Történetek

Miért titkoljuk el önmagunkat?
A gondolatainkat, az álmainkat, vágyainkat?
Miért kell egy internetes oldal ahhoz, hogy azok lehessünk, akik valójában vagyunk?
Itt úgy érzem senki sem játsza meg magát!...

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részlegességgel írta le a kinti világot, a másik folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt...

- Mit csináltál velem? - kérdeztem ijedten, ám kétségbeesett haraggal.
- Állj fel és megtudod! - szólt, mire én kétkedve bár, de felálltam. - Nézz előre! - parancsolta.
Előre néztem. A kandalló felett széles tükör állt, s benne megláttam saját képmásomat. A bőröm hófehér volt, hajam fényes, szemem tüzes zöld, ajkam rubintpiros. Nyakamon se véraláfutás, se heg, csak a makulátlan fehér bőr, és az alvadt vértől mocskos csipkegallér.
- Igen, vámpír lettél! - szólt mikor ránéztem....

A téren állt, hosszú évek óta változatlan helyén. Álla a hegedű testére támasztva, kezében vonó. Vett egy mély lélegzetet, lehunyta a szemét és játszani kezdett. A hangok lassan kúsztak elő a hangszerből, s fokozatosan betöltötték az egész teret, visszaverődve a repedezett, sok helyütt a vakolattól megszabadult, csupaszon álló penészes falakról...

Felvették az előbbi négy ágú alakzatot. A fegyverek a négy égtáj felé mutattak, a szemek szélesre nyíltak, a fülek hegyeződtek. Várták, hogy valami felbukkanjon a sűrűből. Takács gerincén lassan kúszott fel a félelem, mint a herpetológus kedvenc kígyója a karján. Ám egyelőre semmit nem láttak, semmit nem hallottak. Egyedül a félelem érzése volt valódi, hogy valami járt itt, valami szemmel tartja őket, és áthelyezte a táblát is...

Szeme még mindig csukva volt, de most megmozdította karját, mely eddig az ölében pihent. Kezei önálló életet élve tapogatóztak körülötte, alaposan megvizsgálva az alatta lévő felületet, az érzeteket az agyba továbbítva. A lepedő eltűnt. Vagy csak rosszat álmodott és kifetrengte maga alól? Keze ezután a falat tapogatta. Hullik a vakolat? És a szagok! Földszag és fűszag és füstszag. Nem értett semmit...

- Jajj, Takács, nem szereted a virágokat? Akkor te rossz ember lehetsz!
- Meglehet - pillantott rá oldalvást Takács, azzal a különös mosolyával, ami olyan sok mindent engedett sejtetni. - Majd kiderül később.
Mirczik elgondolkodva vizsgálgatta a térképet, lekváros kezével a tájolót fogdosva.
- Itt valami fasírt van - mondta kissé értetlenkedő hangon, mint egy első osztályos általános iskolai tanuló, akit felszólítanak. - A térkép szerint nem ez az a tisztás az...

–Lám kedves lovag – mondta –, nem gondoltam hogy pont itt és így foglak újra látni.
–Ki vagy te? És honnan ismersz engem? –kérdezte a lovag.
–Mindjárt megtudod kedves lovagom. Lassan tíz éve történt, hogy betörtél egy varázslónak a tornyába. A toronyban egy fiatal fiú tartózkodott, aki épp egy nagyon bonyolult és veszélyes szertartást végzett egy elf lányon. Fel akarta áldozni az elfet a sötétség urának. De nem sikerült neki, mert te egyszerűen berontottál, félbeszakítottad...

Egy Vladimir Berous nevű ember érkezett a városba. Vett egy kis házat a Vermar utcában, közel a temetőhöz, majd beköltözött. Senki nem tudta honnan jött. Az utca lakóinak egy idő után feltűnt, hogy az ismeretlen férfi körül valami nincs rendben...

Ez a hely nagyon faja. Szép, de veszélyes is egyben. A jó militarista mindig nyitva tartja a szemeit a veszélyre készen. Milyen lehet itt eltévedni? És mennyi idő múlva érnénk el a legközelebbi házat?
Ám ez a veszély egyelőre nem fenyegette. Volt saját térképe, és a tájolót is aránylag jól tudta kezelni. Enélkül is meg tudta volna állapítani, merre van észak, de valahogy biztosabbnak érezte magát a kis műszerrel a zubbonya felső zsebében.
- 0111. szakasz, fegyverfelvételhez...