máskor. Még a tapintásom is, eltekintve a fájdalmasabb helyektől.
Sok pihenőt ők se hagytak. Miután ittam, megpróbáltak lábra állítani, de az sajnos még nem sikerült. Ekkor egy másfél méteres fából készült asztalt kerítettek, amire mindenféle puha dolgot terítettek. A tetejére egy valamilyen szürke szőrme került, ami igazán kellemes érzéssel töltött el, amikor hanyatt ráfektettek. Elsőnek Tomi vállalkozott a megmérettetésre. Már peckesen álló farkát engedte az asztal végén lelógatott fejemnél a számba. Tényleg figyelmes és óvatos volt. Eleinte. Bedugta és hagyta, hogy nyalogassam, majd amilyen mélyre tudta lenyomta és bent tartotta pár másodpercig, majd kihúzta és ezt párszor megismételte. Közben azért utasításokat is adott. „Nyújtsd ki a nyelved. Most szopogasd egy kicsit. Most vegyél nagy levegőt... ” Mire harmadszorra csinálta már nem kellett mondania, magamtól tettem meg előző instrukciói után, és tényleg kellemes érzést okozott annak ellenére, hogy a szám még mindig kívül-belül sajgott, az előzőleg használt fogó és más nem kellemes élmények miatt. Közben Alex folyamatosan simogatott, ahol sebhelymentes területet talált. Talán tényleg élvezte a bőröm simaságát. Ekkor sajnáltam először, hogy nem ők kezdtek velem, mert akkor talán sokkal engedelmesebb lettem volna másokkal is. Nem hagytak sokáig gondolkodni, mert Tomi ezután már nem vette ki, de rám hajolt és elkezdte nyalni a puncim. Élveztem volna, ha nem fájnak a puncim ajkai. A fájdalom visszatért odalent és így azt sem élveztem, amit nemrég még igen. Észrevehetett ebből valamit ő is, mert abbahagyta és halkan odasúgott valamit Alexnek. Nem értettem, hogy mit mert a füleim ekkor a combjának szorultak és a farka a számban kényelmes tempóban járt ki-be. Látni csak őt láttam, már amennyire, de éreztem egy nedves törlőkendőfélét a vágatomon kívül, majd beljebb kéredzkedett egy ujjacska, maga előtt tolva ugyanazt a hűsítő valamit tartalmazó kendőt. Nem sokáig tartotta bent és nem az örömszerzés lehetett a célja, de ettől ott is csökkent a fájdalom, amiért hálásnak kellett volna lennem. Nos, lettem is, mert aki ilyen gondoskodó, az azért megérdemli azt, bármennyire is tudtam, hogy ez ugyanolyan nemi erőszaknak számít, hiszen nem én kértem és nem is akartam.

Mire feltehetően Alex végzett a kenegetéssel, Tomi abbahagyta a szopatást. Alex vette át a helyét, aki már nem utasított, de ugyanazt tette, mint előtte Tamás. Tomi még valamivel áttörölt alul és utána újra nyalakodni kezdett. Közben költői kérdéseket tett fel és nagyon kedves megállapításokat tett. Többek között megkérdezte: – Ugye jobb így? – nem mintha tudtam volna válaszolni Alex farkával a számban, de bőszen bólogattam, amennyire Alex keze engedte, ennek persze az ő farka örülhetett. Örült is, mert ő maga abbahagyta és felszólított: – Csináld így. Ez annyira kellemes érzés. Meg kell erre tanítanom az asszonyt is.
Úgy gondoltam, hogy viccel, mert neki nem volt felesége a lista szerint, amit szerezni tudtam róluk.
Tomi még bókolt is: – Mennyire szép még a puncid is. Az illata sem rossz így, hogy lemostuk. Nem baj, ha kicsit kóstolgatom, ugye?
Mivel amúgyis bólogattam nem változtattam a tempón, sem az elfoglaltságomon. Úgy gondoltam Alex jelezni fogja, ha másként akarja. Ehelyett nemsokára Alex is abbahagyta és nekiálltak szeretkezni velem. Nem szóltam, hogy úgy emlékeztem elsőként a szendvicsről volt szó. Nem hittem ugyan, hogy elfelejtették volna, de amúgysem voltam abban a helyzetben, hogy választani tudjak. Ahogyan csinálták tényleg sokkal jobb volt mint bármikor azelőtt. Patrikot bőven felülmúlták külön is mindenféle téren. A csókjuk is finomabb volt és izgatóbb, nem beszélve arról, hogy folyamatosan érdeklődtek nálam jó-e ez így nekem, gondolva a frissen szerzett sebeimre.
Alex egyszer meg is jegyezte.
– Ezt ki akarom még egyszer élvezni veled, ha meggyógyultál. Ugye te is akarod édes?
Mit mondhattam volna erre? Hogy most se én akartam? Néha az igazság fájó emiatt inkább hazudtam neki egy igennel. Ha nemet mondok talán ő is bekeményít, amire most igazán nem volt szükségem. A legnagyobb meglepetés engem ért, amikor először Tominál, majd Alexnél is elkapott egy-egy kisebb orgazmus. Nem volt nagyon élvezetes, de picit remegett a csípőm és biztosan érezték ők is, amint a puncim belső fala is ugyanígy remegett a farkukon. Ez abból a fajtából való, amikor csak párszor megremegek alul, de igazi megkönnyebbülést nem hoz és semmilyen szívó hatást nem gyakorol a vaginám ilyenkor a péniszre. Ők ezt is eredményként könyvelték el. Jelezték is Patriknak, hogy jó úton haladnak. Patrik ugyanis eddig csak figyelt. Sose fogom kitalálni, hogy mit érzett és mire gondolt, amikor látta, hogy a feleségét, akit nemrég még szerelmének nevezett mások dugják, sőt orgazmushoz is juttatják, amire ő csak ritkán volt képes. Amikor vele szeretkeztem régebben, eleinte is akadt, amikor elmaradt, de minden esetben színleltem akkor is neki egy ilyet. Ezt a fajta remegést bármelyik nő el tudja könnyedén érni és senki más nem fogja tudni, hogy valódi-e vagy színlelt orgazmus volt, csak aki átéli. Most is gondolhattak volna erre, de mivel mindkettőjüknél előfordult, elhitték. Nem tévedtek, mert igazi volt, emiatt lepődtem meg én is. Mondhatnám kellemes csalódásnak is, de ekkortól már tényleg engedelmes szexjátékká váltam a kezükben. Igaz, hogy csak nekik tettem volna meg szívesen bármit, amit kérnek, de exem ettől a lehetőségtől is meg akart fosztani.
– Engedj csak oda! – tolta arrébb Alexet, aki hasonló testalkatú volt mint ő, de most nem amiatt nem ellenkezett. – Nekem is jár belőle ennyi – szavalta az áruló pasim. Csakhogy ő nem szeretkezni akart velem, csak durván mélytorkozni, amitől már az elején majdnem megfulladtam, pedig nem a nagy mérete volt az oka, csupán csak az, hogy kíméletlenül tolta be amilyen mélyre csak tudta, és igyekezett sokáig benn tartani. Fél percig hagyták neki a srácok, közben ők leálltak. Tomi unta meg és eltolta: – Hagyd abba te állat! – mondta. – Elrontod amit eddig elértünk nála. Ugye mondtam gyönyörűm, hogy vigyázunk rád. Ha férjed szeretkezni akar veled, ahhoz joga van, de nem lehet veled ilyen kíméletlenül bunkó. Egy ilyen szép nő nem ezt érdemli tőle, igaz? Azért minket is szeretsz egy kicsit, ugye? Mindjárt bebizonyíthatod nekem.
Ekkor következett a fájdalmasabb rész, a popsim. Akármennyire vigyáztak és ennek jegyében Alex kezdte el, mégis fájt. Ő se reszelt sokáig ott, de utána Tomival még jobban fájt. Nem tudtam eltitkolni előlük ezt. Hiába harapdáltam a fájó ajkaimat, hogy elfojtsam a sikolyaim, a könnyeim nem tudtam visszatartani. Patrik mosolygott rajtuk.
– Látjátok? Nektek se sikerülhet minden – kajánkodott arra célozva, hogy fájdalmat okoztak.
Ez a fasz azért szurkol, hogy nekem minél jobban fájjon – jöttem rá. De akkor miért hozott vissza? Csak Zoli birtoklási vágya lehet az oka. Ő beszélhette tele már előtte is Patrik fejét, mert most már biztosan tudtam, hogy nem titkolták el előle az első esetet sem. Gyávaságból tett csupán úgy, mint aki semmiről sem tud. Neki így volt kényelmes, de nem ilyen reakcióra számított tőlem. Aztán amikor Zoli érzéseit sikerült megbántanom, biztosan még nagyobb hatást gyakorolt rá. Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire gyenge jellemű férfivá vált Patrik. Most viszont már tudtam és biztos voltam abban, hogy ha ezt túlélem nemsokára elvált ember lesz belőle. Én válok törvényesen is el tőle, kerül, amibe kerül.
Most azonban még hátra voltak Tomiék, akik fájdalmat okoztak gyönyör helyett. Egészen addig, míg Alex nem kezdett bele a szendvicsgyártásba. Az anál önmagában fájdalmas volt. Alex farkával a popsimban hanyatt feküdt és hívta Tomit, aki elsőre tövig merült belém és megállt kis időre. Megtalálta szájával a szám, de előbb megkérdezte: – Adhatok csókot? Akarod?
Mit mondhattam volna? Ha akar úgyis ad. Ráadásul most rám bízta, mintha számítanék neki. De ha nemet mondok akkor talán nem teszi meg, viszont joggal számíthattam arra, hogy sokkal durvább lesz. Igent leheltem hát és amikor megcsókolt vadul, férfiasan a testem reagált rá. Szűnni kezdett a fájdalom és egyre jobban élveztem a puncimat kitöltő Tomit magamban és a kutakodó nyelvét a számban. Annak ellenére élveztem, hogy most meg a szám fájdult meg egy kicsit, mert emlékeztetett a fogóra, ami nemrég a szám belülről feszítette, karcolta. Mindezek ellenére tényleg kellemes érzés kezdett eluralkodni rajtam méghozzá annyira, hogy ösztönösen mozdult a csípőm, mire ők is mozogni kezdtek. Lassan, kíméletesen álltak a dolognak, de csakhamar mindannyian éreztük, hogy gyorsításra van szükségünk, így hát a fék helyett a gázra léptek és hamarosan mind a hárman lihegve élveztünk el. Ez az orgazmus is valódi volt, de ez már nem kicsit volt jó.
A végén gondoltam csak arra, hogy valamiképp mégis bedrogoztak, mert ezután minden gyönyörünket követően ittak ők is és kaptam én is ugyanabból, amit ők ittak, majd kicsit szopattak, de csak annyira, hogy be tudjanak hatolni és már fordítottak is pózba és dugtak. Amikor hasra fektettek valamelyikükre, akkor az alattam levővel csókolóztam, amikor szemből hatolt be valamelyikük a puncimba akkor meg vele. Én kértem minden esetben szégyenkezve a csókot, amin ők mosolyogtak, de megadták. A csók nélkül a fenekem fájt, de azzal együtt érdekes módon nem és minden ilyen esemény után elért mindhármunkat a gyönyör. Talán 5-6 alkalommal töltöttek tele elöl hátul, de most nem bántam, mert az az érzés is nagyon tetszett. Hogy rövid idő alatt ők hogyan tudtak ennyit teljesíteni azt nem tudtam, de a kezdeti fájdalmaimra gondolva éreztem úgy, hogy bedrogoztak. Erre később sem volt más bizonyítékom. Mire orvosi ellátást kaphattam semmilyen ismert drogot nem tudtak kimutatni a vizsgálatok.
Persze addig még hátra volt két másik munkatársuk, akik tényleg nem voltak kíméletesek. Ők is szexjátéknak néztek, de nem foglalkoztak velem, tárgyként kezeltek. Nem is ért el velük a gyönyör engem egyszer sem. Őket viszont igen, bár nem tudom hányszor, mert fájt amit tettek velem és nem a méretük végett.
Mikor ők is elmentek megérkezett Zoli.
– Mennünk kell – jelentette ki Patriknak.
– És ő? Megszabaduljunk tőle? – forgatta az ujjai között vigyorogva a kést, ám Zoli rávágott a kezére, mint egy apa a rossz gyerekének.
– Eszedbe ne jusson azzal hadonászni előttem. Ha csak egy kicsit is megvágod velem gyűlik meg a bajod. Most pár napig nem tudunk rá figyelni. Nem akarom, hogy elfertőződjön a sebe, vagy elvérezzen nekem. Hagyunk itt neked enni és inni, de ruhád nem lesz és nem érdemes megpróbálni elszökni – fordult most felém, majd ismét Patrikhoz intézte szavait. – Kipányvázzuk, így ha ki is jutna, nem tud messzire menni.
– Amint tudunk visszajövünk érted és kicsit még eljátszogatunk veled – mondta ismét nekem. – Ha jó kislány leszel és megtanultad a leckét visszatérsz a férjed mellé, ha nem, akkor majd eldöntjük később mi legyen. Addig gondolkozz el ezen.
Magamra hagytak, de előbb szavuknak álltak. Négy-négy bilincset kaptam a bokáimra és a csuklómra, amivel tudtam ugyan nehézkesen járni, de fájt minden lépés a húsba, csontba vágódó fém miatt. A kezemmel tudtam fogni és le-fel mozgatni, de ettől többet azzal sem. Órák teltek el bizonytalanságban és éppen felfedeztem, hogyan szabadulhatnék meg az ajtóra, ablakra szegezett deszkáktól, amikor nem várt segítségem akadt.
Elsőre azt hittem ők jöttek meg és azt se tudtam hova dugjam azt a darab vasat, amit találtam és amivel a deszkázást reméltem megszüntetni. A zajok erőtlenebbnek tűntek, mint amikor egy férfikéz feszegeti az ajtót borító deszkákat és tovább is tartott Rékának. Ő volt az akire utoljára gondoltam volna, hogy rám talál.
Elsőre persze én nem ismertem meg, talán ő sem engem, de őt nem is érdekelte, ki vagyok. Szerintem bárkinek segített volna, bár talán mégis tudta ki lehetek, ha rám talált.
– Réka vagyok. Gyorsan – mondta, miután megszabadított a bilincseimtől és ruhát is adott a kezembe. – Öltözz, nincs sok időnk. Mielőbb el kell innen tűnnünk.
– Miért segítesz? – kérdeztem őt.
– Később – felelte. – Később elmondok mindent, de mennünk kell.
Nem kellett engem noszogatni. A tőlem telhető leggyorsabban öltöztem, ő kedvesen segített ahol tudott. Látszott rajta, hogy fél. Volt is rá oka, mert ha Zoli itt találja bizonyára nem köszönte volna meg neki.
Az autóba beülve is ideges maradt és folyton hátra pillantott. Nem ismertem annyira a környéket, mégis úgy gondoltam, nem azon az úton megyünk, mint ahol idefelé hoztak.
Akkor nyugodott meg kissé, amikor már elhagytuk a kisvárost jelző táblát. Ekkor kezdett bele hadarva a mondókájába.
– Nem tudtam előbb jönni.
– Jobb is, hogy nem, mert nem sokkal előbb mentek el férjedék. Nem tudom hogy magyaráztad volna ki, ha váratlanul betoppansz.
– Ismerem a helyet. Észrevettem volna ha marad itt valaki. Valaha nagyszüleimé volt ez a tanya, de csak fiatalkorukban laktak itt. Utána egy ideig afféle majorságnak használták, mert elég messze volt lovaskocsival is ideérni. Viszont a környező föld ma is az én nevemen van. Ezért nem ellenőrizték még a rendőrök. Ha közös lett volna Zolival, vagy az övén lenne, már rád találtak volna. Mit tettek veled?
Széthúztam a blúzom és kivillantottam a mellemen és nyakamon látható sebhelyeket, majd a fülemre is rámutattam.
– Akarod, hogy részletezzem, vagy kitalálod magad?
– Nem, bocs. Csak költői kérdésnek szántam.
– Téged akartalak megkérdezni arról, igazat mondott-e Zoli. Ezért hívtalak vissza, de nem voltam abban biztos, hogy ha egyenesen felteszem a kérdést őszinte választ kaphatok.
– Mint ahogy akkor nem is kaptál volna. Említettem azt a szakkörnek titulált egyesületet. Az igazából nem varrószakkör és semmi köze a hímzéshez sem. A megcsalt, megerőszakolt nők léphetnek be. Amikor hallottam rólad, azt, hogy elmenekültél, már tudtam, hogy közénk tartozol. Ezért ajánlottam, de nem tudtam, hogy megint elkapnak.
Ekkor kapott csak el a sírás, de jó ideig nem tudtam abbahagyni.
– Meg akartak ölni – szipogtam, amikor már levegőhöz jutottam és alább hagyott a könnyeim folyama.
– Ó, te szegény. Eddig egyikünket sem akartak. Legalábbis én nem tudok ilyenről. De mindannyian végig mentünk valami hasonlón. Mikor veled beszéltem, épp egy ilyen összejövetelre igyekeztem. Ott elmondtam a többieknek amit tudtam rólad. Nem volt sok, de mindenki egyetértett abban, hogy ezt nem tűrhetjük tovább. Nem tudtuk pontosan mit kéne tennünk. A rendőrség nem volt opció, mert a helyi rendőrfőnök felesége ugyanilyen cipőben jár és így a férje egyből rájönne, kik kezdtek el intézkedni. Kisváros ez és ő szinte mindenről tud. Rólunk is, de nem tettünk neki keresztbe sose, így nem háborgatott minket. Na, most éppen az ő neje autójában ülünk. Erre nem gondolna Zoli, így pillanatnyilag biztonságos. Emi holnap fogja észrevenni, hogy eltűnt az autója és szabályszerűen bejelenti. Addigra mi a szüleimnél leszünk, ahol összejönnek a lányok. Mondtam neki, hogy jöjjön ő is, de ő úgy érzi biztonságban van. Én nem gondoltam volna ezt, de az ő döntése. Remélem nem fogja megbánni.
– Pontosan hány tagja is van annak a... klubnak?
– Szakkör, és nagyjából 50.
Ezen a számon elámultam és elgondolkodtatott. A kisváros lélekszámához mérten ez elég soknak tűnt. Réka közben folytatta.
– Nos, amikor beszélgettünk, mondták, hogy hívjalak fel és kérdezzem meg, nem tudnál-e előbb eljönni hozzánk. Segíteni akartunk, de nem gondoltuk volna, hogy... Hogy újra megteszik. Mikor Patrik vette fel már bele se szóltam. Nem saját készülékről hívtalak fel. Rejtett számról. Emi hallott apukádról. Azt mesélte, hogy éppen a férje avatkozott bele, nehogy meglincseljék ők Patrikot. Betörés vagy valami ilyesmi váddal illették őket, persze nem volt bizonyítékuk és nem is gondolták, hogy sokáig bent tartsák őket. Arra volt jó, hogy kis ideig távol tarthassák Patriktól, aztán meg jelen lett volna Emi férje a beszélgetésnél biztosítékul, ha egyáltalán apukád ragaszkodott volna továbbra is a vele való találkozáshoz. Ezzel nem mentünk sokra, mert apukád szerintem nem tudhat többet, mint te. De mi igen. Ezért szokásomtól eltérően bementem Zolihoz, aki nem volt bent. A diszpécsertől megtudtam, hogy ők hatan vannak ismét szolgálatban, mégis hárman tartják csak a frontot. Neked nem tűnt fel, hogy ők hatan vannak mostanában mindig együtt, miközben a többiek váltóban vannak?
– Most hogy mondod... Tényleg furcsa. De nem. Efölött elsiklottam.
– Minden kezdőt, újoncot ötükhöz osztanak be és csak később kerülnek máshova. Majd visszatérek erre, de előbb ott tartottam, hogy Zoli nem volt bent. Átmentem a szemközti kávézóba és vártam. Nemsokára visszaért Zoli, de ekkor másik kettő ment el. A kávézóban nem egyedül voltam és semmi furcsa nem lehetett ebben senkinek, mert máskor is betértünk néha oda kávét inni, sütit enni. Zoli autója sáros volt, amiből kitaláltam, hogy valahol városon kívül járt. Munkaidőben nem igazán szokott neki, mint parancsnoknak olyan helyen dolga lenni. Na, ebből filóztam ki hol járhatott, de nem rohanhattam egyből oda. Arra jutottunk a többiekkel, hogy mi nők nem sokat tehetnénk a férfiakkal szemben, még akkor sem, ha számbeli fölényben vagyunk. Azt tudjuk mennyire összetartóak és szervezettek ők, és biztosak voltunk benne, hogy ha sikerülne is az ott tartózkodókat ártalmatlanná tenni, addigra valamelyikük értesíthetné a többit és pórul járnánk. De tétlenek se akartunk maradni. Addigra azt is megtudtuk, hogy apudék se jártak sikerrel. Beszéltek ugyan Patrikkal pár szót, de éppen Emi férje a rendőrfőnökünk tanácsolta nekik, hogy menjenek inkább haza és várják meg otthon a lányt és igyekezzenek rábeszélni, hogy a félreértéseket a házastársaknak egymás között illik megbeszélni. Ez még kora reggel történt. Hogy apudék mikor mentek el, azt nem tudjuk, de nem is várhattunk tőle semmit. Volt ugyan aki azt javasolta, hogy beszéljünk velük, de aztán letettünk erről. Ha miattunk akartak volna bárhol a hatósághoz fordulni az ügy visszakerült volna ide és visszaüthetett volna ránk. Egyikünknek eszébe jutott, hogy el kell terjeszteni egy pletykát, miszerint a szomszéd városban találtak egy megerőszakolt nőt, és a nyomok a mi tűzoltóinkhoz vezetnek. Emi maga mondta ezt el a férjének, mint aki a piacon hallotta, de nem tudja kitől, mert nem neki mondták. Azt a férje nem tudta, hogy Emi nem is volt a piacon. Akár ott is lehetett volna, igaz? Ez arra volt jó, hogy a rendőrfőnök riassza Zolit, hogy húzzák meg kis ideig magukat, ameddig nem győződik meg arról, hogy ez hír, vagy csak pletyka. Szerintem erre az időre már tudják, de remélem, nem rohantak vissza egyből hozzád. A többit már tudod. Elmentem érted Emi autójával és itt tartunk.
– Oké, de hova is tartunk?
– Egy olyan helyre, ahova nem ér el se Zoli, se Emi férjének a keze. A szüleimhez, akik már régóta mondják nekem, hogy nem szabadna hagynom így a dolgokat ahogy van, de hivatalosan nem léphettek eddig. Ha te hajlandó vagy megindítani a dolgot, akkor is két esélyes nyerhetünk-e és mit. Amikor elindul valami úgy hiszem városunkban több egyidejű válás fog történni. Ha így lesz és mernek többen is mellénk állni akkor talán eredmény is lehet, bár még mindig nem látom a végét ennek.
– Én sem, de az biztos, hogy ha a világ legtávolabbi csücskébe is kell költöznöm Patriktól én biztosan válni fogok. Ha itt tudná valaki szavatolni tőle a biztonságomat, akkor maradhatnék. Nem tudom mennyi esély van erre.
Ebben a pillanatban Réka telefonja hívást jelzett. Felvette és köszönt valakinek, majd hallgatott egy sort, megköszönte az infót és letette.
– Azt hiszem Patriktól a válásod sínen van. Most telefonált egy ismerős, aki valamilyen kapcsolatban van apuddal, hogy anyukád kihallgatták a kórházban.
– Anyu kórházban? De miért? Amikor Patrik elrángatott engem otthonról semmi baja nem volt.
– Amikor téged elrabolt otthonról, akkor meglökte őt és kulcscsont törést szenvedett. Emiatt került a kórházba, de csak nemrégiben sikerült kihallgatni őt és intézkedni Patrik ellen. 8 napon túl gyógyuló testi sértés most ellene a vád. Tehetnél hozzá egy kicsit ehhez, ha gondolod, hogy mered vállalni.
– Hogy merem-e? Na hallod!?
Végül Réka szülei segítettek a legtöbbet. Egy minisztérium tisztségviselői mindketten és elérték, hogy pár órán elül egy rendőri különítmény vonult ki oda ahol velem sok mindent tettek, közben orvost hívtak hozzám, látleletet vettek és a részletes vallomásomat is megkapták. A kérdésre, hogy kívánok-e feljelentést tenni a vallomásomban megnevezett személyek ellen, a válaszom igenlő volt.
Réka közben elmondta, hogy bármennyire is sajnálja Zolit, ő is elválik. A gyerekeit már előre elhozatta a szüleihez, akiknél teljes biztonságban lesznek.
A sajnálata oka pedig az, hogy velük is megtették nagyjából ugyanazt, mint velem. A velük kifejezés, csak azért, mert akkor másképp történt. Ők ugyanis szerették egymást és se Zoli, se Réka nem panaszkodott soha a házasságára úgy, ahogy Patrik tette. Amikor Zoli újoncként került a tűzoltóságra neki is elmondták, hogy az asszonyokat be kell törni, vagy idővel elkanászodnak. Zoli ekkor még nem tulajdonított jelentőséget a dolognak, mosolygott rajta, de az idősebbek iránti tiszteletből látszólag igazat adott nekik. Az akkori főnöke ezen felbuzdulva egy alkalommal ugyanezt tette Rékával, és amikor Zoli meghallotta a segítségére sietett volna. Csakhogy többen voltak, leteperték, megkötözték és neki végig kellett néznie, hogy a kedvesét megerőszakolják. Akkoriban a rendőrfőnök is más volt, de ott ugyanez volt a helyzet. Eddig csak erről a két szervezetről tudtuk, hogy ilyenek történnek – folytatta Réka –, de amikor feljelentést tettünk akkor derült csak ez is ki. Zolit vitték be és a rendőrségen jól elverték. Aláíratták vele, hogy visszavonja a feljelentést, de ettől kezdve már nem szállhatott ki anélkül, hogy Rékát ne tette volna ki ugyanennek többször. Aki ugyanis nem volt hajlandó részt venni a későbbi erőszakoskodásokban, annak a nejét szexjátéknak nézték. Sokan elköltöztek emiatt, de némelyiknek másutt se hagytak békén. Utánuk mentek többen és ugyanazt tették, mint Rékával és Zolival. A feljelentőkkel mindaddig ezt tették, ameddig el nem váltak, vagy ameddig fel nem hagytak azzal. A más városokból történő megkeresésekre, persze maga a rendőrfőnök és a város más elöljárói biztosítottak alibit, így sose lehetett rájuk bizonyítani semmit. Nem tehettünk ellenük semmit így Zoli kénytelen volt velük együtt csinálni. Egy idő után valószínűleg ő is élvezni kezdte a dolgot, de Rékára vigyázott.
Amikor kinevezték parancsnoknak azt gondoltam vége. Zoli felhagy ezzel a szörnyű hagyománnyal, de sajnos nem így történt. Egyszer szóvá tettem neki, akkor nagyon elvert. Ekkor tanácsolták anyuék, hogy lépjek. Váljak el és hagyjam ott azt a szörnyeteget. Csakhogy akkor a gyerekek kicsik voltak, és én még akkor is szerettem őt. Zoli mindent megígért, amikor bocsánatot kért tőlem a szüleim előtt. Te voltál az utolsó csepp a pohárban, mert bár engem védett, mindenki mással megcsalt. Nem voltak ugyan sokan, de senkinek nem kívánom azt, amin én keresztül mentem, noha tudom, hogy többen sokkal rosszabbul is jártak éppen a férjem miatt. Ő döntötte el, kiben lehet megbízni azután, hogy megerőszakolták és kiből csinált szexdollt. Utóbbiak közül páran öngyilkosok lettek. De nem mertem többé szólni neki.
A hímző-varró szakkört is akkor hoztam létre, amikor őt kinevezték. A férfiak nem tudtak róla, hogy ez miféle, de ugye varrni egyik sem tud, így ezen a néven védve voltunk a kíváncsiskodóktól. Csak azokat kerestük meg, akikről tudtuk, hogy elkövettek ellenük ilyet és néha hivatalos úton segíteni tudtunk. De távolról sem soknak, csupán pár nőnek, akik elváltak. Egyik tag hozta a másikat és a számunk egyre nőtt még úgy is, hogy volt aki elköltözött és volt aki elhunyt. Az újonnan belépőktől tudtuk meg, hogy a város vezetőségéből szinte mindenki benne van abban a klubban. Ezzel mentegettem egy időben Zolit, hogy ő egymaga nem tehetne semmit, mert csak engem szeret és félt és ezért teszi. Nálad jöttem rá, hogy ez hamis illúzió, vagyis becsapom magam. Zoli igenis abbahagyhatta volna, de nem tette, mert elkapta valamilyen szenvedély. Nem tudom őt megérteni és ma már elfogadni sem. Nem csalt meg másokkal, mindig csak az ilyen nőkkel és csak annyiszor, ahányszor büntetésként ítélte meg. De megtudtam, hogy nem csupán a saját berkeiben levő újoncok kedveseivel bánt el, besegített másutt is, ahol éppen kevesen voltak, vagy csak úgy tartotta kedve. És neki egyre sűrűbben tartotta úgy a kedve – mondta szomorúan Réka. A mostani nagyjából 50 nő tagunkból 40 elmondhatja magáról, hogy ismeri a férjem szexuális igényeit. Fújtak is rám egyesek, míg meg nem tudták velem mi történt. Persze ez nem igazi vigasz és sokan azért ítéltek el, mert vele maradtam, miközben tudtam és elnéztem neki, amiket tesz. Na ennek vége. Nem áltatom többé magam, hogy ő nem tehet róla. Sajnos tudom, hogy lett volna már sokkal előbb választása. Ennyi az én történetem és bűnöm. Általad akartam valamennyit jóvátenni ebből azzal, hogy segítek ahogy tudok – zárta le végül a történetét.
Áldottam a sorsot, hogy nem született gyermekem Patriktól. Csakhogy a sors néha nagyon fintorog, mert két hónap múlva jöttem rá, hogy terhes vagyok. Senki mással nem voltam, csak velük. 6 közül egyikük a gyermek apja, de erre az időre már mindegyik előzetes letartóztatásban.
És itt a nagy dilemma. A gyerek nem bűnös, megöljem-e mégis apja bűne miatt?
Csak mert ebben az esetben kizárólag a férfi a bűnelkövető, még ha ma hivatalosan nem is az. Ezt a kisbabát én nem akartam, de ő egy rész belőlem is, és ártatlan. Hiszen ő sem tehet róla, hogy ilyen az apja. Egy apa, akit el fognak ítélni hamarosan. A gyerek életére is rányomja ez a bélyegét, bárhogyan is védem őt a jövőben. A származását eltitkolhatja mások elől, de ő biztos tudni fogja. Mennyire befolyásolja ez őt vajon amikor felnő? Vajon ő is apja nyomdokaiba lép majd, vagy elrettentő példaként kezeli? Ha ez utóbbira legalább tudhatnám a választ...