Titkos ügyek - 1. rész. Elutasítva

Egy zsaru állt meg a sikátor elején. Gondolkodott, hogy bemenjen-e...
Úgy döntött, inkább hagyja. Még emlékezett a múltkori esetre: egy tolvajbanda vezérét üldözte, aki futtában bekanyarodott egy ehhez hasonló, mocskos mellékútra. Ő persze rohant utána.
Még most is beleborzongott az akkor átélt élményekbe: az émelyítő rothadásszagba, mely beleivódott minden pórusába; a csontvázzá aszott koldustestek látványába, a megrémült pillantásokba, mikor elhaladt egy-egy mellett...

A legjobban mégis egy hétéves forma szőke, kékszemű, maszatos arcú kislány keserítette el szívét; ahogy ott állt esdeklő, s egyben kérdő pillantásaival körbefonva őt... de neki mennie kellett tovább. A bűnözőt végül is elkapta pár utcányival később - az se volt idősebb húsznál.
Régóta elege volt már a piti tolvajok és csalók hajkurászásából. Fél éve már annak, hogy beadta jelentkezését egy különleges, a gyilkosságiakhoz tartozó csoporthoz. Épp most tartott az őrsre a válaszért.

A zsúfolt, koszos utcák nyomasztóan hatottak amúgyis feszélyezett lelkiállapotára, de azt még fokozta, amikor belépett a koszos szürke többemeletes rogyadozó épületbe. Zsibongás, káromkodás, néhány narkós nyögése fűszerezte az élményt, melyek letörték egyébként is borongós hangulatát. A lépcsőn felment a harmadikra, s bekopogtatott balra a második ajtón.
- Jöjjön be! - hangzott a reakció, s ő egy \’Uram\’-ot mormolt köszönésképpen, majd ledobta magát a kényelmetlen székbe felettese íróasztalával szemközt.
- Mr. Peterson, rég nem láttam!
- Csak egy hete, hogy itt jártam.- vetette fel.
- Valóban. Nos, ha jól sejtem, a jelentkezéséről lenne szó.- tolta fel szemüvegét az orrnyergén, majd beletúrt az előtte heverő iratkupacok egyikébe - Á, meg s van! Tessék! - nyújtotta át.

Nico arcából kifutott a vér, s lélegzete is elakadt egy pillanatra, amint meglátta a piros pecsétet a dokumentumon: \"ELUTASÍTVA\" felirattal.
- Tudom, ez igencsak megrázó önnek...
- Megrázó?! - vágott közbe hevesen a férfi -Hat hónapot vártam erre a... a... semmire! - vágta le az asztal egy üres pontjára a papírt.
- Nézze, Mr. Peterson, őszinte leszek. A főnökség nem engedheti önt elmenni, ugyanis túl jól végzi a feladatát. Hogy pontosabb legyek, gyakran háromszor hatékonyabb, mint a kollégái.
- Ezek szerint nem maga döntött...
- Nem. - mondta, majd levette szemüvegét, s bizalmasan előrébb hajolt - Nézze Nico. MA legjobb lesz, ha most kivesz pár nap szabadságot, s hazamegy számba venni a lehetőségeit.
- Vagyis?
- Itt marad, ahol biztos a fizetése, feljebb kerülve pedig több is lesz, így is úgy is a bűnözéssel foglalkozva. Vagy kilép, oda a biztonsága. Elmehet parkolóőrnek negyedennyi fizetéssel és kétszer ennyi munkával.
- Értem. Ezt... tényleg át kell godolnom. - dőlt hátra fáradtan.
- Jól van, helyes. S ne feledje, ide bármikor visszajöhet. A szaftos ügyeket meg magának adom.
- Viszlát. - állt fel, tenyerébe gyűrte a papírt, s távozott.

Úgy érezte, csinálnia kell valamit, s mivel inni nem akart, vett egy doboz cigit, s szívni kezdte.
\’Fél év -gondolta -Fél évet vett el ez a hajcihő haszontalanul az életemből. De nem is számítottam jobbra. -nézett fel a borongós fellegekre -Az első két hónap még rendben volt, de a következő már nem, és a negyediknél ár tudtam a választ. A lelkem mélyén tudtam...\’

Alighogy eldobta a csikket, vette elő a következőt, majd a következőt, és így tovább. Egészen hazáig, a kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakásáig.
Az ablakban égett a villany, így nem is lepődött meg a renden és a tisztaságon ami fogadta, mikor belépett.
A konyhából ínycsiklandozó illatok terjengtek, főleg süteményé.
-Te vagy az, Nico? - szólt ki egy női hang az illatok felől.
-Nem, én egy betörő vagyok Mary Sue! - válaszolta a férfi, s beletúrt félhosszú hajába, hogy rögtön össze is kösse a fekete tincseket. Hisz Mary Sue ki nem állhatta, ha kibontott hajjal jár, mert szerinte az \"Olyan igénytelen!\" - ezzel is rámutatva praktikusan tüsire nyírt szőke hajára, mely természetesen kiemelte járomcsontjai kecses ívét.

Két éve jártak, de Nico hallani sem akart összeköltözésről, vagy ilyesmikről. Ha munkájuk engedte, hetente három-négyszer összefutottak, s ha éppen olyan kedvük volt, felmentek valamelyikük lakására szeretkezni egyet.
Nico már nagyon unta ezt az egészet. Utálta azt a rutint, ahogy egymáshoz értek, ahogy a nő hanyattfeküdt, s csak élvezkedett míg őt kiverte a veríték - aztán meg mehetett zuhanyozni, mert \’őkisasszoysága\’ nem viseli el a férfias testszagot.
- Nagyon vicces vagy Nico! Na? Örülsz? - mutatott körbe a csillogó lakáson. -Előbb végeztem, gondoltam megleplek.
- Sikerült. - dobta le bőrkabátját a nappaliban álló kanapéra, majd lerángatta viseletes bakancsát.

Eszébe jutott az a néhány nappal ezelőtti eset, amikor monológot mondott a tükörképének, aki helyébe Mary Sue-t képzelte. Észérvekkel próbálta megmagyarázni, hogy miért felesleges a kapcsolatuk, hogy már nem füllik neki a kötöttség...
- Lasagnét terveztem vacsorára, utána ehetnének egy kis frissensült süteményt.
- Mary Sue, beszélnünk kell! - fogta vállon, majd lenyomta a kanapéra.
- Valami baj van? - ráncolta össze homlokát.
- Be kell valljak valamit. Én... abba akarom hagyni ezt az egész színjátékot kettőnk között.
- Mi? - nyíltak tágra a pupillái.
- Több, mint egy éve teszünk úgy, mintha szeretnénk egymást, holott ez nem így van, és ezt mindketten tudjuk. Ne! - intette le - Ne is próbáld letagadni! Néhány napja láttalak egy szemüveges ürgével az utcán meghitten sétálgatva...
- De azt hittem, szeretsz. Olyan jó volt ez a kapcsolat, Nico!

- Egy évig az is volt. - maradt kicsit csendben, hátha megszólal a lány, de végül folytatta magyarázatot követelő arckifejezése láttán. - Meguntam a szokásokat, az örökösen ismétlődő reakciókat. És már nem vagy képes kielégíteni sem testileg, sem lelkileg.
- És most kidobsz, Nico? - szólalt meg nagysokára, kékesszürke szemeiben egy-egy könnycseppel.
- Nem, nem doblak ki. Szépen megvacsorázunk, aztán hazakísérlek. Lefekszel aludni, s én is ha hazaértem. Ennyi. Ilyen hosszú kapcsolat után nem válhatunk el úgy, hogy egyszerűen kidoblak. – fűzte hozzá magyarázatképpen.
- Igazad van... Menjünk enni... - nyugodott bele Mary Sue néhány percnyi gondolkodás és néhány könnycsepp letörlése után.