Egy vámpír szerelme

Az éjszaka egyike volt a leggyönyörűbb éjszakáknak. Az ég tiszta volt, az erdőt a telihold és a csillagok világították meg. A férfi nem is gondolta volna, hogy ez az este lesz "halandó" élete utolsó estéje. Pedig ez lett.
Magányosan sétált az erdőben, elgondolkodva eddigi "halandó" élete eseményein. Emlékeiben kutatva valahogy nem tűnt boldognak. Életkedve 26 év alatt teljesen eltűnt.

Lelkében érezve apja állandó dühét és erejét, anyja jóságát, és szerelme lángolását tehetetlennek érezte magát ebben a húsbörtönben. De nem tehetett ez ellen semmit. Az Archónok kijelölték erre a feladatra, és nem ellenkezhetett. Bár az erdő nyugodt volt, ő mégis inkább folytatta volna 700. événél tartó sárkányálmát, amit most már sokadik újjászületése szakított félbe. Igaz ez az élet teljesen más volt, mint az eddigiek: apja halála óta nem járhatott emberek közt, hisz őt helyettesítette a Sárkánytanácsban. Ez sem egy túl szép emlék, mert félvérsége miatt soha nem fogadták el igazán, inkább csak féltek tőle. De ez már a múlt. Most csak egy átlagos ember egy 2500 éves félig sárkány, félig angyal lelkével és emlékeivel.

Nem volt ijedős alak és életében már felkészült mindenre, ám mégis meglepődött, amikor valaki megfogta a vállát.
- Tudtam, hogy ma is itt leszel. - az idegen mintha egy horror-regényből lépett volna ki. Alacsony, kissé görnyedt, zilált hajú férfi. - Bár kicsit később jöttél, mint általában. Csak nem elaludtál?
- Teliholdkor sosem alszom el éjfél előtt.
- Mióta is? Tíz-tizenkét éve?
- Tíz. De mi közöd neked ehhez? Különben is ki vagy te?

- A nevem Seth. Évek óta figyellek. Tudom, mire vágysz, és meg is tudom adni. Meghalsz, és a férgek rágnak szét, vagy meghalsz és "új életedben" követsz engem, és hű leszel hozzám. Te dönthetsz, de ne húzd az időt, úgyis egész eddig ezen járt az eszed. - a holdfényben megcsillantak átlagosnál hosszabb szemfogai.

A férfi tudta a nem túl tisztességes ajánlatra a választ. Tudta, Sethnek igaza van, és azt is tudta mi is ő igazán, bár először nem akarta elhinni.
- Azt hittem minden mágia eltűnt a világból.
- Ki mondta, hogy mágikus vagyok? De igaz, a mágia nem halt ki, csak a technológia túlságosan elnyomta manapság. A mágia sosem hal meg. - hirtelen mintha dühösnek tűnt volna - De nem azért jöttem, hogy a mágia hogylétéről társalogjak veled. Adj választ, vagy meg kell öljelek.
- Hisz te is tudod, mi a válasz. De ha az kell, hogy kimondjam, hát tessék: - a férfi mélyen Seth szemébe nézett - vámpír akarok lenni!

Seth szeme megcsillant és szája kéjes mosolyra húzódott. - Azt hittem sosem mondod már ki. Akkor tudod mi a dolgod?
- Tűrni a fájdalmat.
- Lényegében igen. - mondta Seth kacagva.

A férfi letérdelt és lehajtotta a fejét, mintha kivégzésre készülne. Nagyjából az is volt. De ezt a halált egy "új élet" követte. Seth közelebb lépett, és most már tisztán látszottak hosszúra nyúlt fogai. Félresöpörte a férfi hosszú, sötétbarna és a holdfényben csillogó haját, majd lassan, de biztosan a férfi nyakába mélyesztette fogait. A férfi meg sem mozdult, csak - ahogy mondta - tűrte a fájdalmat. A vér sötét patakban csorgott le a nyakáról, amit a vámpír nagy kortyokban nyelt. Érezte, amint az élet elszáll a testéből, nem is próbált ellenállni. Más emberekben ilyenkor lepereg életük filmje, de neki ez túl hosszú lett volna, inkább csak egy dologra gondolt...egy személyre. Arra az egyetlen nőre, akit igazán szeretett. Seth befejezte a procedúra első felét, és hozzálátott a másodikhoz. Fogaival feltépte csuklóját, majd a férfi szájához tartotta, hogy az magába szívja "új életének" elixírjét. Amint elkezdte szürcsölni a friss sebből patakozó vért, valami sötét kezdte átvenni felette a hatalmat. Tudta mi történik, ha ezt engedi. Újra a lányra gondolt, és érezte, sikerült elérnie, amit akart.

Seth elvette a férfi szájától a kezét, és elégedetten nézte az átalakulást. A férfi teste megrázkódott, de nem kezdett el vonaglani, mint ahogy az újdonsült vámpírok szoktak erejük birtokában. Ez először furcsa is volt a vámpírnak és azt hitte nem sikerült, de amint meglátta fogait és a szomjat a szemében tudta, hogy nincs félnivalója. Legalábbis azt hitte.
- Látom gyorsan túlestél az első rohamon. Arra gondoltam, aki ilyen sokáig várt az "új létre" az finom falatot érdemel elsőnek. Ki is szemeltem a környéken egy korodbeli lányt. Fura, ő is minden teliholdnál kijön az erdőbe. Milyen ironikus, hogy neki is ez lesz az utolsó halandó sétája.

A két vámpír együtt szelte át a teliholdas erdőt préda után kutatva. Az alacsony, csapzott leginkább egy züllött rockerre hasonlított foltos farmerjében, bakancsában és hosszú fekete hajával. Furcsamód tekintete mégsem egy megbomlott elmét tükrözött, sokkal inkább volt tiszteletet-parancsoló. A másik magas volt szintén hosszú hajú volt, bár az övé barna volt és ápolt. Ugyanez nem mondható el arcáról, ami borostás volt és zaklatottság tükröződött rajta. Ruházata egyszerű volt: teljesen fekete, bőrcipő, egyszerű nadrág és pulóver, fölötte pedig hosszú bőrkabátot lengetett az éjszakai szél. Tökéletesen beleolvadtak az éjszakába, ám mégis valahogy nem illettek össze.

A lány már évek óta minden telihold éjjelén kijött az erdőbe, és egy régi szerelemre emlékezett. Egy régen elmúlt szerelemre, mely szíve mélyén még ma is élt. Szoknyáját lágyan lengette a szél. Bár nem volt hideg a lány mégis libabőrös lett. Talán megérezte a közelgő veszélyt, ezért állt meg, talán csak visszanézett a helyre, ahol először látta őt, de most újra meglátta őt. Ám mégsem ő volt az. Igaz, azóta a nap óta tíz év telt el, de még ma is tisztán élt emlékeiben a pillanat. Nem csak az évek múlását látta a férfi arcán, hanem valami mást is. Szólni akart hozzá, de akkor vette észre a másik alakot. A két férfi megindult felé.

A férfi felismerte a nőt, és tudta, hogy az is rájött ki ő. Már inkább abban reménykedett, hogy Seth befogja a száját, mielőtt szólhatna. Talán meghallotta az Isten, és ő irányította így, de amint Seth meglátta a nő szólásra nyíló száját, azonnal rávetette magát.
- Ne! Én akarom megölni. - a férfi sietve elindult feléjük.
- Végre egy kis vállalkozó kedv. Már azt hittem, te is patkányokon akarsz élni.
Figyelmeztetlek, nem túl finomak. - megint azzal a kéjes vigyorral a száján a férfi felé nyújtotta a lány nyakát. Egyik kezével a vállát, másikkal a fejét tartotta. A nő vergődése közben lecsúszott Seth keze a szájáról, és a másik férfi felé fordult.
- Dran...

A férfi hirtelen a szájára tapasztotta kezét. - Ne pofázz! Éhes vagyok, és nálad van kaja. - szemében eddig nem látott vadság jelent meg. A nő rémülten megdermedt és nem mert mozdulni.
- Gyerünk! Hagyd az éhséget kibontakozni, majd csillapítsd. Csak így élheted túl. De ne legyél mohó, élvezd ki minden cseppjét.
A férfi agyában rengeteg gondolat cikázott, megfordult a fejében, hogy ne azt tegye, amit akart, de hagyta, hogy az érzései irányítsák. Ránézett a nőre, és csak ennyit mondott:
- Bocsáss meg! - a szeméből eltűnt minden vadság és éhség. A nő újra azt a régi, tüzes tekintetet látta, amibe beleszeretett. Tudta, nincs már mitől félnie.

A férfi Sethre nézett, s az tudta a lángoló szemekből, nincs menekvés. De már nem is akart elmenekülni. Tudta, hogy harc lesz, és tudta, lehet, hogy nem ő hagyja el "élve" ezt a helyet. De volt benne annyi becsület, hogy nem futamodott meg. A nőt félrelökte és felkészült a harcra. Fegyverük nem volt, de nem is volt szükségük rá. "A vámpírlét egyik előnye - mondta Seth útközben -, hogy tested a fegyvered." Kimeresztette karmait és fogait, és így vicsorgott görnyedten ellenfelére.

A másik vámpír tisztában volt vele, hogy - bár eddig nem használhatta erejét emberi testében - most már képes felszínre hozni valódi hatalmát. Összpontosított, és sikerült is neki. Az ő karmai is megnyúltak, de neki elkezdtek izzani és végül lángra is gyulladtak. Elégedetten nézegette a tüzet ujjai közt. Régi érzés villant az agyába, és újra elöntötte a harci láz. Felüvöltött és nekiesett társának. Mindketten tudták, hogy valamelyiküknek ez lesz az utolsó "tánc". Karmok és fogak villantak az éjszakában, valamint néha-néha egy apró lángcsóva hasította át az eget.

Mindketten beleadtak mindent. Seth tapasztalt harcosként csapott le, és ugrott el az ütések elöl, de a másik vámpírt éhsége és lelke hajtotta. Igen. Ez az amit sikerült a férfinak elérnie átalakulásakor, megőrizte a lelkét. A csata kiegyenlítettnek tűnhetett a laikus szemlélőnek, de mindketten tudták, egy vámpírnak a tűz ellen nem sok esélye van. És a tűz nem akart kialudni. Sőt! Minden ütéssel egyre erősödött. Seth próbált védekezni, de már nem tartóztathatta fel a megvadult férfit. A lángoló kéz hatalmasat csapott, ami ellen nem volt védelem. Seth métereket repült hátra, és nekizuhant a fának. Egy pillanatra nem bírt mozdulni. A férfi nem mozdult, várt, míg ellenfele összeszedi magát. A vámpír már súlyosan megsérült, de felállt, és folytatta a harcot. Nem volt más választása. Lehet, ha lentmarad, nem hal meg, de megszégyenül. Inkább lett volna halott örökre, mintsem szégyenben "éljen".

Újabb keserves küzdelem vette kezdetét. Seth hiába próbált támadni, már nem volt ereje. Egy utolsó csapásba beleadott mindent. Sikerült elérnie a férfit, és az arcát végigkarmolni. Bár utóbb már úgy gondolta, nem volt érdemes. A férfi vadul arcához kapott, majd meglátva kezén saját vérét, hatalmasat ordított. Elkezdte össze-vissza vagdosni égő karmaival a vámpírt, míg az össze nem rogyott. Ekkor végső csapást készült rá mérni, de agya kitisztult, és rájött, nincs mivel csillapítsa szomját. Seth fölé hajolt, s ahogy az pár órája tette vele, a nyakába mélyesztette fogait. Seth azt mesélte neki útközben, hogy a vérnél nincs édesebb nedű. Ez finomabb bármilyen földi bornál, édesebb bármilyen méznél, és kielégítőbb bármilyen szeretkezésnél. Nincs hozzá fogható. Ez persze csak az emberi vérre igaz, az állatoké nem olyan jó. Arról nem mesélt milyen a vámpírok vére. De ezt most már érezte.

Valami sokkal jobbra, de legalább olyan jóra számított, mint amilyen az emberi vér lehet. Ennek ellenére ahogy társa vérét nyelte az szinte marta a fogait, mintha sav lenne, és égette a torkát. De nem volt választása, vagy ez, vagy szerelme vére, de akkor inkább meghal. Tehát nyelte tovább a pokoli elixírt. Ám az egy idő után már nem égetett, sőt, érezte a belőle áradó erőt, ahogy feltölti, és csillapítja kiolthatatlannak hitt szomját. Sokkal kevesebb is elég volt, mint azt gondolta volna. Pár korty után lecsillapodott szomja, és érezte amint teste regenerálódik és újra feltöltődik. De nem akarta sem hagyni szenvedni "apját", sem dolgát félbehagyni. Nyelt még pár kortyot, aztán letépte a fejét. A test azonnal elporladt. Felállt és csak ennyit mondott a hamura nézve: - Bocs, nem tudtam élvezni, de azért köszi.
Odament a lányhoz, megnézte jól van-e, de látta, hogy nem sérült meg. Amikor felállt a lány magához tért.
- Maradj, kérlek! - mondta kicsit kótyagosan. - Beszélni szeretnék veled.
- Ne félj! Találkozunk még. Hamarabb, mint hinnéd. - könnyű csókot lehelt a lány ajkára, és a eltűnt a felkelő nap fényében. A lány tudta, a férfi betartja ígéretét. Mint ahogy azt mindig is tette.

Megígérem, hogy folytatom a történetet, ha tetszett, és én is betartom ígéretemet:)